A fajtalan közlemények forgalmának elnyomása végett 1910. évi május hó 4-én Párizsban nemzetközi Megállapodás jött létre, amelyet Magyarország képviselője is aláírt. Ezt a Megállapodást az 1912:L tc. iktatta az ország törvényei közé.
A Megállapodás a fajtalan közlemények útján elkövetett bűncselekmények nyomozásának megkönnyítésére és a megtorlás elősegítésére irányuló közigazgatási természetű intézkedéseket foglalja magában.
A Megállapodás a Szerződő Félként szereplő volt szövetséges és semleges államokkal szemben változatlanul hatályban van, az 1971:XXXIII. törvénycikkbe iktatott trianoni szerződés 217. Cikkének 15. pontja alapján pedig ez utóbbi szerződésnek hatályba lépésétől, vagyis 1921. évi július hó 26-tól kezdődőleg Magyarország és az 1912:L. törvénycikkbe iktatott szerződésben részes Szövetséges és Társult Hatalmak között is újból alkalmazást nyer.
Az 1910. évben Párizsban tartott nemzetközi értekezleten a fajtalan közlemények forgalmának elnyomását célzó büntető intézkedések is élénk eszmecsere tárgyát képezték, azonban az akkoriban ebben a tárgyban kidolgozott Nemzetközi Egyezmény tervezete végleges alakot nem nyert és elfogadva nem lett.
A világháború befejezése után a háborús szenvedések folyományaképpen általánosan meglazult erkölcsi érzék új tápot nyujtott e közlemények elterjedésének és a világháború romjainak eltakarításán fáradó állami igazgatások nem fordítottak kellő erélyt és figyelmet a feltűnően szaporodó szeméremsértő (fajtalan) közlemények forgalmának hatásos elnyomására.
Eme körülményektől indíttatva a Francia Köztársaság kormánya, - amely az 1910. évi párizsi értekezletet összehívta - a Nemzetek Szövetségének védelme alatt 1923. évi augusztus hó 31-re Genfbe nemzetközi értekezletet hívott egybe az 1910. évben kidolgozott Egyezménytervezet és arra az egyes államok által tett észrevételek felülvizsgálatára, valamint az Egyezmény végleges szövegének kidolgozására és aláírására.
Ezen a nemzetközi értekezleten - Magyarországot is beleértve - 43 állam képviselői vettek részt.
Az értekezlet munkálatainak eredményes befejezéseként a szeméremsértő közlemények forgalmának és a velük való üzérkedésnek elnyomása végett nemzetközi egyezmény jött létre, amelyet a magyar kormány képviselője is aláírt.
A Nemzetközi Egyezmény eredeti francia szövegét és hivatalos fordítását a törvényjavaslat 1. §-a tartalmazza.
A hivatalos fordítás és ennek megfelelően a későbbi szöveg is az „obscéne” francia szót az eddig használt „fajtalan” szó helyett a „szeméremsértő” magyar kifejezéssel adja vissza.
A genfi konferencián ugyanis élénk vita tárgyát képezte e francia szónak értelme és meghatározása, s az ott folyt eszmecsere alapján megállapíthatónak látszik, hogy „obscéne” mindaz, ami nyíltan sérti a szemérmet „qui blesse ouvertement la pudeur”); a francia nyelv szelleme is erre az értelmezésre utal.
Az „obscéne” szó értelmét Cockburn angol lord-főbíró egy, az angol legfelső bíróságnak 1868-ban hozott határozatában akként magyarázta, hogy obscénitásról akkor van szó, amikor a kérdéses közlemény olyan, hogy megrontani képes azok gondolkodásmódját, akik hajlamosak az efféle erkölcstelen hatásokra és akiknek kezébe kerülhet az ilyen közlemény.
A magyar nyelvben tehát helyesebbnek látszik a fajtalan szót a szeméremsértő kifejezéssel helyettesíteni, mert ez utóbbi kifejezés kétségtelenül tágabb fogalmat jelent s így az egyezmény szellemének is inkább felel meg.
A magyar nyelv szelleme is arra enged következtetni, hogy a fajtalan közlemények csak bizonyos részét, szűkebb körét képezik a szeméremsértő közleményeknek, holott az egyezmény minél szélesebb körben kívánja büntetni a szeméremsértő és ekként erkölcstelen és káros közlemények felhasználásával elkövetett tevékenységet.
A gyakorlatban természetesen az ítélőbíró az eset összes körülményeinek szorgos méltatásával fogja csak eldönthetni, mi sérti a szemérmet, és rendkívüli gondot kell majd fordítania annak a választóvonalnak megállapításánál, amely a szeméremsértő közleményeket a művészet nemes célú alkotásaitól elhatárolja.
Az Egyezmény I. Cikke szerint büntetéssel sujtandók a szeméremsértő iratok, képek, filmek stb. vagy egyéb tárgyak előállítása, bírálata, behozatala vagy kivitele, kereskedés, szétosztás vagy nyilvános kiállítás céljából, az azokkal való bármily üzérkedés vagy forgalom elősegítése, továbbá hirdetése vagy ismertetése annak, hogy valaki az említett cselekményekkel foglalkozik, valamint, hogy ki által lehet az ilyen iratokat vagy tárgyakat stb. megszerezni.
