A mezőgazdasági termények árának tartós csökkenése általános világjelenség. Ez az általános világjelenség azonban súlyos következményekkel fenyegeti az ország egyik legfontosabb termelőágát, a mezőgazdaságot. Amíg ugyanis az egyik oldalon a földbirtok bevételei az alacsony terményárak miatt csökkennek, a másik oldalon a termelési költségek nemcsak hogy nem csökkennek, hanem még növekednek is. Az a veszély fenyeget tehát, hogy - különösen a gabonatermelés terén - a föld jövedelmezősége teljesen megszűnik. Ez a veszély minden környező államban fennforog, de különösen nagyjelentőségű nálunk, ahol tulajdonképpen minden termelőágnak szinte életfeltétele a fogyasztóképes mezőgazdaság.
Minden állam igyekszik az imént vázolt veszélyeket elhárítani. A mezőgazdasági behozatalra szoruló államok vámemeléssel igyekeznek a termények árának csökkenését ellensúlyozni és ezáltal mezőgazdaságuk helyzetét javítani.
Azok az államok azonban, amelyek - mint Magyarország - mezőgazdasági terményekben felesleggel rendelkeznek, amelyet ki kell vinniök, ezzel az eszközzel nem élhetnek, mert az reájuk nézve gyakorlatilag nem jelent segítséget. Viszont éppen ezeknek az államoknak kivitelét is megnehezíti az előbb említett államok vámpolitikája, amely végeredményben a kiviteli árak leszorítására is vezet.
Az Osztrák-Magyar Monarchia a háború előtti időben mezőgazdasági behozatalra szorult s így Magyarország mezőgazdasága a közös vámterület keretében élvezhette a vámvédelem előnyeit. A közös vámterület megszűnésével Magyarország elvesztette azt a piacot, amely a vámvédelem érvényesülése mellett biztosította mezőgazdasági terményeinek elhelyezését. Ezeken a piacokon tehát ma már ugyanolyan feltételekkel jelenhet csak meg, mint bármely más mezőgazdasági termékeket exportáló állam. Az ország helyzetében bekövetkezett ez a változás maga után vonja, hogy mezőgazdasági termelésének értékét a világpiaci helyzet szabja meg és hogy a mezőgazdasági termelésben a világverseny által okozott nehézségeket nem lehet a vámok felemelésével enyhíteni. Magyarország ugyan, mint minden más állam, önállóan állapítja meg vámpolitikáját, ez a vámpolitika azonban csak az ipari termelés részére jelenthet előnyöket, a mezőgazdasági termékekre megállapított vámtételek a gyakorlatban nem érvényesülhetnek.
Az itt vázolt helyzet tehát arra vezet, hogy a mezőgazdasági termékek és ipari cikkek ára között az eltolódás a mezőgazdasági termékek rovására mind nagyobb és nagyobb lesz. Viszont az is kétségtelen, hogy olyan államban, mint Magyarország, ahol a lakosság túlnyomó része mezőgazdasággal foglalkozik, a mezőgazdasági termelés és értékesítés nehézségei a többi gazdasági ágakra is kedvezőtlenül hatnak ki.
Ezeken a bajokon természetesen csak úgy lehet gyökeresen, maradandó módon segíteni, ha a mezőgazdasági termelést a változott viszonyokhoz képest megfelelően, célszerűen átszervezzük. Ez az átszervezés azonban hosszabb időt vesz igénybe, viszont a mezőgazdasági nehézségeinek enyhítése sürgős intézkedést kíván, mert különben ez a termelési ág olyan válságba kerül, amelyből esetleg csak a legsúlyosabb áldozatok árán lehet kivergődni.
Ez a gyors és átmeneti intézkedés pedig csak arra irányulhat, hogy megkeressük azokat a módokat és eszközöket, amelyek lehetővé teszik azoknak az előnyöknek a mi mezőgazdaságunk számára való legalább megközelítő biztosítását, amelyeket a mezőgazdasági behozatalra szoruló államoknak a vámvédelem nyujt.
A behozatalra szoruló államokban érvényesülő vámvédelem természetszerűleg maga után vonja a belső fogyasztás megterhelését, mert a behozatalt terhelő vám által biztosított határig a belföldön előállított mezőgazdasági termékek ára is emelkedik. A mezőgazda helyzetét éppen az javítja meg, hogy termékeit a világverseny által rákényszerített árnál jobb áron tudja értékesíteni. Bármely intézkedéssel kísértse is meg a kivitelre utalt állam a védővámnak a termékek árára gyakorolt hatását biztosítani, minden ilyen intézkedés feltétlenül maga után vonja a termékek árának növekedését és így a belső fogyasztás megterhelését. Az általános gazdasági helyzet ismeretében nem szívesen lép a kormány erre az útra. Miután azonban egyedül mezőgazdasági termelésünk javulása lehet alapja gazdasági életünk fejlődésének, a kormány meggyőződése szerint ezt a megoldást az ország létérdeke parancsolja. A kormányt elhatározásában befolyásolta az a kétségtelenül megállapítható tény is, hogy a munkabérek és fizetések nem követték a gabonaárak esését. A tervezett intézkedések folytán a búza- és rozsárak emelkednek ugyan, de az emelkedés nem lesz, nem lehet olymérvű, hogy a néhány év előtti árakat elérje. Ilymódon tehát az áremelkedés nem vezethet arra, hogy a helyzet a fogyasztó szempontjából rosszabb legyen, mint amilyen a néhány év előtti magasabb gabonaárak idejében volt. Természetesen kötelességének ismeri a kormány, hogy olyan intézkedéseket is megtegyen, amelyek a lehetőség határain belül biztosítják, hogy a mezőgazdaság érdekében teendő intézkedések lehetőleg csekély mérvben érintsék éppen a legszegényebb néposztály fő élelmicikkének, a kenyérnek árát.
Néhány államban alkalmazott vámok mérvére és a gabona- és lisztárakra a következő adatok vetnek világot:
| A vám egy métermázsa | |||||
| Állam | búza | rozs | búzaliszt | ||
| után pengőben | |||||
| Németország | 20.4 | 20.4 | 42.9 | ||
| Olaszország | 17.1 | 5.0 | 22.3 | ||
| Franciaország | 11.2 | 3.4 | 17.9 | ||
| Lengyelország | 7.0 | 7.0 | 12.5 | ||
Ausztria és Csehszlovákia most folytatnak tárgyalásokat, amelyekben arra törekszenek, hogy az agrárvámtételek lényegesen emelhetők legyenek. Ausztria a gabonánál 10 aranykoronás, közel 12 pengős, lisztnél 20 pengős átlagot meghaladó vám elérésére törekszik. Csehszlovákia mozgóvámskála útján az 1925-1929. évek átlagárait akarja a termelőknek biztosítani, a lisztvámok is ehhez az árhoz igazodnának. A Csehszlovákia által tervezett intézkedések következményei még kiszámíthatatlanok.
A behozatalra szoruló államok azonban a vámemelésen kívül más intézkedésekkel is segítik a mezőgazdasági termelést. Elég itt felsorolni a behozatali jegyrendszert, a kontingensek megállapítását, a belföldön termelt gabonának megállapított mértékben való kötelező felhasználását, egytípusú liszt őrlését, rozslisztkeverési kényszert stb.
Az egyes államok által a mezőgazdaság érdekében tett intézkedéseknek a gabona árára gyakorolt hatását mutatja, hogy például Németországban és Olaszországban a belföldön termelt búza ára a 40 pengő körül mozog, Ausztria és Csehszlovákia is ezt megközelítő árakat szándékoznak elérni, Franciaország pedig 30 pengő körüli árat biztosít a termelőnek.
A kormány a jelen törvényjavaslattal nem kíván olyan messze menni, mint azt az előbb felsorolt államok teszik. Biztosítani kívánja azonban azt, hogy a gabonatermelés, amely ma a legkedvezőtlenebb helyzetben van, veszteséges ne legyen s így ez a termelőosztály megfelelő módon és időben térhessen át az egész mezőgazdasági termelés új berendezésére.
Az előbb körvonalozott cél elérée végett a törvényjavaslat szerves egészet alkotó programmot foglal magában. A vámvédelem előnyeinek biztosítása ugyanis egymagában nem elég. A gazdasági bajok ugyanis nem egyedül a világverseny által megszabott árak alacsony voltából származnak. Ezzel a körülménnyel fontosságban és eredményeiben csaknem egyenlő jelentősége van az értékesítési folyamat egyéb hibáinak, nehézségeinek is. Kívánatos tehát, hogy egyidejűleg ezen a téren is megtörténjenek a megfelelő intézkedések. Ezért ez a javaslat a hitelezés és határidőügylet szabályozásával is igyekszik a termés megfelelő értékesítésének előmozdítására.
Az elmondottak szerint a jelen javaslat elsősorban a védővám hatásának biztosítását célozza, amely a belső fogyasztás drágításával jár. Ennek ellenében előnyt csak a termelők egy részének, azoknak biztosít, akik gabonájukat értékesíthetik. Nem jut előnyhöz tehát az a termelő, aki földjének csekélysége folytán csak a saját szükségletére szolgáló terményeket állítja elő. Bár igaz az, hogy az ilyen termelőnek szempontjából a gabona ára teljesen közömbös, mégis a kormány csak azért, hogy ezeknek a törpebirtokosoknak - különösen a mostanában földhözjutottaknak - a helyzetét javítsa, gondoskodni fog arról, hogy ezeknek a földadóját a jelen javaslatban tervezett alap viselje. Gondoskodni kíván továbbá a kormány arról is, hogy a másik termelőágnak, az iparosságnak az a része, amely a gabonaárak emelkedésének következményeit nehezen viselné, némiképpen kárpótoltassék. A kárpótlásnak módja a kormány terve szerint az, hogy a legkisebb, a segéd nélkül dolgozó iparosok a jelen törvény életbeléptetésével egyidejűleg az általános forgalmi adó alól felmentetnek. Az ilymódon elmaradó bevételt a kormány más oly bevételek emelésével kívánja pótolni, amelyek sem a legszegényebb néposztály, sem pedig a termelés megterhelését nem jelentik.
