Magyarország és a Német Birodalom között kifejlődött élénk gazdasági forgalomnak folyománya, hogy a két államterület polgárai és különböző magángazdasági érdekcsoportjai a másik államterületen ipari, kereskedelmi és általában vállalkozói tevékenységet fejtenek ki és különböző gazdasági érdekeltségeket vállalnak. Annak folytán, hogy mindegyik államnak külön adórendszere van, ezen adórendszerek szerkezete mellett lehetséges, hogy a két állam területén gazdaságilag érdekelt természetes és jogi személyek ugyanazon vagyon vagy jövedelem után mind a két állam adórendszerébe bevonatnak, vagyis kétszeresen kerülnek adó alá. A gazdaságilag sok vonatkozásban kölcsönösen érdekelt államoknak tehát a tisztán gazdasági természeti kérdéseknek nemzetközi szabályozásán túlmenőleg egész természetesen olyan államszerződésnek létrehozására is kell törekedniök, melyek a kétszeres megadóztatásoknak elejét veszik, illetve azokat megszüntetik.
Az adózási kérdések szabályozásának normális viszonyok mellett is kiváló jelentősége van, de ennek a szabályozásnak szükségessége előtérbe lép különösen ezidőszerint, midőn a világháború nyomán keletkezett rendkívüli állami terhek az európai államoknak mindegyikét rendkívüli pénzügyi erőfeszítésekre, nevezetesen igen súlyos adók viselésére kényszerítik. Ilyen körülmények között a kétszeri adózás kétségtelenül fokozottabb mértékben zavarná a gazdasági tevékenységet és a gazdasági számvetéseket, mint normális időben és sok esetben a teherviselőképesség túlfeszítését eredményezné.
A Német Birodalommal kötött adóügyi szerződések közül két szerződés vonatkozik a kétszeres adóztatások elhárítására; nevezetesen egyik az egyenes adók, a másik az örökösödési illetékek tekintetében.
Az A) szerződéshez
A Német Birodalommal az egyenes adók tekintetében előállható kétszeres adóztatás elhárítása tárgyában kötött szerződés két egymást kiegészítő alapelven épült fel. Az egyik elv a területiség (territoriálitás) elve, a másik a lakóhely szerinti adóztatás elve.
A területiség elve irányadó az olyan vagyonok és jövedelmek megadóztatásánál, melyek valamely államterülethez vannak kötve. E szerint a tárgyi elv szerint valamely vagyon vagy jövedelemforrás jövedelmének megadóztatása - személyre való tekintet nélkül - még a két állam adórendszerének összeütközése esetén is kizárólag abban az államban történhetik, amelyben a vagyontárgy, illetve a jövedelemforrás van. Ennek megfelelően a territoriális elv nyer alkalmazást a szerződő államok valamelyikének területén fekvő ingatlanok (földterületek és épületek), az ingatlanokra bekebelezett követelések, a helyhez kötött haszonhajtó foglalkozások, a valamely állam területén gyümölcsözőleg elhelyezett betétek megadóztatásánál, továbbá ez az elv nyer alkalmazást az egyik állam közpénztárából fizetett különféle illetmények megadóztatásánál. Irányadó ez nemcsak a hozadéki, hanem a személyi adók (jövedelem- és vagyonadó), valamint az egyszer s mindenkorra járó vagyonadók (szükségadó, vagyonváltság) megállapításánál.
A másik adóztatási elvnek, a lakóhely (székhely) szerinti adóztatás elvének megfelelően azok a vagyonok és jövedelmek, melyek nincsenek kötve a szerződő államok valamelyikének államterületéhez, abban az államban kerülnek adó alá, melyben a vagyon birtokosának és a jövedelem élvezőjének lakóhelye, illetve jogi személyeknél, amely államban ezeknek székhelye (igazgatási helye) van. Ennek különösen a tőkevagyon, tőkejövedelem és az ingó vagyon megadóztatásánál van nagy jelentősége.
