1928. évi XXV. törvénycikk indokolása

a Szent Korona és a hozzátartozó drágaságok gondviseléséről * 

Általános indokolás

A javaslat címében - tárgymegjelölésül - régi törvényeinkben használt „tartás” és „őrzés” szavak helyett a bennük rejlő két fogalomárnyalatot egyesítő és általánosabb jelentőségű „gondviselés” szót alkalmaztam.

A Szent Koronát államiságunk első századaiban a székesfehérvári székesegyházban egyházi személyek őrizték. Ezt tanusítja a Szent Korona őrzéséről szóló első okleveles emlékünk 1198. évből (Fejér: Cod. dipl.) II. k. és IV. Béla 1254. évben kelt oklevele, mely az egyházat a koronaőrzés jogában megerősíti. Az Árpádház kihalása után országunk sorsának viszontagságaiban a Szent Korona is osztozott. 1304-ben Prágába, majd Apor László, erdélyi vajda birtokába került. Róbert Károly csak később, más felszentelt koronával történt megkoronáztatása után koronáztathatta meg magát Szent István koronájával - „hogy a magyar nemzet véleményének elég tétessék és a nép kebeléből a megütközés kiirtassék”. A Szent Korona ezután - körülbelül Nagy Lajos idejében - Visegrádra, világi rendűek őrizetébe került. Mátyás és II. Ulászló törvényei Visegrádot már mint megszokott őrzési helyet említik.

Első törvényes intézkedésünk a Szent Korona őrzéséről I. Mátyás király idejéből való és kimondja, hogy miután „a Szent Korona annak helytelen őrzése és gondozása miatt az országból idegen kézre jutott”, a király „e tiszténél fogva annak kellő megőrzése és megtartása céljából - ..... a főpap és báró uraknak, meg az ország nemeseinek közös megegyezésével és akaratából egy különben megszokott (őrző) helyről és arra alkalmas (őrző) személyekről kíván gondoskodni” (1464:II.). A közjogi őrzés intézménye tehát ekkor - legalább is elvben - kialakult. Az intézmény továbbfejlesztése II. Ulászló törvényeiben történt meg. Az 1492:III. tc. kimondja, hogy az ország koronája „a főpap urak és bárók kezéből semmi ürügy, vagy keresett szín alatt, sem készakarva, sem fondorkodva ki ne vétessék, hanem hagyassék, hogy azt régi szokásukhoz és szabadságukhoz képest azok tartsák és őrizzék, akiket e célra bizonyos számmal saját kebelükből egyértelemmel megválasztanak”. Ugyancsak Ulászló 1498:XXV. törvénycikke kimondja, hogy a „Szent Koronát ne a főpapok, hanem egyedül a báró urak és világiak őrizzék”. Az 1500:XXIII. törvénycikk szerint a korona őrzésére a főpapok és bárók „meg a többi országlakosok mindenkor két és nem több hű világi urat válasszanak meg”.

A mohácsi vész utáni zavarok a Szent Koronára is viszontagságos és hányatott sorsot jelentettek. I. Ferdinánd Zápolyaitól a koronát visszavevén, azt Bécsbe vitette. Bocskay fellépése után a bécsi béke pontozataiba a koronának az országban tartása és őrzése is felvétetvén, az 1608. kor. e. IV. tc. kimondja, hogy a korona „a bécsi cikkelyek erejénél fogva azonnal Pozsonyba hozassék”, és a koronázás után azt „azoknak a kezén hagyják, a kiket annak őrzésére a világi született magyarok közül megválasztanak”. A Szent Koronát aztán „bizonyos előkelő országlakók szemeláttára” adták át és helyezték el a tartályba, amelyet három főpap és három báró pecsételt le (1608. kor. u. XVI.). Bethlen Gábor harcai alatt a koronát Pozsonyból ismét elszállították s 1622. évben, az országgyűlés színe előtt történt „megvizsgálás és felismerés után”, helyezték vissza előbbi őrzőhelyére (1622:IV.). 1622. évtől kezdve királyi hitleveleink állandóan tartalmazzák a Szent Koronának az országban tartására és őrzésére vonatkozó pontot. 1644-ben a korona Győrbe, majd a török előnyomulás következtében - az egyik országos koronaőr kíséretében - Bécsbe, Linzbe, Passauba és később ismét Bécsbe került. I. József megkoronázása céljából újból Pozsonyba hozták, de azután törvényellenesen - ismételten is - Bécsbe szállították, ahonnan legutoljára II. József uralkodása végén került vissza az országba. Az 1790:VI. törvénycikk az így visszanyert Szent Koronára nézve, „amely eddig sok veszélyben forgott és csak az égiek kedvezéséből maradt meg”, elrendeli, hogy az „a hozzátartozó drágaságokkal együtt az ország szívében, Budán őriztessék s az országgyűlés beleegyezése nélkül soha máshová ne vitessék, érintetlenül hagyatván az 1715:XXXVIII. törvénycikknek a váratlan és nyílt veszély elmultáig a Szent Korona ideiglenes elszállításáról tett rendelkezése”.

