A gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről szóló 1898:XXIII. tc. 81. §-a megengedte, hogy a hitelszövetkezeteken kívül más célú gazdasági és ipari szövetkezetek is alakuljanak és a pénzügyminiszter felhatalmaztatott, hogy az ilyen szövetkezeteknek az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe való felvételét ennek előterjesztésére megengedhesse. Az O. K. H. sajátos gazdasági és hitelszövetkezeti jellege mellett nem mutatkozott kívánatosnak az ipari szövetkezeteknek az O. K. H. kötelékében való megmaradása, miután ezek a különleges ipari érdekeknek megfelelő irányítást és gondozást igényelnek. Az O. K. H. ennélfogva még a háború alatt elhatározta az ipari szövetkezeti akciók teljes beszüntetését és maguk az érdekelt ipari szövetkezetek is arra az elhatározásra jutottak, hogy kizárólag az ő érdekeiket szolgáló külön ipari szövetkezeti központban tömörülnek. Az ipari szövetkezetek ezen törekvését az akkori kormány hathatós igéretekkel maga is támogatta és elősegítette. Ennek eredményeként 1919. évi december hóban megalakult az Iparosok Országos Központi Szövetkezete, mely szövetkezetnek a már meglevő ipari szövetkezetek irányításán, felügyeletén és hiteligényeiknek kielégítésén felül nemcsak új ipari szövetkezetek alapítása, hanem általában a kézmű-, kis- és középipar ama rétegeinek támogatása, különösen nyersanyagokkal való ellátása, munkaalkalmakhoz való juttatása és termelvényeiknek értékesítése is feladatává tétetett, melyek szövetkezetekbe nem tömörültek.
A kormány teljes mértékben átérezvén azt a nagyfontosságú állami érdeket, mely a kézmű-, kis- és középiparosság anyagi megerősítéséhez fűződik, mely érdek nemcsak ipari, de általános társadalmi szempontból is azt kívánja, hogy az országban minél több kis exisztencia éljen és boldoguljon, elhatározta, hogy az ipari szövetkezetek megalakult központját legalább oly mérvű támogatásban részesíti, mint amilyent a korábbi törvények értelmében a gazdasági és hitelszövetkezetek gyámolítására elsősorban hivatott O. K. H. élvez. Ugyanakkor a kereskedelmi kormány azon elhatározásra jutott, hogy a kézmű-, kis- és középipar támogatása jövőben nem úgy, miként a multban, közvetlenül a kereskedelemügyi minisztérium által az iparfejlesztés céljára rendelkezésre álló hitelekből fog történni, hanem az iparosság ezen rétegeinek támogatását, még azoknak is, melyek a szövetkezetekbe nem tömörültek, e központ útján fogja elláttatni.
Az 1. §-ból kitűnőleg az Iparosok Országos Központi Szövetkezete hivatása kettős, egyrészt az ipari anyagbeszerző, termelő- és értékesítő szövetkezetek alakítása, irányítása, ügyeik előmozdítása, ellenőrzése és felügyelete, vagyis mindazoknak a feladatoknak ellátása, melyek egy szövetkezeti központra hárulnak, másrészt a kézmű-, kis- és középipar gazdasági érdekeinek felkarolása és az iparfejlesztésben való közreműködés, miáltal egyszersmind a kézmű-, kis- és középiparnak országos iparfejlesztési intézményévé minősül.
Ipari anyagbeszerző, termelő- és értékesítő szövetkezetek alatt nemcsak azok az ipari szövetkezetek értendők, amelyek cégükben ezen elnevezések valamelyikét viselik, hanem általában mindama ipari szövetkezetek, melyek az iparűzési folyamat három főfázisának t. i. az anyagbeszerzésnek, termelésnek és az értékesítésnek megkönnyítését, helyesebb szervezését, gazdaságosabbá tételét tűzték ki céljuk gyanánt. Ebből folyólag pl. a gépek közös használatára, közös gépmunka végzésére alakult szövetkezetek (szövetkezeti gépműhelyek) is idetartoznak, mert ezek azáltal, hogy tagjaiknak, akik különben saját műhelyeikben, saját számlájukra dolgoznak, módot nyujtanak arra, hogy bizonyos gépi munkákat a szövetkezet gépein tökéletesebben, gyorsabban és esetleg olcsóbban is végezzenek, a termelés céljait szolgálják. Az árúcsarnok szövetkezetek, amelyek tagjaiknak készítményeit közös üzletben a fogyasztóközönség részére összegyűjtve könnyebben hozzáférhetővé teszik és árúba bocsátják, az értékesítést szolgálják és mint ilyenek az értékesítő szövetkezetek csoportjába tartoznak, stb. Mindezeknek a szövetkezeteknek a közös neve „szakipari szövetkezetek”.
