1924. évi XXIII. törvénycikk indokolása

az Olasz Királysággal 1924. évi március hó 27-én kötött pénzügyi egyezmények és megállapodások becikkelyezéséről * 

Általános indokolás

A trianoni szerződés 198. Cikke a szerződés rendelkezései kapcsán felmerülő és a szerződésben rendezést egyáltalában nem nyert vagy kellő részletességgel nem nyert pénzügyi kérdések rendezését államközi egyezmények tárgyává teszi. Ezen rendelkezés kiegészítésekép a szerződés 248. Cikke Magyarország és azon államok közti viszonylatban, amely államokhoz a volt Osztrák-Magyar Monarchiának valamelyik területe átcsatoltatott, vagy amelyek a Monarchia feldarabolásából keletkeztek, egyezmények tárgyává teszi azoknak a kérdéseknek rendezését, amelyek a volt magyar királyság állampolgáraira, illetve a magyar állampolgárokra, jogaikra, előjogaikra és javaikra vonatkoznak s a békeszerződésben szabályozást nem nyertek.

Az Olasz Királysággal való barátságos viszonyok kialakulása, illetve fenntartása - mely jó viszonynak az itt tárgyalt egyezmények jelentős mérvben alapkövét képezik - szükségessé tették egyéb, a nem szorosan a békeszerződés végrehajtásaként jelentkező egyezménynek megkötését is.

Mindezeknek a kérdéseknek egyezménnyel rendezése céljából tárgyalásokat folytattunk az Olasz Királyság kormányával és tárgyalásaink eredményét - illetve azok legjelentékenyebb s a pénzügyi tárca ügykörébe tartozó részét - a jelen törvényjavaslat 1. §-ával becikkelyezendő egyezmények foglalják magukban.

Részletes indokolás

Az egyezményhez

A trianoni szerződés 231. Cikke részletes intézkedéseket tartalmaz a szerződő hatalmak és állampolgáraik kölcsönös tartozásainak és követeléseinek rendezéséről. Minthogy azonban az Olasz Királyság nem élt az említett cikk e) pontjában biztosított azzal a jogával, hogy az olasz állampolgároknak a magyar állampolgárokkal szemben fennálló tartozásainak rendezése céljából a békeszerződés III. címében szabályozott kiegyenlítő eljárást igénybe vegye, szükségessé vált ennek az egész kérdésnek olasz viszonylatban egyezményi úton való rendezése.

A létrejött egyezmény csak a régi koronában fennálló, 1921. évi július hó 26-ka előtt esedékessé vált s egyrészt olasz, másrészt magyar állampolgárok között fennálló tartozásokra vonatkozik. Az államhoz való tartozást illetőleg az 1918 november 3-iki lakóhely, illetve székhely mérvadó. Az új olasz területek Olaszországhoz számítanak, viszont magyar vonatkozásban a trianoni szerződésben megállapított határok irányadók. A tartozások a hitelezők és adósok között közvetlenül lirában egyenlítendők ki, a trianoni szerződés 231. Cikkének d) pontjában, illetve 254. Cikkében megállapított átszámítási árfolyam alapulvételével.

Ha a hitelező vagy adós a régi olasz királyság állampolgára, úgy csak az 1915. évi május 25. napja előtt keletkezett követeléssel, ha pedig a hitelező vagy adós lakóhelye (székhelye) az új olasz területen van, úgy csak az 1918. évi november 3. napja előtt keletkezett követelések esnek a fenti rendelkezések alá.

Az egyezmény értelmében a felmondás alapján esedékessé váló összes követelések 1921 július hó 26-ika előtt esedékessé váltaknak tekintendők.

Az egyezményben címletesített magánadósságból (záloglevelekből és egyéb fixkamatozású címletekből) eredő követelések valorizációját a régi olasz állampolgárokkal szemben elismerjük, ha a birtokos a címleteket az 1915. évi május hó 25. napja előtt szerezte meg, vagy ha annak, akitől a címleteket szerezte, a valorizációra igénye volna.

A magánjogi értékpapírok után 1921. évi július hó 26. napjától esedékessé váló követelésekre vonatkozólag az olasz állampolgároknak a magyar állampolgárokkal vagy a legnagyobb kedvezményben részesített külföldiekkel szemben követett elbánás biztosíttatott.