Azóta a Szent Koronát Budán, illetőleg annak Pesttel történt egyesítése óta - a francia háború alatt tett biztonsági intézkedést és az 1849. évtől 1853. évig tartó orsovai elrejtést kivéve - állandóan Budapesten őrzik és pedig, a királyi várbeli régi őrző helyéről történt elszállítása óta (1909.), a királyi várlaknak e célra készült páncéltermében.

E vázlatos és töredékes történeti visszapillantás adatai arról tesznek bizonyságot, hogy a nemzet sorsának minden fordulata és viszontagsága között, a Szent Koronát állandóan különös és féltő gondossággal őrizte. A nemzetet ebben a buzgalmában nem csupán a Szent Korona iránt érzett csaknem vallásos tisztelete és kegyelete vezette, hanem - a kegyeletes érzelmek kapcsolatain kívül - a szent klenédiumnak abban a nagyszerű és sajátos közjogi szemléletben kifejezésre jutott mély értelme és jelentősége, amely évszázadokon át lassanként kialakulva, a Szent Korona közjogi tanában foglalódott össze. Ez ősrégi közjogi tan szerint, amelyet nyomaiban Szent István király Intelmeiben is fellelhetünk és amely Werbőczynél már világos és kész kifejezést nyer, a Szent Korona minden közhatalomnak - így az uralkodó hatalmának is - forrása, foglalatja és átszármaztatója. A királyi hatalom teljessége tehát csupán az országgyűlés által kitűzött s a szokásos egyházi közreműködés mellett a Szent Koronával véghezvitt koronázásnak aktusa révén nyerhető el. A Szent Koronának ebből a közjogi értelméből és jelentőségéből következett egyrészt az, hogy a nemzet államhatalmának ezt a jelét, amely a királyavatásnak is törvényes eszköze, különös gondviselésben és közjogi őrzésben részesítette és következett másrészt az, hogy a közhatalomnak, az uralkodásnak eléréseért folytatott küzdelmek elsősorban az ország koronájának birtokára irányultak, mert annak közjogi formák szerint történt elnyerése egyértelmű az uralkodói jogok elnyerésével.

II. A jelen törvényjavaslat benyujtásával a kormány alkalmat kíván nyujtani az országgyűlésnek arra, hogy a magyar államiság, a nemzeti szuverénitás ősi, szent jelképének és a koronázás törvényes közjogi eszközének a jelenlegi átmeneti viszonyok között különösen és sokszorosan fontos gondviselése tekintetében az indokolt és szükséges szabályozást azokra a változásokra figyelemmel is elvégezze, amelynek a Szent Korona őrzésére vonatkozó utolsó törvényi rendelkezés - az 1790:VI. tc. óta - az 1848. évi alkotmányreformok alapján az államélet vezetésében bekövetkeztek.

Az 1848:III. tc. szerint a végrehajtó hatalmat a király a felelős minisztérium által gyakorolja. Sem 1848-ban, sem később nem történt azonban rendelkezés a koronaőr jogállásának és hatáskörének a minisztériumi felelős kormányzat elvével leendő összeegyeztetése iránt, aminek hátrányos volta, úgy alkotmányos, valamint gyakorlati és célszerűségi szempontokból is, nyilvánvaló.

