1928. évi XXI. törvénycikk indokolása

az ipari záloglevelekről * 

Általános indokolás

Az ipari vállalkozásnak rendes körülmények között is szüksége van hitelre, érthető tehát, hogy hazai iparunknál, amely a háború és az infláció következtében forgó tőkéjét amúgy is úgyszólván teljesen elvesztette, a hiteligények a legégetőbb módon jelentkeznek. Fokozza a hitelszükségletet, hogy a háborúban és az azt követő nehéz időkben leromlott vagy elavult felszerelések javításra, pótlásra és fejlesztésre szorulnak és hogy a mai kiélezett versenyviszonyok mellett jórészt csak az üzem modernizálásával és legtöbb esetben teljes technikai átszervezésével lehet a termelést jobbá és olcsóbbá és e révén a gyártott cikkeket árban és minőségben versenyképessé tenni.

Ipari vállalataink hitelellátása tekintetében ma az a helyzet, hogy még az esetben is, ha van megfelelő hitelforrásuk, túlnyomórészt rövid lejáratú s következéskép magas kamatozású személyi hitellel kénytelenek dolgozni. Ennek oka főleg abban keresendő, hogy mai jogunk szerint az ingatlanra szerzett jelzálogjog alapján a hitelező kielégítési joga csak az ingatlanra és annak alkotó részeire terjed ki, holott az ipari vállalat vagyona túlnyomórészben ingóságokból és követelésekből áll.

Annak a célnak az elérése érdekében, hogy az ipar hosszú lejáratú és lehető olcsó hitelhez juthasson, oly intézkedésekre van szükség, amelyekkel intézményesen biztosítani lehet, hogy azokat a tőkéket, amelyeket ilyen különleges jelzálogjogos fedezet mellett nyujtanak az iparvállalatoknak, meghatározott kamatozású értékpapíroknak kibocsátása útján mobilizálni lehessen.

Az említett cél elérése érdekében a törvényjavaslat mindenekelőtt az iparvállalattal szemben fennálló olyan kölcsönköveteléseket, amelyek a törvényjavaslatban foglalt rendelkezések szerint alapított jelzálogjoggal vannak ellátva, alkalmasnak kívánja nyilvánítani arra, hogy azok alapján ú. n. ipari záloglevelek bocsáttassanak ki. Magát az ipari záloglevelek kibocsátásának alapjául szolgáló jelzálogjognak a hatályát pedig a javaslat kiterjeszteni kívánja az ingatlanokon felül az adós vállalat minden egyéb lekötött vagyonára (ingóságokra és jogokra is) s ezt a vagyont csak mint egységes jogi egészet engedi végrehajtás alá vonni. E mellett a hitelező záloglevélkibocsátó intézetnek jogot ad arra hogy személyesen is felléphessen a lekötött vállalat fennmaradása és fizetési zavarba jutott adós üzemének folytatása érdekében.

A törvényjavaslat szerint a kölcsöntőke összege nem lehet nagyobb a lekötött vagyon leltári értékének 1/3 részénél; az ipari záloglevelek fedezete csupán ipari vállalat folytatására alakult nyilvános számadásra kötelezett kereskedelmi társaságok vagyonán első helyen alapított jelzálogjog lehet. A törvényjavaslat a kérdéses jelzálogkölcsönügyletből eredő követeléseknek végrehajtási elsőbbséget és az ipari zálogleveleknek jelentékeny kiváltságokat is biztosít. A vagyon terhelésének könnyű áttekinthetősége érdekében az ipari záloglevelek alapjául szolgáló jelzálogjog csak egy helyen: a központi telekkönyvben vezettetnék. Végül a törvényjavaslat a záloglevelek fokozott biztosítására jelentékeny külön biztosítéki alap létesítését teszi kötelezővé, melynek szilárd elhelyezését a kötvénybirtokosok bizalmi képviseletének beleszólási jogával is biztosítja. Ilykép az ipari záloglevelek erősen fundált és tőkeelhelyezésre kétségtelenül igen alkalmas értékpapírok lesznek.

