Merőben külsőszerű eljárás lenne, ha a nemzetek erejét és nagyságát lélekszámuk után ítélnők meg. Figyelembe kell vennünk a tömegek fajsúlyát is, melyet a műveltség és a vagyonosság határoz meg. Ez a gondolat vigasztalás a számbelileg kis nemzetekre, mert a közművelődés emelésével erejüket meghatványozhatják és a nemzeti erőt jelentékenyen fölébe emelhetik számra nézve nagyobb, de alacsonyabb művelődési színvonalon levő népeknek. Különösen lehetséges ez nálunk magyaroknál a faj szembeötlő tehetségessége miatt, amely mindezideig azért nem bontakozhatott ki a maga teljességében, mert állami szervezetünk és társadalmi szerkezetünk sok tekintetben gátat vetett a tehetségek kifejlődésének. Amilyen kedvező lehetőségeket nyithat meg a tervszerű kultúrpolitika a nemzet erejének emelése szempontjából, épp oly nagy veszély rejlhetik abban, ha a népművelés terén elmaradunk, különösen szomszédainkkal szemben. A modern termelési módok ugyanis mind a mezőgazdaságban, mind az iparban már az egyszerű munkásnál is jelentékeny műveltséget követelnek meg s ezért az egyes nemzetgazdasági ágak virágzása a vállalkozók szaktudása, élelmessége és a tőke-erő nagysága mellett jelentékeny mértékben attól függ, milyen értelmi színvonalon állanak az illető nemzet munkástömegei. Ha egy nemzet értelmetlen tömegekkel áll ki a gazdasági versenybe, ebben reménytelenül el fog bukni. A magyar kultúrpolitikának egyik legfőbb feladata tehát az, hogy a széles néprétegek, a magyar tömegek értelmi szintjét emelje. E végből fejlesztenünk kell népoktatási intézményeinket és az ezekhez szorosabban csatlakozó iskoláinkat: a mindennapi népiskolát, az ismétlő, helyesebben továbbképző népiskolát, másfelől a polgári iskolát. Az első cél, a magyar népiskolaügy fejlesztése érdekében terjesztettem elő a mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról szóló javaslatomat, mely, mint 1926:VII. tc., immár törvényerőre emelkedett. A második célt van hivatva megvalósítani egyelőre ez a törvényjavaslat, mely polgári iskolai hálózatunk kiépítésére irányul.
Minden művelt állam iskolarendszerében találunk olyan iskolákat, amelyek a népiskolánál, mint a műveltségminimum iskolájánál, több műveltséget, de a főiskolai tanulmányokra előkészítő középiskolánál kevesebb és inkább gyakorlati irányú általános műveltséget iparkodnak közvetíteni. Ilyen iskolákról óhajtott gondoskodni az 1868:XXXVIII. tc., amikor az elemi oktatás felé, illetőleg ehhez csatlakozóan kétféle iskolatípust szervezett: 1. a felsőbb népiskolát, amely az elemi iskola VI. osztályának elvégzése után, a fiúknál három évfolyamból, a leányoknál két évfolyamból áll; és 2. a polgári iskolát, amely az elemi iskola IV. osztályára épül fel s a fiúknál hat, a leányoknál négy évfolyam.
Báró Eötvös József eredeti törvényjavaslatában a polgári iskoláról még nem volt szó. Eötvös előtt a svájci szekundárius iskola s a Guizot-tól 1833-ban létesített francia écola primaire supérieur eszméje lebegett; ezt akarta felsőbb népiskola néven törvénybe iktatni és megszerezni olyanok számára, akik tanulmányaikat a hat osztályú, teljes elemi iskola elvégzése után még egy ideig, a 15-16 éves korig, általános irányban folytatni kívánják. Ez az iskolafaj volt Eötvös meggyőződése szerint hivatva a főkép gazdasági téren munkálkodó társadalmi rétegnek: az iparos, kereskedő és gazdálkodó osztálynak közepes műveltségi igényét kielégíteni.
A felsőbb népiskolával szemben Csengery Antal a képviselőház közoktatási bizottságában arra utalt, hogy ennek az iskolafajnak Magyarországon nincsen még meg az előfeltétele sem: a hatosztályos népiskola, amelyet csak a szóbanforgó törvény fog megalkotni. A legtöbb magyar népiskola egytanítós osztatlan és vegyes iskola. Ha meg is lesz majd számos helyen a népiskolának két felső (V. és VI.) osztálya, ezekben, már csak a kellően képzett tanerők hiánya miatt is, még sokáig nem fog folyni megfelelő komoly oktatás. A közönség is régóta ahhoz van szokva, hogy gyermekét a négy elemi osztály után adja magasabbfokú iskolába. Ezek alapján a polgári iskolai típust ajánlotta a felső népiskola helyett a bizottságnak. A polgári iskolával ő is a népiskolai és a középiskolai fokozat közé eső művelődési igények kielégítését kívánta biztosítani. Célszerűbbnek tartotta azonban, hogy a tanuló már az elemi iskola IV. osztálya, tehát a kezdetleges alapismeretek megszerzése után részesüljön rendszeres oktatásban magasabb képzettségű tanítói kar által. A polgári iskola van hivatva - így tűzte ki feladatát - „nagyközségeink jobbmódú túlnyomóan magyar középosztályát tömegesen az általános műveltség magasabb színvonalára emelni”. Ilyen célkitűzés alapján szemelte ki a polgár iskola gyakorlati irányú művelődési anyagát s szabta meg az iskola szervezetét, melyet az 1868. évi XXXVIII. tc. törvényerőre is emelt.
Az így megszervezett polgári iskolák csakhamar fölvirágoztak, többnyire maguk a községek állították fel azokat, míg a felső népiskolák, bár az állam évtizedekig különös gondot s anyagi áldozatot fordított rájuk, lassankint elsorvadtak. 1877/78-ban 21 fiú, 56 leány felső népiskola volt, 1897/98-ban már csak 10 fiú- és 21 leányiskola, 1907/8-ban 4 fiú- és 8 leányiskola, 1917/18-ban pedig csupán 2 fiú- és leányiskola volt. Végre pár évvel ezelőtt ezek is megszűntek. E szerint már maga az élet az 1868:XXXVIII. tc. idevágó rendelkezéseit közoktatási rendszerünkből kiiktatta. Ezt a hatályon kívül helyezést a jelen törvényjavaslat most csak szentesíti.
