Az önálló vámterület, mely a magyar szent korona országai állami létének nagy megrázkódtatása után a megcsonkított Magyarországnak jutott, szükségessé teszi a magyar külkereskedelmi statisztika reformját. A jelenlegi külkereskedelmi statisztikánk alapját képező 1906. évi XXIII. tc. az adatgyűjtésben csakis a vasúti és hajózási vállalatokra és a postaintézetre támaszkodhatott. Ezek az adatgyüjtő szervek a külkereskedelmi forgalmat az érkezett küldemények átvétele és az elszállítandó küldemények feladása alkalmával a címzettektől, illetőleg a feladóktól bevont árúnyilatkozatok útján vették számba.
Magyarország külforgalmi adatgyűjtésének ezzel a módszerével egészen egyedül állott. Ausztriával és Bosznia-Hercegovinával fennállott közös vámterület mellett ugyanis nem végezhette külkereskedelmi adatgyűjtését más államok mintájára a vámeljárással kapcsolatban az erre elsősorban hivatott vámhivatalok közreműködésével. Az Ausztriával és a Bosznia-Hercegovinával való árúforgalmat vámsorompó hiányában nem lehetett a vámhivatalok útján egyáltalán számba venni. A más országokkal való külforgalom számbavételénél pedig azért nem voltak a vámhivatalok mint adatgyűjtő szervek igénybevehetők, mert a közös vámterületre felépített vámeljárás mellett a megtört forgalomban szállított árúknál a vámkezelés alkalmával kétségtelenül nem volt megállapítható, hogy a behozott és kivitt árúk végleges rendeltetése, illetőleg tulajdonképeni származása Magyarország, Ausztria vagy Bosznia volt-e. Komplikálta a helyzetet még a vámterület közösségéből kifolyó az a körülmény is, hogy a Magyarországba behozott vagy az innen kivitt árúk vámkezelését nem kizárólag magyar, hanem osztrák és csekély részt boszniai vámhivatalok is végezték.
A vasúti és hajózási vállalatok és a postaintézet kizárólagos adatgyűjtése azonban még nem biztosította minden irányban külkereskedelmi statisztikánk teljességét. Voltak ugyanis egyes olyan forgalmi alakulatok, melyekben ezeknek az adatgyűjtő szerveknek és az adatszolgáltató feleknek nem volt meg az adatgyűjtés által megkivánt kölcsönös érintkezési pontja, vagy amelyekben az árúszállítást nem a nyilvános szállítási intézetek és vállalatok közvetítették. E hézag pótlására a törvény 1600/1907. sz. végrehajtási rendelete és a pénzügyminiszternek ezzel párhuzamosan 9032/1907. sz. alatt kiadott körrendelete az adatgyűjtés körébe - amennyiben ezt a vámterület közössége lehetővé tette - a vámhivatalokat is bevonta.
E rendeleti úton történt intézkedés alapján a végleges vámkezelés alkalmával a vámhivatali közegek is vontak be behozatali és kiviteli árúnyilatkozatokat a folyamhajózási forgalom olyan eseteiben, amikor magyarországi képviselettel nem bíró külföldi nemzetiségű hajók szállították az árúkat, vagy pedig a tengerhajózási forgalom olyan eseteiben, amikor vitorlás vagy a szabad hajózásban közlekedő gőzhajók szállították az árúkat és állandó képviselet hiányában szintén nem működhettek közre a törvény értelmében mint adatgyűjtő szervek. A vámhivatali közegek bevontak továbbá behozatali árúnyilatkozatokat a Budapest-Fővámház állomásra érkezett összes árúkról és a postai forgalomban érkezett olyan árúkról, melyeket a címzettek nem a leadó postahivataltól, hanem a vámkezelés alkalmával közvetlenül a vámhivataltól vettek át. Végül a határszéli vámhivatalok az adatgyűjtés céljaira külön behozatali és kiviteli statisztikai lajstromokat vezettek azokról az árúkról, melyek a magyar-román és magyar-szerb vámvonalon át tengelyen, lábon hajtva stb. módon közutakon; magánüzemű ipari vasutakon; csónakon, dereglyén, tutajjal usztatva vízi utakon szállíttattak. Az Ausztriával és Bosznia-Hercegovinával való határon át ilyen módon közvetített forgalmunk vámsorompó hiányában egyáltalában nem volt számbavehető. Csakis arról a kiválóan nagy boszniai fabehozatalról, mely tutajokon vagy usztatva bonyolódott le, sikerült a m. kir. központi statisztikai hivatalnak közvetlenül e behozatalban részes magyarországi ipari és kereskedelmi telepektől rendszeresen adatokat szereznie.
Az Ausztriával és Bosznia-Herczegovinával való szabad forgalomnál fogva nem volt számbavehető a Magyarország területén közvetlenül átvitt árúk forgalma sem. Az átviteli adatgyűjtés a vasúti és hajózási vállalatok kizárólagos közreműködésével nem volt megoldható, a vámhivatalok közreműködése pedig azért nem volt lehetséges, mert a vámeljárás csak a Magyarország és az Ausztria szerződéses vámterületének egységes vámhatárán át szállított árúkat minősítette átviteli árúknak.
Az említett körülmények kizárták azt, hogy Magyarország önálló külkereskedelmi statisztikája a vámeljárás lényeges vonatkozásaira is (előjegyzési, kikészítési forgalom stb.) figyelemmel legyen és a külforgalmat a vámtarifa tételeivel szerves összefüggésben levő csoportosítással mutassa ki. Egy ilyen irányú külkereskedelmi statisztika csakis a Magyarország és Ausztria egységes vámhatárral körülvett szerződéses vámterületének más államokkal való külforgalmáról készült. Alapját a Magyarország és Ausztria kölcsönös kereskedelmi és forgalmi viszonyainak szabályozása tárgyában időszakonkint megújított szerződések, legutóbb az 1907. évi október 8-án kötött s az 1908. évi XII. törvénycikkbe iktatott szerződés XII. Cikkének az együttes külforgalom statisztikai számbavételére és egységes munkálatban való közzétételére vonatkozó megállapodásai képezték. A statisztikai számbavételre vonatkozó szerződéses megállapodás olykép hajtatott végre, hogy úgy Magyarország, mint Ausztria, úgyszintén a szerződéses vámterület keretébe tartozott Bosznia-Hercegovina is, vámhivatalai útján külön-külön számbavette egy közösen használt árúlajstromban meghatározott részletezéssel mindazokat az árúkat, melyek saját vámhivatalai által vámkezeltettek, tekintet nélkül arra, hogy az árúk rendeltetése, illetőleg származása Magyarország, Ausztria vagy Bosznia volt-e.
Magyarország részéről a vámhivatalai által vámkezelt árúk statisztikája az 1893. évi 88.709. sz. és az ezt módosító 1907. évi 96.207. sz. pénzügyminiszteri körrendelet értelmében lajstromos rendszerrel készült. Az egyes vámhivatalok ugyanis a statisztikai számbavétel céljaira megfelelőleg kiegészített vámkezelési okmányok adatait tételenként a vámkezelés nemének, az árúlajstrom egyes tételeinek és az egyes származási, illetőleg rendeltetési országoknak megfelelő külön-külön kivonati ívekbe vezették be és e bejegyzések havi és évi lezárásával az általuk vámkezelt árúkról havi, illetőleg évi statisztikai kimutatásokat készítettek, melyeket két példányban a m. kir. pénzügyminisztérium adó- és jövedéki számvevőségéhez terjesztettek be. Hasonló lajstromos rendszerrel készítették a boszniai vámhivatalok is kimutatásaikat. Ausztriában ellenben e kimutatásokat a cs. kir. kereskedelemügyi minisztérium külkereskedelmi statisztikai osztálya - a vámhivatalok által a vámkezelés alkalmával bevont árúnyilatkozatok feldolgozásával - központilag állította össze.
Az egységes munkálatban való közzétételre vonatkozó szerződéses megállapodás végrehajtása pedig olykép történt, hogy egyrészt a m. kir. pénzügyminisztérium a magyar vámhivatalok által összeállított havi és évi statisztikai kimutatások egy-egy példányát, másrészt a boszniai országos kormány az ottani vámhivatalok hasonló kimutatásait megküldte az osztrák kereskedelemügyi minisztérium külkereskedelmi statisztikai osztályának, amely e kimutatásokat az osztrák vámhivatalok által vámkezelt árúkról összeállított saját kimutatásaival havi, illetőleg évi főkimutatásokba foglalta össze és az osztrák kereskedelemügyi minisztérium kiadásában havonkint és évenkint német nyelven. „Statistik des auswärtigen Handels des Vertragszollgebietes der beiden Staaten der Österreichisch-Ungarischen Monarchie” címen megjelent kiadványokban tette közzé. A kiadványokban az értékadatok azon egységértékek alapján számíttattak, amelyet az osztrák kereskedelemügyi minisztérium kebelében működő s osztrák gyárosokból és kereskedőkből, továbbá osztrák hatóságok képviselőiből álló cs. kir. árúforgalmi állandó értékmegállapító bizottság állapított meg. A m. kir. pénzügyminisztérium jövedéki számvevősége a magyar vámhivatalok évi statisztikai kimutatásainak visszatartott példányait a maga részéről is összesítő kimutatásba foglalta, mely a m. kir. pénzügyminisztérium kiadásában „Kimutatás a magyar korona országainak területén levő vámhivataloknál a behozatalban és kivitelben vámkezelt árúkról” cím alatt megjelenő kiadványban évenkint közzététetett. Ez a kiadvány a származási és rendeltetési országok megjelölése nélkül csak a vámkezelt árúk mennyiségét tüntette fel, a szerződéses vámterület külkereskedelmi statisztikájának alapját képező árúlajstrom tételeinek megfelelő részletezéssel.
