A trianoni szerződés 231. Cikke d) pontjának utolsó bekezdése és 254. Cikke szerint magyar-csehszlovák viszonylatban a tartozások fizetésénél irányadó pénznemet és átszámítási árfolyamot államközi egyezménnyel kell megállapítani. Az idevonatkozó rendezés előkészítése végett a Csehszlovák Köztársasággal még az 1924. évben a régi osztrák és magyar koronában keletkezett követeléseknek és tartozásoknak összeírásáról megállapodás (az alábbiakban: a tartozások összeírásáról szóló megállapodás) jött létre, amelyet az 1924:XXII. tc. iktatott törvénybe. Ezen megállapodás lényege az, hogy mindkét állam, a felek kötelező bejelentése alapján, statisztikai adatgyüjtés céljából összeiratja az 1919. évi február 26-án saját területén lakó személyeknek az említett nap előtt keletkezett, magánjogi címen alapuló mindazn tartozásait és követeléseit, amelyek olyan személyekkel szemben állanak fenn, akiknek lakóhelye 1919. évi február 26-án a másik állam területén volt. Az összeírás befejezést nyert, s bár, mint előrelátható volt, a magyar és a csehszlovák bejelentések között lényeges eltérések mutatkoztak, az összeírás során nyert adatok mégis lehetővé tették, hogy a két kormány a tartozások és követelések összege és egymásközti aránya tekintetében tájékozódjék. Az összeírás befejezése, illetve az adatok statisztikai feldolgozása után tehát a két állam kormánya között megindultak a tárgyalások a pénznem, az átszámítási árfolyam megállapítása, valamint a tartozások és követelések kiegyenlítéséhez fűződő egyéb kérdések rendezése céljából. Ezen tárgyalások eredményét a jelen törvényjavaslat 1. §-ával becikkelyezendő egyezmény foglalja magában. A törvényjavaslat 3. és következő §-ai az egyezmény végrehajtásával kapcsolatos jogszabályokat tartalmazzák.
Az 1. Cikkhez
Az egyezmény elsősorban a hatálya alá eső tartozások és követelések körét állapítja meg. Az idevonatkozó 1. Cikk szerint - az egyezményben megállapított ellenkező rendelkezésektől és kivételektől eltekintve, de esedékességükre tekintet nélkül - csak azok a tartozások és követelések rendezendők az egyezmény V. fejezetében szabályozott clearingeljárás szerint, amelyek
a) régi osztrák és magyar koronára szólnak;
b) magánjogi címen alapulnak;
c) 1919. évi február hó 26-a előtt keletkeztek;
d) 1924. évi november hó 1-én még fennállottak;
e) amelyeknél az adós és a hitelező oly természetes vagy jogi személy, akik közül az egyiknek lakóhelye 1919. évi február hó 26-án Magyarország területén, a másiknak lakóhelye pedig a Csehszlovák Köztársaság területén volt.
Az állampolgárság a felsorolt feltételek között nem szerepel, mint ahogy nem szereelt a tartozások összeírásáról szóló előbb említett megállapodásnak a követelések és tartozások bejelentésére vonatkozó feltételei között sem. (Lásd a megállapodás A) Függelékét tevő, a Budapesti Közlöny 1924. évi november hó 1-i számában kihirdetett 3600/1924. ME számú rendelet 1. §-át.) A feltételek között az állampolgárság mellőzésének oka az, hogy valamely személy gazdasági erejének és teljesítőképességének megbízhatóbb fokmérője az a hely, ahol gazdasági tevékenységét kifejti, - ez pedig rendszerint a lakóhely - mint az állampolgárság. Figyelembe vétetett az is, hogy az állampolgárság bizonyítása sok esetben körülményes s gyakorlatilag a helyzet többnyire az, hogy a legtöbb személy azon állam honosa, amelynek területén lakik.