A polgári iskola ellenben mind nagyobb fejlődésnek indult. A fejlődés lendületét a következő statisztikai adatok világítják meg a régi Magyarországon:
| tanévben | polgári fiúiskola | polgári leányiskola | összesen | fiútanuló | leánytanuló | összesen | |
| 1880/1. | 57 | 53 | 110 | 4,573 | 5,367 | 9,940 | |
| 1900/1. | 113 | 186 | 299 | 14,373 | 26,250 | 44,563 | |
| 1917/8. | 210 | 340 | 550 | 52,891 | 84,895 | 117,768 |
Csonka-Magyarországon:
| tanévben | polgári fiúiskola | polgári leányiskola | összesen | fiútanuló | leánytanuló | összesen | |
| 1918/9. | 94 | 159 | 353 | 31,188 | 48,863 | 80,051 | |
| 1921/2. | 135 | 193 | 328 | 34,134 | 44,521 | 78,655 |
1922-től kezdve, amióta tárcámat átvettem, különösen gyors ütemben emelkedett a polgári iskolák száma: négy és fél esztendő alatt éppen 100 új polgári iskola alakult, még pedig 50 állami, 8 róm. kath., 9 községi, 1 ref., 1 izr., 31 magániskola. Ez mostanáig 174 osztály szaporulatot jelent. Az 50 új állami polgári iskolában 102 osztály nyilt meg, azonban az állami polgári iskolák osztályainak száma a legutóbbi négy év folyamán összesen többel, t. i. 169-cel emelkedett. A többlet a régebben szervezett iskolák fejlődő osztályaira és a párhuzamos osztályokra esik. Az ország megcsonkítása előtt a mai Magyarország területén 269 polgári iskola volt, ma 428 van: a nyolc év alatti gyarapodás 159. A mai 428 polgári iskolából (lásd a mellékelt térképet) 188 állami, 102 községi, 72 róm. kath., 13 ref., 2 evang, 11 izr., 4 társulati és 36 magániskola. E fejlődés eredményében az alapító Csengery Antal szándékát túlnyomóan megvalósítva látjuk: a polgári iskola nagyközségeinkben (városainkban) a nemzet középső rétegeit valóban tömegesen emeli az általános műveltség magasabb színvonalára.
Bármekkora arányokat öltött is azonban az utolsó évtizedekben mind az iskolák, mind a tanulók száma tekintetében a polgári iskola, mindenkor érezhető volt az 1868:XXXVIII. törvénycikknek az a nagy hiánya, hogy a polgári iskola feladatát tüzetesen nem jelölte meg s szervezetét is elég határozatlanul állapította meg. Ez a körülmény a polgári iskolával szemben támasztott követelmények és az iskola természetének megítélése szempontjából sok félreértés és bizonytalanság forrásává lett és a belső fejlődés útját, amint ennek az iskolatípusnak rövid történeti fejlődéséből mindjárt látni fogjuk, eléggé kanyargóssá tette. A népiskola és a középiskola közé ékelve, mind a két oldalról szorítva, lassan vívta ki magának azt a szilárd helyet, melyet ma már közoktatásügyi rendszerünkben elfoglal. Egy félszázad óta a legélénkebb tanügyi viták és reformtervek középpontjában áll. Szervezetének folytonos bizonytalanságából érthető, hogy 56 éven keresztül a polgári iskolának a maga belső életét, tanulmányi és fegyelmi ügyeit szabályozó Rendtartási Szabályzatát.
A polgári iskola félszázadosnál hosszabb történetének leginkább szembeötlő jelensége az V. és VI. osztályoknak, melyeket az 1868-iki törvény 68. §-a megállapít teljes elsorvadása. Azon a néhány helyen is, ahol az V. és VI. osztályt megnyitották, sohasem sikerült azokat kellően benépesíteni. Jellemző, hogy az 1921/22-iki tanévben a polgári iskolák IV. osztályába 14,834 tanuló járt, az V.-be csak 165, a VI.-ba csak 90. Ma már a két felső osztály mindenütt megszünt. Mi ennek az oka? Egyrészt a minősítő jogok hiánya, másrészt a középfokú szakiskoláknak: a felső kereskedelmi iskolának és a felső ipariskolának kifejlődése.
A 6 osztályú polgári iskola elvégzése soha sem jogosított az egyéves önkéntes katonai szolgálat kedvezményére. Trefort miniszter 1879-ben kieszközölt néhány jogosítást olyan állásokra, amelyekhez ma középiskolai vagy kereskedelmi iskolai érettségi bizonyítvány szükséges. Azonban az 1883-iki minősítési törvény ezeket a jogokat is megszüntette s a polgári iskola hat osztályát végzetteknek egyedül a községi jegyzői tanfolyamra s a dohányjövedéki állásokra való lépés lehetőségét engedte meg, később még a jegyzői tanfolyam kapui is bezárultak a teljes polgári iskolát végzettek előtt. A kezelőszakmák kisebb hivatalnoki állásaira a minősítési törvény értelmében a polgári iskola négy osztályának elvégzése is jogosít, így feleslegessé vált a hat osztály elvégzése. Minden iskolafaj vonzóereje és tekintélye jórészt attól függ, vajjon mire képesít? Kellő képesítő erő hiányában a legszebben kigondolt iskolafaj is csak tengésre van kárhoztatva. Így járt a polgári iskola V. és VI. osztálya is: elvesztette önálló létjogát, elvesztette tanulóságát.
E két felső osztály elsorvadásának másik oka a középfokú szakiskolák kialakulása. Már 1868-ban a polgári iskolát megalkotó törvény egyes rendelkezéseiből kitűnik, hogy ennek az iskolafajnak feladatát általános állampolgári nevelésben látta gyakorlati, közgazdasági színezettel. A természetrajzot, fizikát, kémiát az iparra, kereskedelemre és gazdaságra való tekintettel kívánja taníttatni; az iskola művelődési anyagába beiktatja a köz-, magán- és váltójog alapvonalait, a politikai számtant, a statisztikát, a könyvvitelt, a mezei gazdaságtant vagy ipartant a község és vidéke szükségletéhez alkalmazva (74. §). E tárgyakat, melyek az elméleti irányú középiskolával szemben megadták a polgári iskolák gyakorlati-gazdasági jellegét, a törvény főkép az V. és VI. osztály anyagának szánta (76. §). Közelfekvő volt tehát az a gondolat, hogy a két felső osztály már mintegy szakiskolai tanfolyamnak is tekinthető. Ezt a következményt Trefort miniszter le is vonta, amikor 1879-ben az iparos képzést, 1884-ben pedig a kereskedelmi képzést kapcsolta a polgári iskolához. Feltűnő, hogy a túlnyomóan földmívelő államban a mezőgazdasági képzésnek a polgári iskolához való csatolását nem vette célba. Az 1879-iki rendelet a polgári iskolák egy része mellé ipartanműhelyt kapcsolt abból a célból, hogy ebben a IV.-VI. osztályos tanulók a tantervben megállapított tárgyak mellett egy-egy iparágat is megtanuljanak, úgy, hogy a VI. osztály elvégzése után mint művelt iparossegédek legyenek alkalmazhatók az iparosok műhelyeiben. E szerint az ilyen tanulókra kettős munka nehezedett: délelőtt diákok, délután iparosinasok voltak. A nyolcvanas években 12 ilyen iskola volt, de már a kilencvenes években számuk egészen lecsökkent s helyükbe lépett a külön, önálló középfokú szakiskola, az úgynevezett felső ipariskola. A tanulók a kettős munkával nem tudtak megbírkózni, az iparosok meg azon aggódtak, hogy a polgári iskola végét veti az olcsó inasmunkának; az ipartanműhelyek rendkívül silányan voltak felszerelve; kellő tanerők sem állottak rendelkezésre. A polgári iskolának, mint ilyennek ipari szakirányban való fejlesztése tehát csődöt mondott.