Az ipari hitelszövetkezetek központja az 1898:XXIII., illetve 1920:XXX. tc. értelmében továbbra is az Országos Központi Hitelszövetkezet marad. Annak oka, hogy az ipari hitelszövetkezetek a szakipari szövetkezetektől különválasztanak, abban keresendő, hogy a hitelszövetkezetek mint tulajdonképpeni pénzintézetek más gondozást, irányítást és felügyelet igényelnek, mint a szakipari szövetkezetek, amelyek tulajdonképpen árúüzletek és termelő üzemek. Hiszen a szakipari szövetkezetek éppen azért voltak kénytelenek az Országos Központi Hitelszövetkezetből kiválni, mert a tapasztalat ezt mutatta, hogy egy intézmény ezt a kétféle, egymástól teljesen külömböző feladatot ellátni nem képes. Ehhez járul még az, hogy a hitelszövetkezetek egyrésze „gazdasági- és ipari” hitelszövetkezet, sőt a cégükben csak „gazdasági” jelzőt viselő szövetkezetek is igen sok iparost számítanak tagjaik sorában és látnak el hitellel. Azokon a helyeken ugyanis, ahol ily vegyes hitelszövetkezetek vannak, nem elég nagy az iparosok száma ahhoz, hogy önálló életképes hitelszövetkezetet alakítsanak. Ha tehát az iparosok hitelszövetkezeti szervezése különválasztatnék a gazdákétól, ez gyakran az iparosok hátrányára szolgálna.
A 2. és 3. §-ok felsorolják azokat a kedvezményeket, melyekben az Iparosok Országos Központi Szövetkezete és a kötelékébe tartozó szakipari szövetkezetek részesülnek. E kedvezmények bizonyos adók és illetékek alól való mentességben állanak, melyet e törvényjavaslat a szakipari szövetkezetek közül csak azoknak ad meg, amelyek az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének kötelékébe tartoznak. Ennek az az indoka, hogy bár e törvényjavaslat nem állja útját annak, hogy szakipari szövetkezetek a központ kötelékén kívül is alakuljanak és folytassák működésüket, illetőleg a köteléken kívül álló szövetkezetek ezt a helyzetüket továbbra is megőrizzék, mégis a központ kebelébe tartozó szövetkezeteket előnyben részesíteni kívánja, mivel ezek egyrészt a központot erősítik és e réven hozzájárulnak ahhoz, hogy a központi intézet ipartámogató és fejlesztő feladatait nagyobb hatásfokkal és szélesebb alapokon lássa el, másrészt azáltal, hogy magukat a központ felügyelete és ellenőrzése alá helyezik, biztosítottnak látszik, hogy hozzáértő vezetés és ellenőrzés alatt jobban boldogulnak, a bennük tömörült kis exisztenciák érdekeit sikeresebben szolgálják és az altruizmus és az üzleti tisztesség útján haladnak.
Alapító tagok azok, akik csak tőkével járulnak hozzá a központ erősítéséhez, azonban a központ szolgálatait igénybe nem veszik, az működését rájuk nem terjeszti ki. Rendes tagok csak szakipari szövetkezetek lehetnek, amelyek annak ellenében, hogy üzletrészjegyzéssel tőkét szolgáltatnak a központnak, igényt tarthatnak annak támogatására, irányítására és ellenőrzésére.
