1929. évi XI. törvénycikk indokolása

a múzeum-, könyvtár- és levéltárügy némely kérdéseinek rendezéseiről * 

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A magyar közgyüjteményeknek - mint minden nemzeti közgyüjteménynek - különleges és elsőrendű feladata a tudomány sajátosan magyar anyagának, a magyar föld és magyar szellem termékeinek és történeti becsű emlékeinek céltudatos gyüjtése, megőrzése, rendszerezése és feldolgozása s a nemzeti közművelődés szempontjából megfelelően közhasználatra bocsátása, mert a magyar tudomány fő feladata a sajátosan magyar jellegű, csak nálunk található anyagról megállapítható tudományos igazságok feltárása és ismertetése. Ez úton jut a magyar tudomány és jutnak közgyüjteményeink nemzetközi jelentőséghez és elismeréshez. E feladatot azonban eredménnyel csak akkor oldhatja meg, ha belekapcsolódik a nemzetközi tudományos munkaközösségbe s ezért közgyüjteményeinknek gyüjtésüket ki kell terjeszteniük a szaktudomány, művészet és közműveltség szempontjából fontos idegen termékeknek gyüjtésére is, továbbá feladatuk az intézet természetének megfelelő szaktudományok rendszeres művelése. E gyüjtés és e feladat körét az időszerinti tudományos felfogás határozza meg, miért is a törvényben tartózkodni kellett a „közgyüjtemény” rendeltetésének és céljának szakszerű definíciójától s a „Közgyüjtemény” fogalmát alaki ismérv alapján kellett meghatározni.

A 2. §-hoz

A múzeális és könyvtári gyüjtemények közgyüjteménnyé nyilvánítását azok belső értékétől és közérdekű jelentőségétől teszi függővé és felhatalmazza a vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy az állam, törvényhatóságok és községek (városok) tulajdonában lévő s a más személyek tulajdonában lévő, de már eddig is állami felügyelet, alatt álló ily jelentős gyüjteményeket minden korlátozás nélkül közgyüjteménnyé nyilváníthassa s ezáltal a 4. § értelmében felettük az állami felügyeletet továbbra is gyakorolhassa.

Az eddig felügyelet alá nem tartozó néhány törvényhatósági múzeum és könyvtár felügyeletének kimondását az anyag biztonságának, tudományos nyilvántartásának és az egységes kultúrpolitikai irányításának szempontjai mellett a tulajdonos hatóságok anyagi és kulturális érdekei is kívánatossá teszik.

Az eddig felügyelet alatt nem álló egyéb gyüjtemények tulajdonosainak szabad elhatározását az állami felügyelet elfogadása tekintetében a magántulajdon szempontjából az eddigi gyakorlatnak megfelelően kell biztosítani.

A szorosan vett népművelő intézmények - noha korábban a közgyüjteményekre felügyelő szerv hatósága alá tartoztak - nem tekinthetők a jelen törvényben körülírt közgyüjteménynek és nem rendelhetők a tudományos és magasabb fokú közművelődési gyüjtemények irányítására hivatott Tanács felügyelete alá. E törvény egyik főcélja az összes gyüjteményeknek az országos tudományos munkaszervezetbe való bekapcsolása, hová a népművelő intézmények nem illenek be. A népkönyvtárakat és egyéb népművelő intézményeket természetüknél fogva egyébként is az iskolánkívüli népoktatás többi szervével egységesen kell igazgatni. Ez elv félreismerése s a tudományos és népművelő intézmények felügyeletének adminisztratív egybekapcsolása volt egyik oka a korábbi Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége életképtelenségének. Az egyetemi oktatógyüjtemények a tudós- és tanárképzés céljait szolgálván, nem tekinthetők közgyüjteménynek. A szaktanár vezetése a kellő gondozásra biztosítékot nyujt, de az egyetemek tudományos autonómiája miatt sem helyezhetők más szerv felügyelete alá.

