Az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet az 1904:XL. törvénycikk létesítette. E törvény egyes rendelkezéseinek kiegészítését és módosítását a változott viszonyok többízben szükségessé tették. Ez indokolta az 1914:LII. és az 1921:XX. törvénycikk megalkotását is.
Pénzünk értékének és a gazdasági helyzetnek állandósulása miatt e törvényes rendelkezések új módosítására van szükség.
Ehhez képest a törvényjavaslat az említett törvényekben foglalt azokat a rendelkezéseket módosítja és egészíti ki, amely rendelkezések a gazdasági viszonyok állandósulása, valamint a változott viszonyok folytán célszerűtlenekké váltak s amelyeknek további hatályban tartása részint az intézetnek, részint az intézet tagjainak károsodásával jár.
Az 1908:XL. tc. 7. §-ának első bekezdése értelmében az ügyvédi kamara választmánya az ügyvédi lajstromból köteles törölni azt az intézeti tagot, aki intézeti járulékát az esedékesség napjától számított két éven belül az ellene foganatosított végrehajtás ellenére meg nem fizeti.
A törvényjavaslat - tekintve a hátralékban levő ügyletek nagy számát, valamint azt, hogy a végrehajtási költség a kamarának csak részben térülne meg - az előzetes végrehajtást, mint a lajstromból való törlés előfeltételét, mellőzi s a kétévi kíméleti időt egy évre szállítja le. E rendelkezés annál is inkább indokolt, mert az 1908:XL. tc. 7. §-ának második és harmadik bekezdése értelmében az intézeti tag a kir. Kúria ügyvédi tanácsához jogorvoslattal fordulhat s a törlési eljárást tartozásának kifizetésével megszüntetheti.
Az 1914:LII. tc. 6. §-a aggkori ellátási összegek fedezésére évi ötszázezer korona államsegélyt engedélyezett.
Pénzünk értékének csökkenése folytán az intézetnek e törvényes rendelkezésen alapuló igénye jóformán teljesen elenyészett. Az ügyvédi hivatásnak a jogszolgáltatás körében elfoglalt magas állása, az ügyvédi kar által a köznek ellenérték nélkül teljesített különféle szolgálatok, amelyek közül csak az ingyenes szegényvédelmet emelem ki, továbbá a karnak az államélet minden terén kifejtett közhasznú hazafias működése voltak azok az indokok, amelyekkel az 1914:LII. törvénycikk kormányjavaslata az államsegélyt indokolta, figyelembevéve még azt is, hogy a törvénykezési illetékeknek a felektől beszedése és az államkincstár részére lerovása az ügyvédi karra nagy felelősséget és terhet ró, amelyet az államnak méltányos ellenszolgáltatással kell viszonoznia.
Ezek az indokok most is indokolják az államsegélynek törvényei biztosítását, az államsegély mértékét azonban nem lehetett a korábbi mérték teljesen átértékelt összegében meghatározni, mert a Nagy-Magyarország ügyvédségének szánt összeg területében, teljesítőképességében és ügyvédi számában is megfogyatkozott ország ügyvédsége részére nem állítható vissza.
Helyesebb tehát az államsegély törvényi biztosításával az összeg meghatározását az évi költségvetésre bízni.
E rendelkezés az államháztartásra újabb terhet nem hárít, mert az aggkori ellátásra szolgáló állam segély évről évre a nélkül is felvétetik a költségvetésről szóló törvénybe.
Az 1925:XX. tc. 2. §-ának utolsó bekezdésében megállapított havi 5% késedelmi kamatot a tervezett leszállítja, mégpedig visszamenő hatállyal fokozatossan csökkenő késedelmi kamatot állapít meg.