Minden egyéb, a trianoni szerződés 231. Cikke d) pontjának utolsó bekezdésében és 254. Cikkében említett tartozás és követelés - amennyiben nem tartozik az egyezmény 7. Cikkében megállapított kivételek közé vagy a jelen egyezményben megállapított külön rendelkezés hatálya alá - a két állam magánjoga szerint igazodik. Azt, hogy a két állam joga közül az adott esetben melyik alkalmazandó, az idevonatkozó általános elvek szerint kell eldönteni. A jelen cikk kifejezetten kimondja, hogy ezzel az intézkedéssel a pénznem és az átszámítási árfolyam kérdése a trianoni szerződés szerint rendezettnek tekintendő.
A 2. Cikkhez
A 2. Cikk szerint kettős lakóhely esetén nem nyer a clearingeljárás alkalmazást. Ilyenkor, ha az adósnak van két lakóhelye, tartozása magyar hitelezővel szemben a magyar magánjog szerint, csehszlovák hitelezővel szemben pedig a csehszlovák magánjog szerint igazodik. Ha pedig a hitelezőnek van két lakóhelye, követelése a csehszlovák adóssal szemben a csehszlovák magánjog, a magyar adóssal szemben pedig a magyar magánjog hatálya alá fog tartozni.
Nem nyer továbbá alkalmazást a clearingeljárás akkor sem, ha a hiteező vagy az adós lakóhelyét 1919. évi február hó 26-a után egy harmadik állam területére helyezte át s 1924. évi november hó 1-éig a szerződő államok egyikének a területére sem költözött vissza.
Az egyezmény a lakóhely fogalmának meghatározását mellőzte. Ez a fogalommeghatározás ugyanis hosszantartó elméleti vitákhoz vezetett volna, mindkét szerződő felet megnyugtató gyakorlati eredmény nélkül. Mellőzhetőnek látszott a lakóhely fogalmának meghatározása a kettős lakóhely esetére megállapított szabálynál fogva is, amely bizonyára lehetővé fogja tenni, hogy az egyezmény végrehajtás során a lakóhely tekintetében viták sűrűn ne merüljenek fel. A lakóhelyet ezek szerint kizárólag az általában elfogadott ismérvek szerint kell elbírálni s fennállása tekintetében rendszerint az illetékes helyi hatóság nyilatkozatát kell döntőnek tekinteni.
Az 5. Cikkhez
Az 5. Cikk szerint a hitelintézetek és biztosítóvállalatok fiókjainak tartozásainál és követeléseinél lakóhelynek nem a főintézet, hanem a fiók székelyét kell tekinteni. Ezen szabály dacára ezen fiókok és magyar adósok, illetve hitelezők között fennálló tartozások és követelések minden átértékelés nélkül nyernek rendezést.
A 7. Cikkhez
A 7. Cikk azokat a tartozásokat és követeléseket sorolja fel, amelyek nem tartoznak az Egyezmény hatálya alá. Ezen kivételek között szerepelnek az értékpapirokból eredő tartozások és követelések is (d) pont), melyeknek rendezése a Csehszlovák Köztársasággal a letétek szabad rendelkezésre bocsátása és az értékpapirokból és azok szelvényeiből eredő kötelezettségek teljesítésének módja tárgyában kötött, az 1924:XXII. törvénycikkbe iktatott egyezmény V. Cikkében foglalt szabály szerint, vagyis annak az államnak pénznemében és joga szerint történik, amelyben az adósnak (a kibocsátott intézetnek) székhelye van.