Hasonló sors érte kereskedelmi szakirányban való fejlesztését is. Egy 1884-iki rendelet szerint a polgári iskolához a középkereskedelmi tanfolyam, mint VII. évfolyam csatolható, úgy, hogy akik ezt végezni óhajtják, a közös közműveltségi tárgyakon kívül már az V. és VI. polgári iskolai osztályokban is egyes kereskedelmi szaktárgyakat tanulnak. Ez a bifurkáció természetesen a tiszta polgári iskolai V. és VI. osztályt végleg elnéptelenítette, mindenki a kereskedelmi ágazatba tódult, mert itt egy évi ráadással érettségizni és számos jelentékeny minősítési joghoz, többek között egy évi önkéntes katonai kedvezményhez juthatott. Végre 1895-ben a kereskedelmi szakoktatás „felső kereskedelmi iskola” néven új szervezetet nyert, a polgári iskolával szemben igazgatásban és tanári karban fokozatosan önálló lett, majd egészen külön szakadt a polgári iskolától, amelynek növendékeit a IV. osztály elvégzése után vette fel. Ily módon az önállósult felső kereskedelmi és felső ipariskola egészen leszakította a polgári iskola felső tagozatát, az V. és VI. osztályt: ezek egészen elsorvadtak. Így vált a polgári iskola mindenütt négy osztályos intézetté, melynek feladata azonkívül, hogy tanulóit viszonylag befejezett gyakorlati általános műveltséggel az életbe bocsátja ki, középfokú szakiskolákra való előkészítés. A polgári iskola IV. osztályát végzett tanulóknak körülbelül 50%-a megy ipari és kereskedői pályára vagy folytatja ilyen irányú középfokú szakiskolában tanulmányait; körülbelül 15% pedig tanítóképző-intézetbe megy.
A történeti fejlődés tanulsága: a polgári iskola, mint 4 osztályos intézet, teljes mértékben bebizonyította életképességét, jelen szervezete megfelel a magyar társadalmi és gazdasági élet szükségleteinek. Az utóbbi évtizedekben, különösen a legutolsó években, a magyar társadalom széles rétegei megkedvelték, felállítását községeink mind nagyobb számban követelik. A polgári iskola ma legnépszerűbb iskolafajunk. A történeti fejlődés egyszersmind azt is megmutatta, hogy a polgári iskola a szorosabb értelemben vett szakirányban nem fejleszthető: minden ilyen kísérlet ezideig csődöt mondott. Ugyanegy iskola keretében az általános műveltséget nyujtó oktatás és a szorosabb értelemben vett szakoktatás csak egymás rovására érvényesülhet. Ezért különítette el a természetes fejlődés a polgári iskolát és a középfokú szakiskolát. A kettő szétválva egyformán örvendetes fejlődésnek indult. A négy osztályos polgári iskola épp oly népes és folyton terjeszkedő iskolatípusnak bizonyult, mint a felsőkereskedelmi, a felső ipariskola vagy újabban a felső mezőgazdasági iskola. A fejlődésnek ez az iránya mind a gyakorlati igényeket, mind a pedagógiai követelményeket jól kielégíti. A polgári iskola négy osztálya az általános előkészültséget adja meg a szakiskolákban való gyakorlati kiképzéshez. Az élet a hat osztályos polgári iskolát négy osztályossá formálta át s minthogy ebben az alakjában társadalmunk művelődési és gazdasági szükségleteit jól kielégíti, nincs egyéb hátra, minthogy a történeti fejlődésnek ezt a természetes eredményét az itt javasolt törvény ereje is jóváhagyja.
A hatosztályú polgári iskolának nincsen szerves kapcsolata közoktatásunk rendszerével, mely a négyes tagozáson épült fel (négy elemi, négy polgári, négy középfokú szakiskola). A legtöbb szülőnek az az érdeke, hogy a polgári iskolából közvetlenül kenyérkereső pályára lépő fiát legkésőbben 14-15 éves korában, tehát a IV. osztály elvégzése után üzletbe, gyárba vagy műhelybe adhassa. Ha a fiú hat vagy hét osztályt végezne, 16-17 éves korában már az inaskodásra nem igen adná fejét. Ha pedig szakiskolában óhajtja a szülő fiát továbbképeztetni, ehhez nincs szüksége az V. és VI. osztály elvégzésére, mert a szakiskolákba való felvételre elégséges a IV. osztály elvégzése. E szerint az V. és VI. osztályok feleslegesek s nem volna értelme annak, ha a természetes alakulást, az élet követelményeihez való alkalmazkodást megakasztva, a két felsőosztályt minősítések és kedvezmények nyujtásával iparkodnánk új életre támasztani. Valamennyi eddigi kísérlet azt igazolja, hogy a gyakorlati szakoktatás eredményesen csak szakiskolákban valósítható meg. Középfokú szakiskoláink ma már örvendetes fejlődésnek indultak, kellő oktatási sikert mutatnak fel. Helytelen volna tehát a polgári iskolák felső osztályainak mesterséges újraélesztésével jól bevált szakiskoláink további fejlődését hátráltatni.
Ugyanez a gondolat érvényes arra az újabban felmerült tervre nézve is, mely a polgári fiúiskolát „felső polgári iskola” néven egységes nyolcosztályú középfokú iskolává kívánja fejleszteni, úgy, hogy az általános nemzeti és állampolgári műveltség mellett, különösen az V. osztálytól kezdve, egyrészt általános közgazdasági, másrészt a vidék szükségletéhez mért mezőgazdasági, vagy ipartechnológiai ismereteket is nyujtson. Ennek a tervnek indítéka ugyanaz, mint a 80-as években a polgári iskolának ipari és kereskedelmi irányba való terelése.
