A törvényjavaslat egymástól megkülönböztethető két részre oszlik, amelyek közül az első rész a trianoni békeszerződés egyes gazdasági rendelkezéseivel kapcsolatos belső elszámolásról szóló 1923:XXVIII. tc. hatályának az Olasz Királysággal 1924. évi március hó 27-én kötött és az 1924:XXIII. törvénycikkbe iktatott egyezményekre való kiterjesztéséről, valamint az Amerikai Egyesült-Államokkal és az Osztrák köztársasággal 1924. évi november hó 26-án Washingtonban kötött és az 1926:II. törvénycikkbe iktatott megállapodásból kifolyólag a magyar államra háramló terheknek rendezéséről, a második rész pedig az említett 1923:XXVIII. tc. egyes rendelkezéseinek kiegészítéséről és módosításáról kíván intézkedni.
I. A magyar-olasz viszonylatban a tartozások és követelések tárgyában kötött és az 1924:XXIII. törvénycikkbe iktatott magyar-olasz egyezmény értelmében a régi koronában fennálló, 1921. évi július hó 26-ika előtt esedékessé vált, egyrészt olasz, másrészt magyar állampolgárok között fennálló tartozások közvetlen lírában egyenlítődnek ki és pedig a trianoni békeszerződés 231. Cikk d) pontjában, illetve a 254. Cikkében megállapított átszámítási árfolyam alapul vételével. Az egyezmény azonban lehetővé teszi azt, hogy az olasz hitelező lírában valorizált követelése fejében a magyar állam részéről az egyezmény értelmében kibocsátandó, bemutatóra és líra névértékre szóló, évi 3%-kal kamatozó kötvényeket kapjon. Az említett magyar-olasz egyezmény 10. Cikke kimondja, hogy a magyar állam ezen tartozásokért szavatossággal tartozik, a 11. Cikk 5. pontja pedig arról intézkedik, hogy a magyar állam részéről kibocsátott ezen kötvényekből kifolyólag a magyar adósok és a magyar állam között keletkezett jogviszonyokat, valamint azt a visszkeresetet, amelyet ebből kifolyólag a magyar állam saját állampolgáraival szemben gyakorolhat, a belső magyar törvényhozás fogja szabályozni.
A magyar-amerikai viszonylatban az Amerikai Egyesült-Államok a trianoni békeszerződést nem erősítették meg és ezért velük Budapesten 1921. évi augusztus hó 29. napján az 1921:XLVIII. törvénycikkbe iktatott békeszerződést kötöttük, amely békeszerződésben az Amerikai Egyesült-Államok javára biztosíttattak mindazon jogok és előnyök, amelyek a trianoni békeszerződés V., VI., VIII-XII. és XIV. részeiben meg vannak határozva. Ezen békeszerződésből folyó kötelezettségeink teljesítéseképpen fizetendő összegek megállapítása végett az 1926:II. törvénycikkbe iktatott, Washingtonban 1924 november 26-án kelt megállapodást kötöttük, amelynek értelmében döntőbiztos fogja megállapítani Magyarország terhére az Amerikai Egyesült-Államok részére fizetendő azon összegeket, amelyeket az Amerikai Egyesült-Államok vagy állampolgáraik az említett megállapodás I. Cikke 1-3. pontjaiban felsorolt kártérítések és tartozások címén támasztanak.
Az igények a magyar állam terhére állapíttatnak meg és azokat a magyar állam tartozik megfizetni. Miután a magyar állam az állampolgárok tartozását ily módon kiegyenlíti, szükséges, hogy a magyar állam így keletkezett visszkereseti joga, illetve a magyar adósok és a magyar állam között keletkezett jogviszonyok törvényhozási úton nyerjenek szabályozást.
Az 1-3. §-ok törvényhozási rendelkezést igénylő kérdések megoldását célozzák.
