A háború előtti közoktatásügyi kormányzat az elemi iskolákkal elsősorban nemzeti célokat akart megvalósítani s ezért különösen az állami elemi iskolákat túlnyomórészt a tőlünk most elszakított területen szervezte. Nagy szerencse reánk nézve, hogy a mult század végén a színmagyar területekre is ráterelődött a figyelem s az állam a főváros környékén, számos városban s különösen a tanyákon állami iskolákat épített; ennek köszönhető, hogy mai területünkön, amelyen az egész ország népességének 41.7%-a lakik, az összeomlás idején az állami tanítóknak 31.2%-a működött.
A háború befejezése óta az elemi népoktatásügy hathatós fejlesztését a súlyos gazdasági viszonyok és az államkincstár nehéz helyzete gátolja.
Új tanterem kevés épült, de az elszakított területekről ideözönlő tanítók jelentékeny száma elhelyeztetett a meglevő iskoláknál, egy tanteremben két tanítónak foglalkoztatásával (váltakozó tanítás). Az 1923/24. tanévben az állami elemi iskoláknál az 1918. évi 3099 tanítóval szemben 4376, tehát 1377 tanítóval több működött s azonkívül a nem állami elemi iskolákhoz is be lett osztva 185 állami tanító. A nem állami elemi iskoláknál öt év alatt 1265 új állás rendszeresíttetett, tehát az 1918. évi státus (12.018) több mint 10%-a.
Ezek az új tanítói állások azonban a fennálló hiányokat csak részben szüntették meg. A nagyszámú új állással szemben a tantermek és tanítói lakások száma alig szaporodott s az öt év alatt létesült 235 új elemi iskola (amelyek közül 14 iskolátlan községekben, 150 külterületeken keletkezett) nagyobb része is ideiglenes, a legszerényebb igényeknek is alig megfelelő helyiségekben volt kénytelen működését megkezdeni.
A háború előtti Magyarország népoktatási politikája folytán rendkívül súlyos örökség maradt ránk. Az alföldi nagy tanyavilágban és a dunántúli és más országrészi uradalmakban évtizedek s különösen a jelen század kezdete óta folyt ugyan az iskolák szervezése, de 1918-ig az ott szükséges 2025 iskolából a felénél nem sokkal több, 1253 volt megszervezve. Ha ehhez a számhoz hozzáadjuk a 150 új iskolát, kitűnik, hogy a tanyai iskolahálózatot csak 622 új iskolának, 646 tanteremnek és körülbelül ugyananyi tanítói lakásnak felépítése után tekinthetjük kielégítőnek, de még ha sikerülne is ezeket az épületeket felépíteni, ezek még így sem elégítenék ki a teljes szükségletet; a meglevő külterületi iskolák meg nem felelő ideiglenes helyiségének pótlása, a zsúfolt iskoláknak új tantermekkel való bővítése további 333 tanteremnek és mintegy 200 tanítói lakásnak építését kívánja meg; a külterületi iskolázás teljes rendezésére tehát közel ezer új tantermet és nyolcszáz tanítói lakást kell felépíteni. S számítanunk kell arra, hogy a szükséglet a közeljövőben még erősen növekedni is fog, mert a földbirtokreform és házhelykiosztások révén egész sora keletkezik a községek belterületétől nagy távolságra levő új, népes telepeknek.
Ezen hatalmas szükséglet kielégítésénél az állam terheit csökkenteni fogja az a körülmény, hogy a felépítendő tantermeknek közel harmadrésze az uradalmi majorságokra esik, amelyekben az iskolák felépítése s a tanítók javadalmazása kizárólag az uradalmat fogja terhelni. A többi helyen azonban csak kivételes esetekben számíthatunk arra, hogy az érdekeltség az iskola felépítésének és fenntartásának költségeit tisztán a maga erejéből, az állam támogatása nélkül viselni tudja. Nagy átlagban 50%-ban állapíthatjuk meg az építkezéshez és fenntartásához szükséges állami segélyt, hangsúlyozni kell azonban, hogy pontos számítások ebben a tekintetben csak az összes konkrét esetekben lefolytatandó tárgyalások eredményei alapján eszközölhetők.
Az iskolátlan községek a mai Magyarország népoktatásügyi teendőinél nem jelentenek súlyosabb terhet. Igaz ugyan, hogy az összeomlás után 241 iskolátlan községünk volt, de ezek túlnyomó része oly közel volt valamelyik iskolához, hogy az odacsatlakozás semmiféle nehézséget vagy hátrányt nem jelentett. Figyelembe véve az 1918 óta iskolátlan községekben szervezett új iskolákat, ma már csak húsz, főleg dunántúli községben kell a szegény lakosságot iskolához juttatni. Igen örvendetes jelenség, hogy az e téren legjobban elmaradt Zala megyében, ahol a Dunántúlon egészen szokatlan analfabéta többségű iskolátlan falvak is találhatók, 1919 óta kilenc iskolátlan község jutott iskolához.