Nyilvánvaló, hogy a jelzett feladatot csakis a középfokú szakiskolai típus, nem pedig általános gyakorlati műveltséget nyujtani kívánó 8 osztályú polgári iskola tudja teljesíteni. A „gyakorlatiság” vagy „közgazdasági színezet” egymagában, ha végig általánosságban mozog s nem kapcsolódik szorosan s kellő elmélyüléssel vagy a mezőgazdasági vagy az ipari vagy a kereskedelmi élethez, tartalmatlan és céltalan. A nyolc osztályú polgári iskola hívei sem a középiskolák negyedik típusának, sem szakiskolának nem akarják minősíteni a tervbe vett nyolc évfolyamú polgári iskolát. De ha ez sem nem középiskola, sem nem szakiskola, akkor igazában nem külön, sajátos célú, hanem hibrid természetű iskola, melyre szükség nincsen. A gazdasági-gyakorlati téren munkálkodó polgár vagy gazdálkodó vagy iparos vagy kereskedő; olyan polgár, aki sem nem gazda, sem nem iparos, sem nem kereskedő, nem kívánhat magának külön iskolafajt; ha pedig e foglalkozások egyikét űzi, akkor alsó- vagy középfokú szakiskolára van szüksége. Amire nálunk szükség van, az nem egy általános, határozatlan irányt követő, csak közgazdasági színezetű felső polgári iskola, hanem középfokú szakiskola. Ha az ifjú 18-19 éves koráig ilyen általános gyakorlati műveltséget nyujtó felső polgári iskolába járna, ennek elvégzése után milyen pályára mehetne? Az ipari inaskodásból már kivénült, a középfokú szakiskolába pedig már nem vehető fel többé. Azt az ifjút, aki a „közgazdasági színezetű” felső polgári iskolát elvégezné, iskolája a gazdasági élet egyik konkrét ágazatában sem tenné alaposabb szakismerővé. Mit tenne tehát az ilyen 18-19 éves ifjú? Valami alárendelt hivatalba menne s szaporítaná az irnokok-díjnokok hadát, kiknek a fizetés sok, hogy meghalhassanak s kevés, hogy megélhessenek belőle.
E szerint mind a történeti fejlődés komoly s többszörös tanulsága, mind a magyar társadalom művelődési és gazdasági igényei, mind pedig a helyes didaktikai felfogás arra utal, hogy a polgári iskola sem hatosztályú (mint az 1868-iki törvény megszabja), sem nyolcosztályú (mint egy legújabb irányzat kívánja) ne legyen, hanem maradjon meg ma élő négyosztályos alakjában, amelyben valóban népszerűvé vált s fontos társadalmi szükségletet kielégítve, oly szépen felvirágzott. További extenzív fejlődése csak a mai szervezeti keretben biztosítható: csakis négyosztályos formájában követelheti meg a közoktatásügyi miniszter, hogy az 5000 léleknél nagyobb lakosságú községek műveltségük színvonalának emelésére polgári iskolákat létesítsenek. Ilyen követelmény egy nyolcosztályú polgári iskolára nézve valóban jogosulatlan volna. Ha meg is alkotnók a nyolcosztályos polgári iskolát, a legtöbb polgári iskola úgy is négyosztályos maradna. Felső kereskedelmi és felső ipariskolánk elég van, azon a néhány helyen pedig, ahol felső polgári iskola nyilnék meg mezőgazdasági színezettel, sokkal helyénvalóbb mezőgazdasági szakiskola felállítása.
Polgári iskolai hálózatunk ilyen irányú kifejlesztése rendkívül jelentőséggel bír a magyar kultúrgeográfia természetes kialakítása szempontjából is. Nem elégséges ugyanis, hogy a műveltségnek az országban csak egyes kimagasló gócpontjai legyenek, hanem kell, hogy a helyi viszonyoknak megfelelő kultúrális fovusok az ország egész területét egyenletesen behálózzák. A polgári iskola a legalkalmasabb iskolafajta arra, hogy különösen a közigazgatási és törvénykezési járások székhelyeit kis művelődési központokká fejlessze ki. A középiskola inkább a törvényhatósági városokba és a vármegyei székhelyekre való, a járási székhelyeknek, 5-10 ezer lélekkel bíró községeknek ellenben leginkább a polgári iskolai típus felel meg, amivel természetesen nem akarom azt mondani, mintha a polgári iskolákra a nagy városokban is szükség nem lenne. Ha a fenti gondolatot következetesen keresztül visszük, akkor négy fajta közművelődési gócpont alakul Magyarországon, úgymint: Budapest, az összefoglaló központ, az egyetemi városok, mint a magas kultúrának az ország területén tervszerűen szétosztott központjai, a törvényhatósági városok és a vármegyei székhelyek, mint középiskolai városok és végül a járási székhelyek, mindenütt polgári iskolával. Ekként a polgári iskola tanári kara megerősítené a járási székhelyeknek amúgy is gyér intelligenciáját és egész kultúrpolitikai berendezésünkben s területi megosztás tekintetében is a tervszerűség következetesen keresztül lenne vive.
Ha azt a kérdést vizsgáljuk, hogy miként eshetett meg, hogy Eötvös népoktatási törvénye úgy az elemi népiskolákra, mint pedig a polgári iskolákra nézve részben papiroson maradt, úgy arra az eredményre jutunk, hogy az 1868:XXXVIII. tc. mindkét iskolafajtára nézve a polgári községeket tette meg köteles iskolafenntartóvá a nélkül, hogy magában a népoktatási törvényben vagy más törvényben gondoskodás történt volna arról, hogy a községek kötelezettségük teljesítéséhez szükséges anyagi eszközöket elő is tudják teremteni. így a 42. § kimondja, hogy az iskolaépületek és tanítói lakások építése és fenntartása is a községet illeti, mihez a 47. § még hozzáteszi, hogy a tanyai lakosok gyermekeinek oktatásáról azon községek kötelesek gondoskodni, amelyekhez a tanyák tartoznak. Adva lévén Magyarország települési viszonyai, adva lévén a temérdek törpeközség és sok szerteszórt tanya, nyilvánvaló, hogy ezektől a gyenge adózó erővel bíró községektől és tanyai csoportoktól iskola és tanítói lakás építését sikerrel követelni nem lehetett. Ugyane törvény a polgári iskolák tekintetében is igen messzemenő igényekkel lépett fel a polgári községekkel, mint köteles iskolafenntartókkal szemben. így az 59. § kimondja, hogy oly falvak és városok, amelyek kebelökben legalább ötezer lakost számlálnak, kötelesek felsőbb népiskolát vagy ha anyagi erejök engedi, polgári iskolát állítani és tartani fenn. Az ilyen községek egy része azonban képtelennek bizonyult ezeknek a felsőbb népiskoláknak, illetve polgári iskoláknak létesítésére. Az 1868:XXXVIII. tc. látszólagos és az életbe át nem ment szigorúságával szemben törvényjavaslatom a községek számára enyhítést hoz, amennyiben az iskolaállítási kötelezettséget nem imperative mondja ki, hanem 10. §-ában csak felhatalmazást ad a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, hogy az ötezernél nagyobb lélekszámmal bíró községeket (városokat) kötelezhesse polgári iskola állítására. Minthogy pedig a javaslat 15. szakasza Országos Polgári Iskolai Építési Alap létesítését rendeli el, melyet részben a költségvetés keretében, részben azonkívül az állam dotál s melyből a polgári iskola építésére kötelezett községeket támogatja, azért elviselhetetlen teher nem fog ezekre a községekre nehezedni. Az előadottakból nyilvánvaló, hogy törvényjavaslatom a jelenleg érvényben lévő jogi állapottal szemben könnyebbítést jelent, mert a kötelezés nem imperatív, hanem fakultatív és mert az állam a kötelezett községeknek az építkezés terheinek viselésében segítségére jön. Hogy az 1868:XXXVIII. tc. rendelkezései mennyire alkalmatlanok voltak az e törvényben kitűzött cél biztosítására, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az 1920-iki népszámlálás szerint főleg a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon még mindig 90 körül van azoknak a községeknek a száma, melynek lélekszáma az 5000-et meghaladja s nincsen polgári iskolája. Ide számítom azokat a községeket is, melyekben csak magánpolgári iskola van, miután ezzel a polgári iskolai szükséglet véglegesen elintézettnek éppen nem tekinthető s időszámítandók a sok tekintetben haladottabb dunántúli részen lévő kisebb és 5000-nél kevesebb lakossággal bíró járási székhelyek, amely községekben kedvező fekvésüknél (vasúti csomópont, gazdasági központ) fogva jól benépesíthető polgári iskolák szervezhetők. Amennyiben az országgyűlés azt a javaslatomat törvényerőre emeli és az Országos Polgári Iskolai Építési Alap a közeli években is megfelelően táplálva lesz, akkor bizton remélhető, hogy a még szükséges polgári iskolák egy évtizeden belül megszerezhetők és felépíthetők lesznek.