A záloglevélkibocsátás sikerességét a törvényjavaslat azzal kívánja biztosítani, hogy az ipari záloglevelek kibocsátására pénzügyminiszteri engedély alapján csak részvénytársasági vagy szövetkezeti szervezettel alakult tőkeerős pénzintézetet kíván feljogosítani.

Állandó állami ellenőrzés nyujtana biztosítékot abban a tekintetben, hogy a záloglevélkibocsátó intézet egyrészt a záloglevélbirtokossal, másrészt a jelzálogkölcsönadósokkal szemben a leghelyesebb eljárást kövesse és hogy az intézet ügykezelése is kifogástalan legyen.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Ez a § általánosságban megvilágítja a törvényjavaslatban szabályozott intézménynek értelmét és kimondja, hogy az ipari záloglevelek kibocsátásának alapjául szolgáló jelzálogjog kizárólag olyan nyilvános számadásra kötelezett kereskedelmi társaság vagyonán alapítható, amely ipari vállalat folytatására alakult. Ez a § nem zárja ki tehát azt, hogy az ipari zálogleveles kölcsönben esetleg olyan ipari vállalatot folytató közüzemek is részesüljenek, amelyek önálló jogi személyekként nyilvános számadásra kötelezett kereskedelmi társaságok formájában működnek.

A 2. §-hoz

Az ipari zálogleveles hitel szilárdságát kívánja biztosítani ez a § azzal, hogy az ipari záloglevelek kibocsátására csupán igen szigorú követelményeknek megfelelő kölcsönköveteléseket enged alapul venni. E követelmények: az első helyű és feltételtől mentes telekkönyvi bekebelezés, valamint teljes fedezet, amelynek a második bekezdés rendelkezése szerint legalább háromszor akkorának kell lennie, mint a kölcsöntőke. Arra a további követelményre, hogy a jelzálogos kölcsön legalább tízévi lejáratú legyen, a záloglevélüzlet nyugodt lebonyolítása érdekében van szükség.

A lekötött vállalati vagyon értékének megbecslésére vonatkozó részletes szabályozást a törvényjavaslat az alapszabályoknak tartja fenn. Az alapszabályok a 14. § értelmében a kormány jóváhagyására szorulnak, ennélfogva módjában lesz a kormánynak arról gondoskodni, hogy a becslés szilárd alapon történjék.

A fedezetet azért célszerű nagy keretek közt (a kölcsöntőke háromszorosában) megszabni, mert így nyitva marad az út arra, hogy az ipari vállalat a vagyonához képest kisösszegű törlesztéses kölcsön mellett rendes üzemi kiadásainak fedezésére rövid lejáratú személyi hitelt is igénybe vehessen. A vállalat hitelképességét csak megerősítheti az, ha az ipari jelzálogos bekebelezés igazolja, hogy a vállalatnak olyan vagyona van, amely óvatos becslés szerint is legalább háromszorosa a bekebelezett kölcsön tőkéjének.

A 3. §-hoz

Ez a § az ipari záloglevelek alapjául szolgáló jelzálogjog tárgyi terjedelmét határozza meg s annak kimondása mellett, hogy ez a jelzálogjog a jelzálogjogul lekötött ingatlan vagyont mint egységes jogi egészet terheli, egyben felsorolja azt is, hogy a jelzálogjog a lekötött ingatlanokon felül minő vagyontárgyakra terjed még ki. Az ipari hosszúlejáratú hitel fedezetéül szolgáló jelzálogjog tárgyi terjedelmét azért kívánatos a törvényjavaslatban meghatározott módon kiterjeszteni, mert az iparvállalati vagyonnak csak akkor van jelentősebb és tartósabb fedezeti értéke, ha a vállalat a maga teljes működő egészében biztosítja a követelést.