A 3. §-hoz

A múzeum és közkönyvtár cím használatának - iskolatípusok címének analógiájára - az arra mindenképpen jogosult gyüjteményekre való korlátozását és törvényes tilalmazását a különféle zugintézmények felburjánzásának veszedelme teszi szükségessé. Az egyéni és partikuláris hiúság szempontjából, esetleg üzleti érdekből létesült intézmények a fejlődésre képes közgyüjtemények gyarapodását és tudatos fejlesztését akadályozzák, ezektől vonják el a társadalmi erőforrásokat s ezért e kérdés törvényes szabályozása fontos kulturális szükséglet.

A 4. §-hoz

A vallás- és közoktatásügyi miniszter eddig rendeletileg szabályozott felügyeleti jogának törvényben való szabályozásával egyidejűleg célszerű annak gyakorlásával az Országos Magyar Gyüjteményegyetem Tanácsát megbízni. A törvényhatósági és községi (városi) gyüjtemények, valamint a fenntartó vagy tulajdonos beleegyezésével felügyelet alá helyezett múzeumok és könyvtárak felett 1922-ig az intézményredukciónak áldozatul esett Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége, ez idő óta a vallás- és közoktatásügyi minisztérium gyakorolta a főfelügyeletet. Ez utóbbi ideiglenes jellegű megoldás sem szakszempontból, sem adminisztrative nem volt kielégítő, miután a szakintézmények közvetlen felügyeletére miniszterialis szerv nem lehet alkalmas. A régi Főfelügyelőséghez hasonló s nagyobb személyszaporítással járó új bürokratikus intézmény létesítése helyett a kultúrpolitika egysége és az adminisztráció szempontjából egyaránt helyesebbnek látszik a jól bevált országos szervnek, az Országos Magyar Gyüjteményegyetem Tanácsának (a Tanácsnak) megbízása a felügyelet gyakorlásával. A Tanács összetétele nemcsak a szakszerűség szempontjait biztosítja, hanem egyben az egész magyar közgyüjteményhálózat szerves együttműködését s evvel a kultúrpolitikai irányítás egységét és folytonosságát is.

Az 5. §-hoz

A felügyelői funkció végzésére külön állásokat szervezni felesleges. Az országos közgyüjtemények vezetőinek és tisztviselőinek ily irányú működése a Főfelügyelőség korábbi időszakában igen gyümölcsözőnek bizonyult, mert általa az országos és helyi jelentőségű közgyüjtemények állandó kapcsolata, vezetőik személyes érintkezése biztosíttatik. Mindazonáltal módot kellett adni más szakértők - főleg a vidéki egyetemi tanárok - bevonására, amit a múzeumok és egyetemek együttműködésének szempontjai is megkövetelnek. A Nemzeti Múzeum főigazgatójának országos főfelügyelői megbizatását a vezetése alatt álló intézet sokoldalúsága s a vidéki múzeumokkal való hagyományos kapcsolatai és a gyüjtési körök rokonsága teszi kívánatossá.

A 6. §-hoz

Az 1922:XIX. tc. 3. §-ának a Tanács hatáskörét részletesen szabályozó rendelkezéseit kiegészíti a felügyelet gyakorlásából az eddigi joggyakorlat szerint önként következő funkciók felsorolásával. A Tanácsnak az 1922:XIX. tc. 3. § 8. pontjából folyó szabályrendeletalkotó jogát kiterjesztve a felügyelete alatt álló közgyüjteményekre, jogfenntartással kellett élni a szabályrendelet alkotására jogosult közgyüjteményfenntartó hatóságok javára.

A 7. §-hoz

Az állami felügyelet törvényes szabályozásával kapcsolatban biztosítani kellett a közgyüjtemények fenntartóinak tulajdonjogát; viszont a gyüjtemények védelmére irányuló intézkedések s általában a felügyelet hatályossága végett szükséges volt a kötelezettségeiket nem teljesítő közgyüjteménytulajdonosokkal szemben az állami közeg kirendelését, súlyosabb esetekben a meghatározott időre való, ideiglenes kezelésbevételt kimondani, amit a vidéki közgyüjteményeink egy részénél tapasztalható sajnálatos állapotok indokolnak, mert ezek következtében nemcsak a gyüjtemények jövő fejlődése s evvel a tudomány érdeke, hanem maga a nemzeti tudomány és kultúra szempontjából pótolhatatlan anyag is veszélyeztetve van.