A 8. Cikkhez
A koronatartozások összeírásáról szóló többször említett megállapodás 1924. évi november hó 1-től kezdve a bejelentési kötelezettség alá eső követelések és tartozások tekintetében fizetési tilalmat léptetett életbe. Az említett időpontig azonban a követelések és tartozások rendezése szabad volt. Az 1924. évi november hó 1-ig fenntartás nélkül eszközölt és elfogadott fizetést tehát, az általános elveknek megfelelően, joghatályos teljesítésnek kellett minősíteni. Nem tekinthető azonban joghatályos teljesítésnek a tartozás összegének 1919. évi február hó 26-a után a két érdekelt fél beleegyezése nélkül történt bírói letétbehelyezése. Ily esetben tehát a letétbehelyezés hatálytalan, a letétet a letevőnek vissza kell utalni s a követelés rendezése - amennyiben az 1. Cikkben megállapított feltételek fennállanak - az V. fejezetben megállapított clearingeljárás szerint fog történni. Viszont az érdekelt felek hozzájárulása nélkül is érvényes a letétbehelyezés, vagyis teljesítésnek tekintendő, ha a letétbehelyezés a hitelező keresete folytán hozott bírói határozat alapján történ, úgyszintén akkor is, ha a fizetést jogszabály alapján kellett a tartozás összegének letétbehelyezése útján teljesíteni.
A 10. Cikkhez
A 10. Cikk az időszakonként visszatérő szolgáltatások tekintetében - ide nem értve a törlesztéses kölcsönök törlesztési részleteit - állapít meg külön szabályt, amelynek értelmében ezeket a kötelmeket a clearingeljáráson kívül úgy kell teljesíteni, mintha a hitelező pl. az életjáradékra jogosult ugyanabban az államban laknék, mint az adós, pl. az életjáradék fizetésére kötelezett. Ennek a rendelkezésnek elsősorban erkölcsi háttere van. Az itt tekintetbe jövő jogviszonyok ugyanis családi vagy hasonló kapcsolatokból keletkeznek s ilyenkor méltányos, hogy az adós úgy teljesítsen s azt teljesítse, amire saját államának joga szerint köteles.
A 11-13. Cikkhez
A 11., 12. és 13. Cikkekben foglalt rendelkezések alkotják az egyezménynek, különösen pedig a pénzügyi rendekezésnek a lényegét. Ezen rendelkezések szerint a tartozások és követelések rendezése clearingeljárás útján történik, amelyet Magyarországon a Magyar Kiegyenlítő Hivatal, a Csehszlovák Köztársaságban pedig az ottani kiegyenlítő hivatal bonyolít le. Az eljárás úgy alakul, hogy a csehszlovák hitelezőknek magyar adósokkal szemben fennálló követeléseit a magyar hivatal, a magyar hitelezőknek csehszlovák adósokkal szemben fennálló követeléseit pedig a csehszlovák hivatal veszi át. A magyar hivatal behajtja a magyar adósok tartozásait és kifizeti a magyar hitelezők követeléseit, a csehszlovák hivatal viszont a csehszlovák tartozásokat hajtja be és a csehszlovák hitelezőket fizeti ki. A Csehszlovák Köztársaságban az adósok tartozásaik minden régi koronája után egy csehszlovák koronát fizetnek, a csehszlovák hitelezőknek járó hányadot pedig, az eljárás eredményéhez képest, az ottani törvényhozás fogja megállapítani. Magyarországon az adósok által fizetendő, valamint a hitelezőknek járó hányadokat a törvényhozás szabályozza. Ez a hányad azonban nem haladhat meg sem az adósoknál, sem a hitelezőknél régi koronánként 10 csehszlovák fillért, viszont az adósok és a hitelezők bármely kategóriájában 12,500 régi koronánként 1 pengőben is megállapítható. Az egyes kategóriákon belül azonban sem Magyarországon, sem pedig a Csehszlovák Köztársaságban az adósok és a hitelezők között honosságuk szerint különbséget tenni nem lehet.
Mivel a magyar tartozások meghaladják a magyar követeléseket s így a magyar hivatal régi koronában többet fog beszedni, mint amennyit ki fog fizetni, a magyar hivatal által valósággal beszedett tartozások és valósággal kifizetett követelések szembeállításából adódó egyenleg minden régi koronája után a magyar hivatal 7 csehszlovák fillért fog a csehszlovák hitelezők kvótájának feljavítására a csehszlovák hivatal rendelkezésére bocsátani.
