1925. évi XLIV. törvénycikk

a burgonyarák és a kolorádóbogár, valamint a burgonyatermesztést veszélyeztető egyéb betegségek behurcolásának és elterjedésének megakadályozásáról * 

1. § Burgonyarákkal (Chrysophlyctis endobiotica Schilb., Synchytrium endobioticum Perc.) vagy kolorádóbogárral (Leptinotarsa decemlineata Say.) vagy a burgonyatermést veszélyeztető egyéb betegséggel fertőzött vagy ily fertőzésre gyanús burgonyát külföldről az országba behozni vagy az ország területén átvinni egyaránt tilos.

2. § A burgonyarák és a kolorádóbogár, valamint a burgonyatermesztést veszélyeztető egyéb betegségek behurcolásának és elterjedésének meggátlása céljából az országba behozatalra szánt burgonyaszállítmányokat az ország határán (belépő vámhivatali állomás) hivatalos vizsgálat alá kell venni.

A vizsgálatot a földmívelésügyi minisztertől kirendelt szakközegek végzik.

A déli államokból érkező új burgonyaszállítmányok és a kísérletügyi célokat szolgáló, öt métermázsát meg nem haladó, valamint a póstai küldemények vizsgálatának módozatait a földmívelésügyi miniszter rendelettel szabályozza.

3. § Az országba behozatalra vagy az ország területén átvitelre szánt minden burgonyaszállítmányt az illetékes külföldi szakintézet vagy szakközeg hivatalos származási és egészségügyi bizonyítványával kell ellátni.

E bizonyítványnak tartalmaznia kell:

a) a burgonya származási helyének (gazdaság, község, közigazgatási kerület) és fajtájának megjelölését;

b) a vizsgálat időpontját, valamint azokat az adatokat (szállítmányra alkalmazott zárjegynek, a szállítóeszköznek stb. leírása), amelyekből a burgonyaszállítmánynak a bizonyítvány szerint megvizsgált burgonyával való azonossága megállapítható;

c) annak a megállapítását, hogy a megvizsgált burgonya burgonyaráktól és kolorádóbogártól, valamint a burgonyatermelést veszélyeztető egyéb betegségtől mentes, de ily fertőzésre nem is gyanús, továbbá, hogy a burgonya termelőhelyén 10 kilométer körzetben burgonyarák, vagy arra gyanús eset és 20 kilométernyi körzetben kolorádóbogár nem fordult elő.

4. § A feladó köteles az országba behozatalra szánt burgonyaszállítmány érkezésének megközelítő időpontjáról, a mennyiségnek és a belépő vámhivatali állomásnak megjelölésével a m. kir. növényélet- és kórtani állomást (Budapest, II., Debrői-út 17.) értesíteni.

A beléptető határszéli m. kir. vámhivatal (vámhivatali kirendeltség) a burgonyaszállítmánynak a belépő állomásra érkezéséről táviratban értesíti a m. kir. növényélet- és kórtani állomást, annak a megjegyzésével, hogy a szállítmány származási és egészségügyi bizonyítvánnyal el van-e látva, vagy nincs.

A m. kir. növényélet- és kórtani állomás ennek az értesítésnek alapján gondoskodik arról, hogy a földmívelésügyi minisztertől kirendelt szakközeg a vizsgálatot hivatalból haladéktalanul teljesítse.

5. § A beléptető határszéli m. kir. vámhivatal (vámhivatali kirendeltség) a belépő állomásra érkező burgonyaszállítmányt a hivatalos vizsgálat foganatosításáig szigorú őrizet alatt tartja.

A földmívelésügyi minisztertől kirendelt szakközeg a vizsgálatot a származási és egészségügyi bizonyítvány alapulvételével foganatosítja.

Ha a vizsgálatot teljesítő szakközeg megállapítja, hogy a burgonya a származási és egészségügyi bizonyítvány szerint megvizsgált burgonyával azonos és a 3. § c) pontjának megfelelően fertőzéstől mentes és fertőzésre nem is gyanús, a vizsgálatnak ezt az eredményét a fuvarlevélen tanusítja. Ezzel az igazolással a szállítmány továbbítható.

Ha ellenben a vizsgálatot teljesítő szakközeg azt állapítja meg, hogy a burgonya fertőzött, vagy fertőzésre gyanús, vagy a vizsgálatot amiatt mellőzi, mert a szállítmányt származási és egészségügyi bizonyítvány nem kíséri, vagy az a 3. §-ban meghatározott kellékeknek nem felel meg, ehhez képest a fuvarlevélre az ok megjelölésével a továbbítás tilalmát jegyzi fel. Az ily szállítmány illetékes intézkedésig a belépő állomáson a beléptető határszéli m. kir. vámhivatal (vámhivatali kirendeltség) szigorú őrizete alatt marad.

Az eljáró szakközeg jelentése alapján a m. kir. növényélet- és kórtani állomás a fertőzött szállítmányt rendszerint azzal a felhívással bocsátja a feladó rendelkezésére, hogy az értesüléstől számított nyolc nap alatt a visszaszállításról gondoskodjék. Erről a belföldi címzettet is értesíteni kell. Ha a kitűzött határidő alatt sem a feladó, sem a címzett nem intézkedik, a m. kir. növényélet- és kórtani állomás a szállítmányt megsemmisítteti. A rendelkezésre bocsátás mellőzésével, a felek egyidejű értesítése mellett, helye van a megsemmisítésnek akkor is, ha a szállítmány oly mértékben fertőzött, hogy a belépő állomáson veszteglése is a fertőzés terjedésének veszélyével fenyeget.

