A vagyonváltságról szóló II. törvény az 1921:XLV. tc., 1921. évi szeptember hó 7-én hirdettetett ki az Országos Törvénytárban. A szóbanforgó váltságoknak a kivetése azonban eddig nem volt foganatosítható azért, mert a törvény végrehajtásának előkészítése rendkívül nagy munkát okozott, másrészt pedig mindent el kellett követni arra nézve, hogy a folyó adók kivetésénél mutatkozott nagy visszamaradást helyrehozzuk.
Ez a körülmény volt az oka annak is, hogy az 1.000 K-ás búzaárban való fizetés kedvezményét is csak úgy lehetett az adózóknak biztosítani, hogy a fizetést a saját kiszámításuk alapján előzetesen, tehát a váltság kivetése nélkül teljesítették.
Minden igyekezetem arra irányul, hogy most már a törvény végrehajtása minél rövidebb idő alatt megtörténjék. A törvény végrehajtási utasításának tervezete elkészült és a legrövidebb idő alatt közzé fog tétetni. Maga a végrehajtás azonban, a vagyonváltság egyéni kivetése, olyan nagy adminisztrációs munkát igényel, hogy a kivetési határozatok kiadása a jövő év közepe előtt alig remélhető. Az adózók érdekében is kívánatos tehát, hogy mód és alkalom nyújtassék arra, hogy váltságfizetési kötelezettségüknek önkéntes fizetés útján eleget tehessenek.
Ezenkívül még egy körülmény indított arra, hogy a vagyonváltág egy részének a kivetés előtt való önkéntes befizetésére adjak módot és még kedvezmények adásával is buzdítsam a fizetésre kötelezetteket.
Az államháztartás helyzetét a múltban is rendszerint az rontotta meg, hogy az üzemek beruházási költségeire nem volt meg a szükséges fedezet és így ezen szükségletek kielégítését a mindenkori pénzpiac által megszabott feltételek mellett való állam-kölcsön-felvétel útján kellett biztosítani.
Viszont nem történt intézkedés arra, hogy az üzemek ezeknek a beruházási költségeknek a visszafizetéséről és kamatoztatásáról a saját budgetjük keretében gondoskodjanak. Ilyképen az üzemek gazdálkodásának a mérlege irreálissá vált, az állami kölcsönök terhe pedig évről-évre emelkedett olyan beruházások miatt is, amelyeknek mint jövedelmező beruházásoknak tulajdonképen önmagukat kellett volna törleszteniök.
Az 1921/22. költségvetési évre készített költségvetési előirányzatban már az állam rendes gazdálkodását elválasztottuk az üzemektől és az egyes üzemek költségvetésében irányoztuk elő azokat az összegeket, amelyek az illető üzem céljaira felvett régibb kölcsönök kamatainak a fedezésére szükségesek. A jövőre nézve biztosítani óhajtom azt is, hogy az üzemek saját költségvetésükben gondoskodjanak a nekik a mindenkori beruházási szükségletük céljaira a költségvetési törvények értelmében az 1922/23. évtől kezdve rendelkezésre bocsátandó összegeknek a teljes mérvű kamatoztatásáról és törlesztéséről. Ezért az üzemek beruházásaira költségvetésileg engedélyezendő összegek ezentúl az üzemek által felveendő annuitásos kölcsönök formájában lesznek az üzemeknek a rendelkezésére bocsátandók. Ezeket az annuitásos kölcsönöket a Pénzintézeti központ útján maga az állam fogja az üzemek rendelkezésére bocsátani olyképen, hogy egy megfelelő alapról gondoskodik, amelyben mindenkor elegendő összeg álljon rendelkezésre arra, hogy az üzemek beruházási szükségletét kielégítse. Ennek az alapnak a dotálására szolgálnának a II. vagyonváltsági törvényből származó bevételek, amelyeknek célja és rendeltetése már eredetileg sem az volt, hogy az államháztartás folyó kiadásaira használtassanak fel. A szóbanforgó alap további dotálása azután a megfelelő időpontban kibocsátandó állami kölcsönök útján fog megtörténhetni, mindaddig, míg az alap olyan tőkére tesz szert és illetve az abból adott kölcsönök évi annuitásai is olyan évi bevételt biztosítanak az alapnak, hogy ezekből az alap tőkéje állandóan megújulva, az üzemek mindenkori igényeinek új pénzbeszerzés nélkül is megfelelhet.
