1929. évi X. törvénycikk indokolása

a bor előállításának, kezelésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás tilalmazásáról szóló 1924:IX. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről * 

Általános indokolás

A bor előállításának, kezelésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás tilalmazásáról szóló 1924:IX. tc. egyes rendelkezéseinek módosítását, illetve kiegészítését egyrészt a törvény életbelépte óta eltelt négy év tapasztalatai, másrészt az 1924. évi november hó 29-én Párizsban kelt nemzetközi egyezmény által létesített „Nemzetközi Borászati Hivatal”-nak („Office International du Vin”) egyes kérdésekben, az összes tagállamokra egyaránt kötelező állásfoglalása, végül a törvény életbelépte óta sok tekintetben teljesen megváltozott helyzet tették szükségessé.

Részletes indokolás

Az 1-2. §-okhoz

Bár a Bt. 2. §-ának a kénezés mértékét szabályozó 4. pontjában foglalt rendelkezés a törvény szelleméből kifolyólag nemcsak a borra, hanem a mustra is vonatkozik, mégis mivel ez a Bt. vonatkozó pontjában expressis verbis nincs kimondva, félreértések elkerülése céljából a mustra is kifejezetten ki kellett terjeszteni.

A mustnál azonban a szabad kénessav határát fel kellett emelni, mert a megejtett kísérletek és tapasztalatok szerint a literenkint alkalmazható összesen 200 mgr kénessavból csak hosszabb idő alatt kötődik le vagy távozik el az erjedés folytán annyi, hogy a kierjedt bor literjében 20 mgr szabad kénessavnál több nem marad. A szüret alkalmával vagy később fogyasztásra kerülő kénezett must azonban nem áll hosszabb ideig pincében vagy raktárban, viszont éppen a kénezés miatt rendes áterjedésre sem képes s így a kénezett friss must a kénezés utáni napon még 100 mgr, a második és harmadik napon pedig még 60 mgr szabad kénessavat is tartalmazhat.

Minthogy kevesebb kénessav mint literenkint 200 mgr nem elegendő ahhoz, hogy a must erjedését megakadályozza, minthogy továbbá a kénezett must forgalmazási időpontjának megállapítása a nehéz ellenőrzés miatt úgyszólván lehetetlen, szükséges volt a kénezett must szabad kénessav tartalmának felső határát is megállapítani és pedig literenkint legfeljebb 60 mgr-ban, mely mennyiség az emberi egészségre még teljesen ártalmatlan.

A Bt. 2. §-ának 6. pontjában felsorolt borkezelési anyagok közé fel kellett venni a ferrociánkáliumot is. Ezen kitűnő derítőszert már több államban alkalmazzák és ezáltal a magyar boroknak erős versenyt támasztanak. Az említett szerrel ugyanis a borokat sokkal jobban és sokkal gyorsabban lehet palackéretté s így forgalomképessé tenni s e mellett a szer megfelelő módon és kellő elővigyázattal alkalmazva, bár mérges anyag, teljesen veszélytelen. A ferrociánkálium alkalmazását különösen a magyar borok kivitelének előmozdítása érdekében kellett megengedni, mégis azzal a megszorítással, hogy azt használni csak hatósági ellenőrzés mellett lehessen.

A 3. §-hoz

A Bt. 2. §-ának 10. pontjában említett borélesztők használatánál a vegytiszta szénsavas ammónium hozzáadását is meg kellett engedni, mert különösen a közepesnél magasabb cukortartalmú friss mustok erjedésénél gyakran tapasztalható, hogy az erjedés nem a kellő módon és nem a kellő mértékben megy végbe. Kísérletek és megfigyelések bizonyítják, hogy a vontatott vagy megakadt erjedésnek legtöbbször az az oka, hogy a cukrot elbontó élesztőnek a mustban vagy a borban nincs elegendő tápláléka. A szénsavas ammónium és ebben nitrogén hozzáadásával az élesztők életképességét és működésének erélyét fokozhatjuk, viszont nem viszünk vele a borba semmi olyan anyagot, ami annak összetételét vagy egyéb tulajdonságait számbavehetőleg megváltoztatná, avagy az egészségre káros volna.