A külföldi törvényhozások hasonló intézkedéseivel szemben e szakasz csupán ideiglenes állami kezelésbevételt statuált s a törvényhatósági és egyházi intézmények tekintetében a szükséges jogfenntartással él, evvel is kifejezve, hogy célja kizárólag a nemzeti kultúrértékek hathatós védelme.

A magántulajdonos védelme szempontjából a tulajdonosoknak a bírói jogorvoslat lehetőségét is biztosítani kellett.

A 8. §-hoz

A közgyüjteményfenntartó hatóságok kötelezettségeinek pontos körülírását a sok helyt uralkodó visszás állapotok teszik szükségessé. E kötelezettségeket a törvény a rendeleteken és szokásokon alapuló jelenlegi gyakorlatnak megfelelően olykép körvonalazza, hogy a gyüjteményfenntartók nagyobb anyagi megterhelése nélkül azok tudományos használatának és közművelődési munkájának alapfeltételei biztosítva legyenek.

A 9. §-hoz

A felügyelet alatt álló közgyüjtemények állami forrásból származó javadalmainak alapszerű kezelése önként következik az 1922:XIX. tc. 3. § 11. pontjából s a Gyüjteményegyetem gazdálkodási rendszeréből.

A felügyelet alá tartozó gyüjtemények fenntartása, fejlesztése és adminisztratív költségeinek fedezése a fenntartó, illetőleg a tulajdonos feladata. A tudományos és kulturális szempontból, tehát közérdekből szükséges tervszerű gyarapítás s az idevágó tudományos munkálatok (ásatások, gyüjtőutak, kiadványok), valamint az általános közművelődést szolgáló előadások, kiállítások támogatása, illetőleg előmozdítása azonban állami feladat. E végből van szükség a rendszeres évi segélyezés s a rendkívüli munkálatok céljait szolgáló időnkénti segélyezések eddig is fennállott rendszerének fenntartására.

A 10. §-hoz

A gyüjteményegyetemi tisztviselőknek kisebb közgyüjteményekhez való kirendelésével egyrészt az illető gyüjtemények szakszerű rendezése és fejlesztése állami eszközökkel mozdítható elő, másrészt lehetővé válik az országos közgyüjtemények tisztviselőinek a hazai múzeális anyag megismerése, végül ezáltal is szorosabbá válik az országos és helyi jellegű közgyüjtemények együttműködése.

A 11. §-hoz

Az országos közgyűjtemények többes példányainak átengedése a vidéki közgyűjtemények fejlődését mozdítja elő.

A 12. §-hoz

A törvényhatósági és községi közgyüjtemények személyzetének hivatáskörükön kívül való foglalkoztatása és illetményeinek, kedvezményeinek (pl. kedvezményes vasúti jegy) korlátozása sok tekintetben oka volt, hogy megfelelő képzett munkaerők ily állásokra nem kínálkoztak. Ez teszi szükségessé a törvényhatósági és községi egyéb tisztviselőkkel való egyenjogúságuk törvényes biztosítását.

A 13. §-hoz

A minősítés tekintetében a Gyüjteményegyetem tisztviselőire fennálló szabályokat kell irányadónak tekinteni s a speciális szakértelem megszerzésének lehetőségét biztosítandó, van szükség az egyévi próbaszolgálat kötelező előírására. Mindazonáltal a helyi viszonyokra való tekintettel a minősítés teljes szigorúsággal nem kezelhető, mert a vidéki közgyüjtemények létrehozása és fejlesztése körül gyakorta éppen a formai minősítéssel nem rendelkező, lelkes amateurök szereznek nagy érdemeket. Ezekre való tekintettel kivételképpen el lehet tekinteni a formai minősítés egyik-másik kellékétől, viszont szükségessé válik a szaktanfolyamok és szakvizsgálatok rendszeresítése.

A 14. §-hoz

A tisztviselők címeit az országos gyüjteményeknél használatos címek alkalmazásával kívánja e törvény rendezni, az intézetvezetők számára a VII. fizetési osztálytól kezdődően az igazgatói címet biztosítva. A jogosulatlan címhasználat ilyetén tilalmazására az egészen kisjelentőségű helyi intézményeknél szerzett sajnálatos tapasztalatok miatt van szükség.

