1924. évi XXVII. törvénycikk indokolása

a középiskolai tanárok képzéséről és képesítéséről * 

Általános indokolás

Az 1924. évi XI. tc. a középiskolák új szervezetét állapította meg. A szervezeti módosítással kapcsolatban azonban szükségessé válik a középiskolai tanárképzés reformja is. Az egyes iskolatípusok szervezete és tanterve ugyanis csupán üres keret, melyet csak a szaktárgyaiban és a tanítási gyakorlatban kellően képzett s hivatásáról tudatos tanár képes lélekkel megtölteni. A jó középiskola a jó tanárképzésen alapul. Az 1883:XXX. tc. IV. fejezete csak a középiskolai tanárok képesítésének feltételeit szabályozta, de a törvény erejével nem gondoskodott a középiskolai tanárok képzéséről. A mai középiskolai tanárképzőintézetek szervezete egy 1872-iki miniszteri rendeleten alapszik, mely azóta több módosításon és kiegészítésen ment keresztül. Jelenleg az egyetemek bölcsészeti kara mellett áll fönn egy-egy középiskolai tanárképzőintézet, mely arról törekszik gondoskodni, hogy a középiskolai tanári pályára készülő főiskolai hallgatók a hivatásuk szempontjából megkívánt szakszerű elméleti képzettséget és gyakorlati készültséget tervszerű tanulmányi rendben megszerezhessék. Az elméleti képzettség célját szolgálják az egyetemi előadások, másrészt a tanárképzőintézet megbízásából az egyetemi tanároktól és más szakelőadóktól tartott külön előadások és gyakorlatok; a tanítási gyakorlatba való bevezetésre pedig a fővárosban a gyakorló-gimnázium és más középiskola szolgál. A tanárképzőintézet tagjai kötelesek a kijelölt előadásokat hallgatni, szakjuknak megfelelő gyakorlatokban tevékenyen résztvenni s a főkollégiumokból kellő előmeneteli jegyet fölmutatni. A tanárképzőintézetnek régebben nem csekély számú és értékű ösztöndíjai arra sarkalták a tanárjelölteket, hogy a tanárképzőintézet tagjaivá legyenek s itt kellő eredményt érjenek el. Ma azonban az ösztöndíj oly csekély, hogy minden vonzóerejét a különben általában szegénysorsú tanárjelöltekre egészen elvesztette.

Eddig bármely tanárjelölt középiskolai tanári képesítést nyerhetett pusztán az egyetemi előadások hallgatása alapján, anélkül, hogy a sajátos tanári hivatásra külön előkészítő tanárképzőintézet tagja lett volna. A jelen törvényjavaslat leglényegesebb tervbe vett intézkedése, hogy ezentúl középiskolai tanárságra képesítést csakis az nyerhet, aki egyetemi tanulmányai mellett a középiskolai tanárképzőintézetnek négy éven át tagja volt s a kijelölt tanárképzőintézeti előadásokban és gyakorlatokban eredményesen részt vett (4. §), másrészt ezenkívül még legalább egy évet valamely nyilvános középiskolában, elsősorban a tanárképzőintézettel kapcsolatos gyakorlóiskolában kellően szervezett tanítási gyakorlattal töltött (6. §). Ezen intézkedés következtében a tanárképzőintézet annyira fontos hatásköre nemcsak arra a néhány tanárjelöltre fog kiterjedni, akik jószántukból az intézet tagjaiul jelentkeznek, hanem valamennyire. E rendelkezésnek középiskoláink tanulmányi színvonalának emelésére vonatkozó döntő jelentősége bővebb indokolásra nem szorul.

Minthogy többször felmerült az a gondolat, hogy a tanárképzőintézet az egyetemtől egészen különválasztassék, szükségesnek tartom, hogy a tanárképzés két irányának: az elméleti és a gyakorlati képzésnek természetét e törvényjavaslat céljainak megfelelően kissé részletesebben megvilágítsam.

Az elméleti tanárképzést csakis az egyetem végezheti. Az igazán jó tanár (a nem puszta mesterember) csakis tudományosan képzett egyén lehet, aki behatóan ismeri szaktárgyainak tudományos anyagát és módszereit. Ilyen készültségre pedig csakis az egyetemi előadások és gyakorlatok alapján tehet szert. A tudósképzés és a tanárképzés egyáltalán nincsen ellentétben egymással, az utóbbinak az előbbi természetes és szükségképi alapja. Ha a tanárképzést mereven különválasztanók az elméleti tudományos képzéstől, ez a legkárosabb visszahatással volna középiskolai tanárságunk szellemi színvonalára, egyben mélyen leszállítaná középiskolai oktatásunk színvonalát is.