Az idézett szerződés XII. Cikkének vázolt végrehajtásával a magyar állam csak részt vett az egységes vámhatár által körülvett területek külkereskedelmi forgalmának számbavételében, de az adatok egységes feldolgozása és csoportosítása, az értékadatok kiszámításához szükséges egységértékek megállapítása, végül az eredmények közzététele teljesen osztrák hivatalos szervre volt bízva. Ennek az anomáliának megszüntetése érdekében az osztrák kormánnyal éveken át folyt eredménytelen eszmecsere után a m. kir. kormánytól nyert megbízatás alapján a m. kir. központi statisztikai hivatal tervezetet dolgozott ki a szerződéses vámterület külkereskedelmi statisztikájának olyan irányú reformálására nézve, mely a Magyarország állami önállóságát illető ingerenciát a szerződéses vámterület együttes külforgalmának összeállításánál, az egységértékek megállapításánál s az eredmények közzétételénél biztosítani s a külfölddel szemben is kifejezésre juttatni hivatva volt. A reformtervezet magát az adatgyűjtést is a magyar vámhivatalok elavult lajstromos adatgyűjtő rendszere helyett - mely kisebb fokú megbízhatósága mellett a vámhivatalokat tulajdonképeni munkakörükön egészen kívül eső statisztikai munkálatokkal nagy mértékben terhelte, - a vámhivatalok és szállítási vállalatok által kölcsönös közreműködéssel a vámeljárás, illetőleg az árúk kiadása és feladása alkalmával a bevallásra kötelezett felektől bevonandó kettős példányú írásbeli bevallásokra (árúnyilatkozatokra) alapította. Az osztrák adatgyűjtés alapját is ezzel teljesen azonos rendszer képezte volna. Az árúnyilatkozatok feldolgozására mindkét államban annak központi statisztikai hivatalos szerve volt tervbe véve, mely azoknak a vámhivatalok által bevont példányát a szerződéses vámterület, a szállítási vállalatok által bevont példányát pedig az illető állam önálló külkereskedelmi statisztikájának összeállítására használta volna fel. E mellett megküldte volna a két központi szerv kölcsönösen egymásnak a szerződéses vámterület külkereskedelmi statisztikájában való számbavétel végett azokat az árúnyilatkozatokat, melyeket saját vámhivatalai a szállítási és vámokmányokból megállapíthatólag a másik államba rendelt, illetőleg, másik államból származó küldeményekről vontak be. Az osztrák cs. kir. kereskedelemügyi minisztériummal e reformtervezet alapján folytatott tárgyalások az 1918. év folyamán az alapelvekben való megegyezésre vezettek, de az év végzetes eseményei folytán csakhamar tárgytalanná is váltak.
A forradalmi rázkódtatások lecsillapodása után a folytonosság helyreálltával együtt a külkereskedelmi statisztikai adatgyüjtés is a régi mederbe terelődött vissza. De az eddig ismertetett előzmények szerint az egy célt szolgáló adatgyüjtésnek két medre is volt. Az egyikben nagy nehézségekkel küszködött az 1906. évi XXIII. törvénycikken alapuló magyar külkereskedelmi statisztikai adatgyüjtés, mely a szállítási vállalatoknak meglazult szolgálatán, a feleknek fölötte csökkent adatszolgáltató készségén és megbízhatóságán alapult s teljesen nélkülözni volt kénytelen az ellenőrzésre leginkább hivatott vámhivatalok támogatását. A másik mederben tovább folyt a vámhivatalok statisztikai tevékenysége változatlanul abban a formában s azzal a módszerrel, mellyel az adatokat az egykori osztrák-magyar monarchia egységes gazdasági területének statisztikája számára gyüjtötték s amely módszer legfeljebb vámigazgatási szempontokat szolgáltatott, de - a felek közvetlen közreműködése hiányában - gyakorlati kereskedelmi és gazdaságpolitikai érdekeket sohasem elégíthetett ki. Ezt a mai napig is párhuzamosan folyó, a közös célt külön utakon kereső s így az erőket csak szétforgácsoló munkát egyesíteni, egyszerűsíteni, a feleslegestől mentesíteni s a szükségessel kiegészíteni van hivatva ez a törvényjavaslat, mely megóvja az eddigi magyar külkereskedelmi statisztikából azt, ami abból értékes és bevált s átveszi a hajdani monarchia egységes vámterületének statisztikai adatgyüjtéséből azt, ami annak legnagyobb értéke volt s ami most - ideiglenes országhatárainknak vámhatárokká válásával - a magyar adatgyüjtés szolgálatába állítható. Ez a mostani javaslat ezért, két munkát egyesítve, merőben felesleges erőtékozlást megszüntetve, semmi irányban sem jelent tehát új terheket. A szállítási vállalatokra nem, mert eddigi közreműködésüket csak könnyíti azáltal, hogy a vámhivatalok adatgyüjtő tevékenységére alapítja azt; a vámigazgatásra sem, mert attól a statisztikai kivonati lajstromok vezetésének, összegezésének, egyesítésének stb. munkáját teljesen elveszi; végül az adatszolgáltató közönségre sem, mert továbbra is, úgy mint eddig, árúnyilatkozat útján fogja a külkereskedelmi statisztika részére bevallásait teljesíteni.
Ezektől az alapvető szempontoktól és okoktól eltekintve is, az 1906. évi XXIII. tc. helyettesítését korszerű új törvénnyel szükségessé tette még az is, hogy a törvénynek számos részletes rendelkezése is a törvény életbelépése óta eltelt tizenöt esztendő folyamán ugyancsak elégtelennek bizonyult. Leginkább azonban az vált érezhetővé, hogy a jelenlegi törvényben megszabott keretek az adatgyüjtésnek és feldolgozásnak tökéletesedését és finomodását igen sok vonatkozásban gátolják. Ezért szükséges, hogy a m. kir. központi statisztikai hivatal említett reformtervezetének erre vonatkozó részei is törvényhozási úton megvalósíttassanak. Ezek azonban oly mélyreható természetűek, hogy a jelenlegi törvény egyszerű módosításával el nem érhetők.
A konkrét reformtörekvések közé - amelyek a jelenlegi törvénybe beleütköztek - tartozik az árúszállítási közvetítők kikapcsolása és helyettük a tulajdonképeni küldő, illetőleg átvevő felek bevonása az adatgyüjtésbe. A kivitelben a szállítmányozó által, a csupán általános összefoglaló adatokat tartalmazó árúnyilatkozat mellett, a tulajdonképeni küldő által e célra szolgáló külön űrlapokon kiállított „árúbejelentés” is beszolgáltatandó. Az adatgyüjtés jósága érdekében feltétlenül szükséges, hogy az árúszállítási közvetítők az árúnyilatkozatok kiállításának érdemleges részéből teljesen kikapcsoltassanak és ezért a javaslat a már évek óta tervezett újításnak megfelelőleg a tulajdonképeni küldők által kiállított árúbejelentéseket ruházza fel az árúnyilatkozatok jellegével. Az árúszállítási közvetítők címére érkezett küldemények bevallása is szorosabb kapcsolatba kerül a tulajdonképeni átvevőkkel, akik maguk is kötelezhetők a statisztikai bejelentés teljesítésére.
A jelenlegi törvény gátolta a külkereskedelmi értékadatok meghatározásánál mindeddig nélkülözött értékbevallás alkalmazását is. Németország már több év előtt kezdte meg a reform fokozatos megvalósítását. Az értékbevallás egyelőre nálunk sem lesz általánosságban megvalósítható, módot kell azonban találni, hogy ez irányban határozott kísérletek tétessenek s - kedvező tapasztalatok esetén - a fokozatos átmenet előkészíttessék.
Nem bizonyulnak megfelelőknek a jelenlegi törvénynek a statisztikai illetékre vonatkozó rendelkezései. Módosításukat már egymagában az is indokolja, hogy a jelenlegi illetékskála nem eléggé progressziv, tételei a nagytömegű s megfelelően nagy értéket képviselő szállítmányokhoz, például teljes hajórakományokhoz, nem alkalmazkodnak s így más küldemények tekintetében igazságtalanok. Parancsoló szükséggé teszik az illeték felemelését a magyar külkereskedelmi statisztika adatgyüjtésének és feldolgozásának nagy mértékben megnövekedett költségei és az államháztartásnak az az érdeke, hogy a statisztikai szolgálat költségei lehetőleg saját bevételi forrásából fedeztessenek. A javaslat mellőzi az illetékskála meghatározását s fenntartja azt a rendeleti útnak, mely az árviszonyok nagy ingadozásai és a pénzérték bizonytalan alakulása mellett ma a legajánlatosabb, mert szükség esetén könnyen, törvényhozási intézkedés nélkül módosítható. Az új szabályozás a bejelentett árúk mennyiségével arányosan emelkedő alapon tervezi a jelenlegi törvényben megállapított s a mai értékviszonyok mellett teljesen tarthatatlan illetéktételeknek tetemes felemelését, olykép azonban, hogy azok még mindig messze mögötte maradjanak annak az aránynak, amelyben az árúk ára 1906. óta emelkedett.
Kiegészítést kívántak végül - hogy e helyütt csak a legfontosabb reformok említtessenek - a jelenlegi törvény büntető rendelkezései is. A m. kir. központi statisztikai hivatalnak a törvény ellen vétő adatszolgáltatókkal szemben ma csak egy esetben - a szándékosan vagy vétkes mulasztásból történt valótlan adatszolgáltatás esetében - van fegyvere, büntetlenül maradt azonban az olyan adatszolgáltatásra kötelezett, aki az adatszolgáltatást vagy annak kiegészítésére szolgáló felvilágosítások nyujtását megtagadta. A javaslat büntető rendelkezései most már ezt a hézagot is kiegészítik.
A jelenlegi törvénynek a bejelentési kötelezettségre vonatkozó 1. §-a az adatgyűjtést csupán a vasúti és hajózási forgalomban és a posta útján behozott és kivitt árúkra terjesztette ki. Ausztriával és Bosznia-Hercegovinával fennállott közös vámterületünkre felépített vámeljárás mellett ugyanis a statisztikai bejelentés nem az arra elsősorban hivatott vámhivatali közegek igénybevételével, hanem a nyilvános vasúti és hajózási vállalatoknál és a postahivataloknál történhetett, amikor azok a külföldről érkezett árúkat a címzetteknek kiadták vagy a külföldre rendelt árúkat a feladóktól elszállításra átvették. A statisztikai bejelentés korlátozásának ez az oka most már az önálló magyar vámterülettel megszünt. Ezért a szakasz első bekezdése a statisztikai bejelentés kötelezettségét megszorítás nélkül az ország egész behozatalára és kivitelére nézve teszi kötelezővé.
A szakasz első bekezdésének új intézkedése az is, mely a bejelentési kötelezettséget az átviteli forgalomra kiterjeszti. A jelenlegi törvény alapján csakis azok az átviteli árúk voltak számbavehetők, melyek az országba oly célból érkeztek, hogy innen ismét külföldre továbbíttassanak. E megtört átviteli forgalom számbavétele kizárólag azzal a célzattal történt, hogy az a tényleges behozatali és kiviteli forgalomból kiküszöbölhető legyen. A vámeljárásra támaszkodó új adatgyűjtés már lehetővé teszi a Magyarország önálló vámterületén közvetlenül átvitt árúk számbavételét is, ami eddig a szállítási vállalatok kizárólagos közreműködésével nem volt megoldható. Az átviteli forgalomnak külkereskedelmi statisztikánkban nélkülözött adatai értékes támpontokat fognak nyujtani tarifa- és vámpolitikánk irányításához, s tájékoztatni fognak átviteli forgalmunk jelentőségéről.
A szakasz második bekezdésében foglalt az a rendelkezés, amely szerint a statisztikai bejelentésre vonatkozó kivételek rendeleti úton állapíttassanak meg, a jelenlegi törvényben is benfoglaltatik és fentartása azért szükséges, hogy a bejelentés kötelezettsége alól továbbra is a szükséghez képest mentesíthetőleg legyenek azok a küldemények, melyeknek bejelentésétől az adatszolgáltatás eltekinthet.
