A lakásinség enyhítése céljából az 1921:XXXVI. tc. az állami kislakások építésére 300 millió K felhasználására adott a kereskedelemügyi miniszternek felhatalmazást. A jelentkező óriási mérvű lakásszükségre való tekintettel, valamint az építési költségek mindinkább fokozódó nagysága és a lakásrendeletekben a bérösszeg korlátozására vonatkozó intézkedések miatt szünetelő magánépítkezések elmaradása következtében a törvényhozás által rendelkezésre bocsátott 300 millió K. egyáltalában nem elégséges arra, hogy abból annyi lakás legyen előállítható, hogy egyrészt a vasuti kocsikban és a hivatalok céljaira szolgáló helyiségekben ideiglenesen elhelyezett családok, másrészt az egyes helyeken létesített új intézményekhez kirendelt vagy véglegesen elhelyezett tisztviselők és egyéb alkalmazottak a legelemibb feltételeknek megfelelő lakásokhoz jussanak.
Törvényhozási intézkedés szükséges tehát aziránt, hogy a kislakások létesítéséhez a városok (községek) hozzájárulása bizonyos kötelezettségek ellenében és lényeges kedvezmények biztosítása által megszereztessék, valamint a magánépítkezések megkezdése szintén rendkívüli kedvezmények nyujtásával lehetővé tétessék.
Minthogy pedig az évek hosszú sora óta szünetelő építkezések következtében a lakásinség magánépítkezések által meg nem szüntethető, egyidejűleg törvényhozásilag gondoskodni kellett arról is, hogy a fedélnélküliek elhelyezése céljából a városok (községek) a kislakások építkezését állami támogatás mellett anélkül folytathassák a jövőben is, hogy a kormánynak erre a célra újabb hitelt kellessen a törvényhozástól kieszközölnie. Ebből a célból a 300 millió koronának állami hozzájárulás fejében szétosztott része az ezt igénybevevő városok (községek) által az igénybe vett összegnek évi 2 1/2 százalékában visszatérítendő lesz, amely azután újabb állami hozzájárulásokra lesz fordítandó; a városok által felvett kötvénykölcsönöknek visszafizetett része pedig a kibocsátó szindikátus részéről újból elhelyezhető lesz.
AZ I. FEJEZETHEZ
Ezek a rendelkezések egyrészt felhatalmazást tartalmaznak a kereskedelemügyi miniszter részére, mely szerint a rendelkezésére bocsátott 300 millió K hitelt nemcsak kizárólag az állam által létesítendő kislakások építési költségeire, hanem arra is felhasználhatja, hogy hozzájárulhasson a városok (községek) által építendő kislakások építési költségeire; másrészt azokat a kötelezettségeket és kedvezményeket állapítják meg a városok (községek) részére, amelyek az általuk létesítendő kislakások felépítésével járnak.
Az 1921:XXXVI. tc. rendelkezései szerint ugyanis a kislakások kizárólag az állam által lettek volna felépítendők, minthogy azonban az elodázhatatlanul megszüntetendő lakásinség enyhítésére sem elegendő az engedélyezett 300 millió K-, intézkedni kellett aziránt, hogy minél több kislakás felépítése lehetővé tétessék az által, hogy a városok (községek) állami hozzájárulás mellett szintén építhessenek kislakásokat.
Az Országos Lakásépítési Tanács megállapítása szerint a városok (községek) által építendő kislakások építési költségeihez az állam általában 50%-kal járul hozzá. Kivételt képeznek azok a csonka vármegyék ideiglenes székhelyei (Komárom-Ujszöny, Szikszó, Csorna, Vásárosnamény, Elek), valamint azok a városok, amelyek a békeszerződés rendelkezései szerint semmiféle építkezésre önerejükből nem képesek (Szolnok, Balassagyarmat), amelyeknél tehát a kislakások építkezése kizárólag az 1921:XXXVI. tc. értelmében állami költségen történik. Kivételt képez a határszéli Kaposvár, Mátészalka és Szombathely városa is, melyeknél leromlott anyagi helyzetüknél fogva az állami hozzájárulás összege magasabb a kislakások építési költségének 50%-ánál.
Ez a szakasz felhatalmazza a kereskedelemügyi minisztert, hogy a 300 millió koronából a felmerülő szükséghez képest a városok (községek) által építendő kislakások építési költségeihez hozzájárulhasson.
