Köztudomású tény, hogy a koronának az utóbbi időben bekövetkezett és az országnak sem gazdasági, sem politikai helyzetével nem indokolt nagymérvű leromlására nagy befolyással volt a külföldi fizetési eszközökkel űzött spekuláció, valamint az a körülmény, hogy a külfölddel való pénzforgalom terén fennálló szabadságot számosan - figyelem nélkül eljárásuknak az országra nézve káros gazdasági és valutáris következményeire - saját önző céljaikra kihasználták. Ezek a körülmények késztették a kormányt az 1922. évi augusztus hó 7-én kelt 6.700/1922. M. E. számú rendeletének kibocsátására, amellyel a fizetési eszközökkel elkövethető visszaélések megakadályozása végett többrendbeli korlátozásnak vetette alá a külföldi fizetési eszközök forgalmát és a külfölddel való forgalmat.
A minisztérium e rendeletével az ott hivatkozott tilalmak megszegését kihágásnak minősítette és azok megszegésére vagy kijátszására az 1921:XIV. tc. 32. §-ában foglalt felhatalmazás alapján hat hónapig terjedhető elzárást és egyes mellékbüntetéseket állapított meg.
Már a rendelet kibocsátásakor tisztában voltam azzal, hogy rendeleti hatáskörben, a kihágásokra a jelenlegi törvényes keretek között alkalmazható legsúlyosabb büntetések érvényesítése mellett sem lehet eléggé szigorú büntetőjogi védelmet biztosítani az e téren oltalomra szoruló nagy nemzetgazdasági érdekeknek. Szükségesnek mutatkozott ennélfogva a kérdésnek törvényhozási úton oly irányban való rendezése, hogy egyrészt az e téren elkövethető visszaélések legsúlyosabb esetei büntettekké minősittessenek, másrészt azonban a továbbra is kihágásokká minősülő esetekre is az eddigieknél szigorúbb büntetések, nevezetesen súlyosabb vagyoni büntetések állapíttassanak meg, mert csak ily szigorúbb büntető intézkedésektől remélhető, hogy kellő visszatartó erővel bírjanak a többnyire nagy vagyoni haszonnal járó ily visszaélésekkel szemben, s mert csak ily szigorúbb büntetések tekinthetők a köz érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető ily cselekmények igazságos megtorlásának.
Ezen elvek szemmeltartásával kívánja a jelen törvényjavaslat társadalmunkat a fizetési eszközökkel elkövethető visszaélésekkel szemben a megfelelő büntetőjogi védelemben részesíteni.
A törvényjavaslat evégett meghatározza az ily súlyos bűntettek törvényes fogalmát és azokra súlyosságukkal arányban álló büntetést állapít meg (1. §); különleges rendelkezéseket tartalmaz a mellékbüntetések (elkobzás, vagyoni elégtétel) tekintetében (2. §); bünteti a javaslat 1. §-ában meghatározott bűncselekmények elkövetésére való felhívást, ajánlkozást, másokkal összebeszélést vagy egyesülést; továbbá megállapítja a vállalat tulajdonosának (vezetőjének) illetőleg a megbízónak büntetőjogi felelősségét az alkalmazott, illetőleg megbízott által elkövetett büncselekményért (3. §); büntetést szab a mellékbüntetések megszegésére vagy kijátszására (4. §); alkalmazni rendeli a Btk. 7. §-át, aminek következtében a törvényjavaslat rendelkezéseit kell alkalmazni akkor is, ha a cselekményt külföldön követték el (5. §); a cselekmények elbírálására külön szakbíróságot állít fel a budapesti kir. büntető törvényszéknél szervezett uzsorábíróságból az egész országra kiterjedő hatáskörrel (6. §).