A törvényjavaslat a kitűzött cél elérése végett szükséges rendelkezések megfelelő csoportosítása folytán hat fejezetre oszlik.
A I. fejezethez
A javaslat első fejezete tartalmazza azokat a szabályokat, amelyek a védvám helyettesítésére szolgálnak. Behozatal esetén a határvám átlépésénél le kell róni a behozott árura megszabott vámot, amely ilymódon az ár kiegészítő részévé válik és a további forgalomban az áru árától el nem választható. Abból a célból, hogy a belföldön termelt gabona hasonló módon viselje a vámnak megfelelő összeget, el kell rendelni, hogy a gabona akkor, amikor a termelő kezéből a szabadforgalomba kerül megterheltessék egy összeggel, amely lényegében belső vám. Minthogy pedig a megterhelésnek az a célja, hogy a termelő kapjon valamit a szabadforgalomban különben elérhető áron felül, gondoskodni kell arról, hogy a termelő ezt a többletet tényleg meg is kapja és olyan összeget kapjon, mint amilyet a törvény neki juttatni kívánt. Ezt a célt olyan rendszerrel lehet biztosítani, amely mellett a gabona mintegy vámjeggyel, fogyasztási adójeggyel kerül a forgalomba, amely azután azt mindvégig, a vámhatáron való kilépésig, esetleg a feltőrlésig kíséri.
Ez az alapelve a gabonajegyrendszernek. A törvényjavaslat csak azt a gabonamennyiséget láttatja el gabonajeggyel, amely lényegében kereskedelmi forgalomba kerül, illetve amely a termelőtől különböző más személyek fogyasztásának céljait szolgálja. Az általános indokolásban ismertetett számítás szerint kívánatos, hogy e téren minden visszaélés és a természetes gazdasági forgalom minden mesterséges megváltoztatása megakadályoztassék. Gondoskodni kellett továbbá arról, hogy egyrészt a gabonajegyek eladásából befolyó bevétel megfelelő része tényleg a termelő kezéhez jusson, másrészt hogy a kivitelt - történjék az feldolgozatlan vagy feldolgozott állapotban - ez a belső vám ne terhelje.
A termelő gazda részére természetesen a kivitt gabona után is meg kell fizetni azt a jutalmat, amely a jelen törvény alapján a termelés előmozdítására szolgál. Ezért, de meg azért is, mert a termelő rendszerint nem is tudja, hogy az eladott gabonája kivitelre kerül-e vagy sem, a gabonajegyet ezután a mennyiség után is meg kell szerezni. A kivitel azonban lehetetlenné válnék akkor, ha a gabona világpiaci árán felül még ezt a jutalmat is viselni kellene a kiszállítójának. Ezen tehát úgy lehet segíteni, hogy a kivitelnél a gazdának szánt és neki már tényleg ki is fizetett összeget is vissza kell téríteni.
A gabonajegyek útján csak abban az esetben lehet a búza- és rozs értékesítését előmozdítani, ha a 9. § értelmében létesítendő alap bevételei abban az összegben folynak be, amelyet az indokolás általános részében közölt előirányzat tartalmaz. Az alap bevételeinek legjelentősebb része a gabonajegyek árából alakul. Biztosítani kell tehát, hogy az 1930. évi június hó 30. napja után kereskedelmi forgalmba kerülő minden gabonának tulajdonátruházása csak gabonajegy kíséretében történhessék. Ez a forgalom a multban csekély kivételtől eltekintve adásvétel útján bonyolódott le, mert nem volt olyan ok, amely a tulajdonátruházás természetes módjának mesterséges megváltoztatását érdemessé tette volna. Ha azonban a kormány a gabonajegy vásárlásának kötelezettségét csak az adásvétel útján történő tulajdonátruházásokra kívánná korlátozni, ezzel megteremtené azt az indokot, amely a tulajdonátruházások természetes útját szükségszerűen megváltoztatná s ilyen módon a mellett, hogy a kereskedelmi versenyben éppen a legkevésbbé lelkiismereteseket juttatná érdemetlen előnyhöz, az alap bevételeit is lényegesen csökkentené. Az alap hiánya végeredményben az államkincstárra hárulna s azt az állami bevételekből kellene pótolni. Erre fedezet nem áll rendelkezésre. Intézkedni kell tehát, hogy a gabona tulajdonjogának akár visszterhes, akár ingyenes jogügylettel átruházása csak gabonajegy kíséretében történhessék. Ezzel kapcsolatban gondoskodni kell arról is, hogy a vámkülföldről feldolgozatlan vagy feldolgozott állapotban behozott gabona szintén csak gabonajegy kíséretében kerülhessen belföldön forgalomba. Ilyen rendelkezés nélkül ugyanis esetleg megtörténhetnék, hogy a külföldről behozott gabona, liszt vagy gabonából készült valamely más ipari termék kerül belföldi forgalomba, amely mellett, hogy az alap költségvetését károsan befolyásolná, a belföldi mezőgazdasággal és iparral szemben is indokolatlan kedvezményt élvezne.
A törvény a gabonajegy váltásának kötelezettségét - külföldi behozataltól eltekintve - a gabona tulajdonjogának átruházásához köti.
Hányadrészes haszonbérlet esetében a haszonbérbeadót megillető hányadrésznek átadása tulajdonátruházásnak nem tekinthető, mert az ilyen haszonbérlet útján a haszonbérbeadó is részes a termelésben s az őt megillető hányad tulajdonátruházás nélkül jut tulajdonába.
A gabonajegy értékének métermázsánként 3 pengőben megállapítása azon az alapon történt, hogy a kormány a gabonatermelőt ennek az összegnek erejéig kívánja segíteni, támogatni. Azt reméli ugyanis, hogy a jelen törvényjavaslatban foglalt egyéb, a termés értékesítését kedvezően befolyásoló intézkedésekkel együtt ez a támogatás biztosítani fogja azt, hogy így a gazda gabonájáért meg fogja kapni azt az árat, amelyet a háború előtti időben is megkapott. A támogatás mértékét ennél tágabban nem lehetett megszabni, mert a már elmondottak szerint ezt a segítséget a fogyasztásra kell áthárítani, márpedig az ország fogyasztóképessége is nagyon megcsökkent.
A gabonajegy árának megállapítására vonatkozólag egyrészt kívánatos volna, hogy az érték megállapítása a gabona mindenkori áralakulásához alkalmazkodjék, másrészt azonban a termelőnek nyujtott segítség csak abban az esetben lehet hatályos, ha a gabonajegy árának gyakori megváltoztatása a piacot és a termelő helyzetét bizonytalanná nem teszi. A kormány egyaránt mérlegelte ezt a két szempontot, amikor a gabonajegy árának, valamint a szelvény árának egy-egy termelési évre egységesen való megállapítását határozta el s a gabonajegy intézményének időleges felfüggesztésére is felhatalmazást kért, ha a gabona árának alakulása ilyen intézkedésre indokul szolgálhat.
A gabona termelőjének szánt segítség közvetlen eszköze a szelvény, amelynek árát az alap a termelőnek minden esetben megtéríti; akkor is, ha a gabona feldolgozott vagy feldolgozatlan állapotban külföldre került kivitelre. Kivitel esetében azonban a gabonajegy teljes árát a gabona külföldre szállítójának vissza kell téríteni, különben a gabonajegy rendszere az ország gabonakivitelét és lisztkivitelét tenné lehetetlenné. Mivel pedig az a gabonamennyiség, amely után az (1) bekezdés értelmében a gabonajegyet meg kell vásárolni, évenként átlag 14 millió q, ebből viszont évenként átlag feldolgozatlan és feldolgozott állapban, összesen 8.4 millió q kerül külföldre, a 14 millió q gabona után a termelőt a 3 pengős szelvények fejében megillető 42 millió pengőt a belföldön fogyasztásra kerülő 5.6 millió gabonának kell viselnie. Az ebből előálló hiány fedezéséről a 8. § gondoskodik.
A gabonajegy az az eszköz, amelynek útján a termelő gazdát támogatásban lehet részesíteni. Ebből önként következik, hogy a gabonajegyet az köteles megvásárolni, aki a gabonajegy tulajdonjogát a termelőtől szerzi meg vagy aki - vámkülföldről való behozatal esetében - a vámszabályok szerint a vám befizetésére van kötelezve.
A javaslat rendszerint nem pénzt ad közvetlenül a gazdának, hanem úgy intézkedik, hogy a szelvényt adófizetésre használhatja fel készpénz helyett. A javaslatnak ez a rendelkezése alkalmas a mezőgazdák adóhátralékának megszüntetésére vagy csökkentésére, továbbá mindazoknak a nehézségeknek a megelőzésére, amelyekbe a mezőgazdák adózási kötelezettségüknek elhanyagolása folytán juthatnak. E mellett azonban mégsem állítja a szelvények beváltását olyan merev korlátok közé, amelyek azoknak értékét csökkenthetnék.
A (2) bekezdés rendelkezései elsősorban az a célt szolgálják, hogy a szelvények tényleges értéke a szelvények árának megfelelő maradjon. A folyó évre - tehát december hó 31. napjáig - előírt köztartozásoknak és az esetleges hátralékoknak kiegyenlítésével az államkincstár nincs ugyan biztosítva a gazdasági év másik két évnegyedére előírandó köztartozások kiegyenlítését illetően, azonban nem látszott volna célszerűnek, hogy a felesleges szelvények beváltása a gazdasági év végéig - tehát július hó 1. napjáig - halasztást szenvedjen.
