A kereskedelmi törvény (1875:XXXVII. törvénycikk) 485. §-a a kárbiztosítás tekintetében akként rendelkezik, hogy a biztosítási szerződés hatályát veszti, ha a visszatérő időszakokban fizetendő díj a lejáratkor, vagy az evégre engedett halasztás eltelte előtt le nem fizetettik; kivételnek e tekintetben akkor van helye, ha a biztosított a díj lefizetésében vétlen baleset vagy erőhatalom által gátoltatott. Hasonló rendelkezést tartalmaz az életbiztosítási szerződés tekintetében a kereskedelmi törvény 505. §-ának 3. pontja, mely szerint az életbiztosítási szerződés hatályát veszti, ha a visszatérő időszakokban a fizetendő díj a lejárat után harminc nap alatt vagy az evégre engedett halasztás eltelte előtt le nem fizettetik, kivételnek e tekintetben akkor van helye, ha a késedelem erőhatalom vagy vétlen baleset által okoztatik.
A kárbiztosítást illetően a törvény most említett rendelkezésének előkészítésénél a drezdai javaslat 917. Cikke szolgált alapul.
A kárbiztosítás terén a törvénynek ez a rendelkezését bíróságaink már kezdettől fogva a törvény betűszerinti értelméhez ragaszkodva alkalmazták és a bírói gyakorlat a kereskedelmi törvény életbelépése után rövid idővel már arra az álláspontra helyezkedett, hogy a biztosító a biztosítási díjrészletek lefizetését a biztosítottól nem követelheti, mert a biztosított fizetésmulasztása a biztosítási szerződés megszüntét vonja maga után. A bíróságoknak a törvény szövegéhez tapadó az az álláspontja, hogy a visszatérő időszakokban fizetendő díj fizetésének a lejáratkor történő elmulasztása, nem tekintve a vétlen baleset és az erőhatalom esetét, a biztosítási szerződés hatályvesztését vonja maga után, még élesebben domborodik ki a kir. Kúria 1885. évi május hó 15-én hozott 26. számú teljes ülési döntvényében, amely továbbmenve még azt is kimondotta, hogy abban az esetben is, midőn a díj nem évi, hanem rövidebb (félévi, negyedévi vagy hónapos) időszakokban fizetendő, a biztosított, - habár magát az egész első évre eső díj fizetésére kötelezte - nem tartozik az első év folyamán lejárt összes díjrészleteket megfizetni.
A biztosítottnak ezt a törvényi jogát a bírói gyakorlat állandóan erős védelemben részesítette. Bíróságaink állandóan őrködtek, hogy a törvénynek ezzel a rendelkezésével szemben kerülő úton se legyen az ügylet hatályvesztése kikerülhető. Így azok a törekvések, amelyek a törvény olyatén kijátszására irányultak, hogy a felek a kötvényen kívül külön írásbeli nyilatkozatban kötelezzék magukat a biztosítási díjak több éven át történő fizetésére, vagyis a biztosítási ügylet hatályának több évre történő biztosítását célozták, épp úgy nem részesültek bírói jogvédelemben, mint a folytatólagos díjakra irányuló követelésnek váltó alakjába öntése, amelyre legfelsőbb bíróságunk azt mondotta ki, hogy a biztosítási díjváltó nem fizetésül, hanem fedezetül adatván, azokat váltói úton érvényesíteni csakis a biztosítási szerződés joghatályából lehet, a biztosítási díj érvényességét pedig a kereskedelmi törvény értelmében kell megbírálni. A bíróság gyakorlatával, illetően a törvény rendelkezésével szemben nem segített a helyzeten az sem, ha a biztosítási kötvényben a díjat a biztosítás teljes tartamára átalányösszegben határozták meg, sem az, ha a folytatólagos biztosítási díj perelhetőségét folyószámlán történő megterheléssel akarták lehetővé tenni.
A kárbiztosítás tekintetében tehát mind a törvény, mind a bírói gyakorlat lehetővé tette azt, hogy a biztosított fél a biztosítási szerződésben vállalt kötelezettsége alól azzal a negatív magatartással, hogy a díjat a lejáratkor, vagy az e végre engedett halasztás eltelte előtt le nem fizeti, teljesen szabaduljon.