Ez a szakasz a kislakásokat építő városok (községek) kötelezettségeit foglalja magában. Ezek a kötelezettségek: az építéshez szükséges terület és közművek ellenszolgáltatás nélkül való rendelkezésre bocsátása, illetőleg létesítése; az építési terveknek jóváhagyás végett az Országos Lakásépítési Miniszteri Biztossághoz való bemutatása és végül az állami hozzájárulás összege után 25 éven át évenkint 2 1/2 százalék térítés fizetése az államkincstár részére.
Az évenkint 25 éven át 2 1/2%-os térítés fizetésének kötelezettsége azért kötendő ki, mert az állam ennek ellenében lemond a felépített kislakások tulajdonjogáról, azok haszonélvezetéről és a 3-5. szakaszokban felsorolt rendkívüli kedvezményeket biztosítja. Az államnak szüksége van ezen térítési összegekre azért, hogy a még jelentkezett városokban (községekben) elodázhatatlanul felépítendő kislakások létesítését a térítésekből befolyó összegek felhasználásával lehetővé tehesse.
A kislakások építési költségeinek olcsóbbá tétele céljából a város (község) megállapítandó térítés ellenében egyéb közmunkába betudás nélkül közmunkát rendelhet ki. Az így kirendelt közmunka természetben teljesítendő, tehát meg nem váltható.
Ez a szakasz az idegen kézből megszerzendő építési telek kisajátítására állapít meg jogosultságot és a késedelem nélküli birtokba vétel érdekében a kisajátítási eljárást szabályozza.
Az ebben foglalt rendelkezések a város (község) részéről az ezen törvény alapján létesített lakások felett a korlátlan tulajdonjogot állapítják meg azzal a megszorítással, hogy az épületek tulajdonjogának átruházásához - az állami jótállással szerzett kötvénykölcsönre való tekintettel - a pénzügymininiszter engedelme szükséges.
A II. FEJEZETHEZ
A lakásinség megszüntetése céljából a magánépítkezési tevékenység előmozdításának egyik hathatós eszköze - miként azt már az általános indokolásban is említettem - rendkívüli adómentességek megadása.
A házadóról szóló 1909. évi VI. törvénycikknek az adómentességeket tárgyaló IV. fejezete - eltekintve az állandó házadómentesség eseteitől - 15, 12, 10 és 8 évig tartó ideiglenes házadómentességet biztosít az új építkezéseknek. Kétségtelen, hogy ilyen tartamú házadómentesség a mai viszonyok között az építési kedv fokozására nem elégséges. Hosszabb tartamú mentességet kell tehát kilátásba helyeznünk, amire különben törvényhozásunkban már sokszor volt eset.
Különösen Budapest főváros területén kellett a rendesnél jóval hosszabb tartamú adómentességet adni, és pedig mindig egyes területekre korlátozva, nevezetesen olyanokra, amelyeken építkezési tevékenység gyorsabb megindítására vagy erős fokozására volt szükség. A vidéken is többször kellett rendkívüli házadómentességet adni, így például Szegeden az 1879. évi árvíz után, Zágrábban 1880. évben történt földrengés után Fiuméban pedig a kedvezőtlen terepviszonyok folytán csak lassú ütemben történő építkezés fokozására, végül általában a gyógyfürdőkön történő építkezések előmozdítására közegészségügyi szempontból.
Ezúttal azonban a rendkívüli adómentességet egyformán meg kell adni úgy Budapest fővárosra, mint a vidékre vonatkozólag, miután a lakásinség az ország területén egyformán elviselhetetlen.
A rendkívüli házadómentesség tartamát a törvényhozás eddig legfeljebb 30 évben szabta meg. Ezúttal sem tartom indokoltnak, hogy 30 évnél hoszszabb rendkívüli adómentesség adassék, sőt ezt az adómentességet sem lehet minden új építkezésnek egyformán megadni, hanem különbséget kell tenni az új építkezések minősége között s aszerint megszabni a rendkívüli adómentesség tartamát, úgy amint azt különben a házadókról szóló 1909. évi VI. tc. IV. fejezete is teszi a rendes tartamú ideiglenes házadómentesség megadásakor. Viszont azonban - tekintettel arra, hogy a lakásinség megszüntetését mindenképen lehetővé kell tenni - ezúttal az adómentesség eseteinek körén az eddigi elvekkel szemben tágítanunk kell, így ki kell terjesztenünk az adómentességet az átalakításokra is, de csak azokra, melyek következtében lakásokká alakíttatnak át olyan helyiségek, amelyek közvetlenül az átalakítást megelőzőleg nem lakás céljaira szolgáltak.