A jelenlegi törvény 4. §-a értelmében a behozott árúkat a címzett, illetőleg átvevő, a kivitt árúkat pedig a feladó tartozik a szállítási vállalatoknál bejelenteni. Az átvevőnek bejelentési kötelezettsége csak fakultatív jellegű és a végrehajtási rendelet is csak megengedi azt, hogy a közvetítő helyett az árúnyilatkozatot az átvevő kiállíthatja.
A javaslat, az adatgyűjtés érdemi részét, főleg e tartalombevallás helyességének elbírálását, a vámhivatalokra ruházza át. A szállítási vállalatokat már csak másodsorban veszi igénybe. A vámeljárás technikájánál fogva a szállítási okmányokon megjelölt címzett, illetőleg feladó már nem jut minden esetben az adatgyűjtő vámhivatallal közvetlen érintkezésbe. A behozatal túlnyomó eseteiben ugyanis, amikor a rendeltetési állomáson nincsen vámhivatal, a szállítási vállalat az árút vámkezelés végett már egy megelőző állomáson az erre illetékes vámhivatal elé állítja, ahol a behozatali vámárúbevallást vagy valamely hivatásszerű árúszállítási vagy vámközvetítő, vagy pedig a szállítási vállalat mint hivatalos vámközvetítő nyújtja be a vámhivatalnak. Ilyen esetben tehát a statisztikai bejelentést is az illető vámközvetítő a vámárúbevallással egyidejűleg van hivatva teljesíteni. Hasonló a helyzet a kivitelnél is, melynek legtöbb esetében a kiviteli vámkezelés nem a feladás helyén, hanem a kiléptető határszéli vámhivatalnál vagy egy erre illetékes belterületi vámhivatalnál történik. A közvetlen átvitelben pedig, mivel a szállítási okmány szerinti feladónak és címzettnek egyáltalában nincsen módjában a vámkezelésnél közvetlenül közbenjárni, rendszerint maga a szállítási vállalat hivatalból utaltatja az árút a belépési határvámhivatalnál a vámterületen való átvitel végett az illetékes határszéli kiléptető vámhivatalhoz. Végül a nyilvános szállítási intézetek és vállalatok közvetítésén kívül közúton, csónakon, dereglyén, tutajjal stb. lebonyolított forgalomban a vámkezelésnél rendszerint csakis az árúszállító járhat közbe, s így a vámárúbevallással egyidejűleg a statisztikai bejelentést is csak ő végezheti. Ezért volt szükséges, hogy a javaslat a statisztikai bejelentés kötelezettségét a jelenlegi törvényben megjelölt adatszolgáltatókon kívül kiterjessze az árúszállítás és vámkezelés közvetítésével hivatásszerűen vagy hivatalból foglalkozó közvetítő személyekre és az árúszállítókra.
A javaslat a statisztikai bejelentés kötelezettségét a szállítási okmány szerinti címzetten kívül, az árú tulajdonképeni átvevőjére is kiterjeszti. Szükséges ez az intézkedés, hogy a vámeljárás és a spedicionális forgalom különleges eseteiben, amidőn a statisztikai bejelentés vagy az utólagos kiegészítés csak az átvevő részéről történhetik, az átvevő e kötelezettségének törvényes alapja legyen. Érkeznek ugyanis közvetlenül árúszállítási közvetítők (szállítmányozók stb.) címére küldemények, melyeket a szállítási vállalat egészben vagy részben a címzett közvetítőnek még a végleges vámkezelés megtörténte előtt ad ki abból az okból, mert a végleges vámkezelés csak utólagosan, a tulajdonképeni átvevő üzleti, ipari telepén fog megtörténni, vagy az árú a végleges vámkezelésig az átvevőnek engedélyezett magánvámraktárba vagy az újabban életbeléptetett előjegyzési vámraktárba fog beraktároztatni. Előfordul továbbá, hogy a címzett közvetítő a küldeményt vagy annak egyes részleteit még a vámeljárás s a szállítási vállalattól való átvétel előtt a tulajdonképeni átvevőre ruházza át (cedálja). Ilyen vagy ezekhez hasonló különleges esetekben természetszerűleg a statisztikai bejelentést már nem a címzett árúszállítási közvetítőnek, hanem a végleges vámkezelés alkalmával a tulajdonképeni átvevőnek kell teljesítenie.
Kiviteli adatgyűjtésünk mélyreható javítását célozza a javaslatnak az a rendelkezése, mely a bejelentési kötelezettséget a tulajdonképeni küldőkre is kiterjeszti. Az árúszállítási közvetítők ugyanis a statisztikai bejelentési kötelezettségüket csak úgy teljesíthetik, hogyha az e célra szükséges fontosabb adatokat (a tartalom részletes megnevezése, különféle árúk mennyiségi részesedése, végleges rendeltetési ország stb.) megbízóiktól, a tulajdonképeni küldőktől megszerzik. A külkereskedelmi adatgyűjtés folyamán szerzett tapasztalatok szerint azonban az árúszállítási közvetítők a statisztikai bejelentést rendszerint nem a tulajdonképeni küldőktől szerzett részletes adatok alapján teljesítik, hanem erre a célra vagy a fuvarlevelek kiállításához rendelkezésükre álló általános adatokat használják fel, vagy azokat a statisztikai bejelentés kívánalmainak megfelelően a küldők megkérdezése nélkül kiegészítik. Hogy a kivitelnél a szállítóknak helytelen bevallása kiküszöböltessék, s a tulajdonképeni küldők közvetlen statisztikai bejelentése minden esetben biztosíttassék, a bejelentési kötelezettséget kiterjesztette a javaslat a tulajdonképeni küldőkre is. A küldők a bejelentést a javaslat 4. §-a értelmében az e célra szolgáló külön ürlapokon, u. n. „árúbejelentés”-eken teljesítik s azokat az árúszállítási közvetítőnek adják át.
A szakasz második bekezdésében foglalt az a rendelkezés, hogy a bejelentés írásban, e célból kiadott árúnyilatkozati ürlapokon történik, a vasúti és hajózási forgalomra vonatkozólag a jelenlegi törvényben is kifejezetten bennfoglaltatik, a törvény 15. §-ában foglalt felhatalmazás alapján pedig a kereskedelemügyi miniszter által rendeletileg kiterjesztetett a postaforgalomra is. Ezzel szemben azonban a javaslat e bekezdése kivételnek is helyt ad. A javaslat ugyanis az adatgyűjtést a külforgalom egész összességére kiterjesztvén, figyelemmel kellett lennie a határkerületek lakossága között legtöbbnyire közúton lebonyolódó úgynevezett kis határszéli forgalomra, utasforgalomra stb.-re, melynél az írásbeli bejelentés csakis a forgalom és a vámeljárás tetemes megnehezítésével és a felek megterheltetésével volna lehetséges. Külkereskedelmi forgalmunknak e különben jelentéktelen hányadára nézve a végrehajtási rendelet mellőzni fogja a feleknek írásbeli bevallását és úgy fog intézkedni, hogy a statisztikai számbavétel a vámhivatalok útján történjék.
A szakasz második bekezdésének az a záró rendelkezése, hogy az árúnyilatkozatokkal egyenlő megítélés alá esnek az árúnyilatkozatokat kiegészítő vagy helyettesítő egyéb űrlapok, ezért szükséges, mert így biztosítható a rendeleti úton előírandó ilyen természetű bevallások részére a törvényes keret, továbbá egyszerűsíthető a javaslat szövege azáltal, hogy a következő szakaszokban az árúnyilatkozatokra vonatkozó minden egyes rendelkezésnél az azokat kiegészítő vagy helyettesítő ürlapokon teljesített bevallásokat nem kell külön felemlíteni.
A jelenlegi törvény az árúnyilatkozatok bevonásánál csakis a nyilvános szállítási intézetekre és vállalatokra támaszkodhatott. A javaslat az árúnyilatkozatok bevonására elsősorban az erre leginkább hivatott szerveket, a vámhivatalokat veszi igénybe, amelyek abban a helyzetben vannak, hogy párhuzamosan a vámvizsgálattal, a statisztikai árúnyilatkozatokon foglalt adatok túlnyomó részének helyességét is érdemlegesen ellenőrizhetik. De emellett a javaslat nem tekint el az árúnyilatkozatok bevonásánál a nyilvános szállítási intézetek és vállalatok bevált közreműködésétől, hanem másodsorban ezeket is igénybe veszi abból a célból, hogy a vámhivatalok adatgyűjtésében eljáró közvetítő személyek és a szállítási okmányok szerinti címzettek, illetőleg feladók között az összekötő kapcsolatot létesítsék és az adatgyűjtés jóságára és teljességére nézve a m. kir. központi statisztikai hivatal által gyakorlandó ellenőrzést támogassák.
A javaslat az árúnyilatkozatok bevonásánál a nyilvános árúraktárak közreműködését is előírja. Jelenleg a nyilvános árúraktárak csak mint adatszolgáltatók szerepelnek s újítás a javaslatban az, hogy a beraktározó felekkel szemben adatgyűjtő közreműködésük e törvényben határozottan ki van mondva. Szükséges e rendelkezés azért, hogy a nyilvános árúraktárak a raktározó felekkel szemben a javaslatnak mindazon rendelkezéseit, melyek az árúnyilatkozatok beszolgáltatását és azok jóságát hivatva vannak biztosítani, érvényesíthessék. Az árúkraktáraknak ugyanis az adatgyűjtésben két irányban kell közreműködniök. Egyrészt, mint közvetlen adatszolgáltatóknak a vámhivatalokkal és a vasuti és hajózási vállalatokkal szemben, mindazon küldeményeknél, melyek a raktározó felek rendelkezése folytán az árúraktárak címére külföldről érkeznek vagy a raktározó felek rendelkezésére az árúraktárak, mint feladók által külföldre továbbíttatnak. Másrészt mint adatgyűjtő szerveknek a raktározó felekkel szemben olyan esetekben, amikor a felek a külföldről érkezett árúknak a szállítási vállalatoknál való átvételénél vagy az árúk kiraktározása után történő továbbításánál az árúraktárak közvetítését igénybe nem véve, közvetlenül maguk járnak el.