A XIII. Cikkhez
A szerződés különleges szabályt állít fel a dunai hajózási vállalatok üzleti adójának fizetésére nézve. A szerződés szerint ugyanis a dunai hajózási vállalatok, eltérőleg az általános szabálytól, üzemük után nem az üzlettelepek államában, hanem csakis abban az államban vonandók adók alá, amelyben székhelyük, vagy igazgatási helyük van. Ez a szabályozás főleg adótechnikai könnyítést céloz, mivel szükségtelenné teszi a hajózási vállalatok adóalapjának a szerződő államok hajózási vonalába eső üzlettelepek szerint való megosztását.
A B) szerződéshez
A halálesetre szóló illetékek tekintetében a kétszeres adóztatás elhárítása céljából a Német Birodalommal kötött szerződés kiegészíti az egyenesadók tekintetében előállható kétszeres adóztatások elhárítása tárgyában kötött szerződés határozmányait. Ez a szerződés azt az alapelvet követi, hogy a két szerződő állam egyikének polgára után maradt ingatlan hagyatéki vagyon csak abban az államban esik halálesetre szóló illeték alá, amelyben az ingatlan fekszik. Hasonló elbírálás alá esnek azok a jogosítványok, amelyekre a földterületekre vonatkozó polgári szabályok nyernek alkalmazást, továbbá az ingatlan vagyonra vonatkozó használati jogok, valamint az olyan jogok, melyek ingatlan vagyonra vannak biztosítva vagy azt terhelik.
Ami annak a kérdésnek eldöntését illeti, hogy az ingó vagyon mely államban vonassék öröklési illeték alá, több szempontból lehet irányadó. Döntő lehet vagy az örökhagyó lakóhelye, vagy annak állampolgársága, vagy az ingó vagyon fekvési (őrzési) helye. Ebben a tekintetben a Német Birodalommal kötött szerződésben az az alapelv érvényesül, hogy az ingó hagyatéki vagyon abban az államban tartozik halálesetre szóló illeték alá, amelynek az örökhagyó halálakor állampolgára volt. Ez a szabály felel meg legjobban a magyar illetéktörvényben felvett annak az általános szabálynak, mely szerint a magyar állampolgárnak összes ingó vagyona a magyar állam területén esik öröklési illeték alá. A szerződés azonban ezzel az általános szabállyal szemben azt a korlátozást tartalmazza, hogy olyan esetekben, midőn az örökhagyónak halálakor a másik államban lakóhelye, vagy ilyenek hiányában állandó tartózkodási helye volt, úgy az itt (a másik) államban található hagyatéki vagyon ebben az államban vonandó halálesetre szóló illeték alá. Az örökhagyó lakóhelye szerint meghatározott államnak tehát biztosítva van az a joga, hogy a területén található hagyatéki vagyont saját törvényei szerint öröklési illeték alá vonhassa. Ennyiben tehát a szerződés lényegesen közeledik a lakóhely szerinti szubjektív adóztatás alapelvéhez.
A C) szerződéshez
Nemzetközi jogsegély abból a célból, hogy az egyik állam hatóságai a másik állam hatóságainak bizonyos cselekmények foganatosításánál támogatást nyujtsanak, a polgári jog terén már eddig is létezett. Ennek a jogsegélynek kialakulására erős befolyást gyakoroltak azok a magángazdasági érdekek, melyek különösen az ipar és kereskedelemhez fűződnek és a nemzetközi gazdasági forgalom növekedésével jelentőségükben is megnövekedtek. A nemzetközi jogsegélynek gyakorlati kifejlesztésére az irodalom és az egyes államok egyaránt nagy súlyt helyeztek. Bizonyoságot szolgáltatnak erről a polgári peres eljárásra vonatkozólag az 1905. évi július hó 17-én Hágában kelt és hazánkban az 1909. évi XIV. törvénycikkben becikkelyezett nemzetközi egyezmény, valamint az egyes államok közötti jogi egyezmények. A kölcsönös jogsegély megvalósult a büntetendő cselekmények üldözésénél, különösen a tettesek kölcsönös kiadására nézve is.
Az irodalom már régebben kiemelte annak a célszerűségét, hogy a nemzetközi pénzügyi jog terén is jogsegélyegyezmények létesüljenek, mindazonáltal erre vonatkozólag általános szabályozás még ezideig nem jött létre, habár bizonyos kérdésekre nézve Ausztriával (pl. illetékek és díjak tekintetében az 1899. évi XLVI. tc. szerint) és Szászországgal már régebben is voltak kölcsönös jogsegélyt biztosító egyezményeink.
