A szóban lévő egyezmények alapgondolata törvényhozásunkban nem új. Az ipartörvényt tartalmazó 1884:XVII. tc. 116. §-ának utolsó bekezdése a nőket szülés után négy hétig felmenti szerződésileg kötelezett munkájuk teljesítése alól, a nélkül, hogy ez a szerződést megszüntetné. Az ipartörvény életbeléptetése óta eltelt negyven év tapasztalatai, a szociálpolitikai fejlődés, kapcsolatban a hygiéne fejlődésével is régen megérlelték azt a felfogást, hogy a nőknek anyasági védelmét az említett rendelkezés kellően nem biztosítja. Ez a felfogás érvényesült az ipari és a kereskedelmi alkalmazottaknak betegség és baleset esetére való biztosításról szóló 1907:XIX. tc. 50. §-ában is, amely a biztosított nőnek a szülés esetében járó gyermekágyi segélyét a lebetegedés napját követő hat hétre állapította meg. Ennél is messzebb mentek a kivételes hatalom alapján, úgyszintén az alkotmányos jogrend és a jogbiztonság helyreállítása végett alakult kormányok által kibocsátott és az 1920:I. tc. 10. §-a alapján törvényerejű kormányrendeletek, amelyek a biztosított nőknek gyermekágyi segélyét a lebetegedés napjától számított nyolc heti időre kiterjesztették, ezenfelől a lebetegedést megelőző terjedő négy hétre terhességi segélyt is állapítottak meg. Figyelemmel arra, hogy e törvényerejű rendelkezések értelmében a terhességi és gyermekágyi segély nem jár azokra a napokra, amelyeken a nő kereseti munkát végez, ellenben pedig az ipartörvény idézett rendelkezése a nőt kötelezett munkájának teljesítése alól csak a szülést követő négy hét tartamára mentesíti, a fennálló törvényes rendelkezések között szembetűnő ellenmondás mutatkozik, amelynek kiküszöbölésére az itt szóban lévő egyezménytervezet elfogadása alkalmas.
Az egyezménytervezet elfogadása esetében ugyanis az 1884:XVII. tc. idézett 116. §-ának megengedő rendelkezését az egyezmény 3. Cikkének kötelező rendelkezése váltja fel, amely most már határozottan megtiltja, hogy a nőt a szülést követő hat hét alatt az iparban és a kereskedelemben foglalkoztassák, ezenfelül pedig a szülést megelőző hat hétre is jogot ad a nőnek a munka abbanhagyására.
Az idézett biztosítási jogszabályok következtében az egyezmény elfogadása új megterhelést iparunkra és kereskedelmünkre, valamint az egyezmény hatálya alá eső egyéb foglalkozásokra nem jelent, mert a segélyezési időszak jelenleg is összesen tizenkét hétre terjed, amelyből négy hét a lebetegedést megelőző nyolc hét pedig az azt követő időre esik. Az egyezmény a segélyezési időszakot ugyancsak tizenkét hétben állapítja meg, jelenleg érvényben lévő jogunktól való azzal az eltéréssel, hogy a segélyezés tartama a lebetegedést megelőző és követő időszak között egyenlő hat-hat heti részben oszlik meg.
Az előrebocsátottakhoz képest az egyezmény életbeléptetése lényegileg csak a segélyezési időtartam beosztásának némi módosítását és ezenfelül még csak azt jelenti, hogy a nőnek szerződéses munkájától való eddigi négy heti fakultatív mentessége helyett jövőben tizenkét hétre kiterjedő, még pedig a szülést követő hat hétre feltétlen mentessége volna. Mindez azonban a termelésre újabb költséget nem jelent, mert az anyaság következtében elmulasztott munkanapok költségét a biztosítás jelenleg is fedezi és a jövőben is fedezni fogja.
Az egyezmény végrehajtása során elsősorban arra kell törekednünk, hogy mindazok a nők, akikre az egyezmény vonatkozik, kötelező biztosítás hatálya alá tartozzanak.
Figyelemmel arra, hogy a szóbanlévő egyezménytervezetet Bulgária, Spanyolország, Görögország és Románia már megerősítették, Olaszország a megerősítésre törvénybe foglalt felhatalmazást adott, Argentina, Brazilia, Chile, Franciaország, Németalföld, Lengyelország és Cseh-Szlovákia a megerősítést törvényjavaslatok útján folyamatba tették, Ausztria, Britt-Columbia, Japán és a Szerb-horvát-szlovén királyság az egyezmény végrehajtására vonatkozó törvényeket is meghozták,
figyelemmel továbbá arra, hogy a szóbanlévő egyezménytervezet tekintetében meghallgatott munkaadó és munkás érdekképviseleteink a megerősítéshez hozzájárultak, sőt egy részük azt kéri is, minden irányban indokoltnak látszik, hogy az egyezménytervezetet aggálytalanul elfogadjuk és törvényeink közé iktassuk.