A magánjog általános tanításaival, a szerződési hűség nagy jogetikai elvével annyira ellentétben álló ennek a törvényi rendelkezésnek az európai törvényhozásokban alig találjuk párját. A modern biztosítási jogok a díjfizetés elmulasztásához nem fűznek ily messzemenő következményeket, legfeljebb csak az életbiztosító ágazatban fűznek a fizetés elmulasztásához ily joghatályt, ellenben a kárbiztosítás terén a legtöbb állami biztosítási joga az ellenkező álláspontra helyezkedve, módot nyujt arra, hogy a biztosítótársaság a biztosított felet peres úton is kikényszerítse a folytatólagos díjak megfizetésére, vagyis a biztosított fél a szerződés alól pusztán a nemfizetés tényével nem szabadulhat.
A francia biztosítási gyakorlat szerint abban az esetben, ha a bíztosított a díjat az esedékességtől számított nyolc napon belül ki nem fizeti, a társaság ajánlott levélben köteles a felett a biztosítási díjnak 15 napon belül való megfizetésére felszólítani s vele egyszersmind a nemfizetés következményei közölni. E következmények abban állnak, hogy a társaságnak jogában áll az utólagos teljesítési határidő lejárta után a kötvényt hatálytalanítani, fennmaradván azonban a joga az esedékes biztosítási díjnak bírói úton való érvényesítésére („la compagnie pourra résilier la police, sans préjudice de son droit au recourrement judiciaire de la prime échue”). Az utólagos teljesítésre megszabott 15 napi határidő lejárta után a kötvény hatálya fel van függesztve még a díj bírói érvényesítésének tartama alatt is és a biztosítás csak a díj megfizetésének napját követő napon déli 12 órakor lép ismét érvénybe.
Egészen hasonló a belga joggyakorlat, azzal a különbséggel, hogy nem kívánja meg kötelezően a fél felszólítását, a 15 napi utólagos teljesítési határidő a felet már ex lege megilleti, ennek letelte után a biztosítás hatálya fel van függesztve, anélkül, hogy a félnek külön értesítésére volna szükség („sans qu’il soit besoin de mise en demeure, la simple échéance du terme er tenant lien”). A társaságnak joga van a szerződés fenntartásához ragaszkodni vagy pedig a szerződést a félhez intézett ajánlott levéllel a díjper megindítása után is hatálytalanítani („La compagnie peut maintenir la police et en poursuivre l’execution. Nonobstant toutes demarches qu’elle aurait tentés pour obtenir le paiement de la prime, la compagnie peut aussi resilier le golice”).
A biztosítási szerződésről szóló 1908. évi május hó 30. napján kelt német törvény, 1908. évi április hó 2. napján kelt svájci szövetségi törvény és az 1917. évi december hó 23. napján kelt osztrák törvény, amelyek a biztosítási szerződési jognak legmodernebb és a mai biztosítási jogtudomány teljes magaslatán álló törvényalkotások, ebben a kérdésben akként rendelkeznek, hogy amennyiben a biztosított a visszatérő időszakokban fizetendő díjjal késedelemben van, a biztosítótársaság a biztosítottat utólagos teljesítési határidő engedése mellett a díjfizetésre felszólítja. Amennyiben a biztosított az utólagos teljesítési határidő lejárta után sem fizeti a díjat, a biztosító társaságnak választási joga van, vagy fenntartja a biztosítást és a felet a díjfizetésre perrel szorítja, vagy pedig a biztosítást azonnali hatállyal felmondhatja. A Cseh-Szlovák állam, amely különben az átcsatolt területen fenntartotta a magyar kereskedelmi törvény uralmát, az 1925. évben indíttatva érezte magát, hogy a magyar kereskedelmi törvény idézett rendelkezése helyébe a német és osztrák törvényeknek lényegileg megfelelő rendelkezéseket léptessen hatályba.
Az élet követelményei, a közgazdasági érdekek mind ellene szólnak annak, hogy a magyar biztosítási jognak ezek az elavult rendelkezései, amelyek a kontinentális modern biztosítási jogokkal annyira ellentétben állanak, továbbra is fenntartassanak. Nem lehet szemet húnyni azok előtt a káros jelenségek előtt, amelyek a kárbiztosítás területén ez elavult rendelkezések folytán állottak elő.