A koronaőr országos hivatalt lát el, országos méltóságot tölt be. Régi törvényeink, valamint általában az intézmény jogi fejlődésének rendelkezésünkre álló adatai alapján nem következtethetünk arra, hogy ez a tisztség a kormányszékektől vagy egyéb kormányzati főhatóságoktól függő viszonyban lett volna. A koronaőr hivatali függősége és felelőssége jogilag csupán a királlyal és az országgyűléssel szemben állt fenn és pedig - ha törvényeink szelleméből helyesen következtetünk - ez utóbbi tényezők együttesen nyilvánított szándéka és akarata szerint. Ennek a felfogásnak felel meg az is, hogy a koronaőr e tisztséget a király és az országgyűlés egyező akaratából nyerte el és hogy megválasztását és felmentését állandóan törvénybe iktatták. Ha ehhez hozzávesszük még, hogy méltóságnak tekintett országos tisztsége alapján a multban a főrendek tábláján, jelenleg pedig a felsőházban helyet foglal, úgy jogállásának különlegesen sajátos és kivételes volta kétségtelen. Az ezekből több vonatkozásban joggal vonható következtetések szerint a koronaőr, a reábízott konkrét ügykörben, úgyszólván a miniszter jogállásával rendelkezik a nélkül, hogy a közhatalmat felelősen gyakorló kabinetnek tagja lenne vagy a minisztérium politikai sorsában osztozkodnék. (Az irodalomban Rátvay Géza dr. „A koronaőri intézmény a magyar alkotmányban” c. tanulmánya a koronaőr különleges jogállásának és közszolgálatának beható elemzésével is foglalkozik. L. „Athenaeum” 1896/97. évf.)

Minthogy a koronaőr jogállásának a rendezetlenségéből fonákságok, surlódások és összeütközések támadhatnak és mert alkotmányunk elvei, valamint a koronaőr jogainak és kötelességeinek szabatos elhatárolása - nagy feladatának betöltése érdekében is - megkívánják, hogy a koronaőri hatáskör a felelős miniszteri kormányzat elvével összhangzatosan rendeztessék és minthogy ezt a rendezést egyéb gyakorlati és célszerűségi szempontok is nyomatékosan indokolják, szükségesnek találta a kormány, hogy a törvényes rendezés foganatosítására javaslatot tegyen az országgyűlésnek. A javaslat a már elmondottakon felül felöleli még a Szent Korona helyes és megfelelő gondviselése céljából fontos egyéb kérdések szabályozását is.

Erre a szabályozásra, mely összefoglaló és egységes kíván lenni, annál inkább szükség van, mert - mint már említettem - a benyujtott javaslat tárgyában az utolsó törvényhozási intézkedés több mint egy évszázaddal ezelőtt keletkezett és pedig az idézett 1790:VI. tc. megalkotásával. Úgy ez a törvénycikk, valamint általában a javaslat tárgyára tartozó egyéb, jelenleg is hatályos, még régebbi törvényeink - a törvényalkotásnak akkor fennállott módját követve - nem egységes és kimerítő szabályozások keretében rendelkeznek a Szent Korona gondviselésének körében felmerülő kérdésekről. Azok az összes, ma hatályban álló törvények, amelyeket a korona gondviselésének szempontjából alkalmaznunk kell, ennek a nagyszerű állami feladatnak az ellátására szolgáló irányelveket és eszközöket alkalomszerűségük szerint kiragadottan, töredékesen és hiányosan tartalmazzák. Ennek a következménye lett azután az, hogy ha hatályon kívül helyezésük alakilag nem is következett be, az alapulvett viszonyok változása révén időközben részben mégis elavultak, részben pedig alkalmazhatatlanokká váltak, miért is kiegészítésre, módosításra, illetőleg általános revizióra szorulnak. A revizió eredményeül az átdolgozásnak az indokoltsága és szükségessége, amint fent már említettem, elsősorban az államélet vezetése tekintetében 1848-ban a felelős minisztérium felállításával keletkezett gyökeres változások következtében áll fenn oly értelemben, hogy a koronázási jelvények gondviselésének, mint fontos állami feladatnak a köréből az e téren is felelőssé tehető minisztérium közreműködése indokoltan ki nem zárható.

Az elmondottakra talán azt az ellenvetést lehetne tenni, hogy az elavult, töredékes és hiányos szabályozás átalakítását a szokásjog is elvégezheti. Ezzel szemben azonban utalnom kell a szokás jogfejlesztő szerepének megbízhatatlanságára és más hátrányaira, továbbá arra, hogy az esetleg helytelenül lábrakapó szokás úgy elvi, mint gyakorlati szempontokból káros eredményekkel is járhat. De mindettől eltekintve, kétségtelen, hogy a szokás tökéletlenebb jogfejlesztő szerepének az átgondolt tételes jogalkotás értékei és haszna mellett háttérbe kell szorulnia.

