A magyar városok eddig hiteligényeik kielégítése végett, kölcsönök lebonyolításával foglalkozó magyar nagybankokhoz fordultak, amelyek a pénzpiac helyzete szerint szabták meg a kölcsönnyujtás feltételeit.
A városok - Budapest székesfőváros kivételével - a nyilt piaccal közvetlen összeköttetésben nem voltak, önálló kötvény kibocsátási joguk nem volt. A kibocsátandó kötvények különben a hitelképesség granciáival sem rendelkeztek volna, mert a törvényhozás e kötvényeket kezdetben ezekkel fel nem ruházta.
A községi kötelezők tekintetében az első törvényhozási intézkedést az 1897. évi XXXII. tc. foglalja magában. E törvény előtt a községi közhitel szabályozása csak miniszteri rendeletek útján történt. Az 1897. évi XXXII. tc. a községi kölcsönök olcsóbbá tételét akarta előmozdítani azáltal, hogy az ilyen kölcsönök alapján kibocsátott kötvények törvényes biztosításáról gondoskodott oly módon, hogy községi kötvények hitelképességének emelése érdekében - a pupilláritás kivételével - hasonló biztonsági intézkedéseket léptetett életbe ezekre nézve, mint amilyenek a záloglevelekre nézve érvényben voltak. Később az 1904. évi XXXIV. tc. a pupillaritást megadta Budapest székesfőváros önálló kibocsátású kötvényei részére is, amelyek addig csupán a bélyeg- és adómentesség kedvezményeit élvezték; majd az 1911:XVII. tc. az adó- és illetékmentességen kívül kiterjesztette a pupillaritást Pozsony, Zágráb és Fiume önálló kibocsátású kötvényeire is. Ezzel aztán le is záródnak a magyar törvényhozásnak a községi közhitel érdekének emelését célzó intézkedései.
A magyar városok fejlődésük első fokán nem nagy figyelmet fordítottak a községi közhitelszerzés megkönnyítésére. Ennek oka egyrészt az, hogy hiteligényeik is csekélyek voltak, másrészt a kölcsönök lebonyolításával foglalkozó bankok is szívesen és kedvező feltételű kölcsönök nyujtásával állottak a városok rendelkezésére. Később azonban, amikor a fejlődő kereskedelem és ipar rendkívül mértékben kezdte igénybe venni a nagy tőkét s a rohamosan szaporodó szociális kultúrszükségletek is jelentékenyen megnövelték a közhitel iránti igényeiket s e nagy kereslet a bankok politikájába bizonyos tartozkódást vitt bele s így a hitelmegszorítás ideje éppen egybe esett a közhiteligények nagyarányú emelkedésével, a városok a községi kölcsönügyek iránt is jobban érdeklődni kezdtek s a közhitel nyujtásával behatóbban foglalkoztak, majd később a községi hitelügy fejlesztését és javítását 1909-ben megkezdett szervezkedésük programmjába is felvették. Az akkori idők kedvező pénzügyi viszonyai folytán azonban a községi közhitel kérdése nem volt égető és sürgős s erre magyarázható, hogy 1913. évig ennek megoldása érdekében a városok további lépéseket nem tettek.
Az 1913. évi nyomott gazdasági viszonyok folytán a községi közhitel kérdése ismét az érdeklődés homlokterébe került, s az ez évben Nagyváradon tartott polgármesteri értekezlet komoly mozgalomra is határozta el magát ennek kedvező megoldása érdekében. A világháború kitörése folytán ezt is abba kellett hagyni. A világháború s a forradalmi mozgalmak lezajlása után keletkezett nyomasztó pénzügyi helyzet azonban ismételten a megoldásra váró feladatok homlokterébe állítja a községi közhitel rendezését.
A tőkehiány s az ebből előálló pénzügyi feszültség következtében nemcsak a munkában levő városi közintézmények befejezése válik kétségessé, de a városfejlesztő munkát abba kell hagyni oly időben, amidőn az állam mellett elsősorban a városok alkotó munkája nyujthat teret a vállalkozásnak, foglalkoztathatja az ipart, nyujthat keresetet a munkanélkülieknek.
E súlyos helyzet a községi közhitel rendezését halaszthatatlanná teszi s államgazdasági szempontból is fontos, hogy a várost hiteligények indokolt és lehető gyors kielégítésének módja megtaláltassék.
