1929. évi XVI. törvénycikk

a gyógyfürdőkről, az éghajlati gyógyintézetekről, a gyógyhelyekről, az üdülőhelyekről és az ásvány- és gyógyvízforrásokról * 

I. Fejezet

Általános rendelkezések a gyógyfürdőkről, az éghajlati gyógyintézetekről, a gyógyhelyekről és az üdülőhelyekről

1. § E törvény szempontjából gyógyfürdő az az intézmény, amely akár gyógyvíznek vagy forrásterméknek, akár folyó- vagy tóvíznek természetes lelőhelyén való felhasználásával egymagában vagy más gyógymódokkal kapcsolatban gyógyít.

Az előbbi bekezdés meghatározása alá nem tartoznak a folyó-, tó- vagy kútvíznek felhasználására berendezett egyszerű tisztasági vagy üdülési fürdők.

2. § Éghajlati gyógyintézet az az intézmény, amely az éghajlati tényezőknek és megfelelő gyógyítóberendezéseknek igénybevételével és esetleg más gyógymódokkal kapcsolatban gyógyít.

3. § Gyógyhely (gyógyfürdőhely) egy vagy több gyógyfürdő vagy éghajlati gyógyintézet a körülötte keletkezett azzal a településsel vagy azzal a területtel, amely közvetlenül a gyógyfürdő, illetőleg az éghajlati gyógyintézet céljait szolgálja és erre a közegészségügy és a gyógyítás követelményeit fokozott mértékben kielégítő berendezése alapján különösen alkalmas.

4. § Üdülőhely az a település, amely, a nélkül, hogy a gyógyhely kellékeinek mindenben megfelelne, folyó- vagy tóparti vagy egyébként kedvező természeti fekvése következtében üdülés céljaira kiválóan alkalmas.

A) Gyógyfürdők és éghajlati gyógyintézetek

5. § Gyógyfürdőt és éghajlati gyógyintézetet a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter engedélyével szabad a közönség használatára (közhasználatra) megnyitni.

Ez a rendelkezés nem érinti az 1884:XVII. törvénycikkben foglalt ipartörvény 25. §-ának az iparhatósági telepengedélyre vonatkozó rendelkezését.

6. § A gyógyfürdő és az éghajlati gyógyintézet közhasználatba vételének engedélyezését az intézet céljaira szolgáló ingatlan tulajdonosa kérheti.

A kérelem előterjesztése alkalmával igazolni kell, hogy a fürdőnek gyógyforrása vagy forrásterméke vagy a folyó- vagy tóvíznek a fürdő berendezése útján igénybe vett használati módja vagy a hely éghajlata betegségek gyógyítására alkalmas, hogy az intézet megfelelően képesített orvost (1883:I. törvénycikk 9. §-a) alkalmaz, továbbá, hogy az intézet a gyógyítás céljából szükséges korszerű felszereléssel rendelkezik és a betegek elhelyezéséhez és ellátásához szükséges összes feltételek (lakás, egészségügy, rendészet, élelmezés, forgalom, kiszolgálás stb.) megvannak. Egyszersmind a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) házirendjének tervezetét is be kell mutatni.

7. § A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) közhasználatba vételének engedélyezéséről az Országos Közegészségi Tanács és az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottság (41. §) meghallgatása után a kérvény beadásától számítva legkésőbb hat hónapon belül határoz és a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) nevét és jellegét is megállapítja.

8. § A gyógyfürdő és az éghajlati gyógyintézet fölött a közvetlen egészségügyi felügyeletet a törvényhatóság, az egészségügyi főfelügyeletet a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter gyakorolja.

9. § Ha a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) engedélyezésének feltételei egészen vagy részben megszűnnek és a felügyeletet gyakorló törvényhatóságnak vagy a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszternek a hiánypótlásra vonatkozó felhívása a kitűzött határidőben eredménytelen maradt vagy ha a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) tulajdonosa (bérlője) a törvény, a rendeletek és a szabályzatok rendelkezéseit súlyosan és a figyelmeztetés ellenére ismételten megszegi vagy e rendelkezések megtartásáról nem gondoskodik, a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a törvényhatóság (8. §), az Országos Közegészségi Tanács és az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottság meghallgatása után az engedélyt visszavonhatja és a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) bezárását elrendelheti.

Sürgős szükség esetében a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) működését legfeljebb hat hónapi időtartamra ideiglenesen felfüggesztheti.

B) Gyógyhelyek

10. § A gyógyhely megnevezést a m. kir. minisztérium a törvényes feltételek (3. §) esetében valamely községnek, mégpedig egész területére vagy területének meghatározott részére vagy több szomszédos községnek egész területére vagy területeiknek összefüggő részére a törvényhatósági bizottság, az Országos Közegészségi Tanács és az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottság meghallgatása után engedélyezi.

Ha a gyógyhely megnevezés törvényes feltételei egészen vagy részben megszűnnek, az engedély visszavonása és a gyógyhely megnevezés megszüntetése tárgyában a m. kir. minisztérium határoz.

11. § A gyógyhely megnevezés engedélyezését kérheti: az érdekeltek egyesülete (fürdőegyesület stb.), az érdekelt gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) tulajdonosa (bérlője), az érdekelt község (10. §) képviselőtestülete, a törvényhatósági bizottság, az Országos Közegészségi Tanács és az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottság.

A kérvény felől a minisztérium a beadástól számított legkésőbb hat hónapon belül határoz. Az engedélyezéskor a gyógyhely területének határait is meg kell állapítani. A megállapított terület módosítására az előbbi bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni.