Az állami üzemek költségvetésének megállapítása a nemzetgyűlés által történvén, az alkotandó beruházási alap felhasználása is csak a nemzetgyűlés akaratából történhetik, s a tervezett mód éppen ezt az ellenőrzést fogja megkönnyíteni és lehetővé fogja tenni azt, hogy minden üzem rentabilitása állandóan és teljesen kimutatható legyen.
Bármennyire érdeke is azonban az adózónak az, hogy vagyonváltságát mielőbb lefizesse, a kivetés megtörténte előtt nem fog fizetni, hacsak az előre fizetés számára még külön előnyöket nem biztosít. Az előbb kifejtett fontos okok tehát arra indítottak, hogy bizonyos kedvezmények kilátásba helyezésével mozdítsam elő a fizetési hajlandóságot. Éppen a vagyonváltságról szóló II. törvény végrehajtásánál nem új ez a törekvés, hiszen - amint már fentebb is rámutattam, - a mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltságát hasonló kedvezmények mellett előre lehetett befizetni és ezt a kedvezményt az adózók jelentékeny része igénybe is vette, amikor az 1.000 K-ás buzaárban mintegy három milliárd váltságot fizetett be a folyó évi február hó 15-ig.
A törvényjavaslat előterjesztésének általános indokait ezekben előadván a részletekre nézve a következőket kívánom előadni.
A javaslat 1. §-a az általános elvet mondja ki. Megállapítja azt a határidőt, amelyen belül kedvezményes fizetésnek helye van. Ezt a határidőt a dolog természete szerint rövidre kellett szabni, mert a cél az, hogy az ily módon várható összegek minél előbb rendelkezésünkre álljanak. Ugyanez a szakasz mondja ki azt is, hogy a kedvezmény csak akkor vehető igénybe, ha a váltság fizetésére kötelezett a vagyonváltságot a kivetés bevárása nélkül, önként fizeti be, mert ha már a kivetés megtörtént és a határozatot kézhez vette, fizetési kötelezettsége beállott és így szoros kötelességének teljesítéséért kedvezményben részesíteni nem lehet.
A javaslat 2. §-a részletesen sorolja fel azokat a vagyonváltságokat, amelyeket kedvezményesen lehet fizetni. A felsorolás tulajdonképen csak a váltság fizetésére kötelezettek tájékoztatására és arra szolgál, hogy az alkalmazásnál abban a tekintetben, mely váltságra terjed ki a kedvezmény, kétely ne támadhasson.
A javaslat 3. §-a állapítja meg a kedvezményeket általánosságban.
A mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltságára nézve az alaptörvény azt a kedvezményt nyujtotta, hogy azzal szemben, aki a váltságot a megszabott rövidebb határidőben teljesen befizette, nem volt szabad a búza árát 1000 K-nál magasabban megállapítani. A törvény az ingatlanok egy részénél és a váltság alá vont egyéb vagyontárgyaknál a váltságot készpénzben állapítja meg. Ezekre nézve kívánok most hasonló módon kedvezményt nyujtani a befizetés gyorsítása érdekében. Itt a kedvezmény biztosításának legmegfelelőbb módja az, hogy az előre fizetés esetén a törvény szerint kiszabható váltság bizonyos részét elengedjük. Ennek az elengedésnek legnagyobb mértékét a váltságösszeg egy ötöd részében, 20%-ban vélem megállapíthatónak. Ez oly jelentékeny mérséklés, amely minden reálisan számító váltság fizetésére kötelezettet arra buzdíthat, hogy használja fel az alkalmat, mert a kivetés egy éven belül minden bizonnyal megtörténik.
Ezt a magas százalékot azonban csak azoknak kivánom biztosítani, akik a fizetést még a folyó évi november hó végéig teljesítik. A december hónapban teljesített fizetéseknél már csak 15% engedményt kivánok adni. Szükségesnek vélem ezt azért, mert a korábban történő fizetéseknek nagyobb kedvezményben való részesítése természetszerű, de szükségesnek vélem még azért is, mert viszont a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a fizetés rendszerint a határidő utolsó napjain történik, s így akkor nagymérvű munkatorlódást okoz, amit csak azáltal lehet elkerülni, hogy több határidőt tűzünk ki, amelyek más és más előnyöket biztosítanak.
Ezt a kedvezményt csak azok számára kivánom biztosítani, akik egész váltságukat befizetik a kitűzött határidőkön belül, s ezért rendelkezik a szakasz úgy, hogy kötelezettségének teljes mértékben tesz eleget az, aki a terhére kivethető váltságösszeg 80, illetve 85%-át fizeti be.