Úgy a köz, mint a magánosok által a jelen törvény rendelkezései szerint építendő lakóházakra háromféle tartamú és pedig 30, 20 és 15 évi rendkívüli adómentesség lenne adandó.
A 6-8. §-okhoz
A teljesen új házakat 30 évi adómentesség illeti meg, és pedig tekintet nélkül arra, hogy olyan helyen épültek-e, ahol előbb épület volt vagy sem.
A toldaléképítkezések közül 30 évi adómentesség illeti meg azokat, amelyek előbb be nem épített területen történnek, míg 20 évi adómentesség illeti meg azokat, amelyek valamely épületen emelet ráépítésével keletkeznek. Ez a ráépítés történhetik úgy is, hogy a meglevő tetőzet megbolygatása nélkül a padlásür építtetik be s alakíttatik át lakásokká (mansard építkezés).
Az átalakítások közül 15 évi adómentesség illeti meg azokat, amelyek következtében lakásokká alakíttatnak át olyan helyiségek, melyek közvetlenül, az átalakítást megelőzőleg nem szolgáltak lakás céljaira és abban az esetben, ha az átalakított épület vagy épületrész egy köbméterére eső átalakítási költségek legalább hatszorosát teszik azon összegnek, amelybe a háborút közvetlenül megelőző időben ugyanolyan épület vagy épületrész egy köbméterének építése került.
Ezen hatszoros összegbe a luxus teljesítmények és felszerelések csak a normális átlagárakkal számíthatók be.
Az adómentesség nem engedélyezhető olyan helyiségek után, amelyek közvetlenül az átalakítást megelőző időkben is lakás céljaira használtattak és nem adható meg akkor sem, ha szállodák alakíttatnak át bérlakásokká. Viszont megadandók az adómentességek azon volt lakásokra, amelyek hivatalos megállapítás szerint lakhatatlanokká nyilváníttattak s ez alkalommal újból lakhatókká tétettek. Azt a körülményt, hogy a mentesség megadásának feltételei fenforognak-e a befektetett átalakítási költség tekintetében, Budapesten a fővárosi közmunkák tanácsa, vidéken pedig az Országos Lakásépítési Miniszteri Biztos az államépítészeti hivatalokkal állapítja meg.
Az átalakítások elől említett csoportjainak megadandó adómentesség feltételéül az átalakítási költségeknek legalább hatszoros összegét köti ki a törvényjavaslat. Ezen hatszoros összegbe csak a rendes átlagárban lehet beszámítani az olyan létesítményeket és felszereléseket, amelyek fényűzési célokat szolgálnak. Ilyeneknek tekintendők pl. a gipsz- és famenyezzetek, lambériák, szobánként 4-5.000 koronánál drágább kárpitozások vagy festések, 1.70 méternél magasabb csempézések, táblaparketták, a rendes bérháznál előforduló mázolástól eltérő különleges mázolások, bádogkádaknál drágább kádak, konzum-, szén-, vagy gázfürdőkályhánál drágább vízmelegítő-készülék, a konzolokra szerelt egyes mosdóasztalnál drágább felszerelések, különleges gáz- vagy villanyos vízmelegítők, nagyobb és komplikáltabb takaréktűzhelyek, mint amelyek egy polgári lakásban szükségesek, beépített rostok és nyársak, bádogmosogatónál drágább mosogatók, szobánként egy menyezetvilágításnál és két dugaszos érintkezőnél nagyobb számú villanyvezeték, egy világítási módnál több világítási mód, a sima vászonredőnynél drágább redőnyök, közönséges konzumkályháknál drágább kályhák, mindenféle kandallók és effekt fűtések, a rendes konzum asztalos munkáknál drágább ajtók és ablakok, ezeknek faragása vagy faragott díszprémmel való felszerelése, ajtófeltétel alkalmazása, intern telefon a lakásban stb.