12. § A gyógyhelyen a közegészség, a közrend, a közcsend, a közerkölcsiség és a közbiztonság fenntartása felett a hatósági biztos őrködik. A hatósági biztos feladata továbbá állandóan felügyelni, hogy a gyógyhelyen a lakás, az élelmezés és egyéb szükségletek árai az indokolt mértéket nem haladják-e meg, hogy a gyógyhelylátogatókkal (15. §) való bánásmód minden tekintetben a jog és a méltányosság követelményeinek megfelel-e; végül a hatósági biztos mint elsőfokú hatóság határoz - a bírói hatáskör érintetlenül hagyásával - a gyógyhelylátogatók lakásügyeiben.

A hatósági biztos hatáskörét rendszerint az illetékes elsőfokú rendőrhatóság gyakorolja; szükség esetében a törvényhatóság a fürdőévad tartamára a törvényhatóság tisztviselői közül külön hatósági biztost rendelhet ki, aki kirendeltetésének tartama alatt a gyógyhely területén az elsőfokú rendőrhatóság hatáskörében jár el. A m. kir. állami rendőrség működési területén levő gyógyhelyen a hatósági biztost a m. kir. állami rendőrség kerületi főkapitánya rendeli ki.

Hatósági biztos csak az lehet, akinek a köztisztviselők minősítésétől szóló 1883:I. tc. 3. §-ában megszabott képzettsége van.

13. § Minden gyógyhelyen gyógyhelyi orvosnak kell lenni, akit a gyógyhelyi bizottság (14. §) jelöl ki és a főispán erősít meg.

A hatósági biztos abban az esetben, amikor hatósági orvos nem áll rendelkezésére, orvosszakértői feladatok ellátására a gyógyhelyi orvost veszi igénybe, aki ezért díjazást nem kap.

14. § Minden gyógyhelyen gyógyhelyi bizottságot kell alakítani. A gyógyhelyi bizottság elnöke a fürdőbiztos, tagjai között pedig helyet foglalnak: a hatósági orvos, a gyógyhelyi orvos, a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) tulajdonosa és bérlője, a törvényhatóság, a község (város) és a fürdőegyesület egy vagy több képviselője.

A gyógyhelyi bizottság szedi be és kezeli a gyógyhely jövedelmét, veti ki a gyógyhelyi díjakat és határoz felhasználásuk felől; végzi az e törvény 16., 19. és 38. §-ában, valamint az e törvény alapján kiadott rendeletekben reábízott teendőket; állandóan figyelemmel kíséri a gyógyhely viszonyait, vizsgálja és előmozdítja a gyógyhely erkölcsi és anyagi érdekeit; tapasztalatairól a törvényhatóság útján a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterhez évenként jelentést tesz.

Ha a gyógyhelyen láttamozott alapszabályok alapján működő és a helyi érdekeltségből alakult fürdőegyesület van, a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a gyógyhelyi bizottság feladatkörét a fürdőegyesület választmányára ruházhatja, feltéve, hogy az alapszabályok a helyi érdekeltség alapján az egyesületbe való belépést nemzetiségre, vallásfelekezetre, foglalkozásra vonatkozó szempontokból nem korlátozzák. Ebben az esetben a fürdőegyesület választmányának hivatalból elnöke a hatósági biztos. Ezenfelül legalább egy tagot a törvényhatóság első tisztviselője küld ki. A választmánynak hivatalból tagja továbbá a hatósági orvos, a gyógyhelyi orvos, végül a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) tulajdonosa, bérlője és vezető orvosa, valamint az érdekelt községek (városok) egy-egy képviselője. Ha a gyógyhelyi bizottság hatáskörét a fürdőegyesület választmánya gyakorolja, az évi jelentést a hatósági biztos teszi.

Ha a fürdőegyesület a gyógyhely érdekeinek gondozását elhanyagolja vagy a közérdeket egyébként sérti, a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a törvényhatóság első tisztviselőjének megokolt előterjesztésére gyógyhelyi bizottság szervezését rendelheti el.

A gyógyhelyi bizottság vagy a hatáskörében eljáró fürdőegyesületi választmány határozata és intézkedése ellen nyolc nap alatt előterjesztéssel lehet élni a törvényhatóság első tisztviselőjéhez, akinek határozata ellen a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterhez lehet fellebbezni. Azt a határozatot vagy intézkedést, amely ellen a hatósági biztos előterjesztéssel él, ennek jogerős elintézéséig nem lehet végrehajtani.

15. § A gyógyhelyen mérsékelt gyógyhelyi díjat lehet szedni azoktól, akik a fürdőévad tartama alatt a gyógyhelyen nem kereseti foglalkozás gyakorlása végett három napot meghaladó időt töltenek (gyógyhelylátogatók). A gyógyhelyi díj mértékét a törvényhatóság első tisztviselője a gyógyhelyi bizottság (fürdőegyesület választmánya) javaslatára évről-évre állapítja meg.

A gyógyhelyi díjat a gyógyhelyi bizottság (fürdőegyesület választmánya) írja elő és szedi be. A bérbeadók a gyógyhelyi díjakért a fizetésre köteles gyógyhelylátogatókkal egyetemleg felelősek.

A be nem fizetett gyógyhelyi díjakat közadók módjára kell behajtani. A gyógyhelyi bizottságnak (fürdőegyesület választmányának) a hatóság biztos láttamozásával ellátott gyógyhelyi díjtartozási kimutatása végrehajtható közokirat.

