1924. évi VII. törvénycikk indokolása

a földbirtok helyesebb megosztását szabályozó rendelkezésekről szóló 1920:XXXVI. törvénycikk kiegészítéséről * 

Általános indokolás

Az alaptörvény 2. §-a a házhelyekhez és földhözjuttatás személyi alapfeltételeit gyakorlati szempontokból kielégítő szabatossággal meg nem határozza, aminek következtében a tárgyaló bizottságok eljárása a szükséges irányelveket nélkülözi s ebből kifolyólag a földhözjuttathatók szempontjából, ideértve a gazdasági cselédeket is, oly méltánytalanságok fordulhatnak s fordulnak is elő, amelyeket az alaptörvény célzatainak megfelelően kiküszöbölni csakis újabb kiegészítő rendelkezések által, törvényileg lehet.

A tárgyalóbizottsági eljárás is célszerűségi szempontokból közelebbi szabályozásra szorul, mert annak jelenlegi eljárási módja hosszadalmas volta dacára is a sikeres megoldást nem biztosítja s különös kifogás alá esik, hogy a szokásos szavazásnál a rendszerint kevésszámú tagokkal képviselt földhözjuttathatók érdekei a legfontosabb kérdésekben kellőkép nem érvényesülhetnek.

A földbirtokreform eddigi végrehajtása során szerzett tapasztalatokból kifolyólag különös figyelmet érdemelnek továbbá a következők is:

Az állami elővásárlási jognak az alaptörvényben megállapított módozatai mellett a mezőgazdasági ingatlanok adás-vételére vonatkozó ügyek végleges elintézése a felek súlyos anyagi sérelmére némelykor sokáig elhúzódik, másfelől olyan adásvételi ügyletek elkerülhetik az elővásárlási jog gyakorlását, amelyekkel szemben az közérdekből nagyon is indokolt volna.

A házhelyekhez- és földhözjuttatottak általános óhaja dacára az alaptörvénynek a járadékbirtokok intézményét szabályozó rendelkezései gyakorlati megvalósulást nem nyertek, mert kötelező erővel nem bírnak.

A vegyes bíróságok az alaptörvény által eléjük utalt anyagi kérdéseket természetszerűleg csakis a szigorú értelemben vett magánjogi szempontok figyelembevételével döntik el, holott a törvény végrehajtását egyszerűsítené és méltányossági célzatainak általános érvényre juttatását szolgálná az, ha a földbirtokreform keretébe tartozó minden vitás kérdés, tehát az anyagi kérdések is, az OFB., mint a törvény végrehajtására hivatott szakbíróság elé utaltatnának.

A jelenlegi kishaszonbérlőket a földreform végrehajtásával gyakori esetekben súlyos sérelmek érik, mert a földbirtokreform keretében olykor csak jóval kisebb terjedelmű földekhez juthatnak, illetve nagyobb terjedelmű s így a megélhetésüket és okszerű gazdálkodásukat inkább biztosító eddigi haszonbérleteiktől elesnek.

Az alaptörvény nem tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek alapján a földhözjuttatottak gazdálkodását hatékonyan ellenőrizniu s a föld rendes megmívelését elhanyagoló, vagy azzal űzérkedő földhözjuttatottakkal szemben eljárni lehetne.

Ugyancsak szükséges - bár erről az alaptörvény is rendelkezik - a telepítés útján való földhözjuttatás lehetőségét hathatósan elősegíteni és ezt a fontos kérdést a földbirtokreformhoz való vonatkozásában közelebbről szabályozni.

A haszonbérleti szerződéseknek kishaszonbérletek céljára egészben való átvétele gyakori esetekben nem célszerű vagy keresztülvihetetlen s ezzel szemben a megváltás alá nem vonható ingatlanok haszonbérbeadása esetén az alaptörvény szerint nincs mód arra, hogy a kis földmíveselemek részére, bár mérsékelt keretek között is, kishaszonbérletek kiadását kötelezőleg biztosítani lehetne, holott ilyenek kiadására helyenként a földbirtokreform végrehajtása után is, ennek hiányában pedig még inkább szükség lehet.

Habár a parlamenti tárgyalások során a földbirtokreform ügyét a földmívelésügyi miniszter képviseli, akinek az idevágó kérdésekkel ügykörénél fogva állandóan foglalkoznia kell, mégis annak keresztülvitelében a földmívelésügyi miniszter az alaptörvény szerint csak szerfelett korlátolt mérvben vehet részt, így - egyebektől eltekintve - az OFB. harminchat rendes tagja között a miniszter kijelölése alapján csupán egy rendes tag foglal helyet.

Magának az OFB.-nak, mint az alaptörvény által szervezett, teljesen új intézménynek eljárása is az e részben szerzett tapasztalatok alapján célszerűségi szempontokból bizonyos módosításokat igényelne.

Nagy vonásokban a most említett okokra lehet visszavezetni azt az igen széles körökben már a múlt év ősze óta megnyilvánult törekvést, hogy a földbirtokreformról szóló 1920:XXXVI. tc. a végrehajtás során szerzett gyakorlati tapasztalatok megfelelő figyelembevételével s a szóbanforgó rendkívüli horderejű munkálat sikeres keresztülvitelének biztosítása érdekében a szükséghez képest módosíttassék és kiegészíttessék. Minthogy a földbirtokreform kérdése az ország lakosságának legszélesebb rétegeit közvetlenül érinti és még mindig nyugtalanságban és bizonytalanságban tartja, a legfontosabb kormányzati érdekek fűződnek ahhoz, hogy annak megoldása lehetőleg megnyugtató módon és eredményesen vitessék keresztül, még ha ennek érdekében a törvényhozás beavatkozására volna is szükség. Amint ugyanis az előadottakból megállapítható, itt a rendeleti szabályozhatás körén túlmenő, olyan új rendelkezésekről van szó, amelyek csak az 1920:XXXVI. törvénycikket megfelelően kiegészítő új törvény által lesznek megállapíthatók. Ennek az új törvénynek, illetve az itt bemutatott javaslatnak a célja tehát az, hogy a földbirtokreform keresztülvitelét gyorsabbá és szabatosabbá, végeredményben sikeresebbé tegye és a végleges megnyugtató befejezéshez juttassa.

