BEVEZETÉS
Az 1918. évben előállott szomorú összeomlásunk s az annak előidézésében részes hazaáruló bűnszövetkezetnek az összeomlás után kifejtett működése összes következményeivel együtt oly kényszerhelyzetbe juttatott bennünket, hogy ellenségeinknek teljesen kiszolgáltatva, az általuk diktált, ezer éves országunkat rettenetesen megcsonkító s állami fennmaradásunkat megingató békefeltételeket kénytelenek voltunk elfogadni. Ezek a békefeltételek nemcsak gazdasági tekintetben veszélyeztetik a megmaradó csonk életképességét, az ország területének a gazdasági és kulturális összefüggésekre való tekintet nélküli feldarabolásával s teljesíthetetlen gazdasági rendelkezéseikkel, hanem katonai rendelkezéseikben az állami fennmaradás pilléreit is megtámadják, amikor egyrészt az általános hadkötelezettség megszüntetését s hadseregünknek önkéntes vállalkozáson alapuló rendszer szerint való kiegészítését írják elő, másrészt a fegyveres erőnk kiépítése tekintetében oly megkötő rendelkezéseket - létszám megállapítása, tartalékok képzésének lehetetlensége, létszámhiányok pótlásának korlátozása, hadianyag beszerzés korlátozása, mozgósítás megtiltása - tartalmaznak, amelyek a jogos önvédelem lehetőségétől teljesen megfosztanak. Igaz ugyan, hogy a szerződés V. részének bevezető sorai értelmében ez a fegyverkezés általános korlátozásának előkészíthetése érdekében történik, s a szerződés I. része a Nemzetek Szövetségébe való felvételünk esetén a Szövetség védelmét kilátásba helyezi számunkra, azonban egyelőre nemhogy a fegyverkezés általános korlátozásának előjeleit láthatnánk, hanem inkább a fegyverkezés fokozásának tünetei mutatkoznak a győztes államokban, s igen kérdéses, hogy a Nemzetek Szövetsége a kitűzött cél elérésére alkalmas életképes szervezetnek fog-e bizonyulni. Kérdés, hogy a nemzetek a hatalomért való versenyről, a magasabbra emelkedésre, a jobb érvényesülésre való természeti törekvésről le fognak-e mondani. S még ha be is válnak a Nemzetek Szövetségéhez részünkről is fűzött várakozások, akkor is kétséges, hogy mikor lesz annak szervezete annyira kiépíthető, hogy arra, mint határozott tényezőre számítani lehessen. Ezek a kecsegtető igéretek tehát a legkevésbbé sem oszlathatják el jövőnkért való jogos aggodalmainkat.
A megbízható, szakképzett és fegyelmezett hadsereg fontossága közelebbi megokolásra, különösen a közelmult tapasztalatai után, igazán nem szorul. Ilyen hadsereg fenntartása nemcsak a mi fennmaradásunk előfeltétele, hanem érdeke volt ellenfeleinknek, s az európai konszolidációnak is. A megindult konszolidálódás befejeződése, a normális élet helyreállításának megkisérlése enélkül el sem képzelhető. A háborúk után általában jelentkező kóros tünetek, amelyek természetesen főként a vesztes államokban jelentkeznek, de a győztes államokat sem kerülik el teljesen, még távolról sem élték ki magukat. Az egykor oly félelmetes Orosz birodalom még a porba sujtva fetreng egy pár kalandor uralma alatt, akik egész Európa békés konszolidációját veszélyeztetik hasonló uralom bevezetésére irányuló, minden eszközt felhasználó, tervszerű propagandájukkal. A bolsevizmus, a békés gazdálkodásra való átmenettel kapcsolatban még az egész világon várható gazdasági válságok mellett hosszú időn át fertőző métely marad. Az egész emberiség érdeke tehát, hogy ennek a mételynek leküzdésére minden eszközt megragadjon, annak nemcsak terjedését megakadályozza, hanem azt gyökereiben kiirtsa. Ez pedig csak erős, nemzeti alapon kifejlesztett, s megfelelő karhatalmi erővel rendelkező államhatalom mellett lehetséges. Nem egyedül a mi érdekeinket sérti tehát, amidőn ily államhatalom kifejlődése, az államhatalom alapját képező fegyveres erő fenntartásának megakadályozásával, már eleve lehetetlenné tétetik.
A magyar kormányok a békefeltételek megismerése után, ismételten megkísérelték, hogy a győztes hatalmakat erről meggyőzzék, őket a békefeltételek e részbeni megváltoztatására reá bírják. Sajnos, ezek a kísérletek nem vezettek eddig eredményre.
A békefeltételeket kényszerhelyzetünkben el kellett fogadnunk, s a békeszerződést törvénybe kellett iktatnunk.
A békeszerződés immár életbelépett, annak végrehajtását tehát a lehetőség határáig annyival inkább meg kell kísérelnünk, mert, mint szövetségeseink példája mutatja, az entente hatalmak annak végrehajtásához ragaszkodnak, s minden ellenállás súlyos következményeket, újabb terheket és újabb megpróbáltatásokat von maga után.
A trianoni békeszerződés törvénybe iktatásával azonban nem mindenben teremtettük meg ipso facto amaz új jogi helyzetet, amelynek a békeszerződés tényleges végrehajtásaként elő kell állania; a békeszerződés egyes részeinek végrehajtása új közjogi szabályozást, törvényhozási intézkedéseket igényel.
A békeszerződés értelmében kötelesek vagyunk ezt az új közjogi szabályozást annak életbelépésétől számított három hónapon belül végrehajtani s eddig érvényben volt törvényeinket a békefeltételeknek megfelelőleg átalakítani, sőt mindazon közigazgatási rendszabályokat is életbeléptetni, amelyek a békeszerződés határozmányainak keresztülvitelére szükségesek.
Ennélfogva a trianoni békeszerződés katonai rendelkezéseinek végrehajtását is elő kell készítenünk, s ebből a célból mindenek előtt meg kell alkotnunk az abban megállapított feltételeknek megfelelő véderőtörvényt. Ezt célozza a jelen törvényjavaslat. A törvény megalkotása után pedig meg kell majd kísérelnünk annak végrehajtását s fegyveres erőnknek az előírt feltételek szerint való kiegészítését is.
A törvényjavaslat azt a szomorú képet tükrözi vissza, amely a trianoni békeszerződés következtében megcsonkult Magyarország katonai téren való visszafejlődésében jelentkezik. A trianoni békeszerződésben a katonai igazgatás terén megszabott intézkedések az államnak a forradalmi idők után rendbehozott fegyveres hatalmát alapjában támadják meg.
Csak látszólag és formailag alkotás tehát az a munka, amely a békeszerződés rendelkezéseinek megfelelő új véderőtörvény előkészítésében, meghozatalában áll, valójában és lényegileg azonban nem alkotás, hanem rombolás ez, amely a magyar állam berendezésében oly állapotot dönt meg, amely a ma élő nemzedékeknek a vérébe ment át s amellyel az általános hadkötelezettséget, azt a kapcsot, amely a magyar emberrel a magyar állameszmét talán a legerősebben éreztette, vagyunk kénytelenek elszakítani.
Sajnos, ebben a szomorú keretben bontakozik ki elsőízben a maga teljességében százados küzdelmeinknek tárgya, - a tényleg ugyan már meglévő, de még csak az 1920:I. tc. 8. szakaszában foglalt elvi rendelkezéssel törvénybe iktatott, - önálló magyar nemzeti haderő, magyar szolgálati és vezényleti nyelvvel, nemzeti lobogóval.
A fegyveres erő kiegészítésére vonatkozó rendelkezéseket a békeszerződés V. részének I. címe tartalmazza. A törvényjavaslat mindenben megfelel ugyan ezeknek a rendelkezéseknek, mégis az állam biztonsága szempontjából a kormányra háruló súlyos felelősségre való tekintettel, az új rendszerre való zavartalan átmenet biztosíthatása céljából, az önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszerre való átmenet megkönnyítése érdekében egyrészt átmenetileg a békeszerződésben előírtnál rövidebb szolgálati időre való önkéntes jelentkezést is bevezeti, másrészt az önkéntes jelentkezés alapján való kiegészítés teljes meghiusulása esetére abban átmenetileg, végső szükségből fegyveres erőnk kötelezettség alapján való kiegészítésének lehetőségét is biztosítanunk kell.
A törvényjavaslatnak a békeszerződésből folyó alapvető rendelkezései az általános hadkötelezettség megszüntetésében, az önkéntes vállalkozáson alapuló kiegészítési rendszer bevezetésében, e mellett a fegyveres erő létszámának korlátozásában, a létszám felemelésének s bármiféle tartalékok képzésének kizárásában, a tiszti- és altiszti kar létszámának korlátózásában, a tisztek 20 évi s az altisztek és legénységi állományú egyének 12 évi szolgálati kötelezettségének megállapításában foglalhatók össze.
Rátérve az alapvető rendelkezések egyenkénti ismertetésére, az első helyen említett, önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszerről mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy az, ha véderőnk fejlődésének történetében nem is teljesen, ismeretlen kiegészítési mód, véderőnk fenntartásának egyedüli alapját sohasem képezte. Véderőnk fejlődésének történetén sokkal inkább az általános hadkötelezettség elve vonul végig, s bár az állandó hadsereg fejlesztésével a toborzási rendszer, a zsoldos katonaság rendszere nálunk is előtérbe nyomul, e mellett a hadkötelezettség a nemesi felkelés és a banderiális hadrendszer alakjában, az általános hadkötelezettség rendszerére való áttérésig továbbra is változatlanul fenntartatott. A zsoldos katonaság intézménye a magyar nemzet előtt mindig idegen volt.
Bármennyire ellentmondásnak is látszik, kétségbe nem vonható tény az, hogy a magyar nép kiváló harci erényei s közismert vitézsége dacára, amelyek révén úgy a multban, mint a most lefolyt világháború során örökké tartó dicsőséget szerzett a magyar névnek, s kitörülhetetlenül beleírta a magyar katona kiválóságát a világtörténelem lapjaira, egyáltalában nem érez hajlandóságot a hivatásos katonai szolgálat iránt.
A magyar ember jó katona, ha már szembekerült az ellenséggel. Ha már belekötöttek, akkor megáll a helyén keserves daccal, büszke önérzettel és kitartással. A hadkötelezettségnek is szívesen tesz eleget, mert becsületes, kötelességtudó természetű és hazafias érzése magas fokon áll, de a legénységi állományban való katonai szolgálatot életpályának nem szívesen választja.
Ez az idegenkedés abban találja magyarázatát, hogy a magyar állam földmívelő állam, amivel a népnek a földmíveléshez, a földhöz való hagyományos ragaszkodása természetszerűleg vele jár, fokozhatta ezt az idegenkedést a hadsereg fennállott közössége is, amely a hadsereg nemzeti fejlődésének az egység megbomlásától való tulzott aggodalomból útját állta, s a hadseregnek a nemzettel való szoros összeforrását, ami a hadsereg belső erejét csak emelte volna, akadályozta. Tény az, hogy a hivatásos katonai szolgálattól való idegenkedés oly tényező, amelylyel az önkéntes jelentkezés útján való kiegészítés rendszerére való áttérés alkalmával számolnunk kell.
Az önkéntes szolgálatot ismerte ugyan a régi véderőtörvényünk is, azonban ez a szolgálat nem hasonlítható össze az önkéntes jelentkezésre alapított kiegészítési rendszer szerinti önkéntes szolgálattal, mert csak egy olyan szolgálat időelőtti megkezdésének elvállalásában állott, amely szolgálatot kötelezettség alapján amúgy is teljesíteni kellett. Ennek dacára a rendelkezésre álló adatokból megállapíthatjak, hogy a magyar nép a katonai szolgálatra önkéntesen igazán számba nem vehető csekély számmal jelentkezett. S még ezeknek az önkéntes jelentkezőknek is csak csekély töredéke volt az, amelyet a katonai szolgálat iránti előszeretet, a katonai pályának élethivatásul választása bírt reá a jelentkezésre, nagyobb részét csupán az vette rá, hogy tényleges szolgálati kötelezettségét minél előbb teljesítve, a polgári életben minél előbb elhelyezkedhessék, megnősülhessen, családot alapíthasson és polgári élethivatását később megszakítás nélkül folytathassa. Ezen állítás igazolására felemlíteni, hogy az 1909/10. ujoncállítási évben a fegyveres erőbe önként belépett egyének közül Csonka-Magyarország területére mindössze 920, az 1910/11. ujoncállítási évben 1100, tehát teljesen jelentéktelen számú egyén esett. Ha figyelembe vesszük, hogy ezek csak a rendes szolgálati kötelezettség teljesítésére vállalkoztak, következtetést vonhatunk arra, hogy hányan vállalkoztak volna a békeszerződésben előírt szolgálati kötelezettség teljesítésére.
