1923. évi V. törvénycikk indokolása

a tisztességtelen versenyről * 

Általános indokolás

Az erkölcs kategorikus imperativusának érvényesülnie kell a kereskedelem és ipar terén lezajló küzdelemben is, ha nem akarjuk az egyéni önzést teljesen rászabadítani a forgalomra, ha nem akarjuk kiirtani a kereskedelem terén a tisztességes boldogulás lehetőségébe vetett hitet. Mert a tisztességtelen versenyben megvan az a beláthatatlan károkat okozó társadalom-ellenes elem is, hogy nemcsak a közvetlenül megtámadott versenytársnak személyiségi jogait és vagyoni érdekeit sérti, hanem hogy ezt magát és tisztességes versenytársait is választani kényszeríti a közt, hogy vagy tönkre menjenek, vagy hasonlóan tisztességtelen eszközökkel igyekezzenek céljukat elérni. Hogy a létfenntartás mindennél hatalmasabb ösztöne a versenytársakat többnyire az utóbbi lehetőség felé hajlítja, ez az egész közgazdasági életet fenyegető olyan veszedelemnek nyitja meg a perspektíváját, amelytől a hazai kereskedelemnek megvédelmezése első rangú állami feladat.

De elodázhatatlanul szükséges a tisztességtelen verseny ellen való oltalom megvalósítása külföldi hitelük és összeköttetéseink emelése érdekében is. Nem hiába helyezett az 1913. évi VIII. törvénycikkbe iktatott washingtoni egyezmény (10. b) cikke) akkora súlyt arra, hogy a szerződő államok az Unióhoz tartozó államokat a tisztességtelen verseny ellen hathatós oltalomban részesítsék. A nemzetközi kereskedelmi szerződések megkötése alkalmával határozott előnyben részesül az az állam, amelynek jogrendje a kereskedelem érdekeit hathatósan védelmezik.

Bizonyos, hogy tisztességtelen verseny korántsem csak a kereskedelmi forgalomnak kóros kinövése. Gyökerei lenyúlnak abba az általános emberi jelenségbe, amely a létért való küzdelem, az egyéni önzés, érvényesülniakarás túlkapásaiban jelentkezik. A tisztességtelen törtetés, összeköttetéseknek, illetéktelen befolyásoknak felhasználása a közpályákon; kliens- és pácienselhódítások tisztességtelen eszközökkel az ügyvédi és orvosi pályán stb. mind édes testvérei és kereskedelmi forgalomban csak öntudatosabb és markánsabb alakban burjánzó tisztességtelen versenynek. Azok az okok, amelyek a kereskedelmi forgalomban jelentkező tisztességtelen verseny jelentőségét az imént érintett kóros jelenségek fölé emelkedik és e kinövés üldözését a jogrend mellőzhetetlen feladatává teszik, a többek között: a versenyzők nagy száma; a kereskedelmi pályának teljes szabadsága, amely nem tűrvén meg az előzetes kiválasztást, egyúttal lehetővé teszi a szellemileg és erkölcsileg nem eléggé művelt elemeknek is e pályára tódulását; de legfőképpen a kereskedelem megbízhatóságának biztosításához fűződő jelentős közgazdasági érdek.

II. A tisztességtelen verseny ellen való védekezés törvényes szabályozásának legelső feltétele azoknak a cselekvőségeknek és magatartásoknak lehetőleg pontos elhatárolása, amelyeket a köztudat a tisztességtelen verseny körébe tartozónak minősít. Az üzleti élelmesség, a folyton fejlődő és változó kereskedelmi élet, az egyes foglalkozási ágaknak speciális tulajdonságai, a tisztességtelen kereskedelemnek kimeríthetetlen fantáziája stb. stb., a tisztességtelen versenyek annyira változatos és nap-nap után módosuló válfajai forrották ki, hogy a definició műszerei tehetetlenül pattannak le ennek a sikamlós, Proteusz-szerű társadalmi jelenségnek a testéről. Ez a körülmény, továbbá az, hogy a védekezés fegyvereinek a tisztességtelen verseny különböző alakjainak veszélyességéhez kell igazodni, magyarázza meg azt, hogy az egyes törvényhozások nem elégedhetnek meg a tisztességtelen verseny általános fogalmi meghatározásával, hanem egyenként kénytelenek felsorolni azokat a cselekményeket, melyeket a törvénnyel utól akarnak érni; de hogy viszont nem elégedhetnek meg ezzel sem, hanem számolván a tisztességtelen versenynek minduntalan felbukkanó újabb és újabb alakzataival, ezeknek megelőzésére általános szabályt, úgynevezett generalis klauzulát is kénytelenek beállítani a törvénybe. A tisztességtelen versenyről szóló törvények mindenhol csak a tulajdonképeni szűkebb értelemben vett tisztességtelen versenynek cselekvőségeire vannak figyelemmel, más különleges törvényeknek tartván fönn a tágabb értelemben vett tisztességtelen verseny megnyilvánulásainak leküzdését. Így kétségtelenül tisztességtelen versenynek lehet tekinteni, anélkül, hogy éppen a tisztességtelen versenyről szóló különleges törvény volna a megfelelő hely megakadályozására, pl. a kereskedelmi csalásnak számos esetét; árúk, értékpapirok tőzsdei árfolyamának jogtalan befolyásolását; árúknak, élelmiszereknek hamisítását; hamis súlyoknak és mértékeknek használatát; a védőjegy, a szabadalom stb. bitorlását; árveréseken a szabad árkialakulás kijátszását; az előírt maximális árak figyelmen kivül hagyását; munkásoknak éhbérért dolgoztatását és általában mindazokat a közgazdasági bűncselekményeket, amelyeknek célja és eredménye: a tisztességtelen tettes gazdasági helyzetének jogtalan megjavítása a tisztességes versenytárséval szemben.