Ellenvetésként felmerülhetne még talán az is, hogy számbavehető nehézségek a korona gondviselésének ellátása tekintetében az 1848. évi reformok után - évtizedeken át nem mutatkoztak. A kormány nézete szerint a benyujtott javaslatban foglalt szabályozás szükségessége ellen ez a körülmény érvül nem szerepelhet. Inkább külső, a javaslat céljával, elvi lényegével összefüggésbe nem hozható és véletlen körülmények tehették nélkülözhetővé a szabályozást - a világháború előtt. Ez a tény azonban a kellő és szabatos jogrendezés nyilvánvaló hasznának és előnyeinek figyelmenkívül hagyására és elhanyagolására okszerűen alapul nem vehető.

E gondolat továbbfűzéseként azonban - a szabályozás szükségének megokolásával is - utalnom kell gróf Ambrózy Gyula országos koronaőrnek a felsőház 1927. évi május hó 27-én tartott ülésén elmondott interpellációjára, amelyben egy biztonsági részletkérdéssel - a kulcstartással - kapcsolatban azokat az aggodalmakat tárta fel, amelyeket koronaőri feladatának ellátása körében a világháborút követő összeomlás alatt szenvedett. Az interpellációra adott válaszomban, az országos koronaőr által előadottak figyelembevételével és jórészt a fentvázolt gondolatmenet alapján már akkor kilátásba helyeztem a Szent Korona gondviseléséről egy szabályzat kidolgozását.

A kilátásba helyezett szabályozást tartalmazó jelen törvényjavaslat indokolásának keretében végül nem hagyhatom újabb megemlítés nélkül, hogy az országgyűlésnek, mely az 1926:XXII. tc. 47. §-a szerint a nemzetgyűlés jogállását tölti be s így a nemzeti szuverénitásnak ezidőszerint kizárólagos törvényes képviselete, az előrelátásnak éppen az átmeneti viszonyok között sokszorosan fontos kötelességéből is gondoskodnia kell e magasztos közjogi klenódium biztonságos őrzésének és megtartásának irányelveiről, eszközeiről és módjairól. A törvény megalkotása egyúttal a Szent Korona iránt érzett hűséges ragaszkodásnak és - ami ezzel egyértelmű - a nemzet ősi államformája, az ezeréves független magyar királyság intézménye mellett való rendületlen kitartásnak is bizonyítéka lesz.

A benyujtott javaslat egyébként, az irányadóul vett elvek szempontjából, nem jelent lényegi eltérést azoktól az alapelvektől, amelyek régi, évszázados törvényeinkben, valamint törvényes szokásaink rendjén eddig érvényesültek. Ennek megfelelően minden irányban érintetlenül maradt az a főelv, hogy a Szent Koronát - és jelentőségükhöz mérten a többi szorosan vett koronázási jelvényeket - törvényszerű, magasztos közjogi rendeltetésük betöltése céljából a nemzet és királya számára állandóan az országban kell tartani és hűséges, szorgos gondviseléssel kell őrizni. A korona és a többi koronázási jelvények gondviselésére elsősorban az ország koronaőrei hivatottak. Minthogy azonban a minisztérium hatóságának és felelősségének a koronázási jelvények gondviselése tekintetében is érvényesülnie kell és a minisztérium közreműködése e kiváló közjogi feladat köréből sem az általános kormányzati felelősség, sem pedig a hatékony gondviselés sérelme nélkül ki nem zárható, az ország koronaőreinek jogaikat és kötelességeiket a m. kir. minisztériummal egyetértésben kell gyakorolniok.

A javaslat olyan megoldásokat keresett és tartalmaz, amelyek a felelős minisztérium és a koronaőri működés összhangzatosságát messzemenően biztosítják a nélkül, hogy a koronaőr függőségi viszonyba jutna a minisztériummal. A javaslat a minisztérium, illetőleg annak képviseletében, a miniszterelnök és a koronaőr egyetértő eljárását tartja ugyan elérendő célnak, de gondoskodik arról is, hogy az országos koronaőr az indokoltnál messzebbmenően magas közjogi tisztének ellátásában ne korlátoztassék. Ezért a javaslat a miniszterelnök és a koronaőr közt kiegyenlíthetetlenül fennálló ellentétek eseteiben az országgyűlés döntését ajánlja.