A törvényjavaslat a vállalati vagyonösszesség meghatározásában az ingatlanból indul ki. A telekkönyvi bejegyzéssel szerzett jelzálogjog hatálya azonban minden külön eljárás nélkül, magánál a törvénynél fogva kiterjed a §-ban tüzetesen megjelölt ingóságokra és jogokra is. A szabályozás alapgondolata ugyanaz, mint a bányatelekkönyvben, valamint a vasutak és csatornák központi telekkönyvében alapított jelzálogjognál, amely a bányát, illetőleg a vasutat tartozékaival együtt szintén jogi egészként terheli. Tekintve, hogy a törvényjavaslatban szabályozott jelzálogjog jogi természetében és lényeges alapelveiben nem különbözik a telekkönyvben alapított egyéb jelzálogjogoktól, természetesen erre a jelzálogjogra is kiterjednének a jelzálogjogra vonatkozó általános szabályok - amennyiben ez a törvényjavaslat az ipari vállalkozás természetére és az ipari záloglevélüzlet biztonságára tekintettel mást nem rendel.

A 3. § 2. bekezdése azt kívánja lehetővé tenni, hogy az adós akkor, ha a vállalati összvagyon fedezet értékénél kisebb összegű kölcsönt vesz csak igénybe, ne legyen kénytelen egész vagyonát lekötni. A kérdéses rendelkezés határozott szövegezése ezzel kapcsolatban arról is gondoskodni kíván, hogy az adós lekötött és le nem kötött vagyontárgyai tekintetében a jogalkalmazásban zavar ne támadjon.

A 4. §-hoz

A jelzálogul lekötött vagyontömeg jogi egysége csak akkor lehet teljes és az egységnek a hitelezőkre csak akkor van jelentősége, ha az a kielégítés során is megmarad. Ezért rendeli ez a § azt, hogy a lekötött vagyonra végrehajtást csak mint jogi egységre lehet vezetni.

A 2. bekezdés rendelkezései módot nyujtanak arra, hogy a záloglevélkibocsátó intézet hozzájárulásával, illetőleg lemondása esetében más hitelezők egyes vagyontárgyakra külön is vezethessenek végrehajtást. Ez a rendelkezés biztosítja azt, hogy a jelzálogadós vállalat további hitelek felvételére is képes marad, mert a vállalat fennmaradása és sikeres működése a hitelintézetnek is érdekében állván, ez az intézet kétségtelenül meg fogja adni más hitelezőknek a kérdéses hozzájárulást, illetőleg lemondó nyilatkozatot minden olyan esetben, amikor a záloglevél-fedezet veszélyeztetése nélkül a más hitelező kielégítése árán a vállalat csődje elkerülhető.

Az 5. §-hoz

Ez a § a lekötött vagyon feletti rendelkezésben lehetőleg teljes szabadságot kíván adni a jelzálogadósnak addig a határig, amíg a szabadság a hitelező kielégítési jogának veszélyeztetésével vagy csorbításávan nem jár. Az 1. bekezdés rendelkezését világosabbá teszi a 22. § 1. és 2. bekezdéseivel való egybevetés; a 22. § szerint ugyanis a vállalat tartozékainak elidegenítése csak akkor büntethető, ha bebizonyul a hitelező károsítására irányuló célzat és a károkozás. Rendes üzletvezetés mellett a hitelezők megkárosítására irányuló célzat nem tételezhető fel.

A 2. bekezdés a jelzáloghitelező minél erősebb biztosítását célozza. A lekötött ingatlanvagyonnal elidegenítése esetében a jelzáloghitelező esetleg eleshetnék az eredeti adós személyében levő biztosítéktól, ezért indokolt, hogy a lekötött ipari ingatlant csak a hitelező intézet hozzájárulásával és - a különben előállható jogi bonyodalmak elkerülése érdekében - csak a lekötött vagyontömegből való lejegyzéssel lehessen elidegeníteni. Ugyanez a rendelkezés indokolt a lekötött vagyonnak további jelzálogjoggal terhelése esetében is, mert a többszöri terhelés bonyolulttá és hosszadalmassá teszi a kielégítési eljárást, már pedig az ipari zálogleveles kölcsönüzlet ilyen bizonytalanságot nem tűr meg.

A 3. bekezdésben a jóhiszeműen szerző harmadik személyek védelmére megállapított rendelkezések a jelzálogjog általános elveinek felelnek meg.