III. A törvényjavaslat rendelkezéseinek ismertetése előtt rá kell mutatnom még röviden arra, minő oltalmat ad jelenlegi jogunk a tisztességtelen versennyel szemben.

Bírói gyakorlatunk az érvényesített magánjogi elvek alapján nem adta meg a tisztességtelen verseny ellen azt a magánjogi oltalmat, amit a francia, belga, svájci és angol bírói gyakorlat minden különös törvény nélkül, meg tudott adni. Hogy miért maradt tétlenül a mi különben kiváló kereskedelmi érzékü és a kereskedelmi jog fejlesztésében elvitathatatlan érdemeket szerzett judikaturánk éppen a tisztességtelen verseny üldözése terén, erre a kérdésre elég határozottan felel a Kúria 1909. február hó 11-én 4333/1908. IV. p. t. szám alatt hozott határozata: „A tisztességtelen versenyzésből támasztható igények törvényhozásilag szabályozva nincsenek, ennélfogva a per elbírálásánál csakis azt lehet szem előtt tartani, hogy a versenyző versenytársával szemben követett-e el a fennálló törvények által tiltott olyan cselekményt, amely annak kárt okoz.” Tehát a főok - épp úgy, mint az osztrák és a régi német bírói gyakorlatnál - a kifejezett törvényes rendelkezés hiánya. Bírói gyakorlatunknak éppen ez az állásfoglalása érlelte is meg elsősorban azt az általános meggyőződést, hogy nálunk a tisztességes kereskedelem és a társadalom egyedül a törvényhozástól várhatja a tisztességtelen verseny ellen való hathatós oltalmat és ez a bírói gyakorlat indokolja mindenekelőtt a most beterjesztett javaslat szükségszerűségét.

Bírói gyakorlatunk hallgatása azonban még nem jelenti azt, hogy jelenlegi jogunk a tisztességtelen verseny ellen egyáltalában nem nyújt semmiféle oltalmat. Van u. i. több olyan speciális jogszabályunk, amely részint közvetlenül, részint közvetve, védelmet ad több olyan cselekménnyel szemben, amelyek a tisztességtelen verseny körébe tartoznak.

Közvetlen védelmet ad: a) az ipartörvény (1884. évi XVII. törvénycikk) 58. §-a, és különösen a kereskedelemügyi minisztériumnak ez alapon kialakult joggyakorlata az ú. n. reklámszédelgések ellen; b) ugyancsak az ipartörvény 51., 52. és 158. §-ai a tömeges vételre ingerlő eladás-módozatoknak (végeladás, árverés, kiárúsítás stb.) a tisztességtelen verseny céljaira való felhasználása ellen; c) az 1893. évi XXXIV. törvénycikk a csomagokban árult cikkek mennyiség-tartalmának helytelen megjelölése ellen; d) az 1914. évi XLI. törvénycikk 24. §-a bizonyos határig a hitelrontással szemben. Ugyancsak bizonyos határig közvetlen magánjogi oltalmat ad minden versennyel és így a tisztességtelen versennyel szemben is a törvényes (Kt. 53., 74. és 134. §-ok) és szerződéses verseny-tilalom.

A tisztességtelen verseny bizonyos cselekvőségeivel szemben közvetített védelmet adnak: a) az ú. n. ipari tulajdonjogra vonatkozó jogszabályaink, nevezetesen pedig a találmányi szabadalmakról szóló 1895. évi XXXVII. törvénycikk, a védjegyek oltalmáról szóló 1890. évi II., 1895. évi XLI., úgyszintén az említett törvényeket módosító 1913. évi XII. törvénycikk, az ipari minták és mustrák oltalmát szabályozó 1907. évi 107,709 számú kereskedelemügyi miniszteri rendelet és a szerzői jogról szóló 1884. évi XVI. törvénycikk; b) a cégoltalmat biztosító jogszabályok: nevezetesen pedig az 1875. évi XXXVII. törvénycikkbe iktatott kereskedelmi törvény 17., 21. és 24. §-ai; az 1890. évi II. törvénycikk 10. és 1895. évi XLI. törvénycikk 9. §-ai, továbbá az ipartörvénynek 58. §-a is; c) különféle speciális törvények, mint a mesterséges borok készítésének és forgalomba hozásának tilalmazásáról szóló 1908. évi XLII. törvénycikk; a mezőgazdasági termények, termékek és cikkek hamisításának tilalmazásáról szóló 1895. évi LXVI. törvénycikk; az ország címerének használatát szabályozó 1883. évi XVIII. törvénycikk; a mértékekről, azok használatáról és ellenőrzéséről szóló 1907. évi V. törvénycikk; végre d) a bűntettekről és vétségekről szóló büntetőtörvénykönyvnek (1878. évi V. törvénycikk Btk.) és az azt módosító és kiegészítő törvényeknek néhány rendelkezése, így a Btk. 361. és 363. §-a, az 1908. évi XXXVI. törvénycikk 50. §-a, az 1914. évi XLI. törvénycikknek a becsületsértésre és rágalmazásra vonatkozó rendelkezései, továbbá a kihágásokról szóló büntetőtörvénykönyvnek 45., 59., 128., 136. és 139. §-ai.