Az 1. §-ban a polgári iskola feladatát körvonalaztam. Ezzel azt a hiányt kellett pótolnom, hogy az 1868:XXXVIII. tc. a polgári iskola feladatát nem írta körül, ami igen sok félreértésnek és zavarnak lett okozója. Már Trefort Ágoston volt hivatali elődöm felismerte a törvény hiányát, azonban törvényes intézkedés helyett csak a polgári fiúiskola tantervét kibocsátó rendeletében intézkedett a hiány megszüntetése iránt.
A 2. § a polgári iskolák művelődési anyagát részletezi. A tantárgyak meghatározásánál figyelemmel voltam arra, hogy lehetően mindazon ismereteket felöleljem, amelyek az általános műveltséghez és a gyakorlati életre való neveléshez, valamint a szakiskolákban való sikeres továbbhaladáshoz megkívántatik. E szakasznál a 1868:XXXVIII. törvénycikkben előírt tárgyakkal szemben egyébként az a módosítás, hogy a tárgyak közé felvétettek az élet- és egészségtani ismeretek, a fiúiskolákban a közgazdasági és jogi ismeretek és a kézimunka (slöjd) is.
A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter szabályozza a rendkívüli tárgyak tanításának módozatait. Erre a tanulók túlterhelésének megelőzésén kívül azért is szükség van, hogy a tanítandó tárgyak helyes megválasztására befolyás legyen gyakorolható.
A 3. §-ban foglaltakra nézve utalok az indokolás általános részében kifejtettekre.
A 4. §-ban azért kötöm ki a népiskola négy alsó osztályának sikeres elvégzését s ennek iskolai bizonyítvánnyal való igazolását, mert nem akarom gyöngíteni a tankötelezettség végrehajtására nézve érvényben lévő rendelkezéseket. Ma már minden szülőtől elvárható, hogy gyermekének népiskolai oktatásáról gondoskodjék s ezt iskolai bizonyítvánnyal igazolni is tudja.
A tanítási órák számát az 1868:XXXVIII. tc. 73. §-ában foglaltakkal szemben emeltem. Figyelemmel voltan azonban arra, hogy az óraszám ne legyen több, mint a középiskolákban, valamint, hogy az óraszám összhangban legyen a tanulók munkabírásával.
A tanulók osztály-létszámát átmenetileg 50-ben állapítottam meg, úgy mint azt az 1868:XXXVIII. tc. 70. §-a is előírja. Célom az, hogy ebben az iskolafajban is 40-nél több tanuló osztályonként felvehető ne legyen. Ezt egészségi okokon kívül a nevelési és oktatási érdekek követelik. Nagyobb létszámú osztályok oktatása és nevelése nem lehet oly eredményes, amilyent ez iskolafajtól az élet megkövetel.
Az 1868:XXXVIII. tc. 71. §-a határozottan tiltja a fiúknak a leányokkal való együttes oktatását. Minthogy különösen az őstermeléssel foglalkozó alföldi községeinkben nem várható egyszerre a külön fiú- és külön leányiskoláknak megfelelő beépesítése, viszont az iskolák felállítása és az őstermeléssel foglalkozó községekben való megkedveltetése nemzeti érdek, már a fenntartási költségekre való tekintettel is, átmenetileg és kivételesen meg kell engedni az előreláthatóan kis népességű fiú- és leányiskoláknak összevonását. A tanulók létszáma lehetővé fogja tenni, hogy az életbelépő rendszabályok gondos magatartásával mindazok a hátrányok elháríttassanak, amelyek a fiúknak a leányokkal való együttes neveléséből származhatnak.
A tanárok számát az osztályok száma és a rendes tárgyak heti óraszáma szabja meg. Fiúiskolában a hit- és erkölcstani órák levonása után 112, a leányiskolákban 102 a heti órák száma. Heti 22-22 óra számításával tehát egy-egy iskolában fiúknál egy igazgatóra és 5 tanárra, leányoknál egy igazgatóra és 4 tanárra van szükség. Az igazgatók heti óraszámának 4-12-ben való megállapítása arra az esetre szól, ha az iskola nagyobb népessége egy vagy több párhuzamos osztály fenntartását teszi szükségessé, mely esetben az igazgatással járó teendők, a tanulmányi vezetés és az irányítás a tanítási órák leszállítását kívánja meg.
Az oktatás és nevelés érdeke megkívánja, hogy a tanárok kellő lelki és testi frisseséggel végezzék tanítói és nevelői tisztüket. Ez a követelmény, valamint a tanári tekintély megóvásának érdeke teszi szükségessé a mellékfoglalkozások korlátozását.
Az indokolás általános részében előadtam a polgári iskolák keletkezésének s fejlődésének történetét. Nem emeltem azonban ki, hogy a törvényhozás ennek az új intézménynek felügyeletét és közigazgatását nem szabályozta külön, hanem, az 1868:XXXVIII. és az 1876:XXVIII. törvénycikkben egybefoglalta a népiskolákkal s egyazon módon szabályozta. Ilyképpen a jogi helyzet az, hogy a polgári iskolák felügyelet és közigazgatás tekintetében éppúgy a közigazgatási bizottságok és a kir. tanfelügyelők alá tartoznak, mint az elemi népiskolák és a továbbképző iskolák.