A 6. §-hoz

Tekintve, hogy a kérdéses jelzálogjog az iparvállalati ingatlant teljes működő egészében terheli, szükséges, hogy a hitelező intézet a lekötött ingatlan helyzetével mindenkor könnyen tisztába jöhessen és az esetleges biztonsági vagy kielégítési eljárást a követelés veszélyeztetése esetén azonnal és egy helyen megindíthassal az eljárást nagymértékben hátráltatná, ha az ország különböző részeiben különböző telekkönyvi hatóságoknál kellene lépéseket tenni. Ezért célszerű az a rendelkezés, hogy a kérdéses jelzálogjogok nyilvántartására központi telekkönyv szolgáljon. E központi telekkönyv vezetésére legalkalmasabb a budapesti kir. törvényszék mint központi telekkönyvi hatóság, mert egyrészt a legjelentékenyebb adósvállalatok ingatlanai valószínűleg Budapesten lesznek és másrészt, mert az ipari záloglevelek kibocsátásának jogával felruházni tervezett intézetnek a székhelye is előreláthatólag ugyanitt lesz.

A 3. és 4. bekezdés rendelkezései határozottak abban a tekintetben, hogy a központi telekkönyvbe is csak azok a vagyontárgyak jegyzendők be, amelyek eddig is telekkönyvi bejegyzés tárgyai voltak. Egyéb vagyontárgyakra azok telekkönyvi feltüntetése nélkül a 3. § értelmében terjed ki a jelzálog hatálya.

A 7. §-hoz

A vagyoni helyzet könnyű áttekinthetőségét szolgálja e §-nak az a rendelkezése, hogy a jelzálogadósnak bárhol levő lekötött ingatlanát egy telekkönyvi jószágtestté egyesítve kell a központi telekkönyvbe felvenni. A kölcsönkövetelés likvidálása érdekében csak tehermentes ingatlanokat lehet a telekkönyvbe felvenni. E szabály alól csupán a lelki szolgalom tekintetében tesz kivételt a törvényjavaslat, mert a lelki szolgalomnak egy összegben való megváltása gyakran aránytalanul nagy nehézségekbe ütközik és azok különben is végrehajtási árverés esetében az ingatlan értékesítését alig akadályozzák.

A 3. bekezdés számot vet azzal, hogy egyes iparvállalatok nem képesek az üzemnek megfelelő helyen saját tulajdont szerezni, hanem örökbérlet, felülépítményi jog, haszonélvezet útján biztosítják maguknak a szükséges ingatlan használatát. A törvényjavaslat ezért megengedi, hogy a birtoklást biztosító ily dologi jog is felvétessék a központi telekkönyvbe, amennyiben ez a jog az ipari jelzálogos követelés egész tartamára és ezenfelül lejáratától számított még legalább két évig feltétlenül biztosítva van.

A 4. bekezdés rendelkezése a 2. bekezdés szabályát egészíti ki a telekkönyvi keresztülvitel szempontjából.

A 8. §-hoz

A telekkönyvi rendtartás 60. §-a szerint a telekkönyvi bejegyzéseket a felek kérelmére vagy a hatóság megkeresésére teljesítik. A törvényjavaslat a központi telekkönyvbe csupán kérelemre és pedig a zálogkibocsátó intézetnek és az adós kereskedelmi társaságnak közös kérelmére engedi az ingatlant vagy a jelzálogul lekötött jogot felvenni.

A 9. §-hoz

E § 1. pontjának rendelkezéseit az a célzat indokolja, hogy a központi telekkönyv, valamint az oda átvitt eredeti telekkönyv között tartalmi összeütközés ne forduljon elő. A 2. pont különösen a 2. § 2. bekezdésében meghatározott fedezet teljességének vizsgálatára kötelezi a központi telekkönyvet vezető hatóságot.