A szakaszban megjelölt adatgyűjtő szerveknek kölcsönös közreműködése világosan csak úgy ismertethető, ha általános körvonalakban leírjuk azt az eljárást, amellyel a rendelet előreláthatólag az adatgyűjtést részletesen szabályozni fogja. Az adatgyűjtés az egyes főbb forgalmi viszonylatokban a következőképen terveztetik:
A behozott árúk végleges vámkezelése rendszerint a rendeltetési állomást megelőző helyen székelő vámhivatalnál vagy pedig magán a rendeltetési állomáson történik, még mielőtt a fuvarlevél szerinti címzett a küldeményt átveszi. Az előbbi esetben a rendelkezésre jogosult fél, aki a vámkezelésnél a címzett helyett eljár, a vámhivatalnak a behozatali árúnyilatkozatot is beszolgáltatja. A vámhivatal a vámvizsgálat folyamán az árúnyilatkozat adatait is ellenőrzi és a vámhivatali bélyegzőlenyomattal ellátott árúnyilatkozatot a fuvarlevélhez mellékelve a rendeltetési állomásra juttatja. Hasonló az eljárás akkor, ha a vámkezelés magán a rendeltetési állomáson, de a küldeménynek a címzett részéről való átvétele előtt történik. Ekkor ugyanis a vámhivatal a vámeljárásról szóló igazolással és a fuvarlevéllel együtt a felülvizsgált árúnyilatkozatot is átadja, a vámkezelésnél eljáró rendelkezésre jogosultnak. Mindkét esetben a rendeltetési állomás a küldeményt csak akkor adja ki, ha a címzett a vámhivatal által felülvizsgált árúnyilatkozatot beszolgáltatja s szükség esetén még azokkal a bevallásokkal kiegészíti, amelyek a vámkezelésnél közbenjáró közvetítőnek esetleg nem álltak rendelkezésére (kereskedelmi és termelési származás, érték, tulajdonképeni átvevő, a továbbszállításra vonatkozó adatok stb.). Ha egy más állomáson vámkezelt küldemény fuvarlevelével a rendeltetési állomásra árúnyilatkozat nem érkeznék, a rendeltetési állomás ennek a körülménynek megjelölése mellett a címzettől pótárúnyilatkozatot von be. A rendeltetési állomáson vámkezelt küldeményt pedig a szállítási vállalat csak akkor adja ki a címzettnek, ha az a vámhivatal által felülvizsgált árúnyilatkozatot beszolgáltatja.
Oly esetekben, mikor a címzett a küldeményt a vámeljárás megtörténte előtt veszi át a rendeltetési állomáson és azt onnan vámkezelés végett a vámhivatal helyiségébe vagy házilag történő vámszemle végett saját ipari vagy üzleti telepére szállítja, vagy az árút nyilvános árúraktárba, vámellenőrzés alatt álló saját vám- vagy előjegyzési raktárába helyezi el stb., a rendeltetési állomás a címzettől az utólagos vámkezelés fenti okainak megjelölése mellett kettős példányú ideiglenes árúnyilatkozatot von be. Ezen ideiglenes árúnyilatkozat egyik példánya alapján a m. kir. központi statisztikai hivatal nyilvántartja, hogy az utólag történő vámkezeléshez képest beszolgáltatandó behozatali vagy átviteli árúnyilatkozat beérkezik-e.
Kiválóan fontos szerep jut a szállítási vállalatoknak a vámmentesen érkező árúk statisztikai számbavételénél, mert csakis az ő közreműködésükkel állapítható meg, vajjon azok behozatalt vagy átvitelt képeznek-e. A vámhivatalok ugyanis csak azokat a vámmentes árúkat kezelhetik az átvitelben, melyek közvetlenül külföldről-külföldre szóló fuvarlevelekkel szállíttatnak át magyar vámterületen. Ellenben a magyar rendeltetési állomásokra szóló fuvarlevelekkel érkező vámmentes árúknál, - mivel nem jön tekintetbe a behozatali vám fizetésének biztosítása, - a vámkezelés csak arra szorítkozik, hogy az árúkat a vámmentesség megállapítása után a szabadforgalomba helyezi. A vámmentes árúknál tehát nem kutatja a vámeljárás, vajjon az árúk tényleges behozatalt képeznek-e, vagy azokat a címzett új fuvarlevelek kiállítása mellett a megtört tranzitoforgalomban közvetlenül ismét külföldre továbbszállítja, vagy pedig bizonytalan rendeltetéssel nyilvános árúraktárba helyezi. A vámmentes árúk vámkezelése a szállító vállalatok részéről történő árúkiadást mindig megelőzi s a címzettek helyett eljáró vámközvetítők, különösen akkor, ha a vámkezelés egy megelőző állomáson történik, az árúk behozatali vagy átviteli jellegére nézve mérvadó s a vámeljárás tárgyát nem képező körülményekről rendszerint tájékoztatva sincsenek. A behozatali vámkezelés alkalmával a szabad forgalomba helyezett azok a vámmentes árúk, melyek akár a megtört tranzitoforgalomban, akár nyilvános árúraktárakból ismét külföldre továbbszállíttatnak, kiviteli vámkezelés alá esnek. Az ilyen vámmentes átviteli árúk tehát vámtechnikai okokból a forgalom tényleges jellegének meg nem felelő módon egyrészt a szabadforgalomba való behozatalban, másrészt a szabadforgalomból való kivitelben vámkezeltetvén, a vámhivatalok által statisztikailag is - bár helytelenül - csakis mint behozatali illetőleg kiviteli árúk vehetők számba. Ez a körülmény állandóan tekintélyes hibaforrást okozott az osztrák-magyar monarchia közös vámterületének külkereskedelmi forgalmáról az osztrák és a magyar vámhivatalok külön-külön adatgyűjtése alapján központilag összeállított és közzétett kimutatásokban. Bár a m. kir. központi statisztikai hivatal részéről ismételten utalás történt arra a téves kereskedelem- és vámpolitikai tájékoztatásra, melyet e közlemények a vámmentes átviteli árúk nagy részének behozatalként, illetőleg kivitelként való kimutatásával nyújtottak, az osztrák kormány e vámtechnikai okokból származó hibaforrást megszüntetni nem tudta, mert az adatgyűjtésben kizárólag a vámhivatalokra támaszkodott. A javaslattal tervezett új adatgyűjtés ezt a hibaforrást a szállítási vállalatoknak, másodsorban a nyilvános árúraktáraknak közreműködésével kívánja megszüntetni. A szállítási vállalatoknak közreműködése esetében a vámhivatalok a magyar rendeltetési állomásokra szóló fuvarlevelekkel érkező vámmentes árúkról a vámkezelés alkalmával csakis úgynevezett vámmentesítési árúnyilatkozatokat fognak bevonni és ezeket a fuvarlevelekhez mellékelni. E vámmentesítési árúnyilatkozatokat a címzettek a rendeltetési állomás árúkiadó közegének akkor szolgáltatják be, amikor a küldeményeket a rendeltetési állomáson a szállítási vállalattól átveszik. Ez alkalommal a vámmentesítési árúnyilatkozatokat a címzettek kiegészítik még abban az irányban is, hogy az árút a rendeltetési állomás területéről közvetlenül hová szállítják. E kiegészítő bevalláshoz képest a vámmentesítési árúnyilatkozat az árúnak arra a mennyiségére nézve, melyet a címzett valamely helyi üzleti, ipari telepre vagy magánraktárba szállít, behozatali árúnyilatkozatul szolgál, míg arról a mennyiségről, melyet a címzett közvetlenül az átvétel után új fuvarlevéllel külföldre ad fel, átviteli árúnyilatkozatot állít ki. A nyilvános árúraktárban elhelyezett mennyiségről a címzett kettős példányú ideiglenes árúnyilatkozatot állít ki, amelynek egyik példánya az árút az árúraktárig kíséri, a másik példány alapján pedig nyilvántartja a m. kir. központi statisztikai hivatal az árúraktár által a magyar vagy külföldi rendeltetéssel történő kitározásokhoz képest kiállított behozatali, illetőleg átviteli árúnyilatkozat beérkezését. Ugyancsak ideiglenes árúnyilatkozatot állít ki a címzett a vámmentesítési árúnyilatkozaton tett kiegészítő bevallása alapján akkor is, ha a küldeményt átvétel után egészben vagy részben új fuvarlevéllel egy vagy több magyar rendeltetési állomásra adja fel, amint az tranzito gócpontokban szállítmányozók címére érkező gyűjtő küldemények és egész hajórakományokat képező tömegárúk szétosztásánál rendszeresen előfordul. Ilyenkor az egyik példány a küldeményt az újabb magyar rendeltetési állomásra kíséri, - jelezve annak külföldi származását, - a másik példány alapján pedig a m. kir. központi statisztikai hivatal nyilvántartja azoknak a behozatali vagy átviteli árúnyilatkozatoknak beérkezését, melyeket az újabbi címzettnek a küldemény átvételénél kell kiállítana. Amennyiben a küldemény ott újabban más magyar állomásra továbbíttatnék, az előbb körülírt eljárás ismétlődik, mindaddig míg a küldemény magyar vagy külföldi rendeltetése végleges eldöntést nem nyer.
A megtört tranzitoforgalomban átvitt vámmentes árúk statisztikai számbavételére tervbe vett ez a rendszer a m. kir. központi statisztikai hivatal által hosszú időn át szerzett tapasztalatok szerint Magyarország önálló külkereskedelmi statisztikai adatgyűjtésében is bevált. Az adatgyűjtésnek e rendszere mellett ugyanis a szállítási vállalatoknak a küldemények kiadásánál kellett az összes küldeményekről behozatali vagy átviteli árúnyilatkozatokat egészen önállóan a vámhivatalok támogatása nélkül bevonniok. Az árúk nagy tömegénél a szállítási vállalatok az árúnyilatkozatok ilyen irányú bevallásának helyességét érdemlegesen is ellenőrizhették, amennyiben az árúknak a megtört forgalomban új fuvarlevelekkel való továbbszállítása rendszerint magán a rendeltetési állomáson, vagy pedig a vasútról hajóra és megfordítva történő átrakodási forgalomban legnagyobbrészt e célra berendezett átrakodási állomásokon bonyolódik le.
A külföldre feladott küldeményeket a szállítási vállalatok rendszerint a kiviteli vámkezelés megtörténte előtt veszik át a feladóktól szállítás végett. Ilyen esetekben a feladó a fuvarlevéllel egyidejűleg a kiviteli árúnyilatkozatot is beszolgáltatja. A feladó állomás az árúnyilatkozatot felülvizsgálja és a fuvarlevélhez csatolja. A fuvarlevélnek az árúnyilatkozat mindaddig mellékletét képezi, míg a határszéli vámhivatal a küldeményt a vámvonalon át külföldre kilépteti. A kiviteli vámkezelést végző határszéli vagy belterületi vámhivatal megállapítja az árúnyilatkozat helyességét is, a határszéli vámhivatal pedig igazolja még az árúnyilatkozaton a küldeménynek külföldre történt tényleges kilépését és az árúnyilatkozatot visszatartja. Amennyiben a fuvarlevéllel a feladó állomás által bevont árúnyilatkozat nem érkeznék, ennek a körülménynek megjelölése mellett az az állomás, mely a küldeményt kiviteli vámkezelésre a vámhivatal elé állítja, pótárúnyilatkozatot állít ki.
Oly esetekben, amikor a kiviteli vámkezelés megelőzi a szállítási vállalatoknál való árúfeladást, a feladó a kiviteli árúnyilatkozatot első sorban a vámkezelés alkalmával mutatja be és az árúfeladásnál a fuvarlevéllel együtt a vámhivatal bélyegző-lenyomatával ellátott, felülvizsgált árúnyilatkozatot szolgáltatja be. Ilyen árúnyilatkozat hiányában a feladó állomás ezt még az árú elszállítása előtt a feladó által pótoltatja. Az árúnyilatkozatok ezekben az esetekben is a kiléptető határszéli vámhivatalig kísérik a fuvarlevelet, ahol a tényleges kilépés igazolása mellett a határszéli vámhivatal által visszatartatnak.