Köztudomású tény, hogy a törvénynek az a rendelkezése, amely a díjfizetés egyszeri elmulasztásának következményeként a biztosítási szerződés hatályvesztését állapítja meg, a gyakorlatban a kárbiztosítási ügyletek terén a legnagyobb fokú bizonytalanságot és a visszaélések egész áradatát idézte elő. Ez a rendelkezés ugyanis alapot szolgáltatott az úgynevezett kikapcsolási rendszer felburjánzására és elterjedésére, amely abból áll, hogy a biztosítási ügyletek közvetítésével foglalkozó egyének, a biztosítási ügynökök közül a lelkiismeretlenek a nép széles rétegeit könnyelmű igéretekkel, különösen olcsóbb biztosítási feltételek kínálásával a komoly üzleti alapon nyugvó biztosító-társaságoktól való elszakadásra, a díjtételek nem fizetésével a szerződés hatálytalanságának előidézésére bírják reá és egyidejűleg más intézetek kötelékébe belevonni.
A biztosítási ügyletek terén is nagyon természetesen helye van az egészséges üzleti versenynek, az a verseny azonban, amely az ilyen kikapcsolásokkal áll elő, rendesen a tisztességtelen verseny körébe tartozik, csupán az ügynököket gazdagítja a többször beszedett közvetítési díjakkal, megrendíti azonban a biztosítási ügyletek komolyságát és a komoly biztosító intézetekbe vetett hitet. Nyilvánvaló, hogy a nép érdekeit ez a kikapcsolási rendszer nem szolgálja. Amíg ugyanis az egészségtelen üzletszerű hajsza a törvény rendelkezésétől támogatva a biztosító-társaságokra azzal a káros, végzetessé is könnyen alakulható következménnyel jár, hogy sohasem lehetnek tisztában a számvetéseik alapjául szolgálható biztosítási üzletállománnyal, vagyis számvetéseik megtételénél sohasem indulhatnak ki egy olyan ügyletmennyiségből, amelynek fennállása legalább pár évre is biztosítva van, mert hiszen egyszerű nemfizetéssel máról-holnapra erős ellenpropaganda esetében szinte egy csapásra megszűnhet valamely biztosító-társaságnak teljes kárbiztosítási állománya, másrészről a kikapcsolási rendszer mellett az üzletszerzés a társaságokra nézve annyira drágává válik, hogy bele kell számítaniok a díjtételekbe az ügylet könnyű megszűnési lehetőségét és így végeredményben a kárbiztosítások tekintetében főként tekintetbe jöhető mezőgazdasági népesség hátrányára a biztosítási díjtételek aránylag magasak.
Ma tehát a helyzet az, hogy a biztosító-társaságok abban a bizonytalanságban, amely a megkötött biztosítási ügyletek fennállásának időtartama tekintetében fennáll, drága díjtételeket kényszerülnek alkalmazni, ezzel az egész vonalon megdrágul és népszerűtlenné válik a kárbiztosítási ügylet és az évente megújuló vad üzletszerű hajsza díjmérséklő hatását nem érzik meg a biztosított felek, akiket ez a verseny esetleg egészségtelen feltételekkel dolgozó, irreális vállalatok karjaiba kerget.
Hozzájárul még, hogy a biztosított félnek egyszerű feledékenysége vagy pillanatnyi pénzzavara következtében beállott fizetési mulasztás a szerződés hatályvesztését vonván maga után, a biztosító szabadul a káreset beállta esetében fizetési kötelezettsége alól, még ha az rövidesen a lejárat után állott is be, ami a biztosított félnek egész vagyoni helyzetére válságos lehet. Áll ez különösen akkor, amikor a fél fizetési kötelezettsége megállapodás vagy ily értelmű gyakorlat hiányában figyelmeztetés vagy díjnyugta, illetőleg díjkötelezvény bemutatása nélkül is beáll.
Kettős közérdek fűződik ezek szerint ahhoz, hogy a biztosítási szerződésnek a díj nem fizetése folytán automatikusan bekövetkező hatályvesztése helyébe biztosítási jogunk körében olyan tételes rendelkezések kerüljenek, amelyek a közgazdasági és szociális következményekhez és az európai jogokhoz is hozzásímulnak s közelednek az általános magánjognak ahhoz az alapvető jogtételéhez, amely a szerződési hűséget hirdeti s a jó szerződéseket a jogvédelem erős sáncaival veszi körül.