(A kvóta ugyanis - a csehszlovák követelések összege jóval meghaladván a csehszlovák tartozások összegét - semmikép sem fog régi koronánkénti 1 csehszlovák koronát kitenni, vagyis oly arányban megállapítani, amely szerint a csehszlovák adósok tartozásaikat fizetik. Ezzel szemben, ha az itteni fizetési egyenlegből, illetve feleslegből mi sem utaltatnék át, akkor ez a felesleg a magyar hitelezők javára szolgálna, ami pedig azt eredményezné, hogy a magyar hitelezők magasabb hányadot kapnának, mint amennyit a magyar adósok fizetnek. A helyzet tehát nálunk éppen az ellenkezője lenne annak, mint a Csehszlovák Köztársaságban, mégpedig a csehszlovák hitelezők rovására.)
Az egyenleg megállapításánál figyelmen kívül maradnak a területükben nem érintett magyar gyámpénztárak követelései és tartozásai, valamint a magyar koronára szóló, fixkamatozású címletekkel biztosított hadikölcsön-lombardtartozások és követelések. Ennek megállapítására azért volt szükség, hogy a hadikölcsön-lombardadós s a gyámpénztárak a valorizáció terhétől teljesen mentesüljenek.
Hogy az egyezmény pénzügyi eredményét kellőképpen mérlegelni lehessen, tudni kell, hogy csehszlovák viszonylat a magyar gazdaság terhére passzív egyenleget mutat, amelynek rendezése a magyar és a csehszlovák korona között fennálló lényeges árfolyamkülönbözet folytán jelentékeny nehézségbe ütközött. Hozzávetőleges becslés szerint a magyar hivatal által beszedendő és az általa kifizetendő összegek közötti különbözet régi koronában 56 milliót fog kitenni. Ebből átutalandó a csehszlovák hivatalnak régi koronánkint 7 csehszlovák fillér, vagyis kereket 3.9 millió csehszlovák korona. Látható tehát, hogy a tartozásainknál mutatkozó elég jelentékeny többlet rendezést nyer a nélkül, hogy túlságosan nagy összeget kellene az országból kiutalni s a nélkül, hogy az adóstól különösebb áldozatot kellene követelni. Az adós által fizetendő maximális kvóta ugyanis régi koronánként 10 csehszlovák fillér, ami körülbelül ugyanannyi, mint a román viszonylatban irányadó 1/2 leu. (Lásd a Budapesti Közlöny 1924. évi december hó 5-én megjelent számában kihirdetett 7934/1924. ME számú rendelet d) mellékletét tevő magyar-román pénzügyi egyezmény II. fejezetének 7. Cikkét.) A magyar adósok szempontjából tehát a megoldás minden vonatkozásban kielégítőnek látszik. A magyar hitelező érdeke magasabb hányad megállapítását tette volna indokolttá, ennek a szempontnak azonban háttérbe kellett szorulnia ama fentemlített körülménynél fogva, hogy Csehszlovákia felé több a tartozásunk, mint a követelésünk.
A 13. Cikkhez
A 13. Cikk a clearingeljárás technikáját szabályozza. Az ezen cikkben foglalt rendelkezések az eljárás lehetőleg gyors és egyszerű lefolytatását célozzák, minél kevesebb költséggel, de a jogbiztonság lehetőleg teljes megóvása mellett.
A 13. Cikk negyedik bekezdésének utolsó mondatában felvett időpont (1928. évi május 7.) az államközi tárgyalások megkezdésének a napja s ezen időponttal a korábbi bejelentésekre vonatkozólag tett fenntartásokat és kifogásokat - hacsak azok figyelembevételéhez az adósra illetékes hivatal hozzá nem járul - le kellett zárni. Ezen rendelkezés hiányában a clearingeljárás tartama minden más oldalról várható előny nélkül lényegesen meghosszabbodnék. E mellett, utólagos kifogások korlátlat előterjesztése esetén a felek, részére lehetővé válnék, hogy bejelentett tételeket a clearingeljárásból jogtalanul kivonjanak.
