E szakaszban a kormány az utóbbi évek költségvetési törvényeiben követett gyakorlatnak megfelelően arra kér felhatalmazást, hogy az 1928/29. költségvetési évben is a minisztertanács állapíthassa meg - a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulásával - azt, hogy mely esetekben van hitelátruházásnak helye. Az előző évek tapasztalatai ugyanis azt mutatták, hogy a megállapított összegek célszerű és gazdaságos felhasználása, valamint a költségvetési keretek betartása csak akkor biztosítható, ha megvan a lehetőség arra, hogy a költségvetésbe felvett egyes összegek között bizonyos kiegyenlítések eszközöltessenek; de mert a költségvetési év elején még nem lehet előre megállapítani, hogy mely rovatok között van szükség kiegyenlítésre, nem volna célszerű magában a költségvetési törvényben előre megjelölni a lehetséges hitelátruházásokat. Ezért egyelőre még kívánatos fenntartani az utóbbi években kialakult rendszert annál inkább, mert az teljes mértékben biztosítja a költségvetés keretének betartását és azt, hogy kizárólag a takarékosság szem előtt tartásával és az államháztartás helyzetének beható mérlegelése mellett történjenek a hitelátruházások.
Kívánatos, hogy az utóbbi években követett gyakorlatnak megfelelően, az 1928/29. költségvetési évre megállapított összegeknél is kifejezetten kizárassék a költségvetési éven túli időben való felhasználás lehetősége. Eltekintve ugyanis attól, hogy a kétévi felhasználás biztosításának gyakorlati jelentősége amúgy sem igen lenne, mert az adott keretek között aligha fog megtakarítás mutatkozni, csak ilyen módon lehet biztosítani, hogy a különböző évekre megszavazott összegek ne vegyíttessenek össze és egy-egy költségvetési év kezeléséről tiszta és áttekinthető képet lehessen nyerni. Ezen általános elv alól csupán a beruházási kiadásokra vonatkozólag indokolt kivételt tenni, mert ezeknél - tapasztalt szerint - elég gyakran előfordulhat, hogy a hatóságokon kívül álló okokból teljesen lehetetlen a megkezdett építkezést vagy egyéb beruházást a költségvetési év végéig befejezni és a vonatkozó elszámolást is teljesen lezárni. Ezért indokoltnak látszik a beruházási célokra szolgáló kiadásoknál az eddigi egy év helyett két évi felhasználást lehetővé tenni, de viszont nem tartom szükségesnek, hogy az 1915:XII. tc. 2. §-ának második bekezdésében megállapított három évi felhasználás engedélyeztessék.
Az 1925:IX. tc. 9. §-a alapján létesített alap csak abban az esetben felelhet meg rendeltetésének, vagyis az állami költségvetés tehermentesítésének s különösen az állami adósságok csökkentésének, ha az alap részére megfelelő bevétel biztosíttatik. Ezt célozza a jelen szakasz. Igaz ugyan, hogy a vagyonváltság-alap is felhasználható az állami adósságok csökkentésére, ebben az alapban azonban ezidőszerint nincs kellő fedezet s előreláthatólag rövidebb időn belül nem is várható. Addig is tehát, amíg az állami adósságok csökkentéséről a vagyonváltság-alap keretei között hatékony lehet gondoskodni, célszerű a megfelelő fedezetet az 1925:IX. tc. 9. §-a alapján létesített alap keretében biztosítani. A szóbanforgó alapra vonatkozó elszámolás továbbra is az állami zárszámadás kapcsán fog az országgyűlés elé terjesztetni.
A kormánynak állandó törekvése a közszolgálati alkalmazottak, valamint a nyugdíjasok, özvegyek és árvák helyzetének javítása és éppen ezért az állam pénzügyi helyzetéhez képest már ismételten felemelte járandóságaikat. Minthogy az államháztartás helyzete az adómérséklések után is lehetőséget nyujtott arra, hogy a közszolgálati alkalmazottak, valamint a nyugdíjasok, özvegyek és árvák járandóságai ismételten emeltessenek, a kormány ez elől annál kevésbbé zárkózhatott el, mert az alkalmazottak járandóságai az előző emelések után is általában alatta maradtak az előtti mérvnek. Ezért a kormány a közszolgálati alkalmazottaknak illetményeit, illetőleg a nyugdíjasoknak, özvegyeknek és árváknak ellátási dijait az állam pénzügyi helyzetéhez képest 1927. évi november hó 1-jétől számított hatállyal az 1927. évi 9000/M. E. számú rendeletével felemelte.
Az illetményemelés a magasabb fizetési osztályokba tartozó tisztviselőknél 10%-ot, az alacsonyabb fizetési osztályokba tartozó tisztviselőknél, valamint az összes egyéb alkalmazottaknál pedig 15%-ot tett ki.
Az említett időponttól a kormány azoknak a nyugdíjasoknak, özvegyeknek és árváknak ellátási díjait is felemelte 10%-kal, akik az 1925. évi július hó 1-jétől vagy egy későbbi időponttól kezdve ellátási díjaik felemelésében nem részesültek.