Felhatalmazást tartalmaz továbbá a törvényjavaslat arra, hogy a pénzügyminiszter a fizetési eszközök forgalmának szabályozása érdekében rendezést igénylő egyes kérdéseket, nevezetesen a bank- és pénzváltóüzlet gyakorlásának feltételeit, továbbá a koronaértékben való közkötelező számítást rendeleti úton szabályozhassa; ezzel kapcsolatban megállapítja a javaslat azokat a büntetéseket, amelyek úgy a most említett rendeletekbe, valamint az 1921:XIV. tc. 32. §-ában foglalt felhatalmazás alapján kibocsátott rendeletekbe ütköző kihágásokra alkalmazást nyernek (7. §); végül a jelen törvényjavaslat értelmében hatályát veszti az 1920:III. tc. 4. §-ának második bekezdése, amely a felülbélyegzetlen osztrák-magyar bankjegyek forgalombahozásának, vásárlásának, valamint Magyarország területére való behozatalának vagy onnan való kivitelének tilalmát állapította meg (8. §).
Ez a § állapítja meg a fizetési eszközökkel elkövethető bűntettek törvényes fogalmát s a rájuk kiszabható büntetések törvényes mértékét.
A bűncselekmények tényálladékának megállapításánál irányadó szempont volt egyfelől a tettesnek arra irányuló célzata, hogy a magyar korona vásárló erejét vagy nemzetközi forgalmi értékét rontsa. (5. pont), másfelől az a körülmény, hogy a szóbanlevő visszaélések (1.-4. pont) tárgyi súlyuknál fogva a magyar közgazdaság érdekeinek oly nagyfokú veszélyeztetését foglalják magukban, hogy jelentőségükkel csak rendkívül szigorú büntetés állhat helyes arányban.
Az utóbbi csoportba tartozó visszaéléseknek - melyek tárgyi súlyuknál fogva minősülnek bűntetteké - a javaslat négy különböző esetét állapítja meg:
A külföldi fizetési eszközzel tilalom ellenére folytatott üzérkedés alkalmas arra, hogy a külföldi fizetési eszközök forgalmának lebonyolítására felállitott hivatalos szervtől (Deviza-központtól) a működéséhez szükséges fizetési eszközöket elvonja és tiltott magánforgalomban indokolatlan s a korona nemzetközi értékelésének meg nem felelő árfolyam alakulás létrehozásával a korona nemzetközi értékét lerontsa (1. pont).
A magyar koronának külföldön, nevezetesen külföldi pénzpiacon megvételre való felajánlása a magyar korona értékcsökkenésének egyik legalkalmasabb előidézője lévén, a korona kivándorlásának a gazdaságilag indokolt szükségletnek megfelelő mértékre kell szoritkoznia. Amennyiben ennek megállapítását a pénzügyi kormányzat a maga számára tartotta fenn, az engedély nélkül történt koronakínálat, a korona árfolyamára indokolatlanul gyakorolt káros kihatásánál fogva esik súlyos beszámítás alá (2. pont).
Az 1. § 3. és 4. pontjában foglalt visszaélések, melyek az exporttal kapcsolatban előírt valutáris kötelezettségek megsértését, az exportvaluta beszolgáltatásának kijátszását, valamint a külföldi fizetési eszközöknek a Devizaközponttól csalárd módon való kieszközlésének eseteit ölelik fel, az 1. pontban foglalt üzérkedéshez hasonlóan veszélyeztetik a külföldi fizetési eszközök forgalmának lebonyolítására felállított hivatalos szerv eredményes működését, illetőleg az általa elérni kívánt cél megvalósítását.
A fentebb vázolt büncselekményekre a javaslat két évig terjedhető börtön- és ötszázezer koronáig terjedhető pénzbüntetést állapít meg. Tekintettel e cselekmények súlyára és veszélyességére, indokolt, hogy ezeket a törvény büntettként a fenti szigorú büntetésekkel sútjtsa.
