A katonai bűnvádi perrendtartás, mely legutóbb a közvetlenül a világháború kitörése előtt életbelépett 1912:XXXII., illetve XXXIII. törvénycikkel nyert a modern perjog követelményeinek megfelelő szabályozást, a hatálybalépte (1914. július 1.) óta lefolyt események, a közjogi és szervezeti változások, de főképpen a trianoni békeszerződés határozmányaihoz képest megváltozott viszonyok folytán számos rendelkezésében vált alkalmazhatatlanná, illetve tárgytalanná.
Az ezekből kifolyólag megteendő novelláris törvényhozási intézkedések célszerűségi szempontokból s főleg a rendelkezések egységességéhez fűződő fontos érdekek okából akkorra lesznek fenntartandók, amikor az előkészítés alatt álló új katonai büntető törvény életbeléptetése fog a perjog terén is többé-kevésbbé lényegbevágó intézkedéseket elkerülhetetlenekké tenni. Az idevágó törvényszerkesztési munkálatok az új katonai büntető törvény előkészítésével párhuzamosan már folyamatban is vannak.
Az állam hatósági szervezetének egyszerűsítése, illetve a létszámviszonyok rendezésével kapcsolatos fokozatos leépítése azonban már ezidőszerint mellőzhetetlenné tették bizonyos, a hadseregszervezési változások által amúgy s megérlelt bírósági szervezeti módosításoknak külön törvényhozási intézkedésekkel történő megvalósítását.
E tekintetben előre kell bocsátanom, hogy a katonai igazságszolgáltatásnak jelenlegi szervezete az előbb említett törvénycikkekbe iktatott katonai bűnvádi perrendtartás (Kbp.) értelmében az alsófokú (elsőfolyamodású) bíróságoknak - nagyjából a polgári kir. törvényszékek és kir. járásbiróságok hasonlatosságára - két tipusát ismeri.
Magasabb tipusu elsőfokú bíróságokként az idézett törvényekben „hadosztálybíróság” elnevezés alatt említett bíróságok működnek, melyeknek hatáskörébe tartozik az összes bűntettek tárgyában, valamint azoknak a vétségeknek tárgyában való eljárás és határozathozás, amelyekre a törvény hat hónapnál hosszabb tartamú szabadságvesztésbüntetést szab.
Alsóbb tipusu elsőfokú bíróságokként a Kbp.-ban a „dandárbíróság” elnevezés alatt ismert bíróságok működnek, amelyeknek hatáskörébe a többi vétség tárgyában való eljárás és határozathozatal tartozik, feltéve, hogy a terhelt nem tiszt (hasonló állású). Utóbbiak ügyeiben való ítélkezést a törvény kivétel nélkül az előbb említett „hadosztálybíróság”-oknak tartja fenn.
A „dandárbíróság”-ok bízhatók meg ezenkívül (a polgári bűnvádi perrendtartás - 1896:XXXIII. tc. 110. § - mintájára) vizsgálóbírói teendőkkel egyes oly ügyekben is, amelyek különben a „hadosztálybíróság” hatáskörébe vannak utalva.
Még megemlítést igényel, hogy a „hadosztálybíróság”-ok egyúttal fellebbviteli, tehát másodfolyamodású bíróságok is és pedig az elsőfokú „dandárbíróság”-ok által elbírált ügyekben.
Az elsőfokú katonai bíráskodásnak most részletezett tagozása s jelesül egy alsóbb (s egyszerűbb szervezetű) elsőfolyamodású bírósági tipus (t. i. a „dandárbíróság”) létesítése mellett a Kbp.-nak miniszteri indokolásából kivehetőleg főként az szólt, hogy az elsőfolyamodású bíráskodás terén minél nagyobb decentralizáció legyen elérhető és pedig azzal, hogy dandárbíróságok nemcsak a hadosztálybíróságok székhelyén, hanem számos más helyen is állíttattak fel, ily módon egyfelől kisebb ügyekben közelebb hozva az ítélkező bíróságot az érdekelt személyek állomáshelyéhez, másfelől nagyobb ügyekben is lehetővé téve az előzetes eljárásnak a cselekmény színhelyéhez s a vádlottak és tanuk állomás-, illetve lakhelyéhez közelebb eső bíróságoknál való keresztülvitelét.