A 15. §-hoz

Az állások betöltésénél a Tanács hozzászólási és vétójogát a tudomány és a szakszerűség szempontjai követelik meg.

A 16. §-hoz

Ugyane szempontból van szükség a Tanács kezdeményezési jogának biztosítására fegyelmi ügyekben.

A 17. §-hoz

A közgyüjtemények egyik legfontosabb feladata a múzeális kutatómunkában - ásatásokban, gyüjtőexpedíciókban - való részvétel s a tudomány érdekei megkívánják e munkálatok céltudatos és programmszerű lebonyolítását. Az 1922:XIX. tc. 7. pontja a Gyüjteményegyetem Tanácsának kötelességévé teszi ezek rendszeres tervének kidolgozását és lebonyolítását. A helyi jellegű gyüjteményeknek a Tanács felügyelete alá való rendelésével e funkciót most az egész országra kiterjedően a Tanács hatáskörébe kellett utalni, melynek keretében az új feladatoknak megfelelően szakbizottságok alakítandók. Az Országos Régészeti Szakbizottság lényegében a németbirodalmi Römisch-Germanische Komission és vele kapcsolatos Archaologisches Institut munkakörét fogja betölteni, de szervezete és hatásköre a hazai viszonyoknak s a Gyüjteményegyetem szervezetében is érvényesülő önkormányzati elvnek megfelelően állapíttatott meg. A kutatómunka, gyüjtés és múzeális emlékek beszerzése rendszeresíttetvén, az ekként felmerülő kiadások fedezetéről is gondoskodni kell, mint az másutt is történik.

A 18. §-hoz

A múzeális értékek rendszeres felkutatásának és védelmének szabályozását az általános indokolásban kifejtett okok teszik szükségessé. A ma uralkodó visszás állapot megszüntetése tudományos és nemzeti érdek, miért is a hazai föld méhében rejlő múzeális és tudományos érték felkutatására irányuló ásatást engedélyhez kell kötni, mint ez külföldön is - így Olaszországban az 1909. évi 364. sz. Legge 17. §, Poroszországban az 1914. évi Ausgrabungsgesetz 1. § stb. és az osztrák Denkmalschutzgesetz 11. § által - megtörtént.

A tudományos érdekű lelőhelyek szakszerű feltárását nagyban akadályozzák az azok kiaknázására irányuló üzleti és magánvállalkozások és a földtulajdonosok sokszor indokolatlan elzárkózása a múzeális ásatások engedélyezésétől. Ez teszi szükségessé az 1881:XXXIX. tc. rendelkezésének kiterjesztésével az országos jelentőségű régészeti - római köveket építkezésre, úttöltésre kiaknázó és régiséggel kereskedő lakosok által nem egyszer kifosztott - lelőterületek - aminők pl. Ószőny, Pentele, Tószeg stb. - meghatározott időre való kisajátításának lehetővé tételét és a múzeumok ásatási jogának kimondását, valamint a magánásatásoknak engedélyhez kötését. A Tanács ellenőrzési joga a szakszerű lebonyolítás és első leltárszerű feldolgozás ellenőrzéséig terjed. E rendelkezések fedik az idézett olasz törvény rendelkezéseit.

A 20. §-hoz

Az esetlegesen előkerült múzeális értékek s a kincs fogalma alá eső tárgyak ügyét jelen törvény a közgyüjtemények szempontjából szabályozza. Gondoskodni kellett a múzeális, tudományos vagy történeti szempontból jelentős lelettárgyaknak a közgyüjtemények számára azok súlyosabb megterhelése nélkül való biztosításáról, a leleteknek az országos, fővárosi és vidéki közgyüjtemények közt leendő arányos szétosztásának elvszerű megállapítását a végrehajtási utasításra tartva fenn. Ezért a bejelentési kötelezettséget kivétel nélkül minden leletre meg kellett állapítani. Bár elvileg helyesebb volna a megváltási jog kimondásával a közgyüjteményeknek a leletek megvásárlását megfelelő javadalom rendelkezésrebocsátásávál lehetővé tenni, jelen pénzügyi helyzetünkben a találót és a földtulajdonost a múzeális értékű lelet beszolgáltatása után a régi rendeleteken alapuló eddigi hányad, együttesen a kétharmadrész érték élvezetére kellett korlátozni. Az olasz törvény 18. §-a e tekintetben is szigorúbb, csupán a lelt tárgy feleértékét biztosítja a földtulajdonosnak. A lelet bejelentésének határidejét, szemben az olasz és osztrák törvények egy napjával, három napban állapítjuk meg s az egyszerűbb és közvetlenebb lebonyolítás végett hely adatott a Magyar Nemzeti Múzeumnál leendő közvetlen bejelentésnek is.