A javaslat egyes rendelkezései, így különösen a kötelező járadékbirtokokról szóló rendelkezések, az alaptörvény illető rendelkezésein továbbmennek. A törvényhozás feladata ugyanis a járadékbirtokok tekintetében nem fejeződhetett be végleg azzal, hogy ezt az intézményt, mint lehetőséget szabályozza, mert ennek a szabályozásnak a célja csakis az lehetett, hogy a földbirtokreform végrehajtását ezáltal is a gyakorlati élet követelményeinek megfelelően hathatósan elősegítse. Amikor tehát a járadékbirtokok létesítése célszerű és szükséges is volna s ezzel szemben a tapasztalatok azt mutatják, hogy a járadékbirtokok intézménye kötelező rendelkezés nélkül életre nem kelhet, ennek a hiánynak pótlása szükségszerűvé válik. A magántulajdon elvéből folyó szabad rendelkezési jogot és a földtulajdonosok teljes kártalanításának elvét a kötelező járadékbirtokok létesítése sem érinti erősebben, mint általában az alaptörvénynek s az ingatlanok vagyonváltságáról szóló törvénynek összes rendelkezései. Egyébként a kötelező járadékbirtokok felé az első lépést már maga az alaptörvény is megtette akkor, amikor 51. §-ában a kishaszonbérlők részére a megjelölt előfeltételek fennforgása esetén öt évi haszonbérlet után járadékbirtokok alakítására és pedig az OFB. által megállapított feltételek alatt igényt biztosított.

A javaslat szerint járadéktelkek alakítását az OFB. az alaptörvény 28. §-ának hatálya alá eső ingatlanokra és a vagyonváltságföldekre minden esetben, egyéb megváltható ingatlanokra pedig csak akkor rendelheti el, ha megfelelő intézmény szervezésével a birtokost az évi járadékok megváltásával kártalaníthatja. Minthogy a megváltott ingatlanok túlnyomó része az említett két földkategóriából kerül ki, a szóbanforgó rendelkezés már most is a járadékbirtokok intézményének jóformán általános megvalósítását jelenti. A törvény 28. §-a alá eső (háború alatt szerzett, nyilvános számadásra kötelezett vállalatok stb. tulajdonában lévő) ingatlanok első sorban való ilyen kötelezése az alaptörvénynek, a váltságföldek ilyen felhasználása pedig az 1921:XLV. tc. célzataiból következik. A járadéktelki szerződések feltételeit egyesség hiányában az OFB. ítéletileg állapítja meg.

Ezek a rendelkezések a földhözjuttatás kérdését az életképes kis földmíveselemek részéről nyugvópontra viszik, míg az alaptörvény VII. fejezetében foglalt rendelkezések a járadékélvezők anyagi érdekeit biztosítják. Az OFB. esetről-esetre kétségkívül mérlegelés tárgyává fogja tenni, hogy megvannak-e azok az erkölcsi és gazdasági előfeltételek, amelyek nélkül a járadéktelkek létesítése biztató kilátást nem nyujtana. Végleges rendezést egyébként ez a kérdés tulajdonkép csak közgazdasági és pénzügyi viszonyaink megjavulásával a már említett intézmény szervezése által nyerhet, mely a járadékköveteléseket megválthatná, ami azonban jelenleg keresztül nem vihető.

A javaslat az OFB.-nak, mint a földbirtokreform végrehajtására hivatott független bírói szervnek hatáskörét jelentékenyen kiterjeszti, amint ez a vegyes bírósági hatáskör átruházására, a kötelező járadékbirtokok alakítására, a telepítésekre, a haszonbérletekre stb. vonatkozó rendelkezésekből kitűnik.

A javaslat szerint a földmívelésügyi miniszter is az eddiginél sokkal szélesebb keretekben mozgó közreműködést nyer a földbirtokreform végrehajtása tekintetében, így közelebbről az állami elővásárlási jog gyakorlása és az ilyen úton megszerzett ingatlanok felhasználása, a megváltási és haszonbérleti, illetve kishaszonbérleti ügyek, valamint a földhözjutttatottak gazdálkodásának felügyelete és irányítása körül, anélkül, hogy a miniszternek ilyen hatásköre az OFB. törvényes hatáskörét és bírói függetlenségét érintené.

A javaslat a földbirtokreform minél gyorsabb végrehajtását hathatósan elő kívánja mozdítani. Az idevonatkozó rendelkezések mellett azonban kiemelendő, hogy a földreform annyira kívánatos mielőbbi végrehajtása a javaslatban foglalt rendelkezéseken kívül a tárgyaló bizottságok vezetésére hivatott bírák nagyobb számán, azoknak az ilyen ügyekben szerzett gyakorlati jártasságán és működésük rendszeres irányításán is múlik, mert nem szenved kétséget, hogy több s már begyakorolt tárgyaló bíró számottevőbb eredményt képes elérni. A javaslat egyébként a tárgyaló és az OFB.-nál működő bírák számainak szaporításáról is rendelkezést tartalmaz.

A földreform végrehajtásának mindig felszínen tartott s a javaslat alkalmából is vitatott kérdése, hogy ezáltal az igénybevett területek elvonatnak a belterjes mívelés alól és hogy e miatt, nemkülönben a földbirtokreform végrehajtása következtében fennálló bizonytalan helyzet folytán a mezőgazdasági termelés súlyos hátrányokat szenved. E tekintetben arra indokolt rámutatni, hogy habár a földreform végrehajtása által bekövetkezett változás a termelés eredményét átmenetileg - egy-két évi időtartamra - szinte kikerülhetetlenül hátrányosan befolyásolja is, ennek hatását ellensúlyozza az, hogy a földbirtokreform keresztülvitele fokozatosan, éveken át történik és hogy erről az időleges visszaesésről is általában csupán a földnélkülieknél lehet szó, míg a megfelelő felszereléssel, anyagi erővel és gazdasági gyakorlattal rendelkező kisbirtokosok földhözjuttatásától már az első évtől kezdve teljesen kielégítő eredményeket lehet várni. A földreform következtében fennálló bizonytalan helyzetet pedig elsősorban a javaslat igyekszik megszűntetni a gyorsabb végrehajtást elősegítő rendelkezések által, de ezt a kérdést még gyorsabban és célszerűbben maguk az érdekelt birtokosok is rendezhetik egyességi úton, amit már az alaptörvény elősegíteni kívánt s amely megoldási módozat ezután is nyitva marad.