A magyar városok hitelkeresetét feltűntető adatok szerint hat rendezett tanácsú magyar város és pedig Hajdúböszörmény, Hajdúhadház, Jászberény, Kalocsa, Kisújszállás és Szentes kölcsönt nem igényel, 10 törvényhatósági joggal felruházott és 38 rendezett tanácsú város azonban 139,904.000 aranykorona kölcsönt kíván felvenni, - amely összeget világítási, csatornázási, vízvezetéki berendezések, közüzemek létesítésére és fejlesztésére, közegészségügyi, kulturális és szociális célokra fordítanának.
A kölcsön összegéből a bejelentések szerint 104,106.000 aranykorona jövedelmező, 35,738.000 aranykorona pedig nem jövedelmező befektetésre használtatnék fel.
| Folyó- szám | A befektetés célja | összege | megoszlásának %-a | ||
| 1. | Magángazdasági befektetések, ú. m. ingatlan vétel, gáz, villanytelep és vasút, fakitermelés, városi takarékpénztár, tégla- és cserépgyár, húsüzem, nyomdaüzem, jéggyár és szeszfőzde | 25,118.000 | 17.95% | ||
| 2. | Rendes jövedelmet hajtó befektetések, ú. m. vízvezeték, csatorna, vásárcsarnok, fürdő, kórház, temető és ravatalozás, vágóhíd, szemétfuvarozás, kislakásépítés, továbbá munkásház és szálló | 74,971.000 | 53.59% | ||
| 3. | Külön díjazással terhelt befektetése, ú. m. út-, híd- és parképítés | 4,077.000 | 2.91% | ||
| 4. | Nem jövedelmező befeketések, ú. m. szegényház, iskola, óvoda, színház, mozgó, kultúrterem, városháza, tüzoltó-laktanya, gyermekvédelem, állami előleg visszafizetés és különfélék | 35,738.000 | 25.55% | ||
| Összesen | 139,904.000 | 100% |
A kölcsönnek beruházásokra való fordítása folytán a városok 512,039.257 aranykoronára értékelt vagyona 27%-os emelkedéshez jutna.
A magyar városoknak tőkék, tartalékkészletek rendelkezésre nem állanak, s ez a magyarázata, hogy beruházási szükségletüket egészben kölcsönből kívánják fedezni.
A tartalékkészletek hiánya dacára a magyar városok a legteljesebb mérvben hitelképesek. A 381,482.905 aranykorona jövedelmező és 130,556.352 aranykorona nem jövedelmező, összesen tehát 512,039.257 aranykorona vagyonnal szemben a magyar városok ezidőszerinti összes tartozása 11,225.461 aranykorona. A tartozás az összes vagyonnak csak 2.19%-a.
Az 500,813.796 aranykorona tiszta vagyon az újabban igényelt 139,904.000 aranykorona kölcsönre több mint három és félszeres fedezetet nyujt.
A városok jövedelmező vagyonukból az 1925. évre 16,839.777 aranykorona bevételt irányoztak elő. E bevétel a jövedelmező vagyonnak 4.4%-a. A százalék magassága bizonyítja, hogy a vagyonkezelés módja is általában megfelelő, különösen tekintetbe véve a súlyos gazdasági helyzetet, s azt, hogy a ház-ingatlan kihasználása korlátozva van. A városok háztartási mérlege is aktív, amennyiben a gazdaságilag legkevésbé fejlett város is az állami alapadók 50%-áig mint szélső határig emelkedő községi pótadóval háztartási egyensúlyát biztosítani tudja.
Az 1913. évi vagyonmérleg szerint a magyar városok összes vagyona 562,545.792 aranykorona, tartozása pedig 218,826.722 aranykorona, tiszta vagyona tehát 343,719.070 aranykorona volt. Községi pótadójuknak kivetési százaléka pedig 0-500 között mozgott.
Az 1913. évi vagyoni helyzetet összehasonlítva a folyó 1925. évi vagyoni helyzettel, megállapítható, hogy a városok vagyonilag megerősödtek, adósságaik és közterheik csökkentek, teherbíró képességük tehát fokozódott.
Az újabb beruházások vagyoni helyzetüket nem fogják rontani, mert abból 74.5% jövedelmező befektetés.
Mindezekből pedig következik, hogy a városok okszerű gazdálkodást folytatnak, mert túlnyomó részben olyan befektetésekre kívánják a hitelt felhasználni, amelynek tulajdonképpen az a szerepe, hogy a városi társadalom széles körzetéből felszívják az anyagi erőt a közület számára. A tervezett beruházások a produktív és improduktív jelleg kedvező arányával csak előnyös befolyással lesznek a városok hitelképességére.