Ha valamely emelet ráépítése következtében az épület régebbi legfelső szintjének födését teljesen újból kell elkészíteni, méltányos az ekként szükségképen teljesítendő tetemes többkiadás, valamint az átalakítás ideje alatt elmaradt haszon kárpótlásául azoknak a helyiségeknek is, amelyek ezen az előbbi legfelső szinten vannak, külön adómentességet adni. Ez az adómentesség 15 évre terjedne.
Az építkezési kedv fokozása végett a 6-8. §-ban említett 30, 20 és 15 évi adómentesség kiterjedne a községi pótadóra is úgy, amint azt a törvényhozás a rendkívüli házadómentesség megadása eseteiben már többször elhatározta, így pl. az 1871:XLII. tc., az 1875:XXXIV. tc., az 1880:XVIII. tc. és 1884:XVIII. tc., az 1884:XXII. tc. stb. megalkotásakor. Egyéb köztartozásokra már nem terjedne ki a rendkívüli adómentesség, így tehát az általános jövedelmi pótadóra sem, mint az eddigi hasonló törvényekben sem terjesztetett ki erre, nem terjedne ki továbbá a közüzemi díjakra és a házbérekben való kincstári részesedésre sem.
Miután a rendkívüli adómentesség megadását a jelenlegi nagyfokú lakásinség enyhítésére irányuló építkezési tevékenység fokozása végett adjuk meg, természetesen ki kell mondani törvényben, hogy a rendkívüli adómentességben részesítendő építkezéseket minél előbb be kell fejezni. A törvényhozás eddig is mindig határidőhöz kötötte a rendkívüli adómentességben részesítendő építkezések befejezését.
Viszont nem kell kimondanunk azt, hogy e rendkívüli adómentességben részesítendő építkezésekhez mikor kell hozzáfogni. Ennek kimondása nélkül ugyanis a rendkívüli adómentességben részesíthetők lesznek azok az építkezések is, amelyek még a jelen törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése előtt kezdettek meg, de még nem fejeztettek be, illetőleg amelyek még nem voltak teljesen lakható állapotba helyezhetők.
A 11-14. §-okhoz
A kislakások építésére szükségelt összegnek hitelművelet útján biztosítandó része kötvénykibocsátás útján lenne beszerzendő.
Itt elsősorban is felmerül az a kérdés, vajjon a szükséges összeg nem volna-e leghelyesebben és legkönnyebben a városok és községek kölcsönszükségletének fedezésére nézve eddig rendelkezésre álló módon, t. i. úgy biztosítható, hogy az érdekelt városok egy tetszésszerinti pénzintézettől vennék fel a kölcsönt, amely azután alapját képezhetné esetleg az 1897. évi XXXII. tc. alá eső kötvények kibocsátásának.
Ilyképen azonban nem látszik a szükséges összegnek a lakásépítési akció gyors keresztülvitelét lehetővé tevő módon való előteremtése biztosítottnak. Mert a pénzintézeteknél jelenleg mutatkozó pénzhiány kérdésessé teszi, hogy az érdekelt városok és községek gyorsan megkaphatnák-e a szükséges összegeket, s e mellett kénytelenek volnának az addigi gyakorlathoz képest a kölcsön biztosítására lekötni összes vagyonukat és jövedelmeiket, ami hitelüknek a jövőben más célokra való igénybevételét nehezítené meg. Már pedig a városok és községek egyéb szükségletei fedezésére is előreláthatólag nagy arányokban lesznek kénytelenek a pénzpiachoz fordulni, s így az látszik helyesnek, hogy a városi és községi hiteligények kielégítésének eddigi módja lehetőleg ezeknek az előrelátható szükségleteknek a fedezésére tartassék fenn. A kislakások építésével kapcsolatos városi és községi hiteligények kielégítésének új módjáról kell tehát gondoskodni. Erre meg is van a lehetőség, mert azok az ingatlanok, amelyeken az építendő kislakások fel fognak emeltetni, s ezek bérjövedelme, továbbá a városoknak és községeknek az általános forgalmi adóból eredő bevételei a megejtett számítások szerint kellő fedezetet szolgáltatnak arra, hogy ezen az alapon elsőrendű biztosságú kötvények legyenek kibocsáthatók a kislakások építéséből kifolyólag a városokra és községekre háruló kiadások fedezésére, úgy hogy a városok és községek egyéb vagyona és egyéb jövedelmei e célra le nem köttetvén, más szükségletek ellátására esetleg szükséges kölcsönök fedezetéül lesznek igénybevehetők. Természetes azonban, hogyha egyes városok, vagy községek a kislakások építésére szükséges összegeket nem a jelen törvényjavaslat értelmében teremtendő új alapokon, hanem összes vagyonuk és jövedelmeik, vagy ezek egy részének lekötése mellett az eddigi alapokon a pénzpiactól felveendő kölcsön útján fogják akarni fedezni, - ennek nem lesz semmi akadálya, a jelen javaslattal csak új és lehetőleg kedvező pénzbeszerzési lehetőséget óhajtok teremteni a kislakások építésének előmozdítása érdekében azoknak a városoknak és községeknek, amelyek ezt a lehetőséget igénybe akarják venni.