A javaslat a termelési érdekeket is hathatósan előmozdítani kívánja azáltal, hogy a földhözjuttatottak gazdálkodását a földmívelésügyi miniszter felügyelete alá helyezi s egyben megállapítja, hogy aki a föld rendes megmíveléséről nem gondoskodik, azzal űzérkedik, anyagi kötelezettségeinek idejében eleget nem tesz vagy a földhözjuttatásra érdemtelenné válik, attól az OFB. a neki juttatott földet elveheti és a törvény szerint arra érdemes más egyénnek juttathatja. Ugyancsak a termelési érdekek védelmét szolgálja az a rendelkezés is, hogy az OFB. a földhözjuttatottakra nyomatékosan befolyást gyakorolhat olyan irányban, hogy azok beszerző-, földbérlő- vagy hitelszövetkezetet alakítsanak vagy már meglévő ilyen szövetkezetbe belépjenek.

A termelési érdekek előmozdítását egyébként a földmívelésügyi kormány már eddig is különös figyelemben részesítette. Így a m. kir. gazdasági felügyelők még mult év július havában utasítást nyertek arra, hogy helyszíni kiszállásaik alkalmával a törpe- és kisbirtokosok, valamint a kishaszonbérlők gazdálkodási viszonyai iránt állandóan érdeklődjenek, őket földjeiken keressék fel, a felmerülő gazdasági kérdések tekintetében jó tanácsokkal, útbaigazítással lássák el s hívják fel a figyelmüket arra, hogy a szövetkezetekbe való tömörülésnek mennyire hasznát vehetik. Minthogy továbbá a földhözjuttatott kis földmíves és egyéb (hadirokkant) elemek jövő boldogulása szempontjából az alsófokú gazdasági szakoktatásra (gazdasági ismétlő iskolák, téli népies előadások és tanfolyamok stb.) is rendkívüli jelentőségű feladatok hárulnak, gondoskodás történt aziránt is, hogy a gazdasági ismétlő iskolák a megváltási eljárások keretében elsősorban a vagyonváltságföldekből megfelelő gyakorló területekhez jussanak, valamint már a mult tél folyamán a földmívelésügyi minisztérium szakoktatási létszámába tartozó gazdasági tanárok számos községben tartottak az okszerű gazdálkodás követelményeiről népies ismertető előadásokat, különös tekintettel a földhözjuttatott törpe- és kisbirtokosok sajátszerű viszonyaira.

Mindezeket figyelembevéve, kitartó és céltudatos munkával remélhető, hogy az átmeneti évek nehézségeinek leküzdése után a földhözjuttatottak túlnyomó része mezőgazdasági termelésük életképes, számottevő és értékes tényezőjének fog bizonyulni s a földbirtokreform eléri azokat a nagyérdekű célokat, amelyekért a törvényhozás az 1920:XXXVI. törvénycikket megalkotta, s amelyeket jelen javaslat még fokozottabb mértékben kíván a megvalósuláshoz közelebb juttatni.

Kiemelendő, hogy a javaslat összes rendelkezései lényegileg odairányulnak, hogy az 1920. évi XXXVI. tc. alapelveinek fenntartásával a törvény olyan kiegészítő értelmezést nyerjen, hogy az a földbirtokreform mielőbbi sikeres keresztülvitelét az említett nyilt kérdések megfelelő rendezésével és a legszükségesebb pótlásokkal hathatósan elősegítse s a további törvényhozási beavatkozást ezen a téren mellőzhetővé tegye.

Részletes indokolás

A 2. §-hoz

A tárgyaló bizottsági eljárások során számtalan és elkeseredett vitára ad okot, hogy az olyanok, akiknek házrészük vagy házhelyrészük van, házhelyekhez juttathatók-e? - a földhözjuttatásnál a várható örökség mennyiben vehető számításba? - a nem önállóan keresők vagy nem önjogúak, ha katonai szolgálatuknak híven eleget tettek, házhelyekhez és földhöz juttathatók-e? - ugyanígy a még fel nem nőtt hadiárvák és a gazdasági cselédek? - a kishaszonbérlők földhözjuttatásának és a kis családi birtok megállapításának mi legyen a mértéke, az utóbbinál különös tekintettel arra, hogy a szokásos átlagszámítások a gazdálkodási és megélhetési viszonyok szempontjából rendszerint ki nem elégíthető, túlalacsony mértékre vezetnek.

Az alaptörvény 2. §-ában foglalt rendelkezések e részben kiegészítésekre szorulnak, mert azok szószerinti alkalmazása mellett olykor kirívó méltánytalanságok fordulnak elő s a tárgyaló bizottságok eljárása e tekintetben a szükséges irányelveket nélkülözi. Így nyilván nem egyeztethető összes az alaptörvény célzataival az, hogy olyan a házhelyhez juttatásra érdemes egyén, akinek nagy családja van, ne kaphasson házhelyet azért, mert pl. örökségként szintén családos testvérével közösen egy kis háza van; vagy ne juthasson földhöz valaki azért, mert valamikor pl. az apósától a felesége vagy gyermekei ilyent örökségkép várhatnak; vagy kizárassék a házhelyhez- vagy földhözjuttatásból az olyan hadviselt egyén, aki csak a mai nehéz viszonyok miatt kénytelen még szülei háztartásában élni, csak azért, mert nem önállóan kereső, vagy az apátlan és anyátlan hadiárva azért, mert még nem felnőtt stb.

Az OFB. ezeket a kérdéseket olyan esetekben, amikor az érdekeltek az elutasító tárgyalóbizottsági javaslatok ellen észrevétellel élnek, az alaptörvényben nyert felhatalmazásnál fogva a méltányosság alapján szokta megoldani. Minthogy azonban az OFB.-nak ez a hézagpótló ítélkezése természetesen csakis az észrevételezett, egyes esetekre szorítkozhatik s másfelől éppen ezek a kérdések elsősorban azok, amelyek általános érvényű és kielégítő rendezése nélkül a földbirtokreform megnyugtatóan végre nem hajtható, a javaslat 2. §-ába felvett rendelkezések ezeket az eljárások gyorsabb keresztülvitelét is lényegesen akadályozó nyílt kérdéseket kívánják az alaptörvény célzatainak és a gyakorlati élet követelményeinek megfelelően szabályozni.