A törvényjavaslat a továbbiakban a megüresedett koronaőri állás haladéktalan betöltését írja elő és szabályozza a koronaőrök hivatalviselése szempontjából tekintetbejövő egyéb kérdéseket, mint amilyen: a tennivalók sorrendje, a lakó- és tartózkodási hely változásának a bejelentése, a Szent Korona mellett tartózkodás kötelező esetei. Külön fejezet tartalmazza a koronázási jelvényeknek pontos felsorolását és a koronaőri gondozás alá tartozó egyéb tárgyak megjelölését. A következő fejezet az őrzés és tartás állandó helyét, módját, a más helyen őrzés és tartás tilalmát, e tilalom kivételeit és a m. kir. koronaőrségi parancsnok kinevezése előtt az országos koronaőr meghallgatásának kötelességét állapítja meg. Az ország ékességeinek ideiglenes, átmeneti kivitelét, a kivitel eseteit tartalmazza a következő fejezet, amely egyúttal a páncélkamara minden felnyitásának esetére állami jegyzőkönyv elkészítését teszi kötelezővé s e jegyzőkönyv készítésének, aláírásának és elhelyezésének szabályait tartalmazza. Az utolsó két fejezetben a törvényjavaslat a koronaőrző helyiségekbe való belépés jogosultságát és eseteit állapítja meg és végül kimerítő szabályozásban részesíti a biztonság szempontjából igen fontos kulcstartás kérdését is.

Hiányoznak a javaslatból a szervezeti vonatkozású szabályok, mint amilyen: a koronaőrrététel módja, a koronaőrök minősítési kellékeinek megállapítása stb. Minthogy számos régi törvényünk a koronaőr megválasztásának és személyi minősítésének kellékeit megfelelően körülírják s egyébként is a törvényes gyakorlat úgy ezekben, mint más hasonló kérdésekben évszázadokon keresztül minden nehézség és fennakadás nélkül érvényesülhetett, úgy véli a kormány, hogy ebben a vonatkozásban javaslatok megtételére szükség nem volt.

Részletes indokolás

Az I. Fejezethez

A törvényjavaslat I. fejezete az országos koronaőr tisztségének tárgyi körét jelentő hivatal szabatos ellátása tekintetében fontos alapkérdéseket - főként a felelős minisztérium alkotmányos hatáskörére figyelemmel - kívánja rendezni. E rendezés szükségessége a fent elmondottak után itt újabb beható indokolásra nem szorul.

Az országos koronaőrök tisztségének tárgyi köre valóságos hivatal, mert a Koronaőr államhatalmi megbízás alapján állami feladatot jelentő konkrét ügykört lát el. Régi törvényeink terminológiája is ritka következetességgel nevezi „hivatal”-nak koronaőreink tisztségét. („Officium conservatorum coronae”, „officium conservatoratus coronae”, „sacrae regni coronae conservatoris officium”. L. 1625:XXV. tc., 1647:III. tc., 1681:XXXV. tc., 1715:XXXVIII. tc., 1764:IV. tc., 1790:VIII. tc. Az 1883:IV. tc. óta „koronaőri állomás” használatos a beiktató törvénycikkekben.)

Az 1. §-hoz

Az 1. § a koronaőr feladatának megállapítása után a törvényjavaslat kiinduláspontjául vett új alapelvet mondja ki. Ez az alapelv nem szorul e helyen újabb indokolásra s azért itt legfeljebb csak azt emelem ki, hogy a koronaőrnek a minisztériummal egyetértő eljárását a koronaőri tisztség helyes és eredményes ellátása, illetőleg az e körben felmerülő gyakorlati szempontok is indokolják. Ilyen lehet pl. a Szent Korona gondviselése körül felmerült költségek biztosítása stb. A koronaőrzés gyakorlatilag hatékonnyá csak a kormány közreműködésével válhat.

Hogy a minisztérium hatóságát a miniszterelnök érvényesíti, szabatosság céljából s azért kellett felvenni a javaslatba, nehogy - esetleg rendkívüli viszonyok között - kétség állhasson fenn abban a tekintetben, hogy ki illetékes a minisztérium tagjai közül eljárni. Törvénnyé válása esetében tehát maga a minisztérium az 1848:III. tc. 16. §-a alapján nem utalhatja a miniszterelnöknek e javaslatban megállapított hatáskörét a minisztérium más tagjának hatáskörébe. A miniszterelnöki teendők ideiglenes ellátásával megbízott miniszter, e megbízatásának tartama alatt, természetesen érvényesíti a miniszterelnöknek ezt a hatáskörét is.