A gabonalevél a gabona minden újabb átruházása alkalmával a gabona megszerzőjéhez kerül, vagyis mindig a gabona tulajdonosának birtokában van. A megvásárolt gabonajegy értékének áthárítására vonatkozólag külön rendelkezésre szükség nincsen, mivel annak felszámítására az eladónak a vételár megállapítása alkalmával mindenkor módja van. A gabona végül vagy valamely malomba jut vagy feldolgozatlan állapotban kerül külföldre.
Ha a gabonát a malom kereskedelmi őrlésként dolgozza fel vagy olyan személyeknek végez vámőrlést, akik a gabonát gabonajegy kíséretében vásárolták, úgy a feldolgozott gabonamennyiségnek megfelelő gabonalevelet az alapnak beszolgáltatja. A gabonalevelek beszolgáltatása csak a malmok ellenőrzésének egyik eszköze.
Gabonának feldolgozatlan állapotban külföldre kiszállítása esetében a kiszállító a gabonalevelet beszolgáltatja s annak ellenében a kivitel igazolása mellett a gabonajegy értékének visszatérítését kívánhatja.
A búza és rozs értékesítésének előmozdítására létesítendő alapnak az általános indokolásban közölt költségvetése szerint a gabonajegyek és az őrlési jegyek eladásából származó bevételeken felül mutatkozó hiányra fedezetet kell teremteni. A fedezet biztosítására legalkalmasabbnak látszik a malomnak a búzaliszt és rozsliszt értékesítéséből származó bevételei után fizetendő általános forgalmi adó kulcsának felemelése. A malomnak külföldre történő liszteladásai után általános forgalmi adót fizetni nem kell, a belföldre eladott, de később külföldre kiszállított liszt után pedig az általános forgalmi adót vissza kell téríteni. Ilyen módon a liszt általános forgalmi adójának felemelésével járó megterhelést azoknak kell viselniök, akik belföldön lisztet fogyasztás céljából vásárolnak.
A kormány általában is kerülni óhajtja a liszt forgalmi adójának nagyobbmérvű emelését, mint amelyet az alap hiányának fedezetet okvetlenül szükségessé tesz. A forgalmi adó kulcsának minden egyes %-kal való felemelése kb. 1.4-1.5 millió pengő bevételt jelent. A liszt forgalmi adójának átlag 15%-ra emelése 13%-kal való emelést jelentene. Az adókulcsot a kormány csak abban az esetben emelné 15%-ra, ha azt az alap hiányának fedezése okvetlenül szükségessé tenné és le fogja szállítani, mihelyt az alap költségvetése azt lehetővé teszi.
A liszt általános forgalmi adójának felemelése szociális szempontból aggályos volna, ha az az összes lisztminőségekre egyenlő arányban történnék. Ezért az adókulcs felemelésével járó megterhelést a kormány a különböző lisztminőségekre különböző mértékben akként szándékozik megosztani, hogy a finomabb minőségű liszt a kevésbbé finom minőségűnél nagyobb megterhelést viseljen. A kenyérliszt után fizetendő forgalmi adó kulcsa a 4%-ot nem haladhatja meg, de a kormány törekedni fog arra, hogy a kenyérliszt általános forgalmi adójának kulcsát a lehetőség szerint 4%-nál alacsonyabban állapítsa meg vagy azt alkalomadtán leszállítsa. A kenyérliszt általános forgalmi adójának 2%-kal való felemelése sem lehet azonban indok a kenyér árának felemelésére és a kormány gondoskodni fog róla, hogy ezen a címen a kenyér ára nem emelkedhessék.
A (j) bekezdésre vonatkozólag megjegyzendő, hogy a termelőt illető szelvények visszaváltása, a vámőrlés munkadíjának kifizetése és a külföldre kivitel esetében teljesített visszatérítések után fennmaradó összegből a kormány megtéríteni kívánja azoknak a mezőgazdáknak a földadóját, akiknek földadója legfeljebb 50 aranykorona kataszteri tiszta jövedelem alapján van kivetve. Ezek általában olyan kisbirtokosok, akiknek birtoka az 5 kataszteri holdnál nem nagyobb. Az ilyen kisbirtokos gabonát eladásra termelni általában nem tud, hanem termését maga kénytelen elfogyasztani. A termelőnek juttatott segítségben tehát közvetlenül nem részesülhetne. A földadónak ez a tervezett megtérítése a törpebirtokosokat megfelelően kárpótolni fogja.
A gabonaárak az 1930. évi július hó 1. napjától kezdve az 1. § rendelkezése folytán a kereskedelmi forgalomban természetszerűleg emelkedni fognak. Az áremelkedés a készletekre is kiterjed. A gabonakészletek tulajdonosai tehát jogosulatlan haszonban részesülnének. Azonkívül a gabonajegy kísérete nélkül forgalomba hozott gabonakészletek veszélyeztetnék az alap költségvetését, mert külföldre kiszállításra elsősorban ezek a készletek kerülnének.
A készletek bejelentésének, a megfelelő gabonajegyek megvásárlásának kötelezettsége csak a belföldön tároló készletekre terjed ki, mivel a külföldre kiszállítás esetén a gabonajegy árát úgyis vissza kell téríteni.
A vámőrlés feltételeit ezidőszerint a pénzügyminiszternek a malmok általános forgalmi adózása tárgyában kiadott 1929. évi 93,800. számú rendelete szabályozza. A gabonajegyek ellenőrzésének szempontjából azonban az idézett rendelet rendelkezései nem teljesen megnyugtatóak, s oly módosításra van szükség, amely az alap költségvetését biztosítja.
Az alap költségvetésének és a szükséges ellenőrzésnek biztosítása költséges ellenőrzési szervezet létesítése nélkül csak abban az esetben lehetséges, ha mindazok, akik gabonát gabonajegy nélkül jogosulatlanul hoznak forgalomba vagy gabonajegy megvásárlására vonatkozó rendelkezéseket más módon igyekeznek kijátszani, oly súlyos büntetésben részesülnek, amely az elrettentésre alkalmas. Számolni kell ugyanis azzal, hogy a hamisítás vétségét, kihágást, jövedéki kihágást vagy szabálytalanságot megállapítani nem könnyű feladat, ezért az ellenőrzésnek újabb munkaerő alkalmazása nélkül eredményes megszervezésén kívül a megállapított bűncselekmények vagy szabálytalanságok esetében gondoskodni kellett arról is, hogy a jövedéki kihágás következményeinek a szolgálatadó részéről való elkerülésére ne nyíljék alkalom azon egyszerű módon, hogy a jövedéki kihágás elkövetésének vállalására olyan alkalmazottját bírja rá, akinek szegénysége a pénzbüntetés behajtását lehetetlenné teszi. Ez a rendelkezés természetesen nem alkalmazhazó azokban az esetekben, amelyekben a szolgálatadó bizonyítani tudja, hogy a jövedéki kihágás elkövetésében része nincsen.
Gondoskodni kellett arról, hogy olyan esetekben, amelyekben a malom vagy kereskedő súlyos beszámítás alá eső cselekmény vagy a cselekmények ismétlődése folytán arra okot szolgáltatott, a malom vagy üzlet saját költségére állandó ellenőrzés alá legyen vehető, a malmot az általa végzett őrlések tekintetében korlátozni, esetleg üzemének teljes szünetelésére kötelezni lehessen.
A II. fejezethez
Magánjogunknak általános szabálya szerint ingó dolgon zálogjogot csak úgy lehet szerezni, ha a tulajdonos a dolgot a hitelezőnek birtokába adja. A forgalmi élet ezt a szabályt áttörni igyekszik. Ugyanis vannak ingó dolgok, amelyek a záloghitelnek alkalmas biztosítékot nyujthatnának, de amelyeket a tulajdonos kézizálogul nem adhat át a hitelezőnek, mert az illető tárgyaknak a kölcsönügylet lebonyolításának tartamára való átadása vagy elszállítása az illető tárgy értékében, használhatóságában a zálogbaadás előnyeivel fel nem érő változást, értékcsökkenést vagy költséget okozna.
Az a gazdasági érdek, hogy a termelésben nélkülözhetetlen vagy időleges átadásra alkalmatlan ingóságokat kézről-kézreadás nélkül is fel lehessen használni a hitelnyerés céljára, sok esetben arra indította az érdekelt feleket, hogy a jogszabályokat megkerülve, színleges ügyletekkel juttassák érvényre érdeküket. Így színleg alkalmazták a végrehajtási foglalást, eladás esetében tulajdonjogfenntartást kötöttek ki, színleges bérleti szerződést kötöttek stb. Az átadás pótlására alkalmazott színleges jogügyletek jogi bonyodalmak forrásai. Ezért a legtöbb művelt államban rendszeresítették már egyes ingóságoknak az ingatlantól független, jelképes, jelzálogi lekötését. Így bizonyos ingóságokra vonatkozólag ingó jelzálogjogot létesített Angolország, Svájc, Belgium, Olaszország, a cári Oroszország, Románia, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Hollandia, Dánia, Svédország és Németország. Az osztrák polgári törvénykönyv 452. §-a szerint is jelképesen lehet az olyan dolgokat elzálogosítani, amelyeknek kézről-kézre átadása nem lehetséges. Hazánkban az 1911. évi országos Jogászgyűlés az ingójelzálogjogról külön törvény alkotását sürgette. A magánjogi törvénykönyv törvényjavaslatának 844. §-a is utal arra, hogy külön törvény határozza meg azt, hogy amennyiben lehet bizonyos nemű ingó dolgokon zálogokon zálogjogot a dolog birtokának átruházása nélkül alapítani. Az igazságügyminisztériumban hosszas előmunkálatok után készült az ingójelzálogjogról szóló törvényjavaslat, amelyet 1926. évi november hó 5. napján 1185. iratszám alatt a képviselőházban is benyujtottak.