Tekintettel azonban arra, hogy a szénsavas ammónium alkalmazásában úgy a termelők, mint a borkereskedők még járatlanok, esetleges kellemetlenségek vagy károk elkerülése céljából megállapítandó volt a hl-ként alkalmazható ammónium felső határa.

A 4. §-hoz

A Bt. 5. §-át lényegében kellett módosítani, mert az abban foglalt rendelkezések a besűrített must és a szárított szőlő tényleges használatát a gyakorlatban jelentékenyen akadályozták.

A besűrített must alkalmazásának legnagyobb akadálya az előzetes engedély elnyerésének kötelezettsége volt. Azt ugyanis, hogy a besűrített mustot alkalmazni szükséges, tanácsos vagy gazdaságos-e, rendszerint csak a szüret alkalmával lehet eldönteni. Az engedélyért folyamodónak tehát nem állott elég idő rendelkezésére ahhoz, hogy az engedélyt még kellő időben, a főerjedésnek lezajlása előtt megkaphassa. A kierjedés és a seprő leülepedése után hozzáadott besűrített must utóerjedést idézvén elő a borban, annak minőségét hátrányosan befolyásolhatja, a kikészítésnek idejét azonban mindenesetre meghosszabbítja. Lehetőséget kellett tehát adni a termelőnek arra, hogy a besűrített mustot még a főerjedés ideje alatt adhassa hozzá a musthoz.

A célszerűséget és a gyakorlati élet követelményeit szem előtt tartva sem lehet azonban bizonyos korlátozásokat e téren teljesen mellőzni. A természetes cukorhiány pótlásánál a normális és exportálásra még alkalmas erősségű borok átlagos összetételét kellett zsinórmértékül elfogadni s ennek megfelelően a természetes cukorhiány pótlására szolgáló besűrített must vagy szárított szőlő alkalmazásának mértékét csak annyiban kellett korlátozni, hogy az előzetesen kért engedély nélkül javított mustból származó bor teljesen kierjedt állapotban legfeljebb három térfogat % szesztartalommal emelkedhessék, de 12 térfogat % szesztartalmat meg ne haladjon.

Figyelembe kellett venni azonban azt is, hogy sok esetben - különösen a finomabb és fajboroknál - ez a 12 %-os határszám alacsony. Ezen borok tartósságának és exportképességének biztosítása céljából szükséges, hogy azok magasabb szesztartalommal bírjanak. Mivel azonban ezen esetek nem általános jellegűek, indokolt, hogy a 12 fokon felüli mustjavítást csak előzetes engedély alapján lehessen végrehajtani s az erre vonatkozó engedélyt mindenkor csak esetenkint, a körülmények mérlegelése alapján lehessen elnyerni.

Mellőzni kellett a régi törvénynek azt a rendelkezését, hogy a feljavított mustból erjedt bort borvidékre vagy termelési helyre való utalás, valamint szőlőfajtákra való hivatkozás nélkül volt csak szabad forgalomba hozni. A 12 térfogat %-ig történő feljavítás alkalmával az alapmustba rendszerint nem kerülhet bele annyi idegen must, hogy ez annak jellegét és összetételét jelentős mértékben befolyásolná, az ugyanazon termőhelyről származó besűrített must használatánál pedig a jelleg veszélyeztetése természetszerűleg teljesen elesik. A 12 %-on felüli javítások foganatosítása pedig engedélyhez lévén kötve, ezen borok borvidék, termőhely vagy fajta jellegének védelme az engedélyezés keretében kellően biztosítható.

Az 5. §-hoz

A Bt. 8. §-ának második bekezdésében megállapított és ecetsavban kifejezett illósavtartalomnak a felső határát le kellett szállítani, mert a tapasztalat szerint az 1.8 pro mille illósavat tartalmazó borok már olyan nagyfokú ecetesedést mutatnak, hogy azok a közepes extrakt és szesztartalmú boroknál - mint amilyenek a mi fehérboraink - a fogyasztásra teljesen alkalmatlanok. Éppen ezért a megengedhető maximális illósavtartalmat (ecetsavban kifejezve) fehérboroknál 1.4 grammban, siller- és vörösboroknál 1.6 grammban és aszúboroknál 2.0 grammban kellett megállapítani.