A fenti állítást igazolja még az is, hogy a továbbszolgáló altiszti kar kiegészítése is állandóan nehézségekbe ütközött. Legszembetünőbb bizonyítéka ennek az, hogy a véderőtörvény 8. §-a 1. c) pontjában a 2 évi tényleges szolgálati idővel szervezett alakulásoknál is a költségvetésileg rendszeresített altiszti állománynak megfelelő számú legénységre nézve a szolgálati időt 3 évben kellett megállapítani, mert altiszti szolgálatra önként jelentkezők nem vállalkoztak, tehát kényszerrel kellett az erre a szolgálatra alkalmas egyéneket a tényleges szolgálatban visszatartani. Ugyancsak ezt bizonyítja a véderőtörvény 47. §-ának utolsó bekezdésében foglalt az a rendelkezés is hogy - bárha a törvény értelmében az önként továbbszolgáló altisztek általában csak a negyedik tényleges szolgálati évtől kezdve voltak anyagi kedvezményekben részesíthetők - a második szolgálati év letelte után magukat - a már teljesített 2 évi szolgálatot is beszámítva - összesen 4 évi szolgálatra kötelező altisztek már a harmadik tényleges szolgálati évtől kezdve részesíthetők voltak a továbbszolgáló altisztek részére megállapított anyagi kedvezményekben. Végül ezért kellett az altiszti minőségben való továbbszolgálatnak évről-évre való elvállalását a véderőtörvény 47. §-a első bekezdésében megengedni, bárha katonai szempontból ez állandó bizonytalanságot s igen hátrányos ingadozást is jelentett.
Állandó nehézségekbe ütközött az önkéntes jelentkezés alapján kiegészült csendőrlegénységi létszám fenntartása és kiegészítése is. A csendőrlegénységi létszámban 10 évre visszamenőleg állandóan hiány mutatkozott.
Az önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszer sikere csak úgy volna biztosítható, ha a katonai szolgálatot élethivatást adó pályává tudnánk tenni, ha a szolgálat feltételeit úgy szabhatnók meg, hogy az a jelenben tisztességes s a családfenntartást is biztosító kenyérkeresetet nyújtana, a jövőre megfelelő előmenetelt helyezne kilátásba s szolgálatképtelenné válás esetére a létfenntartást biztosító nyugellátást garantálná. Ebben az esetben számíthatnánk arra, hogy a katonai szempontból kívánatos és értékes, megbízható elem katonai szolgálatra jelentkezik.
Azonban ez a rendezés egyrészt katonai szempontból nem felelne meg, mert a katonai szolgálattal járó megerőltetések folytán a legénységi állományú egyén a csapatszolgálatra aránylag rövid idő alatt alkalmatlanná válik, továbbá mert a nős és családos katona már nem szentelheti magát teljesen hivatásnak, s a családja jövőjéért való aggodalom hivatásának teljesítését komoly esetben befolyásolhatja, végül mert a családos állapot a fegyveres erőnek - katonai szempontból nélkülözhetetlen - együttes elhelyezését is lehetetlenné teszi, másrészt mert pénzügyi helyzetünk sem birná meg ezt a rendezést, mert oly súlyos terheket róna amúgy is túlterhelt államháztartásunkra, hogy annak egyensúlyát teljesen felborítaná.
Talán inkább keresztülvihető volna még az önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszer egészen rövid egy-két évi szolgálati idő bevezetése mellett is, amely esetben nem kétlem, hogy akadnának merő hazafiasságból a rövid tartamú s az egyéni boldogulást jelentékenyebben nem zavaró katonai szolgálatra jelentkezők. Ebben a feltevésben - mint arra még később visszatérek - a javaslatban kilátásba is vétetett átmeneti jelleggel az 1 évi szolgálatra való önkéntes jelentkezés is.
Fegyveres erőnknek a békeszerződés rendelkezéseinek megfelelő, a törvényjavaslatban szem előtt tartott önkéntességi rendszer szerint való kiegészítését ennélfogva csak úgy tudom elképzelni, hogy arra számítok, hogy lesznek a hazafiság oly magas fokán álló egyének, akik az ország súlyos helyzetét figyelembe véve, az ország megmentése érdekében, egyéni érdekeiket félre téve, merő hazafiságból elvállalják azt a kétségtelenül súlyos terhet, amelyet a békeszerződés rendelkezései szerinti katonai szolgálat jelent. Azonban ebben a tekintetben túlzott reményeket nem tudok táplálni, mert figyelembe kell venni azt is, hogy a katonai szolgálatra alkalmas korban lévő férfinépességünk az öt éves háború alatt a katonai szolgálatban kimerült, újabb hosszú tartamú katonai szolgálatot tehát alig tud elvállalni. Aki ennek dacára jelentkezni fog az önkéntes szolgálatra, annak hazafias érzése oly magas fokon áll, hogy igazán különös megbecsülést érdemel. Épen ezért, hogy az ily kiváló elemnek jogos érzékenységét tekintetbe vegyük, s azt megfelelő megbecsülésben részesítsük, elejét kell vennünk annak, hogy közéje nem való elemek közé férkőzzenek. A katonai szolgálatra jelentkezők között tehát válogatnunk kell, s csak az erkölcsi és nemzeti szempontból kifogástalan egyéneket szabad katonai szolgálatra felvennünk. A kiválasztás utólagos gyakorolhatásának lehetőségét kívánja, biztosítani részben a hat havi próbaszolgálat s az erkölcsi érdemetlenség miatt való időelőtti elbocsátás rendszeresítése is, amely intézkedések az oda nem való elemeknek a fegyveres erőből való eltávolítását lehetővé teszik.
Azonban fegyveres erőnknek önkéntes jelentkezés alapján való kiegészítésére csak fokozatosan számíthatunk. Ha egyszerre kellene haderőnket a békeszerződésben megállapított feltételek szerint kiépítenünk, az csak zsoldos hadsereg felállítása útján történhetnék. Zsoldos hadsereget pedig, eltekintve a pénzügyi szempontból való kivihetetlenségétől, azért sem szervezhetünk, mert a zsoldos rendszer, mint már említettem is, népünk szemében felette népszerűtlen, s egyáltalában nem számíthatnánk arra, hogy katonai szempontból kívánatos elem zsoldos szolgálatra jelentékenyebb számban vállalkoznék. Zsoldos szolgálatra főként a határozott életpályával nem bíró, napról-napra élő bizonytalan elem vállalkoznék, amelyet a mindenesetre igen magasan megállapítandó zsold, s a könnyű élet reménye vonzana a katonai szolgálatba. Ezt az elemet viszont figyelembe nem vehetjük, mert az ilyenekből álló fegyveres erő nem megbízható támasza, hanem inkább veszélyeztetője volna az államhatalomnak, vagyis zsoldos rendszer szerint egyáltalában nem tudnánk fegyveres erőnket kiegészíteni.
A mi a fedezendő létszám kiállításának az önkéntes jelentkezési rendszer szerint való mikénti keresztülvitelét illeti, legcélszerűbb a kiállítandó létszámnak területileg, vármegyénként a népesség számaránya szerint való felosztása. A vármegyei kontingens azután ugyancsak a népesség számaránya szerint a járásokra osztatnék tovább fel. Természetesen szükséges e mellett a jelentkezések központi elszámolása.
A hadsereg létszámának korlátozása, a létszám felemelésének, bármiféle tartalékok képzésének tilalma, valamint a tisztek és altisztek létszámának korlátozása, a békeszerződés rendelkezéseiben találja magyarázatát.
A békeszerződés 104. Cikke a fegyveres erő összlétszámát - a tiszteket és altiszteket is beleértve - 35.000 főben állapítja meg. A háború előtti, távolról sem túlmagas békelétszámnak a megmaradt terület arányában egyharmadát véve, kereken 65.000 főnyire tehető az a létszám, amely a megmaradt területre jut. Ha figyelembe vesszük, hogy rendkívüli események idején a multban sem volt elegendő a fegyveres erő rendes létszáma arra, hogy a rend fenntartását biztosítsuk s igen sokszor kellett ebből a célból rendkívüli intézkedésekhez, a létszámnak behívások útján való kiegészítéséhez nyulnunk, további bizonyításra igazán nem szorul, hogy a háború előtt fennállott konszolidált viszonyokkal távolról sem összehasonlítható jelenlegi viszonyaink között még kevésbbé volna ez a létszám a belső rend és biztonság fenntartására elegendő. Mai viszonyaink között tehát még ennél is nagyobb számú fegyveres erőt kellene tartanunk. Ezzel szemben a békeszerződés ennek a létszámnak felét alig meghaladó fegyveres erő tartását engedélyezi. A békeszerződésnek tehát ez a rendelkezése sem számol a tényleges szükséggel s e mellett még következetlen is, mert amikor az ország területének egyharmadát hagyja birtokunkban, akkor a multban fenntartott fegyveres erő egyharmadának fenntartását is engedélyeznie kellett volna, s e helyett csupán egyötödének fenntartását engedélyezi. Ez a létszám a belső biztonság fenntartására s az ország határainak megőrzésére távolról sem elegendő, de ezen - sajnos - nem áll módunkban változtatnunk.
A létszám felemelését a békeszerződés eleve lehetetlenné teszi.
Ugyancsak akadályozza a fentemlített rendelkezés a tartalékok képzését is, mert nem a hadsereg tényleges állományát, hanem annak összlétszámát, tehát a szolgálati kötelezettségi viszonyban álló összes egyének számát határozza meg 35.000 főben. Ezenkívül a békeszerződés 106., 109. és 110. Cikkeiben foglalt rendelkezések is útját állják bármiféle tartalékok képzésének, a 106. Cikk e mellett kifejezetten megtilt minden mozgósítási előgondoskodást is.
A békeszerződés 110. Cikke megengedi a hat évi tényleges szolgálatot teljesített legénységi állománybeli egyének szabadságolását. Ilyen szabadságolások, az engedélyezett létszám csekélységére való tekintettel, előreláthatólag egyáltalában nem lesznek engedélyezhetők. Ennek dacára, abból a célból, hogy a békeszerződés rendelkezéseihez alkalmazkodjunk, elvétetett a szabadságolásra vonatkozó rendelkezés is a javaslatba.
A tiszti és altiszti kar létszámát a békeszerződés 104. Cikke akként korlátozza, hogy a tisztek létszáma egy huszadát, altiszteké egy tizenötödét meg nem haladhatja a fegyveres erő összlétszámának. Vagyis a tiszti létszám 1.750 főből, az altiszti létszám pedig 2.333 főből állhat.
Ez a tiszti és altiszti létszám azonban még a csapatok szükségletét is, csak igen szűken elégíti ki a semmiesetre sem oly nagy, hogy azon belül a csapattiszteken és altiszteken kívül tisztekben és hasonló állásúakban, valamint altisztekben mutatkozó szükséglet is fedezhető lenne. Egyáltalában nem helyezhető el ezeken a létszámokon belül az igazgatáshoz szükséges személyzet. Minthogy pedig a fegyveres erő az igazgatási szolgálatokat természetszerűleg nem nélkülözheti, ezeknek a szolgálatoknak ellátására polgárosított szerveket kell alkalmazni. A békeszerződés ebben a tekintetben akadályokat nem tartalmaz, mert csupán a fegyveres erőhöz, tehát a harcoló állományhoz tartozó tisztek és altisztek létszámát korlátozza, az igazgatási szolgálatban alkalmazott egyének pedig - bár a hadsereg céljait fogják szolgálni, - nem fognak a hadsereg kötelékébe tartozni, nem katonák, hanem mint közigazgatási alkalmazottak, polgári szervek lesznek.