Míg a polgári iskolák fejlődése nagyobb arányokat nem öltött, a felügyeletnek és a közigazgatásnak eddigi rendje kielégítő volt. Azóta azonban, hogy a népiskolák száma lényegesen emelkedett, a polgári iskoláké pedig megsokszorozódott, az öncélú polgári iskolának másnemű intézményekkel való összefoglalása mind erősebben éreztette szükségét annak, hogy felügyelete és közigazgatása megfelelő új szabályozást nyerjen, mert a szorosan vett népoktatási intézmények fejlődése és a tanfelügyelői szervezetnek ezzel lépést nem tartó bővítése miatt a kir. tanfelügyelők lassankint képtelenekké váltak a polgári iskolák felügyeletével és igazgatásával járó tehertöbblet ellátására az összes intézmények kellő gondozására, úgyhogy az eddigi keretekben hol az egyik, hol a másik csoport elhanyagolása következett be. Ez az állapot a minisztériumot már korábban arra indította, hogy a polgári iskolák tanulmányi életének hatékonyabb gondozását és egységes szempontok szerint való irányítását valamilyen kisegítő megoldással biztosítsa s így küldettek ki az 1876:XXVIII. tc. 3. §-a alapján szakértő iskolalátogatók, ami már átmenetet jelent az önálló felügyelethez. Az iskolalátogató felügyelők megbízásával azonban a kérdés megoldva nincsen. A tételes törvények rendelkezései alapján ugyanis a felügyelőknek intézkedési jogot adni nem lehetett s így igen ferde és mind adminisztratív szempontból, mind pedig a felügyelet gyakorlása szempontjából hátrányos helyzet alakult ki, mert a kir. tanfelügyelőnek megvolt az intézkedési joga, de a felügyeletet nem gyakorolhatta közvetlenül maga, illetőleg saját közegei útján, viszont a szakértő iskolalátogatóknak módjukban volt iskolalátogatásuk alkalmával közvetlen tapasztalatot szerezni, azonban hatáskörük szorosan a tanulmányi részre vonatkozott, intézkedési joguk pedig egyáltalán nem volt.
Javaslatom, amely szerint a polgári iskolákat a népiskolai hatóságok alul kiveszem s felügyeletüket és közigazgatásukat újra szervezni kívánom, ennek az ellenmondásos helyzetnek megváltoztatását célozza. A tervezett intézkedés is csak átmeneti jellegű. A tanügyi közigazgatás újjászervezésekor, amire nézve törvényjavaslatot szándékozom az országgyűlés elé terjeszteni, fogom a szerzett tapasztalatok felhasználásával a polgári iskolák felügyeletét és közigazgatását véglegesen szabályozni. A polgári iskoláknak az összes érdekek szempontjából helyesebb irányú igazgatását és felügyeletét átmenetileg is az államháztartás minden újabb megterhelése nélkül tudnám megvalósítani, mert a külön felügyelőség létesítése csak a már eddig folyó iskolalátogatói-felügyelői munka kibővítését jelenti a nélkül, hogy személyi vagy dologi tekintetben külön kiadással járna, mert egyrészt a felügyelőkké kinevezendő 8-10 polgári iskolai igazgatónak vagy tanárnak a tanítási munkakörből való kivonása nem fog az eddiginél nagyobb hiányt okozni a tanszemélyzet létszámában, mert eddig is húsz igazgató végzett igazgatói munkája mellett iskolalátogatást és másrészt, mert az új felügyelőségeket alkalmas központokban levő iskolaépületekben szándékozom elhelyezni és így a fűtési, világítási és tisztogatási költségek az illető iskolák költségvetése keretében nyerik fedezetüket. Még a szükséges irodai felszerelés sem fogja tárcámat terhelni, mert az egyes iskolák bútorfeleslegéből fogom a felszerelést összeállítani.
Ami a polgári népiskoláknak a népiskolai hatóságok hatásköréből való kivételével a közigazgatási bizottságok eddigi hatáskörének megszűnését illeti, ez alig jelent lényeges változást, mert a közigazgatási bizottságnak polgári iskolai ügyekben való hatásköre az idők folyamán összezsugorodott és ma már csak néhány ügyre terjedt ki. Ezek közül a legjelentősebb a fegyelmi ügyek intézése. A közigazgatási bizottság hatáskörének megszüntetése és a polgári iskolai felügyelőségekre való átruházása érezhető zökkenés nélkül fog végbemenni és csupán a fegyelmi ügyek intézésére vonatkozó eljárás szorul majd részletesebb szabályozásra. E tekintetben a középiskolai tanárokéhoz hasonló fegyelmi eljárást szándékozom a polgári iskolákra nézve is megállapítani. Így meg fog szűnni az a fonák helyzet, hogy a közigazgatási hatósági szervekre volt bízva olyan fegyelmi ügyek megvizsgálása is, amelyek sokszor minden közigazgatási ténykedéstől távol állottak. E kérdés szabályozásával a polgári iskolai tanár is meg fogja kapni a tanári állásához méltóbb fegyelmi szabályzatát és az iskolai érdekek sem lesznek kitéve a közigazgatási hatóságoknál gyakori késedelmes eljárásból eredő károsodásnak.
A polgári iskoláknak a népiskolai hatóságok hatásköréből való kivételével együtt fog járni az állami polgári leányiskolák mostani helyi felügyelőhatóságának, t. i. a gondnokságoknak a polgári iskolákra nézve történő megszüntetése. Az állami polgári iskolai gondnokságok létjogosultsága tulajdonképpen már meg is szünt, mert hatásköre úgyszólván csak az anyagi ügyekre zsugorodott össze. Az autonóm testületek (községek, hitközségek) által fenntartott polgári iskolák ügyeinek gondozására létesített iskolaszékek hatásköre ezzel szemben a dolog természeténél fogva érintetlenebbül maradt és ezért - bár a tanulmányi ügyeknek az igazgatóságokra való ruházásával ez is sokat veszített az idők folyamán - az iskolaszékek további fenntartására az iskolafenntartó autonóm jogkörének gyakorlása érdekében jelen törvény hatálybalépte után is szükség lesz. Miután az iskolaszékeknek a polgári iskolákkal kapcsolatos hatásköre ezideig külön szabályozva nincs és csupán az elemi iskolák iskolaszéki utasításai terjesztettek ki, szükséges lesz, hogy a polgári iskolaszékek hatásköre külön szabályoztassék.
A polgári iskolai felügyelőségek hatáskörét s általában a polgári iskolák közigazgatását az oktatásügy egyetemes érdekeinek összeegyeztetésével rendeleti úton fogom átmenetileg megállapítani.