Az életbiztosítási ügyletek terén is reformra szorulnak, azonban már nem ily nagy mértékben, a kereskedelmi törvény egyes rendelkezései. A Kt. 505. §-ának 3. pontja szigorúságában nem követi a kárbiztosításra vonatkozó idézett rendelkezést, amennyiben az itt foglalt rendelkezés szerint az életbiztosítási szerződés hatályvesztése a díjfizetés elmulasztásával még a lejárat napján nem következik be, hanem csupán a lejárat után harminc nap alatt vagy az e végre engedett halasztás eredménytelen elteltével, - erőhatalom vagy véletlen baleset esetét nem tekintve. Ez a rendelkezés sem tartható fenn változatlanul, ámbár a biztosítónak perlési jogosultságát nem lehet itt ugyanolyan terjedelemben elismerni, mint a kárbiztosításnál. Azok a körülmények, amelyek az életbiztosítási szerződés megkötésénél fennállanak, a biztosítás tartama alatt erős változások alá kerülhetnek. A vagyoni viszonyok megromlásának lehetősége, a családi körülmények változása sokszor elkerülhetetlen szükséggé teszi, hogy a szerződő fél az életbiztosítás folytatását abbanhagyja és a szerződési etika így éppen az ellenkezőjét követeli meg annak, mint amit a kárbiztosításnál megkövetel. Mindazáltal az életbiztosítások szerzésével járó tetemes költségekre figyelemmel nem lehet elzárkózni az elől a közgazdasági követelmény elől, amely szemben a bírói gyakorlattal legalább azt a jogot kívánja a biztosító társaságok javára megrögzíteni, hogy legalább is az első biztosítási időszakra járó díjat vagy azt a díjat, amelynek fizetésére a szerződő fél az esedékesség után külön kötelezettséget vállalt, feltétlenül, tehát az ügylet megszüntetése esetében is követelhesse a biztosító társaság s hogy az életbiztosítási ügyletek felmondás nélkül történő megszüntetésével szemben a biztosítók bizonyos fokú védelmet kapjanak. Az a gyakorlat, amely különösen a királyi Kúria említett 26. számú teljes ülés polgári döntvénye nyomán keletkezett, amely szerint abban az esetben is, amidőn a díj nem évi, hanem rövidebb, félévi, negyedévi, vagy hónapos időszakokban fizetendő, a biztosított - habár magát az első évre eső díj fizetésére kötelezte - nem tartozik az első év folyamán lejárt összes díjröszleteket megfizetni, az életbiztosítási ügyletek terén is a mindenkori biztosítási állomány fennmaradása tekintetében nagy bizonytalanságot teremtett, súlyosan sértette a számvetési lehetőségeket s az életbiztosítási díjtételek megdrágításával csak elriasztó hatást gyakorolt, már pedig a szolíd életbiztosítási ügyletek elterjedése nem csupán a biztosító-társaságok egyoldalú érdekeit szolgálja, hanem a társadalom nagy érdekeit is.
Azok a visszás jelenségek, amelyek ekként az életbiztosítási ügyletek hitelének csorbítására vezettek és csupán a visszaélések elterjedésére voltak alkalmasak, elkerülhetetlenül szükségessé teszik, hogy a a magyar biztosítási jogot ebben a tekintetben közelebb hozzuk az élethez, de egyúttal a kontinentális jogokhoz is.
Ez a javaslat ezeket a célokat kívánja megvalósítani, szigorúan összeegyeztetve egyrészről a biztosító-társaság, másrészről a biztosított felek, különösen a gazdatársadalom érdekeit, vagyis egyrészről ügyelve arra, hogy a kárbiztosítási szerződések terén az úgynevezett kikapcsolási rendszer megszüntettessék a verseny csupán az egészséges versenyre korlátoztassék és hogy viszont a törvény rendelkezései alkalmasak legyenek arra, hogy a drága biztosítási díjtételek csökkenése is bekövetkezzék. A tisztességes biztosító társaságok és a tisztességes biztosított felek érdekeinek méltányos egyeztetésére irányulnak ezek szerint a javaslat rendelkezései.
A javaslat szerkezeti beosztását illetően, az I. rész az általános rendelkezéseket, a II. rész a kárbiztosításra, a III. rész az életbiztosításra, a IV. rész az életbeléptetésre, az átmenetre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza.