16. § A m. kir. belügyminiszter a gyógyhelyi bizottságnak (fürdőegyesület választmányának) indokolt előterjesztésére és a m. kir. népjóléti és munkaügyi és a m. kir. pénzügyminiszterrel egyetértve elrendelheti, hogy a község meghatározott részére korlátozott gyógyhelyen levő épületek házadója után befolyó községi pótadó 30-50 %-át a községi költségvetésben a gyógyhely közcélú (közegészségi, útépítési és fenntartási, világítási, köztisztasági, szépítési stb.) intézményei javára kiadásként tüntessék fel és évnegyedes utólagos részletekben a gyógyhelyi bizottságnak (fürdőegyesület választmányának) fizessék ki.

A községi pótadórészesedésből befolyó összeget a gyógyhely egyéb jövedelmeivel együtt kell kezelni és felhasználni.

17. § A gyógyhely jövedelmét a gyógyhely fenntartására, közcélú, továbbá a gyógyhelylátogatók kényelmét és szórakozását célozó intézmények létesítésére, általában a gyógyhely emelésére és szépítésére kell fordítani. A költségvetést és a zárszámadást a törvényhatóság első tisztviselője hagyja jóvá.

18. § A gyógyhely érdekében szükséges közérdekű (egészségügyi, vízvezetéki, csatornázási, talajvízlevezetési, világítási, partrendező, parkozási, fürdőházépítési stb.) munkálatok elvégzésére, ha azoknak költsége a gyógyhely bevételeiből (15. és 16. §) nem fedezhető, a gyógyhelyen lévő ingatlanok tulajdonosai érdekeltségi kört alkothatnak. Az érdekeltségi kör megalakítása tárgyában a törvényhatóság első tisztviselője határoz. Határozata ellen a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterhez lehet fellebbezni, aki a m. kir. belügyminiszterrel, a m. kir. pénzügyminiszterrel, a m. kir. földmívelésügyi és a m. kir. kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve határoz.

Az érdekeltségi kört meg kell alakítani, ha a gyógyhelyen lévő ingatlanok tulajdonosainak ház- és földadó szerinti többsége kívánja. Ily többség hiányában is a törvényhatóság első tisztviselője a gyógyhelyi bizottság meghallgatása után megalakítja az érdekeltségi kört, ha ez a gyógyhely javára szolgáló közérdekű munkálatok elvégzésére szükséges.

Az érdekeltségi hozzájárulás arányát az érdekeltség állapítja meg. Megegyezés hiányában a törvényhatóság első tisztviselője határoz. Határozata ellen az első bekezdésben említett fellebbezésnek van helye. A fellebbezés alapján hozott határozat ellen a m. kir. Közigazgatási Bíróságnál panaszt lehet emelni.

A be nem fizetett hozzájárulási költséget közadók módjára kell behajtani.

C) Védőövek

19. § A gyógyhely, illetőleg a gyógyhelyen működő gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) érdekében belső védőövet lehet megállapítani.

A belső védőöv határain belül nem létesíthető oly gazdasági, ipari vagy kereskedelmi üzem, amely a gyógyhely, illetőleg a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) egészségügyi követelményeit sérti, a gyógyhelylátogatók gyógyulási feltételeit vagy nyugalmát zavarja vagy biztonságukat veszélyezteti.

A belső védőöv megállapítását a gyógyhelyi bizottság (fürdőegyesület) vagy a gyógyhelyen működő gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) tulajdonosa (bérlője) kérheti, úgyszintén eziránt a törvényhatóság első tisztviselője is előterjesztést tehet. A belső védőöv engedélyezése és mérete tárgyában a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a m. kir. földmívelésügyi és a m. kir. kereskedelemügyi miniszterrel, ha pedig a belső védőöv bányaüzemet érint, a m. kir. pénzügyminiszterrel is egyetértve határoz.

Aki a belső védőövön belül gazdasági, ipari vagy kereskedelmi üzemet akar létesíteni vagy a már meglevő üzemét változtatni vagy szünetelő üzemét folytatni vagy használaton kívül levő épületét a fenti célokra használatba venni kívánja, erre irányuló szándékát köteles az elsőfokú iparhatóságnak, illetőleg amennyiben gazdasági üzemről van szó, az elsőfokú közigazgatási hatóságnak bejelenteni. A gyógyhelyi bizottság (fürdőegyesület választmánya) és a gyógyhelyen működő gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) tulajdonosa (bérlője) az üzem létesítése ellen az e § második bekezdésében említett indokokból kifogást tehet.

A kifogásolt ipari vagy kereskedelmi üzemet csak abban az esetben szabad létesíteni, ha az iparhatóság az 1884:XVII. törvénycikkben foglalt ipartörvény 26-34. §-ainak megfelelő alkalmazásával megállapította, hogy a létesíteni szándékolt üzem az említett szempontokból nem kifogásolható. Végső fokon a m. kir. kereskedelemügyi miniszter, gazdasági üzem vagy gazdasági üzemhez tartozó létesítmények kérdésében a m. kir. földmívelésügyi miniszter a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterrel egyetértve határoz.

Háziállatok tartásáról a szabályrendelet (51. §) intézkedik.

Ha a belső védőövön belül szabályszerűen keletkezett, illetőleg engedélyezett gazdasági, ipari vagy kereskedelmi üzem működésével a gyógyhely, illetőleg a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) egészségügyi követelményeit sérti, a gyógyhelylátogatók gyógyulási feltételeit vagy nyugalmát zavarja vagy biztonságukat veszélyezteti és a káros befolyás máskép nem hárítható el, az üzem az érdekeltek teljes kárpótlása mellett kisajátítható. (34. §)

20. § A gyógyhely, illetőleg a gyógyhelyen működő gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) érdekében külső védőövet lehet megállapítani.