Mind e biztosítékok mellett azonban a városok hitelszerzése jelentős akadályokba ütközik. A külföldi s úgyszólván Európa minden oldaláról igen keresett hitelforrásokkal nem tudnak oly közvetlen összeköttetésbe lépni, amely igényeiknek megfelelne. A magyar városoknak ugyanis - Budapest kivételével - mint előbb említve volt, eddig nincs meg az a joga, hogy önálló kibocsátású kötvényeivel közvetlen összeköttetésbe lépjenek a nyílt piaccal.
Az ország tőkeszegénysége folytán a belföldi piac nem elégítheti ki a városok hitelszükségletét. A világháború s ezután a forradalmi mozgalmak gazdaságilag súlyos helyzetet teremtettek, s így a magyar városok sajnos nem követhetik Liverpool és Birmingban városok példáját, amelyeknek, ha kölcsönre van szükségük, akkor saját polgáraikhoz fordulnak.
E tőkeszegénység pedig elsősorban a befektetési papirokkal szemben nyilatkozik meg.
E túlfeszített financiális helyzetben a magyar kormány államadóssági szempontból fontosnak tartja, hogy a maga részéről is minden erővel elősegítse a községi hitel kielégítését.
A kormánynak ezt az állásfoglalását megkönnyíti, hogy az előbb vázolt háztartási helyzet folytán a városok kölcsön egyrészt jó befektetésnek bizonyul, másrészt a kölcsönakció támogatása kormányzati célok keresztűlvitelét is elősegíti.
A községi hitel kedvező megoldására reményt nyujt, hogy a külföld részéről a városi hitel nyujtására hajlandóság mutatkozik.
A szerzett tapasztalatok igazolják, hogy a külföldi pénzpiac, forgalmához képest csekély összegű emissziókkal nem foglalkozik.
A városok anyagi érdekeinek is jobban felel meg, ha nem kis összegű kölcsönök felvétele iránt indítanak elszigetelt külön akciót, mert a felmerülő költségek a kölcsön összeg nagyságával rendszerint fordított arányban vannak. A városok tehát külön akció mellett nehezebb feltétel mellett juthatnak kölcsönhöz, mint egyesített hitelakció keretében.
Igaz ugyan, hogy a városok önrendelkezési jogának egy lényeges attributumaként jelentkezik a pénzügyi téren való cselekvési szabadság, a pénzügyi önállóság. A városok gazdasági önállóságának teljes kifejlődéséhez, mint lényeges kellék mutatkoznék tehát annak a lehetővé tétele, hogy a városok, szabadon minden korlátozástól mentesen kereshessék fel a nyilt piacot, s lépjenek összeköttetésbe minden közvetítő nélkül a kinálkozó tőkével.
A kötvény forgalomképességének lényeges kelléke a kölcsönkötvény nagysága, mert minél nagyobb tőkéről szól egy kibocsátás, annál elterjedtebb s így annál valószínűbb, hogy tőzsdei kínálata megfelelő kereslettel találkozik. A kötvények árfolyamalakulatainak figyelemmel kísérése és gondozása a pénzpiacról való állandó összeköttetést tesz szükségessé, aminek a kisebb városok megfelelni nem tudnak. Végül a mai hitelviszonyok között különösen mérlegelni kell a közhiteli érdekeket és számolni kell azzal, hogy esetleges fizetési zavarok esetén olyan nyugtalanság támadhat a nemzetközi pénzpiacon, amelynek leküzdése a magyar közgazdasági életet súlyos áldozatok meghozatalára kényszeríthetné. Az önálló kötvénykibocsátás engedélyezése helyett tehát a városok egyetemére nézve a hitelügy más megoldását kell keresni.
A városoknak nincs közvetlen kapcsolatuk a hitelforrásaikkal, s így elsősorban ennek megteremtéséről kell gondoskodni, s a községi kötelezők hitelképességének emelésével, a kölcsön felvételeit kell a lehetőség szerint kedvezőbbé tenni.
A községi hitelügy terén tehát kétféle a teendő, és pedig: 1. a hitelszervezés, 2. a községi kötelezők fogalomképességének és kedveltségének előmozdítása, illetve megteremtése.
Az előbb elmondottak szerint egyes városoknak a nyilt piaccal való összeköttetésével a hitelkérdés nem oldható meg. A hitelszervezés tehát csakis az egyesített városoknak a nyilt piaccal való kapcsolatba hozatalával történhetik.
E megoldás célszerű voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a mienknél sokkal tőkeerősebb - így a dán- és finn-államokban a városi hitelkérdés megoldására ezt a módot tartották legalkalmasabbnak.
