Azok a főszempontok, amelyeken a jegybankügy rendezésének nyugodnia kell, következőkben foglalhatók össze. Először meg kell szűnni annak, hogy az állam kiadásainak fedezésére a jegysajtót igénybe vehesse. Azok után a tapasztalatok után, amelyekkel a háborúban és a háború után egyes országokban tettünk, biztosítékokra van szükség, hogy a fedezetlen jegykibocsátás egyszersmindenkorra meg legyen szűntethető. Másodszor, ha az állami fedezetlen jegykibocsátás, mint a pénzromlás legfőbb okozója, megszűnik és ha mentől előbb a teljes forgalmi szabadság helyreáll, az állam a kül- és belkereskedelembe való minden mesterséges beavatkozástól tartózkodik, az ezen az alapon kifejlődő pénzértéket a jegykibocsátó intézmény, ha jól megvan szervezve, normális eszközök által, céltudatos és okszerű hitel- és devizapolitika által állandósíthatja és az állandóság biztosítható. A normálishoz való visszatérés követelményének ez a teljesítése egyúttal lényegesen hozzá fog járulni ahhoz, hogy a háború és az utána következő fejlemények által megbontott gazdasági és társadalmi rend teljesen helyreálljon. A harmadik alapgondolat, amelyen a rendezési művelet elindul, az, hogy az új jegybank anyagi eszközöket gyűjtsön, hogy a készfizetések, ha annak ideje elérkezett, megkezdhetők legyenek.
Ezeknek a vezérlő szempontok érvényesülésének biztosítására szolgál az új intézmény egész szervezete, annak magántársaság jellege, függetlenítése az államtól, tőkéje, működési köre, külön joga mind. Minthogy továbbá a jegybank jó szervezete, kifogástalan működése a köz- és államhitelnek is egyik lényeges föltétele, az állam pénzügyi helyzetének orvoslásánál pedig a külföldi tőkére is vagyunk utalva, a javasolt intézkedések közül olyanokra is találunk, amelyek a jegybank említettem kifogástalan működését még külön ebből a szempontból is garanciákkal megerősíteni hivatva vannak.
A banktársaság szervei a közgyűlés, a legfőbb intéző testület: a főtanács és az üzletvezetőség. Ezeknek a megszervezésére és hatáskörére, úgyszintén a bank üzletkörére vonatkozó határozatok nagyban és egészben azonosak avval a szabályozással, amely erre nézve az Osztrák-magyar bank fennállásának idejében érvényben volt, jórészt a m. kir. állami jegyintézet szervezésénél is szem előtt tartatott. Ezek a határozatok általában beváltak, a gazdasági élet ehhez a szervezethez hozzászokott, abba beilleszkedett. Már a zavartalan átmenet érdekében is legajánlatosabbnak mutatkozott gyökeres változtatásoktól tartózkodni.
Az egyes szervek közül a legfőbb intéző testület, a főtanács képviselné a bankot kifelé, állapítaná meg az összes üzleti feltételeket és irányelveket, ezek közül a kamatlábat, a váltóleszámítolási és kölcsönüzletben a hiteligénybevétel általános alapelveit, ő lenne a személyzet legfőbb adminisztratív és fegyelmi hatósága. Összeállításánál gondot kell fordítani arra, hogy ebben a testületben, amely az elnökön kívül 13 tagból állana, a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem és a hitelintézetek képviselve legyenek.
Az üzletvezetőség, élén a vezérigazgatóval, a végrehajtási szolgálatot vezeti. Emellett természetesen a jegybankpolitika irányítására vonatkozó javaslatok előkészítése a vezérigazgatónak fogja egyik legfőbb feladatát képezni. Az üzletvezetőség gyakorolná a személyzet feletti főfelügyeletet, jogosítva van a fegyelmi eljárásnak a tisztviselők és egyéb alkalmazottak ellen való megindítása felett határozni, mely vizsgálatokat a főtanács által kiadott szolgálati rendtartás értelmében szervezett fegyelmi bizottság ejti meg. Ez a rendtartás fogja szabályozni a fegyelmi eljárást, beleértve a felebbvitelt is.