A külső védőöv határain belül a gyógyhely, illetőleg a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) érdekeinek megfelelően egyes gazdasági művelési módok megtartását vagy megváltoztatását is el lehet rendelni.

A külső védőöv megállapításának kérésére és az erre vonatkozó határozatra a 19. § harmadik bekezdésének rendelkezését kell alkalmazni.

Külső védőöv megállapításának csak akkor van helye, ha az a gyógyhely, illetőleg a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) egészségügyi követelményei szempontjából elkerülhetetlenül szükséges.

Épületek, díszkertek, bekerített vadaskertek használatára a külső védőövi korlátozás nem terjed ki.

21. § Mind a belső, mind a külső védőöv területén a silány legelőket vagy egyéb gyenge termőerejű területeket és a vízmosásokat a lehetőség szerint fokozatosan be kell erdősíteni. A beerdősítésre az erdőtörvényt magában foglaló 1879:XXXI. tc. 165-177. §-ainak és az alföldi erdők telepítéséről és a fásításokról szóló 1923:XIX. tc. 11-20. §-ainak rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

A belső és a külső védőövbe bevont erdőket az erdőtörvény (1879:XXXI. tc. 17-24. §-ai) megfelelő rendelkezései szerint gazdasági rendszeres üzemterv alapján kell kezelni.

22. § A gyógyhelyi bizottságnak (fürdőegyesület választmányának), illetőleg a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) tulajdonosának (bérlőjének) kívánságára a külső védőöv területén a gyógyhelylátogatók használatára gyalogutakat lehet kihasítani. A kihasítást a szolgalommal terhelt ingatlanok művelési módjának lehető kímélésével és a tulajdonos kártalanításával kell foganatosítani.

A gyalogutak kihasítása tárgyában a törvényhatóság első tisztviselője határoz. Határozata ellen a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterhez lehet fellebbezni, aki a m. kir. földmívelésügyi és a m. kir. kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve határoz.

23. § A belső és a külső védőövbe bevont területnek védőövi jellege és a kapcsolatos tulajdonjogi korlátozások megszűnnek:

1. ha a gyógyhely elveszti a gyógyhely megnevezésre való jogosultságát (10. §);

2. ha a szolgalmi jog létesítésének alapjául szolgáló körülmények megváltoztak vagy megszűntek.

A védőövi korlátozás megszűnését a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a m. kir. földmívelésügyi és a m. kir. kereskedelemügyi miniszterrel, ha pedig a védőöv bányaüzemet érint, a m. kir. pénzügyminiszterrel is egyetértve állapítja meg.

24. § A védőöv megállapításával járó tulajdonjogi korlátozásokat, úgyszintén e korlátozásoknak a védőövi jelleg megszűnése következtében bekövetkező megszűnését a telekkönyvbe be kell jegyezni.

D) Üdülőhelyek

25. § Az üdülőhelyekre a gyógyhelyekre vonatkozó 10-24. §-ok rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

II. Fejezet

Ásvány- és gyógyvízforrások

26. § Ásványvíz az a víz, amelynek a rendes víztől eltérő vegyi összetétele, fizikai tulajdonsága és geológiai eredete van és amely ennek következtében fokozottan üdítő vagy az emberi szervezet életműködését előmozdító hatású.

27. § Gyógyvíz az az ásványvíz, amelynek vegyi összetételénél vagy fizikai tulajdonságánál fogva gyógyhatása van.

28. § Forgalomba hozni csak olyan ásványvizet és ásványvízforrásnak csak olyan termékét szabad, amelynek forgalombahozatalát a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter megengedte.

Nem kell engedély az ásványvíznek a forrásból a természetes lelőhelyén való töltéséhez, valamint az ásványvíznek a forrástól tíz kilométeren belül való árusításához, ha a fogyasztás is ugyanott történik (helyi forgalom).

A töltésnek minden esetben úgy kell történnie, hogy a forrást meg ne fertőzze. Az egészségügyi rendelkezések a helyi forgalomra is kiterjednek.

29. § A víznek ásványvízként vagy gyógyvízként való megnevezését a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter engedélyezi.

30. § A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter az ásványvíznek megnevezését és az ásványvíznek vagy forrástermékének forgalombahozatalát, úgyszintén az ásványvíznek gyógyvízként való megnevezését az Országos Közegészségi Tanács és az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottság meghallgatása után engedélyezi.

Az Országos Közegészségi Tanács és az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottság a víz, illetőleg a forrástermék vegyelemzésének figyelembevételével állapítja meg véleményét, amelyet legkésőbb hat hónapon belül köteles nyilvánítani.

31. § A vízjogról szóló 1885:XXIII. tc. 16. §-a, úgyszintén 157. §-ának utolsó bekezdése hatályukat vesztik és helyükbe a következő rendelkezések lépnek:

Az ásvány- és gyógyvíz-, valamint a gyógyfürdő céljait szolgáló forrásnak védelmére bármelyik érdekelt kérelme alapján forrásvédő területet lehet megállapítani.

A forrásvédőterületet az illetékes elsőfokú bányahatóság javaslata alapján a m. kir. földmívelésügyi miniszter a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterrel és a m. kir. pénzügyminiszterrel egyetértve állapítja meg.

A megállapított forrásvédő területen ásások vagy fúrások csak hatósági engedéllyel végezhetők. Az engedélyt az elsőfokú bányahatóság adja meg, mégpedig az 1885:XXIII. tc. 158. és köv. §-aiban foglalt eljárás alkalmazásával. Az elsőfokú bányahatóság határozata ellen a m. kir. földmívelésügyi miniszterhez lehet fellebbezni, aki a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterrel és a m. kir. pénzügyminiszterrel egyetértve határoz.