A 2. es és 3. § a biztosítási díjra s a biztosítási időszakra vonatkozó rendelkezésekkel a kereskedelmi törvény 473. §-át, a javaslatnak a kárbiztosításra vonatkozó II. fejezetében foglalt rendelkezései a K. T. 485. §-át, az életbiztosításra vonatkozó III. fejezet rendelkezései a K. T. 505. §-át érintik.
Kereskedelmi törvényünk 473. §-a szerint a biztosított köteles a megállapított biztosítási díjat kellő időben megfizetni s kétség esetében a díj megfizetése előtt a kötvény kiadását nem követelheti.
A bírói gyakorlat szerint a díjtartozás esedékességének időpontja tekintetében a felek megállapodása, illetőleg a biztosítási szerződés feltételei irányadók. Kétség esetében, illetőleg ellenkező megállapodás vagy szokás hiányában a biztosítási díjat a biztosítási szerződés megkötésekor azonnal előre kell fizetni, ugyanígy ellenkező megállapodás vagy szokás hiányában az első biztosítási időszakot követő időszakra esedékes díjakat is a mindenkori későbbi időszak kezdetén kell megfizetni.
A javaslat a gyakorlatban kialakult álláspont figyelembevételével, az osztrák törvény 23., s a német törvény 35. §-ával, valamint a svájci törvény XIX. Cikkével összhangzóan a biztosítási díj esedékességét most szabályozás alá vonja.
E szerint a biztosítási díj az első biztosítási időszakra a szerződés megkötésével, a későbbi időszakokra pedig az illető időszak első napján válik esedékessé. Kényszerítő jellegük azonban nincs ezeknek a rendelkezéseknek, amennyiben a javaslat nem kívánja érinteni a szerződési szabadság elvét, s így ezeket a rendelkezéseket csak az ellenkező szerződési megállapodások nem léte esetére kell alkalmazni.
A biztosítási időszak tekintetében sem köti meg a szerződő feleket a kereskedelmi törvény s a felek eleddig joghatályosan állapodhattak meg a biztosítás időtartamáról, amelyre vonatkozó megállapodást a 469. § 5. pontja értelmében a kötvénynek kell magában foglalnia. A biztosítási idő alsó határának törvényes meghatározása elől alig lehet továbbra is kitérni. A gyakorlatban legsűrűbben az egyéves időtartam megállapítása a szokásos, mert ez időszakon belül a különböző évszakok változó kockázata bizonyos mértékben rendszerint kiegyenlítődik. A felek ellenkező megállapodásra vonatkozó jogának kifejezett fenntartásával éppen ezért a javaslat a biztosítási időszakot, vagyis azt az időt, amelyre a biztosítási díj mint egység van meghatározva, egy évben állapítja meg. A díj oszthatatlanságának elvét megvalósító ennek a rendelkezésnek érvényt kell akkor is szerezni, ha a felek egy évnél rövidebb időre szóló részletfizetéseket kötöttek ki, amely kikötéshez egymagában nem lehet még azt a jogi jelentőséget fűzni, mintha ez egyúttal egy évnél rövidebb időszakok megállapítására is szolgálna.
A 2. § utolsó bekezdése kétségek eloszlatását célozza. Szűk értelmezés mellett a biztosítási díj csak a kockázat viselésének ellenértékeként fizetett díj. A díjon kívül azonban a biztosított fél egyes mellékszolgáltatásokat is köteles teljesíteni, pl. illetéket, tűzoltói díjat 1365/1920. M. E. sz. rendelettel engedélyezett kezelési költségpótlékot stb. A dolog természeténél fogva ezeknek a mellékszolgáltatásoknak egy szempont alá kell esniök a díjjal, amellyel együtt egységes fizetési kötelezettséget alkotnak.
A biztosított a K. T. 469. §-a értelmében követelheti, hogy neki a biztosító kötvényt állítson ki. Viszont a 473. § 2. bekezdése szerint a biztosított kétség esetében a biztosítási díj megfizetése előtt nem követelheti a kötvény kiadását, sőt ha a biztosító a díj fizetése előtt adja ki a kötvényt, ez a díj kifizetésének elhalasztásául tekintendő. Bírói gyakorlatunk szerint a biztosítottnak díjfizetési és a biztosítónak kockázatviselési kötelezettsége a kötvény kiadását megelőzően is már fennáll, mert a biztosítási szerződés a kötvény kiadását megelőzően és attól függetlenül lép hatályba.