A törvényjavaslat tárgyalásának azonban súlyos akadályai voltak. A közgazdasági és hitelélet nem egy kiváló szakértője elvi kifogásokat támasztott az intézmény ellen, mondván, hogy az új zálogjogi intézmény rendszeresítése a hitelezésre rendelkezésre álló tőke mennyiségét nem tudná növelni, viszont azzal, hogy az ingójelzálogjoggal biztosított hitelezők erősebb biztosítékhoz jutnának, mint azok, akik csupán személyi hitelre adnak kölcsönt, az új intézmény arra vezethetne, hogy a hitelezők szélesebb körben követeljenek meg dologi biztosítékot, miáltal a közgazdasági élet legelterjedtebb és egyszerűsége mellett is leghatékonyabb mozgatója, a személyi hitel háttérbe szorulna. Az elvi aggodalmakon felül szervezeti és pénzügyi nehézségei is voltak annak, hogy az ingójelzálogjog a törvényjavaslatban tervezett terjedelemben létesüljön, mert a törvényjavaslatban tervezett nyilvántartást csak egy újabb hivatali szervezettel lehetne elvégezni, ennek költségei pedig esetleg jelentékenyek volnának.
A felmerült aggodalmakat főként az váltotta ki, hogy a törvényjavaslat nagyon széles körben engedte volna meg az ingó dolgoknak jelzálogi lekötését s a leköthető tárgyak között az ipar és kereskedelem készleteit is felsorolta. Mihelyt a jelzálogul leköthető tárgyak körét szűkítjük, akkor nemcsak terjedelem szerint, hanem elvi szempontból is kisebbedik az aggodalmak jelentősége. Elsősorban az ipar és kereskedelem az, amelynek forgalma és léte jelentékeny részben a személyi hitelre van alapítva, a mezőgazdaságban viszont már sokkal gyakoribb a jelzálogos hitel s a gazdaváltók aránytalanul kisebb számban számítoltatnak le, mint amilyen arányban a mezőgazdaság anyagi képessége az iparban és kereskedelemben foglalkozókéhoz áll. A mezőgazdaságra tehát nem igen lehet mondani azt, hogy a dologi biztosítékok megkívánása a mezőgazdaság létező hitelrendszerének gyökeres változtatásával járna. Természetes továbbá, hogy amennyiben a jelzálogul leköthető ingóságok köre csökkentetnék, akkor a nyilvántartáshoz szükséges állami kiadások is kisebbek lennének. S ha az intézmény tárgyi terjedelme csupán egészen szűk körre szoríttatik, akkor megnyugvással lehet a nyilvántartást egy már meglevő hatósági szervre is bízni.
A mezőgazdaságnak hitellel ellátása érdekében legnagyobb jelentőségű volna a búzának és rozsnak meghitelezése. Ennek jelentőségét még inkább fokozzák a gabonaértékesítés nagy nehézségei és zavarai, amelyek ennek a törvénynek meghozatalát sürgőssé teszik.
A gabona meghitelezése már eddig is lehetséges volt az esetben, ha a gazda közraktárba szállította be a gabonáját, úgyhogy ha a törvény a gabonának magánosok raktáraiban való őrzése tekintetében kellő biztosítékokat talál, az elraktározott kész gabona zálogul lekötése ellen a hitel szempontjából elvi kifogást tenni nem lehet. Ezért elsősorban a magtári gabona látszik alkalmasnak arra, hogy ingójelzálogjog tárgya lehessen.
Ez a § rövid meghatározását adja a gabonajelzálogjognak, amelynek tárgya e törvényjavaslat szerint csupán magtárban elhelyezett meghatározott mennyiségű búza és rozs lehet, értve ezalatt a búzát és rozsot külön-külön vagy együttvéve is. Csupán teljesen kicsépelt és magtárba betakarított gabona lehet gabonajelzálogjog tárgya, mert ezt már a zálogjog követelményeinek megfelelően kellőkép specializálni lehet. A törvényjavaslat a magtár mellett beraktározási vállalat árutárát is említi, mert módot kíván nyujtani a kisebb gazdának is, aki például szövetkezeti magtárban helyezi el gabonáját, arra, hogy a gabona zálogul lekötésével hitelt nyerjen. Magtár alatt egyébként minden olyan épületet kell érteni, amely a gabona elhelyezésére és megőrzésére gazdasági rendeltetésénél fogva szolgál. Tehát nemcsak a különálló nagy magtárépületeket, hanem például a magtár céljára kellően kiépített istállópadlást is; nem lehet azonban a törvény szempontjából magtárnak tekinteni a háznak egy-egy kamráját, fészert, csűrt, pajtát stb., amelyekben a gabona megőrzéséről és rendes kezeléséről kellően gondoskodni nem lehet. Azonban az így elhelyezett gabona meghatározott mennyiségét is csupán a 17. §-ban meghatározott rövidlejáratú mezőgazdasági kölcsönkövetelések biztosítására lehet jelzálogul lekötni. Ez a korlátozás azért szükséges, hogy ezt a nálunk még ismeretlen új intézményt erkölcsi tekintetben kifogástalan hitelezők szervezzék meg és alkalmazzák kölcsönköveteléseik biztosítására; csupán így remélhető az intézmény sikere és jövő fennmaradása. A jelzálog kifejezés használata ellen a jogirodalomban észrevételek merültek fel, amelyek szerint a jelzálog kifejezés az ingatlanokra vonatkozó jogban annyira meggyökeresedett, hogy annak az ingóságra alkalmazása esetleg fogalmi zavart támaszthat. Ez azonban olyan ellenvetés, amelynek gyakorlati jelentősége nincs, elvi szempontból pedig nem helyes, mert hiszen a jelzálog szó akár az ingatlan, akár az ingó dolgokkal kapcsolatban csakis azt jelentheti, hogy a hitelezőnek valamely dolog jellel, jelképesen kerül zálogba. Egyébként a törvényjavaslat a szóbanlevő jelzálogjog megjelölésére a gabonajelzálogjog kifejezést használja, így tehát ezt az ingatlanjelzálogjoggal nem lehet összetéveszteni.
A tulajdon védelme megköveteli, hogy gabonajelzálogjogot csak oly dolgon lehessen alapítani, amely az elzálogosító tulajdona. Amennyiben valaki nem a saját dolgát zálogosította volna így el, az esetben zálogjog nem keletkezik, természetes azonban, hogy az elzálogosító jogtalan eljárásának magánjogi és büntetőjogi következményeit viselni tartozik.
Súlyos jogi bonyodalmakra vezetne az, ha már a gabonajelzálogjog megalapítása idején vizsgálni kellene azt, hogy a zálogtárgy az adós személyi körülményei folytán a törvény szerint végrehajtási mentesség alá esik. A gabonajelzálogjog alapítását hasonlónak kell tekinteni az ingóknak végrehajtási összeírásával, mihez képest indokolt, hogy a kielégítés során is azok a szabályok érvényesüljenek, amelyek a végrehajtók által összeírt dolgokra vonatkoznak.
A gabonajelzálogjog megvalósítására annál nagyobb remény lehet, minél egyszerűbben jelentkezik ez az intézmény, ezért a törvényjavaslat jogi bonyodalmak elkerülése végett nem engedi meg, hogy ugyanazon a zálogtárgyon több jelzálogjogot, gabonajelzálogjogon aljelzálogjogot lehessen jogügylettel alapítani.
A gabonajelzálogjog sikere érdekében szükséges az, hogy ilyen biztosíték mellett egyelőre csak olyan intézetek adhassanak kölcsönöket, melyekben megvan a biztosíték arra, hogy a gabonáját elzálogosító gazda szorult helyzetét visszaélésekre nem fogják felhasználni. Még nagyobb mértékben szükséges az óvatosság a kisebb gazdák érdekében, akiknek hitelműveleteik lebonyolítására nincsen meg mindig a kellő hozzáértésük és hozzáértő alkalmazottjuk nincsen. A javaslat tehát a 100 q-n aluli készletre csak oly kölcsön biztosítására enged gabonajelzálogjogot alapítani, amelyet úgynevezett altruista intézetek nyujtanak.
Ahhoz, hogy a gabonajelzálogjog a gyakorlati életben hitelszerzésre felhasználható legyen, szükséges, hogy úgy legyen megszervezve, amint azt azokban az államokban ismerik, amelyek a hitelnyujtás szempontjából különösen figyelembe jönnek.
Az amerikai pénzpiacon kellő fedezetül fogadnak el zálogjoggal terhelt gabonát, feltéve, hogy a hiteltnyujtó intézet és a financirozó intézet közé beékelődik egy megbízott (zálogtartó, trustee, Treuhand), aki a financirozó bank érdekeinek védelméről gondoskodik. A javaslat tehát gondoskodik arról, hogy ilyen megbízottat a jogviszonyban belekapcsolhassanak. A megbízott a jogviszony fennállásának ideje alatt mint zálogtartó működik, s amennyiben a megbízott kirendelését az adósnak akár a szerződésben, akár egyébként írásban tudomására hozták, az adós a megbízott beleegyezése nélkül a hitelezőnek nem fizethetne és e nélkül a beleegyezés nélkül a hitelezőt árverés esetében sem lehet kielégíteni.
Magánjogunk szabályai értelmében ingó dolgon zálogjog szerzéséhez szükséges, hogy a felek a zálogjog alapításában megegyezzenek és hogy a tulajdonos a dolog birtokát a hitelezőre átruházza. A javaslat magánjogunknak ettől a szabályától annyiban tér el, hogy az ingójelzálogjog szerzéséhez nem kívánja meg az elzálogosított gabonának valóságos átadását, hanem megelégszik a jelképes átadással.