A 14. Cikkhez
A 14. Cikknek az esedékességre vonatkozó rendelkezése már az 1. Cikkből is következik s szükségszerű folyománya annak a törekvésnek, hogy a tartozások és követelések zöme a clearingeljárás során nyerjen rendezést. Nem valószínű, hogy a szóbanlevő rendelkezés az itteni adósoknál fizetési nehézséget támasszon. Ha pedig ilyen nehézség egyes esetekben tényleg adódnék, a hivatal - az Egyezmény 14. Cikkének utolsó bekezdése értelmében - az adósnak fizetési halasztást adhat.
A 15. Cikkhez
A 15. Cikk a beszámítás kérdését szabályozza, mivel méltánytalan lenne, hogy ugyanazon felek között fennálló követelések és tartozások külön-külön nyerjenek rendezést.
A 16. Cikkhez
A 16. Cikk a kamatokról intézkedik, s a második bekezdésében említett kivételektől eltekintve, 1919. évi március hó 1-től kezdve egységesen 4%-os egyszerű kamatot állapít meg. A 4%-os kamatláb méltányos megoldás az adós és a hitelező érdeke között.
A 17. Cikkhez
A 17. Cikk első bekezdése az elkésett bejelentésekről rendelkezik. A nem igazolt késedelem esetén a követelésnek az államra átszállása nem novum, mert a bejelentés elmulasztása esetén ugyanezt rendeli a koronatartozások összeírásáról szóló, több ízben említett megállapodás A) Függelékét tevő, a Budapesti Közlöny 1924. évi november hó 1-én megjelent számában kihirdetett 3600/1924. ME számú rendelet 7. §-a.
A 20. Cikkhez
Az itt említett követelések nem esnek az V. fejezet hatálya alá s hogy ezen követelések rendezésénél a magyar hivatal csak a fizetések közvetítését végzi. Ebből következik, hogy a szóban levő követelések rendezésénél, a pénznemtől és az átszámítási árfolyamtól eltekintve, az általános jogszabályok irányadók. Következéskép a szóbanlevő követeléseknél netán felmerülő jogviták esetén - az V. fejezet hatálya alá eső tartozásoktól és követelésektől eltérően - rendes bírói eljárásnak van helye.
A 22. Cikkhez
A 22. Cikk azt az önként értetődő elvet állapítja meg, hogy a clearingeljárás körébe tartozó tartozások és követelések clearingen kívül nem rendezhetők és bírói eljárás tárgyát nem alkothatják.
Az Aláírási Jegyzőkönyvhöz
Az Aláírási Jegyzőkönyvben foglalt rendelkezések közül főleg az 1. pontban foglalt rendelkezés érdemel figyelmet. Ez a rendelkezés elsősorban az úgynevezett menekült tisztviselők érdekét szolgálja, akik 1919. február hó 26-án még a Csehszlovák Köztársasághoz csatolt területen laktak s időközben Magyarországba költöztek s akiknek a szóbanlevő rendelkezés folytán megadadott a mód arra, hogy csehszlovák hitelezőikkel szemben fennálló tartozásaikat az V. fejezet rendelkezései, tehát kedvezőbb módozatok szerint teljesítsék.
A 3. § a clearingeljárás lebonyolítását a M. Kir. Felülvizsgáló és Kiegyenlító Hivatal ügykörébe utalja. A nevezett hivatal ugyanis a trianoni szerződés 231. Cikkében megállapított clearingeljárás végrehajtását intézi s ennélfogva oly szervezettel bír, amely őt a jelen Egyezményben megállapított hasonló természetű eljárás lebonyolítására is kiválóan alkalmassá teszi. Hozzájárul ehhez még, hogy ilymódon szükségtelenné válik egy új, tehát mindenesetre nagyobb költséget igénylő hivatal felállítása.