A forrásvédő területen belül harmadik személy ásást vagy fúrást bányahatósági engedéllyel is csak azzal a feltétellel végezhet, hogy ezáltal a védőterületen lévő ásvány-, vagy gyógyvízforrás se minőségében, se mennyiségében veszélyeztetve ne legyen. Ha a munkálatok az ásvány-, vagy gyógyvízforrást veszélyeztetnék, a munkálatokat az érdekelt fél kérelmére még abban az esetben is meg kell szüntetni, ha azokat a bányahatóság engedélyezte. A munkálatok folytatását tiltó határozat ellen csak birtokon kívül lehet fellebbezni.

A forrásvédőterületnek megállapításával kapcsolatos tulajdonjogi korlátozások megszűnnek, ha az ásvány-, illetőleg gyógyvíz megszűnik vagy e jellegét elveszti.

A forrásvédő területi korlátozások megszűnését a m. kir. földmívelésügyi miniszter a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterrel és a m. kir. pénzügyminiszterrel egyetértve állapítja meg.

A forrásvédőterület megállapításával járó tulajdonjogi korlátozásoknak, valamint ezek megszűnésének telekkönyvi bejegyzésére a 24. § rendelkezéseit kell alkalmazni.

32. § Külföldi ásvány- és gyógyvizekre a 28. § első bekezdésének és a 29. §-nak rendelkezését szintén alkalmazni kell.

33. § Mesterséges ásványvíz készítése és behozatala, forgalombahozatala és árusítása - az 58. §-ban megjelölt esettől eltekintve - tilos.

Az ásványvizet nem lehet mesterséges ásványvíznek minősíteni azon az alapon, hogy szénsavval telítették vagy szénsavtartalmát mesterségesen fokozták vagy összetételét más megengedhető módon változtatták. Az ásványvíznek szénsavval telítéséhez vagy más változtatásához, úgyszintén az így változtatott ásványvíznek behozatalához és forgalomba bocsátásához a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter engedélye szükséges.

Az ásványvíznek csak olyan változtatását lehet megengedni, amely az ásványvíz eredeti jellegét nem érinti.

III. Fejezet

Ingatlanok kisajátítása, gyógyhelyek és üdülőhelyek fejlesztése, ásvány- és gyógyvízüzemek folytatása, valamint új gyógyfürdők, ásvány- és gyógyvízüzemek létesítése céljából

34. § Gyógyhely és üdülőhely fejlesztéséhez, valamint ásvány- vagy gyógyvízüzem folytatásához szükséges ingatlanok közegészségügyi érdekből kisajátíthatók.

35. § Új gyógyfürdő létesítéséhez vagy új ásvány-, illetőleg gyógyvízforrás üzembehelyezéséhez kisajátítható az az ingatlan, amelyen még fel nem tárt, vagy feltárt, de ki nem használt, közegészségügyi szempontból közérdekű ásvány- vagy gyógyvízforrás van.

36. § Ásvány- vagy gyógyvíz felkutatása vagy feltárása végett szükséges ingatlant ideiglenesen lehet kisajátítani.

A kutatás vagy a feltárás eredménytelensége esetében az, akinek javára az ideiglenes kisajátítást elrendelték, az okozott kárt megtéríteni tartozik.

37. § A 34-36. §-ok alapján nem sajátíthatók ki a közforgalmú vasút üzemi céljaira rendelt ingatlanok, a bányászat céljaira szükséges földterületek, valamint az a földterület, amelyen kihasználás alatt lévő ásvány- vagy gyógyvíz fakad vagy kihasználás alatt álló forrástermék található; a 36. § alapján nem sajátíthatók ki lakott épületek, díszkertek és bekerített vadaskertek sem.

A 35. és a 36. § alapján kisajátításnak csak akkor van helye, ha az ingatlan tulajdonosa a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter által kitűzött határidőben a gyógyfürdő vagy az ásvány-, illetőleg gyógyvízforrás üzembehelyezését nem teljesíti vagy az ásvány- vagy gyógyvíz felkutatása vagy feltárása iránt nem intézkedik.

A 34-36. §-ok alapján a kisajátítást az ingatlannak csak arra a részére lehet elrendelni, amely a kisajátítás által védett érdek megvalósítása céljából múlhatatlanul szükséges.

38. § A kisajátítást a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet), illetőleg az ásvány- vagy gyógyvízüzem tulajdonosa, továbbá a gyógyhelyi bizottság (fürdőegyesület választmánya) kérheti. A 35. és a 36. § esetében a kisajátítási eljárás hivatalból is megindítható.

A kisajátítás minden esetben csak annak javára rendelhető el, aki a meghatározott beruházások végrehajtására magát kötelezi és ezt biztosítja. A kisajátításra egyebekben a kisajátításról szóló 1881:XLI. törvénycikk rendelkezéseit kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a kisajátítási jogot a törvényhatóság első tisztviselőjének, az Országos Közegészségi Tanácsnak és az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottságnak meghallgatása után a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a m. kir. kereskedelemügyi és a m. kir. földmívelésügyi miniszterrel, ha pedig a kisajátítás bányaüzemet érint, a m. kir. pénzügyminiszterrel is egyetértve állapítja meg.

Ha a kisajátított ingatlan haszonbérlet tárgya, a haszonbérlő és az ingatlan tulajdonosa között keletkező igényekre a magánjog rendelkezéseit kell alkalmazni.