Ez a § gondoskodik arról, hogy a gabonajelzálogjog ne sértse harmadik személyeknek korábban szerzett dologi vagy kielégítési elsőbbségi jogát.
Az ebben a §-ban foglalt rendelkezések következtében a hitelező a kölcsön nyujtásakor nem mellőzhet bizonyos óvatosságot. Érdekeinek megóvása végett feltétlenül szükséges, hogy az illetékes járásbíróságnál meggyőződjék arról, nem vezettek-e végrehajtást a magtárba betakarított gabonára, meg kell néznie a telekkönyvet is annak a megállapítása végett, hogy nincs-e az ingatlanra vagy haszonélevezetére, amelyen a gabona termett, végrehajtási jelzálogjog bejegyezve vagy végrehajtási jog feljegyezve, mert a végrehajtási jelzálogjog bejegyzésével vagy a végrehajtási jog feljegyzésével a végrehajtató jelzálogos hitelező javára az 1927:XXXV. tc. 27. és 28. §-a szempontjából végrehajtás vontaknak kell tekinteni e bejegyzés napja után az árverés napjáig bezárólag elváló ilyen terményeket, valamint az előbb elvált oly terményeket, amelyek a jelzálogjog alól még nem szabadultak fel (24,000/1929. IM számú rendelet 9. §-a); végül amennyiben a kölcsönt haszonbérlő részére nyujtják, meg kell győződni arról is, hogy nem álla-e fenn a folyó termelési évre haszonbérhátralék.
A javaslat nem sorolja fel a zálogjog megszűnésének eseteit, mert ezek magánjogukban egyébként is szabályozva vannak. A jogügyleti megszüntetés esetét azért kellett megemlíteni, mert szabályozni kellett magát a megszüntető jogügyletet. A javaslat szerint a megszüntetéshez nem szükséges a felek dologi megegyezése, hanem elég a jogosult jelzálogos hitelezőnek egyoldalú lemondó nyilatkozata.
A gabonajelzálogjegyzék vezetésének lényegesen más célja és jelentősége van, mint a telekkönyvnek. Telekkönyvezett ingatlanra jelzálogjogot ugyanis csak telekkönyvi bejegyzéssel lehet szerezni, az ebben a törvényben szabályozott gabonajelzálogjog szerzéséhez azonban a gabonajelzálogkönyvbe bevezetés nem szükséges. A jelzálogjegyzékbe való bevezetésnek mégis fontos jelentősége van, mert jóhiszemű harmadik személyekkel szemben a gabonajelzálogjog alapján kielégítési elsőbbséget csak abban az esetben lehet érvényesíteni, ha ennek jogszerzése idejében a gabonajelzálogjog a gabonajelzálogjegyzékbe be volt jegyezve.
A gabonajelzálogjogról az 1926. évi november hó 5. napján beterjesztett törvényjavaslat rendszere az volt, hogy a gabonajelzálogjogok nyilvántartásáról gabonajelzálogkönyv ugyanolyan hatállyal vezettessék, mint a telekkönyv. Ebben a rendszerben a gabonajelzálogkönyv vezetésével megnyugtatóan csakis a bíróságot lehetett volna megbízni. Minthogy ennek a javaslatnak rendszere szerint a gabonajelzálogjegyzék vezetésének nincsen olyan messzemenő jelentősége és annak következtében, hogy a gabonajelzálogjogra a jelzálogjegyzékbe bevezetés útján további jogokat szerezni nem lehet, a jelzálogjegyzék vezetése igen egyszerű lesz, a gabonajelzálogjegyzék vezetését bátran rá lehet bízni a községi előljáróságra. Ez egyúttal a nyilvántartás vezetésének legegyszerűbb módja is, mert ugyanabban a községben lehet belőle tájékozódást szerezni, amelyben a gabona a magtárban fekszik.
Ez a § a hitelező érdekét a jóhiszemű szerzés védelmével igyekszik a legmegfelelőbb összhangzásba hozni. Tekintve azt, hogy az elzálogosított gabona továbbra is az adós birtokában marad és így megvan a lehetőség arra, hogy az adós azzal rendelkezzék, különös gondot kellett fordítani annak a megállapítására, hogy az elzálogosított gabona megszerzőit milyen esetekben kell rosszhiszeműnek tekinteni. A javaslat megköveteli, hogy az, aki magtárból szerez meg gabonát, a gabonajelzálogkönyvet megtekintse, s ha ez nem történik meg, a szerzőnek a rosszhiszeműséget vélelmezi. Ugyanez áll arról is, aki olyan magtárból szerez gabonát vagy olyan gabonát szerez meg, amelyen az elzálogosítás felismerhetőleg fel van tüntetve.
Ez a § azt a magatartást határozza meg, amelyet az elzálogosító a jelzálogjogkövetelés fedezetének megóvása érdekében a törvénynél fogva követni köteles. Természetes, hogy az elzálogosító ezenfelül a 28. § értelmében köthető szerződési megállapodásokhoz is kötve van.
Ez a § arról szól, hogy az elzálogosító a birtokában maradó jelzálogtárggyal mikép rendelkezhetik. A javaslat az elzálogosítónak megengedi, hogy a zálogtárggyal általában mindazt megtehesse, amit a rendes gazdálkodás szabályai megkivánnak, de ami a hitelezőnek kárt nem okoz.
A gabonajelzálogjog dologi jellege tűnik ki abból a rendelkezésből, hogy a zálogtárgy a záloghitelező beleegyezése nélkül csak a gabonajelzálogjoggal terhelten idegeníthető el. Az állandó elhelyezés megváltoztatásának tilalma pótolni törekszik azt a célt, ami eddig a zálognak kézről-kézre átadásra szolgált, t. i. a hitelező biztosítását. Visszanyeri az elzálogosító a zálogtárgy felett szabad rendelkezési jogát, ha a zálogtárgy becsértékét vagy az ennél rendszerint kisebb jelzálogi követelés összegét járulékaival együtt megfizetni vagy fizetés hatályával letétbe helyezi. Így az adós rendelkezési joga, amelyre annak elháríthatatlanul szüksége van, biztosítva van a nélkül, hogy a hitelezőt ebből sérelem érhetné.
Jelentékeny törvényi biztosítékok, amelyek megfelelnek a jelzálogjogról szóló törvény rendelkezéseinek is.
Mellőzni kell e § (2) bekezdésében meghatározott biztonsági intézkedést, ha a hitelező követelésének fedezetére megfelelő dologi biztosítékot kap. Ez a rendelkezés azt a célt szolgálja, hogy az elzálogosító a szükségesnél tovább ne korlátoztassék a zálogtárgy feletti rendelkezési jogában.
E § megengedi, hogy a jelzálogi fedezetet a felek a körülményekhez mért különleges megállapodásokkal is erősíthessék.
A (2) bekezdés részletes útmutatást ad arra, hogy a felek milyen intézkedésekkel erősíthetik a biztonságot.
Ez a szakasz záloghitelezőnek azt a jogot biztosítja, hogy a gabona kezelését és fenntartását akár személyesen, akár meghatalmazottja útján ellenőrizhesse. Jogában áll a hitelezőnek pl. az, hogy a gabonát és az arra vonatkozó raktári könyveket, cséplési feljegyzést stb. megtekintse.
A (2) bekezdés az elzálogosító védelmére a hitelező ellenőrzési jogának méltányos korlátait állapítja meg. A kezelési utasítások adásának tilalma természetesen csak az elzálogosítás után a zálogjog fennállása alatt adot eset szerinti utasítgatásokra vonatkozik, de nem érinti a feleknek azt a jogát, hogy a zálogszerződésben a 28. § értelmében a zálogtárgy kezelésének módja tekintetében előre megállapodjanak.
Ugyanazokat a jogokat, amelyek a zálogtárgy megőrzésének s általában a gabonajelzálogjogi fedezet biztonságának megóvása érdekében a hitelezőnek meg kell adni, meg kell adni a zálogtartó megbízottnak is, hogy feladatának megfelelhessen.
E szakasz annak a következméyneit vonja le, hogy a cséplés után betakarított friss gabona úgy beszáradás útján, mint a rendes magtári kezelésnek megfelelő tisztítás, rostálás útján rendszerint veszít a mennyiségéből, illetőleg súlyából. Az így előálló csökkenés miatt felesleges és igazságtalan volna az elzálogosítót biztonsági intézkedéseknek vagy büntetőjogi üldözéseknek kitenni; a javaslat ilyen esetekben méltányosnak találja, hogy 10%-nál nem nagyobb mértékű változás ne adjon jogot az elzálogosító elleni eljárásra.
Fennálló jogunknak megfelelő szabály. Ismétlése ebben a javaslatban esetleges kétség elkerülése végett és a végett szükséges, hogy hozzá lehessen fűzni a (2) bekezdésben foglalt kivételt, amelyben keresetindítás nélkül közvetlen kielégítési végrehajtás elrendelését lehet kérni a zálogul lekötött gabonából. Nem aggályos ez a rendelkezés, mert a hitelezők körének a 17. §-ban foglalt meghatározása kellő biztosíték arra, hogy a jelzálogjognak ezzel a fajtájával biztosított követelés érvényesítése céljából a hitelező nem fog visszaélni ezzel a kivételes joggal.
Nem volna indokolt, hogy a követelés kielégítésére minden esetben kötelezővé tegyük a jelzálogi keresetet és a pert. Az itt számbajöhető követelések mind kölcsönkövetelések, amelyeknek összege, kamatozása, lejárata a kölcsönokiratból, a zálogtárgy fekvésének helye, mennyisége pedig a zálogszerződésből kitűnik, vitás kérdések tehát, amelyek miatt minden esetben a per útjára kellene terelni a követelés kielégítését, ebből a körből ritkán merülhetne fel. Az adós érdekében is áll az, hogy a kielégítésnek könnyű és olcsó módját biztosítjuk a hitelező javára, mert ebben az esetben a hitelintézetek szívesebben foglalkoznak ezzel a hiteltípussal, ami olcsóbbá is teszi a kölcsönt.