A hitel céljából való egyesülés előnye abban van, hogy ilykép egy olyan egységes kötelezvénytípus keletkezik, amely a maga bonitása révén versenyképessé válik, nem lesz kitéve méltánytalan megkülönböztetésnek a befektetési piac többi papírjaival szemben.
Hazánkban a városok hitelcentralizációjára a jelen viszonyok között különösen szükség van, mert a külföldi tőkét, amelyre rá vagyunk utalva, csak így közelíthetjük meg s csak így tehetünk egy egységes és tervszerű fellépést.
Az így kibocsátott községi kötelezők fel is ruházhatók az állam részéről a hitelképesség mindama kellékeivel amelynek révén versenyképesség válnak.
Az állam közreműködése a városi hitelügy ily megoldása mellett két irányban nyilvánulhat meg és pedig: 1. segítséget nyujt a városoknak hitel céljából való egyesülésükhöz, 2. állami autorizációval látja el a kibocsátandó községi kötelezőket.
Az egyesülés lényege abban van, hogy egy központi intézmény (szerv) létesíttetik, amely a tőkét a maga központi kötvényeinek kibocsátásával a nyilt piacokon megszerzi és közvetíti a hitelkereső városoknak.
A kibocsátott községi kötelezőknek a külföldi piacokon való elhelyezését pedig annak törvényhozásilag való kimondásával kívánom megkönnyíteni, hogy
a) az így kibocsátott községi kötelezők adó- és illetékmentesek, óvadékképesek és pupilláris elhelyezésre alkalmasak,
b) a kölcsön-kamat és törlesztés bíztosítására a városok általános kereseti adóból eredő jövedelme és forgalmi adóból való részesedésre leköttetik, e célból a kölcsön törlesztésének időtartamára e jövedelmek élvezetében a városok meghagyatnak ugyan, e jövedelmeknek a kölcsönszolgálat ellátására szükséges része azonban visszatartatik, s annak a kölcsön-tartozásra leendő beszolgáltatásáról a kormány gondoskodik.
Az ily feltételek mellett nyujtott hitel biztonságát mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a városok az 1925. évre általános kereseti adóból 7,154.137 aranykoronát, forgalmi adóból való részesedés címén pedig: 4,143.716 aranykoronát, e két címen tehát összesen: 11,297.853 aranykoronát irányoztak elő, amely összeg az egész kölcsön szükséglet törlesztésére, kedvezőtlen feltételekkel számolva is egymagában közel elegendő, pedig külön fedezet kijelölésére tulajdonképen csak a nem jövedelmező befektetéseknél volna szükség, ily célokra pedig a városok csakis 35,738.000 aranykoronát igényelnek.
A hitelszerzés e formája mellett a városok egyetemleges szavatosságát el lehet ejteni s az állami támogatásra is megfelelő mód találtatik.
Miután pedig a városok vezetői - nyilatkozataikból ítélve - a városi hitelügy ilyen megoldását kedvezőnek tartják, ennélfogva ahhoz, hogy az előbb kifejtett alapelveken nyugvó törvényjavaslat előterjesztésével, segítőkezet kívánok nyujtani.
A törvényjavaslatban szabályozott keretek arra szolgálnak, hogy a hitelnyujtó és hitelkereső egymásra találjanak.
Ez a szakasz a törvényhatósági jogú és rendezett tanácsú városokat azzal a joggal ruházza fel, hogy a külföldi piacon meghatározott értékben hosszúlejáratú, törlesztéses kölcsönt vehessenek fel. A városok vagyona és hitelképességének megóvásához fűződő, de meg közhiteli érdekek teszik szükségessé, hogy meghatároztassék az az összeg, amelynek céljaira a városok a külföldi pénzpiacot kötelezők kibocsátása útján igénybe vehetik.
Az általános indokolásbna rámutattam, hogy a városok 139,904.000 aranykorona hitelt igényelnek. Ezzel a hitelkeresettel szemben egyelőre mintegy 75 millió aranykoronának megfelelő kötvénykölcsön felvétele engedélyeztetik, amelyből ezidőszerint mintegy 50 millió aranykoronának megfelelő kölcsön megszerzésére van kilátás. Ennek az összegnek segélyével a városok egy-két évig beruházó munkát folytathatnak. A jelenlegi hitelviszonyok mellett nem volna célszerű, ha a városok a legközelebbi idő szükségletének kereteit meghaladó hitelműveletbe bocsátkoznának. Remélhető, hogy a pénzpiac feszültsége a jövőben enyhülni fog s az ezzel járó előnyök kihasználására kell a városoknak számítaniok. A törvényjavaslat a városoknak a külföldi pénzpiaccal való olyan közvetlen kapcsolatát teremti meg, amelynek révén a magyar városi kötelezők bonitása a külföldi piacokon általánosan elismertté s mint befektetési papír közkedveltté válhatik s ezzel a később hitelkielégítésnek olyan útja nyílik meg, amelyen haladva, a pénzpiac kedvezőbb alakulásával járó előnyöket a városok a maguk számára közvetlenül megszerezhetik.