Ha valamely belterületi vámhivatalnál vámkezelt küldemény árúnyilatkozat nélkül érkeznék a kiléptető határállomásra, ez utóbbi állít ki pótárúnyilatkozatot.
A kiviteli statisztikai adatgyüjtés jóságát főleg a szállítási vállalatok körülírt közreműködése van hivatva biztosítani. A feladó állomások közvetítése teszi ugyanis lehetővé azt, hogy a kiviteli vámkezelést végző vámhivatalnak magától a feladótól kiállított árúnyilatkozat, vagy amennyiben a feladó árúszállítási közvetítő lenne, a javaslat 4. §-a értelmében a tulajdonképeni küldő által kiállított „árúbejelentés” álljon a rendelkezésére. Ez az eljárás pedig biztosítja azt, hogy kiviteli forgalmunkban is, ahol a vámeljárás inkább az alaki ismérvek felülvizsgálásából áll, lehetőleg pontos bevallások álljanak rendelkezésünkre.
Azokról a külföldről belépő vámköteles és vámmentes küldeményekről, melyek a fuvarlevelek szerint a magyar vámterületen át közvetlenül külföldre szállítandók, a határszéli vámhivatal a beléptető határállomástól, amikor az a küldeményeket vámkezelésre a vámhivatal elé állítja, kettős példányú átviteli árúnyilatkozatokat von be. Ezek első példányát a határszéli vámhivatal visszatartja, a másodpéldány pedig a küldeményt a fuvarlevélhez mellékelve addig a határszéli vámhivatalig kiséri, mely a küldeményt a vámvonalon át külföldre kilépteti. A vámhivatal igazolja ez alkalommal a másodpéldányon a küldemény tényleges kilépését és a másodpéldányt visszatartja.
Ha a magyar rendeltetési állomásra szóló fuvarlevéllel érkező vámköteles árú forgalmi vagy tarifális okokból, vagy vámraktárban, illetőleg nyilvános árúraktárban történt beraktározás után a megtört forgalomban kerül a magyar vámterületen átvitelre, akkor az a vámhivatal, mely az árút a kiléptető határszéli vámhivatalhoz utalja, az utaló vámeljárás alkalmával a rendelkezésre jogosult féltől von be kettős példányú átviteli árúnyilatkozatot. Ennek első példánya a magyar rendeltetési állomáson, a vámhivatalnál vagy az árúraktárnál visszamarad, a másodpéldányt pedig a fél a küldemény feladásánál a fuvarlevéllel együtt szolgáltatja be. Ilyen árúnyilatkozat hiányában a feladó állomás azt még az árú elszállítása előtt a feladó által pótoltatja. A másodpéldány a megtört forgalomban is a fuvarlevelet a kiléptető határszéli vámhivatalig kiséri, amely azt a tényleges kilépés igazolása mellett véglegesen bevonja.
A megtört forgalomban átvitelre kerülő vámmentes árúk statisztikai számbavétele már a megelőző A) fejezetben előadott módon, a magyar rendeltetési állomások által a küldemények kiadása alkalmával bevont átviteli vagy ideiglenes árúnyilatkozatok útján történik.
A m. kir. központi statisztikai hivatal az átviteli árúnyilatkozatok első példányai alapján nyilvántartja a másodpéldányok beküldését, amelyek a küldemények tényleges átvitelét igazolják.
A postaintézet által szállított árúk a postaforgalom megkönnyítése és a vámkezelésnek egyszerűsítése érdekében kivételes vámeljárás alá esnek.
A külföldről behozott postaküldeményeket, a postaintézetnek rendszerint nem kell a határszéli vámhivatalnál utalás végett bejelentenie, hanem egyes meghatározott vámközvetítő postahivatalok a körzetükbe tartozó küldeményeket határszéli utalás nélkül vámkezelés végett az erre illetékes vámhivatalok elé állítják. A vámkezelés a közvetítő vámhivatalnak írásbeli vagy szóbeli bevallása nélkül, közvetlenül a vámvizsgálat alapján kiállított leletek útján történik, a fizetendő vámösszeget pedig a postaintézet a címzettől a legtöbbnyire házhoz kézbesített küldemények átvételénél szedi be. Csak különleges esetekben járnak közben maguk a címzett felek a vámkezelésnél és veszik át küldeményeiket közvetlenül a vámhivataltól.
Minden esetre elengedhetetlen, hogy ezen egyszerűsített vámeljárás mellett is a behozatali árúnyilatkozatokat a vámhivatalok vonják be a vámkezelés alkalmával. Ez feltételezné, hogy az árúnyilatkozatokat mint a címzettek helyett eljáró rendelkezésre jogosultak, a vámközvetítő postahivatalok állítsák ki. A vámkezelés és postai szolgálat gyors lebonyolítása érdekében azonban ettől a megoldástól el kell tekinteni. E helyett tervbe vétetik, hogy a nemzetközi postaegyezményeknek megfelelően a külföldi feladók által kiállítandó s a szállítólevélhez több példányban csatolandó vámárúbevallásoknak - az úgynevett törzsbevallásoknak - egy-egy példányát a vámközvetítő postahivatalok a külkereskedelmi adatgyűjtés céljaira árúnyilatkozatként szolgáltassák be a vámhivatalnak. E törzsbevallások a külkereskedelmi adatgyűjtés tárgyát képező összes bevallásokat tartalmazzák és a szerzett tapasztalatok szerint legtöbbnyire megfelelően ki vannak töltve, s így a javaslat 6. §-ában megjelölt olyan külföldről érkező bevallásoknak tekinthetők, melyeket a statisztikai bejelentéshez fel lehet használni. A szóban forgó külföldi törzsbevallások rendszerint jelenleg is érkeznek olyan példányszámban, amely egy-egy feles példányt a statisztikai bejelentés céljaira is szolgáltat. A külkereskedelmi adatgyűjtés teljességének biztosítása céljából azonban szükségessé válik, hogy a postaigazgatás az adatgyűjtés céljaira szolgáló e többletpéldány megküldését s egyúttal a külkereskedelmi adatgyűjtés céljainak megfelelő részletes árúmegnevezést a szokott nemzetközi úton biztosítsa. Azokban az esetekben, amikor a címzettek küldeményeik vámkezelésénél maguk járnak el és a küldeményeket közvetlenül a vámhivataltól veszik át, a behozatali statisztikai bejelentéshez a javaslat 6. §-ában meghatározott módon, szintén a külföldi törzsbevallások egy példányát használják fel.
A postai kivitelben az egyszerűsített vámeljárás abban nyilvánul, hogy csupán azok a küldemények esnek vámhivatali kezelés alá, melyek kiviteli vám vagy kiviteli tilalom alá eső árúkat tartalmaznak, vagy amelyeknek külföldre történt kilépését vámhivatali vagy pénzügyi szempontból igazolni kell. Azonban ezekben az esetekben is, a kilépés megtörténtét a határszéli vámhivatalhoz való állítás nélkül maga a postaintézet ellenőrzi és igazolja. Ehhez az egyszerűsített vámeljáráshoz alkalmazkodva, a szabadforgalomból való kivitelben a statisztikai bejelentéseket a felvevő postahivatalok fogják a feladóktól bevonni. A feladók a statisztikai bejelentést nem teljesítik külön árúnyilakozati ürlapokon, hanem a kiviteli vámárúbevallásoknak a nemzetközi postaegyezményekkel megállapított példányszámán kívül még egy további példányt fognak a külkereskedelmi adatgyűjtés céljaira beszolgáltatni. Ezt a példányt rendszerint a kiléptető-kicserélő postahivatalok fogják visszatartani. Az előjegyzési forgalomban kivitt és visszkivitt árúkat tartalmazó küldemények statisztikai bejelentése a vámhivatalok közreműködésével történik.
A postaintézet által a közvetlen átviteli forgalomban szállított küldemények semmiféle vámkezelési eljárás alá nem esnek s azoknak vámszaki szempontból való ellenőrzését is egyoldalúlag a postaintézet végzi. Ehhez képest a postai átvitel statisztikai bejelentése is egyedül a postaintézet részéről történhetnék. Figyelembevéve azt a nagy munkaterhet, mely ebből a postaintézetre háramolnék, továbbá azt, hogy a közvetlen zárlatokban átvitt küldemények tartalmáról a postaintézetnek nem állnak adatok rendelkezésére, az új adatgyűjtés a közvetlen postai átvitelt - amint az más államok külkereskedelmi statisztikájában is történik - egyelőre nem veszi számba.
Az árúszállításnak e csoportjába az a forgalom sorozható, mely közutakon kézben vagy kézi erővel, tengelyen, motorkocsin történő szállítással, vagy lábon hajtva, - vízi utakon pedig csónakon, dereglyén, tutajjal történő szállítással bonyolódik, - továbbá, melyet ipari, gazdasági stb. magánüzemű vasútak közvetítenek. Ide sorozható végül a jövő eshetőségei közé tartozó légi árúforgalom is. Az ily módon szállított árúkra vonatkozó külkereskedelmi statisztikai adatgyűjtés részben árúnyilatkozatok bevonásával, részben közvetlen följegyzésekkel csakis azon vámhivatalok útján történhetik, melyek az árúkat behozatali vagy kiviteli vámkezelés alá veszik, illetőleg azokat átvitelre a kiléptető határvámhivatalhoz utalják.
A szakasz első bekezdése az árúnyilatkozatok kiállításának alapjául a vámkezelési eljárás alapját képező okmányokat (vámárúbevallás, hivatalos lelet stb.) jelöli meg, kimondván általánosságban, hogy minden vámkezelési okmány után árúnyilatkozatot kell kiállítani. E rendelkezés indokát a javaslatnak az az irányelve adja meg, mely a külkereskedelmi adatgyűjtést a vámkezeléssel kapcsolja össze, ami természetszerűleg szükségessé teszi azt, hogy az árúnyilatkozatot a vámeljárásnak egy-egy műveletét kifejező vámkezelési okmány fedezze. A jelenlegi törvény 2. §-a ettől eltérően az árúnyilatkozatok kiállításának alapjául a szállítási okmányokat (fuvarlevél, szállítólevél stb.) jelöli meg és pedig szintén a jelenlegi adatgyűjtés módszerénél fogva, mely a statisztikai bejelentést a nyilvános szállítási intézetek és vállalatok árúkiadási és árúfelvételi műveleteibe kapcsolja. Az első bekezdés a vámkezelési okmányon belül egy-egy árúnyilatkozat tartalmának egyúttal maximális határt is szab azzal a rendelkezéssel, mely szerint abban az esetben, ha több szállítási okmánnyal szállított árú egy vámkezelési okmányon összefoglalva vámkezeltetnék, minden egyes szállítási okmány után külön árúnyilatkozatot kell kiállítani. Ezt a rendelkezést szükségessé teszi a szállítási intézeteknek és vállalatoknak a 3. §-hoz fűzött indokolásban részletesen körülírt közvetítő szerepe, mely alakilag abban nyilvánul, hogy az árúnyilatkozatok a szállítási okmányokat (fuvarleveleket) a behozatalban a küldemény kiadásáig, a kivitelben és az átvitelben a kilépési határállomásig kísérik, ami csak akkor lehetséges, ha egy-egy árúnyilatkozat tartalma egy-egy szállítási okmány tartalmán túl nem terjed.