A vagyonváltság természetesen minden váltság fizetésére kötelezett fél terhére szabályszerűen ki fog vettetni. Gondoskodni kell tehát arról, hogy az adózó lehetőleg biztonságban érezhesse magát abban az irányban, hogy a fizetéssel a terhére kivethető vagyonváltság 80%-át, illetve 85%-át tényleg befizette-e vagy sem.
Ezt a célt szolgálják a javaslat 4. §-ában foglalt határozmányok.
A szakasz 1. pontja a mezőgazdasági ingatlanok vagyonváltságára nézve azt a kedvezményt biztosítja, hogy az év végéig a búza árának emelkedése nem esik a fizető hátrányára. Ez igen lényeges kedvezmény, mert a búza ára a folyó év szeptember havára 7.000 K-ban van megállapítva és ez az ár az év végéig aligha fog lényegesebb változást mutatni. A mai 7.000 K-ás búzaár mellett ez lényegében további 30% kedvezmény, úgy hogy az általános kedvezménnyel együtt ez idő szerint 50%-os mérséklést jelent. Természetes, hogy amennyiben időközben a búzaár 5.000 K-án alul szállana, a fizetést az alacsonyabb árral lehet teljesíteni.
A városi és községi beltelek után járó vagyonváltságra nézve a 2. pont bizonyos olyan értékelési szabályokat állít fel, amelyeknek megtartása esetén a fizető fél biztosítást nyer arra, hogy a kivetésnél ezt az értéket a váltság lapjául a hatóságok is el fogják fogadni. Ilyen szabály először, hogy a váltság alapját olyan helyen, ahol telekértekadó vagy ehhez hasonló más helyhatósági adó van, az ebből a szempontból már megállapított értékhez viszonyítva lehet megállapítani. A váltságnak ez a faja a dolog természeténél fogva a nagyobb városokban bír nagyobb jelentőséggel, s ezeknél a javaslat teljes biztonságot nyujt és a váltság lerovását megkönnyíti, amennyiben a telekértékadó alapját minden adózó tudja vagy körülményesebb utánjárás nélkül megtudhatja és a kivetésnél igazolhatja is.
Ennek a szabálynak felállításánál azonban figyelemmel kell lenni arra is, hogy az érték megállapítása milyen időpontban történt. Az alaptörvény ugyanis az 1921. március 1-én mutatkozó értéket veszi a váltság alapjául. Ha tehát a telekértékadó alapjául régebbi értéket vettek mint pl. Budapesten az 1918. évi értéket, akkor a váltság alapjául ennél bizonyára magasabb értékét kell venni, mert azóta a telkek értéke a korona árfolyamának csökkenése és egyéb okok következtében lényegesen emelkedett. Az eljárás egyszerűsége szempontjából, de másrészt azért is, hogy a kedvezmény mértékét növeljük, ilyen esetekben a javaslat a régebben megállapított érték kétszeres összegének alapul vételét rendeli el. Ha a becslés a törvényben megállapitott határidőhöz közel eső időben („már az 1921. évi becsérték”) állapíttatott meg, a javaslat a váltság alapjául is ezt az értékelést fogadja el. - A beltelkek váltságának kivetésénél ennél nagyobb értékek fognak alapul vétetni, ha a birtokos a váltságot kedvezményezett módon előre le nem fizeti.
Ott, ahol csak akkor lehet a váltság fizetésére kötelezettnek teljes biztonságot nyujtani, ha a váltság alá eső telek az értékelés időpontjához közel vagyonátruházás tárgya volt. Ilyen esetben a váltság alapjául legcélszerűbben a vagyonátruházási illeték alapjául vett értéket kell venni.
Ahol ilyen támpontok nincsenek, ott a félre kell bízni, hogy a becsértéket lehetőleg helyesen állapítsa meg. Nehogy azonban lényegtelen eltérés okul szolgáljon arra, hogy a fizető fél a kedvezménytől megfosztassék, a javaslat elég tág hibahatárt állapít meg.
A 4. § 2. pontja tartalmaz olyan rendelkezéseket is, amelyek az alaptörvény kiegészítéséül szükségesek. Az alaptörvény ugyanis nem írja körül határozottan, mit kell belterületnek érteni. Enélkül pedig a végrehajtás során számos vitás kérdés merülhet fel. A kedvezményes fizethetés érdekében tehát már most szükségesnek tartottam ennek a körülménynek tisztázását. A rendelkezés maga megfelel a dolog természetének és bővebb indokolásra nem szorul.