Kétségtelen, hogy a népoktatásügyi politikának az iskolátlan tanyákkal és községekkel szemben vannak a legsürgősebb kötelességei, mert ezeken a helyeken az iskola felállítása előtt semmiféle iskolai és egyéb kulturális munka meg nem kezdődhetik; de nagyon sok s a külterületekre fordítandó áldozatokat kétszeresen is meghaladó költségbe fog kerülni a belterületi elemi iskolák építkezése, ügyeinek rendezése is. Az e téren ránk váró feladatok nagyságáról az ország közvéleménye, sőt a szakkörök sincsenek kellően tájékozva. Azt mindenki tudja, hogy a tanyák világában nagy hiányok vannak, de hogy a belterületi iskolák és tantermek csekély száma és meg nem felelő állapota nagyon sok helyütt oly zsúfoltságot hozott létre, amely mellett az eredményes tanítás szinte lehetetlen, azt alig-alig vették észre. 1921-22-ben, amikor a tankötelesek számának a háború folytán előállott átmeneti apadása még alig éreztette hatását, 916 elemi iskolában az egy-egy tanítóra jutó tanulók száma a nyolcvanat, 270-ben a százat és 28-ban a százötvenet is felülmúlta. Ha azonban nem ragaszkodunk az 1868-iki törvényben megállapított nyolcvanas maximális létszámhoz, amelyet az akkori törvényhozás is átmenetnek tekintett és maximum gyanánt az eredményes tanítást még-még biztosító hatvanas létszámot vesszük, a fejlesztés annak az 1624 elemi iskolának nagy részében sem kerülhető el, amelyekben a mondott tanévben 60-79 tanuló jutott egy-egy tanítóra. Az 1921-22. tanév benépesítési kimutatásai alapján készült összeállítás szerint a hatvanas maximális létszám alapulvételével a nem állami elemi iskoláknál 1820 új állás, tehát ugyanannyi új tanterem lett volna szükséges a zsúfoltság megszüntetése végett. Ehhez azonban még hozzá kell adnunk a be nem iskolázott, tehát a benépesítési kimutatásokban nem szereplő tankötelesek számára szükséges tantermeket és tanítókat, továbbá a szűk rozoga, sötét, tehát újakkal pótlandó tantermek jelentékeny számát. Igaz ugyan, hogy azóta a zsúfoltság jelentékenyen enyhült, de a tankötelesek számának csökkenése, amely ebben a tanévben éri el tetőpontját, átmeneti jelenség s 5-6 év mulva ismét a háború előtti tanköteles létszámmal kell számolnunk.
A benépesítési kimutatások alapján összeállítottam a belterületi elemi iskolák tanteremszükségletét. Ezen munkálat szerint a jelenlegi, a tanítás céljainak egyáltalán meg nem felelő helyiségek helyett az állami elemi iskolákban 80, a nem államiakban 402 új tanteremre volna szükség; a váltakozó tanítás megszüntetésére az állami elemi iskolákban 537, a nem államiakban 832 tanterem építendő; végül a zsúfoltság megszüntetésére a nem állami elemi iskolákban 508 tanterem építésére s ugyanannyi tanítói állás szervezésére lesz szükség. mindezeket összegezve, a belterületek szükséglete 2359 új tanterem s ennél jóval kevesebb, ma pontosan meg nem állapítható számú tanítói lakás. Egész Magyarországon, a bel- és külterületeken együttesen tehát 3338 új tanterem s körülbelül félannyi tanítói lakás építéséről kellene gondoskodni. Ebben a számban nincs benne a bár használható, de a többé-kevésbbé elhanyagolt s tatarozásra szoruló tantermek, amelyeknek száma igen nagy, mert a háború kezdete óta az iskolaépületek gondozását nagyon elhanyagolták. Nincs továbbá bent ebben a számban az a tanteremszükséglet, amely a ma még iskolakerülő tankötelesek beiskolázására és a tankötelesek számának a jövő tanévtől kezdve meginduló gyarapodása folytán fog előállani; ennek figyelembevételével óvatos számítás szerint is legalább 3500 lesz az építendő tantermek száma.
Egy-egy tanterem építésének költségei jelenleg átlag 11,000 aranykoronát, egy-egy tanítói lakás költségei ugyanannyit tesznek ki; e szerint 3500 tanterem és félannyi tanítói lakás építése 57.750,000 aranykoronát venne igénybe.