Egyhébb fertőzés esetében, ha a behurcolása elleni védekezés meghiusításától sem kell tartani, a m. kir. növényélet- és kórtani állomás indokolt felterjesztésére a földmívelésügyi miniszter megengedheti a burgonyának ellenőrzés mellett a felek részéről megjelölt belföldi ipartelepre szállítását és ott hatósági ellenőrzés alatt ipari célra feldolgozását.

6. § Ha valamely külföldi állam részéről a burgonyarák, a kolorádóbogár, vagy a burgonyát fertőző egyéb betegség behurcolásának veszélye fenyegető jelleget ölt, a földmívelésügyi miniszter az onnan származó burgonya behozatalát vagy átvitelét a veszély idejére általában eltilthatja.

7. § Aki burgonyát termeszt, vagy aki burgonyát ipari feldolgozás végett üzemében vagy forgalombahozatal céljára raktáron tart, amennyiben burgonyarák vagy kolorádóbogár fellépését észleli vagy gyanítja, köteles az esetet a községi előljáróságnak (városi tanácsnak) haladéktalanul bejelenteni.

Az előljáróság (tanács) a burgonyarák esetét a m. kir. növényélet- és kórtani állomásnak, a kolorádóbogár esetét pedig a m. kir. rovartani állomásnak a gazdaság vagy telep feltüntetésével táviratban jelenti.

Az állomás e jelentés alapján haladéktalanul gondoskodik arról, hogy a földmívelésügyi minisztertől kirendelt szakközeg a helyszíni vizsgálatot megtartsa.

Az eljáró szakközeg vizsgálat vagy ellenőrzés céljából bármely fertőzött vagy fertőzésre gyanús területre (gazdaság, telep, raktár) beléphet és mintát vehet. Az eljáró szakközeg a vizsgálat eredményéről jelentést tesz az állomásnak, amely fertőzés esetében a fertőzött területet a rajta levő burgonyakészletekkel együtt zár alá helyezi. A zár alá helyezés ellen az érdekelt felek előterjesztést tehetnek, amely fölött a földmívelésügyi miniszter dönt.

A jelen § első bekezdésében meghatározott kötelező jelentés megtételétől kezdve addig, amíg az állomás a fertőzéstől mentességet, vagy a fertőzés megszűnését meg nem állapítja, s utóbbi esetben a zár alá helyezést meg nem szünteti; a fertőzésre gyanús, vagy a fertőzés miatt zár alá helyezett területről burgonyanövény bármely részét, bárminemű tartályt, zsákot, vagy egyéb tárgyat, amely fertőzött, vagy fertőzésre gyanús burgonyával érintkezésben volt, továbbá állati trágyát vagy trágyalevet elszállítani, úgyszintén fertőzött vagy fertőzésre gyanús burgonyát elvetni egyaránt tilos.

8. § Az állomás a fertőzött burgonyakészleteket rendszerint megsemmisítteti, azonban indokolt felterjesztésére, ha a fertőzés leküzdésének sikerét nem veszélyezteti, a földmívelésügyi miniszter megengedheti ellenőrzés mellett a burgonyának a fél részéről megjelölt ipartelepre szállítását, vagy ha a készlet már ipartelepen van, megtartását és hatósági ellenőrzés mellett ipari célra feldolgozását.

9. § Ha a fertőzés leküzdése és terjedésének megakadályozása végett elkerülhetetlenül szükséges, a földmívelésügyi miniszter a fertőzött vidéken vagy egyes részein a burgonyatermesztést a veszély tartamára eltilthatja, vagy korlátozhatja.

A zár alá helyezett területre a jelen törvénnyel megállapított korlátozások alól a földmívelésügyi miniszter indokolt esetekben könnyítéseket engedhet.

10. § A vizsgálat és az ellenőrzés, úgyszintén a fertőzés leküzdésére irányuló munkálatok módozatait a földmívelésügyi miniszter rendelettel állapítja meg.

A jelen törvény értelmében foganatosított vizsgálat és ellenőrzés, valamint az eredményükhöz képest tett intézkedések miatt a felek az államtól kártérítést nem követelhetnek, azonban a földmívelésügyi miniszter oly esetben, midőn a foganatosított intézkedések a fél anyagi romlását idézhetnék elő, kérelemre segélyt adhat.

11. § Amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással, valamint 3.000,000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő, aki

1. fertőzött vagy fertőzésre gyanús burgonyát az 1. §-ban, illetőleg az 5. § 4. bekezdésében meghatározott tilalom ellenére külföldről az országba behoz, vagy az ország területén átvisz;

2. a burgonyaráknak vagy kolorádóbogárnak fellépését, vagy e tekintetben gyanút keltő jelenséget a 7. § 1. bekezdése értelmében be nem jelenti;

3. fertőzésre gyanús, vagy fertőzés miatt zár alá helyezett területről burgonyanövény bármely részét, bárminemű tartályt, zsákot vagy egyéb tárgyat, amely fertőzött vagy fertőzésre gyanús burgonyával érintkezésben volt, továbbá állati trágyát vagy trágyalevet a 7. § 5. bekezdésében meghatározott tilalom ellenére elszállít;

4. fertőzött vagy fertőzésre gyanús burgonyát a 7. § 5. bekezdésében meghatározott tilalom ellenére elvet;

5. oly területen, amelyen a 9. § értelmében meg van tiltva, burgonyát termeszt;

6. az eljáró hivatali szakközeget a vizsgálatban, az ellenőrzésben, vagy a mintavételben akadályozza.

12. § Ez a törvény kihirdetésének napján lép életbe. Végrehajtásáról az érdekelt miniszterekkel egyetértve, a földmívelésügyi miniszter gondoskodik.