A fehér-, siller-, vörös-, illetve aszúborok között az illósavtartalom maximális határának megállapításánál azért kellett különbséget tenni, mert egyrészt a borok különböző összetételüknél fogva, az élvezhetőség szempontjából, nem egyforma mennyiségű ecetességet bírnak el, másrészt mert egyes boroknak különböző készítési módja az ecetesedésre bő alkalmat szolgáltat.

A 6. §-hoz

A Bt. 9. §-a nem nyujtott módot arra, hogy hazánk egyes speciális értékkel bíró, úgynevezett márkaboraival űzött visszaélések megakadályoztassanak. Ezen speciális értékű márkaborok belföldi, de főleg külföldi elhelyezési lehetőségének megkönnyítése céljából szükséges, hogy hazánk jellegzetes borvidékeinek nemesebb borfajtái forgalomhahozataluk alkalmából származási bizonyítványokkal láttassanak el, hogy az ezen speciális jellegű borok iránti kereslet ezáltal is emeltessék s azok elhelyezési lehetősége megkönnyíttessék.

A 7. §-hoz

Hazánk speciális éghajlati viszonyai következtében egyes borvidékeink borainak minősége évjáratonként a legnagyobb eltéréseket mutatja. Ezen eltérések eliminálására a legegyszerűbb és legtermészetesebb mód a boroknak házasítása. Miután azonban egyazon borvidék borai évjáratonként rendszerint hasonló tulajdonságokkal bírnak, a borok szesztartalmának emelése vagy csökkentése céljából sokszor szükségessé válhat azoknak más termőhelyről származó borokkal való házasítása is.

Ily esetekben - főleg a típusbor fogalmának bevezetése következtében - nincs többé indoka annak, hogy oly házasított borok, melyek az alapanyagukat képező bor származási helyének minden jellegzetes tulajdonságát a házasítás dacára megtartották, a borvidék, község vagy bortermőhely megjelölésétől továbbra is eltiltassanak.

A 8. §-hoz

A borok cukrozásának és ipari szesszel való felszeszezésének meggátlása, valamint ilyen kihágások felfedezésének megkönnyítése céljából vétetett fel a jelen törvény 8. §-ába egy oly tartalmú rendelkezés, amely cukornak és ipari szesznek borok kezelésére vagy raktározására szolgáló helyiségbe való bevitelét vagy azoknak a jelzett helyiségekben való raktáron tartását tiltja.

A 9. §-hoz

A Bt.-nek a bortartályok kötelező megjelölését szabályozó 16. §-át a jelen törvény 9. §-a némileg módosítja, amennyiben csak a hordóknak és általában csak annak az edénynek minőség szerinti megjelölését teszi kötelezővé, amelyből a bort a közvetlen fogyasztás célját szolgáló edénybe (pohár, palack, kancsó stb.) kimérik, míg a Bt. 16. §-a értelmében nyilt palackokat is meg kellett jelölni s a megjelölés nemcsak a bor minőségére vagy fajtájára, hanem annak származására is kiterjedt.

Ezen módosítást a megjelölésre kötelezetteknek az ellenőrzőközegek túlbuzgalmából származó esetleges zaklatásaitól való megkímélése tette indokolttá és szükségessé.

A 10. §-hoz

Ugyanezen okok tették szükségessé a Bt. 17. §-ának oly értelemben való módosítását, hogy a bortörvény kivonatát borkereskedők csak a pince-, illetve raktárhelyiségükben, italmérők pedig csak a kimérőhelyiségükben legyenek kötelesek kifüggeszteni.

A 11. §-hoz

A Bt. 19. §-át törölni kellett, mert a mustnak a besűrítése lényegében nem más, mint a mustban lévő cukornak minden idegen alkatrész hozzáadása nélkül való koncentrálása. Ez a folyamat a besűrített mustnál mesterséges, a szőlő aszúsodása esetén pedig természetes úton megy végbe, tehát lényegileg mindkettő azonos folyamat. Tekintettel arra, hogy a Bt. rendelkezései értelmében tokajhegyaljai borvidéken termett mustokat amúgy is csak tokajhegyaljai borvidéken termett besűrített musttal vagy szárított szőlővel szabad javítani, nincs indoka annak, hogy a tokajhegyaljai borvidéken a must besűrítése, illetve a besűrített musttal való javítás továbbra is engedélyhez köttessék.