Az egyezmény szabályozza a kölcsönös igények bejelentésének és a valorizációs igény érvényesítésének módját és határidejét.

Az egyezmény lehetővé teszi, hogy a magyar adósok lirában valorizált tartozásaik helyett a magyar állam részéről kibocsátandó liraértékű kötvényeket adhassanak. A kötvények névértékének megállapításánál a tartozás összegéhez az esedékesség napjáig legfeljebb 5%, ezen időponttól 1925 január hó 1-ig 3 1/2% kamat számítandó hozzá.

A címletekhez 18 szelvény tartozik. Beváltásra csak a szelvények kerülnek. Az első szelvény esedékessége 1925 január hó 1. napja. A szelvények a címletek névértékének 1/18 részéről szólnak, amihez még az illető és a következő lejáratú szelvények összege után évi 3% kamat járul.

Az egyezmény eme rendelkezése tehát az egyezményből felmerülő tőke- és kamattartozások kiegyenlítését 18 év alatt teszi lehetővé, ami jelentős könnyebbséget jelent úgy az egyes adósokra, mint a magyar államra, amely ezekért a tartozásokért egyetemlegesen felelős.

Vállaltuk az olaszokkal szemben azt, hogy a magyar háborús államadóssági címletek kamatait a belföldön levő ilyen címletek kamataihoz hasonlóan magyar koronában fizetni fogjuk, ha azok 1920 június hó 4-éig olasz állampolgárok birtokába kerültek és ma is birtokukban vannak.

Az egyezmény szerint az olasz állampolgárokat ért vitás károk elbírálása az olasz-magyar Vegyes Böntőbíróság ítélkezésének tartatik fenn.

Intézkedés foglaltatik az egyezményben az elévülési, záros és perindítási határidők szabályozásáról.

Az új olasz területen főteleppel bíró kereskedelmi társulatok adójának megállapítása tekintetében kimondatik, hogy az adót 1918-ig bezárólag a Triestben fennállott régi adórendszer szerint fogják kivetni s csak az 1919. évi mérleg alapján fog az adókivetés az új alapokon történni.

Az államadósságról szóló egyezményhez

Az Olaszországban elhelyezett háború előtti magyar államadósság 1914. év óta felszaporodott hátralékai, melyek a trianoni szerződés 231. Cikkének rendelkezései értelmében az olasz állampolgárok részéről a magántartozásokhoz hasonlóan ugyancsak liraértékben követelhetők, sürgős rendezést kívántak, amely rendezés az itt tárgyalt egyezményben jött létre. Ez az egyezmény lehetővé teszi ezeknek a hátralékos tartozásoknak konszolidálását és az alábbiakban kifejtendő módon hosszabb időszakra való elosztását.

Az egyezmény az 1914 augusztus 1-től 1918 december hó 31-ig lejárt hátralékok tekintetben a franciaországi ilyen hátralékok konszolidálására nézve létrejött megegyezés analogiájára intézkedik. Az 1918 december hó 31. napja után felmerült ilyen hátralékok rendezése, valamint a magyar államadóssági szolgálatnak olasz viszonylatban leendő újrafelvétele később lesz egyezményileg rendezendő.

Az előbb említett hátralékos szelvények új állami kötelezvények formájában konszolidáltatnak és pedig a korona és márka-értékre szóló címletek szelvényei 1 K = 40 centesimi, illetve 1 márka = 46 centesimi alapon, az egyéb értékre szólók pedig frankra átszámított teljes névértékben, amely ugyancsak névértékben lirára számítandó át.

A fenti alapon kisorsolt vagy lejárt címletek ugyancsak az előadott módozatok szerint konszolidáltatnak, még pedig olyként, hogy a névértékükhöz hozzáadandó az esedékességtől 1921. évi július hó 31. napjáig járó 5%-os kamat.

Ez a rendelkezés az 1914. évi augusztus hó 1. előtt kibocsátott pénztárjegyekre is alkalmazandó, ha azok tulajdonosa igazoltan 1915. évi május hó 24-e óta olasz állampolgár.