Esetleges visszaélések esetére a (3) bekezdés tág körben nyujt védelmet a zálogtárgy tulajdonosának a végrehajtás megszüntetés iránti perrel.
E § a gabonajelzálogjoggal terhelt gabona végrehajtására az ingókra vezetett végrehajtás szabályait terjeszti ki. Ezidőszerint már a törvényhozás előtt alkotmányos tárgyalás alatt áll a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat, amely az értékesítésnek egyszerű szabályát állapítja meg arra az esetre, ha a végrehajtás tárgya gabona. Ezek a szabályok ennek a javaslatnak most tárgyalt 31. §-ával együtt nagyban elő fogják segíteni ennek a hiteltípusnak a gazdasági életben meghonosodását.
E § megfelelően szigorú büntető rendelkezésekkel kívánja a hitelezőt visszaélések ellen védeni. A büntető rendelkezések az új intézménynek jelentékeny biztosítékai.
A 21. § értelmében a községi előljáróság a gabonajelzálogjogokról nyilvántartást fog vezetni. Ez a nyilvántartás és az azzal kapcsolatos iratváltások, kivonatok, másolatok, tanusítványok kiszolgáltatása stb. még a legegyszerűbb ügykezelés megállapítása esetében is némi dologi kiadásokkal és munkával fogja megterhelni a községi előljáróságot. Indokolt tehát, hogy a költségek fedezésére előreláthatóan igen mérsékelt összegű illeték megállapítására adjon a törvényhozás felhatalmazást.
A III. fejezethez
A javaslatnak ez a része azoknak a visszaéléseknek igyekszik gátat vetni, amelyek zölduzsora néven ismeretesek.
A gazdára az évnek legnehezebb időszaka az új termés betakarítása előtti idő, amikor az előző gazdasági évben termett értékesíthető terményeiből már rendszerint kifogyott, a folyó gazdasági évből értékesíthető terménye pedig még nincs, ezzel szemben a gazdálkodással járó kiadások éppen ebben az évszakban a legmagasabbak. A gazdának ebből a szorult helyzetéből táplálkozik a zölduzsora, amely a még zölden álló termésből majd betakarítható gabona előre megvásárlásának, tehát adásvételi ügyletnek a formájába burkolódzik. A hiteltnyujtó olcsó áron előre megveszi a gazda termését vagy termésének meghatározott részét s a vételárat vagy annak egy részét előre kifizeti.
Ez a § azt a szabályt mondja ki, hogy a gazda, aki termését vagy termésének meghatározott mennyiségét betakarítás előtt előre eladta, nem köteles több és másminőségű terményt átadni, mint ami neki termett. Az e fajta eladásból a gazdára háruló kötelem tehát ú. n. zártfajú kötelem s e szerint kell meghatározni az ügyletből eredő jogi következményeket. Ennek a kimondására azért van szükség, mert bírói gyakorlatunk ingadozást mutat a tekintetben, hogy a szóbanlevő ügyleteket zártfajú kötelmeknek kell-e tekinteni. Vannak határozatok, amelyek védelmet állítanak fel ezirányban arra az esetre, amelyben az eladó mezőgazdasági termelő. Más határozatok azonban nem ismerik el ezt a korlátozást s nem tisztázza teljesen a kérdést a kir. Kúriának a Polgári Jogi Határozatok Tárában 481. szám alatt felvett 3563/1916. szám alatt hozott határozata sem, mert ez a határozat a gabonaforgalom hatósági korlátozására tekintettel mondotta ki, hogy a vevő, aki tudja, hogy a termelő saját termésű gabonáját adta el, a gabonaforgalom hatósági korlátozásának idején csak az eladó termelési és háziszükségletét meghaladó termés mennyiségére nézve követelheti az eladó részéről a teljesítést. A javaslat a bírói gyakorlatban e részben fennálló bizonytalanságot megszünteti.
Ez a § fenntartja a gazdának a búza szállítása tekintetében vállalt kötelezettségét abban az esetben is, amelyben a gabona ára a szerződés megkötése után a tényleges szállítás napjáig emelkedett. Nem látszott helyesnek az, hogy ebben az esetben a gazdát az ügylettől való visszalépésre jogosítjuk fel. A kereskedő rendszerint azért vesz előre gabonát, hogy előre biztosítva legyen további szállítási kötelezettségeinek teljesíthetése. Ha tehát a gazdát felmentenők a szállítás kötelezettsége alól, a kereskedő nem tudna eleget tenni további kötelezettségeinek, amiből kétségtelenül sok zavar és károsodás keletkeznék.
A javaslat a gazda érdekét azzal védi meg, hogy csak annyi gabonának az átadására kötelezi, amennyi a szerződésben meghatározott egységár szerint számított vételárnak és a felvett vételárelőlegnek a szerződésben kikötött teljesítés napján fennálló ár szerint számítva megfelel. Hogy a vevőt se érje kár, a javaslat kimondja azt, hogy az eladó a kapott vételárelőleg után kamatot tartozik fizetni. A helyzet tehát adott esetben a következően fog alakulni. A gazda május 15-én eladott száz métermázsa búzát métermázsánként 18 pengő árban, kapott 1700 pengő előleget. A búzát augusztus hó 15-én kell helyben átadnia, a helybeli kamatláb 8%. Ha a búza ára augusztus hó 15-én az átadás helyén 22 pengő, ebben az esetben a gazda 100x18 = 1800 pengő + a vételárelőleg fejében felvett 1700 pengőnek 8%-os kamatját három hónapra, vagyis 33 pengő 99 fillért, összesen tehát 1833 pengő 99 fillérnek megfelelő mennyiségű gabonát köteles szállítani. Minthogy a példa szerint az augusztus hó 15-i helyi piaci ár 22 pengő, a szállítandó gabona mennyisége 1833.99/22 = 83.35 q.
Ha az eladó 18 pengős eladási ár mellett az átadás helyére fuvarozás költségét is vállalta, ebben az esetben a fuvarköltséget a megállapított egységárból le kell vonni, hogy megkapjuk azt a vételárat, amelyet majd az átadás napján és helyén fennálló piaci árhoz kell viszonyítani. A vételárelőleg után az eladónak a helyi pénzpiacon folyósított rövidlejáratú hitel esetében szokásos kamatláb szerint számított kamatot kell fizetnie a javaslat szerint. Ez látszott méltányosnak, mert a vevő így az előlegezett vételárösszeg után olyan haszonhoz jut, mint amilyet elérni nem tudott volna abban az esetben, ha a pénzt a gazdának kölcsönképpen adja.
Előrelátható, hogy a szóbanlevő ügyletek rendezéséből kifolyóan viták fognak felmerülni a felek között. A javaslat ezeknek a vitáknak az elintézésére fenntartja a bírói utat, de rövid, nem peres eljárást állapít meg a viták eldöntésére. Ezzel biztosítja a javaslat azt, hogy a viták röviden és a legkisebb költséggel legyenek elintézhetők. A viták eldöntésére aggodalom nélkül lehet rövid perenkívüli eljárást megállapítani, mert nem jogkérdések eldöntéséről lesz szó, hanem többnyire a felek kiszámításaiban előálló nézeteltérések megszüntetéséről.
A javaslat harmadik részében foglalt rendelkezéseket a törvény életbelépése előtt kötött ügyletekre is alkalmazni kell. Ezt a rendelkezést az indokolja, hogy a folyó gazdasági évben fennálló gazdasági helyzet sok gazdát kényszerített arra, hogy szorult helyzetében a törvényjavaslat jelen részében szabályozott gabonaeladás útján segítsen magán. Indokolt tehát, hogy ezeknek az ügyleteknek tekintetében is módjukban álljon a feleknek jogviszonyukat a javaslatban megállapított módon rendezni.
A javaslatnak a határidőügyletekre vonatkozó része az általános tilalom megállapításával kezdődik. Ez az általános tilalom - szemben a mai jogunk vonatkozó szabályaival - nem éri be azzal, hogy a tőzsdei határidőügyletekből eredő követelésektől csupán a bíróúton érvényesíthetőséget vonja meg, hanem az ilyen ügyletet egyenesen érvénytelenné nyilvánítja, utalva természetesen már itt a javaslat későbbi rendelkezéseiben megállapított kivételekre. Az érvénytelenségen felül a tiltottság kiemelése egyfelől az érvénytelenség alapját jelöli meg, másfelől már utal a javaslatnak bírságot megállapított rendelkezésére (49. §) is.
A rendelkezés célja nem valósulhatna meg, ha az ily ügyletet kötő felek azt külön megállapodással megerősíthetnék, ha tehát pl. érvényes lenne az ily követelés biztosítására adott zálog vagy az ily követelés tekintetében tett tartozáselismerés. Hasonlóképpen helyénvaló, hogy az érvénytelenség az ügylettel kapcsolatos megbízás érvénytelenségét is maga után vonja. A tilos ügyletet létesítő felek megbízottaiktól is meg kell vonni azt a lehetőséget, hogy az ily ügyletek megkötése vagy megerősítése körül kifejtett tevékenységükért díjat és költségeik megtérítését követelhessék.
Az érvénytelen ügylet alapján teljesített szolgáltatást az előbbi állapot visszaállítása céljából rendszerint vissza lehet követelni.