II. A második részt illetőleg - amely a törvényjavaslat 4-12. §-ait foglalja magában - általánosságban előadni kívánom, hogy a trianoni békeszerződés 231. Cikkének e) pontja értelmében a Szövetséges és Társult Hatalmak a békeszerződés X. része III. címében szabályozott kiegyenlítő, azaz clearingeljárást igénybevehették, amennyiben záros határidő alatt annak alkalmazása érdekében Magyarországgal szemben bejelentést tettek. Ezen clearingeljárásban azonban csak a magyar állam és az illető Szövetséges és Társult Hatalmak, illetve azok állampolgárai közötti jogviszonyok nyernek rendezést, nem rendezi azonban a clearingeljárás a magyar állam és állampolgárai közötti jogviszonyt. Ezen utóbbi kérdés rendezésének érdekében hozatott az 1923:XXVIII. törvénycikk, amely a magyar államnak állampolgáraival szemben keletkezett jogviszonyát, illetve visszkereseti jogának mikénti gyakorlását szabályozza.
Az 1923:XXVIII. tc. 1923. évi július hó 28-án lépvén hatályba, azóta a törvény alkalmazásánál felmerültek egyes oly körülmények, amelyek a törvény módosítását és kiegészítését teszik szükségessé.
A 4-12. §-ok az egyes módosításokat, illetve kiegészítéseket kívánják megvalósítani.
A magyar-olasz és a magyar-amerikai viszonylatokból kifolyólag a magyar állam és a magyar adós közötti jogviszony lényegében teljesen úgy alakul, mint az 1923:XXVIII. törvénycikkben szemelőtt tartott clearingeljárás esetében, ezért legcélszerűbbnek mutatkozik, hogy a magyar állampolgárok a magyar állammal szemben keletkezett tartozásukat az 1923:XXVIII. törvénycikk rendelkezéseinek megfelelően, vagyis 10 félévi részletben egyenlítsék ki, természetesen azokkal a kiegészítésekkel, amelyeket az idézett magyar-olasz egyezmény és a clearingeljárás rendszere közötti eltéréseket indokolttá tesznek.
Az 1. § utolsóelőtti bekezdésében foglalt felhatalmazás arra az esetre szól, ha a magyar-olasz egyezmény végrehajtásának eredményeképpen olyan helyzet állana elő, amely az egyezményben előírt kötvények kibocsátását mellőzhetővé tenné. Ebben az esetben az állami visszkereset részletes szabályait újból kell megállapítani, természetesen az 1923:XXVIII. törvénycikkben foglalt elvek alapján.
Az 1922:XXVIII. tc. 3. §-a értelmében a pénzügyminiszter jogosult a trianoni békeszerződés 231. és 232. Cikkéből a magyar államra hárulható terhek csökkentése céljából megállapodásokat létesíteni. Ez a rendelkezés természetszerűleg csak azon államokhoz való viszonyunkban alkalmazható, amelyek a trianoni békeszerződést elfogadták. Nem alkalmazható tehát jelenleg az Amerikai Egyesült-Államokkal szemben, mert Magyarország ezzel az állammal 1921:XLVIII. törvénycikkel becikkelyezett ellen békeszerződést kötötte. A magyar államkincstárnak azonban kétségtelen érdeke, hogy az említett külön békeszerződésből, valamint az 1926:II. törvénycikkbe iktatott magyar-osztrák-amerikai megállapodásból folyó terhek a lehetőséghez képest szintén csökkentessenek s így indokolt, hogy az 1922:XXVIII. tc. 3. §-ában foglalt felhatalmazás az Amerikai Egyesült-Államokhoz való viszonylatra is kiterjesztessék.
A magyar-olasz egyezmény 11. Cikkének 8. bekezdése szerint az olasz adós magyar hitelezőjével szemben fennálló tartozását olyképpen is kiegyenlítheti, hogy más magyar állampolgárral szemben fennálló, az egyezmény alá eső követelését a magyar hitelezőre engedményezi. Annak a magyar adósnak az érdekében, aki ennek folytán magyar hitelezővel került szembe, indokoltnak látszik annak kifejezett kimondása, hogy az engedményes magyar hitelező az engedményezett követelést csak oly módon érvényesítheti, amint ezt az eredeti olasz hitelezők tehetnék, vagyis nem követelhet azonnali fizetés.
Az 1923:XXVIII. törvénycikk 35. §-ának első bekezdése alapján azon kárigények tárgyában, amelyek abból keletkeztek, hogy magyar állampolgárok javát, jogát vagy érdekét oly Szövetséges és Társult Hatalom vette zár alá és felszámolta, amely a clearingeljárást nem választotta, külön törvény fog intézkedni.