A második bekezdés arra az esetre nézve, ha a vámkezelési okmányban mint átvevő valamely árúszállítási közvetítő van megjelölve, kötelezi e közvetítőt, hogy minden egyes tulajdonképeni átvevő árújáról külön árúnyilatkozatot állítson ki. Ez a rendelkezés tulajdonképen azt az eljárást, melyet a szállítmányozók a címükre érkező gyűjtőküldemények vámkezelésénél a vámárúbevallások kiállítása tekintetében legtöbbnyire követni szoktak, az árúnyilatkozatok kiállítására nézve általánosságban kötelezővé teszi. A mai kiválóan fejlett szállítási üzlet mellett egy-egy fuvarlevéllel vasúton teljes vaggonrakományokig, hajón pedig 200.000 kg. súlyig is terjedő úgynevezett gyűjtőárúk érkeznek a szállítmányozók címére, melyeket a szállítmányozók a gyűjtőküldemény külföldi feladója által nekik adott rendelkezésben megjelölt belföldi tulajdonképeni átvevőkhöz juttatnak. A vámárúbevallás és a vámkezelés megkönnyítése céljából, továbbá, hogy az egyes átvevőknek felszámított vámköltségek a megfelelő vámnyugtával igazolhatók legyenek, a szállítmányozók a gyűjtőküldeményeket rendszerint nem azok egész mennyiségéről kiállított vámárúbevallással, - melyben természetszerűleg saját magukat kellene átvevőként megnevezniök, - állítják a vámhivatal elé, hanem az egyes tulajdonképeni átvevők árújáról és neve alatt külön vámárúbevallásokat nyujtanak be, melyek mindegyike után a szakasz első bekezdésében foglalt rendelkezés szerint külön árúnyilatkozatot is kell beszolgáltatniok. Előfordulnak azonban, bár ritkábban, a spedicionális forgalomban olyan esetek is, amikor a szállítmányozók több tulajdonképeni átvevő árúját összefoglaló vámárúbevallást nyújtanak be, amelyen önmaguk annak mint átvevők megjelölve. Ha a szállítmányozók ilyen vámárúbevallások után is csak egy-egy árúnyilatkozatot szolgáltatnának be, ez elsősorban technikai nehézségeket okozna. Azok kitöltésénél ugyanis, tekintettel arra a fontos szerepre, mely az árúk nemének, származásának megítélésénél a tulajdonképeni átvevőre, úgyszintén a tulajdonképeni küldőre vonatkozó bevallásnak jut, nem lehetne az árúkat a vámárúbevallással megegyezően, összesítve megnevezni, hanem azokat az árúnyilatkozatok erre rendelt rovatában az átvevők és küldők szerint tagozott csoportokban, az átvevők és küldők külön megnevezése mellett kellene felsorolni. Az árúknak ilyen átvevők szerint tagozott bevallása nagy mértékben hátráltatná a statisztikai hivatal kiterjedt levelezését is, melyet az átvevő felekkel egyes bevallások helyesbítése vagy pótlása iránt folytat. A javaslat 13. §-ában foglalt tiltó rendelkezésnél fogva ugyanis már nem küldhetné meg e célra az egyes feleknek az eredeti árúnyilatkozatokat, mert azok névszerint megnevezett más felek árúira vonatkozó bevallásokat is tartalmaznak. A javaslat a tulajdonképeni átvevők közvetlen bevallásait nem veszi igénybe, kivéve a 2. §-hoz fűzött indokolásban felhozott olyan eseteket, amelyekben a vámeljárás és a spedicionális forgalom különleges alakulásai nem teszik lehetővé, hogy a behozatali árúnyilatkozatokat a címzett árúszállítási közvetítők állítsák ki. Ennek mérlegelésénél figyelembe vétetett ugyanis, hogy az árúszállítási közvetítők által beszolgáltatott árúnyilatkozatok helyességét eléggé biztosítja a vámhivatali közegek ellenőrzése, melyet a többnyire szigorúbb belső vámvizsgálat alkalmával és a kísérő vámokmányok figyelembevételével gyakorolhatnak. Egy további szempont pedig az volt, hogy a címzett árúszállítási közvetítők bejelentési kötelezettségének a tulajdonképeni átvevőkre való korlátlan átruházása a mai fejlett spedicionális gyüjtőforgalomban az árúkiadás lebonyolítására hátráltató kihatással lenne.
A kivitelben azonban, amikor a szállítási vagy vámkezelési okmányon az árú feladójaként, illetőleg küldőjeként árúszállítási közvetítő van megjelölve, a szakasz második bekezelése a közvetítőt csakis általános összefoglaló árúnyilatkozatok kiállítására kötelezi. Az összefoglaló árúnyilatkozathoz a szállítmányozónak mellékelni kell azokat az eredeti árúbejelentéseket, melyeket a tulajdonképeni küldők e célból kiadott külön ürlapokon kiállítani és az árú hovászállítására vonatkozó közelebbi rendelkezésükkel egyidejűleg a szállítási közvetítőnek átadni tartoznak. Ez a rendelkezés az árúszállítási közvetítőket a saját nevük alatt lebonyolított egész kiviteli forgalomban az árúnyilatkozatok kiállításának érdemleges részéből teljesen kikapcsolja és a tulajdonképeni küldők által kiállított árúbejelentéseket ruházza fel a kiviteli árúnyilatkozatok jellegével. A spedicionális kiviteli forgalom statisztikai bejelentésének ilyen módon való szabályozása elsősorban a javaslat 2. §-ához a tulajdonképeni küldők bejelentési kötelezettségére nézve fűzött indokolásban részletesen előadott okoknál fogva a statisztikai bevallások jóságának biztosítása érdekében vált szükségessé. Szükségessé tette ezt még az is, hogy a kiviteli árúk vámkezelése legtöbbnyire egyszerűbb alakiságok mellett a szállítási okmányok alapján és belső vámvizsgálat nélkül történik s így sok esetben módjukban sem áll a vámhivatalokban, hogy a kiviteli vámkezelés alkalmával a küldemények tartalmára vonatkozó statisztikai bevallások helyességét, úgy mint a behozatalban érdemlegesen ellenőrizhessék.
A szakasz utolsó bekezdése lehetővé teszi egyes viszonylatokban az árúnyilatkozatok kiállításainak alapjára vonatkozólag kivételek megállapítását. Ez a rendelkezés hivatva van rendeleti úton történő intézkedésnek törvényes keretet biztosítani a forgalom vagy vámkezelés különleges vagy előre nem látott olyan eseteire nézve (nyilvános árúraktárak, előjegyzési raktárak külforgalma stb.), amelyekben kívánatos, hogy az árúnyilatkozatok kiállítása a vámárúbevallás vagy szállítási okmány keretén belül a törvényben meghatározott módozattól eltérőleg történjék.
A javaslat lényeges szakasza ez, mely előírja, hogy a statisztikai adatok szolgáltatóinak általában milyen kérdésekre kell választ adniok. Az eddigi törvény 3. §-ában foglalt hasonló tárgyú rendelkezésektől az új szabályozás főleg három tekintetben tér el.
Az egyik eltérés az árúszállításban érdekelt felek pontosabb tudakolásában van. Az eddigi törvény megelégedett a feladó, illetve címzett (átvevő) nevének és lakóhelyének bevallásával, vagyis a behozatalban csak a szállítási okmányok szerinti címzettnek, a kivitelben pedig csak a szállítási okmányok szerinti feladónak tudakolásával. A szállítási okmányok szerinti címzett, illetve feladó a szállítási üzlet nagyobb kiterjedésével és fokozódó komplikáltságával egyre növekvő mértékben hivatásos szállítmányozó lett s így a statisztikai adatszolgáltatás egyre jobban a szállítmányozóhoz terelődött át s egyre kevésbé ismerhette meg a bevallásokból a statisztikai hivatal a külkereskedelmi forgalomban tulajdonkép érdekelt feleket. Az adatszolgáltatás jóságának ellenőrzése és az adatok feldolgozásának szempontjából ez igen érezhető hátrány volt. A szállítmányozók ugyanis kevésbé is lévén tájékozódva az általuk közvetített árúk közelebbi ismérvei felől, az árúk tartalmi bevallásával természetszerűleg sommásabban végeztek. A tulajdonképeni felek feltüntetésének mellőzése pedig megfosztotta a statisztikai hivatalt számos oly adat ismeretétől, melyek a bevallás helyességének megítéléséhez, de általában a külforgalom statisztikai eredményeinek kellő értékeléséhez, kereskedelempolitikai, iparpolitikai, tarifapolitikai tanulságok leszűréshez nélkülözhetetlenek. Eddig a statisztikai hivatal, hogy ezeket az adatokat a lehetőséghez képest megszerezze s ilyképen nagyobb világosságot derítsen a külforgalom belső jellegére, kénytelen volt a küldemények hiányos bevallása esetén igen gyakran elsősorban a szállítmányozóktól a tulajdonképeni átvevők, illetve feladók nevét tudakolni és ennek alapján másodsorban az utólagos kérdezősködések egész tömegével a tulajdonképeni átvevőkhöz, illetve feladókhoz fordulni. Ezen a visszáságon akar segíteni a javaslatnak az a rendelkezése, melynek értelmében a szállítási okmányok szerinti feladón és címzetten kívül a tulajdonképeni küldő és a tulajdonképeni átvevő nevét is fel kell tüntetni.
A kivitelben a tulajdonképeni küldő ismeretessé válik már azon árúbejelentések révén melyek a javaslat 4. §-a értelmében a szállítmányozók által kiállítandó általános, összefoglaló árúnyilatkozathoz melléklendők. Tulajdonképeni átvevő gyanánt az árúbejelentésen rendszerint csak azt kell feltüntetni, akit a küldő az árúszállítási közvetítőnek adott közelebbi rendelkezésével, az úgynevezett szállítási diszpozícióval, átvevőként megjelöl. Minthogy ekkép a kivitt árú küldőjének semmivel sem kell többet bevallania, mint amennyit a szállítmányozóval amúgy is rendszerint közöl, a javasolt rendelkezéssel szemben nem támasztható az üzleti titkokat féltő aggály.
A behozatalban a tulajdonképeni átvevőnek ismeretéről a statisztikai hivatal a fentebb körülményesen ismertetett okokból nem mondhat le, a külföldi tulajdonképeni küldő bevallása van pedig hivatva segédeszközt nyujtani a statisztikai adatgyüjtés egyik legnehezebb feladatának: az árúk származása helyes megállapításának megoldására.