Az új állami kötelezvények 1921. évi augusztus hó 1-i kelettel állíttatnak ki és utánuk évenként előlegesen 6%-os kamat fizettetik. Minthogy azonban a tényleges kamatfizetés csak 1925. évi január hó 1-től veszi kezdetét, az 1921. évi augusztus hó 1-től 1922. évi június hó 30-ig terjedő időszakra eső 5%-os, illetve 1922. évi július hó 1-től 1924. évi december hó 31-ig terjedő időre eső 6%-os kamatok a névértékhez hozzászámítandók. Az új állami kötelezvényekben konszolidált adósság tőkéje elvileg tíz év alatt törlesztendő, azonban 1930. évi január hó 1. előtt törlesztő fizetésre a magyar állam nem kötelezhető.

Az egyezmény szabályozza továbbá azokat a feltételeket, amelyeket a címletbirtokos olasz állampolgárok igazolni kötelesek. Kötelezettséget vállal a magyar állam az egyezményben arra is, hogy a békebeli államadósságnak 1924. évi augusztus hó 1-e előtt esedékessé vált és az olasz tulajdonosok által esetleg még be nem mutatott szelvényeit vagy címleteit az egyezmény életbelépése után liraértékben készpénzben beváltja.

Intézkedik végül az egyezmény az olaszokra nézve a legtöbb kedvezményi elv alkalmazása és az egyezményből folyó vitás ügyek eldöntésére egy vegyes döntő bizottság felállítása iránt.

A magánbiztosító társaságokról szóló egyezményhez

A belföldi biztosító vállalatok az egyezmény keretében igen kis mértékben vannak érdekelve. A megegyezés az 1922. év március hónapjában megtartott római konferencián aláírt megállapodás alapján létesült.

Az egyezmény megállapítja annak szükségét, hogy a volt osztrák és magyar területen működött biztosító vállalatok szétdarabolása elkerültessék és hogy a volt monarchia területén a köztartozások és a pénzrendszernek az utódállamok által való átszervezése következtében felmerült kérdések szabályoztassanak. A biztosító magánvállalatok állami hovatartozandóságára nézve az az irányadó, hogy a vállalat központi székhelye a fegyverszünet idejében hol volt.

Az egyezmény szerint a régi monarchiából odaítélt területen székhellyel bíró vállalatnak a másik állam területén működő fiókjai az utóbbi államban érvényes törvényeknek és a megfelelő ellenőrzésnek vannak alávetve. Rendelkezik továbbá az egyezmény a biztosítások állományának szétosztásáról az osztrák és magyar koronában, továbbá idegen pénznemekben kötött biztosítási szerződések szétosztásának módozatairól és a két szerződő állam állományába tartozó biztosítások átszámolási alapjáról akként intézkedik, hogy az olasz állományba tartozó biztosításokra nézve 1 régi korona 0.60 lirával és a magyar állományba tartozó biztosításokra nézve egy régi korona egy magyar koronával lesz értékelendő. A vállalatok kötelezhetők az egyezmény szerint az egyes államokra eső díjtartalékok kimutatására, amely díjtartalékok szerződő államok által a biztosítottak érdekeinek megóvása végett deponáltathatók.

Az egyezményhez tartozó függelékben a magyar kormány elismeri, hogy az egyezmény nem érinti az Olaszországhoz csatolt területen székhellyel bíró vállalatoknak a trianoni szerződésből folyó jogait, továbbá a magyar államnak azt a kötelezettségét, hogy az ezen vállalatoknak 1920 június 4-én tulajdonát képezett magyar hadikölcsönök terhét magyar koronában elvállalja.

Az alattvalói javakról szóló egyezményhez

Amint fentebb a „Tartozások és követelésekről szóló egyezmény” indokolásában már említést nyert, az olasz királyság nem vette igénybe a két ország állampolgárai tartozásainak és követeléseinek kölcsönös rendezésére a trianoni szerződés 231. Cikkében szabályozott kiegyenlítő eljárást. Ennek következtében az Olaszországban a háború alatt lefoglalt magyar vagyonnak, valamint az olasz állampolgárokat a békeszerződésből kifolyólag megillető kártérítési igények kölcsönös leszámolása egyezményileg volt rendezendő.

Ezt a célt szolgálja a most megkötött egyezmény, amely szerint a két ország között az elszámolás megejthetése végett kiegyenlítő számlák nyitandók.