Ha sikerül is keresztülvinni, hogy az elemi iskolák építkezési költségeinek nagyobb részét a helyi érdekeltségek vállalják, ez csak úgy történhetik meg, hogy viszont az állam is megfelelő támogatást nyújt az arra rászorulóknak. Az állami hozzájárulás összegét legalább 25.000,000 aranykoronában kell felvennünk.
Ebben a §-ban mindenekelőtt azt a célt óhajtottam kifejezni, amelynek megvalósítására a mai nyomasztó gazdasági viszonyok között is kérnem kell ennek a javaslatnak törvényerőre emelését. Ez a cél a magyar nemzet kultúrfölényének fenntartása és megerősítése, amire annál inkább szükségünk van, mennél inkább akarjuk alkotmányunkat demokratikus alapra helyezni, mert politikai demokrácia csak ott lehetséges, ahol azt a kulturális demokrácia megelőzte és biztosítja.
A kulturális demokrácia pedig a népoktatás és általában a népművelés külterjes és belterjes fejlesztése. Az erre irányuló törekvések egyike valósul meg ezzel a törvényjavaslattal, amely elsősorban hazánk mezőgazdasági népességének, főképen pedig a Nagy Magyar Alföld tanyai lakosságának gyermekei részére fogja végre a beiskolázást biztosítani. Mivel az állam mai abnormis pénzügyi helyzetében saját eszközeivel ezt a célt megvalósítani nem képes s mivel népiskolai törvényeink értelmében az erre tulajdonképpen kötelezett iskolafenntartó, a politikai község sem terhelhető meg (mai viszonyaink között) a külterületi, elsősorban a tanyai iskolák felállításával járó jelentékeny költségekkel, ki kell mondani az érdekeltségek iskolaállítási és fenntartási kötelezettségét. Igaz, hogy ezt a kötelezettséget már az 1921. évi XXX. tc. 6. §-ának 4-ik bekezdése is megállapítja, de olyan határozatlanul s ezenfelül minden szankció nélkül, hogy ennek a rendelkezésnek végrehajtása nem volt biztosítható s még kevésbbé lehet alkalmas arra, hogy egy nagyszabású kultúrprogramm megvalósításának alapja lehessen.
A mondottakból következik, hogy mindenekelőtt meg kell állapítani az érdekeltség körét. Helyesnek tartottam, hogy itt a területből induljak ki s az érdekeltség megállapítását a területre alapítsam. Ámbár azoknak a megjelölése, akik az érdekeltséget alkotják, csak alább következik, már itt kívánom megállapítani, hogy mekkora az a terület, amelyen iskola állítása szükséges. A terület mellett azonban figyelemmel kellett lennem arra is, hogy hány tanköteles számára kell iskolát felállítani és fenntartani, illetve hány család az, amelyből rendes körülmények között annyi tanköteles származik, amennyi számára iskolát kell állítani és fenntartani. Erre a legutóbb említett intézkedésre főképen azért van szükség, hogy ne történhessék meg, hogy egyes családoknak azért kell lakóhelyükről s esetleg alkalmazásukból eltávozniok, mert gyermekeik vannak, kik tankötelesek s akiknek számára így iskola létesítendő, illetve fenntartandó.
A fentebbiekben megállapított terület, amelyen minimális számú tanköteles, illetve család lakik, a körzet. Ennek területe lehet többeknek tulajdonában, amikor is a körzet érdekeltsége alatt mindazok értendők, akiknek a körzeten belül akár ingatlanuk, akár kereseti vagy társulati adó alá eső foglalkozásuk vagy jövedelmük van. De lehet az is, hogy a körzet területe egybeesik egy nagybirtok területével (esetleg annak részével), méltányosnak tartom ugyanis, hogy az, akinek az ország területéből tekintélyes része van, a nemzeti vagyon tekintélyes részének ura, jelentékeny részt vállaljon magára a kulturális terhekből.
Szükségesnek tartottam azonban mindkét esetben a törvényjavaslatban megállapított iskolaállítási, illetve fenntartási kötelesség alapjául szolgáló terület alsó és felső határát magában a törvényjavaslatban megállapítani, valamint azt is kimondani, hogy ugyanaz a terület két körzethez nem tartozhatik, azaz ugyanarra a területre kétszeresen nem róható ki a szóbanlevő kötelezettség.
A körzet területe s az azon lakó családok száma pedig azért van a törvényjavaslatban meghatározott mértékben megállapítva, mert tapasztalás szerint így adódik a 30 tanköteles, amely szám mellett egy elemi iskola felállítását szükségesnek tartom. Ez az álláspont különben már az 1868. évi XXXVIII. tc. 44. §-ában is kifejezésre jut.