A 6. § hoz
A többszörös felelősség érvényesítésére szövetkezeti jogunk értelmében akkor kerül a sor, a mikor az előállott veszteségek fedezése azt szükségessé teszi. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy kisipari szövetkezeteknél, azok anyagi gyengesége és a bennük tömörült elemek szegénysége miatt a többszörös felelősség érvényesítése ilyenkor, ritka kivételektől eltekintve, sikerrel nem jár. Ezért a végből, hogy az ötszörös felelősség ne zsugorodjék össze kétes értékű formasággá, hanem a központ részére erőgyarapító tényezővé, a központ hitelezői számára pedig anyagi biztosítékká váljék, a 6. § megengedi, hogy a központ az ötszörös felelősségnek megfelelő szavatossági tőke lefizetését már előzőleg is kívánhatja. De a közhitel követelményeinek kielégítése céljából, valamint azért, hogy a beszedett szavatossági tőke tulajdonképpeni rendeltetésének megőriztessék, vagyis akkor, amikor a tagok anyagi felelősségének érvényesítése időszerűvé válik, tényleg rendelkezésre álljon, a törvényjavaslat 6. §-a azt is előírja, hogy a szavatossági tőke előzetes lefizetésére vonatkozó közgyűlési határozata a cégjegyzékbe bevezetendő, továbbá, hogy a befizetett szavatossági tőke mint különalap kezelendő. Méltányos, hogy az előre befizetett szavatossági tőke után a befizetők kamatot kapjanak; ennek nagyságát az alapszabályok állapítják meg.
Az általános indokolásban kifejtettem, hogy a központ-kényszert, tekintettel az iparosságnak ez ellen általánosan megnyilatkozott hangulatára, a szakipari szövetkezeteknél mellőzendőnek tartottam. A meddig az iparosságnak a központ-kényszertől való idegenkedése meg nem szűnik, ily intézkedés inkább elriasztja az iparosságot a szakipari szövetkezetek alapításától, már pedig a jelen törvényjavaslat célja éppen az lenne, hogy az iparosságot, amennyiben az egyéb szükséges feltételek megvannak, a szakipari szövetkezetekbe való tömörülésre buzdítsa és a szövetkezetek elterjedését előmozdítsa. Ezért azt hiszem, hogy a központ a kötelékébe tartozó szövetkezetek körültekintő és szakszerű vezetésével, ügyeiknek megértő felkarolásával és anyagi szükségleteiknek előzékeny kielégítésével sokkal nagyobb propagatív határt fog elérni, mint a milyent egy rideg kényszerszabály felállításától várni lehetne. Mindazonáltal a jelen törvényjavaslatban foglalt kedvezményeket, előjogokat és a kereskedelmi törvény rendelkezéseitől való eltéréseket csak azokra a szakipari szövetkezetekre kívánom kiterjeszteni, amelyek a központ kötelékébe tartoznak, mivel - bár vannak szakipari szövetkezetek, melyek központi köteléken kívül is boldogulnak - általában mégis sokkal előnyösebb, ha a szövetkezetek egy jól működő altruisztikus központi intézmény szervezetében helyezkednek el, mintha azok egy nyerészkedésre alapított pénzintézet anyagi támogatására alapítják létüket vagy egyes a szövetkezetet önző üzleti céljaik elérésére kihasználó szövetkezeti vezetők kétes üzelmeinek vannak kiszolgáltatva. De viszont a központ anyagi ereje és életképessége is attól függ, hogy mentől több szövetkezet tömörüljön annak kötelékébe. Ezért kell a központba való belépést az ebben a törvényjavaslatban foglalt kedvezmények és előjogok biztosításával is kívánatossá és előnyössé tenni.
Erre való tekintettel a 18. § kimondja, hogy olyan szakipari szövetkezetek, amelyek a jelen törvényjavaslatban körülírt kedvezményekben részesülni kívánnak, csakis az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének közreműködésével és csak oly feltétellel alakíthatók, ha az alakuló közgyűlés az Iparosok Országos Központi Szövetkezetébe való belépést elhatározza és a központ a belépő nyilatkozatot elfogadja. A központnak a megalakulásnál való kötelező közreműködése elejét fogja venni már eleve életképtelen szövetkezetek alakulásának és egyben biztosítékot nyujt abban a tekintetben, hogy a törvényes rendelkezések betartatni és a szövetkezetben szervezkedni óhajtó iparosok érdekei megóvatni fognak. De amint egyfelől kívánatos, hogy a szakipari szövetkezetek minél nagyobb számban lépjenek be a központ kötelékébe, úgy másfelől súlyt kell helyezni arra, hogy a központ az egészséges alapokon nyugvó, életképes szövetkezetek elől ne zárja el kapuit, mert hiszen éppen az ilyen szövetkezetek befogadása és gondozása egyik legfőbb rendeltetése. Ezért a 18. § a központ igazgatóságának olyan határozata ellen, amely az alakulni kívánó szövetkezetnek a tagok sorába való felvételét megtagadja, a kereskedelemügyi miniszterhez felszólalást enged meg.
