Az osztrák köztársasággal 1922. február 8-án kereskedelmi egyezményt kötöttünk, melyet az akkori kormány a nemzetgyűléstől nyert felhatalmazása alapján 1923. március 2-án rendeleti úton (1421/1923. M. E. sz. kormányrendelettel) léptetett életbe.
Ez az egyezmény a két állam között a kereskedelmi forgalom általános feltételeit szabályozza és a legtöbb kedvezményes elbánást kölcsönösen biztosítja, a tulajdonképpeni áruforgalomra azonban élénkítően vagy könnyítően nem hathatott, mert nem befolyásolta a kiviteli és behozatali korlátozásoknak azt a mindkét államban fennálló rendszerét, amely az akkori zavaros gazdasági viszonyok között Európa-szerte a kereskedelempolitika leghatályosabb eszköze volt.
A forgalmi korlátozásoknak ebben a korában az Ausztriával való kereskedelmünk szabályozói az ú. n. árucsere- vagy kontingens szerződések voltak.
Az 1925. év kereskedelempolitikánkba gyökeres változást hozott.
1924. július 26-án lejárt az a hároméves határidő, mely alatt a trianoni békeszerződés kereskedelem-politikai szuverénitásunkat korlátozta annyiban, hogy a 203. és 215. § szerint minden kedvezmény, melyet Magyarország bármely államnak az áruforgalom terén megad, ipso facto s minden ellenszolgáltatás nélkül megilleti a békeszerződést aláírt összes hatalmakat.
Új autonóm vámtarifánk, melyet az 1907. évivel szemben a gyökeresen megváltozott viszonyok tettek szükségessé, a pénzérték állandósulása következtében 1925. január 1-én életbeléptethető volt s ezzel megfelelő tárgyalási alappal rendelkeztünk vámtarifa-szerződések számára. Ugyanekkor Magyarország, elsőnek a középeurópai államok között, megszüntette a forgalmi korlátozásokat s szakítván így a háborús gazdasági politikával, visszatért a békeidők vámpolitikájára.
Ez a fordulat lehetővé, de szükségessé is tette, hogy azokkal az államokkal, amelyekkel élénkebb forgalmat bonyolítunk le, vámtarifa-szerződéseket kössünk. Szükséges volt ez azért, mert míg mi a forgalmat szabaddá tettük, szomszédaink a ki- és beviteli tilalmakat magyar árukkal szemben továbbra is fenntartották s Ausztria például más államokkal kötött szerződéseiben a legtöbb kedvezményes elv alkalmazását a legfontosabb magyar kiviteli cikkekre (bor, szalámi, paprika) bizonyos körülírások révén kizárta.
Az 1925. január 1-én megnyilt új kereskedelempolitikai irány programjába a magyar kormány első teendőül a Csehszlovákiával és Ausztriával való vámtarifa-szerződések megkötését vette fel, minthogy kivitelünknek több mint a fele e két államban talál elhelyezést s így termelésünknek e két legfontosabb piacát kell elsősorban biztosítanunk.
Az Ausztriával való évszázados gazdasági együttélésünk természetes következménye, hogy mióta önálló vámterület vagyunk, kiviteli statisztikánkban a rendeltetési országok között első helyen áll Ausztria, ahová pl. 1925-ben összkivitelünk 33.52%-a irányult. Külkereskedelmi mérlegünk Ausztriával szemben tavaly 67 millió aranykoronával volt aktív, aminek gazdasági előnyét azonban részben ellensúlyozza az a körülmény, hogy míg Ausztria hozzánk majdnem kivétel nélkül kész iparcikkeket - tehát igen sok munkaértéket képviselő árukat - hozott be, a mi kivitelünk oda túlnyomórészt élelmiszerből s nyersanyagból állott.
Ennek az intenzív áruforgalomnak biztosítását s fejlesztését hivatott jelen pótegyezmény szolgálni, mely az 1922. évi általános s legtöbb kedvezményes kereskedelmi egyezményt kiegészíti s azzal teljes egészet alkot.
Az 1. Cikkhez
A pótegyezmény A) melléklete az Ausztriával szemben elért vámengedményeket foglalja magában. Ezek egy része vámmérséklés, másik része az osztrák autonóm vagy szerződéses vámok kötése.
Ausztriának közismerten alacsony vámnívója mellett sok fontos magyar kiviteli cikk áthághatatlan magas vámmal találkozott. Ennek oka egyrészt az osztrák vámtarifa kevéssé specializáló jellegében, másrészt abban a körülményben rejlik, hogy némely, bennünket nagymértékben érdeklő cikk vámját abból a célból emelte az új osztrák vámtarifa magasra, hogy a szerződéses tárgyalásoknál megfelelő kompenzációs anyag álljon az osztrák kormány rendelkezésére.
A vámmérséklések tekintetében sikerült olyan engedményeket elérni, amelyek exportérdekeinknek a mai árviszonyokra alapított számítás szerint megfelelnek. Ezeknek az engedményeknek egy része, mint a bornál, pezsgőnél, szaláminál, azoknak a vámtételeknek biztosítására szorítkozik, amelyeket más államok hasonló cikkei már élveznek.