A 4. § a magyar adósok által fizetendő és a magyar hitelezőknek járó hányadokról szól. A benne foglalt rendelkezések szerint az adós tartozásának minden régi koronája után 10 csehszlovák fillért fizet, kivéve az ezen § második bekezdésében a), b) és c) alatt felsorolt három esetet, amikor is a tartozás minden átértékelés nélkül (12,500 régi korona = 1 pengő arányban) fizetendő. A hitelező a most említett három esetben követelését ugyancsak átértékelés nélkül kapja meg. Minden más követelés tekintetében azonban a törvényjavaslat a hitelezőnek járó hányad megállapítását mellőzi, illetve pénzügyminiszteri rendelet körébe utalja. Ez utóbbi rendelkezésnek oka az, hogy a dolog természete szerint - éppúgy, mint Csehszlovákiában - csak a clearingeljárás befejezése után s annak eredményéhez képest nyerhet majd a hitelezőnek folyósítható hányad megállapítást. Ha ugyanis ez a hányad számszerűleg már most állapíttatnék meg, bekövetkezhetnék esetleg az, hogy a clearingeljárás eredménye - amelyet legfeljebb csak hozzávetőlegesen lehet becsülni, de teljes biztonsággal előrelátni nem lehet - a magyar követeléseknek a megállapított hányad szerint való kifizetésére nem fog teljes fedezetet nyujtani. Ez esetben pedig a hiányt az államkincstár lenne kénytelen pótolni a költségvetés terhére. Ha pedig eme eshetőségnek kizárása végett a hitelezőknek járó hányad megfelelően alacsony kulcs szerint állapíttatnék meg, az következhetnék be, hogy az eljárás befejeztével felesleg fog maradni, amelynek pedig hováfordítása, illetve utólagos szétosztása támaszthat nehézséget. Mindkét lehetőség bekövetkezését kerülni kell s ezért legcélszerűbb a hitelezőknek járó hányad megállapítását a clearingeljárás befejezésének idejére fenntartani. Felvetődött az a kérdés, hogy a szóbanlevő hányadot annakidején tövény vagy pedig rendelet állapítsa-e meg. A 4. § a hányad megállapítását azért utalja rendelet körébe, mert a hitelezők között, az egyes kategóriák szerint - a jelen cikkben már szabályozást nyert eltérésektől eltekintve - különbség nem tétetvén, a hányad megállapítása tulajdonképpen egyszerű számtani művelet eredménye, amely a számítás alapjául szolgáló tényezők határozott voltánál fogva nem módosítható s amely eredménynek megfelelő érvényesítése a törvényhozás közreműködését nem igényli.
A jelen cikk utolsó bekedése lehetővé teszi az ott említett biztosítási szerződéseken alapuló követeléseknek magasabb összegben való érvényesítését az esetre is, ha a biztosított követelésének névértékszerinti összege a jelen egyezmény végrehajtása során rendezést nyer. A biztosítótársaságok fiókjaira vonatkozó különleges rendelkezés tehát a biztosítottaknak az 1928:XII. törvénycikkre alapítható jogait nem érinti.
A 6. § szerint a tartozásokat az idevonatkozó fizetési meghagyás, illetve felhívás kézbesítésétől számított 30 nap alatt kell fizetni. Rendes határidőben történt fizetés esetén az egyezmény 16. Cikkében megállapított kamat jár. A határidő elmulasztása esetén az adós a közadók kezeléséről szóló szabályokban megállapított késedelmi kamatot köteles fizetni, vagyis az esedékességtől számított három hónap elteltéig évi 6%-ot, azontúl pedig évi 12%-ot.
A hitelezőt követelésének jogerős megállapításától kezdve megillető kamat - éppúgy, mint a hitelezőnek járó hányad - az elszámolási eljárás eredményéhez képeest pénzügyminiszteri rendelettel fog annakidején megállapíttatni.