Bár Olaszország a clearingeljárást nem választotta, a magyar állampolgárok Olaszországban levő javainak felszámolásáról szóló és az 1924:XXIII. törvénycikkbe iktatott egyezmény első cikke rendelkezéseinek folyamányaként a magyar állampolgároknak Olaszországban levő javai, jogai és érdekei felszámolásának hozadéka azon igények kielégítésére fordíttatik, amelyeket az olasz állampolgárok támasztanak a magyar állammal szemben, az esetleges maradvány pedig a magyar állam szavatosságából eredő terhek apasztására fordíttatik és ezért indokolt, hogy a magyar állampolgárok ily kárigényei úgy nyerjenek kielégítést, mint a clearingeljárást választó államokban, vagyis hogy az 1923. évi XXVIII. törvénycikk idevonatkozó rendelkezéseinek alkalmazása az olasz viszonylatban is általánosságban és kötelezően mondassék ki.
Az 1923:XXVIII. törvénycikk rendelkezései - annak 1. §-a értelmében - csak az esetben nyernek alkalmazást, ha az elszámolandó jogviszony egyfelől magyar állampolgár és másfelelől a clearingeljárást választó Szövetséges és Társult Hatalom vagy ennek állampolgárai között áll fenn. A gyakorlatban azonban a clearingeljárást választó államok a trianoni békeszerződés 232. Cikke alapján lefoglalt és felszámolt javak hozadékának ellenértéke fejében a magyar állam javára oly esetben is eszközölnek jóváírásokat, amikor a felszámolt javak nem magyar állampolgárt illetnek meg.
A clearingeljárást választó Szövetséges és Társult Hatalmakkal szemben a jóváírt összegek a clearingszámlán számoltatnak el, vagyis Magyarország ennek folytán vagyoni előnyhöz jut és ezért indokolt, hogy a jóváírt összegek az érdekelt külföldi állampolgároknak megtéríttessenek és hogy ennek érdekében az 1923:XXVIII. tc. rendelkezései ezen jóváírásokra is kiterjesztessenek.
Az 1923:XXVIII. tc. 8. §-ának harmadik bekezdése értelmében az idegen pénznemre átszámított koronatartozásoknál az átszámítás alapjául a hónapnak a fizetési meghagyás kézbesítését közvetlenül megelőző 1. vagy 15. napján jegyzett középárfolyam szolgál. Ezen rendelkezés módosítást igényel azért, mert a törvény végrehajtási utasításával kapcsolatos munkálatoknál nehézségek támadhatnak, ha az átszámítás egy a jövőben egész bizonyossággal meg nem állapítható határnapban kell eszközölni.
A trianoni békeszerződés 231. Cikkének b) pontja alapján az összes clearingtartozásokért a magyar állam szavatossággal tartozván, ha valamely magyar adós tartozását egyezség útján rendezte, illetve azt ki is egyenlítette, azáltal a magyar államot a szavatosság alól feloldotta. Amennyiben ily magyar adósnak egyéb tartozása is áll fenn, amely tartozásnak 50%-át Állami Kötelezvényekkel jogosult fizetni, úgy méltányosnak látszik annak megengedése, hogy az adós az egyezségi szolgáltatás feleértékének erejéig készpénz helyett Állami Kötelezvényekkel teljesítsen fizetést.
Az 1923:XXVIII. tc. 12. §-ának hetedik bekezdése szerint magyar hitelezőknek tartozásai és követelései beszámítás útján egyenlítendők ki. A beszámítás végrehajtásánál irányadó árfolyam a törvényben megállapítva nem lévén, szükségessé válik, hogy aziránt intézkedés tétessék és erre legcélszerűbbnek látszik a §-ban foglalt ily irányú intézkedés.
Az 1923:XXVIII. tc. 13. §-ának értelmében a készpénzben is kielégíthető kisebb összegű követelések és igények átszámításánál a jóváírás napjának középárfolyama irányadó. A koronának időközi értékcsökkenésére való tekintettel a törvénynek ezen szociális célzatú rendelkezése az elérni kívánt céllal ellentétes értelemben hat, mert a jóváírások nagyrészt már foganatosíttattak és így az átszámítás sokszor 1-2 évvel ezelőtt érvényes árfolyamon történik.