A házhelyekhez- és földhözjuttatás szempontjából különös figyelmet érdemelnek a földbirtokreform végrehajtása következtében állásukat vesztő érdemes gazdasági cselédek is. Ezek érdekében a 3. pont különleges rendelkezéseket tartalmaz, melyek szerint a megmaradó birtokrészre eső legkisebb cselédlétszámot hat évi érvénnyel a megváltási eljárás során meg kell állapítani s ennek indokolatlan csökkentése a birtokosokra nézve a T. 97. és 98. §-aiban, a haszonbérlőkre pedig a T. 97. §-ában megjelölt büntető, illetve jogkövetkezményekkel jár s a haszonbérleti szerződés minden kárpótlásnélküli megszüntetésére is alapot nyujt. (A T. 97. §-ába ütköző cselekmény kihágás, mely hat hónapig terjedhető elzárással és kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő, a T. 98. §-a szerint pedig az illető mezőgazdasági ingatlan minden korlátozás nélkül egészen igénybevehető és ha a kihágást elkövető nyerészkedési vágya megállapítható, a megváltás árának fele az Országos Földbirtokrendezőalap javára elkobozható.)

Ugyanez a § a kishaszonbérletüket elvesztő, a kis családi birtok megfelelő művelésére képes kishaszonbérlőknek ilyen birtokhoz való juttatását és szükség esetén a kishaszonbérletek áthelyezését is lehetővé teszi és a kis családi birtok nagyságának megállapítására nézve azt az általános irányelvet állapítja meg, hogy az egy átlagos földmíves család kielégítő megélhetését biztosítsa. E szerint a sok elégedetlenségre okot szolgáltatott helyi átlagszámítások ezentúl elmaradnak.

A 4. §-hoz

A földmívelésügyi miniszter az alaptörvény szerint az OFB. harminchat rendes tagja közül csupán egy tagot jelöl. Minthogy a földbirtokreform keretébe tartozó ügyek jelentékeny részét, így különösen az elővásárlási és haszonbérleti ügyeket, a földmívelésügyi miniszter az OFB.-gal eddig is szoros együttműködésben intézte, a javaslat pedig a miniszter közreműködését általában kiterjeszti, kívánatos, hogy a miniszter az OFB. ítélkezésében is erősebben résztvegyen azáltal, hogy képviselője, illetve az ő jelölése alapján kinevezett tag az OFB. minden tanácsában helyet foglaljon. Ilyen módon a tanácsok előreláthatólag gyakran oly felvilágosításokat is kaphatnak, amelyek az iratváltást feleslegessé teszik, ami az ügyek gyorsabb elintézését elősegíti.

A bírói tagok számának szaporítását az teszi indokolttá, hogy az OFB. összeállításában a bírói és nem bírói tagok aránylagosan szerepeljenek.

Az 5. §-hoz

Az OFB. teljes ülése mellett a szűkebbkörű, ú. n. elnöki tanács szervezése azért szükséges, mert tapasztalat szerint oly nagyszámú, illetve az OFB. összes rendes tagjaiból álló testület kevésbé alkalmas arra, hogy egyes ügyekkel behatóan foglalkozzék, azonkívül az OFB. rendkívüli mérvű ügyforgalmára való tekintettel sem kívánatos, hogy annak tagjai a tanácsi munkától az elkerülhetlen szükség mértékén felül elvonassanak.

Közérdekű szempontok indokolják, hogy rövid záros határidőn belül, amíg t. i. a tanácsi ítélet vagy határozat a feleknek ki nem kézbesíttetett, a földmívelésügyi miniszter az ügynek az elnöki tanács elé vitelét kívánhassa, illetve indítványozhassa. Ezt a hatáskört azonban annak rendkívüli mivoltánál és jelentőségénél fogva a miniszter csak személyesen vagy külön kijelölendő helyettese által gyakorolhatja.

A tanácsok összeállításának módosítása azért szükséges, hogy minden tanácsban a földmívelésügyi miniszter jelölése alapján kinevezett tag is résztvehessen.

A 6. §-hoz

Az alaptörvény szerint a mezőgazdasági ingatlanok adás-vételénél a feleknek két lehetőség között van módjukban választani; t. i. közvetlenül benyujthatják az ingatlan elidegenítésére vonatkozó okiratot a telekkönyvi hatósághoz a tulajdonjog bejegyzése végett, amely esetben ez a hatóság bejegyzés előtt a földmívelésügyi minisztert és az illető községi előljáróságot értesíti, vagy benyujtják az okiratot előzetesen a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságához, amelynek tudomásulvevő határozata esetén a tulajdonjogi bejegyzésnek akadálya, illetve az elővásárlási jog gyakorlásának már helye nincs.

Ez az alternativ lehetőség tapasztalatok szerint gyakori alkalmul szolgált arra, hogy olyan ingatlanelidegenítések, amelyekkel szemben az elővásárlási jog gyakorlása a legnagyobb mértékben indokolt és szükséges lett volna, az elővásárlást kikerüljék. Ezen a közérdek szempontjából kifogás alá eső helyzeten kívánnak a §-ba felvett rendelkezések segíteni.

Ugyanez a § lényeges befolyást biztosít a földmívelésügyi miniszter részére az elővásárolt ingatlanok felhasználása és a lebonyolítással megbízott szervezetek felügyelete tekintetében is, annak megállapításával, hogy az OFB. által jóváhagyott felhasználási (eldarabolási) tervezet kellő végrehajtása felett a földmívelésügyi miniszter is felügyeletet gyakorol, továbbá hogy az ilyen ingatlanok felhasználásánál elért többleteket az Országos Földbirtokrendezőalap javára kell elszámolni.

Végül tekintettel a korona értékének ingadozására s az elővásárlási jog gyakorlása folytán a feleket ebből érhető károsodásra, a § az OFB. hatáskörébe utalja annak a megállapítását, hogy a koronaértékben megjelölt vételárnak a pénz vásárló erejében bekövetkezett változás folytán az elővásárlásról szóló nyilatkozat keltekor mekkora összeg felel meg, ilyen megállapítást azonban a már befejezett ügyekben utólag kérni nem lehet.