A 23. §-hoz

A múzeális értékek hathatós védelmének szempontjai szükségessé teszik a közgyüjtemények anyagára vonatkozóan az eladás, csere és ajándékozás fokozottabb ellenőrzését.

A 24. §-hoz

Az ingó műemlékek, azaz a tudományos, művészeti, történeti vagy közművelődési szempontból jelentős anyagot tartalmazó gyüjtemények tárgyai, továbbá minden más történeti, művészeti vagy múzeális jelentőségű ingóság nyilvántartását - más államok hasonló rendelkezéseinek (Legge No. 364. 1909. 3-4, 7. §.; porosz Gesetzentwurf zum Schutze der Denkmale 1927, 9-10 §; osztrák Denkmalschutzgesetz 1923, 1, 6, 7 §) és az 1881:XXXIX. tc. az ingatlan műemlékekre vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően - az állami védelem szempontjából tudományos, művészeti, történelmi és művelődési szempontból fontos nemzeti kultúrértékeinek állandó és folytonos pusztulása, szétszóródása teszi szükségessé.

A 25. §-hoz

Az eladásra kerülő gyüjtemények és tárgyak elővásárlási jogának a közgyüjtemények számára - hasonló olasz (Legge No. 364/1909. 5, 6. §) és osztrák (Denkmalschutzgesetz 4-7. §) rendelkezések analógiájára - való biztosításának a 24. §-hoz fűzött indokolás adja okát.

A 26. §-hoz

A tudományos, művészeti és történeti szempontból fontos kultúrértékek kiviteli tilalma Olaszországban 100 éve, másutt is évtizedek óta fennáll. Nálunk a pénzügyminiszternek a vámtarifáról szóló 1924:XXI. tc. egyes rendelkezéseinek végrehajtása s az e törvénycikk életbeléptetése után érvényben maradt tilalmak és korlátozások tárgyában 172,700/1924. sz. alatt kiadott rendelete szabályozza a nemzeti kultúrérdek szempontjából fennálló korlátozásokat. Mivel azonban e rendelet elsősorban financiális érdekeket szolgál, a gyakorlatban nem bizonyult hatályos védelmi eszköznek. Ha a kivivők nem fordulnak a rendeletben megjelölt tudományos fórumokhoz engedélyért, ezeknek nincs módjukban megfelelő retorzióval élni. A kiviteli tilalom törvényes rendezése remélhetőleg útját állja a nemzeti kultúrértékek mind sűrűbben és veszedelmesebb formában jelentkező külföldre vándorlásának. A tilalomnak a magánosok és a kereskedelem érdekeit is szemmeltartó, méltányos alkalmazására kellő biztosítékot nyujt az engedélyt kiadó fórum tudományos tekintélye és szakértelme. A tulajdonosok anyagi károsodásának megakadályozása végett gondoskodni kellett a közgyüjtemények számára való megszerzés, indokolt esetben a kisajátítás lehetőségéről is, de tilalmazott tárgyak fenntartás nélkül kötelező megszerzésének kimondását a közgyüjtemények anyagi eszközeinek korlátozottsága lehetetlenné teszi. (V. ö. Legge No. 364/909. 8-11. § és az osztrák 1923. évi Ausfuhrverbotgesetz analóg rendelkezéseit.)

A 27. §-hoz

A törvény rendelkezéseinek áthágásával elidegenített dolgok felkutatási és visszaszerzési költségeinek a kihágást elkövető tulajdonosra való áthárítását a tudományos és nemzeti érdek szempontjai teszik szükségessé.

A 28. §-hoz

A műemlékek védelméről szóló törvény rendelkezéseit ugyanez okból kellett kiterjeszteni művészi szempontból talán jelentéktelen, de régészeti és történeti szempontból a szakértő testület által fontosnak jelzett építményekre.