A valóságban azonban ez a szempont úgyszólván sohasem érvényesült.
Az egy hónappal az új Kbp. hatálybalépte után kitört világháború folyományaként ugyanis a katonai bíráskodás nagyrészben a hadrakelt seregnek egészen különleges - s az előbb említett bírósági tipusokat nem ismerő - szervezetére szállott át, a mögöttes országrészben pedig az újonnan felállított dandárbíróságok közül az idevágó szervezeti szabályokhoz képest csakis a hadosztálybíróságok székhelyén levők folytatták tovább működésüket, a többiek úgyszólván még meg sem kezdett működése pedig a mozgósítással egyidejűleg megszűnt. Ebben a tekintetben az összeomlás után sem történt változás s nem változtattak az alkottmányosság helyreállítása s a nemzeti hadsereg, illetve az új honvédség létesítése sem azon a helyzeten - amelyet most már az ország területének szűk határok közé szorulta s a hadosztálybírósági székhelyeknek egymáshoz az összeomlás előtti állapottól eltérően jóval közelebb jutása is indokolt - hogy dandárbíróságok immár csakis a hadosztálybíróságok székhelyein tartattak fenn.
A „hadosztálybíróság” és „dandárbíróság” elnevezés sem volt a gyakorlatban fenntartható, mert bár a két bírósági tipus a régi hadsereg, illetve honvédség hadosztály - és dandárszervezetétől már eredetileg is teljesen független volt, az új honvédségnek a trianoni békeszerződés által reánk kényszerített szervezetében egyenesen nem kívánatos félreértésekre vezetett volna a régi két elnevezés használata s ezért egy 1921. évi február hó 16-án kelt legfelső elhatározással egyelőre rendeleti úton szabályoztatott az elnevezés kérdése akképpen, hogy további rendelkezésig a „hadosztálybíróság”-ok a „katonai törvényszék” (jelenleg „honvéd törvényszék”), a „dandárbíróság”-ok pedig a „katonai alsóbíróság” (jelenleg „honvéd alsóbíróság”) elnevezést viseljék.
Azzal, hogy alsóbb tipusu elsőfolyamodású bíróságoknak a magasabb tipusuak székhelyein kívül is felállítására belátható időkön belül immár nem kerülhet sor, megszünt a főindoka a kétféle tipusnak. De egyéb szempontok is ellene szólnak a külön „alsóbíróság”-ok további fenntartásának.
Egyik ily szempont az, hogy azoknak a vétségeknek, amelyeket a törvény a „dandárbíróság” elé utalt, legnagyobb része a Kbp. 2. §-ához képest bírósági eljárás mellőzésével fegyelmi úton is megtorolható, egy másik szempont pedig az, hogy a dandárbíróságok melletti vádhatósági szervezet, amelyet a Kbp. akként szabályozott, hogy e bíróságok mellett a vádat nem jogász elem, t. i. nem a hadbírói kar (a törvény szerinti „igazságügyi tisztikar”) létszámába tartozó egyéneknek, hanem a katonaállományú tiszteknek kell ellátniok, a gyakorlatban nem vált be s fenntartása a változott hadseregszervezeti és létszámviszonyok mellett mind több nehézségbe ütköznék.
A „dandárbíróság”-oknak (jelenlegi „honvéd alsóbíróság”-oknak) az előrebocsátottak szerint indokolt megszüntetését van hivatva kimondani a jelen törvényjavaslat, amelynek ebbeli fő rendelkezése az 1. § első bekezdésében foglaltatik.