A 8. §-hoz

A megváltási eljárások során szerzett tapasztalatok szerint az alaptörvényben foglalt rendelkezések mellett nem érvényesül eléggé hatékonyan a törvénynek az a célzata, amely szerint a földbirtokreform céljaira a legelső sorban és a legkiterjedtebb mértékben a háború alatt szerzett s általában a törvény 28. §-ának hatálya alá eső ingatlanokat kell igénybevenni.

A §-ba felvett kiegészítő rendelkezések ezt a célzatot kívánják eredményesebb érvényesüléshez juttatni, másfelől azonban megjelölik azokat a méltánylást érdemlő eseteket is, amikor az ilyen ingatlanokkal szemben a megváltás mellőzésének is helye lehet.

Ugyanez a § az erdővédelmi és erdőgazdasági érdekek biztosításával módot nyujt az egészen megváltható földbirtokhoz tartozó erdőnek megváltására és elkerülhetlen szükség esetén kivételesen erdei legelők haszonbérbe adására is.

A 9. §-hoz

Az alaptörvény 31. §-a első bekezdésének az a rendelkezése, amely a korlátolt forgalmú vagy a háború kitörését megelőzőleg 50 éven belül szerzett közép- vagy kisbirtokok igénybevételét attól teszi függővé, hogy még távolabb fekvő nagybirtokokból, illetve telepítés útján se lehessen a földszükségletet kielégíteni, gyakorlatiasnak nem bizonyult. Ez a rendelkezés ugyanis, valamint a második bekezdésben megjelölt kivételek számos esetben szinte lehetetlenné teszik a földbirtokreformnak még a legszűkebb keretekben való végrehajtását is, olyankor, amikor bár a nagybirtok fogalma alá nem vonható, de mégis nagyobb kiterjedésű újabb eredetű földbirtokról van szó, amelynek tulajdonosa talán okleveles vagy hivatásos gazda is, de mégsem ez a kizárólagos foglalkozása.

Az alaptörvénynek azt az irányelvét, hogy a kis- és középbirtokokat csak okvetlen szükség esetén s csak az ezáltal indokolt mérvig lehet igénybevenni, a javaslat fenntartani kívánja. Minthogy azonban a javaslat célja a földbirtokreform sikeres végrehajtását gátló akadályok lehető elhárítása és a tapasztalat szerint észlelt hiányok pótlása, ennek a célzatnak érvényesítésétől a javaslat az alaptörvény 31. §-ának hatálya alá eső ingatlanokkal szemben sem zárkózhatik el.

Ehhez képest a § a 31. § oly értelmű módosítását tartalmazza, amely az említett irányelv fenntartásával kilátást nyujt arra, hogy előforduló esetekben az OFB. a földhözjuttatás kérdését kielégítően és méltányosan rendezhesse. Hogy az olyan körülmény, mely visszaélésnek vagy a törvény kijátszására irányuló törekvésnek az eredménye, a 31. § hatálya alá eső ingatlanok megváltását nem gátolhatja, indokolásra nem szorul.

A 10. §-hoz

Lehetővé teszi a megváltás alá kerülő ingatlanra vagy annak csak valamely részére kötött haszonbérleti szerződés felbontását olyankor, amikor a megváltott területek elvonása a birtok megmaradó részén a célszerű gazdálkodást lényegesen megnehezítené.

A § többi rendelkezései a kölcsönös méltányosság szem előtt tartásával azoknak a sérelmeknek megelőzésére irányulnak, amelyek a kishaszonbérlőket az által érik, hogy a vagyonváltságföldekként felajánlott kishaszonbérleti területekből a megváltás során nekik juttatott földrészletek eddigi kisbérleteiknél jóval kisebb terjedelműek s így a földbirtokreform végrehajtása következtében gazdasági felszerelésüket kellőkép ki nem használhatják s megélhetési viszonyaik súlyosbodnak. Emiatt országszerte, de különösen a Dunántúlon általános a panasz, amelynek lehető orvoslásáról gondoskodni szükséges, mert enélkül a földbirtokreform annak valódi céljai, t. i. a kis földmíves elemek megélhetési viszonyainak javítása és a lelkek megnyugtatása helyett éppen az ellenkezőjét érné el.

A 13. §-hoz

A § második bekezdésének rendelkezései szerint a földbirtokreform anyagi kérdéseit illetőleg eddig a vegyesbíróságokra ruházott hatáskör átszáll az OFB.-ra. Indokolttá teszi ezt az a körülmény, hogy úgy elvi, mint gyakorlati szempontokból egyaránt kívánatos, hogy az OFB., mint a földbirtokreform végrehajtására hivatott szakbíróság ítélkezzék mindazokban a kérdésekben, amelyek a földbirtokreformmal kapcsolatban felmerülnek s amelyek között a megváltási ár és egyéb kártalanítások kétségkívül elsőrangú jelentőséggel bírnak. Csak az OFB. lehet abban a helyzetben, hogy kellőkép értékelje mindazokat a körülményeket, amelyek az irányadó cél, t. i. a földbirtokreform sikeres végrehajtása szempontjából minden vonatkozásban figyelmet érdemelnek s a nem ritkán szélsőségekbe csapó helyi értékelésekkel szemben a magánjogi érdekek érvényesülését oly tárgyilagos alapra helyezze, ami a földbirtokreform szellemének megfelel. Ebből az okból a § kifejezetten megállapítja, hogy az OFB. a tárgyalást vezető bíró indokolt javaslata alapján az eset minden körülmények gondos számbavételével ebben a hatáskörében is a méltányossághoz képest végérvényesen dönt s az ellenérték szolgáltatásának módozatait is megállapítja. A hatáskör átruházásával összefüggésben a szóbanforgó bekezdés az előkészítő eljárás mikéntjét is szabályozza.

(1) A § harmadik bekezdése a törvény 28. §-ának hatálya alá eső ingatlanokért járó megváltási ár megállapítására vonatkozik s az e részben figyelembe veendő körülményeket részletezi, azzal a célzattal, hogy a megváltást szenvedő a megváltás következtében nyereséghez egyáltalában ne jusson. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy a földbirtokreformnak nyerészkedési alkalomra illetve lehetőségre alapot szolgáltatnia nem szabad.