A 10. §-nak a polgári iskolák felállítására vonatkozó intézkedése az eddigi törvényes állapotot összhangba hozza az élettel, az eddigi, némileg elmosódó rendelkezéseket szabatossabbá teszi. Társulatok ezentúl is fenntarthatnak iskolát, ha külön erre a célra alakultak, alapszabályaik jóváhagyást nyertek és igazolják, hogy az iskolafenntartásával járó összes terheket saját erejükből viselni tudják. Ugyanígy jövőben is fenntarthatnak magánosok polgári iskolát, ha a polgári iskolai tanári oklevéllel bírnak s az iskola fenntartására a szükséges anyagi eszközökkel rendelkeznek.
A nyilvánossági jog kérdését az 1868. évi törvény határozottan nem rendezi. Szükséges volt, hogy erre nézve intézkedés történjék, különösen azért, hogy az iskolafenntartók a törvényes követelmények teljesítésére igyekezzenek. E rendelkezés az állami felügyeleti jogból folyik és azt a célt szolgálja, hogy jogosítást adó államérvényes bizonyítványt csakis olyan iskola állíthasson ki, melynek tanulmányi rendje, működése a követelményeket kielégíti. Ennek megállapítására egyedül a közoktatásügyi kormányzat illetékes.
Nem kívánom érinteni az 1868:XXXVIII. törvénycikknek azt az alapgondolatát, hogy a köteles, illetve kötelezhető iskolafenntartó mindig a város (község), amely mellett a hitfelekezetek, társulatok és magánosok csakis mint fakultatív (önként vállalkozó) iskolafenntartók jöhetnek tekintetbe.
Ez a rendelkezés természetes folyománya annak, hogy a községeknek (a városoknak) elsőrendű feladatuk, hogy a polgárságuknak fokozottabb művelődési lehetőséget biztosítsanak. Az iskolaállítással együttjár az elhelyezés biztosítása.
A 10. § utolsó bekezdésében foglaltakkal előmozdítani kívánom az iskolák létesítését, amikor a rendelkezésemre bocsátott hitelek keretében államsegély vagy mérsékelt kamatú kölcsön nyujtását teszem lehetővé. Utóbbira azért van szükség, hogy az egyébként vagyonos, de ezidőszerint megfelelő, készpénzfedezettel nem rendelkező községek rövidebb lejáratú olcsó kölcsönnel az iskolaépületet felemelhessék. Kölcsön engedélyezése azonban csak akkor indokolt, ha a mai nehéz viszonyok között a község határidőre nem képes előteremteni az építkezéshez szükséges készpénzt. A kölcsön csak rövidebb lejáratú lehet és csak megfelelő biztosíték ellenében engedélyezhető.
Javaslatom 10. §-a a hitfelekezeteknek iskolaállítási jogát általánosságban biztosítja. Ebben a szakaszban azért tartom szükségesnek külön is kiemelni a hitfelekezeti iskola létesítésének kérdését, mert nemzetnevelési szempontból nagy értéket tulajdonítok a hitfelekezetek közreműködésének, különösen ott, ahol a lakosság túlnyomórészben egy vallásfelekezethez tartozik s ezzel megvan a lehetőség arra, hogy a község (város) közönsége még szorosabb kapcsolatba jöjjön iskolájával. Az államsegélynek és kölcsönnek kilátásba helyezését ugyanazok a körülmények indokolják, amelyeket az előző szakaszban a községi iskolákra nézve előadtam.
Mint az általános indoklásban bővebben kifejtettem, kultúrpolitikám sarkalatos elve, hogy a polgári iskolák hálózata is mihamarább kiépüljön. Ennek érdekében szükséges, hogy az egyes szóbajöhető községek művelődési, gazdasági és társadalmi viszonyai a helyszínen behatóan tanulmányoztassanak s hogy a közvetlenül összegyüjtött adatok alapján állapíthassam meg, hol van szükség polgári iskolára vagy ennek bővítésére s hogy az új iskolák létesítése tárgyi alapon milyen sorrendben menjen végbe. A továbbiakra nézve a javaslat szövege rövid, világos, szabatos intézkedéseket tartalmaz, amelyek külön indokolásra nem szorulnak.
A 13. § megállapítja, hogy a polgári iskola létesítési és fenntartási költségeiből mit kell a községnek feltétlenül vállalnia. Az egyes községekben létesített polgári iskolák az egyetemes nemzeti érdeken felül az illető községek (városok) közönségének fokozottabb művelődési érdekeit szolgálják. Megkívánható tehát, hogy a községek (városok) hozzájáruljanak az iskolák létesítéséhez és az általuk nyujtandó hozzájárulások körvonalaztassanak. E hozzájárulások nem elviselhetetlenek, mert a létesítéshez a szegényebb községek (városok) az alapból állami segélyt, esetleg építési kölcsönt is kaphatnak, a tanszemélyzet illetményeire pedig fizetéskiegészítő államsegélyt vehetnek igénybe.
A polgári iskolák hálózatának kibővítése az államháztartás nagy megterhelését jelenti. Feltétlenül megkívánandó ezért, hogy a községek az építési költségeknek legalább 30%-át saját terhükre viseljék.
Ha a község (város) az iskolát ily módon létesíteni és fenntartani nem tudná, állami iskolát létesítek, azonban a község (város) a felsorolt hozzájárulásokat ennek az állami iskolának is megadni tartozik, mert az állam s az igazgatás nem terhelhető azzal, hogy az apróbb szükségletek kielégítésének kérdéseivel foglalkozzék. Ezért határozottan elzárkózom a dologi kiadások teljesítésétől, ezt fedezni hajlandó nem vagyok.
A kézi- és igásmunkára vonatkozó intézkedéseket az 1926:VII. tc. 4. §-ára utalással vettem fel. Célom az, hogy a mai abnormisan súlyos gazdasági viszonyok között a polgári iskolát illetően már erkölcsi okokból se maradjon felhasználatlanul ez a hozzájárulási lehetőség, mely mindenkire kötelező lévén, a lakosság minden tagját közelebbi viszonyba hozza az iskolával. Az iskolát így mindenki jobban magáénak tartja. Ez az egyszersmindenkorra szóló hozzájárulás, mely eléggé jelentős értéket képvisel, az öt ezer lakossal bíró községeket (városokat) nem terheli meg túlságosan.
A 14. §-ban a kisajátítási jogot szintén az 1926:VII. tc. rendelkezéseinek átvételével kívánom biztosítani. Beépített községekben (városokban) az iskolának megfelelő helyen való elhelyezése olykor a legsúlyosabb kérdése az iskola létesítésének. Ezért kellett a kisajátítási jogot a közérdekből létesülő állami, községi és felekezeti iskolák érdekében biztosítani.
