Az 1922:XVII. törvénycikk 6. §-a ötödik bekezdésének első mondata szerint: „ahol a büntető jogszabályokban a háború idejéről van szó, ez alatt azt az időt is érteni kell, amíg a jelen § alapján ideiglenesen fenntartott rendelkezések hatályban maradnak.”
Ez a hatály - tekintettel arra, hogy a kormány az imént idézett § első bekezdésének végén említett törvényjavaslatot az ugyanott megszabott időn belül benyújtotta a nemzetgyűlésnek s ezzel eleget tett annak a feltételnek, amelyhez egyes kivételes intézkedések hatályban maradása köttetett - a többször idézett szakasz első két bekezdésében foglaltakhoz képest még ezidőszerint is fennáll, ami egyebek közt a katonai büntetőbíráskodás terén is azoknak a büntetési tételeknek alkalmazását vonja maga után, amelyeket az idevágó jogszabályok egyes bűncselekmények tekintetében a háború idejére tartalmaznak.
Minthogy pedig ez a katonai büntetőjog terén olymérvű szigort jelent, amely immár indokoltnak nem tekintendő: szükségessé vált arról gondoskodni, hogy a háborús büntetési tételek alkalmazását rendelő törvényi intézkedés hatálya a katonai büntető jogszabályokat érintően megszünjék.
Ezt célozza az 1. §.
A 2. § hoz
Minthogy azonban a jelenleg alkalmazásban álló „katonai büntetőtörvény” - mely a kémkedés büntettét háború idején, illetve ezzel egy tekintet alá eső időben kötél általi halállal rendeli büntetni - a béke idején elkövetett kémkedésre csak 5, illetve 10 évig terjedhető szabadságvesztésbüntetést szab s minthogy ez a büntetési tétel a viszonyoknak a „katonai büntető törvény” keletkezése óta bekövetkezett gyökeres megváltozta folytán aránytalanul enyhének mutatkozik, a szóbanforgó bűncselekménynek - mely béke idején is igen nagy veszélyt jelentett az államra és a saját haza ellen elkövetve a legaljasabb bűntettek közé tartozik - kellő megtorlása és az annak elkövetésétől való hatékony elrettentés szempontjából: szükségessé válik a bűncselekmény béke idejére szóló büntetésének megfelelő felemelése.
Ezt a célt van hivatva szolgálni a 2. §, melynek szövegezését érintően megemlítést igényel, hogy a „katonai büntetőtörvény”-nek törvényi jellegét a magyar közjog soha el nem ismerte s hogy ehhez képest a szóbanforgó jogszabályok alkalmazása felől rendelkező törvényeink - mint pl. a katonai bűnvádi perrendtartásról szóló 1912:XXXII., illetve XXXIII. törvénycikk vagy legutóbbi törvényeink közül a katonai büntető jogszabályokban megállapított értékhatároknak stb., felemeléséről szóló 1922:XVIII. törvénycikk - mindenkor óvatosan kerülték a kérdéses jogszabály egyes szakaszainak oly számszerű idézését, amely ennek a „törvény”-ül el nem ismert jogszabálynak törvényi úton történő mintegy novelláris kiegészítését jelenthette volna, hanem ehelyett bizonyos körülírásokat használtak. Ettől a szokástól ezúttal - midőn egy új katonai büntetőtörvénykönyv szerkesztésének munkálatai már amúgy is folyamatban vannak s megfelelően előrehaladtak - eltérni kívánatosnak nem mutatkozott s ezért használta a javaslat a cselekménynek egy körülírását, amellyel a 2. § minden idézés nélkül is hozzá símul, illetve beilleszkedik a jelenlegi „katonai büntetőtörvény” idevágó szakaszainak rendszerébe.
A büntetési tételt érintően megemlítést igényel továbbá, hogy a javaslat nem követi a jelenlegi katonai büntetőtörvénynek a békebeli kémkedésre vonatkozó (325.) §-ában foglalt azt a megkülönböztetést, mely kétféle - egy enyhébb és egy súlyosabb büntetési tételt ismer és pedig a szerint, hogy „a kémkedés eredménye az idegen államnak vagy a lázadóknak már valóban tudomására is adatott-e vagy sem.”
A gyakorlatban ugyanis a legritkább esetben bizonyítható az, hogy a kémkedés anyagául szolgáló adatok tényleg birtokába is jutottak annak, akinek érdekében a kémkedés elkövettetett s a cselekmény veszélyessége a szóbanforgó ténykörülmény nélkül is nyilvánvaló, ha megfontoltatik, hogy a kémnek igyekezete a dolog természete szerint mindenkor arra irányul, hogy adatait megfelelően értékesítse s minden elkövet ennek a célnak sikeresítése érdekében. A szigorú büntetési tétel tehát siker bebizonyíthatóságának hiányában is indokolt s a törvény teljes szigorának a szóbanforgó feltételhez való kötése arra vezetne, hogy a legveszélyesebb kémet is aránylag enyhe büntetés érné. A háborús, illetve ezzel egy tekintet alá eső időben elkövetett kémkedésre egyébiránt a jelenlegi katonai büntetőtörvény sem tartalmazza a szóbanforgó megkülönböztetést s a katonai büntetőtörvény megalkotása óta megváltozott viszonyok szerint a békebeli kémkedés veszélyessége és jelentősége semmiben sem marad mögötte a háború idején elkövetettnek és immár nem az utóbbi tekintendő a feltétlenül veszélyesebbnek, mely tekintetben elég egyfelől azokra a keresztülviteli nehézségekre utalni, amelyek háború idején a fokozott óvó intézkedések folytán torlódnak a kémek munkája elé, másfelől a háborús hirszerzésnek arra a tökéletesedésére reámutatni, amely az észlelés és következtetés számtalan módozatával nyújt tájékoztatást az ellenség hadi állapota, mozdulatai, hadműveletei stb. tekintetében s amelynek folytán a kémek útjáni adatszerzés éppen háború idején veszít sokat a maga jelentőségéből.
A javaslat 2. §-ának második bekezdését az teszi szükségessé, hogy a „katonai büntetőtörvény” 322. §-ának utolsó bekezdése a bár háborús (illetve ezzel egy tekintet alá eső) előkészületek idején elkövetett kémkedésre enyhébb és pedig ugyanoly büntetési tételt szab, mint a „békebeli” kémkedésre, ha a kémnek - illetve miként a katonai büntetőtörvény 322. § utolsó bekezdése mondja: „a kémkedés főbűnösének vagy bűntársának” - a szóbanforgó előkészületekről tudomása nem volt.
Ellenmondás, illetve következetlenség támadna tehát a katonai büntetőjog terén, ha a most említett, a „katonai büntetőtörvény” 322. § utolsó bekezdése alá eső kémkedés továbbra is az utóbbi bekezdés szerint, tehát immár enyhében büntettettnék, mint a jelen törvényjavaslattal tetemesen megszorított büntetés alá vont „békebeli” kémkedés.
A második bekezdést az a körülmény teszi szükségessé hogy a „katonai büntetőtörvény” az anyagi büntetőjog szabályainak időbeli hatálya tekintetében - eltérően az 1878:V. törvénycikkbe foglalt „Btk.”-től (2. §) - intézkedést nem tartalmaz. (Csak az úgynevezett életbeléptetési nyilt parancs XI. Cikkében foglaltatnak idevágó határozmányok, melyek azonban kizárólag csakis magának a „katonai büntetőtörvény”-nek szabályaira vonatkoztathatók, nem pedig valamely későbbi módosító törvényeire is.