Szükségesnek láttam már itt megállapítani azt, hogy az ezen törvényjavaslat alapján létesítendő iskolák létesítésének terheihez az alább (4. §) részletezett intézkedések szerint az állam bizonyos módon minden esetben hozzájárul, bizonyos esetekben pedig pénzbeli segélye igénybevehető, fenntartásuk költségeit azonban az érdekeltségek viselik, csak a tanító fizetéséhez nyerhetnek államsegélyt, az eziránt fennálló szabályok szerint.
Szükségesnek tartottam továbbá magában a törvényjavaslatban az iskolát mint közintézetet önálló jogi személyiséggel felruházni. Szükségesnek látszik ez egyfelől az iskola létesítésével kapcsolatos kérdések (telek és épület tulajdonjoga stb.) legegyszerűbb megoldhatása végett, másfelől azonban azért is, mert az iskola állandó fennmaradása így látszik leginkább biztosíthatónak.
Végül rá kell mutatnom arra, miért vettem fel a törvényjavaslatba azt az intézkedést, amelynek értelmében az ennek a törvényjavaslatnak alapján felállítandó iskolák épületeinek homlokzatára, amagában a javaslatban meghatározott szövegű felírást tartalmazó táblát kell illeszteni. Ennek az intézkedésnek célja, hogy ez a tábla hirdesse azt, hogy az iskola felállítása egyik láncszeme annak a tudatos és minden akadályt leküzdeni kész kultúrmunkának, amelynek kitűzött célja a magyar nemzet művelődési színvonalának emelése és evvel a nemzet jövőjének biztosítása, de feladata egyúttal az is, hogy tanuságot tegyen a nemzetnek jövőjébe vetett tántoríthatatlan hitéről.
Mivel az ebben a törvényjavaslatban kitűzött cél megvalósítása előreláthatólag hosszabb ideig (több, mint öt évig) fog tartani s mivel ezen idő alatt feltétlenül biztosítani kell azt, hogy az iskolák létesítése (szervezése) és építése zökkenések nélkül haladjon előre, mivel végül ilyen nagyszabású akciónak síma lebonyolítását a jelzett célokra különböző időközökben befolyó összegeknek alapszerű kezelése biztosítja legjobban: szükségesnek tartom egy külön erre a célra rendelt alapnak, az Országos Népiskolai Építési Alapnak felállítását.
Bárminő tekintélyes összeg is az állam mai pénzügyi helyzetében az 1925/26. évi állami költségvetésbe beállított 2.000,000 aranykorona, népiskoláink elhelyezési mizériái ezzel a pénzzel természetesen nem orvosolhatók. Bírom azonban a pénzügyminiszter úr ígéretét, hogy a 2.000,000 korona az évek hosszabb során át állandó tétel lesz a kultusztárca költsévetésében és így e törvényjavaslat tervszerűen és következetesen keresztülviendő akció megindítását jelenti.
Mivel azonban a jelzett összegek az e törvényjavaslat szerint létesítendő iskolák szervezésére és azok számára tantermek és tanítói lakások építésére - különösen, ha a kívánatos gyors ütemet betartani lehetséges lesz - korántsem elegendők, szükséges más bevételi forrásról is gondoskodni. Erről a 3. § intézkedik.
E § szerint a javaslat alapján felállítandó iskola építéséhez az állam minden esetben ad az érdekeltségnek építési, illetve átalakítási terveket (a szerint, amint új épület emeléséről van szó vagy olyan épületet tud az érdekeltség az iskola céljára rendelkezésre bocsátani, amely bizonyos átalakítással elfogadható), viszont a javaslat intézkedései szerint ezeknek a terveknek használata nem mellőzhető. Ennek az intézkedésnek az a célja, aminek megvalósításáról a vezetésem alatt álló minisztérium műszaki ügyosztálya útján kívánok gondoskodni, hogy a rendelkezésre álló csekély fedezet korlátai között az iskolaépületek bár egyszerű kivitelben és minden fényűzés nélkül, de csínnal és az illető vidéken szokásos formáknak megfelelően épüljenek; legfőképen azonban azt kívánom biztosítani, hogy az iskolaépületek szilárdak, tartósak, higiénikusak és célszerűek legyenek. Ezt a célt az általam adandó tervek használatával hasonlíthatatlanul könnyebben elérem, mintha minden építtető maga készíttetné a terveket.
A szóbanlevő tervek és előméret-költségvetések elkészítése a vezetésem alatt álló minisztérium műszaki ügyosztályát súlyos munkatöbblettel fogja ugyan megterhelni, mégis vállalnom kell ezt a munkatöbbletet, az e törvény alapján építendő iskolai épületek megfelelő kivitelének biztosítására.