E helyütt kívánom megemlíteni azt is, hogy a békeszerződésben engedélyezett legénységi létszámot, annak igazán jelentéktelen számára való tekintettel, a békeszerződés intencióinak is megfelelően, teljes egészében a fegyveres alakulatok részére fogom felhasználni. A hadseregigazgatás céljaira szükséges segédszolgálatok ellátásához szükséges személyzetről - különböző munkások, szakácsok, takarító személyzet, kocsisok, lóápolók stb. - tehát szintén más úton kell gondoskodnunk. Vagyis nemcsak tiszti és altiszti, hanem legénységi szolgálatok ellátására is kell majd közigazgatási alkalmazottakat felhasználnunk. A katonai igazgatásra és az államkincstárra tehát ebben a tekintetben is nehéz feladat fog hárulni. Ennek a segédszemélyzetnek fenntartását a békeszerződés nem akadályozza, az Ausztria részére is megengedtetett.
Visszatérve a tisztek és altisztek létszáma kérdésére, felemlítendőnek tartom, hogy ezek létszámának korlátozása következtében a jelenleg a hadsereg kötelékébe tartozó tiszti-, tisztviselői- valamint hivatásos altisztikarnak csak egy része lesz a katonai szolgálatban megtartható, s egy másik része - főként a tisztviselők - mint polgári alkalmazott fog a katonai igazgatás szolgálatában megmaradni, fennmaradó részének pedig a katonai szolgálatból teljesen ki kell válnia. A hadsereg kötelékéből kiváló hivatásos katonai egyének legnagyobb részének a polgári közigazgatási ágakban való elhelyezése vétetett tervbe, s arra alkalom is kínálkozik. A polgári szolgálatban azonnal el nem helyezhető hivatásos katonai egyének átmeneti ellátásáról a legutóbb meghozott 1921:XXXV. törvénycikk értelmében fog gondoskodás történni. Ez alkalommal is szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a katonai szolgálatban megmaradó hivatásos katonai egyének kiválasztásánál a katonai tudás és képességek és a harctéri teljesítmények mellett a hazafias érzésre is különös súlyt fogok helyezni, mert katonai szempontból is pótolhatatlanul fontosnak tartom, hogy fegyveres erőnk élén a hazafias érzéssel mélyen átitatott tisztikar álljon, mert csak így fog a fegyveres erő igazán nemzetivé válni, a nemzettel legszorosabban összeforrni, amely összeforrás adja meg a fegyveres erő legnagyobb erejét és amely összeforrásnak a multbani hiánya végtelenül káros következményeket vont maga után.
Reátérve a szolgálati idő kérdésére, ebben a tekintetben a korlátozó rendelkezéseket a békeszerződés 109. és 110. Cikkei tartalmazzák. A szolgálati időket a hosszú tartam jellemzi.
A tisztek szolgálati kötelezettségét a békeszerződés 109. Cikke 20 egymásra következő évben, átmenetileg a jelenlegi hivatásos tiszti karnak megtartható részére nézve pedig akként állapítja meg, hogy azoknak legalább 40 éves korukig terjedő szolgálatra kell magukat kötelezniök.
Minthogy a hivatásos tisztek szolgálati ideje jelenleg 40 év, ebben a tekintetben nem fog a békeszerződés végrehajtása nehézségeket okozni. Mindenesetre, már csak a megmaradó tisztikar megfelelő előléptetésének biztosíthatása érdekében is, a megmaradó tisztikar kiválasztásánál a rendfokozatok szerinti megfelelő megoszlásra tekintettel fogok lenni.
Az altisztek és legénység szolgálati kötelezettségét a békeszerződés 110. Cikke - mint már a bevezető részben is említettem - 12 egymásután következő évben állapítja meg, melyből legalább 6 évnek tényleges szolgálati kötelezettségnek kell lennie.
Az önkéntes vállalkozás mellett ily hosszú szolgálati időnek megállapítása által keletkező nehézségekre már fentebb az önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszer általános kritikájánál utaltam, e helyütt tehát feleslegesnek mutatkozik azokat megismételnem.
Az altiszti létszám fenntartása átmenetileg nem fog nehézségbe ütközni, miután a jelenleg tényleges szolgálatot teljesítő rangosztályba nem soroló havidíjasokból és hivatásos altisztekből a szükséges létszám fedezhető lesz. Viszont az, hogy az altiszti kérdés később hogy fog alakulni, ma még előre nem látható, valószínű azonban, hogy ebben a tekintetben is jelentékenyebb nehézségek fognak mutatkozni, miután, mint fentebb is említettem, már a múltban is nehézségek voltak az altiszti létszám fenntartása körül. Bárha tehát a szolgálati idő felső határát a békeszerződés nem korlátozza s így nincs akadálya annak, hogy az altiszti szolgálat, úgy mint eddig továbbra is hivatásos életpálya gyanánt fenntartassék, nagyon is kérdéses, hogy fog-e erre a szolgálatra elég vállalkozó akadni. Nehézséget okoz még az is, hogy az altiszti minőségben való csapatszolgálatra is az emberanyag aránylag rövidebb idő alatt alkalmatlanná válik, úgy, hogy a csapataltisztek, túlnyomó része eddig is továbbszolgáló egyénekből állott, a rangosztályba nem soroló havidíjasok pedig irodai szolgálatra alkalmaztattak.
A törvényjavaslat, egyrészt a nemzeti hadsereg kötelékében jelenleg tényleges szolgálatot teljesítő hivatásos katonai egyének, másrészt a világháború alatt tényleges katonai szolgálatot teljesített egyének érdekeinek megvédése és a katonai szolgálatot teljesített nem hivatásos katonai egyéneknek a fegyveres erő kötelékébe való belépésének megkönnyítése, tehát az önkéntes jelentkezés sikere érdekében, a szükséges átmeneti rendelkezéseket tartalmazza. Legfontosabb ezek közül az átmeneti rendelkezések közül az, amely az eddig teljesített tényleges katonai szolgálatnak az önkéntesek elvállalt szolgálati kötelezettségbe teljes mértékben való beszámítását mondja ki. Remélhető, hogy ez a rendelkezés elő fogja segíteni oly megbízható elemeknek a fegyveres erő kötelékébe való belépését is, akik pillanatnyilag a polgári életben elhelyezkedést nem találhatnak s megélhetésüket aránylag rövidebb tartamú katonai szolgálat elvállalása útján fogják biztosítani.
Mint már fentebb is említettem, a javaslat, egyrészt az önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszerre való áttérés megkönnyítése, másrészt a hivatásos és nem hivatásos katonai egyének jogos anyagi érdekeinek megóvása érdekében az önkéntes hadseregbe való belépés előtt teljesített szolgálatnak az önkéntes jelentkezéssel elvállalt szolgálati időbe való beszámítását lehetővé teszi.
Nem számíthatunk azonban arra, hogy ez a rendelkezés elegendő számú önkéntes belépését tényleg biztosítani fogja. Ha figyelembe vesszük, hogy a katonai szolgálatra alkalmas életkorban lévő emberanyagunk a háború alatt súlyos körülmények között hosszú időn át teljesített katonai szolgálatot, s a polgári életben való elhelyezkedésében és előrehaladásában a katonai szolgálat teljesítése akadályozta, egyáltalában nem lephet meg, ha ez az emberanyag újabb katonai szolgálatra jelentékeny számban nem fog jelentkezni. A m. kir. honvédség létszámának a katonai szolgálatot még nem teljesített fiatalabb sarjadék kifejlődéséig, amelynek hazafiságból való önkéntes belépésére számítanunk lehet, önkéntes jelentkezés útján való fenntartásáról tehát más átmeneti intézkedéssel is kell gondoskodnunk. Ebből a célból önkéntes jelentkezőknek átmenetileg 1 évi szolgálatra való belépését kívánom lehetővé tenni. Remélem, hogy a magyar népben lesz annyi megértés, hogy az eddig reáhárult 2, illetőleg 3 évi szolgálati kötelezettségnél lényegesen könnyebb szolgálat teljesítésére, az ország súlyos helyzetét mérlegelve hazafias érzéstől vezettetve önként vállalkozni fog, s ily egy évi szolgálatra elég jelentkező fog akadni. Amennyiben ez a feltevésem, a mint abban nem kételkedem, helyesnek fog bizonyulni, a m. kir. honvédségnek a javaslat 8. §-ában megállapított 12 évi tényleges szolgálati kötelezettségre vállalkozó önkéntes jelentkezőkkel fokozatosan való kiegészítése előreláthatólag lehetővé fog válni. Ugyanis a fokozatos kiegészítést úgy vélem keresztülvihetőnek, hogy évente legalább 3.700 főnyi önkéntes jelentkezőt vennék fel 12 évi szolgálati kötelezettséggel, s a hiányzó részt egy évi szolgálatra jelentkező önkéntesekkel fedezném. Vagyis, ha például az első évben egyetlen egy jelentkező sem akadna, aki 12 évi szolgálatra kötelezné magát, a teljes altiszti és legénységi létszámot egyévi szolgálatra jelentkező önkéntesekkel fedezném, viszont a második évben már legalább 3.700 főt vennék fel 12 évi szolgálatra, s ennyi fővel kevesebbet
egy évi szolgálatra, a így évről-évre újabb 3.700 főt vennék fel 12 évi s ennyi fővel kevesebbet egy évi szolgálatra.
E rendszer szerint a 12 évi szolgálatra kötelezett önkéntesekből álló 33.250 főnyi legénységi és altiszti létszámot legkésőbb a törvény életbelépését követő 13. évben teljesen elérnénk.
Az átmeneti idő természetesen a valóságban változni fog, mert már az első évben számíthatunk a hivatásos altiszteken kívül, akik ebbe a létszámba beleszámítanak, néhány önkéntes jelentkezőre, s így már kezdettől fogva csekélyebb létszámot kell majd egy évre jelentkező önkéntesekkel fedeznünk, tehát az átmenet előreláthatólag 12 évnél rövidebb időre fog terjedni. Csupán azért kellett a legkedvezőtlenebb esetet venni a rendelkezés alapjául, mert nem lehet előre tudni, hogy a kérdés tényleg, hogy fog a gyakorlatban kialakulni. Remélhetjük, hogy a m. kir. honvédséget 13 év alatt előreláthatólag módunkban fog állni 12 évre kötelezett önkéntesekkel teljesen kiegészítenünk, amennyiben remélem, hogy évente 3.700 főnyi hazafias ember fog az országban találkozni, aki az ország jövője érdekében áldozatot hozva a 12 évi szolgálatot el fogja vállalni.
A m. kir. honvédségnek ez a fokozatos átmenettel való kiegészítése, amellett, hogy az önkéntességi rendszerre való átmenet egyedüli lehetőségének mutatkozik, katonai szempontból nagy fontossággal is bír, mert a legénységi állománynak később ugyancsak fokozatosan évi 3700-3700 fővel való felváltását lehetővé teszi, vagyis elejét veszi annak, hogy 12 év lejártával a teljes állományt új önkéntesekkel kelljen kiegészítenünk, ami katonai szempontból teljesen lehetetlen helyzetet teremtene, mert azt jelentené, hogy 12 év múlva fegyveres erő nélkül állanánk legalább egy éven át, amíg az újonnan belépett önkénteseket ki tudnánk képezni, s amellett újból az elé a nehézség elé állítana, hogy egyszerre 33.250 főnyi önkéntest kellene felvennünk.
Minthogy teljes biztossággal nem számíthatunk arra, hogy fegyveres erőnknek kiegészítését az önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszer szerint még átmenetileg egyévi szolgálat mellett is teljesen biztosítani tudjuk, a törvényjavaslat, bár az önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszert, mint a hadsereg előírt rendes kiegészítési módját, valamint átmenetileg az egyévi szolgálati időt is, be is vezeti, egyúttal gondoskodik arról is, hogy a fegyveres erő az önkéntes jelentkezés alapján való kiegészítés meghiusulása esetén is fenntartható legyen, s ebből a célból annak kötelezettség alapján való kiegészítését átmenetileg szintén biztosítja. Ma még ez az egyetlen mód arra, hogy az ország megbízható fegyveres erő nélkül maradásának teljes biztossággal elejét vehessük.