Az egyezmény szabályozza azt, hogy ezen a számlán mi irandó Magyarország és mi Olaszország javára.

A számlán mutatkozó egyenleg végleges rendezését a jelen törvényjavaslatban becikkelyezendő egyezmények közül az utolsó szabályozza, mely a „Pótmegállapodás a magyar állampolgárok Olaszországban levő javainak elszámolására vonatkozó egyezményhez” címet viseli.

A trianoni szerződés 232. Cikkében részletezett kárigények tekintetében a két kiegyenlítő számla vezetésével megbízott hivatal között barátságos egyezségek létesítése vétetett kilátásba. Az egyezmény értelmében magyar magánszemélyeknek Olaszországban sequestrált s 50,000 lirát meg nem haladó értékű magánjavai felszabadíttatnak, ha tulajdonosuk Olaszországban fennálló tartozását kiegyenlítette. Ugyancsak felszabadulnak magánszemélyeknek személyi használatra szánt ingóságai és javai is.

Az egyezmény lehetővé teszi, hogy magyar hitelezők követeléseiket akár saját tartozásuk törlesztésére fordíthassák, akár ily célból más magyar adósoknak átengedhessék.

Az egyezmény szerint magyar állampolgároknak 1919 szeptember 19-e után Olaszországban szerzett jogai, javai és érdekei kivétetnek a trianoni szerződés 232. Cikkének vagy a tárgyalt egyezménynek rendelkezései alól: így azokkal tulajdonosa szabadon rendelkezhetik. Ugyancsak nem vonhatók felszámolás alá magyar honosoknak az új olasz területeken levő jogai, javai és érdekei sem.

Az egyezményhez tartozó függelék bizonyos jogfenntartásokat tartalmaz magyar állampolgárok tulajdonát alkotó egyes javaknak, jogoknak és érdekeknek az olasz kincstárra való átháramlása tekintetében, továbbá bizonyos kötelezettségeket, melyek a magyar államra alig jelenthetnek lényegesebb terheket s egyes kárigények jóindulatú elbírálására, illetőleg a barátságos megegyezések előmozdítására vonatkoznak.

A zárójegyzőkönyvhöz

Ez a jegyzőkönyv bizonyos jogfenntartásokat erősít meg részben a tartozások és követelések tárgyában létesített egyezményekre vonatkozólag, részben az államadóssági hátralékoknak új adóssággá való átalakítása tárgyában létesített egyezményt illetőleg. Ez utóbbira nézve az olasz kormány egyrészt kijelenti, hogy a legtöbb kedvezményi elv alkalmazása tekintetében az angol és francia viszonylatokban létrejött régebbi és újabb egyezmények a maguk egészében teendők vizsgálat tárgyává s hogy az olasz bizottság ezen egyezményeket és nyilatkozatokat megvizsgálván, úgy találta, hogy a szóbanforgó egyezményeknek a legtöbb kedvezmény igénybevételére vonatkozó jogfenntartása a bizottság nézete szerint az olasz címletbirtokosokat nem illeti meg. Ezzel szemben a magyar kormány biztosítja azokat az olasz címletbirtokosokat, akik a fentebb említett konszolidálási egyezmény feltételeit nem kívánják elfogadni, hogy a francia, illetve angol konvenció alapján leendő kielégítésüket igényelhetik.

Végül tartalmazza ez a jegyzőkönyv a magyar bizottságnak azt a megállapítását, hogy a magyar kir. kormány az olasz állampolgárok birtokában levő magyar háborús államadósságok terhét csak azért vállalta el, mert az olasz királysághoz, a trianoni szerződés alapján, semmiféle, a régi magyar királysághoz tartozó terület sem csatoltatott.

A pótmegállapodáshoz

E pótmegállapodás értelmében az eredeti egyezmény rendelkezései szerint vezetendő számlákon a magyar állam terhére mutatkozó egyenleget magyar állami kötvényekkel kell fedezni. Ezek a kötvények 34 évi szelvénnyel látandók el, melyek mindegyike a névérték 6 1/2%-ról szól. Minden szelvény oly évi részletet képvisel, amely a tőkének 34 éven át való törlesztésére és kamatfizetésére szolgál, minélfogva az egész tartozás 34 éven belül sorsolás útján törlesztetik.