Ez a cikk tehát a magyar büntetőtörvénykönyv 248. §-ának tényálladékát jelentékenyen kibővíti és ekként ezt a §-t feleslegessé is teszi, mert annak tényálladéki elemeit is magában foglalja. Különösen számol ez a cikk a technika újabb haladásával és így kifejezetten büntetni rendeli a mozgófénykép-filmek útján elkövetett bűncselekményeket és igen részletesen sorolja fel az elkövetési tevékenység körét.
A II. Cikk arról rendelkezik, hogy a bűncselekmények elkövetőit melyik állam bírósága vonja felelősségre. A büntetésre e szerint nemcsak az az állam illetékes, ahol a bűncselekményt vagy tényálladéki alkotóelemeinek valamelyikét elkövették, hanem azon állam is, amelynek a tettes polgára, abban az esetben is, ha a bűncselekményt területén kívül követték el. Ebben a tekintetben azonban az Egyezmény rendelkezései csak az egyes szerződő államok törvényeiben megállapított keretek között érvényesülnek.
Tekintettel a magyar büntetőtörvénykönyv 5., 8. és 9. §-aira, amelyek szerint egyrészt a Magyar Állam területén akár magyar honosok, akár külföldiek által elkövetett bűntettek és vétségek a magyar büntető törvénykönyv határozatai szerint büntettetnek, másrészt a közönséges bűncselekményekért a magyar honos akkor is büntetendő, ha azokat külföldön követi el, sőt a 9. §-ban megállapított feltétellel a külföldi is büntetés alá vonható, végül mindezeken kívül a büntető törvénykönyv 11-13. §-ai folytán az Egyezmény II. Cikkének rendelkezései a magyar büntetőtörvénykönyv módosítását nem teszik szükségessé.
Az Egyezmény III. Cikke a nemzetközi jogsegélyek általánosan meghonosodott módjáról, a IV. Cikk pedig arról rendelkezik, hogy a Szerződő Felek az Egyezmény végrehajtására kötelezettséget vállalnak abban az esetben is, ha ebből a célból törvényhozási intézkedések volnának szükségesek.
Az V. Cikk a szeméremsértő közlemények lefoglalását és megsemmisítését, továbbá azok felkutatása végett házkutatások elrendelését írja elő, amely rendelkezések a magyar büntetőtörvénykönyv és bűnvádi perrendtartás megfelelő rendelkezései folytán a magyar törvényekbe újabb rendelkezések felvételét nem igénylik.
A VI. Cikk az Egyezmény I. Cikkében említett büntetendő cselekmények üldözésének megkönnyítése végett az azokra vonatkozó nemzetközi értesítésadást írja elő az 1910. évi május hó 4-i Megállapodás (1912:L. tc.) értelmében kijelölt hatóságok által.
Ez a hatóság nálunk az 1294/1913. M. E. számú rendelettel szervezett Erkölcsrendészeti Központi Hatóság, amely jelenleg a m. kir. belügyminisztérium VIII. ügyosztályának keretébe tartozik.
A VII-XIII. Cikkek az Egyezmény aláírására, megerősítésére és felmondására, valamint a csatlakozásokra vonatkoznak.
A XIV. Cikk az Egyezmény területi hatályában beálló változásoknak közzétételéről intézkedik, a XV. Cikk pedig az Egyezmény magyarázatából vagy alkalmazásából felmerülő vitás kérdéseket eldöntő fórumot állapítja meg.
Ez a fórum az Állandó Nemzetközi Bíróság vagy választott bíróság.
A XVI. Cikk végül lehetővé teszi az Egyezménynek utólag történő felülvizsgálatát.
A törvényjavaslat 2. §-a az Egyezmény I. és IV. Cikkében vállalt kötelezettségek végrehajtásaképpen vétséggé, illetve bűntetté nyilvánítja az Egyezmény I. Cikkében foglalt bűncselekményeket és megállapítja a kiszabható büntetést.
Ez a büntetés gyakorlati tapasztalatok alapján a büntetőtörvénykönyv 248. §-ában megállapított büntetésnél magasabb.
A szóbanforgó bűncselekmények természetére való tekintettel és azok minél hatásosabb elnyomása végett a visszaesésnek külön minősítő körülményeként való kiemelése és aránylagosan súlyosabb büntetése mutatkozik indokoltnak.
Az Egyezménynek törvénykönyvbe iktatásával egyszersmind a büntetőtörvénykönyv 248. Cikke idejét multa és ekként hatályon kívül helyezendő.
Minthogy a szóbanforgó Egyezmény jelenleg érvényben lévő törvény módosítását teszi szükségessé, a törvényhozás hatáskörébe tartozó kérdéseket érint s így törvénybe iktatandó.
Az Egyezmény I-V. Cikke a magyar kir. igazságügyminiszter, a VI. Cikke pedig a m. kir. belügyminiszter hatáskörét érinti, ezért a törvény végrehajtásával a javaslat 3. §-a az említett két minisztert bízza meg.