IV. A törvényjavaslat általános rendszerét az a szem előtt tartott kettős cél szabta meg, hogy egyrészről módjában álljon bírói gyakorlatunknak a tisztességtelen verseny minden elképzelhető megnyilvánulása ellen hathatós oltalmat adni, másrészről hogy a tisztességtelen versenynek legjellegzetesebb és eléggé kiforrott tényálladékai mindenesetre a megfelelő magánjogi és büntetőjogi következményekkel sújtassanak. A tisztességtelen verseny kiforrott tényálladékait a javaslat két csoportba osztja. Az első csoportba osztott tényálladékok exemplifikatív felsorolásai a generális klauzával körülírt tisztességtelen versenynek. Amiből kettő következik. Egyrészről, hogy az 1. §-ban megállapított magánjogi következmények - az ott előírt feltételek mellett - e konkrét cselekvőségeknél ipso inre alkalmazást nyernek: másrészről, hogy a II. fejezetben felsorolt tényálladékok korántsem merítik ki a tisztességtelen verseny körét, helyesebben azokat a cselekvőképességeket, amelyeknek elkövetőit abbanhagyásra vagy kártérítésre lehet kötelezni.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Tisztességtelen versenyről egyedül ott lehet szó, ahol verseny vagy éppen „szabad” verseny van, amely egyrészről mindenkinek lehetővé teszi azt, hogy úgy és akként küzdje ki magának boldogulását, amiként azt a legjobb tudása, ügyessége és igyekezete lehetővé teszi, másrészről az ipar és kereskedelem porondján lezajló küzdelemben annak juttatja a győzelen pálmáját, aki a fogyasztók tetszését leginkább tudta megnyerni. A szabad verseny azt is jelenti, hogy a versenyző az érvényesülés, a boldogulás érdekében bárminő eszközt felhasználhat avégből, hogy versenytársai elől a vevőkört elhódítsa. Az erkölcs követelményével azonban csakis a tisztességes és becsületes eszközökkel folytatott küzdelem egyeztethető össze. És az erkölcsi elveket figyelemre méltató individuálizmus a szabad versenynek éppen ezért csakis azt az értelmet adja, hogy mindenki törekedjék minden erejével a legjobb és legolcsóbb árú előállítására vagy munka kifejtésére és ezzel az egyedül helyes eszközzel hódítsa el versenytársainak vevőkörét. Mert ezt követeli az üzleti tisztesség és általában a jó erkölcs.

A most kifejtettek alapján szerkesztette meg az 1. § a generális klauzulát, amely a tisztességtelen verseny legáltalánosabb körülírása akar lenni abból a célból, hogy gazdasági életünk a tisztességtelen versenynek minden elképzelhető megnyilvánulásával szemben védelmet találjon.

A jog reakciójához a cselekménynek objektíve káros vagy veszélyeztető volta is elégséges. Abbanhagyásra lehet kötelezni a tettest akkor is, ha őt szándékosság vagy gondatlanság nem terheli; tehát ha ő még annak sincs tudatában, hogy a versenyben tisztességtelen eszközöket használ.

A „szédelgő feldicsérés” gyűjtőnév alá foglalt cselekvőségek a versenytársakat legtöbbnyire csak közvetítve t. i. a valóságnak meg nem felelő adatok és megjelölések használatával megtévesztett vevők elvonása útján - károsítják. E cselekvőségek a legtöbb esetben az 1884. évi XVII. törvénycikk 58. §-a alapján már eddig is megtorlásban részesültek. Ez az oltalom azonban megfelelőnek és kielégítőnek nem bizonyult.

A 3. §-hoz

A 3. § kizárja annak lehetőségét, hogy a bíróság a 2. § tilalmát olyan származási helymegjelölésre is kiterjessze, amely a köztudatban már nem mint földrajzi vagy néprajzi megjelölés, hanem mint „minőségjelző” szerepel. Hogy mikor forog fenn ilyen minőségjelző, azt a bíróság az adott esetben, rendszerint a hivatott szaktestület véleményének meghallgatása után, fogja eldönteni.