A kötelezettség alapján való kiegészítés az eddig fennállott törvényes rendelkezéseknek a viszonyoknak megfelelő értelemszerű alkalmazása mellett hajtatnék végre.
Évente egy-egy születési évfolyam vétetnék igénybe az önkéntes jelentkezés útján nem fedezhető létszám kiegészítésére. A szolgálati idő általában 2 évben, a lovasságnál és lovagló tüzérségnél 3 évben állapíttatnék meg, s a szolgálatra kötelezendő legénység 20%-a lehetőleg már katonailag kiképzett egyének közül vétetnék. Tartaléki szolgálati kötelezettség az illetőket természetesen nem terhelné.
A két, illetőleg három évi szolgálati kötelezettség kissé súlyos ugyan s kétségtelenül igazságtalanságra vezet, miután egy-egy évfolyamnak csak kisebb része fog szolgálatra köteleztetni, azonban a szolgálati kötelezettség tartamának ekként való megállapítását egyéb szempontok elkerülhetetlenné tették. A keletkező aránytalanság egyrészt oly módon fog kiegyenlíttetni, hogy a hadsereg kiegészítésére igénybe vett egyének az egyidejűleg törvényhozási tárgyalás alá kerülő közszolgálati kötelezettségről szóló törvény alapján teljesítendő rendes közszolgálat alól felmentetnének, másrészt a katonai szolgálatra igénybe nem vett egyének a katonai szolgálatra való alkalmasság vagy alkalmatlanság szerint fokozódó s a közszolgálati kötelezettség teljesítésére is figyelemmel lévő hadmentességi díjkötelezettséggel terheltetnének meg.
Áttérve a törvényjavaslat közjogi és egyéb vonatkozásainak általánosságban való ismertetésére mindenekelőtt megemlítendőnek tartom, hogy a törvényjavaslat a katonai szempontból fennálló alkotmányjogi helyzeten semmiféle változtatást nem ejt, illetőleg csupán a fegyveres erő elnevezése tekintetében tartalmaz módosítást, amennyiben a jelenleg az 1920:I. tc. 8. §-a értelmében fennálló „Nemzeti hadsereg” elnevezés helyett a „M. kir. honvédség” elnevezést vezeti be. Ezzel a rendelkezéssel a törvényjavaslat közkívánságot elégít ki, amennyiben úgy katonai, mint polgári részről ismételten kifejezésre jutott az a kívánság, hogy fegyveres erőnk, az ahhoz fűződő történelmi hagyományokra s annak a világháború folyamán szerzett hírnevére való tekintettel a „M. kir. honvédség” nevet viselje. Ezt kívánták a törvényhatóságok s több társadalmi egyesület is a nemzetgyűléshez és a kormányhoz intézett felirataikban, s ily értelmű határozatot hozott már a t. nemzetgyűlés is. Ez az elnevezés tényleg a legmegfelelőbb, mert az e névhez fűződő dicső hagyományaink folytán ez fejezi ki leginkább a fegyveres erőnk nemzeti jellegét s így külső kifejezője is lesz a fegyveres erőnek a nemzettel való legszorosabb összeforrásának.
A törvényjavaslat fenntartja a vezérlet, vezénylet és belszervezet tekintetében eddig is elismert és az 1920:I. tc. 13. §-ában is megerősített alkotmányos felségjogokat.
Korszerű és az önkéntes jelentkezésre alapított kiegészítési rendszerrel vele járó újítás a törvényjavaslatban a legénységnek a katonai szolgálat ideje alatt polgári életpályákra való szakszerű előkészítésének, illetőleg továbbképzésének bevezetése. Ezt egyrészt szociális, másrészt pénzügyi s végül közgazdasági szempontok követelik s e mellett kulturális szempontból is nagy jelentőséggel bír. Szociális szempontból azért látszik ez szükségesnek, hogy a hosszú tartamú katonai szolgálati idő leteltével a polgári életbe visszatérni szándékozó egyének megfelelő elhelyezkedését lehetővé tegyük. E nélkül a hosszú időn át kizárólag a katonai szolgálattal foglalkozott, s polgári élethivatásuk gyakorlásából kiesett egyének pótolhatatlanul lemaradnának az elhelyezkedési versenyben. Pénzügyi szempontból viszont azért szükséges ez a rendelkezés, mert a katonai szolgálat kitöltése után a hadsereg kötelékéből kilépő katonákat vagy nyugdíj vagy végkielégítés alakjában pénzbeli ellenszolgáltatásban kellene részesíteni, ami az államkincstár újabb jelentékeny pénzügyi megterhelését jelentené, vagy a polgári állami szolgálatban kellene elhelyezni, ez az elhelyezés azonban - bár a lehetőség határain belül továbbra is fenntartandó lesz, s az igazolványos altisztek ellátásáról szóló 1873:II. törvénycikk érvényben lesz tartandó, - amely a multban is csak korlátolt mértékben érvényesülhetett, a jövőben az elhelyezendők nagyobb számára való tekintettel - most már az összes legénységi állományú egyénekre ki kellene terjednie, - valamint a polgári állami szolgálatban alkalmazott egyének létszámának csökkentése következtében is még kevésbbé lesz lehetséges. Sokkal célszerűbbnek s könnyebben keresztülvihetőnek mutatkozik ennélfogva, ha az önkéntes vállalkozás alapján szolgált katonák jövőjéről akként gondoskodunk, hogy a polgári életben való önálló elhelyezkedésük előfeltételeit megteremtjük. Ez egyrészt a katonai szolgálat alatti ipari vagy mezőgazdasági irányú szakképzés illetőleg továbbképzés útján, másrészt a polgári élethivatás gyakorlásához szükséges eszközöknek a haderő kötelékéből való kilépés alkalmával rendelkezésre bocsátása, esetleg azok megszerzésében való támogatás útján történnék, s ezen szakképzés és a polgári élethivatás megkezdésének elősegítése fejében az államkincstár az illetővel szemben minden további ellátási kötelezettség alól mentesíttetnék.
Közgazdasági szempontból azért bir ez a rendelkezés fontossággal, mert önálló, életképes gazdasági egyedek teremtésével az ország közgazdasági megerősítéséhez hozzájárulna. Különös figyelmet érdemel, hogy a közgazdasági életet ily módon kiválóan értékes gazdasági egyedekkel gyarapítanánk, akik a katonai szolgálat alatt fegyelemhez, rendhez, pontossághoz, a kötelességek lelkiismeretes teljesítéséhez szoktak hozzá, s akiknek mintaszerű szakképzésére is gond fordíttatnék. A katonaság ily módon nemcsak jó katonákat, hanem kiváló gazdasági szakembereket is fog nevelni, tehát általános nevelő hatása mellett a szakirányú nevelés révén a népnevelés terén kettős feladatot, kettős kulturhivatást fog teljesíteni.
A hadsereg apróbb szükségleteinek kielégítése körében a szakirányú gyakorlati foglalkoztatásra kellő alkalom fog kínálkozni, s még pénzügyi megtakarítások is származhatnak ennek a rendszabálynak alkalmazásával kapcsolatban.
A polgári életpályákra való kiképzés, illetőleg továbbképzés s azokon való elhelyezkedés elősegítésének részletes szabályozása a jelen törvény keretein kívül esik, s részint a katonai ellátásról szóló törvény körébe, részint rendeleti útra tartozik.
Természetes követelmény, hogy az önkéntes jelentkezés alapján vállalt kötelezettségek teljesítése büntető szankciókkal is biztosíttassék.
Az állam eminens érdeke, hogy az amúgy is minimálisan kicsi fegyveres erőt, amelyet hazánknak a reánk kényszerített trianoni békeszerződés engedélyezett, akadály nélkül felépítse, azt fenntarthassa természetesen úgy, hogy annak minden egyes katonája az államnak, illetőleg az állami hatalmat gyakorló szerveknek a kötelezőleg vállalt szolgálat idejére mindenkor rendelkezésére álljon.
Minthogy így az önkéntesen beállott katonáknak tényleges bevonulásához és fegyver alatt tartásához a nemzetvédelem leglényegesebb érdekei fűződnek, ezt a magasabb állami érdeket a törvény büntető rendelkezéseivel is biztosítani kellett. A szolgálatra való vállalkozás önkéntes volta, minden kényszertől mentessége, a büntető rendelkezések szigorítását teszik indokolttá.
Ezek a büntető rendelkezések a kötelezettség elmulasztásának mérve, illetőleg a cselekmény jelentőségének foka szerint kihágásokat és vétségeket, sőt bűntetteket statuálnak s ezekre a büntetőjogunk szerint megállapított legmagasabb büntetési tételek alkalmazását engedik meg. A büntetési tételek megállapításánál figyelembe vétettek az 1921:XXVIII. törvénycikk rendelkezései is.
A büntető szankció súlyosbítását célozta még annak kimondása is, hogy:
1. a jelen törvényben meghatározott bűntettekre és vétségekre az 1878:V. tc. 7. §-ának rendelkezései alkalmazandók, amely rendelkezések a külföldön elkövetett bűncselekmények büntethetőségét állapítják meg;
2. a törvényben statuált kihágások akkor is büntetendők, ha külföldön követtettek el, s végül, hogy
3. a kihágási eljárásban büntető parancs nem adható ki.
Amennyiben a m. kir. honvédségnek átmenetileg a törvényjavaslat 41. §-a alapján való kiegészítése szükségessé fog válni, a kötelezettség alapján igénybe veendő egyénekkel szemben természetesen az 1912:XXX. törvénycikk büntető rendelkezései fognak értelemszerűen, alkalmaztatni.
Ezek után áttérek a törvényjavaslat rendelkezéseinek részletes indokolására.
Az 1. §-hoz
Mint már az általános indokolásban is említettem, a közkívánatnak tesz eleget ennek a §-nak a rendelkezése, midőn a fegyveres erő elnevezésénél ismét visszatér a régi hagyományos „m. kir. honvédség” elnevezéshez.
A feladatként megjelölt cél természetes és magától értetődik.
A 2. §-hoz
A létszám a békeszerződés 104. Cikkében megállapított létszámnak felel meg, ezt minden elégtelensége mellett is ilyen csekély mértékben kellett beállítani.
A 3. §-hoz
A szolgálati és vezényleti nyelv természetesen a magyar.
A nemzeti színek és az ország címere is elfoglalják rég várt jogos helyüket a haderőben és a többi államok hadilobogói között.
A 4. §-hoz
Ez a rendelkezés fenntartja a vezérlet, vezénylet és belszervezet terén az államfőnek régebbi törvényeinkben biztosított és az 1920:I. tc. 13. §-ában is elismert alkotmányos felségjogait.
A honvédség ügyei intézésének a m. kir. honvédelmi miniszter hatáskörébe való utalása az alkotmányos miniszteri felelősség, természetes következménye.
Az 5. §-hoz
Ez a § hozza a szakítást eddigi jól bevált védrendszerünkkel és az általános hadkötelezettség helyébe önkéntesen vállalt kötelezettséget helyez, amire a békeszerződés 103. Cikke kötelez.
A 6. §-hoz
Az államfő iránti hűségre és alkotmányra való felesketésnek kiemelése és törvényben való kimondása újszerű ugyan katonai törvényhozásunkban, de állami önállóságunk elérésének természetes következménye s alkotmányos követelmény. Az 1920:I. tc. 8. §-a egyébként az alkotmányra való felesketést illetőleg már ugyanilyen intézkedést tartalmaz. Az államfő iránti hűségre való felesketés pedig nem egyéb, mint egy már a multban is fennállott tényleges állapotnak törvénybe iktatása. Viszont a m. kir. honvédség már a multban is esküt tett az ország szentesített törvényeire is. Bár a fegyveres erő nemzetivé válásával azok a közjogi aggályok, amelyek a multban a hadsereg magyar részének az alkotmányra való felesketését annyira szükségessé tették volna, teljesen eloszlottak, mégis alkománybiztosító jellegére való tekintettel szükségesnek látszik a m. kir. honvédséget az alkotmányra felesketni, s ezt a kötelezettséget törvényileg is előírni.