Ezeket a hozzájárulásokat az állam, mint már említettem, az érdekeltségeknek minden esetben rendelkezésére bocsátja. Ezeken felül, valahányszor az érdekeltség anyagi helyzete azt múlhatatlanul szükségessé teszi, tehát csak ezen feltétel alatt, az Országos Népiskolai Építési Alapból államsegélyt szándékozom engedélyezni. Az államsegély mértéke ismét nem fogja meghaladni azt az arányt, amely múlhatatlanul szükséges, noha az újabban keletkezett szegény telepeken emelendő iskola építésének egész készpénzköltsége is engedélyezhető államsegélyül. Mindezeket figyelembe véve, számításom szerint az állam anyagi hozzájárulása nagy átlagban az építkezés készpénzköltségeinek felét nem fogja meghaladni.
Kivételes esetekben, t. i. ott, ahol az érdekeltség anyagi erejét az iskola építése nem terheli meg aránytalanul, csak éppen a készpénzköltségeknek a mai nehéz pénzügyi viszonyok között határidőre való előteremtése ütközik nehézségbe, az Országos Népiskolai Építési Alapból kölcsön engedélyezésének a lehetőségét is biztosítani kívántam. Mivel azonban a szóban levő alapnak az a rendeltetése, hogy a tanyai iskolák minél gyorsabb felépítését tegye lehetővé, kölcsönök nyujtása pedig éppen ennek a célnak megvalósítását akadályozza, a kölcsönnyujtás mindig csak kivételes kedvezmény lehet. Ezenfelül azonban, éppen az imént mondottaknál fogva, a kölcsön után bizonyos mérsékelt kamat megtérítését is kívánnom kell, amelyet éppen azért körülbelül akkora %-ban óhajtok megállapítani, mint amennyi a betétkamatláb. A kölcsön így is csak rövid lejáratú lehet (két, három évre adható) és csak megfelelő biztosíték ellenében engedélyezhető.
Az utolsó bekezdés olyan intézkedést tartalmaz, amely tulajdonképpen már túlmegy ennek a törvényjavaslatnak szoros keretén. Arról van szó, hogy lehetővé tétessék iskolátlan kisközségek belterületén iskolák létesítése azáltal, hogy az Országos Népiskolai Építési Alapból az iskolaépület emelésére segélyben részesülnek. Minthogy ezekben a kisközségekben nyomasztó szegénységük miatt nem létesülhetett eddig iskola s mivel az ország területén mindössze 20 ilyen község van s mivel e kivétel is lényegében a törvényjavaslat főcélját, nevezetesen a teljes iskolátlan helyeknek iskolával való ellátását szolgálja, a szóbanlevő kivétel engedélyezését lehetőnek és szükségesnek tartom.
I. Az érdekeltség egyfelől azokból a természeti és jogi személyekből áll, akiknek az iskola körzetén belül ingatlanuk van, másfelől azokból (a természeti és jogi személyekből), akiknek ezen a körzeten belül kereseti vagy társulati adó alá eső foglalkozásuk vagy jövedelmük van, bárha nem laknak is a körzetben.
Az iskola létesítésének az érdekeltségre háruló terheit azonban az érdekeltség tagjai nem egyformán viselik. Mentesíteni kívánom az osztó igazságnak megfelelően a nagyobb terhek, a készpénzbeli hozzájárulás alól a gyengébb exisztenciákat, t. i. azokat, akik vagy nem fizetnek kereseti adót, vagy csak csekély összegű kereseti adót fizetnek (tehát nem fizetnek sem jövedelmi, sem társulati adót); a szóbanlevő nagyobb terhek viselésére csak azok vannak kötelezve, akiknek évi kereseti adójuk összege meghaladja a 12 aranykoronát és két év óta a körzetben laknak, illetve két év óta ott foglalkozásuk vagy jövedelmük van. Az iskolalétesítés költségeinek súlyos terhe alól azonban ezeket a gyengébb exisztenciákat sem volna igazságos teljesen felmenteni. Kézi- és igásmunkát ők is teljesíthetnek. Ezzel az intézkedéssel vélek eleget tehetni annak a követelménynek, hogy a nemzeti művelődés érdekében, tehát a legtágabban veendő közérdekből emelendő iskolaépület létesítésének költségeihez kiki legjobb tehetsége szerint tartozik hozzájárulni.
Hasonlóképpen az igazságos megosztás elvének érvényesülése érdekében vettem fel a törvényjavaslatba azt az intézkedést, hogy az érdekeltségnek az a tagja, akinek az iskola körzetében nincs ingatlan vagyona s a körzetből elköltözik, bizonyos - pontosan megállapított feltételek mellett s kézi- és igásmunka kivételével - az iskolaállítás terheinek viselése alól mentesül.