A 2. §-hoz

A miniszterelnöknek a 2. §-ban foglalt kivételes, illetőleg kisegítő jellegű eljárására akkor, amidőn az 1. § első bekezdése a jelvények gondviselését az országos koronaőr feladatává teszi, bizonyára ritkán fog sor kerülni, már csak annál a gondosságnál s e gondosság alkotmányos biztosítékainál fogva is, amivel a koronaőrök kijelölése és megválasztása úgy az államfő, mint az országgyűlés részéről történik. Az esetek ritkasága ellenére, a koronaőrök magas tekintélyének megóvása érdekében, a 2. § második bekezdésében gondoskodni kellett arról, hogy a miniszterelnök közvetlenül - a törvényes szükség fennforgásának esetében is - csupán a koronaőrök egyidejű értesítése mellett intézkedhessék. Az értesítés birtokában a koronaőröknek módjukban áll a miniszterelnök közvetlenül tett intézkedéseinek célszerűségét és szükségességét a saját felelős szempontjaik szerint mérlegelni s e mérlegelés eredményeképen azokhoz a 2. § szerint vagy alkalmazkodni, vagy pedig amennyiben a 3. § szerint kellene eljárniok, a kiegyenlíthetetlenül vitássá vált kérdésben az országgyűlés döntését kérni.

Hogy a miniszterelnök csak a valóban indokolt szükség esetében avatkozzék a koronaőri tennivalók körébe s hogy az országgyűlés a maga ellenőrző alkotmányos szerepét betölthesse, szükséges volt az utolsó bekezdésben annak a kimondása, hogy a miniszterelnök, minden egyes esetben, közvetlenül tett intézkedéseiről jelentést tartozik tenni az országgyűlésnek.

A 3. §-hoz

Nehogy a koronaőrök részére a 3. §-ban biztosított jog alkalmat adjon esetleg jelentéktelenebb kérdésekben is arra, hogy a koronaőrök és a miniszterelnök között vita keletkezzék, a javaslat 3. §-a a koronaőrök alkalmazkodásának megtagadását a valóban súlyos aggályok eseteire korlátozza, vagyis azokra az esetekre, amikor számukra a miniszterelnök felhívásának teljesítése és a miniszterelnöki intézkedés hatályosulásának előmozdítása lelkiismereti kényszert jelent.

A 3. § második bekezdésében az országgyűlés vitadöntő szerepének felállítása alkotmányunk és a Szent Korona tanának elvei alapján önként kínálkozott. E bekezdésnek egyébként biztosítéki jellege is van és a koronaőrök ezt az utat csak az eredménytelen kiegyenlítés megkísérlése után választják, vagy akkor, midőn felszólalásukra - veszélyes halogatás nélkül - már mód nem volna.

A 3. § harmadik bekezdésében foglalt javaslatot egyrészt a Szent Korona biztonságának mindenekfelett álló érdeke, másrészt az elhamarkodott végrehajtásból származó veszedelmek lehető elkerülése indokolja, nem is szólva arról a jogosult feltevésről, hogy a politikai élettől távolabb álló koronaőrt bizonyára hivatala főcéljának tárgyi érdekei kellett, hogy indítsák az országgyűlés döntésének a kieszközlésére.

A 4. §-hoz

A 4. § azért javasolja azt a rendelkezést, hogy a megüresedett koronaőri állást haladéktalanul be kell tölteni, mert ilyen rendelkezést tartalmazó törvényes szabályunk ezidőszerint nincs. Már pedig a koronaőrzés folytonosságához fűződő közérdekek szempontjából elsőrendű követelmény, hogy ennek az országos tisztségnek betöltése halasztást ne szenvedjen. A javasolt rendelkezésnek garanciális jellege is van. A betöltés módja, személyi kellékei stb. iránt javaslatot tenni nem kellett, mert azokat törvényeink (1500:XXIII. tc., 1608 kor. e. IV. tc., 1715:XXXVIII. tc.) és az évszázadokon keresztül akadálytalanul érvényesült szokás megfelelően szabályozzák.

Az 5. §-hoz

A koronaőrök rendszerint egymásközött váltakozva látták el eddig is tisztüket, amint ez esküjüknek a sorrendre utaló kitételéből, valamint az 1655:XLV. törvénycikk rendelkezéseiből is következik.