A 7. § a tartozások és követelések elszámolását szabályozza és többek között úgy intézkedik, hogy az elszámolás mellőzendő, ha ugyanannál az adósnál vagy hitelezőnél a tartozások vagy a követelések együttes összege 2 pengőt nem ér el. Ezen értékhatáron aluli összegek elszámolása ugyanis aránytalanul sok időt vevén igénybe, túlságosan költséges. A behajthatatlanság is az ilyen apró tételeknél a leggyakoribb. A szóbanlevő rendelkezés az egyezmény 12. Cikke alapján a csehszlovák hivatalnak átutalandó összeg fedezetére előreláthatóan kihatással nem lesz.
A 9. § a tartozások és a követelések beszámítással való kiegyenlítését szabályozza. Beszámításnak csak akkor van helye, ha a tartozás és a követelés ugyanazon személyek között áll fenn. Arra az esetre, ha a beszámítandó tételek nem ugyanazon felek között állanak fenn, az adósnak módja lesz arra, hogy az Egyezmény 14. Cikkének utolsó bekezdése alapján halasztást kérjen tartozásának arra a részére nézve, amelyre követelése fedezetet nyujt.
A 10. § az eljárási díjat, fizetésének módját s az idevonatkozó jogorvoslati eljárást szabályozza. Az eljárási díjból befolyó összegek alkotják majd a clearingeljárás költségeire szolgáló fedezet zömét, mert az az összeg, amely a beszedett magyar tartozások és a folyósított magyar követelések egyenlegéből a csehszlovák hivatalnak fizetendő hányad levonása után fennmarad, és amely összeg a jelen cikk utolsó bekezdése értelmében szintén az eljárás költségeinek fedezésére szolgál, előreláthatólag távolról sem lesz elegendő arra, hogy ezen költségeket fedezze. Az eljárási díj nagyságát az utóbbi körülmény indokolja, miből következik, hogy alacsonyabb díj megállapítása esetén a hivatal költségvetésében mutatkozó hiány fedezetéről az államkincstárnak kellene gondoskodnia, ami pedig a jelen esetben annál inkább kerülendő, mert az Egyezmény az érdekelteknek, elsősorban a magyar adósoknak oly számottevő előnyöket nyujt, hogy méltánytalan lenne, hogy az eljárás költségeit akárcsak részben is, az adózók összessége viselje.
Eljárási díj jár minden bejelentett vagy utólag megállapított tétel után. Eljárási díj fizetendő tehát az esetben is, ha valamely bejelentett tételre nézve utólag nyerne megállapítást, hogy az Egyezmény V. fejezetében szabályozott eljárás alá nem esik. Kivételt alkotnak azonban azok a tartozások és követelések, amelyek tekintetében a 3600/1924. ME számú rendelet ugyan bejelentési kötelezettséget állapított meg, amelyeket azonban a jelen Egyezmény az V. fejezetben szabályozott eljárás körébe nem vonta be.
Az adós által fizetendő eljárási díj nagyobb annál, melyet a hitelező tartozik fizetni. Ennek oka az, hogy az Egyezmény az adósok részére nagyobb előnyöket biztosít, mint a hitelezők részére. Míg ugyanis az adós tartozását szerény többlet fizetésével rendezi, addig a hitelező követelése aranyértékének legnagyobb részét elveszti. Méltányos tehát, hogy az adós a hivatal költségeihez lényegesen nagyobb mértékben járuljon hozzá, mint a hitelező.
Az eljárási díj, a hivatal zavartalan működését biztosítandó, külön fizetési meghagyással szedetik be, függetlenül a bejelentett vagy utólag megállapított tartozás összegének beszedésétől.
A díj kivetése ellen jogorvoslatnak van helye a pénzügyminiszterhez. A jogorvoslatnak halasztó hatálya lehet.