A Kbp.-t tartalmazó törvényeknek, t. i. „a közös haderő katonai bűnvádi perrendtartásáról” szóló 1912:XXXII. tc. s. a „honvédség katonai bűnvádi perrendtartásáról” szóló 1912:XXXIII. törvénycikknek az 1. § első bekezdésében e törvénycikkek kifejezett idézésével való megemlítése azért mellőztetett, mert amennyire kétségtelen, hogy mai honvédségünk, mint a magyar állam fegyveres ereje, úgy a régi honvédségnek mint a volt közös hadsereg magyar részének („exercitus hungaricus”) helyébe lépett haderő, annyira félreértést okozhatna mégis és téves következtetésekre vezethetne a volt közös hadsereg perrendtartására való kifejezett hivatkozás; csakis a honvédség perrendtartásáról szóló törvénynek idézése pedig éppen az imént előrebocsátottaknál fogva lenne kevésbbé szabatos s a jogutódlási helyzetnek meg nem felelő.
A katonai bűnvádi perrendtartásnak már érintett novelláris átdolgozása alkalmával lesz helyén való annak elvi éllel való kifejezett kimondása, hogy a katonai büntetőbíráskodás a jelenlegi honvédségnél - a változott viszonyokból folyó, valamint a novellában meghatározandó eltérésekkel - „a honvédség katonai bűnvádi perrendtartásáról” szóló 1912:XXXIII. törvénycikk szerint gyakoroltatik.
Az 1. § második bekezdése e § első bekezdésének folyománya s a Kbp. számos §-ban szétszórt rendelkezéseknek külön felsorolását és ilyképpen való hatálytalanítását van hivatva pótolni.
Minthogy a dandárbírósági eljárásra vonatkozó rendelkezések közt olyanok is vannak, amelyeket a Kbp. a hadosztálybírósági eljárásban is alkalmazandónak nyilvánít: ezért kellett a most tárgyalt bekezdésben oly szövegezést használni, mely szerint a szóbanforgó rendelkezések közül azok vesztik hatályukat, amelyek „kizárólag” a dandárbíróság szervezetére, megalakulására stb. vonatkoznak. A dandárbírósággal együtt szünik meg a dolog természete szerint e bíróság vádszervezete is, ami szintén a szóbanforgó bekezdésben jut kifejezésre, megemlítendő lévén, hogy „illetékes parancsnok”-ok alatt a Kbp. terminológiája szerint a bűnvádi üldözés jogával felruházott parancsnokok értendők, akiknek közegeiként járnak el a katonai vádlók, mely utóbbiak a dandárbírósági szervezetben „ügyészi tiszt”-eknek neveztetnek (ellentétben a hadosztálybíróságok mellett működő katonai „ügyész”-ekkel).
A 2. § első bekezdése a „hadosztálybíróság” elnevezése tekintetében egyelőre és ideiglenesen a fentebb említett legfelső elhatározás alapján fennálló helyzetet van hivatva törvényileg véglegesíteni.
Minthogy a „dandárbíróság”-ok az 1. § első bekezdése értelmében megszűnnek, a 2. § második bekezdésében kifejezésre kellett juttatni, hogy ezentúl minden bűnügy elsőfokú elintézésére kizárólag a „honvéd törvényszék”-ek lesznek hivatottak. Azt, hogy ezeknek az utóbbi bíróságoknak fellebviteli bírósági jellege (Kbp. 21. § 2. pont) a dandárbíróságok megszünte folytán mint immár tárgytalan ugyancsak megszűnik, mint önként értetődőt, kimondani sem kellett.
Minthogy azonban egyes ügyekben előfordulhat, hogy a törvény életbelépése idején - melynek időpontjára nézve 3. § első mondata intézkedik - a dandárbíróság (a jelenlegi elnevezés szerinti „honvéd alsóbíróság”) már ítéletet hozott, de ez még jogerőssé nem vált, célszerűnek látszott ily esetekre az eddigi eljárást kifejezetten fenntartani és egyúttal azt is kimondani, hogy a honvédtörvényszék az ekként (fellebbezés folytán) eléje kerülő bűnügyben a Kbp. 349. § utolsó bekezdésének megfelelő alkalmazásával mindenkor érdemben határoz. Arra ugyanis, hogy a honvédtörvényszék az elsőfokú ítéletet új tárgyalás végett az eljárt elsőbírósághoz visszaküldje, nem lesz mód, mert a megszüntetett elsőbírósági tipusnak ily esetekre való további életbentartása nem volna indokolt.