A javaslat álláspontja szerint kötvény kiállítása esetében a biztosított félnek az első biztosítási időszakra járó díj megfizetésére irányadó kötelezettségét a kötvény kiszolgáltatásától teszi függővé s díjfizetési kötelezettségét ettől csak arra az esetre függetleníteni, ha a szerződés természete szerint a kötvény kiállítása ki van zárva.
Amint az általános indokolásban fennebb kifejezésre jutott, a K. T. 486. §-ának az a rendelkezése, mely szerint a kárbiztosítási szerződés hatályát veszti, ha a visszatérő időszakokban fizetendő díj a lejáratkor vagy az e végre engedett halasztás eltelte előtt le nem fizettetik - kivéve ha a biztosítattat a díj lefizetésében vételen baleset vagy erőhatalom gátolta - súlyos sérelme volt biztosítónak, biztosítottnak egyaránt.
A javaslat - melynek 11. §-a ezt a rendelkezést kifejezetten is hatályon kívül helyezi - méltányosabb szabályokat állapít meg, amelynek a hatályvesztésnek, mint indokolatlanul szigorú s a mellett célszerűtlen jogkövetkezménynek mellőzésével a pacta sunt servanda elvéből kiindulóan rendezik a díjfizetés elmulasztásával kapcsolatos rendelkezéseket.
Híven az általános magánjog elveihez, e szakasz első bekezdése - mely a lejárt első díj megfizetésére méltányos rövid (30 napos) halasztást is enged - az így engedett törvényi halasztás ellenére történő fizetéselmulasztásnak nem jogvesztő hatályt ad, hanem csupán azt a jogot adja a biztosítónak, hogy ily esetben választása szerint vagy a szerződés teljesítését követelhesse vagy elállhasson a szerződéstől. Az utóbbit illetően a 2. bekezdés egyenesen elállottnak tekinti a biztosítót a szerződéstől, ha az itt megállapított idő - a 30 napi idő eltelte után további 65 nap - alatt sem érvényesíti bírói úton a díjkövetelését.
A díj perlése a biztosító abbeli szándékát tanusítván, hogy a szerződéshez ragaszkodik, az időközi kárért még a díj kifizetése előtt is feletnie kell. Így a § 3. bekezdése a kárveszély viselése alól csak az esetre menti fel a biztosítót, ha a szerződéstől még a biztosítási eset bekövetkezése előtt elállott.
Míg a javaslat 4. §-a az első biztosítási időszakra járó ama biztosítási díjat szabályozza, amelyet a kárbiztosítás hatályának beálltakor - vagyis a 2. § 1. bekezdése szerint a szerződés megkötésével - vagy még ez előtt kell - megállapodásszerűen - fizetni, addig a jelen szakasz egyrészről az első biztosítási időszakra járó, de a megállapodás szerint a biztosítás hatályának beállta után fizetendő díj, másrészről általában a későbbi - visszatérő - időszakokra járó díj fizetésének elmulasztásával kapcsolatos jogkövetkezmények megállapítását tartalmazza.
Ezek a jogkövetkezmények nem olyan súlyosak, mint a 4. § szerint a biztosítás hatályának beálltakor vagy még ez előtt fizetendő dítak fizetésének elmulasztásához fűzött jogkövetkezmények. A célszerűség azt követeli, hogy az emlékezőtehetség köréből már könnyebben kisikló ily esetekben a biztosító a felet írásban is felhívja a díj fizetésére, vagy előre írásban figyelmeztesse az esedékesség idejére s fizetési kötelezettségére. Ily esetekben a legnagyobb mértékben méltányos az utólagos teljesítésre határidő engedése. Ezt rendszeresíti a jelen szakasz, mely továbbmenően még az utólagos teljesítésre engedett határidő eredménytelen elteltével sem kíván szigorúbb jogkövetkezményt fűzni, mint a biztosítás hatályának szünetelését, a biztosító részére mindazáltal fenntartván a jogot, hogy a szerződés teljesítését követelhesse vagy a díjról lemondva, rögtöni hatállyal felmondhasson és esetleges kárának megtérítését követelhesse.