Budapest székesfővárosi különleges hiteljogi helyzeténél és elütő viszonyainál fogva a vidéki városok ez együttes akciójába be nem vonható.
Az általános indokolás rámutat, hogy - Budapest székesfőváros kölcsöneitől eltekintve - községi hitelezőket eddig csak az 1897:XXXII. tc. rendelkezéseinek megfelelően hazai intézetek bocsáthattak ki. Miután az 1. § a városoknak külföldi kötvénykölcsön felvételét engedélyezi, alakitani kell egy szervet, amely a kötvények kibocsátására jogosult legyen. Azok a vagyonfelügyeleti és közhiteli érdekek, amelyek a városi kölcsönfelvétel engedélyezésénél szem előtt tartandók, szükségessé teszik, hogy e kibocsátó szerv működése állandóan a kormány felügyelete alatt álljon. E célból a bizottság elnöki tisztét e szakasz a kormány kiküldöttére ruházza, s e mellett a pénzügyminiszternek és a belügyminiszternek adja meg s jogot, hogy a bizottság egy-egy tagját kinevezhessék. Ezzel az intézkedéssel biztosítani kívánja a tervezet azt is, hogy a bizottságban megfelelő szakerők foglaljanak helyet. A bizottság negyedik tagsági helye a városi érdekek képviselőjének van fenntartva.
A rendezett tanácsú városok törzsvagyonára vonatkozó és kölcsönfelvételi határozatait az 1886:XXII. tc. 24. §-a értelmében a vármegye törvényhatósága hagyja jóvá. A kölcsön vagyonfedezetének biztosítása végett, de meg a hitelképesség érintetlen megóvása érdekéből is szükséges, hogy azoknak a rendezett tanácsú városoknak, - amelyek a kölcsönből részesedni kívánnak, - a törzsvagyonra vonatkozó és kölcsönfelvételi határozatai érvényéhez a vármegyei törvényhatóság jóváhagyásán kívül a kormányhatósági megerősítés is megkívántassék.
A kölcsön kivételes biztonságát nyujtja az 5. §.
A kölcsönszolgálat ellátásban esetleg zavart okozó véletlen körülmények következményeit hárítja el a §, amidőn a törlesztési részletek biztosítására az évi kamat és törlesztési hányad félösszegét a kölcsön összegéből rendelkezésre visszatartja. A kölcsön a városokat illeti, azok érdekeit szolgálja, aminek természetes következménye, hogy a kölcsönszolgálat ellátásából folyó költségeket is megfelelő arány szerint a városoknak kell viselniök.
A kölcsönt a városok állami felügyelet alatt veszik fel, a hitelnyujtás feltételeit szabályozó szerződést a kölcsönt vevő városok nevében a kormány köti, a kölcsön kezelésére vonatkozó szolgálatot tehát a kormánynak nemcsak felügyeleti hatásköréből folyólag kell ellenőriznie, de közhiteli érdekekből is fokozottan őrködnie kell azon, hogy a városok kölcsönszolgálatának ellátása körül zavaró körülmény fel ne merüljön.
Az ebben a szakaszban megállapított törvényes kedvezményeknek az a céljuk, hogy növeljék a városi kötvények értékét, s ezzel a külföldi piacon való elhelyezését megkönnyítsék. A városi kötvényeknek olyan kedvezményeket nyujt a javaslat, mint amilyeneket az 1925:XV. tc. a mezőgazdasági hitel megszerzését megkönnyítendő, az idézett törvény 1. §-ának rendelkezései szerint kibocsátandó zálogleveleknek biztosított.
A kölcsönt a városok a külföldi piacon egységes kötvények kibocsátásával veszik fel. Ez új kölcsöntípus kibocsátása a hitelszervezés olyan munkáját teszi szükségessé, amelyet a városok külön-külön nem végezhetnek, - és sikeres csakis központi vezetés mellett lehet. A hitelszervezés e munkájának végzésére a pénzügyminiszter illetékes, amiből következik, hogy a kölcsönnyujtás feltételeinek szabályozására vonatkozó szerződés megkötésére is őt kell felhatalmazni.