A visszakövetelési jog gyakorlását helyénvaló rövid elévülési határidőhöz kötni, mert az üzleti forgalom megkívánja az ügyek gyors lebonyolítását és a megállapított három évi elévülési határidő alatt a teljesítő félnek egyébként is módja van számot vetni az eset körülményeivel. A három évi passzivitás elég alapot szolgáltat annak megállapítására, hogy magát is oly vétkesnek tartja, hogy a teljesített szolgáltatás visszaítélését nem is reméli. Egyébként is a bíróság kiszabásának elévülése, a vétségekre vonatkozó büntetőjogi szabálynak megfelelően, szintén három évben van megállapítva (49. § (4) bek.) és így az ennél hosszabb elévülési idő azt vonná maga után, hogy az érdekelt a bírság kiszabásának elévülését rosszhiszeműen kivárva érvényesíthetné a visszakövetelési jogát. A kötelezettségvállalásban álló szolgáltatás esetében a kötelezettség teljesítése előtt a már kifejtettekkel összhangban a rövid elévülés sem állhat.
Az általános tilalom alól tett kivételképpen a javaslat kifejezetten megengedi bizonyos tartalmi ismérveket mutató határidőre szóló ügyletek kötését, de az általánosságban már kifejtettekkel összhangban megkívánja azt is, hogy az ilyen ügyletet kötő személyek bizonyos olyan körhöz tartozzanak, amelyhez tartozókról a javaslat álláspontja szerint fel lehet tenni, hogy az ügyletet az áru és vételár valóságos kicserélésére irányuló szándékkal kötik.
A javaslat kifejezetten lehetővé kívánja tenni az ilyen ügyleteknek a tőzsdén való kötését, hogy így az árjegyzést biztosítsa, beleszólást kíván azonban biztosítani a kereskedelemügyi miniszternek az ügylet tipikus feltételeinek megállapításába is, ami nemcsak az ügyletek realitásának fokozására lesz alkalmas, hanem alkalmas lehet a tőzsde amaz általánosan megállapított hatásának szükség esetében való ellensúlyozására, amely a minőségi kellékek indokolatlan enyhítésére vezet.
Ez a § az előbbi §-ban említett és ügyletkötésre jogosított személyek körét lényegileg az idézett 1926. évi áruüzleti szokások megfelelő rendelkezésével összhangban állapítja meg. Említést érdemel, hogy a javaslat a gazdaközönségnek a tőzsdei áralakulásra fokozottabb befolyást kíván biztosítani, az áruüzleti szokásokban a részvételhez megkívánt 600 holdas gazdaság helyett 100 holdas minimumot állapít meg. A tőzsdetagokat pusztán e minőségük alapján a javaslat nem kívánja az ügyletkötésben részvételre bocsátani, nem ezek részére, ha nem esnek egyébként az ügyletkötésre jogosítottak sorába, csak jogosult személy megbízásából engedi meg az ügyletkötést.
A gazdasági viszonyok alakulása folytán előállhat az a helyzet, hogy a tőzsdei forgalom fokozása érdekében szükségesnek fog mutatkozni az ügyletkötésre jogosított személyek körének kiszélesítése. Éppen ezért a javaslat erre szóló felhatalmazást is tartalmaz.
A személyi kellékek meghatározása természetesen nem zárja ki, hogy gabonának meghatározott határidőben való szállítása iránt a tőzsdén kívül más személyek is érvényesen köthessenek a tőzsdei ügylet fogalma alá nem eső szállítási ügyletet. Nem lesz tehát akadálya ezentúl sem annak, hogy valaki pl. a házi szükségletének fedezésére ily ügylet útján vásároljon a termelőtől gabonát.
Ezzel szemben viszont a törvényjavaslat nem kívánja a felsorolt személyeket minden további feltétel nélkül már törvénynél fogva feljogosítani a tőzsdén való ügyletkötésre, hanem ebben a vonatkozásban kifejezetten fenntartja a tőzsdei üzleti szokásokat.
Az, hogy az ügyletkötő személy az előbb §-ban megjelölt körhöz tartozik, - amint már említve is volt - csak valószínűsíti, hogy az általa kötött ügylet valóban reális és nem játékügylet, de a játékügylet kötését még nem zárja ki. Említve volt az is, hogy éppen a megengedett típushoz tartozó játékügyletek a többi ügyletektől igen nehezen különböztethetők meg. Éppen ezért a kereskedelmi forgalom biztonságának érdeke, de különösen a tőzsdei leszámolás rendjének fenntartása szükségessé teszi, hogy az ügyletkötésre jogosult személyek közt létesülő játékügyletek tekintetében - abból a feltevésből kiindulva, hogy az ily személyek közt játékügylet amúgyis ritkán fog előfordulni - ne alkalmaztassék a semmisséget megállapító rendelkezés, hanem az ilyen ügyletből eredő követelés csupán naturális obligációnak minősíttessék, amelynek a teljesítése hatályos és sohasem követelhető vissza.
A tőzsdei beszámoló rend szempontjából ennek az enyhébb elbánásnak az a jelentősége, hogy a tőzsdei leszámolásból a semmisnek nyilvánított ügyleteket akár az ügylet tiltott típusa alapján, akár az ügyletkötő személyek jogosultságának hiánya okából könnyen ki lehet hagyni, míg a játékügyletek, ha a leszámolásba be is vonatnak, legtöbbnyire már a követelések és tartozások kölcsönös kompenzálása folytán teljesítettnek lesznek tekinthetők és így utólagos zavart aránylag ritkán fognak okozni.
A játék megállapításának indiciumait a javaslat a bírói gyakorlattal (l. különösen a 182/1902. sz. kúriai határozatot a Döntvénytár 3. folyamának XXIII. évfolyamában 20. sorszám alatt) lényegben egyezően igyekszik óvatosan megállapítani, hogy egyfelől elkerülje a német törvénynek azt a hibáját, amely a tőzsdén elő sem forduló ügylettípust nyilvánít érvénytelennek, másfelől pedig, hogy a példaképpen felhozott indiciumok oly kiterjesztő értelmezésének is elejét vegye, amely gazdaságilag helyénvaló ügyleteket is játékügyletnek minősítene. Nem kívánja a javaslat játékügyletnek minősíteni különösen a malmok által köttetni szokott ú. n. árbiztosító jellegű ügyleteket.
De az ügyletkötésre jogosult felek közt kötött ügyleteket nem volna helyénvaló játékügyleteknek minősíteni akkor sem, ha az egyik fél szándéka valóban játékra irányult ugyan, a másik fél azonban ezt nem ismerhette fel. Az ilyen ügyletből eredő követelés bírói úton érvényesítésének kizárása a játszó félnek a másik felet teljesen kiszolgáltatná. Ha ugyanis a játszó fél nyerne, a másik fél előtt továbbra is elhallgatná a játék esetének megállapítására alkalmas körülményeket, ha viszont veszítene, a teljesítés alól a kifogás útján szabadulna és ekként a teljesítésre jóhiszeműen számító felet érzékenyen megkárosíthatná.
Hasonlóképpen a jóhiszeműség alapján rendezi a javaslat a játékügylet létesítésében közreműködő megbízott követelési jogát.
Gyakori eset a kereskedelmi forgalomban a követeléseknek forgatható értékpapírokkal - különösen váltóval - való fedezése. Az ily értékpapírok megszerzőjével szemben nem lehet érvényesíteni azt a kifogást, hogy a követelés, amelynek biztosítására vagy kiegyenlítésére az értékpapír kiállíttatott, bírói úton nem volt érvényesíthető. Éppen ezért ilyenkor azzal szemben kell az értékpapír alapján kötelezettnek védelmet biztosítani, akinek részére ő az értékpapírt kiállította.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a tőzsdebíróság általában idegenkedik attól, hogy a játék kifogásának tőzsdei ügyletből eredő követeléssel szemben helyt adjon. A tőzsdebíróságnak ez az irányzata igen érthető, ha arra gondolunk, hogy a tőzsdebíróságot a kereskedőszellem hajtja át, a kereskedelmi forgalomban pedig, amely egymásba kapcsolódó ügyletek hosszú sorozatából áll, az egyes ügyletek eredményének a játék kifogása folytán beálló kiesése mindig zavaróan hat. Kétségtelen ugyan, hogy a javaslatnak a játék esetét körvonalazó 44. §-a a tőzsdebíróságra is kötelező lesz, de éppen ennek a §-nak a rugalmas szövegezése mégis szükségessé teszi, hogy a bírói gyakorlat kialakítását ne a játék kifogását ellenszenvvel kezelő tőzsdebíróságra, hanem az ebben a kérdésben kétségkívül több objektivitás kifejtésére képes rendes bíróságra bízzuk. A bírói gyakorlat eddigi alakulása egyébként kellő garanciát nyujt arra, hogy a javaslat rendelkezése értelmében a tőzsdebíróság ítéletével szemben a felülvizsgálat gyakorlására rendelt rendes bíróság nem fog végletes álláspontot elfoglalni. A kifejtettek fokozott mértékben állanak azoknak az ügyleteknek a tekintetében, amelyeket a törvény tilt.
A tőzsdebíróság ítéletének érdemi felülvizsgálatát biztosítva sem lehetne a vázolt célt elérni, ha a feleknek választott bírósági kikötés útján mégis módjuk lenne a játékügyletek érdemi elbírálását a rendes bíróság ítélkezése alól elvonni. Éppen ezért az is szükséges, hogy a törvény a választott bíróságok ilytárgyú ítéleteit is érdemben felülvizsgálhassa.
A károsnak felismert ügyletek kötésének a javaslat 40. §-ában foglalt tilalmát hatékonyabbá tenni van hivatva a javaslatnak bírságot megállapító rendelkezése. E nélkül - különösen a 41. §-ban foglalt a mellett a rendelkezés mellett, amely az érvénytelen ügylet alapján teljesített tartozás visszafizetését sem teszi feltétlenül kötelezővé - maga az érvénytelenség megállapítása nem lenne elég erős eszköz a káros ügyletek leküzdésére. Az ily ügyleteknél közreműködő személyeket azonban méltánytalanul súlyosan érné a bírság abban az esetben, ha jóhiszeműen jártak el. Az ilyen rendelkezés a közvetítésre és egyéb közreműködésre hivatott személyeket a megbízóik viszonyainak és az eset körülményeinek oly rigorózus vizsgálatára kötelezné, amely éppen a legbecsületesebb és a leglelkiismeretesebb egyének továbbműködését igen megnehezítené, sőt lehetetlenné is tehetné.