Habár - mint már fentebb is említettem - azok az ingatlanok, amelyeken a kislakások fel fognak emeltetni, s azok bérjövedelmei, továbbá a városoknak és községeknek az általános forgalmi adóból eredő bevételei a nyujtandó kölcsönök szolgálatát előreláthatólag teljes mértékben biztosítani fogják, mégis tekintettel egyrészt a mai bizonytalan pénzügyi helyzetre, de különösen azért, hogy a kibocsátandó kötvények gyámoltak és gondnokoltak pénzének az elhelyezésére is alkalmasaknak legyenek nyilváníthatók s ezáltal a kötvények kedvezőbb elhelyezése s ennek megfelelően a kölcsönöknek a városok és községek részére kedvezőbb feltételek mellett való folyósítása legyen biztosítható, szükségesnek mutatkozik annak a lehetővé tétele, hogy a pénzügyminiszter az államkincstár nevében a kötvénybirtokosokkal szemben kötelezettséget vállaljon arra, hogy a kötvény alapjául szolgáló tartozás kamatainak és tőketörlesztésének fedezésére szükséges összegnek azt a részét, amely a város (község) által a fentiek szerint a követelés biztosítására lekötendő jövedelmekből bármely okból tényleg nem fedeztetnék, az állam egyéb jövedelmeiből egyenlítse ki.
Szükséges természetesen a kötvények bonitása érdekében törvényileg kimondani, hogy a kötvények a forgalomból azon arányban kivonandók, amely arányban az alapjukat képező követelések összege visszafizetés folytán vagy más okból csökken.
A kötvényekre nézve törvényileg biztosítandók a záloglevelekre vonatkozó telekkönyvi kiváltságokhoz hasonló kiváltságok. Erre nézve a 12. § tartalmaz megfelelő rendelkezéseket.
Szükségesnek látszik továbbá a kötvények óvadékképessége és pupillaritása mellett annak a kimondása is, hogy a kibocsátandó kötvények az 1897. évi XXXII. tc. 2. § 2. b) pontja szerint a vasúti kötvényekre érvényes rendelkezés analogiájára alkalmasak arra, hogy azok alapján az 1897. évi XXXII. tc. 2. § 1. pontja alatt felsorolt alapokon az idézett törvény alá eső címleteket kibocsátó intézetek, az általuk tulajdonjogilag megszerzett és az intézet birtokában meglévő ily kötvénycímletek névértéke erejéig az 1897. évi XXXII. tc. hatálya alá eső kötvényeket bocsáthassanak ki anélkül, hogy ezt az alapszabályaikban külön megjelölnék. Eziránt a 13. § tartalmaz megfelelő rendelkezéseket. Végre a 15. és 16. §-ok a szokásos adó- és illetékmentességet biztosítják a kibocsátandó kötvényeknek és az ezek alapját képező kölcsönöknek.
A kötvények gyors elhelyezésének és ennek kapcsán annak biztosítása érdekében, hogy az érdekelt városok és községek mielőbb hozzájussanak a kislakások építésére szükséges pénzösszegekhez, a kötvények kibocsátásával szindikátust szándékozok megbízni, s megjegyzem, hogy itt első sorban a Magyar Pénzügyi Szindikátus meglevő szervezetére gondolok, mégis az akció sikerének teljes biztosítása érdekében fentartandónak tartom azt a lehetőséget is, hogy szükség esetén maga a pénzügyminiszter bocsáthassa ki a kötvényeket.
