Az 1898:II., 1899:XLI., 1899:XLII., 1900:XXVIII., 1900:XXIX. és az 1907. évi XLV. törvénycikkek hatálya alá eső gazdasági munkaadók és munkavállalók között kötött magánjogi szolgálati (munka) szerződésből felmerülő vitás ügyek eldöntése - amennyiben a szerződések a vonatkozó törvényekben szabályozott módon köttettek meg - az 1907:XLV. tc. 62. §-ában megjelölt közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozik. A közigazgatási hatóságok döntései a hatósági eljárás jelenlegi formájában, az ügyeknek gazdasági vonatkozásánál fogva az érdekeltség körében gyakran nem keltik azt a megnyugvást, amelyet ezen ügyek természete szociálpolitikai szempontból is megkívánna. A mezőgazdasági termeléshez fűződő általános érdekek és a társadalmi béke zavartalansága egyaránt megkövetelik, hogy az egymásra utalt mindkét termelési tényező, munkaadó és munkavállaló, a gazdasági érdekeik kölcsönös méltánylásával egymásra találjanak és felmerülő vitás ügyeiknek a gazdasági és társadalmi alapokon nyugvó szempontok szerinti elintézésében az érdekazonosság elvei szerint mint a jogegyenlőség elve alapján egyenrangú felek tettleg is részt vegyenek. Az érdekeltségek részvétele, bevonása és közreműködése vitás ügyeiknek elintézésében szükséges és indokolt azért is, mert az érdekeltségek képviselői a gyakorlati életből hozzák magukkal a gazdasági élet munkaviszonyainak ismeretét és mert ezenfelül számottevő szociálpolitikai érdek is füződik ahhoz, hogy az érdekeltek képviselőik útján meggyőződést szerezzenek arról, hogy igényeik igazságos és méltányos elbírálásban részesülnek, más felől biztosíttassanak arról, hogy ügyeik elintézésénél a szakszerűség szempontjai is érvényre juthassanak és mindezeken felül a hatóságnak is módjában álljon az ügyek elintézésénél a törvényes jogszabályok mellett az ügy gazdasági vonatkozásait, az érdekeltségek különleges, de annál figyelemreméltóbb szempontjait az érdekeltek képviselőinek révén érvényre juttatni.
Az ülnök csak az esetben sujtható pénzbirsággal és marasztalható az okozott költségekben, ha kötelezettségének alapos ok nélkül nem felel meg, mert ha alapos mentsége van, igazságosan nem lehet őt pénzbírsággal sujtani és a költségekben marasztalni.
Sok esetben a teljesítési időt hónapokkal megelőző időben kötött munkaszerződésben megállapított készpénzmunkabér a pénz vásárló erejének időszaki változása következtében a munka teljesítése idejében fennálló pénzértéknek nem felel meg. Az ebből származható sérelmek eddig tulajdonképen orvosolhatók nem voltak, miután az 1898:II. tc. a közigazgatási hatóságnak általában nem ad jogot, hogy a munkaszerződés feltételeit megváltoztathassa, viszont az említett törvényben az, hogy a munkaszerződésben megállapított készpénzmunkabér a teljesítés idejében a változott viszonyok miatt nem felel meg, a szerződés egyoldalú felbontására jogotadó esetként megállapítva nincs. Gazdasági és szociális érdekek egyaránt szükségessé teszik tehát e kérdésnek szabályozását. Az előre megkötött szerződésben készpénzben megállapított munkabérnek pénzértéke a munka teljesítése idejében nem lehet kevesebb vagy több a munkának annál a pénzbeli értékénél, amely a munka teljesítése idejében a munka pénzértékének felel meg. A készpénzbér értékének mindenkor a pénz értékének időszaki változásához kell igazodni. Erre való tekintettel, a jelen viszonyok között és mindaddig, amíg a pénz értékének állandósulása nem következik be, e teljesítési időt hónapokkal előre kötött munkaszerződésben megállapított készpénzbérnek arányos módosítása azon az alapon, hogy a szerződéskötéstől a teljesítés idejéig eltelt idő alatt a gazdasági viszonyok változása következtében a pénz értéke lényegesen megváltozott, a szerződött felek részéről jogosan igényelhető. Ezt célozza e §. Természetesen az e § alapján támasztott követelésnek a hatóság elé való vitele esetében a szerződésileg vállalt kötelezettségeket - amennyiben a fennálló törvények és törvényes rendelkezések máskép nem intézkednek - mindkét félnek továbbra is teljesíteni kell.