A másik lényeges eltérés az eddigi törvény rendelkezéseivel szemben az értékadatok bevallása. Elvileg nem lehet kétséges, hogy a külkereskedelmi értékadatok megszerzésének egyetlen helyes módja a felekre rótt kötelező bevallás. Az egyes államokban alkalmazott egyéb módszerek - többek között a nálunk is mindeddig divó értékkiszámítás a szakértő bizottság által megállapított átlagértékek alapján - az értékbevallásnak csak szurrogatumai, feltételezve azt, hogy az értékbevallás megbizható eredményekhez úgy sem vezet. A helyes átlagértékek megállapításainak nehézségei, melyek a külkereskedelmi forgalomnak szövevényesebbé válásával már normális időkben is erősen érezhetők voltak, a szabályos és egységes áralakulásnak teljes hiánya folytán most is előreláthatólag még jó ideig leküzdhetetlenek. Teljes tudatában azoknak az akadályoknak, melyekkel a megbízható értékbevallás ma - a közgazdasági morál leromlása és a mindent szabályozó hatósági beavatkozás elleni szivós védekezés idejében - kétségtelenül találkozik, mégis át kell térnünk e rendszerre, mert az eddigivel egymagában a feladat csak igen nehezen oldható meg. Nincsen tervbe véve azonban a bizottsági értékmegállapítás eddigi módszerének teljes megszüntetése, hanem csupán az értékbevallással való kombinálása olykép, hogy az adatszolgáltatók bevallásából nyert értékadatok ellenőrzésére, megbírálására és - a szükséghez képest - helyesbítésére lesz hivatva a szakértő bizottság, mely ekkép munkája számára alapot nyer. A szakértő bizottság feladata lesz továbbra a - hézagpótlóként - becslés útján átlagértékeket megállapítani a forgalom azon részeire, melyek természete vagy technikája olyan, hogy azok körében megbízható értékbevallásra aligha számíthatni.
A harmadik eltérés az eddigi törvényes rendelkezésekkel szemben természetes folyománya annak a szoros kapcsolatnak, melybe a külkereskedelmi statisztikai adatgyüjtés a vámeljárással jut. Külkereskedelmi statisztikánk a jövőben egyúttal a vámeljárás statisztikája is lesz s így fel kell, hogy tüntesse mindazokat a vámtechnikai megkülönböztetéseket (behozatal vagy kivitel a szabad, az előjegyzési forgalomban, visszbehozatal, visszkivitel, az előjegyzés és kikészítés nemének és feltételeinek közelebbi megjelölése stb.), melyek ismerete a vámigazgatás működésének megítéléséhez nélkülözhetetlen. Minthogy azonban ezek a különböző vámeljárási módozatok egyúttal s külforgalom gazdasági jellegére is világosságot vetnek, a szóbanforgó adatok számbavételére az adatgyűjtés gazdaságpolitikai kiaknázása érdekében is mulhatatlanul szükség van. Egy további eltérést képeznek azok a kiegészítő bevallások is, melyeket a szállítási okmány szerinti címzettnek a küldeménynek a rendeltetési állomáson való kiadásánál arra vonatkozólag kell teljesítenie, hogy árúját az állomás területéről közvetlenül hová szállítja el. Ez a bevallás a behozatali vám alá eső árúknál hivatva van a behozott árúk területi megoszlását megvilágítani. Vámmentes árúknál pedig e mellett még a 3. §-hoz fűzött indokolás A) alatti fejezetében részletesen kifejtett okoknál fogva megadja azt az eddig nélkülözött fontos alapot, hogy valamely szabad forgalomba helyezett vámmentes küldemény behozatalt vagy átvitelt képez-e. Ezek tették szükségessé a javaslatnak azon rendelkezését, mely szerint a statisztikai árúnyilatkozatokon az indítványozott vámeljárást és a vámeljárásra vonatkozó vagy a forgalmat jellemző egyéb körülményeket is fel kell tüntetni.
A szakasz utolsó bekezdése a rendeleti útnak tartja fenn annak szabályozását, hogy a forgalom s a vámkezelés különböző viszonylataiban mely adatokat, milyen módon kell bevallani. Erre a fentartásra két okból van szükség. Egyrészt azért, mert a szállítási eszközök, szállítási irányok és vámkezelési módozatok különböző kombinációiból előálló esetek mindegyikét lehetetlen törvény útján részletesen szabályozni. De másrészt azért is, mert a forgalom különböző viszonylataiban lehetetlen egyöntetűen megkövetelni valamennyi adatnak bevallását, hanem egyik vagy másik tekintetben az adatgyűjtésnek kevesebbel kell beérnie. Áll ez különösen - miként a fentiekben már jelezve volt - az értéknek bevallása tekintetében, melyet csak kísérletezés után lehet fokozatosan kötelezővé tenni.
A szakasz, melynek rendelkezései lehetővé teszik a bejelentésre kötelezett félnek, hogy a küldemény kíséretében érkező valamely megfelelő bevallást a rendeleti úton megállapítandó esetekben a statisztikai bejelentésre felhasználhassa, lényegében azonos a jelenlegi törvény 4. §-ának második és harmadik bekezdésével. E rendelkezés célja, hogy olyan esetekben, amikor a külkereskedelmi adatgyűjtés egyszerűsítése vagy az adatgyűjtésben valamely más állammal egyezményileg létrejött kooperáció ezt, szükségessé tenné, a külföldi feladó által kiállított s a küldeményt kísérő valamely bevallás a magyarországi bejelentésre kötelezett fél által behozatali árúnyilatkozatként felhasználható legyen. Az új adatgyűjtésben is ezen az alapon van tervbe véve, hogy a 3. §-hoz fűzött indokolás D) fejezete alatt részletesen ismertetett nehézségeknél fogva, a postahivatali küldemények statisztikai bejelentéséhez a kísérő vámárúbevallás (törzsbevallás) egy példánya használtassék fel.
A szakasz lényegében a jelenlegi törvény 12. §-ának felel meg, kiterjesztve most annak tartalmát a vasúti és hajózási vállalatokon kívül a külkereskedelmi adatgyűjtésben a javaslat 3. §-a értelmében közreműködő többi szervre is. A jelenlegi törvény rendelkezését teljesebbé teszi a szakasz még azzal is, hogy a bejelentésre kötelezettet, vagy ha ez árúszállítási vagy vámkezelési közvetítő lenne, magát a tulajdonképeni átvevőt illetőleg küldőt, a bevallásokra vonatkozó felvilágosítások megadásán és azok helyesbítésén kívül kifejezetten még a bevallások kiegészítésére is kötelezi. E három irányú kötelezettség az adatgyűjtés jóságának természetes követelmény. Különös súllyal bír azonban ezek közül a bevallások kiegészítésére vonatkozó kötelezettség, mely lehetővé teszi a m. kir. központi statisztikai hivatalnak, hogy az értékbevallás tervbe vett fokozatos életbeléptetése folyamán oly fontosabb behozatali árúk értékbevallását, melynek teljesítésére a címzett árúszállítási közvetítő nem köteleztetett, utólagosan közvetlenül a tulajdonképeni átvevőtől megszerezhesse.
Ugyancsak régebbi rendelkezés, mely a jelenlegi törvény 5. §-ának képezi tartalmát. Az adatgyűjtés új rendjének megfelelően az eddig csak vasúti és hajózási vállalatokra nézve kimondott elvhez hasonló rendelkezést állapít meg általánosságban az adatgyűjtésben közreműködő valamennyi szervre nézve.
A szakasz rendelkezései már a jelenlegi törvényben - éspedig annak 6. §-ában - foglaltattak. Az új szöveg annyiban tér csak el a régitől, hogy míg eddig csak a küldemények tartalmára nézve tett helytelen bevallás megállapításáról volt szó, most minden egyéb a bevallásba felveendő adat - tehát pl. mennyiség, érték, származás, rendeltetés stb. - tekintetében tapasztalt helytelenségek lesznek hitelesen megállapítandók. Az eljárás megindíthatása céljából hiteles megállapítás tárgyát képezheti a statisztikai bevallás egészének vagy egy részének - mint például egyes rovatok kitöltésének, vagy a szükséges felvilágosítások megadásának - megtagadása is, ami eddig az elszállítandó árú felvételének, illetve az érkezett árú kiadásának megtagadásával járt volna, azonban a gyakorlatban rendszerint elmaradt.
Lényegében megegyezik az eddigi törvény 8. §-ával. A m. kir. központi statisztikai hivatalnak az adatgyűjtés tekintetében biztosított ellenőrzési joga természetszerűleg kiterjesztetik itt is valamennyi adatgyűjtő szervre, továbbá a vámhivatali ellenőrzés vagy felügyelet alatt álló magánraktárakra és az azok közé sorozandó, újabban létesített előjegyzési raktárakra is. E magánraktárak különleges jellegénél fogva ugyanis az új adatgyűjtésben tervbe vétetik, hogy a statisztikai hivatal azok adatszolgáltatását a nyilvános árúraktárakhoz hasonlóan állandóan nyilvántartja és ellenőrzi.
A szakasz - megegyezően, a jelenlegi törvény 9. §-ával - a külkereskedelmi adatgyűjtésben közreműködő szerveket az árúnyilatkozatok szigorúan bizalmas kezelésére és a statisztikai hivatalhoz való beküldésére kötelezi.
A szakasz első bekezdésében a jelenlegi törvény 7. §-ával lényegében azonos rendelkezés foglaltatik, mely azonban természetszerűleg a külkereskedelmi adatgyűjtésben közreműködő valamennyi szervre kiterjesztetik. Újítás csak az, hogy az adatgyűjtésben közreműködő hivatalok, vállalatok és szállítási intézetek, azok felettes hatóságai illetőleg vezetőségei személyzetüket a végrehajtásban ellenőrizni is tartoznak, ami magától értetődik, mert különben nem tudnak megfelelni a jelenleg is érvényben levő azon intézkedésnek, hogy az adatgyűjtés ellen vétő közegeket felelősségre kell vonniok.
A második bekezdés egészen új rendelkezést tartalmaz, amennyiben megállapítja a felelősség mértékét az adatgyűjtésben közreműködő felsőbb fokú szervekre nézve is arra az esetre, hogyha alárendelt személyzetükkel szemben a szakasz első bekezdésében előírt kötelességeiket nem teljesítik. Ehhez képest ez a bekezdés az állami szervek mulasztásait természetszerűleg fegyelmi elbírálás alá helyezi, úgyszintén a hazai közforgalmú géperejű vasutak idevágó mulasztásait is, mivel ez utóbbiak fegyelmi viszonyai az 1914. évi XVII. törvénycikken becikkelyezett szolgálati rendtartásuk útján törvényes szabályozást nyertek. Miután pedig az adatgyűjtésben közreműködő egyéb vállalatokkal szemben (hajózási vállalatok, nyilvános árúraktárvállalatok) nem állnak rendelkezésre intézményesen biztosított hatásosabb fegyelmi eszközök, a kereskedelemügyi miniszter nyer közvetlen felhatalmazást, hogy ezen adatgyűjtőszervek idevágó mulasztásai esetében velük szemben 20.000 koronáig terjedhető rendbírságot alkalmazhasson.