Egy ilyen elsőrangú belföldi intézetek által alkotott szindikátus látszik a mai viszonyok közt a legalkalmasabbnak arra, hogy a kibocsátandó kötvényeket a leggyorsabban s a legelőnyösebben elhelyezze. A szindikátus azonban nem lévén jogi személy, a törvényben kimerítően felsorolandók azok a kötelezettségek és jogok, amelyek a kötvények kibocsátásával megbízott szindikátusra hárulnak, illetve azt megilletik.
A szindikátus feladatát képezné, hogy a kötvények kibocsátásának alapját képező kölcsönöket a pénzügyminiszter által jóváhagyandó feltételek mellett az érdekelt városoknak (községeknek) nyujtsa és hogy a kölcsönök rendeltetésszerű felhasználását ellenőrizze, továbbá hogy a városoktól (községektől) a kölcsönök után fizetendő kamatokat, ezek járulékait és tőketörlesztéseket, az államkincstártól pedig az általa a kölcsönszolgálat zavartalan lebonyolítása érdekében teljesítendő hozzájárulást beszedje, azonkívül a kötvényeket kibocsássa, elhelyezze, azok szelvényeit beváltsa és tőkevisszafizetés esetén sorsolás útján, vagy szabadkézből való visszavásárlás révén a forgalomból annyi kötvényt kivonjon, hogy a forgalomban levő kötvények névértéke meg ne haladja az engedélyezett és még fennálló kölcsönök névértékét.
Tekintettel arra, hogy a fentiekből kitünőleg a szindikátus megbízatása tulajdonképen csak a kölcsönök s az ezek alapján kibocsátandó kötvények kezelésére terjed ki, a kötvények bonitása érdekében törvényileg kimondandó volna, hogy szükség esetén a szindikátus ügyeinek ellátására gondnok legyen kinevezhető. Az 1876. évi XXXVI. tc. szerint valamely zálogleveleket kibocsátó intézet elleni végrehajtás esetében a végrehajtást foganatosító bíróság a záloglevelek birtokosai részére tudvalevőleg ügygondnokot köteles kirendelni, s ha a bíróság nem rendelne ki ügygondnokot, úgy a jelzálogintézet igazgatósága köteles, mihelyt a végrehajtás elrendelése tudomására jut, a végrehajtást foganatosító bírósághoz ügygondnok kinevezéseért folyamodni. A szindikátus és tagjai ellen a kibocsátandó kötvények alapján nem lévén végrehajtás vezethető, a kérdés akként volna rendezendő, hogy a budapesti kir. törvényszék az esetben, ha a szindikátus azért, mert előbb oszlana fel, semmint az általa a törvény alapján kibocsátott kötvények a forgalomból teljesen ki volnának vonva, vagy bármely más okból a törvény szerint reá ruházott kötelezettségeit nem teljesíthetné, a pénzügyminiszter megkeresésére vagy a szindikátus, illetve bármely tagjának kérésére gondnokot legyen köteles kirendelni, akinek a szindikátus a kötvények kibocsátása alapját képező követeléseit és az azon ügyletből kifolyólag a kezei között levő esetleges egyéb értékeket átadná, s aki a kölcsönszolgálat további ellátását a pénzügyminiszter irányítása és ellenőrzése mellett teljesítené. A kibocsátott kötvények alapját képező követelések ez esetben külön tömegnek tekintendők, amely a gondnok által kezelendő. A kezelés ellenőrzésére a kötvények birtokosai választmányt küldhetnének ki. A szindikátus és ennek egyes tagjai ezáltal a kötvénykibocsátásból kifolyó összes további kötelezettségek alól mentesülnének.
A fenti intézkedéseket a kötvények kellő biztonsága szempontjaiból megfelelőeknek tartom s nem kétlem, hogy azok a forgalomban meghonosodva közkedveltségnek fognak örvendeni.
A jelen törvény alapján adott kölcsönökre vonatkozó illetékmentességet biztosító rendelkezéseket tartalmazza ez a szakasz.
A törvény 11. §-a alapján nyujtott kölcsönök és a kibocsátott kötvények kamatainak adómentesítését tartalmazza.
A törvény életbelépésének időpontjára és a törvény végrehajtására vonatkozó rendelkezések.