A kézi- és igásmunkára vonatkozó intézkedéseknek, amelyek a § utolsó bekezdéséből kivehetőleg az 1890. évi I. tc. analógiájára vétettek fel a törvényjavaslatba, az a céljuk, hogy a mai abnormisan súlyos gazdasági viszonyok között semmiféle értékesíthető hozzájárulás se maradjon felhasználatlanul, illetve minden hozzájárulási lehetőség értékesíttessék. Kétségtelen továbbá, hogy ilyen aránylag kis építkezéseknél, amilyenekről abban a javaslatban szó van, a kézi- és igásmunka jelentős hozzájárulást képvisel, a mellett, hogy az érdekelteket aránylag kevéssé terheli meg, mert nem visszatérő szolgáltatás, ezenfelül pedig - különösen az igásmunka tanyákon - más módon egykönnyen nem igen biztosítható. Ez a magyarázata a kézi- és igásmunka felhasználására vonatkozó rendelkezéseknek.
Végül szükséges volt annak a kimondása is, hogy az itt megállapított egyszeri szolgáltatás nem prejudikálhat az 1890. évi I. tc. alapján igénybevehető közmunkák kivetésének. A közmunkák kirovását legcélszerűbbnek látszott a törvényhatósági közigazgatási bizottságra bízni, egyfelől azért, mert az iskolaállításra vonatkozó eljárás is ennek a bizottságnak hatáskörébe tartozik (6. §), másfelől pedig azért is, mert összetételénél fogva ez a bizottság ismeri legjobban a viszonyokat és így legigazságosabban járhat el e terhek kivetésénél.
II. Ebben a §-ban kellett meghatározni azt is, hogy milyen és mekkora telek vétessék igénybe az iskola céljaira. Ha figyelembe vesszük, hogy ebben a törvényjavaslatban úgyszólván kivétel nélkül tanyai iskolákról van szó, tehát olyanokról, amelyekben a továbbképző (ismétlő-) iskolának gazdasági irányúnak kell lennie, azaz az iskola mellett megfelelő nagyságú gyakorlótér is elengedhetetlenül szükséges, iskolaudvarnak és a tanulók számára játszótérnek is kell lennie, az iskola fejlesztésére, tehát az iskolaépület bővítésére is számítani kell, az iskola számára megkívánt egy kat. holdat nem lehet sokallni, viszont a tanító számára is legalább ugyanekkora kertilletményre van szükség, mert tanyai magányában a tanítónak magának kell mindent termelnie, mert nem mehet be minduntalan az esetleg nagy távolságra fekvő községbe. Ezért mondja ki a törvényjavaslat, hogy minden tanító után egy kataszteri holdnyi telekre van szükség. A telek fekvésére vonatkozó intézkedések bővebb megokolásra nem szorulnak.
Az 1921. évi XXX. törvénycikknek fentebb már érintett nagyon is szűkszavú, mindenképpen elégtelen rendelkezései, ezek hiányai meggyőztek arról, hogy az iskola állítására vonatkozó eljárást törvényben szabályozni kell. Szükségesnek tartottam annak a megállapítását, hogy az eljárás alapja az általam a törvényhatósági közigazgatási bizottságoknak megküldendő munkálat, amely statisztikai adatok alapján készült s amely pontosan megjelöli azokat a helyeket, ahol a népiskolát kell felállítani. Ilyen munkálatok minden törvényhatóságra nézve évek óta készülnek a vezetésem alatt álló minisztériumban; évek óta gyüjtött, évenkint átvizsgált és kiegészített statisztikai adatok alapján, amelyek tehát bízvást alapul vehetők az iskolahálózat teljes kiépítésénél. Mivel azonban ezek a munkálatok a legtöbb esetben mégis csak a nélkül jöttek létre, hogy szerzőik a helyszínén járhattak volna, szükséges, hogy a helyszínén ellenőriztessenek. Erre a célra vettem fel a törvényjavaslatba azt az intézkedést, hogy hármas bizottság szálljon ki a jelzett feladat elvégzésére; a bizottságot alkotják: a tanfelügyelő a tárgyalásoknak művelődéspolitikai szempontból való irányítására, az államépítészeti hivatal főnöke, akinek feladata a helyszínének az építkezés szempontjából való tanulmányozása, végre a közigazgatási bizottságnak egyik kiküldött tagja, aki a helyi viszonyokat egyéb szempontokból legjobban ismeri.
A helyszínén tartott tárgyalás eredménye alapján kell és lehet a közigazgatási bizottságnak határoznia mindenekelőtt abban a tekintetben, kell-e a megjelölt helyen tanyai iskola felállítása, ill. az iskolát a megjelölt ponton kell-e felállítani. A továbbiakra nézve a javaslat szövege rövid, világos, szabatos intézkedéseket tartalmaz, azokat az intézkedéseket foglalja magában a törvényjavaslat, amelyek kiegészítésre nem szorulnak.