Másrészt az önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszerre való áttérés is ajánlatossá teszi a honvédség tagjainak - az esküvel is - a fennálló törvényes rendhez, az államfő iránti hűséghez és az alkotmányhoz való lekötését.
A 7. §-hoz
A § rendelkezései a békeszerződés 109. Cikkében foglalt rendelkezéseknek felelnek meg.
A 8. §-hoz
Intézkedései a békeszerződés 110. Cikkének felelnek meg.
A 9. §-hoz
Ez a § a tiszti állományba való felvétel feltételeit állapítja meg, mely feltételek mind magától értetődők; mint eddig törvényben elő nem írt feltétel csupán a magyar nyelvnek írásban és szóban való bírása említendő meg. Ennek kikötése természetes következménye teljes állami önállóságunk előállásának, nemzeti irányú fejlődésünk lehetővé válásának, a m. kir. honvédség magyar szolgálati és vezényleti nyelvének.
Ez a b) alatti feltétel oly követelmény, melytől természetszerűleg nem tekinthetünk el, még olyan volt közös hadseregbeli tisztekkel szemben sem, kik magyar állampolgárok ugyan és a háborúban kiváló érdemeket szereztek is, de a magyar nyelvet nem bírják.
A 10. §-hoz
Ez a § a legénység felvételének feltételeit állapítja meg. Új a felvételi feltételek között az erkölcsi érdemesség és nemzeti szempontból való megbízhatóság feltétele, mely feltételek kikötése az önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszer szerint kiegészített, önfeláldozó hazafiakból álló fegyveres erő erkölcsi magaslatának biztosítása s a fegyveres erő erkölcsileg kiváló tagjai jogos érzékenységének kielégítése érdekében mellőzhetetlen; azok szigorú betartására különösen nagy súlyt kell helyeznük.
A d) pont az önkéntes belépésre eddig kikötve volt betöltött 17. életév helyett a betöltött 20. életévet állapítja meg a felvétel alsó korhatára gyanánt, viszont a felső korhatár gyanánt a túl nem haladott 25. életévet állapítja meg. A 17 éveseknek a multban lehetővé tett önkéntes szolgálata az egyéni gazdasági érdekek honorálása volt, azonban eddig is rendesen 21. életévükben kerültek fegyver alá hadköteleseink, - amennyiben ez volt az állításköteles kor kezdete - és 21., 22. és 23. életévüket töltötték katonai szolgálatban.
Abban az esetben, ha az összes haderő önkéntesekből fog állani, a fenti tekintetek annyival inkább elesnek, mert a hadkötelezettség megszűnik, az egyéni gazdasági érdekek pedig a hosszú szolgálati idő mellett amúgy is háttérbe szorulnak, ellenben annál inkább előtérbe nyomul az az állami érdek, hogy a kevés főből álló önkéntes hadsereg a legfejlettebb korban lévő és a legharcképesebb emberekből álljon.
Tekintve, hogy a m. kir. honvédség legénységi tagjainak 12 évi szolgálatra kell vállalkozniok, szükséges volt a felső korhatár megállapítása is. Felső korhatárul a be nem töltött 25. életév látszik a legalkalmasabbnak, mert már így is 37. életévében telik le egyes önkéntesek szolgálati kötelezettsége, midőn a testi érő már inkább lefelé hanyatló irányt vesz, s az emberi szervezet, különösen a huzamos megerőltető csapaszolgálat után már nem rendelkezik többé az ehhez a szolgálathoz szükséges rugékonysággal.
Mindamellett módot kell hagyni arra, hogy ezek a korhatárok a szükséghez képest, nevezetesen, ha ily korú egyének elegendő számban nem jelentkeznének, megváltoztathatók legyenek, s lehetővé kell tenni bizonyos esetekben a korengedély adását is, nehogy értékes elemeket pusztán a meghatározott korhatár el nem érése, vagy meghaladása miatt visszautasítani kelljen. Ugy a korengedély megadásának, mint a korhatárok megváltoztatásának a joga a honvédelmi miniszterre volna ruházandó, mert a honvédség viszonyainak ismeretében egyedül neki áll módjában, hogy azon rendszabályok szükségességét elbirálja.
Az e) pont alatti feltétel megkivánása az önkéntes jelentkezés szerint kiegészített hadsereg lényegéből folyik, egyrészt, mert a katonai szolgálatra ily hosszú időre lekötött emberek családjukkal nem törődhetnek, vagy amenynyiben mégis törődnének, úgy a folytonos szabadságok, esetleg szökések a haderő alkalmazhatóságát tennék kérdésessé, másrészt mert a fegyelem fenntartása érdekében mellőzhetetlenül szükséges, hogy a legénység együttesen, laktanyaszerűen legyen elhelyezve, nős és családos legénységgel pedig ez nem vihető keresztül, s végül mert a nős és családos legénység családtagjainak ellátásáról is gondoskodni kellene, ami a fegyveres erő fenntartását megdrágítaná, fenntartási költségeinek fedezését pénzügyileg még jobban megnehezítené.
Addig, míg az általános hadkötelezettség állott fenn, a törvényes hadkötelezettség teljesítése természetesen nem volt a törvényes képviselő (atya vagy gyám) belegyezésétől függővé téve. A kiskorúak önkéntes belépésénél azonban ez a beleegyezés megkívánt kellék volt.
Az atyai (gyámi) beleegyezésnek a kiskorúak önkéntes belépéséhez való megkívánása nem szükségképeni követelménye a gyámságról és gondnokságról szóló 1877:XX. törvénycikk rendelkezéseinek, sőt annak 3. és 10. §-aiból éppen ellenkező következtetések vonhatók le, s a bírói gyakorlatban is ezt a felfogást megerősítő döntvények találhatók. A törvény 3. §-a értelmében ugyanis a 14 éven felüli kiskorú keresetéről szabadon rendelkezik, ha maga tartja fenn magát. Kúriai döntvények értelmében ez a rendelkezési jog magában foglalja azt a jogot is, hogy a kiskorú önállóan szolgálati szerződéseket köthessen. Az önálló szolgálat vállalása azonban a kiskorúságot nem érinti, s az illető ezáltal nagykorúvá nem válik. Viszont a törvény 10. §-a értelmében a kiskorú a szülők vagy gyám iránti engedelmességi kötelezettséggel csak addig tartozik, amíg nem önmaga gondoskodik eltartásáról. Természetesen a kiskorúság ebben az esetben is érintetlenül fennmarad, azonban az atyai hatalom tulajdonképen csak annyiban érvényesül, hogy a kiskorú törvényes képviselője továbbra is az atya, illetőleg gyám marad, s a vagyonkezelés joga továbbra is az atyát vagy gyámot illeti meg.
Ha tehát a kiskorú a törvényes képviselő hozzájárulása nélkül bármely munkakörben önálló szolgálati szerződéseket köthet, annyival kevésbbé látom be, hogy miért kellene a katonai szolgálattal kivételt tennünk s annak elvállalását a törvényes képviselő beleegyezésétől függővé tennünk, mert a multban is a hadkötelezettek zöme a szülői beleegyezéstől függetlenül teljesített katonai szolgálatot. A katonai szolgálat elvállalásának a szülői beleegyezéstől való függetlenítését a legcsekélyebb mértékben sem tartom aggályosnak. A katonai szolgálatra jelentkező alkalmassága szempontjából vizsgálat alá kerül, s már csak katonai érdekből is, csak a szellemileg és testileg alkalmas jelentkező vétetik fel, tehát nem kell félni attól, hogy oly egyén is felvétetik, kinek fejlődését vagy egészségét a katonai szolgálat veszélyezteti. Másrészt a katonai szolgálatba lépő kiskorú egyén szigorú fegyelem alá kerül, tehát az erkölcsi zülléstől való megóvása biztosítottnak tekinthető. Ezenkívül a katonai szolgálatba lépett kiskorú önmagát tartja el, mert a szolgálat teljesítése fejében a legmesszebbmenően gondoskodás történik róla, tehát az 1877:XX. törvénycikknek úgy 3. mint 10. §-ában megállapított feltételeknek megfelelő helyzetbe jut a katonai szolgálatba lépett kiskorú, vagyis nézetem szerint az 1877:XX. törvénycikk megengedi, hogy ezt a szolgálatot törvényes képviselője (atyja, vagy gyámja) beleegyezése nélkül is elvállalhassa. Amennyiben a kiskorú a katonai szolgálat folyamán arról győződnék meg, hogy pályaválasztását elhirtelenkedte, s a katonai szolgálat hajlamainak nem felel meg, a javaslat 14. §-a módot ad arra, hogy a 6 havi próbaszolgálat eltelte után a katonai szolgálatból kilépjen.
Kiskoruaknak a m. kir. államrendőrség őrszemélyzetébe való belépése, amely szolgálat a katonai szolgálathoz sok tekintetben igen hasonló, eddig sem volt a törvényes képviselő beleegyezéséhez kötve.
Az előadottakra való tekintettel, a törvényes képviselő beleegyezésének a kiskoruaknak a m. kir. honvédségbe való belépéséhez való kikötését, a törvényjavaslat elejti, ami által lehetővé válik, hogy kiskoruak a m. kir. honvédségbe a törvényes képviselő beleegyezése nélkül is beléphessenek. Ez a könnyítés nézetem szerint annyival inkább megtehető, mert a szülői beleegyezés megadása úgy vélem amugy is csak formalitás lenne, mert nem hiszem, hogy hazafias magyar ember gyermekének az ifjuság színe-javát magában foglaló m. kir. honvédségbe való belépésének útját állná.
A 11. §-hoz
Ennek a §-nak rendelkezései természetes következménye az előbbi §-ban a felvétel feltételeként megkívánt erkölcsi érdemességnek. Erkölcsi hibákban szenvedő egyéneket a m. kir. honvédségből ki kell zárnunk. A hadkötelezettség mellett ez nehezen lett volna keresztülvihető, mert az értéktelen elemekre egyéni előnyt jelentett volna, most azonban mi sem állja útját a követelmény megvalósításának. A felsorolt bűncselekmények egy részének elkövetése eddig is akadálya volt a fegyveres erőbe való önkéntes belépésnek. Viszont a § második bekezdése módot nyujt arra, hogy - az eset körülményeihez képest - oly egyéneknek a m. kir. honvédségbe való felvétele is megtagadtassék, akik valamely az első bekezdésben fel nem sorolt bűncselekményt követtek el.
A 12. §-hoz
Az első bekezdés a m. kir. honvédségnek a békeszerződésben előírt önkéntes jelentkezési rendszer szerint való első kiegészítése iránt intézkedik. Az önkéntesek felvételének időpontja a javaslat életbelépésétől és számtalan egyéb körülménytől függ és így ez előre a törvényben meg nem állapítható, hanem annak megállapítását a minisztériumra kellett bízni.
A második bekezdés az állományban később keletkező hiányok pótlása céljából szükséges felvételekről gondoskodik.
A harmadik bekezdés, a katonai szükséglet arányos megosztása érdekében, a felveendő önkénteseknek a népesség számaránya szerint törvényhatóságonként való felosztását mondja ki, a egyuttal az önkéntes jelentkezők felvétele körüli közreműködést a törvényhatóságok kötelességévé teszi.
A 13. §-hoz
A § az avató bizottságok összeállítása iránt intézkedik.
Az avató bizottságok összetétele eltér a multban fennállott sorozóbizottságok összetételétől. Miután nem a katonai szolgálatra kötelezőleg való igénybevételről, hanem önként jelentkezők felvételéről van szó, kiknek elsősorban katonai alkalmasságát kell elbírálni, ami természetszerűleg katonai feladat, ennélfogva az avató bizottság a m. kir. honvédség képviselőjének elnöklete alatt fog működni s a katonai alkalmasság tekintetében, az orvosi vélemény alapján, ez önállóan fog határozni, aminthogy az önkéntes jelentkezők felavatása a multban is önállóan a katonai hatóságok előtt történt. Ennek dacára szükségesnek mutatkozik azonban egy közigazgatási tisztviselőnek az avató bizottságba való beosztása, a felvétel jogi előfeltételeinek elbírálása céljából.