Az elméleti tudományos képzést azonban ki kell egészíteni a sajátos középiskolai hivatásra előkészítő gyakorlati képzéssel. A tanárképzőintézet a szaktudományi képzéssel párhuzamosan gondoskodik oly előadásokról és gyakorlatokról, melyek a középiskolai tanítási anyagot s ennek didaktika kezelését ölelik fel. Az így felkészült tanárjelölt az egyetemet elhagyva a tanárképzőintézet gyakorló középiskolájába kerül, ahol szaktárgyainak speciális tanítási módszereit kiváló szaktanárok vezetése alatt megismeri és begyakorolja, egyszersmind gyakorlati útmutatásokat kap a középiskola tanulmányi és fegyelmi rendjére vonatkozóan. Jelenleg, kellő törvényes kötelezettség hiányában, a tanárjelölteknek egészen jelentéktelen töredéke kerül ki a gyakorló-gimnázium szakszerű gyakorlati vezetése alól, mert az 1883:XXX. tc. 61. §-ának 3. pontja megengedte, hogy a tanárjelölt akkor is elnyerhesse tanári oklevelét, ha a főiskolai négy évi tanulmány után még egy évet egyetemen töltött, vagy még egy évig magántanítói gyakorlatot folytatott. A legtöbb tanárjelölt, mihelyt az egyetemet elvégezte, azonnal valamely középiskolában óraadó vagy helyettes tanári állást vállalt, anélkül, hogy valaha szaktárgyainak módszeres tanítására vonatkozóan valami mintát, vagy útmutatást kapott volna. Ez az oka annak a majdnem egyetemes tapasztalatnak, hogy a középiskolai tanárok egy részével szemben a polgáriskolai és tanítóképzői tanárok, akik a tanítás gyakorlatában kötelezőleg vesznek részt, a tanítás metódikájában és a nevelés tudatosságában nagyobb készséget tanusítanak. Ennek a fonák helyzetnek óhajtok véget vetni a törvényjavaslat 6. és 13. §-ának rendelkezésével.

Ezért szükséges valamennyi tanárképző székhelyén gyakorló-középiskola felállítása is. Minthogy azonban ez az állam jelen pénzügyi viszonyai miatt egyelőre azonnal nem valósítható meg, szükségessé válik az iskolafenntartók kötelezése arra, hogy középiskoláik a gyakorlati tanárképzés céljára igénybe vehetők legyenek. Éppen a vidéki egyetemi városokban, melyek a tanárképzők székhelyei is, a kiváló felekezeti középiskolák mellett csak egy-egy állami reáliskola van (Szegeden állami gimnázium is, de saját épület nélkül, a reáliskola épületébe beszorítva). Ez szükségessé teszi, hogy amíg gyakorlóközépiskola felállítható lesz, a tanárképzőintézetek elnöksége a gyakorló-tanárjelöltek szakszerű didaktikai vezetésével a nem állami középiskolák egyes kiváló tanárait bízza meg.

Azonban a tanárképzőintézetek tanulmányi szervezetének ez az átalakítása, mely ezentúl valamennyi tanárjelöltet tervszerűen megszabott és elmélyedő munkára kötelez, csakis akkor teremtheti meg közművelődésünk számára a maga igazán értékes gyümölcseit, ha az általában szegénysorsú, sokat nélkülöző, idejüket magántanításra és nevelősködésre elfecsérelni kényszerült tanárjelölteket anyagilag hathatósan támogatjuk. A támogatás helyes formája nem az ösztöndíj, amelynek elnyerése után a jelölt továbbra is megtarthatja magánóráit, hanem az internátusi elhelyezés (9. §). A szakszerű vezetés és kellő fegyelmi rend alatt álló tanárképző internátusra már megvan a jól bevált mintánk Budapesten a harminc év óta sikeresen működő báró Eötvös József-kollégiumban. Addig is, míg pénzügyi helyzetünk ilyen kollégiumok felállítását megengedi, a már meglevő főiskolai internátusok keretében külön kell gondoskodnunk tanárjelöltek ellátásáról. Ezt különösen sürgőssé teszi az új középiskolai törvény, mely főkép a reálgimnáziumban és a reáliskolában a modern nyelvek tanítását előtérbe állítja. Kiváló modern nyelvi tanárok kiképzése most különös feladatunkká vált.