A 14. §-hoz

Az eddigi eljárások során az ingatlancserének a házhelyrendezések szempontjából van különös jelentősége, amennyiben a közép- és kisbirtokosokat a tőlük igénybevett házhelyterületekért a törvény szerint ingatlannal kell kárpótolni. Ugyanilyen kárpótlás lehetőségét állapítja meg az alaptörvény az oly megváltást szenvedő közép- vagy kisbirtokosokkal szemben, aki földmíves hadirokkant stb. (T. 32. és 33. §). A méltányosság indokolja azt a jelen §-ba felvett ilyen irányú új rendelkezést, amely szerint a törvényes sorrendben hátrább álló birtokot igénybevétel esetén a sorrendben előbb álló birtokból szintén csereingatlannal kárpótolni lehet.

A szóbanforgó kárpótlásokkal kapcsolatos magánjogi vonatkozású kérdések tisztázása érdekében a § megállapítja, hogy a cserébe adott ingatlanok minden vonatkozásban egymás helyébe lépnek. Így pl. a házhelyhez juttatottnak, ha a megváltást szenvedő kárpótlásul csereingatlant kapott, az utóbbiért járó megváltási árat, illetve haszonbért kell megfizetnie és ha a csereingatlan az alaptörvény 28. §-ának hatálya alá esik vagy váltságföld, úgy - a javaslat 16. §-a értelmében - a házhely járadéktelek formájában is juttatható.

A 15. §-hoz

A szükséges árvédelmi és belvízlevezetési munkák keresztülvitele fennakadást szenved amiatt, hogy az ártéri birtokosok az ilyen munkákkal járó jelentékeny terheket vállalni nem hajlandók, mert a mai helyzet szerint megváltás, illetve a váltságföld leadása esetén ezen a címen az illető területrészek után a szóbanforgó kiadás aránylagos megtérítésére nem számíthatnak. Ezen a nyilván közérdekbe ütköző állapoton - mely előforduló esetekben súlyos következményekkel is járhat - kíván a §-ba felvett rendelkezés segíteni, abból az elvből kiindulva, hogy akiknek a föld jut, azok viseljék annak aránylagos terheit is.

A 16. §-hoz

Azzal a kérdéssel, hogy a földbirtokreform sikeres végrehajtása a járadékbirtokok intézményének kötelező megvalósítását szükségszerűvé teszi, közelebbről az indokolás általános része foglalkozik.

A §-ban foglalt rendelkezések szerint az alaptörvény 28. §-ának hatálya alá eső megváltott ingatlanokból és a vagyonváltságföldekből az OFB. bármikor minden korlátozás nélkül járadékbirtokokat alakíthat, amikor t. i. ezt a földbirtokreform által elérni kívánt célok érdekében indokoltnak találja. A törvény 28. §-ának hatálya alá nem eső ingatlanokból azonban járadékbirtokok kötelező alakításának csak abban az esetben lehet helye, ha az állam megfelelő intézmény szervezése és a szükséges pénzügyi feltételek megvalósítása útján a birtokost az évi járadékok megváltásával kártalanítani képes lesz. Ez a kérdés jelenlegi válságos pénzügyi viszonyaink javulásával lesz csak megoldható s ezért az idevonatkozó részletes szabályok megalkotását a javaslat a rendeleti útra utalja, amelyet annak nagyérdekű jelentőségére való tekintettel a nemzetgyűlésnek be kell majd mutatni. A járadéktelekszerződés feltételeit a felek egyezségileg is megállapíthatják, azonban ezt a jogviszonyt a szükséghez képest az OFB. ítéletileg is szabályozhatja.

A §-ba felvett rendelkezések az alaptörvény VII. fejezetében („Járadéktelek”) foglalt jogszabályok érvényét nem érintik. Ezek között gyakorlati szempontokból különös fontossággal bír, hogy az ingatlant terhelő évi járadékot készpénzben vagy a készpénzt vagylagosan helyettesítő terményekben is meg lehet állapítani (T. 61. §), továbbá, hogy a járadéktelekszerződésben megengedhető a megváltás árának akár tetszés szerinti részletekben, akár előre tervszerűen megállapított évi részletekben törlesztése is (T. 65. §).

A 18. §-hoz

Ez a § megállapítja, hogy az olyan földbirtokra, amelyre nézve az OFB. a megváltási eljárást ítélettel vagy határozattal befejezte, újabb megváltási eljárásnak nincs helye, kivéve, mégis az első bekezdésben felsorolt eseteket, ahok az ellenkezőt közérdekű szempontok indokolják. így nem lehet elzárkózni annak figyelembevétele elől, hogy tapasztalat szerint az alaptörvény 28. §-ának hatálya alá eső birtokoknál az eddigi eljárások során számos esetben nem érvényesült kellőkép a törvénynek az az irányelve, hogy a földbirtokreform céljaira elsősorban az ilyen ingatlanokat kell igénybevenni s a földbirtokpolitikai feladatok nem mindenütt nyertek megoldást az ilyen birtokokkal szemben azzal, hogy azok olykor csupán jelentéktelen részükben és csupán csak a törpebirtokok és kisbirtokkiegészítések által szükségelt mértékig vétettek igénybe. A házhelyek juttatására irányuló eljárásnál is számos esetben közérdekű lehet, hogy az olyan érdemesek javára, akik már lefolytatott eljárásból önhibájukon kívül kimaradtak, újból is folyamatba tétessék.

A 19. §-hoz

Az alaptörvény földet csak az arra érdemeseknek kíván juttatni, így a szükséges egyéb előfeltételek mellett olyanoknak, akik a földet rendesen meg akarják s meg is képesek művelni. A mezőgazdasági termelés szempontjából ennek az irányelvnek kellő érvényesüléséhez a legfontosabb érdekek fűződnek s ezeket az érdekeket kívánják a §-ba felvett rendelkezések biztosítani.

Ezek szerint a földmívelésügyi miniszter feladata hatályos felügyeletet gyakorolni a felett, hogy a földbirtokreform keretében földhözjutottak földjeiket okszerűen és gondosan műveljék s az azokkal való minden űzérkedéstől tartózkodjanak. Ez a feladat a legközvetlenebbül a földmívelésügyi miniszter ügykörébe tartozik s az annak ellátásához szükséges szervek: a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőségek is a miniszter rendelkezésére állanak.