Minthogy aránylag csekély számú jelentkező megvizsgálásáról lesz szó, elégségesnek mutatkozik az avató bizottságoknak törvényhatóságonként való felállítása, amely szervezés mellett azért az avató bizottságok a jelentkezők részére eléggé hozzáférhetők maradnak s az előttük való megjelenést az érdekelteknek nagyobb költségek nélkül lehetővé teszik.
A 14. §-hoz
A § első bekezdésében a katonai szolgálatra testileg alkalmasnak talált s természetesen egyéb szempontból is megfelelő önkéntes jelentkezőknek a 6 havi katonai próbaszolgálatra, azonnal kötelezetté válását kellett kimondani, mert enélkül a katonai szolgálatra kötelezettek száma felől nem volna kellő áttekintés nyerhető és a tényleg szükséges létszám fedezését nem lehetne biztosítani. Viszont a külföldre távozás engedélyhez kötése és a jelentkezési kötelezettségek megállapítása által ez a § arról kíván gondoskodni, hogy az alkalmasnak talált, felavatott és így hadkötelessé vált egyének - a behívás bármely időben váljék aktuálissá - mindig feltalálhatók legyenek és a vállalt kötelezettség teljesítése alól magát senki ki ne vonhassa s a szükséges létszám fedezése ezáltal kétségessé ne váljék. Ezek a jelentkezési kötelezettségek s a külföldre távozásnak engedélyhez kötöttsége különben eddig a hadkötelezettségi rendszer mellett még nagyobb terjedelemben fennállottak.
A jelentkezettek hosszú időn át bizonytalanságban való tartásának elkerülése érdekében határidőt kellett megállapítani, amelyen belül a katonai igazgatásnak felvételük tekintetében határoznia kell. A határidő 8 hétben állapíttatott meg 8 hétnél hosszabb határidő kitűzése a jelentkezettek szempontjából lehetetlennek, katonai szempontból pedig szükségtelennek látszik, mert ennyi idő alatt eldönthető az a kérdés, hogy a létszám betöltése szempontjából kikre van szükség és erről az érdekeltek értesíthetők lesznek.
A 6 havi próbaidő rendszeresítése egyrészt azon biztosítékok közé tartozik, melyekkel elejét vehetjük annak, hogy ebbe a kisszámú, de erkölcsileg magas színvonalon álló haderőbe hazafiatlan s erkölcsi hibákban szenvedő egyének beférkőzhessenek, természetesen azt is lehetővé kellett tenni, hogy ily egyének a haderő kötelékéből a 6 hónap eltelte előtt eltávolíthatók legyenek; másrészt, abból a szempontból vált szükségessé, hogy a katonai szolgálat természete felől tájékozatlan önkéntes jelentkezők meggyőződhessenek arról, vajjon a katonai szolgálatban velük szemben támasztott kívánalmaknak megfelelni tudnak-e és nemleges esetben visszaléphessenek.
A katonai szolgálatban megmaradni nem óhajtó önkéntesek azért lesznek csak a 6 havi próbaidő letelte után a katonai szolgálatból elbocsáthatók, hogy pótlásukról idejében gondoskodni lehessen s a m. kir. honvédség állománya a szolgálat ellátását s a kiképzést veszélyeztető, állandó hullámzástól megkímélhető legyen.
Az amúgy is hosszú tartamú szolgálati idő természetes magyarázata annak a rendelkezésnek, mely a § utolsó bekezdése gyanánt a próbaidőnek a szolgálati időbe való beszámítását írja elő, annyival inkább, mert az illető ez alatt az idő alatt is tényleg rendelkezésre állott.
A 15. §-hoz
A szolgálati időnek az önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszer jellegéből kifolyólag különböző időpontokban való letelte vonja maga után azt, hogy jövőben egy rendes meghatározott bevonulási időpont, amint az a multban fennállott, nem állapítható meg. Ennélfogva a m. kir. honvédelmi minisztert kell felruházni avval a joggal, hogy ő, mint aki legjobban megítélheti a bevonulás legmegfelelőbb időpontját, e tekintetben intézkedjék. Mindenesetre az lesz a törekvés, hogy katonai érdekekből a bevonulási időpontok lehetőleg rendszeresen állapíttassanak meg.
A behívójegy útján történő behívás megfelel az eddig bevált gyakorlatnak, melynél a közigazgatási hatóságok közreműködése természetes és szintén az eddigi eljárásnak megfelelő.
A 16. §-hoz
E § rendelkezései bővebb indokolást nem igényelnek.
A 17. §-hoz
Az 1896:XXXIII. tc. 509. §-ával összefüggésben álló, a jelenleg még érvényben lévő védtörvény 45. §-ának 4. pontjában foglaltnak megfelelő intézkedés, amely a katonai érdek biztosítását célozza, anélkül, hogy a büntető eljárás érvényesülését megakadályozná.
A szabadságvesztésbüntetés végrehajtásának három évnél hosszabb időre való elhalasztása már nem látszik megengedhetőnek, mert a büntetés végrehajtásának évekkel való kitolását jelentené, holott az igazságszolgáltatási érdekek azt kívánják, hogy a bűncselekményt lehetőleg azonnal nyomon kövesse a büntetés.
A büntetésben töltött időnek utánpótlását nem látszott sem szükségesnek, sem lehetségesnek kimondani, mert vagy valamely enyhébb elbírálás alá eső bűncselekmény miatt következett be az elítéltetés, amikor az amúgy is hosszú szolgálati idő meghosszabbítása a cselekménynyel arányban nem álló túlszigorú büntetés lenne, vagy valamely súlyosabb elbírálás alá eső bűncselekményről van szó, amikor a javaslat 11. §-ával összefüggésben a 19. § alapján való időelőtti elbocsátás fog bekövetkezni.
A 18. §-hoz
Ez a § lehetővé kívánja tenni, hogy a katonai szolgálatra értékes elemek, ha kívánják, a haderő kötelékében a szolgálati idő letelte után is megtarthatók legyenek. Nehogy azonban az ilyen, jelen törvényjavaslat értelmében továbbszolgálatra nem kötelezhető egyéneknek később tetszőleges időpontban való kiválása a létszámban ingadozásokat okozhasson, egy határozott időpontot kellett megjelölni, amikor ezeknek a kilépéseknek esedékessé válásával számolni lehet.
A § második bekezdésében foglalt rendelkezés az ország biztonsága érdekében szükséges, hogy annak veszélyeztetése esetében legalább ez az alacsony létszámú fegyveres erő teljes egészében, harcképes állapotban rendelkezésre álljon. Egyébként ez alapon csak rövidebb tartamú visszatartásokra lehet számítani s a szolgálati idő leteltének eltérő alakulása következtében az intézkedés csak egészen jelentéktelen számú egyént fog érinteni.
Ezenkívül ezen rendkívüli intézkedés szükségessége felett való felülvizsgálat joga a nemzetgyűlésnek fenntartatik.
A 19. §-hoz
A § a m. kir. honvédség kötelékéből a szolgálati kötelezettség letelte előtt való elbocsátás iránt intézkedik. Első sorban lehetővé teszi mindazoknak a m. kir. honvédség kötelékéből a szolgálati kötelezettség letelte előtt való elbocsátását, akikről utólag megállapíttatik, hogy már felavatásuk idején a javaslat 9. és 10. §-ában megállapított feltételeknek nem feleltek meg, vagy ellenük a 11. §-ban megállapított kizáró ok forgott fenn, vagyis felavatásuk törvényellenesen történt, de egyúttal természetesen módot nyujt azoknak időelőtti elbocsátására is, akikre nézve felavatásuk után szűnt meg valamely a 9. vagy 10. §-ban megállapított előfeltétel, vagy állott be valamely a 11. §-ban megállapított kizáró ok. Az elbocsátást azonban nem kötelezőleg írja elő, hanem csupán mint lehetőséget állapítja meg, s mindenkor az eset körülményei fogják eldönteni, hogy az illető a m. kir. honvédség kötelékében továbbra is megmaradhat-e vagy sem. Ilyen időelőtti elbocsátások a gyakorlatban leginkább testi vagy szellemi alkalmatlanság, erkölcsi érdemetlenség, vagy nemzeti szempontból való megbízhatatlanság, vagy a 11. §-al összefüggésben valamely bűncselekmény elkövetése miatt fognak bekövetkezni.
Ezenkívül lehetővé teszi a szolgálati kötelezettség letelte előtti elbocsátást abban az esetben is, ha a szolgálatra kötelezett egyén viszonyaiban valamely a katonai szolgálatba lépése idejében előre nem látott, kivételes méltánylást érdemlő változás állott be, pl. a családjának birtokában volt föld a család kihalása következtében gazdátlan maradt, szülői elhalálozása következtében kiskorú testvéreinek eltartásáról kell gondoskodnia, atyja elhalálozása, vagy betegsége következtében annak üzletét át kell vennie stb. stb. A szolgálat hosszú tartamára, s főként a legénységi szolgálattal járó különleges lekötöttségre való tekintettel ily kivételes esetekben az elbocsátás elől nem lehet kitérni, s emberiességi szempontok az elbocsátást egyenesen megkövetelik. Minthogy az előfordulható esetek egyáltalában nem láthatók előre, nem lehet azokat taxative megállapítani, hanem általános felhatalmazással lehet élni és az esetek elbírálását diszkrecionárius jognak kell fenntartani.
Meg kell azonban jegyezni, hogy az egyéni viszonyok megváltozása miatti elbocsátásokat mindig a lehető legszigorúbban kell elbírálni, mert a békeszerződés 110. Cikke a legénységi állományban a szolgálati idő lejárta előtt való elbocsátások révén keletkező hiányok pótlását csak a m. kir. honvédség összállománya egy 20-ad része, vagyis öt százaléka erejéig engedi meg, vagyis évente csupán 1.750 főnyi hiány pótolható, amely számba a szolgálatképtelenség miatt, fegyelmi okokból s esetleg törvényellenes felavatás miatt keletkező hiányok is beleszámítanak, s az utóbb említett címeken - a hosszú szolgálati időt is tekintetbe véve - a tapasztalat szerint közel 5%-os fogyatékra számíthatunk. A tiszti állományban, a viszonyok teljesen eltérő volta következtében, ily egyéni szempontból való elbocsátások egészen kivételes esetekben fognak előfordulni, a ilyen tekintetben aggályok nem merülnek fel.
A második bekezdés a szolgálati kötelezettség letelte előtti elbocsátás tekintetében a határozathozatalt - a testi vagy szellemi alkalmatlanság miatt való elbocsátás kivételével - a honvédelmi miniszternek tartja fenn, egyrészt, mert mint említettem, a törvény nem tartalmaz imperatív rendelkezéseket és így minden egyes eset körültekintő mérlegelést igényel, tehát az egységes eljárás csak úgy biztosítható, ha a döntés joga egy kézben van, másrészt mert a megengedett pótlás korlátoltsága. (l. előbbi bekezdést) is szükségessé teszi, hogy a döntés oly tényező számára tartassék fenn, aki az egész m. kir. honvédség létszámviszonyai felől kellő áttekintéssel rendelkezik. A testi vagy szellemi alkalmatlanság miatt való elbocsátás körül követendő eljárás szabályozását viszont azért kell rendeleti útra bízni, mert annyi részletre kell kiterjednie, hogy törvényben való szabályozásra nem alkalmas. A katonai szolgálatra testileg vagy szellemileg nem alkalmas egyéneket ezenkívül - miután azok nem használhatók - a pótlás korlátoltságára való tekintet nélkül el kell a szolgálati kötelezettség letelte előtt is bocsátani, amely körülmény az elbocsátásuk körül követendő eljárásnak különleges szabályozását ugyancsak lehetségessé és megokolttá teszi.