A 3. pont szintén arra szolgál, hogy az adózó a jövőt illetőleg biztonságban legyen abból a szempontból, hogy vagyonváltságát helyesen állapította meg. Előre fizetés esetén elkerülheti azt, hogy a pénzügyi hatóság az összeírás alapján állatállományának nagysága miatt az általányösszegben meghatározott váltságot felemelje, ellenben neki megmarad az a joga, hogy kisebb állatállomány esetén a kivetéskor a helyesbítést kérhesse.
Ugyanezt a célt kívánja biztosítani a 4. pont arra az esetre, ha a váltságot nem átalányban, hanem az állatok száma szerint kell fizetni. Egyrészt biztosítja, hogy az állatok árát, illetve értékét határozott számokkal kalkulálhassa, másrészt azt a kedvezményt is nyujtja az adózónak, hogy a váltság kivetésének a szeptember 1-én meglévő állagot vegye alapul, ha ez reá nézve kedvezőbb.
A szakasz 5. pontja az áruraktár váltságánál biztosítja az adózónak azt a jogot, hogy túlbiztosítás esetén a leltári érték után róhassa le a váltságot, amire az alaptörvény jogot nem ad.
A kedvezményes fizetés természetesen nem foszthatja meg a kincstárt attól a jogától, hogy a váltság összegét a törvény rendelkezései szerint megállapítsa. Szükséges a kivetés azért is, mert csak így lehet megállapítani azt, vajjon az önkéntes fizetés a váltság 80, illetve 85%-át eléri-e. A fizetőnek érdekében áll, hogy inkább valamivel többet fizessen be, mint kevesebbet. Ha többet fizet be, a többletet visszakapja, illetve az az illető egyéb adótartozásának a törlesztésére szolgál. Emellett a javaslat arról is gondoskodik, hogy az ilyen tartozatlannak bizonyult fizetés ne legyen gyümölcsözetlenül elhelyezett pénz.
Minthogy a váltság alapjának megállapítása nem mindig lesz teljes pontossággal lehetséges és különösen ott, ahol az értéket becsülni kell, az adózó rendszerint hajlandó a maga javára enyhén becsülni, előfordulhat, hogy a kivetés arra az eredményre vezet, hogy a befizetés nem éri el a kivethető váltság 80, illetve 85%-át. A becslésnél az eltérés sokszor jóhiszemű tévedés eredményes is lehet. Ilyen esetben tehát a javaslat még azt a kedvezményt nyujtja, hogy 25% hibahatár engedélyezése mellett a 20, illetve 15% engedményt a tényleg befizetett váltságösszegre nézve figyelembe veszi és az adózót csak a különbözet után járó vagyonváltság teljes összegének megfizetésére kötelezi.
De biztosítani kivánja a javaslat azt is, hogy abban az esetben, ha az, előrefizetés nem volt alkalmas arra, hogy a kedvezményeket a fizető teljes mértékben igényelhesse, ebből a fizetésből mégis hasznot huzhasson. Az előrefizetett összeget ugyanis 10%-kal kamatozó előlegnek veszi ilyen esetben és a kivetendő vagyonváltságot ezzel az összeggel csökkenti.
Az előrefizetés a törvény életbeléptéig kiadandó általános utasítás alapján megtörténhetnék ugyan, mégis szükséges lesz bizonyos eljárási szabályoknak megállapítása, amelyekre nézve a pénzügyminiszter csak rendeletben intézkedhetik. Az erre vonatkozó felhatalmazást tartalmazza a 6. §.
Ez a javaslat külön kedvezményeket kíván biztosítani az előrefizetőnek. Ebből magából következik, hogy a törvényben biztosított minden kedvezmény érintetlen marad. Mégis a hadikölcsönökkel és pénztári elismervényekkel való fizethetés kedvezményének érvényben tartása, az esetleges félreértések elkerülése céljából kifejezetten is biztosítandó volt.
Az alaptörvény csak arról gondoskodik, hogy a román megszállás által fokozott károk vétessenek a felszerelések vagyonváltságának kivetésénél figyelembe. Minthogy azonban hasonló károkat más megszálló csapatok, különösen a szerb csapatok is okoztak, méltányos, hogy mindezekre nézve az egyenlő elbánás biztosíttassék. Erre szolgál a javaslat 8. §-a.
Ennek a szakasznak rendelkezései az általános részben elmondottak után további indokolást nem igényelnek.
A végrehajtási rendelkezések indokolást nem igényelnek.