Nagyon kevés eltéréssel az eddigi törvény 10. §-ával egyezik meg. A régebbi szövegnél világosabban domborítja ki azt, hogy miben korlátozza a m. kir. központi statisztikai hivatalt az adatszolgáltató felek magánérdekei által követelt titoktartás.
A szakasz, mely az adatgyűjtésben és értékmegállapításban közreműködő személyeknek a statisztikai adatok bizalmas jellegébe ütköző visszaélései esetére büntető szankciót tartalmaz, csak abban tér el a jelenlegi törvény 11. §-ától, hogy a 600 koronáig terjedhető pénzbüntetés határát 6.000 koronára emeli. Ez pedig azért történt, mert az 1921. évi XXVIII. tc. 4. §-a az eddigi jogszabályokban a kihágásokra megszabott pénzbüntetések legkisebb és legmagasabb összegét a tízszeresére emeli.
A jelenlegi törvény 13. §-ában foglalt büntető rendelkezések több tekintetben nem voltak kielégítők. Csak a valótlan adatokat tartalmazó árúnyilatkozatok beszolgáltatóit büntették, de azt, aki a statisztikai bevallást egyáltalában megtagadta, a küldeménynek az 5. § értelmében való át nem vételén vagy ki nem adásán kívül, más következmény nem is érhette. Az 5. §-nak ez az intézkedése azonban forgalmi okokból a gyakorlatban alig nyert alkalmazást.
Érezhető hiány volt az is, hogy az eddigi törvény 12. §-a - összhangban a jelen javaslat 7. §-ával - kimondotta ugyan az árúnyilatkozatok beszolgáltatóinak azt a kötelezettségét, hogy az azok adataira nézve kívánt felvilágosításokat pontosan és késedelem nélkül megadják s az árúnyilatkozatokat szükség esetén helyesbítsék, nem gondoskodott azonban egyúttal szankciókról azokkal szemben, kik e kötelezettségük teljesítését vagy kifejezetten megtagadták, vagy annak többszöri felszólításra sem feleltek meg.
A javaslat mind e vonatkozásokban kiegészítve a büntető rendelkezéseket, hatályosabbá teszi az adatszolgáltatás ellenőrzésének és a statisztikai adatok feldolgozásának jóságát biztosítani hivatott eszközöket. Ugyanezt a célt szolgálja az is, hogy a büntethetőséget, eltérőleg a jelenlegi törvénytől, a valótlan bevallás tényével állapítja meg, elhagyva annak a szándékossággal vagy a vétkes mulasztással való eddigi közelebbi meghatározását. A kihágás ilyen megállapítása mellett az 1879. évi XL. tc. 28. §-a értelmében a gondatlanságból elkövetett valótlan bevallás is büntethető.
Eltér az első bekezdés a jelenlegi törvénytől abban is, hogy a bevallások és felvilágosítások megtagadását és a valótlan adatok szolgáltatását kihágásnak minősíti s ehhez képest az eddigi rendbírság helyett pénzbüntetést állapít meg. Ennek a rendelkezésnek - bár azt az adatgyüjtés érdekei is indokolják - különösen jogi szempontból van jelentősége, mert úgy a rendbírságoknak, mint a nagyszámban előforduló kihágási pénzbüntetéseknek kiszabása ugyanazon hatóságok hatáskörébe tartozik s tapasztalás szerint megtörténik, hogy e hatóságok a kihágási szabályokat alkalmazzák rendbírságok esetében is. A rendbírság alkalmazása ellen szól még az is, hogy újabban a tisztult jogi felfogás rendbírságot csak fegyelmi jellegű büntetéseknél alkalmaz. A szakasz első bekezdése végül a külkereskedelmi adatgyüjtés jóságának hathatósabb biztosítására, de figyelembe véve a változott pénzviszonyokat is, a kiszabható pénzbüntetés maximumát az eddigi 100 koronáról 2.000 koronára emeli fel.
A szakasz második és harmadik bekezdése a jelenlegi törvénnyel szemben oly új rendelkezéseket tartalmaz, melyek a kihágás megállapításával kapcsolatosak. A második bekezdés megállapítja az adatgyűjtésből folyó kihágások elbírálására illetékes hatóságokat. A harmadik bekezdés a kihágás sajátos természetének megfelelőleg a m. kir. központi statisztikai hivatalt jelöli meg mint szakképviselőt és szabályozza a kihágási büntető bírónak eljárását a hivatallal szemben. Ezzel a kihágási büntető bíróságok a kihágás természetének megfelelő tájékoztatást már magából a törvényből nyerik s feleslegessé válik az erre vonatkozó külön rendelet kibocsátása.
A szakasz rendelkezései az eddigi törvény 14. §-ától, mely a statisztikai illeték szabályozását tartalmazta, lényegesen eltérnek. Eddig a statisztikai illeték tételeit maga a törvény állapította meg, kimondván azt, hogy egy-egy küldemény után szállítási okmányonkint általában 10 fillér, de legalább 5.000 kg. súlyú küldemények után 30 fillér illeték fizetendő, legalább 2.000 kg. súlyú gyüjtőküldemények pedig 1 korona illeték alá esnek. A javaslat mellőzi az illetékskála meghatározását s fenntartja azt a rendeleti útnak, meghatározva azonban azt, hogy az illeték lerovásának alapjául az árúnyilatkozaton bejelentett árú összmennyisége szolgálhat. Az árviszonyok nagy ingadozásai és a pénzérték bizonytalan alakulása mellett az látszik ma legajánlatosabbnak és a benne rejlő bizonytalanság miatt annál kevésbé tehető ellenvetés, mivel a statisztikai illeték - természeténél fogva - semmi körülmények között sem lehet akkora, hogy az akár államközi viszonylatokban, akár a magángazdálkodás szempontjából feszélyező súllyal jelentkeznék s így törvény útján való lekötést igényelne. Az új adatgyűjtéssel az eddigi törvényben megállapított és a mai értékviszonyok mellett teljesen tarthatatlanná vált illetéktételek tetemes felemelése van tervbe véve, olykép azonban, hogy azok még mindig messze mögötte lesznek annak az aránynak, melyben az árúk ára emelkedett. Ezzel elérhetővé válik az is, hogy az árúknak remélt olcsóbbodása esetén is jóideig fentarthatók maradnak a most felemelendő tételek. A tételek felemelésével együtt a skála progresszivitásának kiépítése is tervbe van véve, hogy ezáltal a megterhelés arányosabbá is tétessék.
Újítás az eddigi rendelkezésekkel szemben az is, hogy nem tartja fenn az eddigi törvényben a postai küldemények számára biztosított statisztikai illetékmentességet. Úgy az állampénzügyi érdek, mint pedig a különben is sokszor épen az értékesebb árúkat tartalmazó postai küldemények értékviszonyai ennek a mentességnek fenntartását teljesen indokolatlannak mutatják.
Eltérést képez végül annak külön kiemelése, hogy a külkereskedelmi statisztikai adatgyűjtéssel kapcsolatban lerótt illeték statisztikai célokra szolgál. Kívánatos ennek kiemelése azért, mert ezáltal az illetéknek, mely túlnyomóan a kereskedelmi és ipari érdekeltséget terheli, az adótól eltérő és legelsősorban ugyancsak ennek a körnek céljait szolgáló jellege világosabbá válik; és szükséges azért is, hogy az érdekeltség megnyugvást találjon abban, hogy a statisztikai illeték emelése csak oly mérvű lesz, mely az adatgyűjtések emelkedő költségeinek fedezetére szolgál és nem fog az államháztartás új bevételeként kezeltetni.
A szakasz az eddigi törvény 16. §-ából van szószerint átvéve. A statisztikai hivatalról szóló 1897. évi XXXV. tc. hatályának a szakaszban körülírt korlátozását a külkereskedelmi statisztikai adatgyűjtésnek a többi statisztikai adatgyűjtéstől sok tekintetben elütő természete teszi indokolttá.
A szakasznak az a rendelkezése, hogy az 1897. évi XXXVII. tc. 1. §-ának második bekezdése szerint büntetendő bélyeghamisítás vétségét követi el az is, aki postabélyegen a korábbi értéktelenítés nyomait újabbi értéktelenítés jelével leplezi, a jelen törvényben nem foglaltatik benn, sőt az idézett törvénycikk 1. §-ával szemben is új megállapítást képez. Az értéktelenítés jelének ilyen úton való eltávolítása a m. kir. központi statisztikai hivatal tapasztalása szerint, melyet a statisztikai illeték lerovására szolgáló bélyegek ellenőrzésénél hosszú időn át szerzett, az által válik lehetségessé, hogy a postaforgalomban már használt bélyegeken a postai átbélyegzés vékony rajznyomai a rendszerint nagyobb méretű s vastagabb rajzú vasúti vagy hajózási bélyegzőkkel előírt átbélyegzés alkalmával rosszhiszeműen lepleztetnek. E vétségnek -, mely nem annyira az adatszolgáltató felek, mint inkább az adatgyűjtő közegek visszaélését képezte, - megállapítása és a javaslatba való felvétele annál is inkább kívánatos, mert a statisztikai illeték tervbe vett felemelése esetében a visszaélések elkövetésére irányuló csábítás mindenesetre fokozódik.
A jelenlegi törvénynek a végrehajtásra is életbeléptetésre vonatkozó záradéka csak a törvényt előterjesztő kereskedelemügyi miniszterről tesz említést. E javaslat azonban jelentős szerepet juttat az adatgyűjtésben a vámhivataloknak, szükséges tehát itt a vámügyekben illetékes pénzügyministernek, a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértően gyakorlandó hatáskörét is világosan kimondani. A jelenlegi törvény alapján végrehajtott külkereskedelmi adatgyűjtésben is volt ugyan már szerepe a pénzügyminiszter által kiadott rendelet alapján a vámhivataloknak, ezeknek az eddigi közreműködése azonban inkább helyi jelentőségű volt.
A szakasz második bekezdése az életbeléptetés időpontját, eltérően a jelenlegi törvénytől, nem állapítja meg, hanem annak kitűzését a kereskedelemügyi miniszterre bízza. Ennek oka, hogy a törvény életbeléptetéséhez szükséges új nyomtatványok előállítása a jelenlegi viszonyok között egy jóval előbbi időpontban kitűzött határidőig nem tekinthető biztosítottnak. Egy további eltérés, hogy a kereskedelemügyi miniszter egyuttal felhatalmazást nyer arra, hogy a törvényt szükség esetén más-más időpontban részlegesen is életbe léptetheti. E rendelkezésnek az a célzata, hogy a javaslatnak törvényerőre emelkedése után ennek alapján addig is, míg a törvény egész terjedelmében végrehajtható lesz, a felemelt és a tervezett progresszivitásban kiépített statisztikai illeték átmenetelig már a jelenlegi adatgyűjtésre is alkalmazva, késedelem nélkül elrendelhető legyen. Az általános állami érdeken kívül kívánatos ez abból a szempontból is, hogy a m. kir. központi statisztikai hivatal 1921/22. évi költségelőirányzata, mely már a felemelt illetéknek megfelelő jövedelemmel számolt, e tekintetben minél teljesebb fedezetet találjon.