Eltérőleg az 1926:VII. tc. 3. §-ában foglalt rendelkezésektől, a felállítandó polgári iskola felépítéséhez az állam csak kérésre ad terveket és előméretköltségvetéseket. A terveket a község (város), a felekezet is elkészíttetheti, azonban csakis a vezetésem alatt álló minisztériumtól felülbírált és jóváhagyott tervek és előméretköltségvetés alapján lehet az építkezést, átalakítást foganatosítani. Ezt az intézkedést az indokolja, hogy normál tervek belterületen építendő iskolákra nézve a telepviszonyok nagy különbözősége miatt nem adhatók. A tervek jóváhagyására vonatkozó intézkedésnek egyébként az a célja, hogy a rendelkezésre álló fedezet korlátai között az iskolaépületek bár egyszerű kivitelben és minden fényűzés nélkül, de csínnal és az illető vidéken szokásos formáknak megfelelően épüljenek, legfőképpen pedig azt kívánom biztosítani, hogy az épületek szilárdak, tartósak, egészségesek és célszerűek legyenek.
Ezenfelül gondoskodni kívánok arról is, hogy az építkezéseket az államépítészeti hivatalok ellenőrizzék és vizsgálják felül, mert a terveknek megfelelő kivitele csak így biztosítható.
Mivel az ebben a törvényjavaslatban kitűzött cél megvalósítása előreláthatóan hosszabb ideig (több mint öt évig) fog tartani s mivel ezen idő alatt feltétlenül biztosítani kell azt, hogy a polgári iskola létesítése (szervezése) és építése zökkenések nélkül haladjon előre, mivel végül ilyen nagyszabású akciónak sima lebonyolítását a jelzett célokra különböző időközökben befolyó és kölcsönökből visszatérülő összegeknek alapszerű kezelése biztosítja legjobban: szükségesnek tartom egy külön erre a célra rendelt alapnak az Országos Polgári Iskolai Építési Alapnak felállítását.
Az Országos Polgári Iskolai Építési Alapnak jövedelmeit javaslatom felsorolja. E helyütt ezeknek megismétlését mellőzhetőnek tartom. Ki kell azonban emelnem, hogy a pénzügyminiszter úrnak megértő támogatásával az 1925/6. évi kezelés terhére engedélyezett 2 millió aranykorona megadta a lehetőséget, hogy e törvény végrehajtása teljes nyomatékkal meginduljon. Ez az összeg természetesen nem elegendő a polgári iskolák valamennyi elhelyezési nehézségének orvoslására, a létesítendő új iskolák támogatására, bírom azonban a pénzügyminiszter úr igéretét, hogy éveken keresztül állandóan biztosít e célra megfelelő összegeket s így e törvényjavaslat egy tervszerűen s következetesen keresztülvihető akció megindítását jelenti.
A második bekezdés az alapnak miként való felhasználására vonatkozó intézkedést tartalmazza.
A harmadik bekezdésben foglalt intézkedések részben arra szolgálnak, hogy az országgyűlés képviselőházának az Országos Polgári Iskolai Építési Alap állásáról a költségvetés előterjesztésével egyidejűleg pontos tájékozódást szerezhessen, hogy így az Alap kezelésére alkotmányos befolyást gyakorolhasson, részben pedig az Alap adminisztrációjának kellő szabályozására vonatkoznak.
A 16. § intézkedése lehetővé teszi, hogy a meglévő, azonban mostoha pénzügyi és gazdasági viszonyok miatt még mindig bérelt helyiségekben, népiskolai épületekben, olykor óvodai vagy egyéb alkalmatlan helyiségekben szorongó polgári iskolák végre megfelelő elhelyezéshez jussanak. A községek (városok) ugyanis az iskola szervezésekor elvállalták az elhelyezés biztosítását, azonban kötelezettségeik teljesítésére a változott viszonyok következtében egymagukban már képtelenek. Államsegély vagy kölcsön nyujtása ez iskolák zavartalan működését és fejlődését biztosítani fogja. A támogatás mértékére nézve a 13. §-ban foglalt rendelkezések itt is irányadók.
Az e törvény alapján létesített nem állami polgári iskolák tanszemélyzetének és egyéb alkalmazottainak illetményei természetszerűleg az iskolafenntartót terheli. Ha azonban az iskolafenntartó anyagi helyzetének korlátoltsága az összilletményeknek teljes biztosítására alapot nem nyujt az iskola fenntartása kultúrpolitikailag indokolt, a tanszemélyzet illetményeinek kiegészítésére a mindenkoron rendelkezésre bocsátott hitel keretében államsegély engedélyeztetik, mely azonban a fizetés 50%-át nem haladhatja meg.
A második bekezdésben foglaltaknak oka az, hogy a polgári iskola fejlődése felhasználtassék arra, hogy más középfokú iskolatípusoknál feleslegessé vált tanárok itt elhelyeztessenek s hogy az új iskolákhoz különösen az igazgatói állásban már gyakorlott tanárok kerüljenek, akik az iskola hagyományait és légkörét, nemkülönben az iskola megszervezésével és vezetésével járó teendőket ismerik. Ez az átmeneti intézkedés biztosíték arra is, hogy a létszámapasztás folytán nyugdíjazott tanárok alkalmazhatók legyenek s ezzel az állam nyugdíjterhei is csökkentessenek.
A 18. §-ban foglalt intézkedéssel biztosítani kívánom, hogy a helyi hozzájárulásokat a községek (városok) mindig az esedékesség idejében teljesítsék.
A háború előtti időkben az egyes községek (városok) anyagi helyzetével nem is mindig indokolhatóan olyan államosítási szerződések köttettek, melyek az iskola fenntartásával járó terheket úgyszólván egészükben az államra hárítják. Az egyenlő elbánás elve megköveteli, az egyes ily községek (városok) mai helyzete pedig lehetővé teszi, hogy a korábbi szervezések alapjául szolgáló szerződések felülvizsgáltassanak s az eredményhez képest az e törvényben foglalt elvek figyelembevételével a fenntartási terhek arányosan osztassanak meg.
Különösen méltánytalan az, hogy egyes községek ma is csak annyival járuljanak az iskola fenntartásához, mint az iskola szervezésekor, holott az azóta megnyitott párhuzamos osztályokkal az iskola fenntartási terhei éppen a község (város) fejlődése következtében megsokszorozódtak.
A 20. §.hoz
E szakasz 2. bekezdése hatályon kívül helyezi az 1868:XXXVIII. törvénycikknek a már teljesen megszűnt népiskolákra vonatkozó rendelkezéseit, másrészt a polgári iskolák szakaszait, amelyeket az iskola fejlődése során az élet, a gyakorlat vagy eltörölt vagy egészben, illetve részben módosított s amelyek a jelen törvény intézkedéseivel hatályukat veszítik.
A polgári iskolákra nézve az 1876:XXVIII. tc. rendelkezései - a jelzett kivétellel - az iskolák felügyeletét és közigazgatását illetően helyeztetnek hatályon kívül.