A biztosított felet a biztosító nem hagyhatja bizonytalanságban szándékai felől; így e szakasz utolsó bekezdése azokat a jogkövetkezményeket szabályozza, melyek a díj bírói úton érvényesítésének elmulasztásához fűződnek. Másrészről a díjkövetelés bírói úton kellő időben történő érvényesítésének a 4. § utolsó bekezdésében említett esettel kapcsolatos vonatkozásait is az utóbbi rendelkezéssel egyezően kellett itt szabályozni.
Az itt foglalt rendelkezéseket a biztosítottak esetleges címváltozása indokolja, amit a biztosító nem kísérhet állandó figyelemmel. Hogy a biztosított címül lakására üzleti telepére vagy más címre óhajtja-e a felhívás elküldését, az tőle függ.
Míg egyrészről a javaslat, szemben a kereskedelmi törvény 485. §-a 4. pontjának tulságosan szigorú s ma már élet követelményeivel össze nem egyeztethető rendelkezéseivel, a szerződés hatályvesztése helyett a szerződés épségben tartásának megvalósítására s a kárbiztosítási időtartam alsó határainak méltányos meghatározásával a jogviszonyok bizonyos fokú stabilitására törekszik, addig másrészről a biztosított felet, aki ezután az egyszerű nemfizetéssel nem kerül a szerződés hatályvesztésének veszélyébe, fokozott védelemben részesíti a fizetési határidők meg nem tartása esetére. Ekként ez a szakasz a fizetési mulasztás magánjogi következményeinek enyhe megállapításával, az utólagos fizetés mulasztáspótló jellegének kidomborításával a biztosított méltányos érdekeinek kielégítésére törekszik.
Már a javaslatnak 2. §-ából is kiviláglik, hogy a javaslat a biztosítási időtartam minimumának megállapítására törekszik s ezt általában egy évben állapítja meg. A biztosítók rendelkezésére eleddig sohasem állott a biztosítási ügyletek oly mennyisége, melyre hosszabb időn át komolyan számíthattak s a díjtételek drágaságát főként ez a jelenség idézte elő. Mind a biztosító, mind a biztosított érdekei egyaránt indokolják, hogy a felek általában a szerződés időbeli hatályát több évi tartamban, rendszerint tíz évben állapítják meg. Nehogy azonban a túlhosszú időtartam időtartam terhes legyen a biztosított félre, akinek érdeke lehet, hogy a viszonyok változása következtében még a felmondási jog kikötése nélkül kötött ügyletet is felbonthassa, a javaslat bizonyos korlátok között erre megadja a lehetőséget. Ez a szakasz ugyanis a hat évnél hosszabb időtartamra kötött kárbiztosítási szerződés felmondását a biztosított javára külön kikötés nélkül is hat év eltelte után biztosítja. Természetesen a biztosított fél a hat év eltelte előtt is élhet bármily hosszú tartam esetében a felmondás jogával, ha a felek ezt kikötötték.
Míg a kárbiztosításnál az 5. § szerint az első biztosítási időszakot követő, tehát a folytatólagos biztosítási díjak is perelhetők lesznek, mert a biztosító a díjkövetelés teljesítését követelheti, addig az életbiztosítási szerződésnél - bár a javaslat 11. §-a ezekre nézve sem állapítja meg a K. T. 505. §-ának 3. pontjában a díj nem fizetése esetére megállapított jogkövetkezményt, a szerződés hatályvesztését - nem kívánt a javaslat azoktól az általános részben fennebb már érintett, a biztosított felek gyorsan változó életviszonyaiból adódó szubjektív szempontoktól eltekinteni, amelyek a mellett szólanak, hogy az életbiztosítási szerződések kötése ne nehezíttessék meg túlságosan több éves időtartam rendszeresítésével. Ebből kiindulva ez a szakasz csupán az első biztosítási időszakra 2. § 2. bekezdése) járó biztosítási díj bírói úton érvényesítését engedi meg, valamint azét a díjét, amelynek fizetésére a szerződő fél az esedékesség után külön kötelezettséget vállalt, amiből következik, hogy a javaslat álláspontja szerint a későbbi időszakokra járó díjakat általában nem lehet bírói úton érvényesíteni. Ekként világos, hogy a javaslat az életbiztosítási szerződés időtartamát - a 2. § 