1925. évi VI. törvénycikk indokolása

a polgári jogsegély és a magánjog körébe tartozó egyes kérdésekre vonatkozólag Romániával kötött, 1924. évi április 16-án Bukarestben kelt Egyezmény becikkelyezése tárgyában * 

Általános indokolás

Az Egyezmény egyrészről újból életbelépteti a két állam között a hágai perjogi egyezményt és azokat a hágai magánjogi egyezményeket, amelyeknek mindkét állam részese, egymásközti alkalmazásuk azonban a háború folytán felfüggesztetett, utóbb pedig, a trianoni békeszerződés 221. és 217. Cikkei alapján megszűnt - másrészről rendez több olyan hasonló tárgyú kérdést, amelyeket ezek a kollektív nemzetközi egyezmények nem szabályoznak, amelyeknek szabályozása azonban a szorosabb érintkezésben álló államok között gyakorlati jelentőségüknél fogva kívánatos és célszerű.

Részletes indokolás

Az I. részhez

Az I. rész kölcsönösen biztosítja a másik állam honosainak a perlési képességét és a bíróságok előtti egyenlő elbánást (I. Cikk 1. bekezdés), ez a magyar-román viszonylatban azért bír különösebb jelentőséggel, mert a magyar kormány által a trianoni békeszerződéssel összefüggő egyes pénzkövetelések bírói érvényesítésének felfüggesztése tárgyában 9.590/1922. M. E. szám alatt kiadott rendelet miatt a román kormány megtorló intézkedésként a magyar honosok perlési képességét az utóbbi években teljesen megtagadta. Ugyanez a cikk a másik Fél állampolgársági kötelékébe tartozó csődhitelezők részére a belföldi hitelezőkkel való teljesen egyenlő elbánást is biztosítja. A most idézett rendelkezések egyébként a Szerbiával a háború előtt fennállott (1912:III. tc. 5. Cikkének első bekezdése és a 31. Cikk első bekezdése), valamint a Bulgáriával szemben ma is érvényben levő hasonló tárgyú egyezményben (1912:XXVIII. tc. V. Cikke, illetve XXIX. Cikkének első bekezdése) is benne foglaltatnak.

A II. részhez

A II. rész (2. Cikk) újból életbelépteti a két állam között a polgári eljárásra vonatkozólag az 1905. évi július hó 17-én Hágában kelt nemzetközi egyezményt, amely a trianoni békeszerződés 221. Cikkének rendelkezése folytán Magyarország és Románia között a békekötés után nem éledt fel; ezenfelül a 2. Cikk az említett hágai egyezmény rendelkezéseinek alkalmazását még a gyámhatóságok kézbesítendő irataira és megkereséseire is kiterjeszti. A szóbanforgó cikk második bekezdésében a fordítások hitelesítésére vonatkozó rendelkezés a hágai egyezmény rendelkezéseivel összhangban állván, nem jelenti annak érdemleges módosítását, hanem csupán gyakorlati szempontokból egyszerűsítését.

A III. részhez

A III. rész a trianoni békeszerződés 217. Cikkének kiegészítését jelenti, amennyiben újból hatályba lépteti a két állam között azokat a hágai magánjogi egyezményeket, amelyeket a békeszerződés idézett cikke nyilván csak elnézésből azért nem sorol fel, mert ez a cikk az osztrák békeszerződés 234. Cikkének átvételéből keletkezett, Ausztria pedig a szóbanforgó egyezménynek nem volt részese.

A IV. részhez

A IV. rész irányelveiben, a multban érvényben volt nemzetközi egyezmények (a Szerbiával az 1911. évben kötött és nálunk az 1912:II. törvénycikkbe iktatott egyezmény; a Bulgáriával ugyanazon évben kötött és az 1912:XXVII. törvénycikkbe iktatott egyezmény) hasonló tárgyú rendelkezéseivel összhangban szabályozza ezt az anyagot. Az egyezmény az ingó hagyatékra vonatkozó öröklési jog tekintetében az örökhagyó államának törvényeit jelöli meg irányadóknak (4. Cikk), és az ingó hagyatékot az örökösödési eljárás lefolytatása céljából az elhunyt hazájának hagyatéki bírósága részére kiszolgáltatni rendeli (5. Cikk). Az egyezmény részletesen szabályozza azokat a tennivalókat, amelyeket az idegen államnak az ingó hagyaték holléte szerint illetékes hatósága a haláleset felvétele, valamint a hagyaték leltározása, biztosítása és kellő kezelése, egyszersmind az örökösök és hagyományosok érdekeinek megvédése céljából foganatosítani köteles (6. Cikk), különös figyelmet fordítván azoknak az örökösöknek, hagyományosoknak és hitelezőknek érdekeire, akik abban az államban laknak, ahol a hagyatéki ingóságok vannak, nehogy ezek kárt szenvedjenek azáltal, hogy a hagyatéki ingóságok az örökösödési eljárás lefolytatása céljából külföldre kerülnek. Kimondja ezért az egyezmény, hogy a most felsorolt érdekeltek igényeinek biztosítása végett a hagyatéki ingóságok megfelelő része mindaddig visszatartható, amíg az örökösödési eljárásra illetékes hazai bíróság ezeknek az igényeiről jogerősen nem döntött (6. Cikk, 3. pont). Ha pedig olyan örökösök vannak, akik annak az államnak polgárai, amelynek területén az ingó hagyaték van, ezeknek az egyezmény megadja azt a jogot is, hogy kívánságukra az örökösödési eljárást a hazai bíróság engedje át az ingó hagyaték holléte szerint illetékes külföldi bíróságnak (8. Cikk). E rendelkezésnél a Szerződő Felek abból a fölfogásból indultak ki, hogy az örökösödési eljárás elsősorban az örökösök jogait lévén hivatva megállapítani, ezektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy kívánhassák az eljárásnak abban az államban lefolytatását, amelynek ők polgárai; - ha pedig az örökösök között mindkét államnak vannak polgárai, azon állam polgárainak kell elsőbbséget adni - amely államban az ingó hagyaték van.