A 10. §-hoz

Ez a § még világosabbá teszi a központi telekkönyvnek az eredeti külön telekkönyvektől való függetlenítését: a jelen törvényjavaslat értelmében alapított jelzálogjogot, mely az adós vagyonát, mint jogi egységet terheli, kizárólag a központi telekkönyvbe bejegyzéssel lehet szerezni. Az 1. bekezdés 2. mondata az 5. § 2. bekezdésének és a 7. § 2. bekezdésének tartalmából következik.

A 2. bekezdésben foglalt rendelkezésre azért van szükség, mert a 6. § 4. bekezdése szerint a 3. §-ban megjelölt tartozékokra és egyéb vagyontárgyakra a jelzálogjog törvényénél fogva terjed ki s azokat egyenkint nem lehet a központi telekkönyvbe bejegyezni.

A 11. §-hoz

A törvényjavaslatban szabályozott intézmény célja egyedül az ipari záloglevelek biztosítására alkalmas jelzálogjog alakítása, ebből következik, hogy ez a jelzálogjog átruházás esetében is csak ipari záloglevelek kibocsátására jogosított pénzintézetre szállhat át. Ezzel függ össze, hogy ily jelzálogjog törlése esetében a vállalat nem nyer rendelkezési jogot sem a megürült ranghely felett, mert a megszűnt jelzálogjog helyében is csak ipari záloglevelek kibocsátására jogosított pénzintézet követelése lenne biztosítható, erre a célra pedig elegendő az eredetileg bejegyzett jelzálogjog átruházásának jelentősége.

Minthogy a központi telekkönyvezés célja az, hogy az ipari jelzálogjog bejegyzését lehetővé tegye önként folyik ebből a 2. bekezdésben foglalt az a szabály, hogy ha a bejegyzett ily jelzálogjog töröltetik, a központi telekkönyvezés célját elvesztvén, azt meg kell szüntetni, hacsak végrehajtási eljárás céljára ideiglenesen még tovább is fenn nem kell tartani.

A 12. §-hoz

A 6-11. §-ok csak általánosságban, nagy vonásokban körvonalazzák az ipari záloglevelek alapjául szolgáló jelzálogjog nyilvántartására vonatkozó szabályokat; miért is a további részletes szabályozásra a 12. § felhatalmazást ad az igazságügyminiszternek.

A 13. §-hoz

A jelen szakasz azt, hogy valamely pénzintézet ipari záloglevelek kibocsátásával foglalkozhassék, külön pénzügyminiszteri engedélyhez kívánja kötni. Ez a szakasz egyúttal azonban a pénzügyminiszter engedélyadási jogát is korlátozza, amennyiben az ipari záloglevelek kibocsátásának joga csak részvénytársasági vagy szövetkezeti szervezettel alakult, legalább tízmillió pengő alaptőkével bíró pénzintézetnek lesz adható. E megszorító rendelkezésnek az képezi indokát, hogy a záloglevélbirtokosok csak ilyen intézettől remélhetnek kellő biztonságot. A pénzügyminiszter engedélyezési jogát a javaslat ezenkívül még annak kimondásával is korlátozni kívánja, hogy a jelen szakasz szerint engedély csak olyan intézetnek lesz adható, amelynek alapszabályszerű üzletköre kizárólag az ipari záloglevelek kibocsátására és az ennek alapjául szolgáló ügyletekre terjed ki. Esetleges spekulatív természetű üzletágak ugyanis veszélyeztetnék a záloglevelek biztonságát.

A 14. §-hoz

Az alapszabályok és az üzletszabályzat megállapításához, valamint módosításukhoz három érdekelt miniszter jóváhagyása szükséges; ez a nagy körültekintés indokolja a rendes szabályoktól való azt az eltérést, hogy az alapszabályokat és módosításukat a jóváhagyás után a cégbíróságnak nem szükséges újból felülvizsgálni.

A törvényjavaslat az ipari zálogleveleket kibocsátó intézet állandó állami ellenőrzését tervezi úgy a záloglevélbirtokosok biztonsága, mint a jelzálogos adósok érdekeinek képviselete érdekében. Az ellenőrzés csak úgy lehet állandó és hatályos, ha annak végzésére állandó kormánybiztos neveztetik ki, akinek hatáskörét a minisztérium rendelete fogja közelebbről meghatározni.