2. bekezdésében kifejezésre jutott elvhez képest - feltétlenül kívánja legalább az első biztosítási időszakra. A javaslat az életbiztosítási szerződés időtartamát ekként csupán az első biztosítási időszakra kívánja ugyan feltétlenül biztosítani, de a biztosított félnek azt a jogát, hogy a későbbi időszakokra járó díj fizetésének megszüntetésével a szerződés hatályvesztését idézze elő, sem hagyja meg a maga érintetlenségében. Míg ugyanis egyrészről a biztosító érdekeit az eddiginél hatásosabban kívánja megvédeni, nevezetesen megengedi a biztosítónak a szerződési bírság kikötését arra az esetre, ha a szerződő fél megelőző felmondás nélkül szünteti meg a díjfizetést, addig másrészről a biztosított javára úgy rendelkezik, hogy a későbbi díjak fizetésének egyszerű elmulasztásához nem köti az ügylet hatályának megszüntetését. (10. §)
E § rendelkezései szerint az életbiztosítási szerződésnél az első biztosítási időszakot követő valamely időszak díja fizetésének elmulasztása egymagában nem vonja maga után a szerződés hatályvesztését, amennyiben a szerződés megszüntetésére a biztosított részéről az szükséges, hogy a szerződést felmondja, vagy hogy a szerződés felmondottnak tekintessék részéről, amely utóbbi e § harmadik bekezdése szerint egymagában abból is következik, ha a szerződő fél, vagyis a biztosított az első biztosítási időszakot követő valamely időszak díját a biztosítótól kitűzött utólagos határidő elteltéig meg nem fizeti.
A biztosítási jognak a javaslatban foglalt részleges reformjával kapcsolatban nem maradhat el a biztosítási ügynök sok tekintetben tisztázatlan jogállásának szabályozása sem. Különösen nem lehet szemet hunyni a visszaélések előtt, amelyeket az úgynevezett kikapcsolási rendszer idézett elő, amelyek sürgős orvoslása nélkül a javaslat azt a célját, hogy a biztosítási szerződések jogterületén is kiépíttessenek a szerződési hűség és megbízhatóság elvei, alig tudná elérni. Az erre vonatkozó rendelkezések természetüknél fogva a törvényhozás körébe tartoznak. Nehogy azonban e kérdés megoldása késedelmet szenvedjen, a javaslat addig is, míg ez a szabályozás törvényhozási úton is megtörténhetik, a m. kir. minisztériumot kívánja felhatalmazni, hogy a biztosítási ügynök jogállását rendelettel szabályozza, különösen abban a tekintetben, mennyiben érinti az ügynök közreműködése a feleknek a biztosítási szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit.
Ez a § az életbelépésre vonatkozó rendelkezéseken felül az átmeneti rendelkezéseket is felöleli. Az utóbbiak körében fontos rendelkezése ennek a §-nak, hogy a törvény hatálya az életbelépésekor már fennálló biztosítási szerződésekre is kiterjed. Ily rendelkezés hiányában a fennálló biztosítási szerződések lelkiismeretlen megszüntetési játéknak lehetnének kitéve. Mindazonáltal a javaslat a már fennálló biztosítási szerződéseknél a biztosított részére felmondási jogot biztosít, mert a javaslat egyéb nehezítő rendelkezése imellett, amelyek a díj egyszerű nemfizetésével történő ügyletmegszüntetésnek ezután útját állják, nem volna méltányos, ha a biztosított fél minden körülmények között az új rendelkezések hatálya alá kerülne.
Az ügynökök e törvényjavaslat benyujtásának hírére már is tömegesen felkeresték a biztosítottakat, felmondó nyilatkozatokat irattak alá velük és a felmondás hatályossága esetére feltételesen új biztosítási ajánlatok megtételére bírták reá őket új biztosítóval szemben. Ezért e visszaélések ellensúlyozására e § 4. bekezdése szerint érvénytelen lesz az oly biztosítási szerződés, amelyet az 1926. évi január hó 1. napjától e törvény életbeléptéig azzal a feltétellel kötöttek, hogy a félnek más biztosítóval kötött szerződése e § értelmében felmondással hatályát fogja veszteni, feltéve, hogy e szerződés alapján a biztosító még kockázatot nem viselt.