A 49. §-hoz hasonló gondolatmeneten alapul a javaslatnak az a rendelkezése, amely a tartalmilag megengedett ügyletet nem jogosult féllel kötő személyt sem sujtja bírsággal jóhiszeműsége esetében.
A bírságot kiszabó bírósági határozatokat tájékoztatás nyujtása céljából a tőzsdetanácsnak és a kereskedelemügyi miniszternek a javaslat akkor is megküldeni rendeli, ha a határozat a tőzsdei ügyletkötésből kizáró rendelkezést nem tartalmaz. Ezzel a javaslat módot kíván nyujtani arra, hogy a tőzsde illetékes szervei a bírság következményeit fegyelmi úton is levonhassák. Más célja van a tőzsdei ügyletkötésből kizárást tartalmazó határozatok közlésének. A javaslat ugyanis az ily bírói határozat hatályosulását azzal kívánja biztosítani, hogy az ügyletkötésből kizárt személy ügyleteit - a korábban kötött ügyletek lebonyolításához szükségesek kivételével - tilosaknak és érvényteleneknek nyilvánítja s ezzel típusuktól függetlenül a 40. és 41. § hatálya alá vonja. A javaslat éppen ennek a tudomásnak a fontosságát ismeri el azzal is, hogy csak a kizáró határozatnak a tőzsdetanáccsal való közlése után kötött ügyleteket nyilvánítja érvényteleneknek.
Az érvénytelenséget megállapító rendelkezés a dolog természetéből folyóan nem nyerhet alkalmazást az olyan ügyletre, amelyet még a törvény életbelépése előtt, tehát oly időben kötöttek, amikor a felek az ügylet érvényességében megbízhattak. Hasonló elvnek kell érvényesülni a játék kifogásával megtámadható követelés tekintetében is. Ha azonban az ügyletkötésre adott megbízást a megbízott a törvény életbelépése előtt még nem teljesítette, a kapott megbízást a törvény életbelépésével visszavontnak kell tekintenie. A megbízott ilyen eljárása a megbízásra vonatkozó jogelvekkel is összhangban van, mert a törvény rendelkezései kétségkívül indokolják a megbízó utasításától való eltérést akkor, ha a megbízás teljesítése érvénytelen ügyletet vagy bírói úton nem érvényesíthető követelést eredményezni. (V. ö. Magánjogi Törvénykönyv javaslata 1619. §)
A V. fejezethez
Mezőgazdasági termeléssel foglalkozó lakosságunk köréből több ízben merültek fel panaszok a miatt, hogy egyes malmok indokolatlanul magas őrlési díjat és porlási százalékot számítanak fel. Ezeknek a panaszoknak az orvoslása, az őröltető közönség érdekeinek megóvása és a vámőrlés tekintetében a kívánatos rendnek a biztosítása ennek a fejezetnek a feladata.
Abból a célból, hogy a fogyasztókra a gabonajegy bevezetéséből folyóan a megokoltnál nagyobb drágulás ne legyen hárítható s hogy az elkerülhetetlen drágulás a teherviselőképességnek megfelelően oszoljék meg, nevezetesen, hogy az a liszt finomságához igazodjék és nagyobb mértékben érje a nulláslisztet, mint a főzőlisztet, főképpen pedig, hogy a kenyér drágítása elkerülhető legyen, fel kell a minisztériumot hatalmazni arra, hogy az őrlés útján nyert termékeknek és a kenyérnek az árát szükség esetén rendelettel megállapíthassa.
Számolni kell végül azzal a lehetőséggel, hogy rozskivitelünk továbbra is nagy nehézségekkel találja magát szemben. Elsőrendű gazdasági érdekek fűződnek ennélfogva ahhoz, hogy szükség esetén a belföldi rozsfogyasztást fokozni lehessen és hogy erre a célra a minisztérium megfelelő felhatalmazással rendelkezzék.
Ez a § felhatalmazza a minisztériumot, hogy az érdekeltek meghallgatása után rendelettel állapíthassa meg a malmok által felszámítható őrlési díjat és porlási százalékot, a kiőrlés útján nyert termékeknek és a kenyérnek árát.
A szedett őrlési díjakról bekívánt adatok azt tanusítják, hogy ezek tekintetében igen jelentékeny eltérések forognak fenn s hogy az elfogadható és a fennforgó viszonyok által megokolt őrlési díjak mellett tényleg olyan díjakat is szednek, amelyeket a fennforgó viszonyok semmi képpen sem indokolnak s amelyeket aránytalanul magasaknak kell tekinteni. Nyilvánvaló tehát, hogy a felmerült panaszok sok esetben megokoltak. Gondoskodni kell tehát arról, hogy a malmok által felszámítható őrlési díj és porlási százalék rendelettel megállapítható legyen s hogy a megállapítottnál magasabb őrlési díjat vagy porlási százalékot felszámító molnárok ellen megfelelő megtorlás legyen alkalmazható.
A szabadverseny sok helyen nem szabályozhatja a díjakat, mert a közönség egy-egy malomra van ráutalva. De egy méltányosan megállapított őrlési díj érdeke a vámőrlő malmoknak is, mert csak ez biztosíthatja a nyugodt üzletmenetüket.
Az őröltetők érdekeinek megóvásán felül a vámőrlő malmok ellenőrzésének szempontjai is megkívánják, hogy az őrlési díjak és a porlási százalék egységes elvek szerint legyenek megállapítva, mert ez az ellenőrzést lényegesen egyszerűbbé teszi, ami magukra a vámőrlő malmokra is előnyös.
Ami a kenyér árának alakulását illeti, rá kell mutatni arra, hogy a kenyérárak nem minden esetben követték a gabonaárak esését. Az áralakulásnak olyannak kell lennie, hogy a kenyérárak ne emelkedjenek, hogy a főzőliszt ára csak kisebb mértékben, a nullásliszt ára pedig nagyobb mértékben emelkedjék. Remélhető, hogy ez a cél a minisztériumnak az áralakulásba való beavatkozása nélkül is elérhető s ez volna a kívánatos. Arra az esetre azonban, ha ez nem következnék be, nem lehet elkerülni azt, hogy a minisztérium az említett felhatalmazást igénybe vegye.
Mindezek a rendelkezések a szakasz kifejezett rendelkezése szerint csak az érdekeltek meghallgatása után adhatók ki. Az érdekelteknek tehát módjukban lesz álláspontjuk előterjesztésére és szakszerű megvilágítására.
A rozsfogyasztás emelésére legközvetlenebb eszköz annak elrendelése, hogy kenyeret búzalisztből csak rozslisztnek hozzákeverésével szabad iparszerűen előállítani. Ennek a keverésnek előírása által rozsfogyasztásunkat hozzávetőleg 400,000 q-val lehetne emelni. A rozsliszt keverésének elrendelése a foganatosított próbasütésekből kitűnően nem ütközik akadályokba. Bizonyos minőségű rozslisztet hozzá lehet a búzaliszthez keverni, a nélkül, hogy a keverést akár a szakember is észrevenné. Felmerült az az aggály, hogy a rozsliszt keverésének elrendelése hátrányosan érintené a burgonyafogyasztást, mert a kevert liszthez nem lehet burgonyát hozzáadni. Ez az aggály nem bizonyult helytállónak, mert megállapítást nyert, hogy az olyan búzaliszthez, amelyhez húsz százaléknál több rozsliszt nincsen hozzákeverve, nehézség nélkül lehet burgonyát hozzáadni.
Rozsfogyasztásunknak az említett módon leendő fokozása érdekében adja ez a szakasz a minisztériumnak azt a felhatalmazást, hogy a kenyér iparszerű előállításánál a búzaliszthez rozslisztnek hozzákeverését tehesse rendelettel kötelezővé s hogy egyszersmind megállapíthassa azt is, hogy a keverést minő arányban és minőségben kell foganatosítani.
A IV. fejezethez
Gondoskodni kell egyes jogviszonyoknak olymódon való szabályozásáról, hogy a gabonajegy bevezetése által egyik felet se érje méltánytalan megterhelés azon elvnek szem előtt tartásával, hogy a gabonajegy a termelés érdekében hozatott be.
Módot kell nyujtani továbbá a kormánynak arra is, hogy a búza és rozs értékesítésével és árszabályozásával kapcsolatos intézkedések költségeihez szükség esetén állami támogatással hozzájáruljon.
A gabonajegy bevezetése következtében felmerülhet, hogy olyan jogviszonyoknál, amelyekben az egyik fél szolgáltatását búzában vagy rozsban köteles teljesíteni, ez a fél méltánytalanul megterheltetnék. Az ilyen jogügyletek sokfélesége folytán ez a kérdés az összes felmerülhető esetekben magában a törvényben nem nyerhet rendezést, hanem azt, amennyiben már maga a törvény nem rendelkezik, a kormányrendeleti szabályozásra kell bízni. A megfelelő felhatalmazást ez a szakasz tartalmazza azzal, hogy a szabályozás a törvényjavaslat azon elvének szemelőtt tartásával történjék, hogy a gabonajegy bevezetésével előálló előny a termelőt illeti meg.
Az ebben a szakaszban foglalt felhatalmazás arra irányul, hogy a búza és rozs értékesítésével és árszabályozásával kapcsolatos kiadások fedezete feltétlenül biztosítható legyen.