Azoknak a hitelezőknek az érdekeit, akik annak az államnak polgárai vagy lakosai, ahol az ingó hagyaték van, olyképpen véli az Egyezmény a leghatályosabban megvédhetőnek, ha ezek igényének megállapítását annak a Félnek a bíróságaira bízza, ahol az ingó hagyaték van (6. Cikk 4. pont).

Szabályozza az Egyezmény az örökhagyó hazája diplomáciai vagy hivatásos konzuli képviseletének a fentemlített intézkedések körüli közreműködési jogát (7. Cikk), amely figyelemmel az 5. Cikk rendelkezésére, oly széles körre terjed ki, hogy a képviselet közreműködése nélkül tett intézkedések kívánságára módosíthatók és felfüggeszthetők.

A 9. Cikkhez

Annak a kérdésnek elbírálásánál, hogy valamely hagyatéki érték ingóságnak tekintendő-e vagy nem (9. Cikk első bekezdés), annak az államnak a jogát kellett irányadóul megszabni, amelynek területén a hagyatéki vagyon van, mert ellenkező esetben ez az állam esetleg olyan hagyatéki vagyon kiadására is lenne kötelezve, amely a belföldi jogszabályok szerint ingatlannak tekintendő, ez pedig nem lehet az intézmény célja.

A hagyatéki ingóságoknak továbbítására vonatkozólag legcélszerűbb volt megszabni azt a nemzetközi gyakorlatban elfogadott módot, hogy a hagyatékot az örökhagyó hazai államának illetékes képviseletéhez kell juttatni, amely a fentismertetett intézkedéseknél már egyébként is közreműködött, illetve azt figyelemmel kísérte.

Az V. részhez

Az V. rész az okiratok hitelesítésének alakiságait egyszerűsíti, amire a szomszédos államok közti forgalomban már égető szükség mutatkozott, mert a diplomáciai hitelesítés mindkét Fél részéről több fórumon át vezetve, a forgalomra bénító hatással járt. A kérdés olyképpen nyert megoldást, hogy a bíróságok iratai, ha azok bírói aláírással és pecséttel vannak ellátva, felülhitelesítésre nem szorulnak. A bírósági végrehajtók és egyéb bírósági tisztviselők által kiállított okiratokat, valamint a közjegyzők által kiállított okiratokat, úgyszintén a magánokiratokat az illetékes bíróságok hitelesítik. A közigazgatási hatóságok iratai a felettes minisztérium hitelesítését igénylik, de a minisztériumok iratai mentesek a hitelesítés alól.

A VI. részhez

Az Egyezmény VI. és VII. része megállapítja, hogy bizonyos státusügyekben (a gyermek törvényességének megtámadása, örökbefogadás, törvényesítés), ha az érdekeltek nem ugyanazon állam polgárai, melyik állam bírósága, illetve hatósága van hivatva kizárólagos illetékességgel eljárni oly hatállyal, hogy a hozott határozat a másik állam területén is elismertessék.

A VIII. részhez

A VIII. rész rendelkezése azt célozza, hogy a Szerződő Felek a saját állampolgáraiknak személyi állapotában a másik állam területén bekövetkezett változásokról időközönként értesítést nyerjenek. Hasonló rendelkezések alkalmazást nyertek már a háború előtt egynémely állammal (például Olaszországgal) szemben fennállott ilyen tárgyú megállapodásban is.

Az Aláírási jegyzőkönyvhöz

Az egyezmény aláírása napján felvett jegyzőkönyvben megállapodás létesült az iránt, hogy a román bíróságok előtt perbelépő magyar honos felperes, vagy beavatkozó, köteles román területen lakó olyan egyént megjelölni, akinek kezéhez az idézések és kézbesítések a Fél helyett küldendők. Ez annyit jelent, mint Magyarországon a kézbesítések átvételére megbízottat rendelni; de lehet e helyett a perbeli képviseletre felhatalmazott román ügyvédet is kifejezetten meghatalmazni, kézbesítések átvételére. Ha ugyanis a magyar felperes a fentiek valamelyikét elmulasztja, akkor őt a román perrendtartás szerint külföldről kell idézni, illetve részére külföldi címére kell a kézbesítéseket küldeni akkor is, ha a keresetet és a további periratokat román ügyvéd nyujtja be. Minthogy a külföldre szóló idézést és kézbesítést - tekintettel arra, hogy a diplomáciai érintkezés továbbra is fennmarad - lehetőleg el kellett kerülni, a most fejtegetett rendelkezés a Romániában perlekedő magyar állampolgárok érdekében, az eljárás gyorsítása céljából került bele az aláírási jegyzőkönyvbe.