Az erkölcsi méltatlanság vagy nemzeti szempontból való megbízhatatlanság miatt a szolgálati kötelezettség letelte előtt való elbocsátás a kizárás jellegével bír, s így természetes a § harmadik bekezdésébe foglalt az a rendelkezés, amely az ily módon kizárt egyéneknek a m. kir. honvédség kötelékébe újból való felvételét megtiltja.
A negyedik bekezdés, mely a tisztek (hasonló állásúak) rendfokozatról való lemondása tekintetében intézkedik, a multban fennállott intézkedés (véderőtörvény 55. §-a első bekezdés) változatlan átvétele.
Az ötödik bekezdés azonban ép ellentétben az eddig fennállott intézkedésekkel (véderőtörvény fentemlített §-ának második bekezdésével) kimondja, hogy a tiszti rendfokozatról való lemondás, vagy a rendfokozat elvesztése következtében a szolgálati kötelezettség megszűnik és az illető a honvédség kötelékéből elbocsátandó. Természetes következménye ez a hadkötelezettség megszűnésének és az önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszer bevezetésének. Amíg ugyanis a multban a véderőtörvény 9. §-a értelmében a hivatásos tisztekre külön tényleges szolgálati kötelezettség hárult, amelynek teljesítése alól a rendfokozatról való lemondás vagy attól való megfosztás következtében senki sem mentesülhetett, addig az önkéntes jelentkezés mellett a tisztek csak tiszti minőségben teljesítendő szolgálatra vállalkoznak, a ebbeli minőségük megszűnése esetén szolgálati kötelezettség őket már nem terheli, mert a legénységi szolgálat ugyancsak önkéntes vállalkozáson alapszik.
Az utolsó bekezdés a tisztek (hasonló állásúak) elbocsátása tekintetében követendő eljárására a fennálló külön szabályokat (becsületügyi eljárás stb.) változatlanul érvényben tartja.
A 20. §-hoz
Ez a § csupán természetes kiegészítése a 14. § második bekezdésében foglalt, annál már kellőleg megindokolt hasonló intézkedéseknek.
Minthogy a szabadságolt katonai egyének szolgálati kötelezettsége fennmarad, s azok a m. kir. honvédség teljes létszámába beszámítanak, természetes, hogy tényleges szolgálatra bármely pillanatban való bevonulásukat szintén lehetővé kell tenni, s azért a kérdéses korlátozó intézkedéseket rájuk is ki kell terjeszteni.
A 21. §-hoz
Ez a § a nyilvántartásnak, a polgári életben tanusított magatartás felülbírálhatásának és a szabadságolt viszonyban létük alatt kiadott katonai intézkedésekről való tájékoztatásnak érdekeit szolgálja, e természetes következménye a szabadságoltak szoros katonai szolgálati viszonyának.
A 22. §-hoz
Ennek a §-nak intézkedései részint a 10. § e) pontjával állanak összefüggésben, részint a tiszti állás betöltéséhez megkívánt különleges követelményekben találják magyarázatukat s egyébként megfelelnek a multban fennállott intézkedéseknek (véderőtörvény 45. §). Az indokokat illetőleg utalok a 10. § e) pontjához fűzött indokolásra is. Azonban a nősülési korlátozást természetesen nem lehet az egész szolgálati idő alatt fenntartani. Tisztek és hivatásos altisztek nősülése elé, amennyiben az a fennálló különleges feltételeknek megfelel, tekintettel arra, hogy ezek a katonai szolgálatot életpályának választották, nem lehet akadályokat gördíteni, ellenben a legénység állományú egyének nősülése, a 10. §-nál közelebbről kifejtett indokokból, katonai szempontból akadályokba ütközik, úgy, hogy ezek részére csak egészen kivételes esetekben a legfeljebb a legénységi létszám 10%-a erejéig lesznek nősülési engedélyek adhatók.
A 23. §-hoz
Az ezen §-ban tervezett korszerű újítás indokait már az általános részben kifejtettem, e helyen tehát csak utalok az ott elmondottakra.
A 24. §-hoz
Ez a § a tényleges állományú katonai egyének körét határozza meg, ami különös fontossággal bir a katonai büntető bíráskodás alá tartozás szempontjából (25. § első bekezdése.).
A 25. §-hoz
A § a tényleges katonai egyéneknek katonai bíróságok és katonai fegyelmi hatóságok alá tartozásából keletkező jogi helyzetet szabályozza s egyrészt a katonai bíróságok s katonai fegyelmi hatóságok, másrészt a polgári bíróságok és hatóságok illetékességét velük szemben megállapítja. A rendelkezések lényegileg megfelelnek a multban e tekintetben fennállott jogállapotnak (Véderőtörvény 50. §).
A 26. §-hoz
Ez a § megfelel a véderőtörvény 51. §-ának azzal az eltéréssel, hogy miután a hadkötelezettség megszünése következtében tartalékos tisztek s tartalék általában a jövőben nem lesz, az eddig ezekre vonatkozólag fennállott intézkedéseket a tartalékosokhoz lényegileg hasonló körülmények között lévő szabadságolt viszonyba tartozó egyénekre kellett vonatkoztatni.
Az intézkedéseket katonai fegyelmi és szolgálati érdekek teszik szükségessé s az önkéntes vállalkozók szoros katonai viszonyából kifolyólag meg van a kellő jogalap azok megtételére.
A 27. §-hoz
A törvény 14. §-a a jelentkezett egyént, ha alkalmassága megállapíttatott, nyomban katonai próbaszolgálatra kötelezettnek nyilvánítja és a megvizsgálástól számított 8 héten át állandó lakó-, illetőleg tartózkodási helye minden változtatásának bejelentésére kötelezi.
Ugyanezt a bejelentési kötelezettséget rójja a 20. § a m. kir. honvédség kötelékébe felvett, de még be nem vonult és a szabadságolt viszonyba tartozó egyénekre is, mely rendelkezések a honvédségi szolgálati kötelezettség alatt álló nem tényleges állományú egyéneket illetően egy pontos és a mindenkori állapotnak megfelelő nyilvántartás lehetővé tételét célozzák.
Minthogy az előírt jelentkezések elmulasztása a katonai érdekeket veszélyezteti, a bejelentési kötelezettség elmulasztása a katonai érdekeket veszélyezteti, a bejelentési kötelezettség elmulasztását kihágásnak kellett minősíteni és a kihágásokra nézve megengedett büntetési maximum alkalmazását kellett megengedni.
A 28. §-hoz
A törvény 22. §-ában kimondott nősülési tilalom áthágását a fegyveres erő érdekeinek megóvása végett büntetéssel kell sujtani.
Ezen szakasz alapján, bár enyhébben, de büntetni kell azt a polgári tisztviselőt is, aki oly házasság megkötésénél, amelyről tudja, hogy az a törvény 22. §-a értelmében tilos, közreműködött.
Természetes, hogy a katonai büntetőbíráskodás alatt álló tettesre nézve a büntetést katonai hatóságnak kell és pedig a katonai büntető és fegyelmi szabályok szerint alkalmazni.
A 29. §-hoz
E szakasz azt kívánja büntetéssel sujtani, aki a törvény 14. §-a szerint szolgálatra kötelezetté vált, vagy aki a honvédséghez felvétetett, de még be nem vonult, valamint aki a szabadságolt viszonyba tartozik és a 14., illetőleg 20. § értelmében szükséges hatósági engedély nélkül a magyar állam területét elhagyja, vagy a nyert hatósági engedélyt túllépi.
A cselekmény minősítésénél figyelembe kellett venni azt, hogy a jelen törvény értelmében szolgálatra kötelezett külföldön tartózkodó egyén kivonhatja magát az állami hatóságok és szervek működési köréből és így vagy meghiusíthatja, vagy legalább is megnehezítheti a kötelező szolgálat teljesítésére való kényszerítését.
Ez okból a magatartás veszélyességével arányban a jelen szakaszban meghatározott cselekményt vétségnek kell minősíteni, a kísérlet büntethetőségét kimondani (32. §) és a kiszabható büntetés maximumát két évi fogházban és 20.000 korona pénzbüntetésben megállapítani.
A 30. §-hoz
Ez a szakasz a fondorlat elkövetését kívánja büntetni, amelynek célja az, hogy a tettes, vagy más egyén a jelen törvény értelmében kötelező katonai szolgálat teljesítése alól meneküljön.
A törvényjavaslatnak ez a rendelkezése nem tesz különbséget a szerint, hogy az elért cél: a menekülés, végleges vagy csak átmeneti jellegű volt-e, sem a szerint, hogy ez a bűncselekmény a honvédséghez való végleges felvétel előtt, vagy azután követtetett el. Ezeknek a bűncselekmény súlyossága szempontjából fontos körülményeknek elbírálását a bírói mérlegelésnek tartja fenn, s a cselekmény súlyosabb vagy enyhébb volta az alkalmazandó büntetésben fog kifejezésre jutni.
Minthogy pedig az ilyen cselekmény, abból az okból, mert következményeiben az állam fegyveres erejét közvetlenül és alapjában érinti, súlyos beszámítás alá esik, azt vétségnek kellett nyilvánítani és az alkalmazható büntetés maximumát három évi fogházban és 50.000 koronáig terjedhető pénzbüntetésben kellett megállapítani s egyúttal a kísérlet büntethetőségét is ki kellett mondani (32. §).
Az első bekezdésben körülírt fondorlatnak minősített esete forog fenn akkor, ha az, a katonai szolgálatra kötelezett egyén egészségének, vagy testi épségének megrongálásával követtetett el.
A katonai szolgálatra való alkalmatlanságnak ilyen úton való előidézése kétségbevonhatatlanul hatásosabban biztosítja a katonai szolgálati kötelezettség alól való menekülést, tehát súlyosabban érinti az állam katonai erejét, miért is a második bekezdés alá eső bűncselekményekre, az ott kiszabott büntetési maximum alkalmazása teljesen megokoltnak tekinthető.
A 31. §-hoz
E szakasz a m. kir. honvédség létszáma fenntartásának a megadott kereteken belőli akadálytalan biztosítását célozza, s evégből a katonai intézkedéseknek (behívásoknak) való feltétlen engedelmeskedést kívánja biztosítani.
Ebben a körülményben gyökeredzik annak indoka, hogy a jelen törvény alapján szolgálatra kötelezett egyénnek a jelen szakaszba ütköző cselekménye, nemcsak a minősítés, de a büntető szankció szempontjából is a legsúlyosabb elbírálás alá vétetik.
Ugyanez okból kell alkalmazni a törvény teljes szigorát avval az egyénnel szemben is, aki mást - ha eredménytelenül is - behívási parancs iránti engedetlenségre csábít.
Ez a § egyébként az 1890:XXI. törvénycikk pótlására van hivatva.
A 32. és 33. §-okhoz
Ezen szakaszok felvételét az „Indokolás” általános részében foglaltak indokolják.
A külföldön elkövetett kihágások büntethetőségének megállapítása, a haderő ellen elkövetett kihágások természetében leli magyarázatát, mert ezek a haderő érdekeit még fokozottabb mértékben veszélyeztetik, mint a belföldön elkövetett hasonló kihágások, minthogy a külföldön tartózkodó egyénekkel szemben kényszerítő eszközöket sokkal kevésbbé, sőt többnyire egyáltalában nem lehet alkalmazni.
A 34. §-hoz
A katonai behívási parancs iránt tanusított engedetlenség természeténél fogva katonai jellegű bűncselekmény, úgy, hogy a törvény 31. §-ának első bekezdése alá eső vétség, illetőleg bűntett elkövetőjének katonai büntetőbíráskodás alá tartozását kellett kimondani.
A törvény 29. és 30. §-aiban, valamint a 31. § második bekezdésében körülírt esetekben az 1897:XXXIV. tc. 17. § 4-ik pontja értelmében polgári egyének ellen a kir. törvényszék jár el, katonai bíráskodás alá tartozó egyénekkel szemben az eljárás a katonai bíróságok hatáskörébe tartozik.