A világháború után, különösen az adóterhek növekvő súlyának hatása alatt, mind jobban megfigyelhető volt az adóköteleseknek az a törekvése, hogy az adótól való menekülés célzatával tőkéiket az adóhatóságok elől külföldre vigyék. A tőkéknek ez a menekülése folytonosan fenyegeti az államháztartások érdekeit. A tőkék menekülésének megakadályozása egyik államnak sincs hatalmában, hacsak e célból elviselhetelen bilincseket nem raknának a gazdasági forgalomra. De ha nem is lehet megakadályozni a tőkék kivándorlását, mégis csökkenteni lehet az erre irányuló törekvéseket és az államokat fenyegető pénzügyi hátrányokat, ha sikerül az adóköteleseket az idegen államokban is adófizetésre kényszeríteni és az adókat az ottani hatóságok útján az ott található vagyonból behajtani. Egy ilyen lehetőség feltétlenül csökkentőleg hat a tőkekivándorlásra. De az adótól való menekülés célzatával történő tőkekivándorlási esetektől eltekintve, általános szempontból is gondoskodni kell arról, hogy az olyan tőkék, melyek a jobb kereseti lehetőségek miatt vándorolnak ki a külföldre, ki nem vonják magukat azon állam adóztatási hatásköréből, melyek védelmét eddig élvezték. Csakis a nemzetközi együttműködés útján lehet az államok jogos adóztatási igényeit biztosítani, ami szükségessé teszi a megfelelő egyezmények kötését.
Az I. Cikkhez
A jogvédelemről szóló fejezet az egyenlő adóügyi elbánást biztosítja az adóköteleseknek, tekintet nélkül arra, vajjon azok természetes avagy jogi személyek-e avagy ilyen személyiséggel nem is bírnak, minélfogva az egyik szerződő állam honosaitól nem tagadható meg semmi olyan jogorvoslati út, amely a másik szerződő állam honosait megilleti. Az ebben a fejezetben biztosított egyenlő elbánás elvéből folyik az is, hogy az egyik szerződő állam polgára a másik államban nem terhelhető súlyosabb adóval, mint ennek az államnak polgárai.
A II. Cikkhez
A jogsegélyről szóló fejezetben mindkét állam kötelezi magát arra, hogy az összes adóügyekben, továbbá a tőkekivándorlás és adótól való menekülés eseteiben úgy az adók megállapításánál és biztosításánál, mint a jogorvoslati eljárás és a behajtás terén egymásnak kölcsönösen hatósági és jogsegélyt nyujtanak. Ennek az alapgondolatnak megfelelően tárgyalja a jogsegélyegyezmény a kézbesítések és megkeresések kérdését (IV-VII. Cikk), a megkeresések foganatosításának kérdését (VIII-IX. Cikk) és a behajtási eljárást.
A III. Cikkhez
A kézbesítési eljárás szabályainak megalkotásánál irányadóul szolgáltak a polgári peres eljárásra vonatkozólag Hágában kötött egyezmény szabályai, ezeknek lehető egyszerűsítésével. Az egyszerűsítéshez tartozik, hogy eltekintve a behajtási eljárás terén nyujtandó jogsegélytől, a két állam hatóságai közvetlenül érintkeznek (IV. Cikk). A szerződés a közvetlen érintkezés jogát a két állam középfokú hatóságaira ruházza. Minthogy pedig a megkereső államnak fontos érdekei fűződnek ahhoz, hogy a megkeresés gyorsan legyen foganatosítható, az eljárás az alakiságoktól is lehetőleg mentesíttetik. Az eljárás gyorsaságát célozza pl. az a rendelkezés, hogy olyan esetekben, midőn a megkeresett hatóság a megkeresés foganatosítására területileg nem illetékes, úgy azt nem küldi vissza, hanem a megkeresést az illetékes hatósághoz hivatalból áttenni köteles.