Azok a rendelkezések, amelyek a bank viszonyát az államkormányhoz szabályozni hivatva vannak, hatósági és üzleti természetűek. Az első kategóriába tartoznak azok, amelyek a kormányfelügyelet gyakorlására vonatkoznak. Kormánybiztosi és kormánybiztoshelyettesi állás szervezése van tervbe véve. A második kategóriába tartozó ügyek legfontosabbja az a már fönnebb említett rendelkezés, amely szerint az állam, a törvényhatóságok és a községek a bank pénzeszközeit sem közvetlenül, sem közvetve nem vehetik igénybe anélkül, hogy az ellenértéket valutákban vagy devizákban ne szolgáltatnák. Nemkevésbbé jelentős az államnak az a kötelezettsége, hogy a bankszabadalom tartama alatt állami papírpénzt nem fog kiadni és hogy általában tartózkodni fog minden olyan intézkedéstől, amely a bankot annak a kötelességének a teljesítésében megakadályozná, amely szerint a bank köteles minden rendelkezésre álló eszközzel gondoskodni arról, hogy a korona értéke állandó maradjon. Az állam ezen kötelességének biztosítására szolgál az a tervezett intézkedés, hogy e kötelezettségek megsértése miatt a főtanács úgy testületileg, mint annak minden egyes tagja panasszal élhet a m. kir. közigazgatási bíróság előtt.
Üzleti természetűek azok a határozatok, amelyek az állami pénzforgalomnak a lehetőségig a jegybanknál való összpontosítását célozzák. Ez úgy az állami pénztárak aranyérmeire és külföldi fizetési eszközeire, mint az állami papírpénzforgalomra kiterjedne. A bank devizapolitikáját teljes hatályossággal csak úgy folytathatja, a pénzforgalom szabályozására irányuló feladatait pedig a bank csakis úgy teljesítheti, ha az államnak, tehát a legnagyobb magángazdaságnak a pénzforgalma, amennyire csak lehet, a jegybanknál összpontosul. Az állami fizetési szolgálatnak ez az ellátása a bank adminisztrációját lényegesen meg fogja terhelni, a tervezet szerint a bank ezt a szolgálatot ingyen tartozik teljesíteni, csupán az effektív készkiadások megtérítésére van igénye. Dacára ennek, a jegybank nem térhet ki a szolgálat vállalása elől, amely nélkül feladatainak egyik legkiválóbbját nem tudná megoldani.
A bank üzletei ugyanazok lennének, mint aminőket jegybankok általán folytatni szoktak. E tekintetben a leglényegesebb változtatás az, hogy a leszámítolási üzletágakban a banknak meg lenne engedve, hogy, ha ez a bank liquiditásával összeegyeztethető, mezőgazdasági célokra az eddigi három havi helyett hat havi maximális lejáratú váltókat is leszámítolhasson, ha a váltókötelezettek közül legalább egy mezőgazda. Természetes, hogy azok az általános feltételek, amelyek a váltóleszámítolásra nézve meg vannak állapítva, hogy t. i. a váltóknak koronaértékre kell szólniok, hogy belföldön fizetendők és rendszerint három, mindenesetre azonban két fizetésképesnek ismert kötelezettnek az aláírásával kell ellátva lenniök, ezekre a váltókra is érvényben maradnak.
Lényegesen szigoríttattak a lombardra vonatkozó szabályok, amennyiben az alapszabályok szerint a zálogul elfogadható értékpapírok közül a részvények teljesen kizáratnának és az a határozat, amellyel a bank főtanácsa a zálogul elfogadható értékpapírokat megjelöli, kvalifikált többséghez és az elnök hozzájárulásához van kötve. A kézizálogra adott kölcsönök készfizetések felvételéig a forgalomban levő bankjegyek bankszerű fedezetébe számíttatnának, a készfizetések felvétele után a pénzügyminiszter elrendelhetné, hogy ezek a kölcsönök többé bankszerű fedezetet nem alkotnak. Az egész rendelkezés abból a felfogásból indul ki, hogy egyrészt a lombardüzlet a jegybankoknál csak igen korlátolt mértékben foglalhat helyet, másrészt, hogy megakadályoztassék, hogy állami értékpapírok kibocsátása és ezen értékpapíroknak a jegybanknál levő elzálogosítása útján az a tilalom, amely szerint az állam a banknál hitelt nem vehet igénybe, meg legyen kerülhető.
Meg kell még emlékeznem a jegykibocsátás és a jegyfedezeti arány újabb szabályozásáról. Erre nézve a tervezet három időszakot különböztet meg. A részvénytőke teljes befizetéséig fedezeti arány egyáltalán nincs előírva. Ezután a készfizetések megkezdéséig a fedezeti szabály csak a bank üzleti tevékenysége alapján kibocsátott bankjegyekre (ideértve az azonnal lejáró tartozásokat) és nem az állam adóssága címén forgalomban levőkre vonatkozik. A készfizetések megkezdése után az egész forgalomra (ideértve az azonnal lejáró tartozásokat) szól a fedezeti szabály.
