1925. évi III. törvénycikk indokolása

a testnevelésről szóló 1921. évi LIII. törvénycikk kiegészítéséről * 

Általános indokolás

A testnevelésről szóló 1921:LIII. tc. 8. §-a szerint az állam köteles Nemzeti Stadiont létesíteni. Minthogy az Országos Testnevelési Alap rendelkezésére álló összegek nem elégségesek arra, hogy ennek a kötelezettségnek az állam belátható időn belül eleget tegyen, gondoskodnunk kell más bevételi forrásról, melyből egyrészt a Nemzeti Stadion felépíthető és fenntartható legyen, másrészt az olympiai játékokra való kiküldetések költségei a jövőben fedezhetők legyenek. A Magyar Olympiai bizottságot a jövőben meg kell kímélnünk attól, hogy az olympiai kiküldetésekhez szükséges költségek nagy részét társadalmi úton legyen kénytelen előteremteni. Az e §-ban megállapított járulékok ezen kiadások fedezésére fognak szolgálni.

Az egyes sportszövetségek saját hatáskörükben eddig is rendesen progresszivitás nélkül 10%-ot vontak le a sportmérkőzések nyers bevételéből az olympiai kiküldetések céljára. Így a jelen § tulajdonképpen csak a meglevő állapotnak méltányosabb alapon való törvényes szabályozása volna. Ezeket a járulékokat azonban nemcsak a sportmérkőzések után, hanem az embersport céljaira rendelkezésre álló sportpályákon kivételesen rendezett egyéb mutatványok (színielőadások, bikaviadalok stb.) jövedelme után is be kell szolgáltatni. Ezenkívül gondoskodni kellett arról is, hogy más, eredetileg nem ember-sport céljait szolgáló helyen (pl. cirkuszban) rendezett akár amatőr, akár professzionista sportmérkőzés (pl. birkózóverseny) után is a megfelelő járulék befizetését biztosítsuk.

A sportok harmonikus fejlődése és együttműködése megkívánja, hogy szükség esetén az egyes sportágakban a nyilvános szereplés a sportot űzők érdekében is szabályoztassék. A sportolók fizikumát az év minden szakában egyforma intenzívitással igénybevenni úgy orvosi, mint sportszempontból sem szabad, ezért a szükséghez képest az egyes sportágakban esetleg hivatalosan is meg kell állapítani a pihenési időszakokat.