Az 1. § második bekezdése az első bekezdésben meghatározott, törzsbűntetteknek legsúlyosabb minősített eseteit állapítja meg s a szabadságvesztésbüntetés mértékét ezekre az esetekre három évig terjedhető fegyházig, a pénzbüntetését pedig egymillió koronáig emeli föl. Ily minősítő körülmények: az elkövetés üzletszerűsége, a magyar közgazdaság érdekének súlyos megsértése vagy veszélyeztetése és a jelen törvényjavaslatba ütköző visszaesés. Ezekben az esetekben ugyanis a bűntett az elkövető alanyi bűnösségének foka vagy a bűncselekmény tárgyi súlya következtében oly súlyos megítélés alá esik, hogy ezekben az esetekben az említett nagyon szigorú büntetésnek kell alkalmazást nyerni.
A harmadik és negyedik bekezdésben megállapított mellékbüntetések ugyanazok, amelyeket a bíróság árdrágító visszaélés bűntette esetében is alkalmazhat az 1920:XV. törvénycikk alapján.
E § az árdrágító visszaélésekről szóló 1920:XV. tc. 5. §-ának a pénzbüntetésre és a mellékbüntetésekre vonatkozó egyes különleges rendelkezéseit veszi át, amelyek mellett azt a további rendelkezést is tartalmazza, hogy az a pénz vagy egyéb érték, amelyre nézve a bűncselekmény elkövettetett, akkor is elkobozható, ha az nem a tettes vagy részes, hanem másnak tulajdona, de az utóbbinak a bűncselekmény elkövetéséről előzetes tudomása volt, vagy a körülményeknél fogva tudnia kellett. Ily természetű bűncselekményeknél az előzetes tudomás - részesség hiányában is - oly súlyos beszámítás alá esik, hogy indokolt, hogy aki ily kapcsolatban áll a bűncselekménnyel, bár egyébként büntethetőségének közelebbi feltételei fenn nem forognak, a hallgatólagos beleegyezésével a bűncselekmény elkövetésére felhasznált saját tulajdonára nézve viselje a büntetőjogi következményeket.
A jelen § végül felhatalmazza a pénzügyminisztert, hogy a pénzbüntetésnél, az elkobzott értékeknek és a vagyoni elégtételnek hovafordítása felől saját hatáskörében rendelkezhessék.
Ez a § - az árdrágitó visszaélésekről szóló 1920:XV. tc. 1. §-ának utolsó bekezdéséhez hasonlóan - büntetés alá von s a kísérletre vonatkozó szabályok szerint büntet egyes oly veszélyes tevékenységeket, amelyek - így a bűncselekmény elkövetésére felhívás, ajánlkozás, összebeszélés vagy egyesülés - ily különös rendelkezés nélkül az előkészületi cselekmények körébe esnének és büntetlenül volnának elkövethetők, holott társadalmunk védelme az ily cselekményekkel szemben megköveteli, hogy azok már csirájukban legyenek elfojthatók.
E § továbbá a vállalat tulajdonosának (vezetőjének), illetőleg a megbízónak büntetőjogi felelősségéről rendelkezik abban az esetben, ha a bűncselekményt a vállalat alkalmazottja vagy a megbízott követte el. E felelősség akkor áll fenn, ha az alkalmazott vagy a megbízott a bűncselekményt a vállalat üzletkörében illetőleg a megbízás körében a vállalat tulajdonosának (vezetőjének) vagy a megbízónak tudtával követte el, vagy az utóbbit a vállalat vezetéséből folyó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelesség teljesitésében szándékos mulasztás terheli.
Az 1. § utolsó bekezdésében megállapított mellékbüntetések hatályosságának fokozása végett szükséges, hogy büntetés alá essék az, aki a bíróság itéletében vele szemben alkalmazott mellékbüntetést megszegi vagy kijátssza. E mellékbüntetéseknek ugyanis nem csak a megtorlás, hanem főleg a megelőzés a céljuk az újabb cselekmény elkövetése elé az ily mellékbüntetésben állitott akadályt azonban megfelelő büntetőjogi jogkövetkezmény nélkül az ily cselekményekre vetemedő egyénekkel szemben erőtlennek kell tekintenünk.