Az ércfedezetet az arany és az állandó értékre szóló külföldi valuták, devizák és követelések alkotják közelebbi megkötöttség nélkül. A részvénytőke teljes befizetésétől a készfizetések megkezdéséig öt-öt évi időszakok szerint a fedezeti arány 20%, 28% és 331/2%. Ez az utóbbi arány kötelező a készfizetések megkezdése után is. Ezek az arányok azonban nem merevek. A jegyfedezet az arány alá is sülyedhet, de ez esetben progresszíve emelkedő jegyadót köteles a bank fizetni, amelynek alapja a mindenkori váltóleszámítolási kamatláb, hozzáadva a süllyedés mérvével emelkedő egy további pótlékot.
Habár a készfizetések megkezdése után az összforgalomra nézve az a szabály, hogy az egész jegyforgalomnak 33 1/3%-át kell érccel fedezni, ebben az időszakban a jegyadókötelezettség már akkor kezdődik, ha a fedezet 40% alá sülyedt.
Mint említettem, az új rendezést, amellyel az osztrák nemzeti bank alapszabályaiban először találkozunk, a jegykibocsátás végső határát nem állapítja meg, de oly erélyesen adóztatja az egyes időszakokra érvényes általános fedezeti szabály szerint megengedett jegykibocsátás túllépését, hogy e tekintetben is megfelel annak az alapgondolatnak, hogy az új jegybank az egészséges jegykibocsátás elveitől el ne térjen.
Azok a külön jogok, amelyek a bankot a szabadalom tartama alatt megilletnék, lényegileg azonosak azokkal, amelyek az állami jegyintézetre nézve meg voltak állapítva.
Törvényszerkesztési szempontból azt a módot választottuk, hogy törvény adományozná a szabadalmat, rendelkeznék a szükséges átmeneti intézkedésekről, míg az alapszabályok a törvény kiegészítő részét alkotnák és ennek folytán, de kifejezetten is, a törvény erejével ruháztatnának fel.
A deviza-központ a jegybank üzleti működésének megkezdésével megszűnnék. Habár a kormány a devizaforgalom lehető felszabadítására törekszik, a ma érvényben levő szabályozás csak fokozatosan szűntethető meg, mert a szomszédos államokban, de egyebütt is a szabad forgalom nincs még helyreállítva. Mindazonáltal magát a devizaközpontot mai szervezetével nem kívánjuk fenntartani. Teendőit az új jegybank is el fogja láthatni. Nem lenne ajánlatos a pénzpolitika irányításának egy fontos elemét az arra elsősorban hivatott jegybankon kívül még más szervre bízni.
Befejezésül még csak arra a tervezett rendelkezésre kívánok utalni, amely szerint a jegybank üzleti működésének megkezdésével a takarékkorona intézményét megszűntetni kívánjuk. A jegybank egyik legfőbb kötelessége a korona nemzetközi értékét állandósítani. E mellett a kötelesség mellett, amelynek szolgálatába állítjuk az egész szervezetet, a bank működési körét, jogait, a takarékkoronát, mint a szükség által ránk kényszerített egy eszközt, nem tarthatjuk fenn, ha csak nem akarjuk az új intézménybe vetett hitünket önmagunk lerontani. Tilalmazzuk a bank üzleti működése napjától kezdve takarékkoronára szóló ügyletek kötését és megállapítjuk azt, hogy azok a takarékkoronára szóló fizetési kötelezettségek, amelyek a mondott napon vagy azután teljesítendők, mikép teljesítendők. A választott megoldási mód önmagától adódik. Minthogy az állami jegyintézet a takarékkorona életbeléptetése óta csak takarékkoronára szóló váltókat számítol le és csak takarékkoronára szóló lombardkölcsönt engedélyez, másrészt takarékkoronára szóló girószámlákat vezet, ennek a két tényezőnek az államjegyforgalomra, amelyet az új bank egészében a maga terhére átvenni köteles, hatása van. Ha a jegyintézet ily váltó- és lombardkövetelései a takarékkoronára szóló girótartozásokat meghaladják, a kettő egybevetéséből cselekvő egyenleg, a megfordított esetben szenvedő egyenleg származik. Az első esetben az államjegyforgalomnak túlfedezete mutatkozik, a másikban teljesen fedezet nélküli államjegyek lennének forgalomban. Mind a két eset szabályozást igényel. Az egyedüli megoldási módnak az a javasolt intézkedés kinálkozik, amely szerint az aktív egyenleg magyar koronákban kifejezett összegével az államnak a bankkal szemben fönnálló adóssága csökken, szenvedő egyenleg esetén pedig növekszik. Habár a valódi állapotot csak a bank üzleti működésének megkezdése napján lehet majd megállapítani, valószínűnek tartom, hogy az első eset beálltára számíthatunk.