Szükségesnek láttam azonban a közigazgatási bizottság határozata ellen a fellebbezési jogot a törvényjavaslatban újból is biztosítani, sőt a tanfelügyelőre nézve a felsorolt esetekben a fellebbezési kötelezettséget is megállapítani. Erre az intézkedésre feltétlenül szükség van, ha e törvényjavaslat célját partikuláris érdekekkel szemben megvalósítani, megvalósítását biztosítani akarom.
A fellebbezési jog megadása a közigazgatási bizottságnak azon határozatai ellen, amelyekben érdemben határoz (iskolaállítási kötelezettség kimondása, iskola építése határidejének megállapítása, továbbá körzet és érdekeltség kijelölése stb.) önként értetődőnek tekinthető. Nem lehetetlen, hogy a közigazgatási bizottság nem alkalmazkodott a miniszter által felállított programmhoz, határozata téves stb. Fellebbezésnek van helye a szóbanlevő esetekben azért, mert a közigazgatási bizottság ügydöntő határozatot hozott; kérdéses lehet azonban, megadassék-e a fellebbezési jog a közigazgatási bizottságnak azon határozatai ellen is, amelyekben nem határozott a kérdés érdemében (az államsegély engedélyezésére és annak mértékére vonatkozólag), hanem csak javaslatot tesz. Kérdéses lehet nem volna-e helyesebb ilyen esetben felszólamlási, észrevételezési, „felterjesztési” jogot adni az érdekeltnek, ill. a tanfelügyelőnek.
A törvényjavaslat álláspontja az, hogy ezekben az esetekben is fellebbezést ad; ez az álláspont látszik helyesnek egyfelől azért, mert a határozat formailag ezekben az esetekben is éppen olyan határozat, mint amikor valósággal ügydöntő határozatot hoz, másfelől azonban azért is, mert a „felszólamlás, észrevétel” s több efféle elnevezésű jogosítvány, amelyet az említetteknek mindenesetre meg kell adni, végeredményben éppen olyan hatású fellebbvitel, mint a fellebbezés.
A törvényjavaslatnak ez az intézkedése, amely a jogerőre emelkedett határozat végrehajtását a közigazgatási bizottságra bízza, logikus folyománya az előbbi intézkedéseknek, de megfelel népoktatási törvényeink hasonló intézkedéseinek, valamint az 1921:XXX. tc. 6. §-a negyedik bekezdése alapján eddig kifejlődött gyakorlatnak is.
A § b) pontjában a vallás- és közoktatásügyi miniszternek adott az a felhatalmazás, amelynek alapján eddigi (akár tényleges állami, akár nyugdíjazott) tanítókat (tanítónőket) ezen iskolákhoz tanítókká (tanítónőkké) nevezhet ki, csak a jelen törvényjavaslat alapján felállítandó iskolákra szóló, egyszeri felhatalmazás.
Indoka az, hogy biztosítani akartam a lehetőséget arra, hogy érdemes tanítókat ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése után tanítói állásukban megtarthassak, illetőleg visszahelyezhessek, ami nemcsak arra is biztosíték, hogy a felállítandó iskolák megfelelő, értékes tanítókat fognak kapni, hanem egyben - amennyiben nyugdíjazott tanítókat (tanítónőket) neveznék ki az e törvény alapján létesített iskolákhoz - az állam nyugdíjterheinek csökkentése is lesz.
Minthogy a törvényjavaslat intézkedései értelmében az azok alapján létesítendő iskolák fenntartási költségei az érdekeltséget terhelik, gondoskodni kell állandó, visszatérő jövedelemről, amely ezeknek a költségeknek fedezésére szolgál. Az érdekeltség tagjai részéről teljesítendő szolgáltatást - amelyből ez a jövedelem származik - nevezi a törvényjavaslat külön adónak. Ezt az elnevezést indokolja az, hogy a szóbanlevő szolgáltatásokat csak az érdekeltség tagjaira, mint ilyenekre és csak az érdekeltségi iskola fenntartására lehet kiróni.
A különadót az érdekeltségnek valamennyi tagjára ki kell róni, az iskola fenntartása egyformán terhe az érdekeltség valamennyi tagjának, itt tehát - az iskola építésére szolgáló költségek viselésére vonatkozó szabályoktól eltérőleg - a teherviselés tekintetében elvben nincs különbség az érdekeltség tagjai között.
A különadó kivetésének alapja a javaslat szerint a jövedelem, tehát a teherviselőképességnek legigazságosabb mértéke, ezért teszi meg azt a javaslat az adófizetési kötelezettség alapjának. A különadó maximumának megállapítása az adókötelesek lehető legnagyobb kímélésével történt.