IV. Fejezet

Vegyes rendelkezések

39. § Ha valamely ásvány- vagy gyógyvízforrást az állagát vagy a gyógyhatását veszélyeztető módon kezelnek vagy ha a forrás kezelése, különösen pedig a forrás foglalása és kihasználása a közegészségügy érdekeinek nem felel meg és a forrás megfelelő kihasználásához közegészségügyi érdek fűződik, a törvényhatóság a tulajdonost a hiányok pótlására és megfelelő beruházások megtételére záros határidő kitűzésével felhívja. A záros határidő két évnél hosszabb nem lehet.

Ha a felhívás eredménytelen marad, a m. kir. minisztérium elrendelheti, hogy az ásvány-, vagy gyógyvízforrás, illetőleg az ahhoz tartozó ingatlan és üzemi berendezés az üzem terhére hatósági kezelésbe vétessék.

40. § Ha a hatóság a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) vagy az ásvány- (gyógy-) vízforrás tulajdonosát vagy bérlőjét jelentékenyebb költséggel járó beruházásra kötelezi, illetőleg a tulajdonos a bérlő által eszközölt beruházásokat megváltani köteles és e kötelezettség teljesítése következtében az egyik fél a jóhiszeműséggel és a méltányossággal ellentétben, nem várt aránytalan nyereségre tenne szert, a másik fél pedig ugyanilyen veszteséget szenvedne, a bíróság - amennyiben a tulajdonos és a bérlő között kötött szerződés az esetre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz - a felek kölcsönös kötelezettségeit a méltányosságnak megfelelően módosíthatja vagy az egyik felet - esetleg az elállásból származó kár méltányos megosztásával is - elállásra jogosíthatja fel.

41. § A gyógyfürdőkre, az éghajlati gyógyintézetekre, a gyógyhelyekre az üdülőhelyekre, továbbá az ásvány- és gyógyvízforrásokra vonatkozó kérdések szakszerű tárgyalása céljából a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottság néven véleményező és indítványozó testületet szervez.

A bizottság elnöke a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter, másodelnökét és tagjait a szakférfiak és az érdekeltek köréből a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter nevezi ki. Ezeken felül helyet nyer a bizottságban a m. kir. földmívelésügyi, a m. kir. kereskedelemügyi, a m. kir. igazságügyi, a m. kir. belügyi és a m. kir. pénzügyminiszternek egy-egy képviselője, továbbá helyet nyernek Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának az Országos Társadalombiztosító Intézet és a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete igazgatóságának, végül az Országos Közegészségi Tanácsnak kiküldöttei. E kiküldöttek számát az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottság szervezetére vonatkozó rendelet (47. §) állapítja meg.

42. § A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a gyógyfürdőkről, az éghajlati gyógyintézetekről, a gyógyhelyekről, az üdülőhelyekről, az ásványvizekről és a gyógyvizekről, végül a forrástermékekről törzskönyvet vezettet.

43. § Azok a vállalatok, amelyek e törvény életbelépése után a gyógyfürdő vagy éghajlati gyógyintézet, a gyógyhely vagy üdülőhely, az ásvány- vagy gyógyvíz forgalmának emelése céljából jelentékeny beruházásokat létesítenek, legfeljebb húsz évre terjedő ideiglenes adómentességben részesülhetnek. Az adómentesség kiterjed a vállalat üzeme után járó általános kereseti adóra, a társulati adóra, a községi pótadóra, valamint a kereskedelmi és iparkamarai illetékre. Az engedélyezés, valamint a kedvezmény mértéke és tartama tárgyában a m. kir. pénzügyminiszter a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterrel egyetértve határoz.

A belső és a külső védőöv területén a 21. § alapján beerdősített terület az azon telepített erdő főhasználatáig földadómentes. Az adókötelezettség beálltát a m. kir. földmívelésügyi miniszter véleményének meghallgatása után a m. kir. pénzügyminiszter állapítja meg.

44. § A gyógyhely, illetőleg üdülőhely területén lévő épületek adómentességéről külön törvény intézkedik.

45. § A m. kir. kereskedelemügyi miniszter gondoskodik, hogy gyógyhelyeken és üdülőhelyeken legalább az évad tartama alatt posta-, távíró- és távbeszélőállomás működjék.

46. § Felhatalmazást kap a m. kir. minisztérium, hogy a gyógyhelyek és az üdülőhelyek engedélyezésének és az engedélyezés visszavonásának feltételeit, úgyszintén a vonatkozó eljárást, a gyógyhelyek és az üdülőhelyek működését, ideértve bevételeiknek kezelését és felhasználását, a hatósági biztos működését, a gyógyhelyi hivatalos orvos kijelölését és működési körét, a gyógyhelyek és az üdülőhelyek közrendészeti és közegészségügyi igazgatását, a gyógyhelyi és az üdülőhelyi bizottságok szervezetét és működését, a gyógyhelyi és az üdülőhelyi díjak kivetésének és behajtásának módját és e díjak fizetése alól mentességeket rendelettel szabályozza.

Felhatalmazást kap továbbá a m. kir. minisztérium, hogy e törvénynek a gyógyhelyekre és az üdülőhelyekre vonatkozó 10-25. §-ait Budapest székesfőváros területén és a Balaton partja mentén módosításokkal léptesse életbe.

Végül felhatalmazást kap a m. kir. minisztérium arra is, hogy egyes községeket (városokat) a pénzügyi lehetőségek szerint népfürdő létesítésére és fenntartására kötelezzen.