A 15. §-hoz

Az ipari záloglevelek külön biztosítási alapjára vonatkozólag a törvényjavaslat azt rendeli, hogy ilyen külön biztosíték minden egyes kibocsátás számára külön-külön alakíttassék. Továbbá előírja, hogy ez az alap legalább oly értékben tartandó fenn, hogy a kérdéses kibocsátáshoz tartozó, forgalomban lévő záloglevelek névértékének állandóan legalább az egyötödét tegye ki. Minthogy a külön biztosítási alap az ipari záloglevelek biztonságának fokozására szolgál s így az alap mikénti elhelyezése a záloglevélbirtokosok érdekeit a legközvetlenebbül érinti, a törvényjavaslat ez érdekek megvédhetése végett a kormánybiztos mellett a záloglevélbirtokosok bizalmi képviselőjének (trustce) s törvényes befolyást biztosít az elhelyezés módjának megválasztása tekintetében.

A 3. és 4. bekezdés rendelkezései azt célozzák, hogy a külön biztosítási alap törvényszerű rendeltetése más érdekkel szemben megóvassék. Természetes egyébként, hogy amennyiben a törvény mást nem rendel, az ipari záloglevelekre is megfelelően állanak az egyéb záloglevelekre vonatkozó törvényes rendelkezések (1876:XXXVI. tc.).

A 16. §-hoz

E § rendelkezései elősegítik az ipari záloglevelek belföldi elhelyezését. Tekintve az ipari záloglevelek messzemenő biztosítékait, e papírok kétségen kívül igen alkalmasak lesznek tőkeelhelyezésre. Arra, hogy az ipari záloglevelek az utóbbi évek hasonló tárgyú törvényhozási intézkedéseihez igazodva (v. ö. az 1922:XVII. tc. 17. §-ában, az 1923:XLII. tc. 6. §-ában, az 1925:XV. tc. 1. §-ában és az 1925:XXII. tc. 8. §-ában foglalt rendelkezésekkel) a póstatakarékpénztári tőkék és készpénzkészletek elhelyezésére is alkalmasnak nyilváníttassanak, azért nincsen szükség, mert az 1926:XIV. tc. 2. §-a alapján a pénzügyminiszter jelöli ki, hogy ezek a tőkék milyen értékekben helyezhetők el.

A törvényjavaslat ezen §-a egyben az ipari zálogleveleket kibocsátó intézetek részére mindazokat a külön jogokat megadni óhajtja, amelyek a Magyar Földhitelintézetet a kölcsönkövetelések érvényesítése stb. tekintetében megilletik.

A 17. §-hoz

Az ipari záloglevelek biztonsága csak úgy lehet teljes, ha az azokban megtestesített követeléseknek az alapjukul szolgáló kölcsöntartozásokkal való szoros összefüggés megállapíttatik. E végből rendeli a törvényjavaslat a záloglevélbiztosítási jellegnek a jelzálogjog telekkönyvi bejegyzésénél feltüntetését.

A 18. §-hoz

A jelzálogos tartozás teljesítésének késedelme esetében a hitelező intézet az általános szabályok szerint biztosítási intézkedéseket kérhet. Az általános szabályoktól csupán e § 2. és 3. bekezdéseiben van eltérés, amennyiben a zárgondnokot - ha a bíróság ilyennek kijelölését szükségesnek tartja - az intézet jelöli ki és zárgondnokul az intézet kívánságára magát az intézetet kell kinevezni. Ez a rendelkezés összefügg az ipari vállalat különleges természetével, amelyről már többízben szó volt: csak a működésben maradó iparvállalat nyujt kellő fedezetet, ezért az üzem fennmaradásában leginkább érdekelt záloglevélkibocsátó intézetnek módot kell nyujtani arra, hogy veszély esetében közvetlen intézkedésekkel is elősegítse az üzem fennmaradását.