A 6. §-hoz

A tisztességtelen versenyek egyik elég gyakran tapasztalható megnyilvánulása az, hogy egyes vállalatok valamely zúgkiállításon, esetleg tényleges részvétel nélkül is, egyszerűen megfelelő pénzáldozat árán szerzett „kiállítási kitüntetés”-eket (érméket, okleveleket stb.), melyek rendszerint meg igen tetszetős, sőt hatásos külalakban is jelentkeznek, a tisztességtelen verseny céljaira használják fel olyképen, hogy ezek ábrázolásait vagy felsorolását a cégtáblán, a kirakatban, az üzleti körlevelekben és hirdetményekben, sőt esetleg magukon az árukon (vagy az azokra ragasztott címkéken) alkalmazzák s ezáltal az ezen érmek, oklevelek értéke tekintetében tájékozatlan közönséget az illető „kitüntetések”-et „elnyert” üzlet megbízhatósága, versenytársai sorából kiválósága tekintetében megtévesztik. Sőt előfordult oly eset is, hogy szédelgő vállalatok és ügynökök sohasem létezett kiállításokra vonatkozó kitüntetéseket szereztek meg a szolgálatukat igénybe vevő vállalatok részére. E visszaélések megakadályozását célozza a 6. §.

A 2. címhez

A céget az 1875. évi XXXVII. törvénycikk 21. és 24. §-ai, továbbá az 1890. évi II. törvénycikkben és az 1895. évi XLI. törvénycikkben foglalt védjegytörvények 10., illetve 9. §-ai és az 1921. évi XXII. törvénycikk 7. §-a védik a bitorlások ellen; a védjegytörvények idézett szakaszai pedig egyszersmind a jelen törvényjavaslat 5. §-a alá nem eső címerek használatát is védelemben részesítik. A kereskedelmi törvény idézett rendelkezései azonban csakis a bejegyzett kereskedelmi cég birtokolásának jogkövetkezményeit állapítják meg és ennek következtében azok a vállalatok, amelyek a törvényszékeknél vezetett kereskedelmi cégjegyzékekbe bevezetve nincsenek, a kereskedelmi törvény 21. és 24. §-aiban megállapított oltalmat igénybe nem vehetik. A védjegytörvények pedig a név, cég, címer és üzleti elnevezés jogosulatlan használata ellenében csak az esetre rendelkeznek, amidőn ezek, mint megjelölések, az árúkon alkalmaztatnak, más egyéb vonatkozásokban (körlevelek, hirdetmények, az üzletre vagy az üzletben alkalmazott felírások stb. tekintetében) azonban az oltalomról nem intézkednek.

A 7. §-hoz

E § a vállalat birtokosát üzlete körében meg nem illető névnek, cégnek, illetőleg címernek használata tekintetében két esetet különböztet meg. Az egyik az, hogy ha a cég, név és címer jogosulatlan használata által a jogosult sérelmet szenved, tekintet nélkül arra, hogy az összetéveszthetőség veszélye fennforog-e vagy sem. A másik eset az, amidőn a névnek, cégnek, címernek jogosulatlan használata alkalmas arra, hogy összetévesztést eredményezzen a jogosult nevével, cégével vagy címerével, de tekintet nélkül arra, hogy jogsérelmet szenvedett-e már ezáltal a jogosult. Különös jelentőséget nyer e § azzal, hogy a tisztességtelen verseny ellen való védelem a kereskedelmi és ipartörvény alá nem eső vállalatokra is kiterjed (28. §), mert ilykép a jövőre nézve oly vállalatok is, mint a gyógyfürdők, gyógyintézetek, magánkórházak stb., amelyek a tisztességtelen versenynek e §-ban körülírt megnyilvánulásai által nagy mértékben érintenek, a törvény egyenes oltalmában fognak részesülhetni.

A 8. §-hoz

A 8. § a vállalat birtokosa által saját nevének vagy cégének üzlete körében olyatén módon való használatát tiltja, mely alkalmas arra, hogy az illető vállalatának valamely azonos vagy hasonló hangzású nevet vagy céget jogosan használó más versenyvállalattal való összetévesztését eredményezze.

A kereskedelmi törvény 17. §-a az összetéveszthetőség tárgyi ismérveit a vállalati szakmák különbözőségére való tekintet nélkül valamely község egész területére feltétlenül megállapítja és e rendelkezésből kifolyólag már hivatalból történik intézkedés a megkülönböztető toldás vagy elhagyás (jelző szó) használatára való kötelezés iránt. A kereskedelmi törvénynek ez a rendelkezése közhiteli szempontból feltétlenül megfelelő, de a tisztességtelen verseny ellen való oltalom szempontjából távolról sem elégséges, mert ma, amidőn egyedül a jelzett határozmány áll a névnek és cégnek védelmére rendelkezésre, nem eshetik kifogás alá valamely azonos vagy könnyen összetéveszthető hangzású cégnek egy más községben üzleti teleppel bíró versenyvállalat részéről való használata. Sőt e szabályozás (második bekezdés) különös fontosságot nyer nálunk, ahol a tisztán versenycélból való névváltoztatásnak eshetősége igen közel fekszik, amire nézve a tapasztalás számos példával is szolgál. E részben csak arra kívánok utalni, hogy a versenybeli előnyökkel kecsegtető összetéveszthetőség előidézésére nem szükséges nálunk a valamely alkalmas nevű egyén által való örökbefogadás nehézkes eszközéhez vagy ahhoz a rendszerint költséges eljáráshoz folyamodni, amidőn legalább cégtársnak kell oly egyént megnyerni, aki az illető versenyvállalat birtokosának, amely ellen a tisztességtelen verseny szóban levő módja irányul, névrokona mert maga a cél névváltoztatás útján igen egyszerűen és kényelmesen érhető el.