A VIII. Cikkhez
A megkeresések teljesítésénél a megkeresett állam hatóságai ugyanolyan kényszereszközöket kötelesek alkalmazni, mint a saját hatóságoktól származó megkeresések foganatosításánál. Azonban az egyes államok jogrendszerének különbözőségére is figyelemmel kell lenni. Erre való tekintettel a szerződés általában minden olyan kényszereszköz alkalmazását kizárja, aminőt hasonló esetben a megkereső államnak sincs módjában alkalmazni.
A IX. Cikkhez
A megkeresések teljesítése általában véve költségmentes, kivételeknek csak a szerződés IX. Cikkében meghatározott indokolt esetekben van helye.
A X. Cikkhez
A szerződésnek X-XIII. Cikkei a behajtási eljárásra vonatkoznak. Itt mindenekelőtt eldöntendő volt az a kérdés, vajjon behajtásnak lehet-e helye olyan esetekben, amidőn a határozat - melynek végrehajtása szóba jöhet - még nem emelkedett jogerőre. Az egyes államok belső törvényhozása általában megengedi az ilyen még megtámadhatatlanná nem vált határozatok végrehajtását, mégis a nemzetközi jogsegély terén ennek az alapelvnek alkalmazása sokszor súlyosan érintené az egyes adókötelesek érdekeit. A jogorvoslati eljárás során az állami követelések jogossága sokszor megdől. Ilyen követeléseknek előzetes behajtása méltánytalan lenne, de a behajtott összegeknek a külföldön való visszatérítése is hosszadalmas és nehézkes eljárással van egybekötve. Ezekre való tekintettel a szerződés sem helyezkedik a korlátlan behajtás álláspontjára, amennyiben a behajtást csak a megtámadhatatlanná vált határozatok alapján teszi lehetővé. A jogerőssé még nem vált, de egyébként végrehajtható határozatok alapján azonban a megkereső állam polgáraival szemben zálogolás útján ideiglenes biztosítás kérhető. De ilyen esetben is kérheti az érdekelt fél a zálogolás feloldását, ha megfelelő biztosítékot nyujt. Egyébként a megtámadhatatlanná vált határozatok végrehajtása iránti megkereséshez a megkereső állam illetékes hatóságának nyilatkozata csatolandó arról, hogy a határozat megtámadhatatlanná vált és ennek a hatóságnak illetékességét a megkereső állam legfelsőbb pénzügyi hatóságának kell igazolni. Maga a végrehajtás vagy biztosítás a megkeresett állam jogszabályai szerint megy végbe.
A XIV. Cikkhez
A szerződés XIV. Cikke felsorolja azokat az eseteket, amelyekre a jogsegély nem terjedhet ki. A jogsegélymegállapodások egyik régi alapelvének megfelelően nem nyujtható hatósági és jogsegély a megkeresett állam olyan polgáraival szemben, akiknek lakóhelye vagy állandó tartózkodási helye ezen állam területén van. Megtagadható továbbá a hatósági és jogsegély, ha a megkeresett állam az intézkedést fenségjogai vagy biztonsága szempontjából veszélyesnek tartja. Az anyagi viszonosság alapelvének megfelelően továbbá gondoskodni kellett arról is, hogy a megkereső állam a jogsegély terén ne kívánhasson többet, mint amennyit maga is nyujtani képes. E szerint nem kívánhat véleményeket, jelentéseket a másik állam hatóságaitól a nem adókötelesek felől, ha hasonló véleményeket vagy jelentéseket saját törvényei szerint be nem szerezhet. Tényleges viszonyok közlésére irányuló olyan megkeresések foganatosítása is megtagadható, ha ezen viszonyokról csak olyan jelentési kötelesség alapján lehet tudomást szerezni, aminő a megkereső államban statuálva nincsen, végül megtagadható a megkeresés foganatosítása, ha az az üzleti titok megsértésével járna.
A III. címhez
A III. fejezet, mely az okiratok hitelesítéséről szól, felmenti a pénzügyi bíróságokat, valamint a két állam legfelsőbb vagy magasabb fokú pénzügyi hatóságait attól, hogy a másik államban felhasználandó okiratokat hitelesítsék.