A 29. §-hoz

A törvényhatósági és községi levéltárak szakképzett tisztviselők és szakszerű felügyelet hiánya miatt ma még túlnyomórészben rendezetlenek s a célnak egyáltalában meg nem felelő helyiségekben - gyakran kamrában, padláson, pincében - vannak elhelyezve. Ez állapot következménye, hogy a levéltárak anyaga a tudományos kutatásnak szinte teljesen hozzáférhetetlen. A szakszerű kezelés hiánya sok helyen értékes anyag pusztulására, elkallódásra vezetett. Mindez okok szükségessé teszik a levéltáraknak tudományos szempontból a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete alá helyezését s az egész levéltárügy sürgős rendezését a szakértő testület által kidolgozandó szabályrendelet alapján.

A 30. §-hoz

A levéltárnoki állások betöltésénél a Tanács hozzászólási és vétójogát, miként a 13. § esetében, a tudomány és szakszerűség szempontjai követelik meg.

A 32. §-hoz

A beszolgáltatandó kötelespéldányok számát az eddigi törvényes gyakorlatnak megfelelően négyben állapítja meg.

A Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtárának az 1897:XLI. tc. alapján járó kötelespéldányjogosultsága minden kétségen felül áll, mert e könyvtár hivatása a magyar szellem mindennemű termékeinek s elsősorban a Magyarországon előállított nyomdatermékeknek a legnagyobb teljességre törekvő gyüjtése s ezért minden hazai nyomtatványt be kell szereznie, tekintet nélkül azok tartalmára, tudományos és irodalmi értékére. A m. kir. Központi Statisztikai Hivatal köteles példányát az 1897:XXXV. tc. a hivatal által végzett statisztikai munkálatok tökéletességének érdekében mondta ki. A Magyar Tudományos Akadémia és a képviselőház könyvtárának bizonyos korlátok közt élvezett kötelespéldányjogosultsága az 1897:XLI. törvénycikken, illetőleg az 1922:XX. törvénycikken alapul. Ezen a rendszeren változtatás csak annyiban kívánatos, hogy a nemzeti kultúra szempontjából nagyfontosságú nyomdatermékeknek a legnagyobb teljességben csak egyetlen példányban való gyüjtése szerencsétlenség (tűzeset stb.) esetében pótolhatatlan veszteséget okoz s ezért szükséges, hogy a magyar szellem mindennemű termékeinek gyüjtése két-két különböző helyen elhelyezett példányban történjék. Az eddigi gyüjtést kizárólagosan végző Széchenyi Könyvtár mellett második gyüjtőhelyül a Statisztikai Hivatal Könyvtára a legalkalmasabb s a törvényjavaslat az ezirányú rendelkezéseket tartalmazza is.

A kötelespéldány beszolgáltatására továbbra is a nyomtató köteles, de meg kellett állapítani a nyomtató és kiadó egyetemleges felelősségét is. Ezt a régibb törvények is előírták (1897:XLI. tc. 9. §), megjelölvén a kiadók kötelezettségének eseteit, de a tapasztalat azt kívánta, hogy a kiadói felelősség nyomatékosabban hangsúlyoztassék és a példányszolgáltatással a kiadókra háruló kötelezettségek is felsoroltassanak.

A 33. §-hoz

Részletesen körülírja a nyomdatermékeket, melyekből a négy könyvtárat kötelespéldányok illetik meg s közöttük azokat, melyek csupán a Magyar Nemzeti Múzeum és a Statisztikai Hivatal könyvtárának szolgáltatandók be.

A Hungarikumok gyüjtésében kötelességszerűen hiánytalanságra törekvő Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtára és a Központi Statisztikai Hivatal számára a hatóságilag elkobzott nyomtatványokból is kötelespéldányt kell beszolgáltatni, mert ezek megszerzése szintén feltétele e két könyvtár teljességének. E részben legalkalmasabbnak látszott a beszolgáltatást az elkobzást foganatosító hatóság kötelességévé tenni, minthogy a nyomtatókat és kiadókat ez esetben vis major oldja fel a felelősség alól. Viszont jogi és erkölcsi biztosítékul szükséges volt törvénybe iktatni az elkobzott nyomtatványoknak a közhasználattól elzártan való megőrzését.