A 3. címhez

A befeketítés (dénigrement) ellen az általános büntetőjogi oltalmat megadják az 1914. évi XLI. törvénycikk 24-26. §-ai, minek folytán a tisztességtelen versenyről szóló törvény feladata csupán arra szorítkozik, hogy: a) megállapítsa a verseny céljára elkövetett hitelrontás magánjogi következményeit is, b) módot adjon minden olyan cselekmény folytatásának megakadályozására, amely objektive alkalmas a hitelrontásra.

A 4. címhez

14. § az ú. n. hólabda-szerződést sorolja a tisztességtelen verseny cselekvőségei közé, amely szerződést különben a keresk. min. 1900. évi 70,055. sz r. is üldözi, amennyiben az ipartörvény 51. §-a alá tartozó tömeges és gyors vételre ingerlő eladási módozatnak nyilvánítja.

A 15. §-hoz

A 15. § szabályozása több esetet tart szem előtt.

a) Általános és mindenkire kiterjedő tilalmat állít fel az árulás útján vagy a jóerkölcsbe ütköző bármely más módon megtudott titoknak verseny céljára való felhasználásával szemben. Ez a tilalom kiterjed az alkalmazottra és üzlettársra is, akár a szolgálati vagy üzlettársi viszony tartalma alatt, akár azoknak megszűnése után követték el a tiltott cselekményt.

b) Mindenkire kiterjed a 2. bekezdésben foglalt az a tilalom is, amelynél fogva nem szabad verseny céljára felhasználni az olyan műszaki jellegű mintát vagy utasítást, amelyet az üzleti érintkezésben bíztak valakire. Az ilyen minta vagy utasítást rendszerint üzemi titok szokott lenni, de erre tekintet nélkül meg kell óvni a vele való visszaélés ellen azt aki az ilyen mintát vagy utasítást tekintet nélkül meg kell óvni a vele való visszaélés ellen azt, aki az ilyen mintát vagy utasítást bizalommal közli olyan egyénnel, akivel akár állandó, akár egyes esetre szorítkozó üzleti kapcsolatban van. Nem terjed ki mégsem ez a rendelkezés az alkalmazottra bízott titokra, mert erről a 3. bekezdésben rendelkezik.

c) Az alkalmazott addig, amíg szolgálati viszonya meg nem szűnik, nem élhet vissza olyan üzleti vagy üzemi titokkal sem, amelyet e minőségénél fogva tudott meg vagy bíztak rá, tehát akkor sem, ha nem esik kifogás alá az a mód, ahogyan a titkot megtudta. Ez a kötelezettség addig, amíg a szolgálati viszony tart, annyira evidens, hogy bővebb indokolás a nem is szorul. Nem tartható fenn ez a törvényes kötelezettség a szolgálati viszony megszűnése után, habár kétségtelen, hogy a volt munkaadónak fontos érdeke fűződhet ahhoz, hogy a szóban levő titok későbben sem kerüljön nyilvánosságra, vagy ne legyen más javára felhasználható. Nem lehet ugyanis figyelmen kívül hagyni az alkalmazottnak azt az életbevágó érdekét sem, amely ahhoz fűződik, hogy kifogástalan eszközökkel megszerzett ismereteit és ügyességét utóbb más üzem körében is érvényesíthesse, vagy saját vállalatában felhasználhassa. Természetesen nem érinti a javaslat a munkaadónak azt a jogát, hogy érdekeinek megóvását a szolgálati viszony megszűnését követő időre is szerződéssel biztosítsa.

Az a) alatt kifejtettek után nem szorul külön kiemelésre, hogy a szolgálati viszony megszűnése csak a tisztességes úton megtudott titok megóvásának kötelezettségére van befolyással, míg ellenben oly alkalmazott, aki törvénybe vagy jóerkölcsbe ütköző módon tudja meg munkaadójának üzleti vagy üzemi titkát, - így például egyenesen azért vállal rövid időre alkalmazást, hogy ilyen módon tudjon meg olyan titkot, amelyhez különben nem volna képes hozzáférni, - az ilyen titkot a szolgálati viszony megszűnése után sem használhatja fel.