A bornál a velünk szemben eddig alkalmazott 60 aranykoronás vám teljesen prohibitív jellegű volt, mert míg Ausztriába irányuló borkivitelünk 1920-1922-ben évi 500-900,000 hl között mozgott, addig az 1922. augusztus 1-én életbeléptetett 60 K-ás vám óta rohamosan csökkent s az 1925. évben mindössze 5000 hl-t tett ki. A borvám terén elért 50%-os engedmény a magyar bornak vám tekintetében az egyéb külföldi borokkal egyenlő versenyfeltételeket teremt, ami remélhetőleg segítségünkre lesz abban, hogy az osztrák piacon a magyar bor ismét azt a szerepet vihesse, melyre megszokottságnál és közelségnél fogva igényt tarthat.
Fontos eredménynek tekinthetjük a 3 aranykoronás lisztvámpótléknak 1.45, illetve 1.65 aranykoronára való leszállítását. Ez a magas vámpótlék 1925 január 1-én lépett életbe Ausztriában s azt eredményezte, hogy míg 1923-ban 1.384,888 q és 1924-ben 1.061,872 q lisztet vittünk ki Ausztriába, 1925-ben lisztkivitelünk 637,992 q-ra apadt, ami malomiparunk válságának egyik okozója lett. Az osztrák lisztvámpótléknak körülbelül felére való leszállítása Ausztriába irányuló lisztkivitelünket mindenesetre fokozni fogja s megadja a lehetőséget arra, hogy hazai malmaink az osztrák malomiparral eredményesebben vehessék fel a versenyt.
E legfontosabb cikkeken kívül sikerült úgy mezőgazdasági terményeink (főzelék- és gyümölcsfélék, magvak, sajt stb.), mint kivitelre dolgozó iparunk készítményei (konzervek, sütemények, kötélverő áruk, gépek és villanyos cikkek, bútorok) közül azokra, amelyek Ausztriával való forgalmunkban fontosabb szerepet játszanak, vámmérsékléseket elérünk.
Az osztrák vámtarifának kiviteli érdekeinket érintő oly tételeit, amelyeknek mai magassága nekünk kedvező, szerződésileg lekötöttük. Az itt elért eredmények különösen értékesekké válnak azáltal, hogy az osztrák parlament több vámtétel emelését vette tervbe, néhány ilyen vámemelést már meg is szavazott, mely emelések azonban jelen pótegyezmény tartama alatt a bennünket legközelebbről érdeklő cikkeket, minthogy azok vámját lekötöttük, nem érinthetik.
A nekünk adott kedvezmények ellenében Ausztria a pótegyezmény B) mellékletében felsorolt négyszáznál több ipari vámtételre kapott tőlünk nagy átlagban 30%-os engedményt autonóm vámjainkból.
A kölcsönös engedmények számában mutatkozó aránytalanság csak külsőleges. Az az érték, amelyet Ausztriával való forgalmunkban a mi oldalunkon néhány nagy tömegben piacra kerülő élelmicikk jelent, az osztrák iparnak hozzánk való exportjában sok apróbb cikkre oszlik el s ezért hozzávetőleges számítás szerint a kölcsönös engedmények mérlege egyensúlyban van.
Az engedmények mérvét illetőleg arra törekedtünk, hogy az osztrák behozatal megkönnyítésével a magyar ipar versenyképességét a belföldön ki ne zárjuk. Az osztrák iparcikkeknek adott vámkedvezmények kedvezőtlen hatását a magyar ipari termelésre sok esetben oly módon sikerült enyhíteni, hogy a szerződés lehetőleg specializálja az osztrák gyártmányokat s ezáltal kedvez osztrák exportérdekeknek a nélkül, hogy a legnagyobb kedvezmény messzebbmenő kihatásai révén a magyar termelési érdeket a szükségesnél erősebben csorbítaná.
Ez az eljárás kereskedelempolitikánk taktikai helyzetét is erősíti, amennyiben más ipari államokkal kötendő vámtarifa-szerződéseink számára megfelelő kompenzációs tartalékot hagy meg.
A 2. Cikkhez
A pótegyezmény C) melléklete azokat a pusztán stiláris módosításokat tartalmazza, amelyek az utódállamok között Portoroseban kötött közlekedési egyezmény szövegéhez alkalmazzák a Magyarország és Ausztria között egyes közlekedéspolitikai kérdések szabályozása tárgyában 1920. december 7-én kötött s az 1922. évi magyar-osztrák kereskedelmi egyezmény alkotórészét képező egyezmény szövegét.
A 4. Cikkhez
A pótegyezmény bizonytalan időre köttetett s felmondási ideje három hónap. Felmondható azonban - természetesen a legnagyobb kedvezményt biztosító alapszerződéssel együtt - egy hóra is, ha a másik államnak adott kedvezmények következtében valamely fontos termelési ág válságos helyzetbe kerülne. Ez a kikötés az osztrák kormány nyomatékkal képviselt kívánságára került az egyezménybe. Remélhető azonban, hogy a szerződés a két állam kölcsönös áruforgalmára oly kedvező hatással lesz, s az egymásba fonódó érdekeket oly mértékben fogja szolgálni, hogy a fenti biztonsági záradék alkalmazására nem kerül sor s hogy az egyezmény a két ország kölcsönös áruforgalmának hosszabb időn át szilárd alapja és nyugodt szabályozója lesz, elősegítvén ezzel azt a gazdasági konszolidációt, amely ma Európa minden államának főtörekvése.