A jelen törvényjavaslat új intézkedései a tanárképzőintézetek és a tanárvizsgáló bizottságok sok évtizedes működésének tanulságain alapulnak. Közművelődésünk színvonalát, mely nagy mértékben a nemzet művelt rétegét nevelő középiskoláink értékétől függ, csak úgy tudom biztosítani, ha a tanárképzésnek e javaslatban célbavett reformja a törvény erejével megvalósul. A középiskolák szervezetének az 1924. évi XI. tc. által végbevitt átalakítása mintegy külső reformnak tekinthető: középiskoláinknak igazi belső reformja azonban lényegében a jó tanárképzésen sarkallik. A jó tanár maga a jó iskola, bármily rossz legyen is a szervezet és a tanterv; a rossz tanár már maga rossz iskolát jelent, akármilyen jó is a szervezet és a tanterv.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Az 1-3. § a tanárképzőintézet vezetőségének és tanári testületének eddig bevált, jelenlegi szervezetét állandósítja. Szándékomban van a tanítás elméletében és gyakorlatában kiváló középiskolai tanárokat, a tanárképzőintézetek javaslatára, ez intézetekbe szolgálattételre berendelni, hogy az egyetemi előadásokat az egyes szaktárgyak anyagának főkép didaktikai célzatú tárgyalásával s a megfelelő gyakorlatokkal kiegészítsék. Az e célra alkalmazott tanárok nem okoznak új pénzügyi megterhelést, mert helyüket a középiskolákban oly tanárok foglalhatják el, akik néhány állami gimnáziumnak megszüntetése folytán felszabadulnak. Jelenleg ugyanis olyan helyeken is vannak gimnáziumaink, ahol semmiféle közművelődési jelentőségük nincsen, csakis a szellemi proletáriátust tenyésztik, létjoguk és fenntartásuk tehát egyáltalán nem indokolható.

A 4. §-hoz

Szükséges, hogy külön szabályoztassék a kötelezettség olyan tanárjelölteknél, akik 1. valamely másnemű hazai főiskolákban végezték tanulmányaikat vagy ezek egy részét (pl. a katholikus vagy protestáns theológia elvégzése után lesznek tanárjelöltek s theológiai tanulmányaik alapján egy-két év beszámíttatik nekik, vagy 2. akik tanári pályájukra egyéb főiskolai intézményekben is készülnek (pl. a báró Eötvös József-kollégiumban, a szerzetes tanítórendek tanárképzőintézeteiben): 3. akik tanulmányaik egy részét külföldi egyetemen végzik. Ezekre nézve az egyébként kötelező tanárképzőintézeti előadások és gyakorlatok korlátozását a vallás- és közoktatásügyi miniszter külön állapítja meg.

Az 5. §-hoz

Az 5. § hangsúlyozni óhajtja, hogy a tanárjelöltek számára kijelölt előadások hallgatása és a megfelelő gyakorlatokban való részvétel csakis azokra kötelező, akik középiskolai tanári képesítést kívánnak nyerni, de ez a rendelkezés a többi egyetemi tanulóknak tanulási szabadságát, melyet az 1848. évi XIX. tc. 2. §-a biztosít, egyáltalán nem érinti.

A 6. §-hoz

A 6. § minden tanárjelöltre nézve kivétel nélkül kötelezővé teszi, hogy főiskolai tanulmányainak elvégzése után legalább egy évet mint gyakorló tanár szakszerű vezetés alatt tanítási gyakorlattal töltsön, mielőtt tanári alkalmazást nyerne. E célra a vidéki tanárképzőintézetekkel kapcsolatban is, úgy, ahogy Budapesten 1872-ben, egy-egy gyakorló középiskolát kell felállítani. Minthogy ezt pénzügyi viszonyaink egyelőre nem engedik meg, a tanárképzőintézetek elnöksége gondoskodni fog arról, hogy mind az állami, mind a nem állami középiskolák egyes kiváló tanárai bízassanak meg azzal, hogy a hozzájuk beosztott tanárjelölteket a tanítás módszereibe gyakorlatilag bevezessék. Nem teszem fel ugyan, hogy a községi és felekezeti hatóságok, melyeket az állam középiskoláik fenntartásában erkölcsileg és anyagilag oly hathatósan támogat, elzárkóznának az elől, hogy iskoláikat és tanáraikat a gyakorlati tanárképzés céljaira az állam közérdekből igénybe vegye, mégis szükségesnek tartom, hogy ilyen irányú kötelezettségük a törvény erejével is kimondassék. Ez semmi anyagi terhet nem jelent rájuk nézve, viszont tanáraik nemes becsvágyát fokozza, az iskola methodikai tudatát és tanulmányi színvonalát növeli, másrészt lehetővé teszi, hogy maguk a nem állami iskolák is jobban kiképzett tanárokra tegyenek szert.