Az 1. címhez

A törvényben meghatározott vétségeknek közös jellemző vonása, hogy csak szándékos elkövetésük esik büntetés alá, sőt - az üzleti vagy üzemi titok megsértésének kivételével - büntethetőségüknek közös feltétele ezenfelül az is, hogy a tettes célja valamely árú kelendőségének fokozására vagy más üzleti közönségének elvonására irányuljon. Azonos megítélés alá esnek továbbá az ily vétségek annyiban is, hogy miattuk a bűnvádi eljárást csak magánindítvány alapján lehet megindítani és a magánindítványra jogosult a vádat is képviseli, mint főmagánvádló.

A 16. §-hoz

A szédelgő feldícsérés vétsége lényegileg azt a tárgyi tényálladékot öleli fel, amelyet a javaslat a magánjogi kedvezmények szempontjából a 2. §-ban határoz meg. Az eltérés az elkövetés módjainak részletezőbb meghatározásában van, amit az tesz szükségessé, hogy a javaslatnak egyfelől arra kell törekednie, hogy szabatosan körülhatárolja azt a területet, amelyen belül a szédelgő feldícsérés büntetőjogi következményekkel járhat, másfelől azonban óvakodnia kell attól, hogy ezt a kört túlságosan szűkre szabja, nemhogy bűntetendő tényálladék hiányában súlyos megítélés alá eső visszaélések mentesüljenek a büntetés alól.

A 20. §-hoz

A 20. § az alkalmazottaknak vagy megbizottaknak verseny céljára való megvesztegetése ellen kíván hathatós oltalmat adni. Rendelkezései természetszerűleg nem nyernek alkalmazást, ha a cselekmény súlyosabb büntetendő cselekmény (pl. hűtlen kezelés) tényálladékát meríti ki.

A 21. §-hoz

A 21. § az üzleti vagy más üzemi titok szándékos megsértését bünteti, tárgyilag abban a keretben, amelyet a 15. § rendelkezése szab. Ehhez képest gondoskodik a 21. § az üzleti érintkezésben más a megbízott mintákkal vagy utasításokkal elkövethető szándékos visszaélések megbüntetéséről is anélkül, hogy adott esetben vizsgálni kellene azt, vajjon az ilyen minta vagy utasítás fogalmilag üzleti titoknak tekinthető-e vagy sem.

A 29. §-hoz

A § rendelkezései természetszerűleg nem vonatkoztathatók sem a csőd esetében, sem a bírói vagy más hatósági rendelkezések alapján tartott végeladásokra és árverésekre.

Kivétel az által van teljesen indokolva, hogy a most említett ilyen árverések a verseny momentumát teljesen nélkülöző közönséges eladási módnál egyébnek nem tekinthetők. Ugyancsak ebből a szempontból az iparhatóságok által a kérelmezett árverések általában nem lesznek megtagadhatók akkor, ha oly árúkról van szó, amelyeknek árverés útján való értékesítése sem ingerel tömeges vásárlásra, vagy ha az illető árúk forgalma különleges szempontok által van indokolva (például könyvek) vagy ha az illető árúk nem tárgyai a mindennapi fogyasztásnak (például képek, műtárgyak).

A 30. §-hoz

Az a határozmány, hogy vállalatoknak a jelen törvény szempontjából nemcsak azok az üzemek tekintendők, amelyek a kereskedelmi és ipartörvény alá tartoznak, azért szükséges, hogy a tisztességtelen verseny ellen való oltalom ilyképen oly vállalatok részére is biztosítva legyen, aminők a saját terményeiket a kereskedői tevékenység külső megjelenési formáiban árúsító őstermelők üzemei, valamint az üzleti alapon kezelt fürdőtelepek, szanatóriumok és egyéb gyógyintézetek, a gyógyszertárak is. Szervesen kiegészíti e határozmányt az őstermelés körébe tartozó üzemekre vonatkozó megszorító rendelkezés, mely a törvény alkalmazhatóságát az annak célzata által megvont határok közé kívánja szorítani.

A 2. bekezdésben említett „közfelfogás szerint ipari természetű szabad foglalkozások” alatt olyanok értendők, aminők a legtöbb esetben a mérnöki, építészi, szabadalmi ügyvivői és igen gyakran a fogorvosi, testegyenészeti foglalkozások.

A versenytársi viszony fennforoghatásának a rokon vállalatok valamely szűkebb körére korlátozása - a törvény védelmi jellegének és hazai vállalatainknak külföldön a viszonosságtól feltételezett oltalmához fűződő érdeknek szem előtt tartásával - mellőzendő volt.

A 31. §-hoz

A külföldieknek a jelen törvényben biztosított oltalomban való részesedése attól van függővé téve, vajjon az illető külföldinek van-e a magyar állam területén a 30. §-ban meghatározott ismérvekkel bíró vállalata, avagy biztosítja-e számára e jogot nemzetközi szerződés vagy végül, hogy az az állam, amelynek kötelékébe az illetőjogsegélyre szoruló külföldi tartozik, a tisztességtelen verseny ellenében ugyanolyan oltalmat biztosít-e a magyar állampolgároknak, mint a saját honosainak.