Az 1923:XXVIII. tc. 16. §-a értelmében a koronakövetelések akként számoltatnak el, hogy a magyar hitelezőnek csak a koronakövetelés névértéke fizettetik ki, míg a szembenálló hivatal által a m. kir. Felülvizsgáló és Kiegyenlítő hivatal javára írt átszámítási többlet a magyar államkincstár javára esik, kivéve, ha az illető félnek az idézett törvény szerint elszámolandó tartozása is van. Ilyenkor az átszámítási többlet az illető fél tartozása erejéig beszámíttatik.
Kétségtelen, hogy a törvény ezen intézkedése a magyar hitelezővel szemben szigorú rendelkezést tartalmaz, amely a gyakorlati életben egyes esetekben olyan súlyosan jelentkezik, hogy a magyar hitelező gazdasági helyzetében előálló kedvezőtlen következményeket szem előtt tartva, indokoltnak látszik, hogy az átszámítási többlet egészben vagy részben a magyar hitelező javára folyósíttassék, ha annak elvonása a hitelező gazdasági létét veszélyeztetné. Az átszámítás engedélyezését legcélszerűbb a pénzügyminiszter hatáskörébe utalni, ki az érdekeltség bevonásával alakult Döntőbizottság előzetes meghallgatása után határoz.
A koronakövetelések rendezését illetőleg a második bekezdés azt az esetet tartja szem előtt, amidőn a magyar állampolgár, kinek valamely clearigneljárást választó Szövetséges és Társult Hatalommal szemben koronakövetelése és egyben a m. kir. Felülvizsgáló és Kiegyenlítő Hivatal által rendezendő tartozása állott fenn, tartozására nézve egyezséget kötött, ily módon tartozását egyezség alapján kiegyenlítette és ennek folytán a jelenlegi rendelkezések szerint az átszámítási többletnek tartozásába való beszámítása előnyétől elesnék.
A magyar adós azáltal tehát, hogy a magyar államkincstár szempontjából is kívánatos egyezséget megkötötte, hátrányosabb helyzetbe kerülne és ezért indokoltnak látszik, hogy az adós az egyezség megkötése folytán előálló ezen hátránytól bizonyos mértékben megóvassék.
Az 1923:XXVIII. tc. 33. §-ában foglalt korlátozó rendelkezés fenntartása a m. kir. Közigazgatási Bíróság tanácsának megalakításánál előreláthatólag nehézségeket támaszthatna. Az 1896:XXVI. tc. 12. §-a értelmében a m. kir. Közigazgatási Bíróság érvényes határozataihoz az elnökön kívül a szavazóbíráknak felerészétől megkívántatik a bírói képesítés, úgy hogy ezen körülményre való tekintettel célszerűnek látszik az 1923:XXVIII. tc. 33. §-ában foglalt azon kitételnek elhagyása, hogy „a határozathozatalban a bíróságnak csak bírói képesítéssel bíró tagjai vehetnek részt.”
Az 1922:XXVIII. tc. 3. §-a felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a trianoni békeszerződés 231. és 232. Cikkében foglalt intézkedésekből kifolyólag az államkincstárra háruló terhek csökkentése céljából megállapodásokat létesíthessen, a megállapodások megkötését azonban a Pénzügyi Tanács hozzájárulásától tette függővé.
Ennek a rendelkezésnek törvénybeiktatásakor e békeszerződés végrehajtásának jogi és gazdasági vonatkozásai és kihatásai annyira bizonytalanok voltak még, hogy a Pénzügyi Tanácsnak ezekben az ügyekben való közreműködése kívánatosnak látszott. Időközben a békeszerződés fokozatos végrehajtásának folyamányaként a felmerülő kérdések elvi szempontból bizonyos fokig tisztázást nyertek és így a Pénzügyi Tanácsnak ezekben az ügyekben való bevonása ma már annál kevésbbé indokolt, mert a szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy az államkincstár érdekében létesítendő megállapodások a pillanatnyi helyzethez alkalmazkodó azonnali intézkedéseket tesznek szükségessé. A javasolt bizottság felállításának az a célja, hogy az ügyeknek az érdekelt minisztériumok részéről való gyors előkészítése és véleményezése lehetővé tétessék.