A 6. §-hoz

A 6. § az 1655:XLV. tc. amaz elavult rendelkezésének hatályonkívül helyezését, illetőleg módosítását célozza, amely szerint legalább is egyik koronaőrnek állandóan a Szent Korona mellett kell maradnia, tehát laknia, illetőleg tartózkodnia. A törvény elavult rendelkezésének fenntartása feleslegesnek látszik ma, amikor a fejlett közlekedési, valamint egyéb technikai eszközök felhasználásával a koronaőrök a Szent Korona őrzési helyével könnyen érintkezésbe léphetnek.

Felmerülhetnek azonban körülmények, amelyek a koronaőrnek a koronázási jelvények közelében tartózkodását mégis mellőzhetetlenné teszik. Ilyenek elsősorban a fenyegető veszély vagy egyéb szükség esetei, amelyek fennforgását a koronaőr legtöbbször maga is megítélheti. Miután azonban előállhatnak a koronaőrnek az őrzőhelyen tartózkodását megkövetelő egyéb esetek, helyzetek és okok, amelyeknek jelentőségét - a koronázási jelvények mellett való tartózkodás szüksége szempontjából - inkább a miniszterelnök ítélheti meg, szükséges volt a javaslatba hozni, hogy a miniszterelnök a koronaőröket - kötelező hatállyal - az őrzőhely közigazgatási területen való tartózkodásra szintén felhívhatja.

A koronaőr lakó- és tartózkodási helye bejelentésének kötelezettségét e törvényjavaslat kiinduláspontját képező alapelvből következően és célszerűségi okokból kellett az első bekezdésben foglalt módon megállapítani.

A II. Fejezethez

A törvényjavaslat II. fejezete a koronaőrök gondviselésének tárgyait sorolja fel. Szükség volt erre, mert eddig tételes jogszabály nem tartalmazta a koronaőrök gondviselésébe adott koronázási ékességek pontos felsorolását.

A 7. §-hoz

A 7. § régi törvényeink ma is fenntartott szóhasználata szerint nevezi az összes koronázási jelvényeket az ország ékességeinek (clenodia regni).

Ezeknek az ékességeknek az élén a magyar királyság legfőbb szimboluma: Szent István koronája áll, amely a koronázás érvényességéhez - az állandóan ható vis major esetét kivéve - elmellőzhetetlenül szükséges.

Az ország ékességei közé tartoznak még - a Szent Koronán felül - a következő koronázási jelvények:

a) a királyi pálca vagy jogar, amely fent kristálygolyóban, lent gombban végződő rövidnyelű buzogány;

b) az országalma, amely aranyozott lemezből készült gömb tetején a kettőskereszttel, oldalán pedig az ország címerével egyesített Anjou-címerrel;

c) a koronázási palást, vagy Szent István király palástja, mely selyemből készült és a vértanuk és apostolok képeivel ékesített kerek palást: aranyhímzéses felirata szerint első szent királyunk felesége, Gizella királyné készítette, illetőleg ajándékozta 1031-ben a székesfejérvári Boldogasszonytemplomnak;

d) a koronázási kard, hosszú, egyenes, kétélű pallos.

A most felsorolt koronázási jelvényeken felül a koronaőrök viselik a gondját a 7. §-ban említett régi harisnyáknak, saruknak, keztyüknek, továbbá a keresztpántokon sűrűn vasalt és 1608. évben készült koronaládának, valamint a páncélkamarában kegyeletesen elhelyezett egyéb tárgyaknak.

A koronázási jelvényeken felül a koronázásnál használatban van még egy hosszúnyelű, régi ezüstkereszt és egy kis kézikereszt is. Ezeket azonban az esztergomi székesegyház kincstárában őrzik.

A koronaőrök gondjának, hivataluk helyes ellátása érdekében, természetesen ki kell terjednie magára a páncélkamarára és az ahhoz csatlakozó őrszobára, illetőleg ezeknek, valamint az ott netán alkalmazott technikai védőberendezéseknek kellő biztosságot nyujtó állapotára is.

A III. Fejezethez

A törvényjavaslat III. fejezete az őrzőhely megjelölését, magának az őrzésnek és tartásnak módját, az állandó őrállást teljesítő koronaőrségi parancsnok kinevezésénél az országos koronaőrök meghallgatását tartalmazza.