A szövetkezetnek adott ez az elsőbbség maguknak a szövetkezeti tagoknak előnyére szolgál, mivel, ha a szövetkezet követelése biztosítva van, a szövetkezetet ezen a réven érhető veszteségek valószínűsége kikapcsolódik.
Ugyane § a szövetkezetnek a kivált tag még le nem járt tartozására nézve beszámítási jogot ad, de biztosítja részére azt a jogot is, hogy amennyiben a szövetkezet követelése a tag követelését meghaladná, a szövetkezet a tartozás kiegyenlítését követelheti. A szövetkezet tehát tagjainak többi hitelezőivel szemben jelentős kielégítési előjogokat élvez. A szövetkezetet mint saját tagjainak hitelezőjét megillető ez az előjog minden más hitelező érdekeit is érintvén, e § módot ad arra, hogy a szövetkezeti tagok névjegyzékét a szövetkezet helyiségeiben bárki megtekinthesse.
A kilépési határozat meghozatalának ilyen formasághoz kötését indokolja a kilépésnek nagy jelentősége a szövetkezet további sorsa szempontjából. De a kilépésnek ily megnehezítésével a törvényjavaslat egyben útját állja annak, hogy néhány elégedetlenkedő szövetkezeti tag kihasználva a tagok többségének a közgyűléstől való távolmaradását, azok akarata ellenére meggondolatlan és a tagok gazdasági érdekei szempontjából esetleg súlyos következményű elhatározásra bírja a szövetkezetet. A könnyelmű és meggondolatlan kilépéseket azért is meg kell akadályozni, nehogy a szakipari szövetkezetek bizonyos hamis jelszavak vagy izgatások hatása alatt egyidejű tömeges kilépéssel felborítsák a központot. De viszont abban az esetben, ha a szövetkezeti tagok 80%-a a szakipari szövetkezetnek a központból való kiválását kívánja, annak gátat vetni mégsem lehet. Ha a tagok 80%-ában annyira megérlelődik az a meggyőződés, hogy a szövetkezet célját a szövetkezeti központ kötelékén kívül jobban tudja megvalósítani, hogy ennek a meggyőződésnek inkább feláldozza azokat a nagy kedvezményeket is, amelyek a központba való tartozással járnak, semhogy működését a központ szervezetében folytassa tovább - ez oly súlyos elégedetlenségre és a harmónikus együttműködés előfeltételeinek olymérvű hiányára mutat, hogy a központban való megmaradásra irányított kényszer legszigorúbb alkalmazásával sem lehet békés és eredményes munkát biztosítani.
Előfordulhatnak olyan körülmények is, amelyek a központ részére teszik lehetetlenné valamely szövetkezettel való együttmüködést. Ezért ugyane § megengedi a szakipari szövetkezeteknek a központ kötelékéből való kizárását is, aminek feltételeit az alapszabályok állapítják meg. E § megadja továbbá a központnak a jogot, hogy a kilépő szövetkezettől tartozásának azonnali kifizetését és biztosítását követelhesse, mert a vezetése és felügyelete alól kikerült szövetkezet ügyvitele esetleg nem nyújt megfelelő biztosítékot aziránt, hogy a követelés esedékessége idején behajtható lesz.
A 18. § indokolásánál érintettem, hogy a szakipari szövetkezetek részére az úgynevezett központ kényszert életbeléptetni nem kívánom. Tekintettel azonban arra, hogy ismételten előfordultak esetek, amikor központi kötelékbe nem tartozó szakipari szövetkezetek hozzá nem értő, könnyelmű vagy önző és lelkiismeretlen vezetés alatt súlyosan megkárosították az iparosok tömegeit, akiket nagyhangú igéretekkel a szövetkezetekbe csábítottak, éppen a védelemre szoruló kisemberek érdekében szükségesnek tartom, hogy az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének kötelékén kívül álló szakipari szövetkezetek is szakértő felügyelet és ellenőrzés alá vonhatók legyenek. E felügyelet és ellenőrzés gyakorlására leghivatottabb az Iparosok Országos Központi Szövetkezete, mely nemcsak a megfelelő szakismeretekkel és tapasztalatokkal, hanem külön ellenőrzési szervezettel is rendelkezik. Ezért a 42. § megadja az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének az ily szövetkezetek felügyeletére és ellenőrzésére a jogot, mely abban az esetben, ha az illető szakipari szövetkezet igazgatósága vagy a szövetkezeti tagok egytizedrésze kérelmezi, kötelességévé válik a központnak.
