A hitelintézetek a multban az erdőbirtokra kért kölcsönöknél rendszerint csak az erdőtalajra voltak hajlandók hitelt nyujtani, a sokkal értékesebb erdőállományra pedig nem. Eljárásuk oka az volt, hogy a záloglevelek biztosításáról szóló 1876:XXXVI. tc. 13. §-ának második bekezdése szerint a kölcsönösszeg csak az erdőtalaj értéke 1/3-áig terejdhet és másfelől pedig mert a faállományt nem tekintették eléggé biztosított ingatlan jelzálognak attól tartva, hogy a faállományt a kölcsönkérő bármikor levághatja vagy eladhatja és ezzel a hitelbiztositékul szolgáló ingatlan jelzálog értékét önkényesen és nagy mértékben leszállíthatja. Az erdők kismértékű hitelképességére vezethető vissza az a gyakori jelenség, hogy ha az erdőbirtokosnak pénzre volt szüksége, rendszerint erdejének több évi fatermését adta el. Igen sok erdő lett volna megmenthető és sok hasznos beruházás lett volna létesíthető, ha az erdőbirtokhitel rendezve lett volna, ha a birtokos nemcsak a csekély értékű erdőtalajra, hanem a sokkal értékesebb faállományra is kapott volna kölcsönt. Az erdőbirtok hitelképességének fokozását a jelen törvény azzal kívánja biztosítani - hogy a kölcsön felvételét - a hitelintézetek megnyugtatására - feltételekhez köti, a kölcsönnel terhelt erdőbirtokot fokozottabb felügyelet alá helyezi és végső esetben, ha a birtokos gazdálkodása folytán a kölcsön törlesztése kétségessé válik, az ilyen erdőt állami ellátásba veszi.