A közérdeket s nem kevésbé a földhözjuttatottak egyéni boldogulását is hathatósan előmozdítani kívánja az a rendelkezés, hogy az OFB. a földhözjuttatással járó előnyöket vagy kedvezményeket attól teheti függővé, hogy az érdekeltek (beszerző, földbérlő vagy hitel) szövetkezetekbe tömörüljenek vagy ilyen szövetkezetbe belépjenek. Hogy a szövetkezeti eszme minél szélesebb körökben való megvalósítása úgy általános közgazdasági szempontokból, mint a gyenge anyagi erejű egyesek érdekéből milyen rendkívüli előnyökkel jár, köztudomású s bővebb fejtegetést nem igényel.

A 20. §-hoz

A helyszíni tárgyalásokat végző hivatalos közegek elszállásolására és fuvarral való ellátására vonatkozó rendelkezéseket az teszi szükségessé, hogy e körül jelenleg bizonytalanság uralkodik s az eljáró közegek pártatlanságának meggyanusítására is - szívességek elfogadása esetén és közelebbi szabályozás hiányában - nem egyszer alkalom nyílik, aminek a lehetőségét az ügyek megnyugtató elintézése, de nem kevésbé a bírói és közhivatali tekintély megóvása érdekéből is ki kell küszöbölni.

A külön földbirtokrendezői pótdíjat az a körülmény indokolja, hogy a földbirtokreform végrehajtása körüli eljárások a tárgyaló bírák és a közreműködő hivatalos közegek legnagyobb mérvű szellemi, ideg- és testi erő kifejtését igénylik, így a közismert izgalmas és fáradságos tárgyalóbizottsági eljárások, ami anyagi tekintetben is különös méltánylást érdemel. Nem hagyható e részben figyelmen kívül az sem, hogy míg másnemű eljárásoknál a hivatalos közegek a hivatali érdekek és tekintély sérelme nélkül bizonyos kisebb szívességeket (szállás, vendéglátás) többször aggálytalanul elfogadhatnak, az ilyenektől a földbirtokreform végrehajtására irányuló eljárások során szigorúan tartózkodniok kell, a hivatalosan felszámítható napidíj és költségek pedig tapasztalat szerint oly alacsony mértékben vannak megszabva, hogy azok még a legszűkebb keretek között mozgó, elkerülhetetlenül szükséges kiadásokat is alig fedezik.

A 21. §-hoz

A megváltási eljárások keretében a földhöz juttathatók kielégítése rendszerint nem olyan arányú, hogy az az illetők anyagi gyarapodására és gazdálkodási lehetőségeire általában kedvezőbb kilátásokat nyujtana, különösen akkor, amikor a földhöz juttatottak meglévő gazdasági felszerelésükkel és munkaerejükkel jóval nagyobb kiterjedésű földeket megművelni is képesek volnának. A földbirtokreform céljai szempontjából tehát a kishaszonbérleteknek különös jelentőségük van, amit az alaptörvény is kellőkép honorál azokkal a rendelkezéseivel, amelyek szerint az újonnan kötött haszonbérleti szerződések kisbérletek alakítása végett átvehetők (T. 49. §), a kishaszonbérletekkel hasznosított ingatlanra nézve a megváltás függőben tartható (T. 50. §) és a megváltás alá vonható haszonbérbeadott ingatlan bérlője kishaszonbérletek kiadására kötelezhető (T. 52. §).

A törvény végrehajtása során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a haszonbérleti szerződéseknek kisbérletek alakítására való átvétele számos esetben, amikor pedig erre igen nagy szükség volna, szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik, mert a haszonbérleti szerződés csak azonos feltételek mellett vehető át, holott a nagyobb birtoktestekre vonatkozó haszonbérleti szerződések feltételeit a kishaszonbérlők elvállalni s teljesíteni nem képesek. Olykor a községi lakosság felvevőképességét is túlhaladja az ingatlan kiterjedése s esetleg különleges berendezései s ezzel szemben az alaptörvény nem ad módot arra, hogy a megváltás alá nem vonható ingatlan haszonbérlője kisbérletek kiadására kötelezhető volna, holott a kérdést a bérleti terület aránylag mérsékelt részének ilyen célra való átengedésével kielégítően és megnyugtatóan meg lehetne oldani.

Ehhez képest a §-ba felvett rendelkezések azoknak az akadályoknak az elhárítását célozzák, amelyek előforduló esetekben a közérdek rovására a kishaszonbérletek alakítását rendkívül megnehezítik vagy éppen lehetetlenné teszik. A 15% megállapítása mutatja, hogy aránylag mérsékelt mérvű ilyen igénybevételről van szó, hogy a kisbérletek alakítása a haszonbérleti gazdálkodást ne gátolja.

A 22. §-hoz

A telepítésről a földbirtokreformmal való kapcsolatban már az alaptörvény is bizonyos rendelkezéseket (T. 31., 84., 89. §) tartalmaz, figyelemmel arra, hogy adott esetekben a földbirtokpolitikai célok sikeresen vagy egyáltalán csak ilyen úton volnának megoldhatók. Mégis a tapasztalatok azt mutatják, hogy a telepítés elve eddig gyakorlati alkalmazást alig nyerhetett. Ennek okai közül elsősorban arra lehet rámutatni, hogy földmíves népünk szülőföldjéhez vagy állandó lakhelyéhez s megszokott életviszonyaihoz és környezetéhez erősen ragaszkodik s csak végszükség esetén szánja rá magát, hogy idegenbe menjen. A mai viszonyok között az is nagy akadály, hogy a gyenge anyagi erejűeknek - pedig a földhözjuttathatók nagyobb része ilyenekból kerül ki - belátható időn belül még csak kilátásuk sem lehet arra, hogy építkezhetnének s addig is valamilyen lakóhelyhez juthatnának. További akadály, hogy a telepítésre vonatkozó s az 1894:V. és az 1911. évi XV. törvénycikkbe foglalt szabályok a jelenlegi, jóformán teljesen megváltozott viszonyoknak igen sok tekintetben meg nem felelnek s így a mai esetekre nem alkalmazhatók.