A külföldiek jogvédelmének ezektől a feltételektől való függővé tétele megfelel a nemzetközi magánjog egész fejlődési irányának s összhangzásban áll az ipari tulajdonjog védelmére alakult nemzetközi Unio 1900. évi december hó 14-iki bruxellesi pótegyezményében (I. Cikk VI. pont) kifejezésre juttatott és a magyar államra nézve az Unióhoz az 1908. évi LII. törvénycikk alapján történt csatlakozásunk és a washingtoni nemzetközi megegyezésnek az 1913. évi VIII. törvénycikkbe történt be cikkelyzése folytán immár szintén hatályos vezérelvvel.

A szóban forgó rendelkezés felvételével lehetővé válik, hogy a külföldön lakó magyar állampolgároknak a tisztességtelen verseny ellenében való oltalom oly államokban is biztosíttassék, amelyek az Unio kötelékébe nem tartoznak. A jogvédelem köre ily módon külön szerződéses megállapodások nélkül is a külföldön levő magyar vállalatok érdekében kiterjesztést nyer mindazokra az államokra, amelyeknek törvényhozása - hasonló álláspontra helyezkedve - a tisztességtelen verseny ellen a védelmet a magyar állampolgárok részére, a saját polgáraival egyenlő elbánás elve alapján biztosítja.

A § 2. bekezdésébe felvett rendelkezés a kivitelre kerülő hazai nyerstermények és iparcikkek versenyképességének más országokban való megvédésére fegyverül van hivatva szolgálni arra az esetre, ha a jelzett cikkek az illető országokban akár a bevitelnél, akár az átviteli forgalomban a származási hely megjelölése tekintetében kedvezőtlenebb elbánásban részesülnének, mint valamely harmadik országból származó árúk.

A 33. §-hoz

Tagadhatatlan ugyan, hogy e § 4. bekezdésének az a rendelkezése, hogy kártérítésre kötelezett több személy egyetemleg felelős, a kereskedőkre és iparosokra bizonyos terhet fog róni, de ezzel szemben áll viszont az, hogy nagyobb jogbiztonságot teremt. E rendelkezés ugyanis annak a kizárására irányul, hogy a vagyoni felelősség tekintetében oly egyéneket toljanak előtérbe, akiken anyagi helyzetük következtében a bíróilag megállapított kártérítési összeg behajtható nem volna.

Az ügynökök tisztességtelen versenyt eredményező eljárásnak üldözésére különleges rendelkezéseknek felvétele nem szükséges, mivel azokra az ügynökökre nézve, akik valamely vállalattal alkalmazotti viszonyban állanak, a munkaadó vállalat felelőssége a szóban levő § rendelkezéseiben kifejezett megállapítást nyert, - az önálló iparűzőkként működő ügynökök pedig a tisztességtelen verseny körébe eső cselekményeikért az eset körülményei aszerint vagy mint versenyvállalatok a jelen törvény alapján vonhatók felelősségre, vagy pedig - t. i. oly esetekben, amidőn a másoknak kárt okozó cselekményeikben a versenymomentum meg nem állapítható, - az általános magánjog alapján lehet ellenük fellépni.

A 34. §-hoz

A § 1. bekezdése a tettestársaknak, illetve részeseknek az előző §-ban megállapított vagyoni felelősségét - a sajtóról szóló 1914. évi XIV. törvénycikk 40. §-ától eltérően - azokra az esetekre szorítja, midőn az illető szerkesztő, kiadó, tulajdonos, nyomdász vagy terjesztő tudva működtek közre a tisztességtelen versenyként jelentkező cselekmény elkövetésénél. Rendkívül méltánytalan volna ugyanis az ily cselekményekkel okozott kárért tárgyilag felelőssé tenni oly egyéneket, akiknek rendszerint sejtelmük sem lehet a sajtóközleménnyel folytatott tisztességtelen versenyről, amikor az magából a sajtóterméknek megtévesztésre irányozott tartalomból ki nem olvasható.

Bár a valóságnak meg nem felelő adatok használata, vagy a versenyvállalat hírnevének vagy hitelének csorbítása által elkövetett tisztességtelen versenybeli cselekmények gyakran külföldről beküldött nyomtatványokban jelentkeznek, amidőn sem a közvetlen tettesnek, sem a nyomdásznak, kiadónak vagy szerkesztőnek a magyar állam területén üzlettelepe, vagy állandó lakása nincsen: ezekről az esetekről külön rendelkezni mégsem kellett, mert a 33. § 1. és 4. bekezdéseiben foglalt határozmányok mellett további rendelkezések fölöslegesek.