A 36. §-hoz

E szakasz jogot biztosít a könyvtáraknak a nyomdatermékek soronkívül való igénylésére is. E pont beiktatásával egyes sürgősen szükséges nyomdatermékeknek közműveltségi célokra való haladéktalan könyvtári állománybavétele válik lehetővé.

Az időszaki sajtó termékeire is kiterjeszti a beküldés évnegyedenként való módozatát. Bár sok tekintetből kívánatosabb volna a kötelespéldányoknak havi beszolgáltatása, ettől el kellett tekinteni, mert nagy megterhelést rótt volna mind a beküldőre, mind a személyzethiánnyal küzdő könyvtárakra. A kötelespéldány-intézmény alapjában amúgy sem a nyomtatványanyag minél gyorsabb közhasználatra bocsátását, hanem annak konzerválását célozza. Kivételes, megokolt eseteket illetőleg pedig a 36. § utolsó bekezdése módot nyujt egyes nyomdatermékek soronkívül való bekérésére.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Képviselőház Könyvtárára nézve a törvényjavaslat a válogatás jogát lépteti életbe. Ezek az intézmények a teljes kimutatások alapján megjelölik kívánalmaikat s a nyomtatók, illetőleg kiadók csupán a kiválasztott nyomdatermékeket kötelesek záros határidőn belül beszolgáltatni. Ezzel elesik az 1897:XLI. és 1922:XX. törvénycikkben e két intézetre vonatkozó taxatív felsorolás, mely a gyakorlatban nem bizonyult elég világosnak és félreértést kizárónak s a mellett károsan hatott vissza a másik két intézet hiánytalan gyarapodására is.

A 37. §-hoz

Az államnyomda termékeinek beszolgáltatását szabályozza, az Országos Széchenyi Könyvtárra és a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárára kiterjesztvén az államérdekből titokban tartandó nyomtatványok beszolgáltatását is. Ez utóbbi esetben azonban a beszolgáltatást a gátló ok megszüntetésétől függőleg, utólagossá teszi s az államnyomda akadályoztatása esetén az illetékes miniszter gondoskodására bízza. Ehhez a ponthoz természetesen ismét a megnevezett két könyvtár titoktartási kötelezettségének kautélája járul. Az 1897:XLI. tc. idevágó rendelkezésének az Országos Széchenyi Könyvtár teljességének szempontjából kiinduló módosítása után annak utolsó bekezdését, mely a nyomdatermékek beszolgáltatása alól az érdekelt fél kérelmére miniszteri felmentést tesz lehetővé, természetszerűleg el kellett ejteni.

A 38. §-hoz

A nyomtatócégek nyilvántartását írja elő. Az 1897:XLI. tc. erről nem rendelkezett, holott a beszolgáltatásra kötelezettek nyilvántartása minden kötelespéldánytörvény foganatjának egyik alapfeltétele. Jelen törvényjavaslatba e célból az 1914:XIV. törvénycikkben előírt módozat vétetett fel, mint amely az iparengedélyek kérdését amúgy is a törvényhatóságok illetékességébe utalja s ugyancsak a törvényhatóságok hatáskörébe utalja a kiadók nyilvántartását is, aminek szükségessége - minthogy jelen törvényjavaslat a kiadói felelősséget fokozott mértékben megállapítja - bővebb megokolásra nem szorul.

A 39. §-hoz

A kötelespéldányok postai küldését szabályozza s - a portódíjmentességet megszüntető 1921:XXI. törvénycikknek megfelelően - postadíjkötelezettség alá vonja, de a beszolgáltatók könnyebbségére oly módon, hogy a viteldíjat nem ők, hanem a címzett könyvtárak fizetik. A felszólításra utólagosan beküldött példányok postaköltségeit azonban a mulasztással terhelt félre kellett hárítani.

A 40. §-hoz

Az eddigi eljárásnak a gyakorlatban a kötelespéldányt élvező könyvtár érdekét sokszor veszélyeztető hosszadalmassága helyett a nyomdaterméknek a késedelmes beszolgáltató terhére való megvásárlását vagy közigazgatási úton való gyors lefoglalását teszi lehetővé.