A (2) bekezdés a rendkívüli követek és meghatalmazott miniszterek nyugdíjba beszámítható javadalmazásának újabb szabályozását célozza akkép, hogy az eddigi két fizetési fokozat helyett három fizetési fokozat állapíttassék meg és a legalacsonyabb fizetési fokozat az V. osztály magasabb és a IV. fizetési osztály alacsonyabb fizetési fokozata közé essék. Megjegyzem, hogy a rendkívüli követek és meghatalmazott miniszterek állásai nem tartoznak fizetési osztályokba és külföldi szolgálatuk tartama alatt a belfölditől eltérő fizetésben részesülnek, e rendezésnek tehát főleg a nyugdíj mérve szempontjából van jelentősége, mert az a belföldi fizetés alapján nyer megállapítást.
Az 1927:V. tc. 32. § (1) bekezdésének második mondata értelmében a Budapesti Áru- és Értéktőzsdén kötött határidő-ügyleteknél a teljes eladási ár minden megkezdett 100 pengője után 20 fillér forgalmi adót kell fizetni. Minthogy e mellett az adótétel mellett a tengeri határidőügyletekben nem alakult ki a kívánt mértékben a sertéshízlalás érdekében feltétlenül szükséges forgalom, a határidő-ügyletek adótételének mérséklésére van szükség.
Az e szakaszban foglalt törvényes felhatalmazásra azért van szükség, mert a fogyasztási adókra és az állami jövedelmekre vonatkozó jogszabályok a különböző törvényekben annyira elszórtan foglaltatnak, hogy azoknak kezelése nemcsak az érdekelt feleknek, hanem a szakavatott s állandóan azokkal foglalkozó állami alkalmazottaknak is nehézségeket okoz. Így pl. csak a szeszadókra vonatkozó jogszabályok mintegy 16 törvényben és több mint 100 rendeletben foglaltatnak. Hasonló a helyzet a többi fogyasztási adónemeknél és a jövedékeknél is. Ennélfogva a szóbanlévő jogszabályoknak hivatalos összeállításokba való összegyűjtése most már tovább el nem odázható.
Egyes esetekben elkerülhetetlen, hogy állami ingatlanok értékesíttessenek főképen oly célból, hogy a céljaiknak már meg nem felelő ingatlanok értékesítése útján az állam oly ingatlanába tulajdonába jusson, amelyek állami célok elérésének biztosítására szükségesek. E szakasz (1) bekezdésében az 1925:IX tc. 8. §-ának megalkotása óta történt ílyen - általában csekélyebb jelentőségű - elidegenítésekhez kéri a kormány a törvényhozás jóváhagyását.
E szakasz (2) bekezdése egy gödöllői állami és koronauradalmi erdőigazgatóság kezelése alatt álló leányfalui erdőnek a szent korona tulajdonául bejegyzett erdővel való cseréjére vonatkozik, amely csere - összefüggő területek összekapcsolását célozván - úgy a koronauradalom, mint az államkincstár érdekében állott.
A városi rendőrségnek a közbiztonsági szolgálat hatékonyabbá tétele érdekében az 1919. évben történt államosítása az államkincstárra tetemes költségeket hárított. Minthogy ezek a költségek az államháztartást súlyosan terhelik, elkerülhetetlen, hogy az egyes törvényhatósági és rendezett tanácsú városok a közbiztonságuk érdekében felmerülő kiadásokhoz szintén hozzájáruljanak úgy, amint azt annak idején, amikor még csak Budapesten volt állami rendőrség, Budapest-székesfővárossal szemben a Budapest-fővárosi rendőrségről szóló 1881:XXI tc. 53. §-a megállapította.
A hozzájárulásnak az egyes törvényhatósági és rendezett tanácsú városokra eső összege a belügyminiszter által az illető városok vagyoni helyzetének és a közszolgáltatási bevételeknek figyelmébe vételével fog megállapítattni. Az összes hozzájárulások egy-egy évi összege az állami rendőrségnek egy-egy évi költségeiknek 20%-át nem fogja meghaladni, ami minden esetre csak csekély ellenértékét képezi azoknak az előnyöknek, amelyekben a városoknak az állami rendőrség működése folytán részünk van.
Miután az 1928/29. évi költségvetés összeállításáig az egyes városokra eső hozzájárulás összege még nem volt megállapítható, a hozzájárulást az 1928/29. évi előirányzatba nem lehetett felvenni. Ezért szükséges a belügyminisztert felhatalmazni arra, hogy ebben a költségvetési évben a hozzájárulások összegét közvetlenül fordíthassa közbiztonsági célokra. A későbbi költségvetési években a hozzájárulások összege az állami költségvetésben természetesen úgy bevételben, mint kiadásban elő fog irányoztatni.
E szakasz utolsó bekezdése azt célozza, hogy azok a községek, amelyek rendezett tanácsú városokká kívánnak átalakulni, ezen átalakulás pénzügyi követelményeit is viseljék és a területükön szervezendő államrendőrség kiadásai ne az államot terheljék.