A 8. §-hoz

A 8. § az országos ékességek állandó tartásának és őrzésének helyét és módját állapítja meg, kimondván e helyről való tartósabb elvitelnek a tilalmát. Ez alól a tilalom alól csupán az 1715:XXXVIII. törvénycikkben említett fenyegető veszély és szükség esetén szabad kivételt tenni. Épp ezért ebben a §-ban meg kellett állapítani, hogy ki jogosult az intézkedésre a tilalom alól kivett esetekben.

A 9. §-hoz

Rendkívüli idők rendkívüli körülményei tehetik szükségessé a § második bekezdésének az alkalmazását, amely törvényi felhatalmazás az ország koronaőreinek esküjük és lelkiismeretük szerint való eljárásra abban a rendkívüli esetben, ha sem az országgyűlés, sem pedig a törvényesen kinevezett minisztérium nem működnék s így e szervek törvényes hatáskörének gyakorlása a javaslat tárgya tekintetében átmenetileg lehetetlenné válna.

A 10. §-hoz

A magyar királyi koronaőrség szervezésére és szolgálatára vonatkozólag az 1896. évi 2.910 sz. honvédelmi miniszteri rendelettel közzétett „szervi határozmányok” intézkednek. E határozmányok szerint a magyar királyi koronaőrség a honvédség állományából alakított önálló katonai testület. A határozmányok 4. fejezetének a) pontja szerint a koronaőrség parancsnokának kinevezését és a m. kir. koronaőrséghez való áthelyezését a honvédelmi miniszter előterjesztésére a király - a jelenlegi közjogi provizórium ideje alatt tehát a kormányzó - rendeli el. Oly célból, hogy az országos koronaőr e kinevezés tekintetében kívánatos befolyását érvényesíthesse, a javaslat 9. § a alapján, jövőre a honvédelmi miniszter - előterjesztésének megtétele előtt - a parancsnok személyére vonatkozólag az ország koronaőreit meghallgatja.

A IV. Fejezethez

A törvényjavaslat IV. fejezete az ékességnek a páncélkamarából való kivitelét, ennek feltételeit, előrelátható eseteit, valamint a páncélkamara felnyitását igénylő esetekben jegyzőkönyv alakú állami okmányok készítésének, aláírásának és elhelyezésének szabályait tartalmazza.

Ez alá a fejezet alá sorolt biztosítéki és gyakorlati célú javaslatok indokolásra nem szorulnak. Állami jegyzőkönyvek, leltárak s hasonló okmányok készítése eddig is szokásban volt s azokat rendszerint a páncélkamarában helyezték el. Egy eredeti példánynak az Országos Levéltárba helyezését a könnyebb hozzáférhetőség érdeke is indokolja.

Az V. Fejezethez

A törvényjavaslat V. fejezetében foglalt 13. § a koronaőrző helyiségekbe való belépést szabályozza; a tett javaslatok szintén nem szorulnak indokolásra s legfeljebb azt említem meg, hogy e §-nak az a rendelkezése, hogy a koronaőrök állandó érvénnyel kiadott utasításaikat bemutatják a miniszterelnöknek, az egyetértő működés elvét szolgálja.

A VI. Fejezethez

A törvényjavaslat VI. fejezete a kulcstartás fontos kérdését kívánja rendezni. A fejezetbe foglalt javaslatok a lehetséges megoldások közül a törvényjavaslat kiinduláspontjának és irányelveinek leginkább megfelelőeket választják és azok alapján a miniszterelnök és a koronaőrök csak az őket megillető kulcsok összeadása esetében nyithatják fel a jövőben a páncélkamarát, illetőleg csak együttesen juthatnak be a koronázási jelvényekhez.

A 15. §-hoz

A 15. §-ban foglalt javaslatok általánosságban szintén az eddig követett gyakorlatot tartják meg s alkalmazásukkal a páncélkamara eredeti kulcspárjai elnyerésének rendje és sora sem lesz kétséges.

A 16. §-hoz

A 16. § a páncélkamara másodpéldányú kulcspárjainak tartása tekintetében tesz javaslatot. A másodpéldányú kulcsokat e § alkalmazása esetében páncélládácskába helyezetten a központi állampénztár páncéltermének e célra kijelölt páncélszekrényében, tehát valóban biztonságos helyen fogják tartani. A javaslat alapján - az állampénztári szekrény kulcsainak további elosztási rendje következtében - a koronát rejtő páncélkamara másodpéldányú kulcsaihoz a koronaőrök és a miniszterelnök szintén csak együttesen juthatnak.