47. § Felhatalmazást kap a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter, hogy a gyógyfürdők és az éghajlati gyógyintézetek engedélyezésének és az engedélyezés visszavonásának feltételeit, úgyszintén a vonatkozó eljárást, a gyógyfürdők és az éghajlati gyógyintézetek működésének szabályait, az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottság belső szervezetét, működési körét és ügyrendjét, végül a gyógyfürdőkről, az éghajlati gyógyintézetekről, a gyógyhelyekről, az üdülőhelyekről, az ásványvizekről és a gyógyvizekről, valamint a forrástermékekről vezetett törzskönyvre és a megfelelő adatszolgáltatásra vonatkozó szabályokat rendelettel állapítsa meg.

48. § Felhatalmazást kap a m. kir. igazságügyminiszter, hogy a m. kir. népjóléti és munkaügyi, a m. kir. földmívelésügyi, a m. kir. kereskedelemügyi és a m. kir. pénzügyminiszterrel egyetértve rendelettel szabályozza a védőövek és a forrásvédőterületek megállapítására és megszüntetésére, úgyszintén az ezeknek telekkönyvi bejegyzésére vonatkozó eljárást.

Felhatalmazást kap továbbá a m. kir. igazságügyminiszter, hogy a m. kir. népjóléti és munkaügyi, a m. kir. földmívelésügyi és a m. kir. kereskedelemügyi miniszterrel egyetértve rendelettel szabályozza az ásvány- vagy gyógyvízforrás, illetőleg az ahhoz tartozó ingatlan és üzemi berendezés hatósági kezelésbe vételére vonatkozó eljárást.

49. § Felhatalmazást kap a m. kir. földmívelésügyi miniszter, hogy a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterrel egyetértve rendelettel szabályozza azt az eljárást, amelyet gazdasági üzemnek vagy gazdasági üzemhez tartozó létesítménynek a belső védőövön belül való engedélyezésénél (19. §) követni kell.

50. § Felhatalmazást kap a m. kir. kereskedelemügyi miniszter, hogy az ásvány- és gyógyvizek, valamint a gyógyító célra szolgáló forrástermékek forgalomba hozásának és kezelésének szabályait a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterrel egyetértve rendelettel megállapítsa.

51. § A törvényhatóság köteles a területén fekvő minden gyógyhely és üdülőhely részére együtt vagy külön-külön az engedélyezéstől számított egy éven belül szabályrendeletet alkotni, amely a törvény és a rendeletek korlátai között a gyógyhely és az üdülőhely különleges viszonyait rendezi. A szabályrendeletet a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter a m. kir. belügyminiszterrel és a m. kir. pénzügyminiszterrel egyetértve hagyja jóvá.

52. § Azok az egyesületek, amelyek valamely gyógyhelyen vagy üdülőhelyen a gyógy,- illetőleg üdülőhely céljainak előmozdítására alakulnak (fürdőegyesület, nyaralótulajdonosok egyesülete stb.) alapszabályaikat a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszternek kötelesek bemutatni, aki az alapszabályok láttamozása tárgyában a m. kir. belügyminiszterrel egyetértve határoz.

53. § A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszternek a gyógyfürdő éghajlati gyógyintézet) engedélyének visszavonását és a gyógyfürdő (éghajlati gyógyintézet) bezárását elrendelő (9. §), valamint az e törvény hatálybalépése előtt a gyógyfürdő megnevezés használatára engedélyt nyert fürdő megfelelő újabb megnevezése tárgyában (57. §) hozott határozata ellen a m. kir. Közigazgatási Bíróságnál panaszt lehet emelni.

V. Fejezet

Büntető rendelkezések

54. § Vétséget követ el és három hónapig terjedhető fogházzal kell büntetni azt,

1. aki gyógyfürdőt vagy éghajlati gyógyintézetet engedély nélkül megnyit vagy engedély nélkül vagy betiltás ellenére üzemben tart;

2. aki olyan épületet, amelynek gyógyhelylátogató befogadására felhasználását a hatóság megtiltotta, tilalom ellenére erre a célra felhasznál vagy tudva ily célból másnak átenged;

3. aki engedély nélkül vagy az engedélytől eltérő módon és mértékben gyógyhelyi vagy üdülőhelyi díjat szed;

4. aki az ásványvíz vagy a gyógyvíz forrásába tisztátalan vagy egyébként undort keltő tárgyat tesz vagy a forrást szándékosan akként rongálja meg, hogy a vize élvezhetetlenné válik;

5. aki mesterséges ásványvizet vagy forrásterméket engedély nélkül készít, forgalomba hoz, árusít vagy ebből a célból raktáron tart vagy külföldről behoz;

6. aki a természetes vizet vagy az ásványvizet vagy a forrásterméket forgalombahozatal céljából akként hamisítja meg, hogy a hamisítással az egészségre ártalmassá vagy veszélyessé nem válik. Ha a hamisítás következtében a víz vagy a forrástermék az egészségre ártalmassá vagy veszélyessé válik az 1878:V. tc. 314. és 315. §-át kell alkalmazni.

Az e §-ban meghatározott vétségek kísérlete is büntetés alá esik.

A bíróság ítéletében elrendelheti a meg nem felelő ásványvíz, illetőleg gyógyvíz és forrástermék készletének elkobzását és megsemmisítését, továbbá azt, hogy a büntetést megállapító ítélet az elítélt költségén egy vagy több napilapban közhírré tétessék.

Az e §-ban meghatározott vétségek miatt a kir. járásbíróság jár el.

E § rendelkezéseit katonai büntetőbíráskodásnak alávetett egyénekkel szemben is megfelelően alkalmazni kell (1912:XXXIII. tc. 7. §).

55. § Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és egy hónapig terjedhető elzárással kell büntetni azt:

1. aki gyógyfürdő, éghajlati gyógyintézet, gyógyhely, üdülőhely vagy gyógyvíz megnevezést jogosulatlanul használ;

2. aki gyógyfürdőre, éghajlati gyógyintézetre, gyógyhelyre, üdülőhelyre, ásvány- vagy gyógyvízre vagy forrástermékre vonatkozó valótlan vagy a valóságot elferdítő vagy célzatosan kiszínező állításokat tartalmazó oly ajánlást, hirdetést, ismertetést, feliratot, közleményt vagy bármely más nyomtatványt, iratot vagy ábrázolást tesz közzé, amely alkalmas arra, hogy a gyógyfürdő vagy az éghajlati gyógyintézet, illetőleg a gyógyhely vagy az üdülőhely jellege és gyógyhatása vagy az ásvány- vagy gyógyvíznek vagy ezek forrástermékeinek alkatelemei, származása, kitermelési módja vagy jellege és gyógyhatása tekintetében tévedésbe ejtsen;

3. aki gyógyfürdőt, éghajlati gyógyintézetet, gyógyhelyet, üdülőhelyet, ásvány- vagy gyógyvizet vagy forrásterméket hazai más ilynemű intézménnyel vagy termékkel a 2. pontban meghatározott módon nyiltan vagy leplezve olykép hasonlít össze, hogy az összehasonlítás az utóbb említett intézmény vagy termék tekintetében megtévesztésre vagy jogosulatlan hátrány előidézésére alkalmas;

4. aki mint bérbeadó, gyógyhelyi vagy üdülőhelyi díj beszedésére és beszolgáltatására vonatkozó rendelkezéseket megszeg;

5. aki ásványvizet, gyógyvizet vagy forrásterméket engedély nélkül vagy más név alatt vagy az engedélytől eltérő módon hoz forgalomba;

6. aki a külső védőövben a megállapított gazdasági művelési módot engedély nélkül megváltoztatja vagy a gyalogutakat (22. §) engedély nélkül megszünteti vagy elzárja.

Az 5. pontban meghatározott kihágást megállapító ítéletben el kell rendelni, hogy a szabályoknak meg nem felelő ásvány-, illetőleg gyógyforrásvíz vagy forrástermék készlete elkoboztassék.

Az ítélet közzétételére az 54. § harmadik bekezdésében foglalt rendelkezés nyer alkalmazást.

A jelen §-ban meghatározott kihágásokra a sajtóról szóló 1914:XIV. tc. III. és IV. fejezetében foglalt rendelkezések nem nyernek alkalmazást.

A kihágások miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntetőbíróságnak hatáskörébe tartozik. Végső fokon a m. kir. belügyminiszter a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszterrel együttesen jár el.

56. § Az 54. és az 55. § eseteiben a pénzbüntetés alkalmazása tekintetében a büntető igazságszolgáltatás egyes kérdéseinek szabályozásáról szóló 1928:X. törvénycikk rendelkezései irányadók.

VI. Fejezet

Átmeneti rendelkezés és életbeléptetés

57. § Az e törvény hatálybalépése előtt a gyógyfürdő, illetőleg a gyógyforrás megnevezésre engedélyt nyert fürdők, illetőleg források kezelői kötelesek a megfelelő megnevezés engedélyezéséért a törvény hatálybalépésétől számított egy év alatt folyamodni. A kellő időben beadott folyamodás elintézéséig a korábban engedélyezett megnevezés használható.

A hatályban lévő szabályrendeleteket szintén e törvény hatálybalépését követő egy éven belül e törvény rendelkezéseinek megfelelően kell módosítani és jóváhagyásra bemutatni.

Végül kötelesek a gyógy-, illetőleg üdülőhely céljainak előmozdítására alakult és láttamozott alapszabályok szerint működő egyesületek (52. §) alapszabályaikat láttamozás végett e törvény hatálybalépésétől számított hat hónapon belül láttamozás végett újból bemutatni a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszternek, aki a m. kir. belügyminiszterrel egyetértve határoz.

58. § Aki mesterséges ásványvizet az 1876:XIV. tc. 108. §-a alapján hatósági engedéllyel a jelen törvény hatálybalépése idejében legalább két esztendő óta előállít és forgalomba hoz, három hónapon belül kérheti jogának megújítását.

A kérelem tárgyában a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter az Országos Közegészségi Tanács és az Országos Forrás- és Fürdőügyi Bizottság meghallgatása után határoz. A megújításra vonatkozó engedély legfeljebb öt év tartamára szólhat.

Az engedély megújítása esetében a mesterséges ásványvíz csak vizsgázott vegyész vagy gyógyszerész felügyelete és vezetése alatt készíthető.

A szabályok meg nem tartása esetében az engedély megvonható. A megvont engedély nem újítható meg.

59. § E törvény hatálybalépési idejének megállapításával a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter, végrehajtásával pedig nevezett, úgyszintén a m. kir. belügyi, pénzügyi, földmívelésügyi, kereskedelemügyi és igazságügyi miniszterek bizatnak meg.

E törvény rendelkezései nem érintik a közutakról és vámokról szóló 1890:I. tc. 45. §-a első bekezdésének hatályát.

E törvény életbeléptével a közegészségügy rendezéséről szóló 1876:XIV. tc. 100-108. §-ainak, 154. §-a h) pontjának és 157. §-a l) pontjának, valamint a törvényeknek a jelen törvény rendelkezéseivel ellenkező rendelkezései hatályukat vesztik.


  Vissza az oldal tetejére