A 8. §-hoz

A 8. § a vallás- és közoktatásügyi miniszterre bízza annak tüzetes szabályozását, vajjon a tanárképzőintézet tagjaira nézve az egyes szakcsoportokban milyen egyetemi és tanárképzőintézeti előadások és gyakorlatok kötelezők, milyen formában történik a számonkérés? stb. Mindez törvénnyel nem szabályozható, mert idővel az egyes szakcsoportok követelményei módosulhatnak.

A 9. §-hoz

A jogi rendezés korántsem oldja meg teljesen a középiskolai tanárképzés kérdését, mert ez nemcsak pedagógiai, hanem egyúttal diákszociális probléma is. Még a békében is az volt tanárképzésünk legnagyobb baja, hogy a bölcsészethallgatók túlnyomó része rendkívül szerény anyagi viszonyok között élt, magántanítással volt kénytelen a kenyerét keresni, magukra az egyetemi tanulmányokra csak maradék idejét szentelhette, a kenyérkereset és a tanulmányok kettős súlya alatt idegrendszerében egyszer megrokkanva, mint fáradt, sőt meghasonlott ember hagyta el az egyetem padjait. Sokkal mostohábbá vált a helyzet az összeomlás után, melynek folytán a magyar értelmiség példátlan megélhetési válságba jutott s gyermekeinek iskoláztatására anyagilag úgyszólván képtelenné vált. A törvényjavaslatban foglalt szervezeti reformot tehát diákszociális intézkedéseknek kell kiegészíteniök.

E részben a Budapesten fennálló Eötvös kollégium szolgál mintául, amely internátussal egybekötött nevelőintézet felállítása óta vált kielégítőbbé a budapesti középiskolai tanárképzés s mely intézet nemcsak szakképzett középiskolai tanárokat, hanem számos kiváló fiatal tudóst is nevelt már a magyar kultúrának. Fokozatosan hasonló intézményeket kell szerveznünk Debrecenben, Pécsett és Szegeden.

Ilyen intézmények szervezésére utal a 9. §, mely az ország mostoha pénzügyi helyzete következtében csak fokozatosan lesz végrehajtható s egyelőre be kell érnünk azzal, hogy Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden a közoktatásügyi tárca által fenntartott vagy segélyezett főiskolai internátusokban megfelelő számú hely tartassék fenn a bölcsészethallgatók számára s hogy ezekhez az internátusokhoz a tanulmányok vezetésére és felügyeletére tapasztalt erők kirendeltessenek.

Ezt újabb pénzügyi megterhelés nélkül lehetővé teszi néhány középiskolának megszüntetése, aminek következtében számos középiskolai tanár rendelkezésre fog állani.

A tanárjelöltek ilyen hathatós támogatása mellett remélhető, hogy nem fog tovább tartani az az aggasztó csökkenés, amely a középiskolai tanári pályára készülő ifjak számában most észlelhető.

A 13. §-hoz

A 13. § megszabja a tanári vizsgálatokra való bocsátás feltételeit. Az 1. pont levonja a 4. §-nak a tanárvizsgálatokra vonatkozó következményét. A 2. pont az 1883:XXX. tc. 61. §-ának 2. pontjával szemben a megkövetelt filozófiai tanulmányok közé beiktatja még az etikát is, mint amely a pedagógiának a nevelés végső céljait kitűző alapvetése. Minthogy az 1924. évi XI. tc. 16. §-a mind a három középiskolai típusnak az érettségi vizsgálatot sikerrel letett tanulóit egyformán jogosítja az összes főiskolákra rendes hallgatóként való belépésre, szükségessé válik annak megállapítása, vajjon mennyiben követeltetnek meg a tanárvizsgálatra jelentkezőktől az egyes szaktárgyak tudományos természete szerint bizonyos előzetes tanulmányok? E kérdést külön miniszteri rendelet fogja szabályozni. A 3. pont a 6. §-nak a gyakorló tanári évre vonatkozó követelményét, mint a tanári képesítés feltételét újra megállapítja.