A 12. §-hoz

Minthogy a tokajhegyaljai borok szesztartalmának borpárlat hozzáadásával történő emelésénél a cél nem a szesztartalomnak önmagáért való emelése, hanem ezen szeszezés csak eszköz arra, hogy a tokajhegyaljai borokat jellemző magasabb cukortartalom állandó maradhasson s ezáltal ezen borok nagyobbfokú természetes édessége megőriztessék, tartóssága biztosíttassék, a palackérettsége rögzíttessék, a Bt. 20. §-a a szeszezés céljának megjelölése miatt új szövegezést nyert.

A 13. §-hoz

A Bt.-nek a tokajhegyaljai borok különös védelmét szabályozó 23. §-át a jelen törvény 13. §-a részben kiegészíti, részben módosítja. A kiegészítésre főleg azért volt szükség, hogy a tokaji pecsenye-, szamorodni- és aszúborok minőségének hivatalos osztályozása elrendelhető legyen.

Tokaji aszúborok alatt ugyanis az egész világon mindenki édes, testes, úgynevezett likőrszerű bort ért. Az utolsó évtizedben azonban a tokaji aszúborok testességében és cukortartalmában bizonyos hanyatlás állott be, mely hanyatlás okait részben az ősi jellegzetes szőlőfajtáktól és művelési módoktól való eltérésben, részben a termelési célok megváltozásában találhatjuk. Sokszor előfordul, hogy egyes aszúborok mint négy- vagy ötputtonos aszúborok kerülnek forgalomba, pedig a régi mértékkel mérve azok két- vagy háromputtonosoknak sem minősíthetők. Az aszú tényleges minőségjelzésének jobban megfelelne a tényleges összetétel szerint való osztályozása s ezen tényleges összetételen alapuló elnevezés. A régi és világhírű minőségek megőrzése és megvédése céljából szükséges tehát a tokaji borok minőségi megjelölésének különleges szabályozása, mire a földmívelésügyi miniszter a jelen §-ban felhatalmazást nyer.

A Bt. 23. §-ának új szövegezése során annak utolsó bekezdését törölni kellett, mert az ebben foglalt rendelkezések a Bt. idézett §-ának első bekezdésében foglalt rendelkezésekkel ellentétben állanak.

A 14. §-hoz

A Bt. III. fejezetének címébe, tekintve azt, hogy a jelen törvény 16. §-a a típusborokra vonatkozólag is rendelkezéseket tartalmaz, a típusborokat is fel kellett venni.

A 15. §-hoz

Ugyanezen okból a Bt. I. fejezetének általános rendelkezéseit a típusborokra is ki kellett terjeszteni.

A 16. §-hoz

A borértékesítés megkönnyítése és a nevesebb borvidékeink egyes jellegzetes borai iránt a kereslet fokozása céljából szükségesnek mutatkozott a jelen törvénybe - külföldi, főleg olasz példára - a típusbor fogalmának bevezetése.

Hazai boraink úgy belföldi, mint külföldi értékesítésének egyik legnagyobb akadálya az volt, hogy ugyanazon borvidék különböző termelőhelyei, sőt ugyanazon termelőhelyek más-más szőlőgazdaságai is általában különböző minőségű és fajtájú borokat termeltek, melyek minősége évjáratok szerint is a legnagyobb eltéréseket mutatta; ennek természetszerű következménye volt, hogy úgy a termelők, mint a kereskedők egy-egy fajta borból legjobb esetben csak párszáz hektolitert tudtak piacra dobni s további kereslet esetén teljesen azonos minőségű bort előállítani és szállítani már nem tudtak.

A típusbor bevezetése és a típusbor-márkák törvényes védelme által lehetőség nyílik arra, hogy egyes szőlővidékek jellegzetes boraiból állandóan azonos minőségű nagyobb készletek álljanak a kereskedelem rendelkezésére s ezáltal a nemzetközi borkereskedelem érdeklődése és bizalma a magyar fajborok iránt fokozódjék. Éppen ezért szükséges a típusborokat fokozott állami védelemben részesíteni.