Ez a § a Btk. 7. §-ának alkalmazását rendeli el, amire azért van szükség, mert egyébként a jelen javaslat alá eső cselekmények nem volnának büntethetők abban az esetben, ha azokat külföldön követik el.
Ez a § az eljárási rendelkezéseket tartalmazza.
A javaslat a budapesti kir. büntető törvényszéknél szervezett uzsorabíróság kizárólagos hatáskörébe és illetékessége alá utalja a javaslatba hozott összes büntetendő cselekmények tekintetében az eljárást. A cselekményeknek az uzsorabíróság elé utalását e cselekmények természete indokolja. Az említett uzsorabíróság kizárólagos hatáskörének és illetékességének megállapítását pedig két nyomós ok követeli meg; nevezetesen, hogy az ily cselekmények elkövetésétől főleg Budapesten kell tartani, továbbá hogy vidéki bíróságnál az eljárás szakszerűségét csak aránytalan nagy költséggel és főleg csak az eljárás elhúzódásával lehetne megvalósítani, pedig ily ügyekben, amelyek megítéléséhez különleges szaktudás is szükséges, a szaktudás gyors érvényesülését az eljárás egyik leglényegesebb garanciájaként feltétlenül biztosítani kell.
E végett a javaslat már a kir. ügyészségnek szakkérdésekben támogatásáról is gondoskodni óhajt; melléje kívánja ugyanis adni a pénzügyminiszter megbizottját. A pénzügyi hatóságnak a büntető eljárásban részvétele - amint köztudomású - jogrendszerünkben nem ismeretlen; a büntetőbírósági eljárásra utalt jövedéki ügyekben ugyanis a vádat a kir. törvényszék, mint jövedéki büntetőbíróság előtt kizárólag a pénzügyi hatóság képviseli. Az uzsorabíróság tanácsában pedig a szakszerűséget a javaslat a legcélszerűbben oly módon véli biztosíthatónak, hogy a tanácsban bíróként helyet foglalna az állami jegyintézet részéről kijelölt - előre közölt jegyzék alapján meghívott - szakférfiú.
Az 1920:XV. tc. 10. §-ának alkalmazásával jelen javaslat rendelkezései kiterjesztetnek a katonai büntetőbíráskodás alá eső egyénekre is, olykép, hogy az eljárásra velük szemben a katonai büntetőbíróságok hivatottak, a vagyoni elégtétel alkalmazása azonban a polgári büntetőbíróság elé tartozik.
Az 1922:XII. tc. 131. §-a felhatalmazza a kereskedelemügyi minisztert, hogy a bank- és pénzváltóüzlet gyakorlásának feltételeit rendeleti úton szabályozhassa. Tekintettel arra, hogy az idézett törvénycikk életbeléptetése még kitolódik, viszont a bank- és pénzváltóüzlet szabályozására sürgős szükség van, az erre vonatkozó rendelkezések megtételére a jelen törvényjavaslatban újbóli felhatalmazást kellett kérni, hogy ennek alapján az e téren szükségesnek mutatkozó rendeleti intézkedések azonnal megtörténhessenek. Eltérően az 1922:XII. tc. rendelkezésétől, a jelen törvényjavaslat szerint a vonatkozó rendelet kibocsátására a kereskedelemügyi miniszter helyett a pénzügyminiszter nyer felhatalmazást, akinek ügykörét a szóbanforgó kérdés tulajdonképen érdekli.