E § 2. bekezdése az időszaki lap közleményével elkövetett tisztességtelen versenybeli cselekményekről rendelkezik. Azt az elvet, hogy a lappal rendelkező személy a bírói eljárás alapjául szolgált közlemény ismétlésétől különbeni kártérítés terhével abban az esetben is tartózkodni köteles, ha a vonatkozó bírói ítélet nem egyenesen ő ellene hozták, azért kellett itt érvényesíteni, mert ha az abbanhagyásra kötelezett nem is rendelkezik azon időszaki nyomtatvány (hírlap, folyóirat) fölött, amelyben az illető közlemény megjelent, - mégsem engedhető meg, hogy ez utóbbit a panaszosként fellépett vállalat kárára más valaki jogkövetkezmények nélkül ismételgethesse.

A 35. §-hoz

A tisztességtelen verseny által okozott kár, illetőleg annak folytán elmaradt haszon mérve számos esetben számszerűen meg nem állapítható, holott az üzlet hírnevén, tekintélyén, hitelén s a beléje helyezett bizalmon ejtett sérelem ugyanakkor kétségtelen s nyilvánvaló. Már pedig elengedhetetlen, hogy a sérelmet szenvedett vállalat kártalanítására ily esetben is legyen mód s a jelzett alapon nyert elégtétel útján térüljön meg számára a közvetve jelentkező anyagi veszteség is. Ennélfogva e rendelkezés megállapításánál a megítélhető kártérítés maximumának számszerű meghatározása mellőzendő volt, viszont azonban a nem vagyoni kár egyenértéke fejében követelhető kártérítésre irányuló igényt nem lehetett egész általánosságban megállapítani és az 1. § általános rendelkezéséhez kapcsolni, hanem azokra az esetekre kellett korlátozni, amelyek a törvényjavaslatban közelebbről körülírva, a tisztességtelen verseny oly megnyilvánulásaiként jelentkeznek, amelyek az üzlet föntebb jelzett eszmei javainak súlyosabb sérelmével járnak.

A 38. §-hoz

Az illetékesség kizárólagossága lehetővé teszi a perek egyesítését (Pp. 233. §), ami különösen azért fontos, mivel egy és ugyanazon tisztességtelen cselekmény többnyire a versenytársak nagyobb számát érinti, aminélfogva gyakori lehet az az eset, hogy ugyanaz ellen ez alperes ellen többen egymástól függetlenül lépnek fel keresettel, el is tekintve attól, hogy testületek és szakegyesületek is jogosítva vannak az abbanhagyás iránti keresetet indítani.

Minthogy a polgári perjog jelenlegi szabályai is a felülvizsgálati eljárás köréből csak a bizonyitékok mérlegelése alapján megállapított tények felülvizsgálását zárják ki és így lehetővé teszik a felülvizsgálati bíróságnak azt, hogy felülbírálják a fellebbezési bíróság döntését a tekintetben, vajjon valamely elkövetett cselekmény az üzleti tisztességbe ütközik-e vagy hogy valamely vállalatot más vállalattal, valamely vállalat árúit vagy ipari szolgáltatásait más vállalat árúival vagy ipari szolgáltatásaival össze lehet-e téveszteni: a felülvizsgálat kereteinek tágítása az ebben a javaslatban szabályozni kívánt anyagra nézve sem látszott szükségesnek.

A 39. §-hoz

Arra az esetre, ha a magánpanaszos nincsen alávetve a katonai büntetőbíráskodásnak és a katonai büntetőbíróság felmenti a terheltet, rendelkezni kell a tekintetben, hogy a felmentett terhelt kérelmére melyik bíróság határozzon az ítélet közzététele iránt. Analognak tekinthető az 1912. évi XXXIII. tc. 410. §-ának utolsó bekezdésében foglalt rendelkezés. Ennek megfelelően dönti el már most a tv. is a kérdést.

A 44. §-hoz

A kereskedelmi és iparkamarák hivatásához tartozik az is, hogy a kereskedelem és ipar terén a verseny tisztességét ellenőrizzék és a tisztességtelen verseny leküzdésére a maguk részéről is mindent megtegyenek. Ebbeli hivatásuknak azonban eredményesen csak akkor felelhetnek meg, ha minden ilyen folyamatba tett eljárásról tudomást szereznek. A kereskedelmi ülnöki intézménynek ez ügyekben való felelevenítése, ez intézmény eltörlését indokoló körülményekre való tekintettel, nem kívánatos. Ha azonban annak a szaktestületnek, amely közérdekből felszólalhat, alkalma van arra, hogy a tárgyaláson kiküldöttel képviseltesse magát, ezzel elérhető az, hogy az illetékes szaktestület a közérdek megóvása szempontjából szükséges adatokat, felfogásokat stb. a bíróval közölhesse, de elérhető az is, hogy a bíró mindazokban a kérdésekben, amelyekre nézve felvilágosításra van szüksége, a legrövidebb és legközvetlenebb úton mintegy szakértői véleményt nyerjen. A kamaráknak ily módon való bekapcsolása alkalmas lesz az ügyek elintézésének szakszerűségét és a forgalmi érdekkörökben uralkodó nézettel és felfogással egyezését biztosítani, a bíróságot pedig közvetlenül közel hozni a forgalomnak eleven tényezőihez, ami különösen a jelen ügyekben való ítélkezésnél igen lényeges.