Tekintettel arra a kétségkívül különös jelentőségre, amellyel a telepítés a földbirtokreform sikeres végrehajtása szempontjából bír, a §-ba felvett rendelkezések, amennyire az lehetséges, a telepítés kérdését közelebb kívánják vinni a gyakorlati megvalósuláshoz. Így - számot vetve az említett akadályozó körülményekkel - lehetővé teszi a § első bekezdésében felvett rendelkezés azt, hogyha valaki a helyi földbirtokpolitikai célok kielégítésére a saját meg nem váltható birtokát átengedi, az cserébe másutt megfelelőbb gazdasági egységet kaphasson. A továbbiak szerint az OFB. felhatalmazást nyer a telepítés elrendelésére s annak megállapítására is, hogy előforduló esetekben az 1894:V. és az 1911:XV. tc. rendelkezései mennyiben nyerjenek alkalmazást és a telepítés miképen történjék. Ezeknek a rendelkezéseknek különös súlyt ad az, hogy aki az OFB. rendelkezése ellenére áttelepülni nem hajlandó, azt földhözjuttatásra irányuló kérelmétől ellátottnak kell tekinteni. Az OFB. ugyanis kétségkívül csak oly esetekben fogja a telepítés foganatbavételét elrendelni, amikor az ehhez szükséges előfeltételek megvannak s így az érdekelteknek a telepítéstől való húzódásra elfogadható komoly okuk nem lehet.

A 23. §-hoz

Ezt a §-t a nemzetgyűlési bizottság javasolta, hogy az alaptörvénynek a tagosítási eljárásnak az Országos Földbirtokrendező Bíróság által való elrendelhetésére vonatkozó rendelkezései az e részben szerzett gyakorlati tapasztalatok figyelembevételével a tagosítási törvény rendelkezéseivel kapcsolatba és összhangba hozassanak és hogy a földmívelésügyi miniszter részére mód és alkalom nyíljék arra, hogy ehhez az adott esetekben rendkívüli horderejű kérdéshez a tagosítási ügyekkel állandóan foglalkozó külön gazdasági szakbizottság véleménye alapján hozzászólhasson, illetve arra nézve állást foglalhasson. A javasolt új § utolsó bekezdése a tagosítás céljait szolgáló birtokcseréket kívánja előmozdítani.

A 24. §-hoz

A háborús kényszerhelyzetben elidegenített ingatlanok visszajuttatásáról, illetve ennek a lehetőségéről és feltételeiről az alaptörvény 91. §-a rendelkezik. A törvény végrehajtása során eddig szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a hivatkozott § gyakorlati alkalmazása több tekintetben akadályokkal jár. Hogy a törvény célzatai ebben az irányban is megvalósulhassanak, a szóbanforgó akadályokat kívánják a §-ba felvett rendelkezések elhárítani, annak megállapításával, hogy az OFB. indokolt esetben megfelelő részterület visszaadását is kimondhatja.

A 25. §-hoz

A földbirtokreform végrehajtása során a legfontosabb érdekek fűződnek ahhoz, hogy a törvényben megjelölt kivételt, kedvezményt, mentesítést vagy mellőzést csak az vehesse igénybe, akit az tényleg megillet és hogy az érdekeltek a szükséges adatokat híven rendelkezésre bocsássák. A §-ba felvett büntető rendelkezés ennek biztosítását célozza, amikor az adatszolgáltatás körül elkövetett törvénybe ütköző cselekményt az alaptörvény 97. és 98. §-ainak hatálya alá eső kihágásnak minősíti, valamint az olyan cselekményt is, amely a földbirtok helyesebb megoszlásának meggátlására irányuló törekvés célzatával a törvény rendelkezéseinek kijátszására irányul. Ez a törekvés, sajnos, nem ritkán észlelhető, szükséges tehát, hogy annak lehető megakadályozására, illetve megtorlására a törvényes alap biztosíttassék.

A hatáskör részletes szabályozását a nemzetgyűlési bizottság javasolta. E § az Országos Földbirtokrendező Bizottság és a földmívelésügyi miniszter földbirtokpolitikai hatáskörének az idetartozó ügyek végérvényes elintézése szempontjából való biztosítását, az e részben felmerülő hatásköri kérdések rendezését és az Országos Földbirtokrendező Bírósággal szemben adminisztratív tekintetben az igazságügyminiszter főfelügyeletének megállapítását tartalmazza.

Az egyházi közületekről szóló rendelkezést a nemzetgyűlési bizottság javasolta a következő indokokból: Az alaptörvény 84. §-a a lelkészkedő rendes lelkészek és rendes tanítók javadalmazására szolgáló javadalmi földeknek az egyházközségek számára való átengedését, illetőleg a meglevő ilyen földeknek megfelelő nagyságra való kiegészítését nemzetfejlesztési szempontból fontos földbirtokpolitikai célnak minősítette. Ennélfogva már a törvényjavaslat a földbirtokreform keretében az egyházközségeken kívül a magasabb fokozatú egyházi közületeket, illetve intézményeket az alaptörvény célzatainak megfelelően földhöz juttatni kívánja. Az együttes bizottság a szóbanforgó cél sikeres elérése érdekében szükségesnek találta idevonatkozólag a fentebb közölt kiegészítő rendelkezéseket is a javaslatba felvenni, nemcsak attól a tudattól áthatva, hogy az anyagiakban szűkölködő keresztény vallásfelekezetek, így különösen az evangélikus református, az ágostai hitvallású evangélikus és a hajdúdorogi görög katolikus egyházak földhöz juttatása magas nemzeti, valláserkölcsi és kulturális feladataik sikeres betöltése érdekében mulhatatlanul szükséges, hanem abban a meggyőződésben is, hogy az állam ezáltal az 1848:XX. törvénycikkben vállalt és 1867-től a legújabb időkig számos más törvényben ismételten elismert anyagi kötelezettségének tesz eleget. Az együttes bizottság véleménye szerint az állam szóbanforgó kötelezettségének beváltására a földbirtokreform végrehajtása kedvező alkalmat nyujt, amennyiben a T. értelmében földhöz juttatandó kisemberek földszükségletének kielégítése után esetleg fennmaradó földrészletek ennek a nemzeti és kulturális tekintetben elsőrangú jelentőségű kérdésnek bizonyos mérsékelt keretekben való megoldására is célszerűen felhasználhatók lesznek. Az ilyen célra igénybe vett ingatlan tulajdonosának megfelelő csereingatlannak való esetleges kárpótlása a méltányosságon, illetve a törvényjavaslat 14. §-ának, a T. 28. §-a hatálya alá eső csereingatlanra nézve járadékbirtok alakítása pedig a törvényjavaslat 16. §-ának rendelkezésein alapul.