Mivel azonban a 29. és 30. §-ban, valamint a 31. § második bekezdésében meghatározott bűncselekményeket a katonai büntetőbíráskodás alatt álló személyek is elkövethetik, illetőleg ezekben mint felbujtók, vagy bűnsegédek közreműködhetnek, viszont a 31. § első bekezdésében meghatározott bűncselekmények miatt az eljárás mindenkor a katonai bíróságok hatáskörébe tartozik, ennélfogva a 34. § a fentjelzett szakaszoknak rendelkezéseit a katonai büntetőbíráskodás alatt álló személyekre is kiterjeszti. Ez által a katonai büntető szabályok kiegészítést nyertek, azzal a megszorítással azonban, hogy ezek a büntető rendelkezések csak akkor alkalmazandók, ha az illető cselekményre a katonai büntetőjog nem tartalmaz súlyosabb rendelkezéseket.
A 35. §-hoz
E § első és második bekezdéseiben foglalt rendelkezések az 1897:XXXIV. törvénycikk 18. § IV. pontjában, illetőleg 19. § 3. pontjában foglaltaknak felelnek meg.
A 27. § első bekezdésében körülírt kihágások esetén a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntetőbíróságnak hatáskörét azzal indokolom, hogy az ezen törvényen alapuló jelentkezési kötelezettséggel kapcsolatos intézkedéseket a közigazgatási hatóság hajtja végre és így a célszerűség szól amellett, hogy az ilyen kihágások esetén ugyanaz a fórum gyakorolja a bíráskodás jogát is.
A javaslat nem határozza meg azokat a közigazgatási hatóságokat, amelyek, mint kihágási fórumok fognak eljárni. E tekintetben ugyanis az érvényben lévő általános szabályok az irányadók, amelyektől való eltérésre ok nem forog fenn. Utolsó fokon azért kellett a honvédelmi minisztert tenni határozó fórummá, hogy a fegyveres erő érdekei egységesen megvédhetők legyenek.
A jelen törvényben meghatározott és a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihágások büntető szankciója szigorúbb jellegű, azért büntető parancsok kiadásának az ilyen kihágásoknak esetén az e részben érvényes rendelkezések szerint helye nem lehet tekintettel arra, hogy törvény és szabályok a véderő elleni kihágások esetén büntető parancsok kiadását eddig megengedték, az eltérést megkülönböztetésül a vonatkozó helyen ki kellett emelni.
A 36. §-hoz
A soronkívüli elintézést a katonai érdekeket érintő ügyek sürgős természete követeli meg.
A 37. §-hoz
Amint jelen indokolás általános részében arra már rámutattam, a békeszerződés korlátozó rendelkezései a jelenleg a fegyveres erőkötelékébe tartozó összes hivatásos tisztek katonai szolgálatban való megtartását lehetetlenné teszik.
Bár önként következik, hogy ilyen körülmények között tartalékos vagy népfölkelő tiszteket a hivatásos tisztikarba felvenni nem lehet, mégis a hivatásos tisztek teljesen jogos érdekeinek biztosítása céljából szükségesnek látszott ezt a § első bekezdésében kifejezetten kimondani. A második bekezdés egyrészt a jelenleg a fegyveres erő kötelékébe tartozó hivatásos tiszteknek a m. kir. honvédség kötelékébe való felvételének a békeszerződés 109. Cikkében előírt feltételét állapítja meg, amennyiben azzal egybehangzóan kimondja, hogy a 38. életévüket még be nem töltött tiszteknek legalább 40. életévük betöltéséig terjedő szolgálatra kell kötelezniök magukat, másrészt abból a célból, hogy a tisztikar létszámát az átmenet idejére nagyobb hullámzásoktól megóvja, egyúttal a 38. életévüket már betöltött tisztek részére legalább két évig terjedő tényleges szolgálat vállalását írja elő.
A 38. §-hoz
Ez a § a m. kir. honvédség legénységi állományának önkéntes jelentkezés útján való első kiegészítésének megkönnyítését célozza. Egyrészt, főként a nemzeti hadseregben is tényleg szolgáló menekülteknek és önként belépett, valamint más hadviselteknek, akiknek a m. kir. honvédségbe, eddig teljesített katonai szolgálatuknak a § második bekezdése értelmében való beszámítása mellett, való önkéntes belépésére még leginkább lehet számítanunk, valamint a rangosztályba nem soroló havidíjasoknak és hivatásos altiszteknek legtöbbje ugyanis túl van a jelen törvényjavaslatban 25. életévben megszabott felső korhatáron, másrészt lehet számítani oly menekültek önkéntes belépésére is, akik a 20. életévben megszabott alsó korhatárt még nem érték el. A hivatásos altisztek érdekeinek megóvása, s a kipróbált és egyenesen a haderőben való elhelyezkedésre utalt elemek megtartásának lehetővé tétele érdekében a m. kir. honvédség önkéntes jelentkezés útján végrehajtandó első kiegészítése alkalmával a megállapított korhatároktól el kell tekinteni.
Ugyancsak el kell ez alkalommal a nősülési korlátozástól is tekinteni, mert másrészt a jelenlegi haderőben sok nős egyén szolgál, akinek a fegyveres erő kötelékében való megtartása kívánatos, másrészt lehet, hogy egyébként minden tekintetben megfelelő nős egyének is fognak a m. kir. honvédségbe való belépésre törekedni, s ezeknek felvételét szintén lehetővé kell tenni.
A § második bekezdése viszont a jelenleg tényleg szolgáló hivatásos altiszteknek és legénységi egyéneknek, valamint más hadviselteknek a m. kir. honvédség kötelékébe való felvételének a békeszerződés 110. Cikkében előírt feltételét állapítja meg, amennyiben ezek részére is 12 évi szolgálati kötelezettség vállalását írja elő, de emellett - az eddig teljesített szolgálat beszámítása révén - egyrészt természetes védelmet biztosít a szerzett jogoknak, másrészt a m. kir. honvédség önkéntes jelentkezés útján való kiegészítését kívánja elősegíteni.
A 39. §-hoz
E §-ban említett kategóriák a 6 havi próbaidőnél sokkal hosszabb időn át teljesítettek tényleges katonai szolgálatot, tehát a hivatásos katonai szolgálatra való alkalmasságuk próbaszolgálat nélkül is elbírálható, viszont maguk is eléggé ismerik már a katonai szolgálatot s így próbaszolgálat nélkül is el tudják bírálni, hogy a katonai szolgálatban támasztott kívánalmaknak meg tudnak-e felelni. Ezeknek próbaszolgálat alá vonásától tehát, mint feleslegestől el kell tekinteni.
A lefolyt háború alatt katonai szolgálatot teljesített egyéneknek a próbaszolgálat alól való mentesítésére azért lehet módot nyujtani, mert a legtöbb esetben a háború alatt teljesített szolgálatuk alapján pontosan megállapítható lesz, hogy a m. kir. honvédségben való szolgálatra megállapított előfeltételeknek megfelelnek-e. Minthogy azonban az is előfordulhat, hogy ily egyének alkalmassága háborús szolgálatuk alapján nem bírálható el, a próbaszolgálat alá vonásuk lehetőségét is fenn kell tartani.
A 40. §-hoz
A § az önkéntes jelentkezésen alapuló kiegészítési rendszerre való egyedül lehetséges és zavartalan átmenetet kívánja biztosítani, az indokolás általános részében közelebbről kifejtett elvek szem előtt tartásával. A rendelkezés bezárólag a törvény életbe lépését követő 12. év végéig érvényesülne, s annak értelmében a 13. évben a m. kir. honvédség már teljesen 12 évi szolgálatra kötelezett önkéntesekből lenne kiegészítve s ettől az évtől kezdve ez a rendelkezés hatályát vesztené.
Az 1 évi szolgálatra jelentkezőknek a próbaszolgálat alól való mentesítését a szolgálati idő rövidsége indokolja. Természetesen a m. kir. honvédségben való szolgálatra méltatlannak mutatkozó egyének ebben az esetben is a javaslat 19. §-a értelmében a szolgálati kötelezettség letelte előtt el fognak bocsáttatni.
A 41. §-hoz
Az ebben a §-ban foglalt felhatalmazást az indokolás általános részében kifejtett eléggé nem hangsúlyozható fontosságú állami érdek követeli. Minthogy a m. kir. honvédség létszámának önkéntes jelentkezés útján való teljes kiegészítése még 1 évi szolgálati kötelezettség mellett is előreláthatólag minden erőfeszítés dacára sem fog sikerülni, ennek az eszköznek a szükséges létszám fenntartásának biztosítására való igénybevételét átmenetileg nem fogjuk nélkülözhetni. Az adott felhatalmazás gyakorlati keresztülvitelének részleteit illetőleg utalok a jelen indokolás általános részében előadottakra.
A 42. §-hoz
Az e §-ban foglalt rendelkezést azért kell kimondani, mert ennek hiánya esetén megszűnik a jogi alapja a jelenleg tényleges szolgálatban álló legénység további visszatartásának, s azalatt az átmeneti idő alatt, amíg a m. kir. honvédség a jelen törvény rendelkezései értelmében kiegészíthető lesz, - ami mindenesetre hosszabb időt fog igénybe venni, - az ország fegyveres erő nélkül maradna. Ennek természetesen elejét kell venni. A m. kir. honvédségnek jelen törvény értelmében történt kiegészítése után ezek a hadkötelesek a tényleges szolgálatból természetesen késedelem nélkül el fognak bocsáttatni.
A 43. §-hoz
Amint már jelen indokolás általános részében (A) fejezet 3. pontja) is említettem, a békeszerződésben engedélyezett tiszti és altiszti létszám a fegyveres alakulatok szükségletét is alig elégíti ki, az igazgatási szolgálatokhoz szükséges személyzet pedig azokon belül egyáltalán nem helyezhető el, s ez okból az igazgatási szolgálatok ellátására a fegyveres erőhöz nem tartozó külön közigazgatási személyzetet kell alkalmazni.
Ez a szakasz ennek a közigazgatási személyzetnek jogállását szabályozza. Tekintettel a közigazgatási alkalmazottaknak a fegyveres alakulatokkal való állandó érintkezésére s a fölé- és alárendeltségi viszonyból kifolyólag egyébként állandóan keletkezhető visszásságokra, sőt súlyos összeütközésekre, a szolgálat zavartalanságának biztosítása érdekében elkerülhetetlenül szükséges, hogy ezek a közigazgatási alkalmazottak személyi, fegyelmi és büntetőjogi tekintetben ugyancsak a m. kir. honvédség tagjaira nézve irányadó jogszabályok alá helyeztessenek.
A szervezetükre vonatkozó részletes rendelkezések megállapítása a belszervezeti felségjog körébe tartozó kérdés, ennélfogva azoknak az államfő jóváhagyása mellett való megállapítására a javaslat a honvédelmi minisztert hatalmazza fel.
Minthogy pedig a honvédelmi tárca körében más polgári közigazgatási személyzet is teljesít szolgálatot (a honvédelmi minisztérium fogalmazói és segédhivatali személyzete, továbbá az úgy ott, mint egyes parancsnokságoknál alkalmazott kezelők, kezelőnők, díjnokok, altisztek és segédaltisztek) a törvényben ki kell mondani azt is, hogy a szakasz rendelkezései ezeknek a más törvényes rendelkezések alá tartozó egyéneknek jogállását nem érintik.
A 44. §-hoz
A m. kir. honvédség tényleges szolgálatában álló egyének illetményeinek, valamint az abból kilépő egyének ellátásának szabályozása kívül esik jelen törvényjavaslat keretein s úgy természeténél, mint terjedelménél fogva külön szabályozást igényel. Az illetményekre vonatkozó javaslat előkészítés alatt áll s legközelebbről a törvényhozás elé fog terjesztetni. A hivatásos katonai egyének és hátramaradottaik ellátásáról szóló új törvényt (1921:XXXII. törvénycikk) pedig a legközelebbi multban tárgyalta le a tisztelt nemzetgyűlés.
A 45. §-hoz
Külön megokolást nem igényel.
A 46. §-hoz
A hadkiegészítési rendszer megváltozása folytán hatályukat vesztő törvényeink hatályon kívül helyezése iránt intézkedik.
A 47. §-hoz
A szokásos végrehajtási rendelkezést tartalmazza.