Minthogy azonban nem kívánatos, hogy ezen típusborokból sokféle márka kerüljön forgalomba, szükséges volt, hogy azok előállítása és forgalombahozatala csakis termelői szövetkezetek és oly nagyobb kereskedelmi pincészetek részére biztosíttassék, amelyek ily típusborok állandó előállítására berendezkednek és ugyanazon típusborból évente nagyobb mennyiséget forgalmaznak.

A 17. §-hoz

A Bt. 31. §-ának utolsó bekezdése értelmében a forgalomba hozott csemegeborok címkéjén, valamint a forgalombahozatalukra irányuló mindennemű üzleti iraton vagy nyomtatványon a készítő nevét és telepe helyét is fel kellett tüntetni.

A jelen törvény 17. §-a a készítő nevének és telephelyének megjelölése helyett, vagylagosan a csemegebort forgalomba hozó cég nevének és telephelyének feltüntetését is megengedi.

Szükség volt erre a módosításra egyrészt azért, mert a csemegeborok készítésével foglalkozó nagyobb cégek az általuk készített csemegeborokat rendszerint hordótételekben hozzák forgalomba s azok palackozását már rendszerint nem ők, hanem más borkereskedő cégek végzik, a csemegeborok minőségéért azonban a kereskedők helyett mégis ők voltak eddig felelősek, holott a csemegeboroknak tőlük történt elszállítása után azoknak további kezelését, palackozását és forgalombahozatalát ellenőrizni már nem állott módjukban, másrészt mert a készítő cég nevének és telephelyének feltüntetési, kötelezettsége miatt kisebb borkereskedőcégek is vállalkoztak csemegeborok készítésére csak azért, hogy ne legyenek kénytelenek az általuk forgalomba hozott csemegeborok címkéjén egy más borkereskedőcéget a bor készítőjeként feltüntetni, ami azután - megfelelő gyakorlat és szakértelem hiányában - a csemegeborok minőségét hátrányosan befolyásolta.

A 18. §-hoz

A borok felszeszezéséhez használható borpárlatnak a Bt. 34. §-ában meghatározott töménységi fokát 70 térfogat %-ról 92 térfogat %-ra kellett emelni, mert a tapasztalás szerint a 92 térfogat % szesztartalmú borpárlatoknál gyöngébb párlatok rendszerint tartalmaznak még olyan anyagokat, amelyek különösen a finomabb borokba idegen vagy mellékízeket, zamatokat és illatokat vihetnek bele.

A jelen törvény 18. §-a a borszesz fogalmát a borpárlat fogalmával azonosítja, hogy ezáltal esetleges visszaéléseknek eleje vétessék.

A 19. §-hoz

A Bt. IV. fejezetének a címéből a jelen törvény 20. §-ára való tekintettel a gyümölcsborokat ki kellett hagyni.

A 20. §-hoz

Az 1924. évi november hó 29-én Párizsban kelt nemzetközi egyezmény által létesített „Nemzetközi Borászati Hivatal”, melynek Magyarország is tagja, a folyó év tavaszán tartott rendes ülésében javaslatot tett arra nézve, hogy a gyümölcsök levéből erjesztett szeszes italok ne kerülhessenek gyümölcsbor, hanem csakis „erjesztett gyümölcslé” vagy más hasonló elnevezés alatt forgalomba.

Bár a nemzetközi borászati hivatalnak ezen javaslata még nem vált határozattá, mégis szükségesnek mutatkozott a jelen törvénybe egy olyirányú rendelkezésnek a felvétele, hogy a nem szőlőnek, hanem más gyümölcs levének szeszes erjedéséből származó italok bor vagy bármilyen elnevezésű gyümölcsbor néven forgalomba hozhatók ne legyenek.

Ezen erjesztett gyümölcsleveknek elnevezése és forgalombahozatala rendeleti úton lesz szabályozva.

A 23. §-hoz

A Bt. 45. §-ának első bekezdése új szövegezést nyer. Az új szövegezés alapján a munkaadó vagy a felügyelettel megbízott egyén büntetőjogi felelőssége nem csupán alkalmazottjának, hanem hozzátartozójának a törvény rendelkezéseibe ütköző cselekményeire is kiterjed a kihágásokról szóló 1879:XL. tc. 27. §-ának rendelkezésein túlmenőleg már abban az esetben is, ha a munkaadó vagy a felügyelettel megbízott egyén hozzátartozójának cselekményéről tudomással bírt.