A hadikölcsönjegyzők között számosan vannak olyanok, akik egész vagyonukat hadikölcsönjegyzésre fordították, egyrészt hazafias áldozatkészségből, másrészt abban a biztos reményben, hogy a hadikölcsönkötvények kamataiból későbbi időkben vagy teljesen biztosítani fogják megélhetésüket vagy legalább a kamatokból olyan jövedelemre tesznek majd szert, amely jövedelem egyéb keresetük mellett életszükségletüknek megfelelő megélhetést fog számunkra biztosítani. A korona értékének csökkentése természetszerűleg a háború alatt jegyzett hadikölcsönkötvények értékének csökkentését is maga után vonta, úgyhogy ezek a hadikölcsöncímlettulajdonosok oly súlyos anyag helyzetbe jutottak, hogy a létfenntartásuk van veszélyeztetve. Mivel a hadikölcsöncímletek e tulajdonosait a cimletek átértékelésével kárpótolni az államháztartás egyensúlyának megrendítése nélkül nem lehetséges, a kormány segélyezés útján kíván rajtuk segíteni.
Ezért a segélyezésre rászorult és elszegényedett hadikölcsönjegyzők anyagi támogatására az 1928/29. évi költségvetésben a népjóléti és munkaügyi minisztérium 6. „Közjótékonyság és emberbaráti intézmények” címének 3. „A háború anyagi károsultjainak támogatására” rovatán 6.000,000 P irányoztatott elő. Abból a célból, hogy az előirányzott összegből tervezett segélyezést minél előbb meg lehessen kezdeni, szükséges, hogy a segélyezés alapelveire vonatkozó rendelkezések a jelen törvényjavaslatba vétessenek fel.
A segélyezés feltételeinek megállapításánál az szolgált alapelvül, hogy a segélyezés nem lehet általános, hanem annak engedélyezésénél, valamint mértékének megállapításánál minden egyes címlettulajdonosnak egyéni körülményeit kell figyelembe venni, továbbá, hogy segélyben csak azokat a hadikölcsöncímlettulajdonosokat lehet részesíteni, akik legalább 10,000 K n. é. eredeti jegyzésüek gyanánt nosztrifikált háborús magyar államadóssági címleteknek tulajdonosai, a nosztrifikált címleteket állandóan tulajdonukban tartják és bármely forrásból származó jövedelmük évi 1200 P-t meg nem halad. Indokolt azonban, hogy ez a jövedelmi határ az ellátásban gyermekek után fejenként 100 P-vel emeltessék. A háború áldozataival szemben fokozott méltányosság alkalmazását célozza az a rendelkezés, hogy a hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak azt az ellátását, amelyet ebben a minőségükben a népjóléti és munkaügyi minisztérium terhére az államtól kapnak, a jövedelem kiszámításánál figyelmen kívül kell hagyni.
A segélyezésnek kérelem alapján lesz helye. A kérelem benyujtásánál és elbírálásánál követendő részletes szabályok rendeleti úton fognak megállapíttatni.
Az e szakasz (8) bekezdése azt célozza, hogy az előző bekezdések alá tartozó természetes személyeken kívül azokat a jótékonycélú nyugdíjintézményeket és társadalmi alakulatokat is segélyben lehessen részesíteni, amelyek a hadikölcsönjegyzés folytán tönkrementek s e miatt emberbaráti feladataikat nem tudják teljesíteni. E célra 500,000 P fordíttatnék. További 500,000 P pedig a középosztályhoz tartozó lakosság tömegnyomorának enyhítésére fordíttatnék, mert kétségtelen, hogy a korona értékének romlása és az ország területének megcsonkítása folytán ez a társadalmi osztály annyit szenvedett, hogy fokozott mérvben szorul támogatásra.
Az e szakasz (9) bekezdésében foglalt rendelkezésekben külön szabályozás terveztetik a gyámoltak és gondnokoltak gyámpénztárilag kezelt vagyonából jegyzett címletek tulajdonosainak támogatása tekintetében. A gyámpénztárilag kezelt tőkéknek a hadikölcsönjegyzésre való fordítása ugyanis általában nem a tulajdonosok önálló elhatározásából történt és a gyámhatóság alatt állóknak a gyámpénztári kezelés rendszerénél fogva nem állott módjukban tőkéjüket értékálló vagyonokba áthelyezni, indokolt tehát, hogy támogatásuk a javasolt tágabb keretekben történjék.
Minthogy a segély elnyerése érdekében visszaélések elkövetése nincs kizárva, ennélfogva az ily cselekményeket, amennyiben súlyosabb rendelkezés alá nem esnek, vétségnek kellett minősíteni. Erre vonatkozik e szakasz (10) bekezdése. E bekezdés rendelkezései szerint kell büntetni azokat az egyéneket is, akik üzérkedés céljaira szerzett címleteik alapján, a volt tulajdonossal összejátszva, segély kieszközlését kísérlik meg.