A 19. §-hoz

Ez a § felhatalmazza az igazságügyminisztert, hogy a jelzálogos követelés biztosítása és behajtása tekintetében részletes rendeleti szabályozást adjon. A kibocsátandó rendelet természetesen nem változtathatja meg a kérdéses jogterületen eddig is érvényesülő törvényes rendelkezéseket s ezeket csupán annyiban egészítheti ki, amennyiben azt az ipari vállalkozás fentebb említett különleges természete megkívánja.

A 20. §-hoz

A jelzálogkölcsönadósok fizetéseinek elkülönített kezelését, valamint annak kimondását, hogy az intézethez e réven befolyt értékekre más hitelezők jogokat egyáltalán nem szerezhetnek, a záloglevelek biztonsága, tehát a záloglevélbirtokosok jogos érdeke kívánja meg.

A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a közadók fejében történő foglalás és végrehajtás alóli mentesítés úgy az ezen §-ban említett vonatkozásban, mint a 15. és 17. §-okban említett vonatkozásokban, az 1927:V. tc. 70. §-ában nyert felhatalmazás alapján 600/1927. P. M. szám alatt kiadott „A közadók kezelésére vonatkozó törvényes rendelkezések hivatalos összeállítása” 161. §-ában foglaltaknak figyelembevételével az állami egyenes adókon kívül a fogyasztási adókat, forgalmi adókat, illetékeket, jövedelmeket, helyhatósági adókat és általában a közadók módjára behajtandó mindennemű szolgáltatást is felöleli.

A 21. §-hoz

Azt, hogy iparunk hosszúlejáratú hitelszükséglete minél kedvezőbb feltételek mellett legyen kielégíthető, igen fontos közszempontok teszik kívánatossá. E szempontokat a javaslat azzal is elősegíteni óhajtja, hogy az ipari záloglevelekkel, valamint az alapul szolgáló jelzálogos kölcsönökkel kapcsolatban ugyanazoknak az illetékügyi szabályoknak az alkalmazását engedélyezi, amelyek a mezőgazdasági ingatlanokon alapított záloglevélkölcsönökkel és záloglevelekkel kapcsolatban alkalmazandók.

A 22. §-hoz

A javaslat büntető rendelkezései egyfelől az 5. §-ban megszabott kötelességek teljesítését kívánják a megtorlás eszközeivel is biztosítani, másfelől a kölcsönben részesülő és általában a kölcsönnyujtás tekintetében érdekelt vállalatok üzleti és üzemi titkait kívánják a törvény alkalmazása körében megtudott ily tények jogellenes felhasználása ellen büntetőjogi oltalomban részesíteni.

Az előbbi tekintetben a 22. § 1. bekezdése nem éri be azzal a büntetőjogi oltalommal, amelyet a Btk. 386. §-a nyujt, hanem oly visszaéléseket is büntetni rendel, amelyek a Btk. 386. §-ában meghatározott tényálladéknak minden elemét nem foglalják magukban.

A titokvédelmet illetően e § 2. bekezdése lényegileg a tisztességtelen versenyről szóló 1923:V. tc. 21. §-ának felel meg, de az ebben foglalt tényálladék mellett is nélkülözhetetlen, mert az 1923:V. tc. 21. §-a csak az ott említett módon megtudott titok jogtalan felhasználásának büntetéséről rendelkezik és nem nyujt oltalmat a jelen törvény alapján megtudott titok jogtalan felhasználásával szemben.

A 23. §-hoz

Az ipari záloglevelek kibocsátásához fűződő nagyjelentőségű közérdekek szükségessé teszik, hogy amennyiben ennek az új hitelüzletágnak megvalósításához szükséges, az ipari zálogleveleket kibocsátó intézet alapításában az állam is részt vegyen. Ez indokolja az e §-ban foglalt felhatalmazást.

A 24. §-hoz

A törvényjavaslat olyan kérdést rendez, amely megkívánja, hogy az alkotandó törvény rendelkezései mielőbb életbelépjenek. Ezért rendeli a 24. §, hogy a törvény kihirdetésének napján lép életbe. Erre szükség van azért is, hogy a végrehajtási rendelkezések mielőbb kibocsáthatók legyenek.