Mivel az iskola létesítésével kapcsolatos kérdések mind a törvényhatósági közigazgatási bizottság hatáskörébe tartoznak, a különadó mértékének megállapítása is ennek a bizottságnak hatáskörébe volt utalandó. Viszont, minthogy az egyéb adók kivetése és behajtása az egész vonalon a községi előljáróság kötelessége, legcélszerűbbnek látszott a különadó kivetését és behajtását is a községi előljáróságra bízni.
Az utolsó bekezdésben foglalt intézkedések a községi háztartás rendezésére vonatkozó belügyminiszteri rendelet idevágó rendelkezéseinek mintájára tétettek meg. Ott ahol az érdekeltség több község területére terjed ki, mivel mindegyik község előljárósága csak a saját területén intézkedhetik, szükség van annak meghatározására, miképpen állapíttatnak és osztatnak meg az iskola fenntartásának költségei az érdekeltségnek mint egésznek az egyes községek területén lévő részei (részérdekeltségek) között s az egyes részérdekeltségekre eső összegek mikor és kinek szolgáltatandók be.
Minthogy a törvényjavaslat intézkedései értelmében az érdekeltségek tagjaira különböző pénzbeli szolgáltatások rovandók ki, szükséges annak megállapítása, hogy ezeket a különböző pénzbeli szolgáltatások (iskolaállítási költségek, kézi- és igásmunka váltsága, különadó) közadók módjára kell behajtani.
A kisajátítási jogra vonatkozó intézkedést azért kellett a törvényjavaslatba felvenni, mert az 1881:XLI. tc. 1. §-ába az érdekeltségi iskolák céljaira szükséges telek kisajátítására vonatkozó jog nincs felvéve, kisajátítás pedig csak törvényben felsorolt esetekben, törvényes felhatalmazás alapján engedélyezhető. A második bekezdés intézkedésének az a célja, hogy az iskola minél gyorsabb felépítésének érdekében a kisajátítandó telek minél előbb birtokba vehető legyen, tehát mielőtt a hosszadalmas kisajátítási (esetleg avval kapcsolatos peres) eljárás minden részében véget ér.
A jelenleg fennálló állami elemi iskolák szervezése nem történt egységesen, nemcsak kultúrpolitikai szempontból, hanem abból a szempontból sem, hogy az egyes községek, amelyekben régebben állami elemi iskolát szerveztek, milyen kötelezettséget tartoztak vállalni az iskola fenntartásához való hozzájárulás címén. Gyakran szegény községek az iskola fenntartásának összes dologi terheit voltak kénytelenek magukra vállalni, más esetekben pedig gazdag községek és városok aránytalan kis összeg fizetésén kívül semmiféle terhet sem vállaltak. Ezenfelül pedig mindezeknek a szervezéseknek az a közös hibájuk, hogy magánjogi szerződés formájában jöttek létre, amelyet a vallás és közoktatásügyi miniszter kötött (legtöbbször) az érdekelt (politikai) községgel.
Minthogy népoktatási törvényeink értelmében a (politikai) község a kötelezett iskolafenntartó, amelynek tehát (elvben) kötelessége elemi iskoláját, sőt bizonyos esetben polgári iskoláját államsegély nélkül is a törvények rendelkezéseinek megfelelő színvonalon fenntartani, az a község, amelyben állami elemi iskola működik, még akkor is kedvezményben részesül, ha az iskola összes dologi terheit (és ezenfelül a tanítók lakbérét is) viselni tartozik, mert még a tanítói fizetéskiegészítés címén államsegélyben részesülő községi (vagy felekezeti) iskolát fenntartó község lakossága is ennél több terhet kénytelen viselni iskolájáért.
A mondottaknál fogva, meg azért is, mert az állam mai pénzügyi helyzetében nem képes az állami elemi népiskolák fenntartásával járó nagy terheket az eddigi mértékben viselni, kénytelen vagyok felhatalmazást kérni a törvényhozástól, hogy az állami elemi iskolák dologi és a szükséghez képest egyéb fenntartási terheinek viselésére kötelezhessem a községeket (városokat) még abban az esetben is, ha az államkincstár és a község között az iskola szervezésére vonatkozólag kötött szerződés másképpen intézkedik. Már itt kijelenteni kívánom, hogy az imént említett „egyéb fenntartási terhek” alatt elsősorban és főképen a tanítók lakbérét kívánom érteni.
Evvel az intézkedéssel nemcsak azt érem el, hogy az állami iskolák fenntartásának terheihez való hozzájárulás szempontjából a községek között mutatkozó nagy különbségek megszűnnek, továbbá hogy ezeknek az iskoláknak fenntartását az egyedül helyes közjogi alapra helyezem át, hanem azt is, hogy a központi adminisztráció lényegesen egyszerűbb lesz.