A 41. §-hoz

A sajtóügyi közvádlónak benyujtott kötelespéldányokról rendelkezik, az 1897:XLI. és az 1914:XIV. tc. szellemében.

A 42. §-hoz

A Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtárának és a Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárának betekintési jogot biztosít a nyomtató által vezetett nyomdakönyvekbe. Ehhez a rendelkezéshez analóg előzményt szolgáltat az 1897:XXXV. tc. 10. §-a, mely ezt a jogot statisztikai nyilvántartás céljából a Központi Statisztikai Hivatalnak már megadta. E jognak a beszolgáltatás ellenőrzésére vonatkozó kibővítése és egyszersmind az Országos Széchenyi Könyvtárra való kiterjesztése fölöttébb fontos, minthogy ezáltal a nyomdatermékek hiánytalan összegyüjtését igénylő két könyvtár az ellenőrzéshez igen gyors és közvetlen eszközre tesz szert. Ez a szakasz megfelelő módot nyujt olyan nyomdatermékek felderítésére is, melyek nem kiadói, hanem magánúton hozatnak forgalomba s ezért a nyilvántartás elől könnyebben elvonhatók. A régibb törvények ezek ellenőrzésére semmiféle lehetőséget nem biztosítottak.

A 44. §-hoz

Az ingóműemlékek, múzeális tárgyak és a közgyüjteményben őrzött anyag büntetőjogi védelmét a cselekményekkel nemzeti kultúránkra háramló kár nagysága teszi indokolttá. Az előírt büntetések enyhébbek a külföldi törvényekben - így az olasz Legge No. 364/1909. és az osztrák 1923. évi Denkmalschutz- és Ausfuhrverbotgesetzben - foglaltaknál.

A kötelespéldányszolgáltatást szabályozó korábbi törvényekben megállapított büntető szankciók a mai viszonyok között nem nyujtanak megfelelő biztosítékot az igénylő intézményeknek, hogy a törvény előírta példányhoz a megkívánt időpontban és teljességben hozzájuthassanak. Pedig éppen a közelmult években sajnálatosan tapasztalható volt a törvényes kötelességek teljesítésének meglazulása. Ezért a példányszolgáltatás elmulasztása esetén járó pénzbüntetést a nyomdaterméknek az ítélethirdetés időpontjában fennálló értékével kellett összhangba hozni s e pénzbüntetésen kívül - az 1897:XLI. tc. idevágó hiányos rendelkezésének kiegészítésével - a mulasztással terhelteket a be nem szolgáltatott példányok záros határidőn belül való feltétlen beszerzésére kellett kötelezni. A megkárosult könyvtáraknak ugyanis legfontosabb érdekük maguknak a példányoknak beérkezése; ami az elfogyott könyv értékét meghaladó pénzbüntetés útján sem minden esetben valósítható meg.

A kimutatások beküldésének elmulasztóit is érzékeny bírság törvénybeiktatásával kell pontosságra szorítani, minthogy a kimutatás elmulasztása vagy csupán késedelmes küldése is a könyvtárak közhasznú munkáját akadályozza.

A 49. §-hoz

A 47. §-ba ütköző kihágásügyekben az eljárást az eddigi rendelkezéstől eltérőleg a király járásbíróságok hatásköréből a bírósági eljárás hosszadalmas volta miatt kellett a közigazgatási hatóságok hatáskörébe átutalni. Gyakori eset ugyanis, hogy mire a bírói eljárás lefolytattatik s a kártérítési kötelezettség, illetőleg büntetés megállapíttatik, a szóbanforgó - éppen ritkasága miatt be nem szolgáltatott vagy vissza nem adott - nyomtatvány többé nem szerezhető be. A németországi gyakorlatban jól bevált rendőri eljárásnál ez a veszedelem sokkal kevésbbé áll fenn. A rendőri büntetőbíróság felülvizsgálati fórumául végső fórumul a vallás- és közoktatásügyi minisztert kellett kijelölni. (Vkm. 67,200/1920-VIII. sz. rend.) A 46. §-ban meghatározott kihágás új bűncselekmény, melynek elbírálását célszerűségi tekintetekből szintén a közigazgatási hatóságok hatáskörébe kívánatos utalni.