A jelen § egyben felhatalmazást ad a pénzügyminiszter részére a koronaértékben való kötelező számításnak rendeleti úton való szabályozására. Megjegyzem, hogy az 1899:XXXVI. tc. 12. §-ában már felhatalmazás adatott a pénzügyminiszternek arra, hogy a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértőleg általános, vagy az ország egyes részeire szóló érvénnyel megtilthassa, hogy külföldi érmék, vagy más külföldi fizetési eszközük fizetéskép adassanak vagy elfogadtassanak. Célszerűnek látszott a koronaértékben való közkötelező számítás szabályozására nézve a törvényes felhatalmazást újból kikérni, egyrészt a kérdés szabályozásának tágabb keretek közt való keresztülvitelének lehetővé tétele végett, főleg pedig tekintettel az 1899:XXXVI. tc. 12. §-ának elavult büntető rendelkezéseire.
Miután a fenti felhatalmazások alapján kibocsátandó rendeletekbe ütköző cselekmények többnyire nyerészkedési célzattal, pénzre vagy egyéb értékekre nézve elkövetett visszaélések, indokoltnak mutatkozik a kihágásoknak minősülő ily cselekmények kellő megtorlására megfelelő súlyos büntetéseket megállapítani. A javaslat az ily cselekményekre kiszabható szabadságvesztésbüntetést - az 1916:IV. tc. 6. §-ában foglalt rendelkezésnek megfelelően - hat hónapig terjedhető elzárásban állapítja meg, míg a pénzbüntetés ötvenezer koronáig, visszaesés esetén pedig kétszázezer koronáig terjedhet, amennyiben pedig a tettes cselekményével illetéktelen nyereségre tett szert, a nyereség kétszereséig emelhető fel; egyben kiterjesztetnek eme kihágásokra is a jelen javaslat 2. §-ának a pénzbüntetésre és elkobzásra vonatkozó egyes különleges rendelkezései.
Mint már az indokolás bevezetésében rámutattam, szükségesnek látszott a külföldi fizetési eszközök forgalmára vonatkozó rendelkezések megszegése által elkövetett azon visszaélésekre is, amelyek nem esnek a jelen törvényben meghatározott bűntettek fogalma alá, hanem továbbra is mint csupán minisztériumi rendeletbe ütköző kihágások üldözendők, az eddiginél szigorúbb büntetéseket megállapítani. Ezt valósítja meg a javaslat, midőn az imént vázolt büntetteseket rendeli alkalmazni az 1921:XIV. tc. 32. §-ában foglalt felhatalmazás alapján kiadott, a külföldi fizetési eszközökkel való kereskedés és forgalom szabályozása tárgyában intézkedő miniszteriumi rendeletekbe ütköző kihágásokra is, amelyeknél - mint szintén értékekre vonatkozólag elkövetett visszaéléseknél - az ezen esetekre ezidőszerint alkalmazást nyerő 1916:IV. tc. 6. §-a alapján legfeljebb kétezer koronáig terjedő összegben kiszabható pénzbüntetés a cselekmények súlyához mérten aránytalanul csekély.
Az 1920:III. tc. 4. §-ának második bekezdése értelmében bűntettet követ el az, aki az Osztrák-Magyar banknak felül nem bélyegzett jegyeit vásárolja, forgalombahozza, Magyarország területére behozza vagy onnan kiviszi. Minthogy azok az érdekek, amelyeknek megvédését e § törvényrendelkezés célozta, ma - amikor a magyar felülbélyegzésű bankjegyek államjegyekre való becserélésének befejeztével a felülbélyegzetlen bankjegyekkel elkövethető visszaéléseknek lehetősége megszűnt - már fenn nem állnak, a fentidézett törvényrendelkezés idejét multa, ami indokolttá teszi e törvényrendelkezés hatályonkívülhelyezését és ezzel kapcsolatban az általa felállított bűntett fogalmának megszüntetését.
A javaslat a fenthivatkozott törvényrendelkezés hatályonkívülhelyezését - tekintettel a Btk. 2. §-ára - azzal mondja ki, hogy az ilyképen hatályukat vesztő rendelkezések a jelen törvényjavaslat életbelépésének napja előtt elkövetett cselekményekre továbbra is alkalmazást nyernek.