Az új szöveg viszont az ellenőrzés elmulasztása miatt megállapítható felelősséget arra az esetre korlátozza, amikor a mulasztás szándékosan vagy súlyos gondatlanságból történt; ekként mentesülnek a felelősség alól a gondatlanságnak egészen enyhe jelentőségű esetei.

A 24. §-hoz

A Bt. 50. §-ával szemben a jelen törvény 24. §-a az elítéltek javára lényeges enyhítéseket tartalmaz, mert míg a Bt. 50. §-a értelmében mindazoktól, akiket a törvény 42. §-ának 1. és 2. pontjába ütköző kihágásokért jogerősen elítéltek, a szeszes italok kimérésére vagy kismértékben való elárusítására vonatkozó engedélyt el kellett vonni, addig a jelen törvény 24. §-a értelmében ezen engedély csak elvonható. A Bt. 50. §-a értelmében továbbá a Bt. 43. és 44. §-aiba ütköző kihágások eseteiben is el lehetett vonni elítéltektől az italmérési engedélyt, a jelen törvény 24. §-a pedig erre nem nyujt lehetőséget.

Bár a jogrend védelme és a fogyasztóközönség érdekeinek megóvása céljából felette fontos, hogy azoktól a borhamisítóktól, akik a törvény 42. § 1. és 2. pontjába ütköző kihágásokat a jóhiszemű fogyasztóközönség bizalmával visszaélve, ezeknek sokszor a legérzékenyebb anyagi károkat okozva, nyereségvágyból követik el, az italmérési engedély elvonassék, de éppoly fontos, hogy azokkal szemben, akik önhibájukon kívül voltak üzemük megfelelő ellenőrzésében akadályozva és akik nem is maguk követték el a borhamisítást, hanem csupán a Bt. 45. §-ában megállapított büntetőjogi felelősség elve alapján mondattak ki vétkesnek, azokkal szemben ne alkalmaztassék az italmérési engedély elvonásának exisztenciát tönkretevő súlyos büntetése.

Azáltal, hogy a Kbtk. 21. §-ának alkalmazása esetén a jogerős ítéletnek az illetékes pénzügyigazgatósággal való közlését mellőzendőnek mondja a törvény, az italmérési engedélyek elvonásának ügyében is befolyás biztosíttatik az eljáró rendőri büntetőbíróság részére s lehetővé tétetik ezáltal e téren is a bírói mérlegelés teljes érvényesülése.

A Bt. 43. és 44. §-aiba ütköző kihágások nem oly súlyos természetűek, hogy szükséges volna azok elkövetőit a törvényben megállapított elzárás és pénzbüntetéseken kívül még az italmérési engedély elvonásának büntetésével is sujtani, éppen ezért töröltetett a Bt. 50. §-ának idevonatkozó rendelkezése.

A 25. §-hoz

A borok forgalomképessége, sőt sok esetben azok minősége is a borok kezelésétől függ, éppen azért szükséges volt azon kereskedelmi pincészeteket, amelyek átlagos évi borforgalma a 4000 hektolitert eléri, arra kötelezni, hogy boraik szakszerű kezelésére egy pincemesteri szakiskolát végzett pincemestert alkalmazzanak.

Méltányossági szempontból azonban átmenetileg mégis meg kellett engedni, hogy azon már alkalmazott pincemesterek, akik a jelen törvény életbelépését megelőzőleg három év óta megszakítás nélkül ugyanabban a pincészetben voltak alkalmazva, a pincemesteri szakiskolát végzett pincemesterekkel azonos elbánás alá legyenek vonhatók.

A 26. §-hoz

A törvény rendelkezése lehetetlenné kívánja tenni azt, hogy egyes borkereskedelmi vállalatok cégük nevében „tokajhegyaljai” vagy más ehhez hasonló hangzatos jelzőket vehessenek fel akkor, amikor a cégük nevébe felvett borvidék vagy termelői hely borainak elárusításával, illetve forgalombahozatalával nem is foglalkoznak, bő alkalmat szolgáltatva ezáltal egyrészt a fogyasztóközönség félrevezetésére, másrészt az általuk forgalomba hozott borokkal űzhető különféle visszaélésekre.