A költségvetés kiadásainak csökkentése, valamint a szolgálat érdeke megkívánja azt, hogy a m. kir. honvédség, vámőrség, folyamőrség, csendőrség és méneskar tagjainak, továbbá a m. kir. államrendőrség fegyver és egyenruha viselésére jogosult tagjainak, orvosainak és detektívjeinek, valamint a szerzett jogon katonai rendszerű illetmények élvezetében álló egyéneknek szellemi és testi ereje a teljesítőképesség legszélső határáig igénybevétessék. E célból a tényleges szolgálat tartama negyven évre emeltetik fel olyképpen, hogy az egyes rendfokozatokban (rangosztályokban, fizetési osztályokban stb.) töltött várakozási idők aránylagosan meghosszabbíttatnak és az előléptetés feltételeinek szigorítása folytán az említett testületek tagjai a magasabb fokozatokba később fognak jutni. Ezáltal meg fog szűnni az a helyzet, hogy a magas rendfokozatokban idő előtt bekövetkezett kényszerű nyugállománybahelyezések folytán a nyugdíjteher évről-évre szaporodjék, sőt azáltal, hogy az érdekeltek később kerülnek abba a helyzetbe, hogy teljes nyugdíj élvezése mellett a tényleges szolgálatból kiléphessenek, a visszatartott előlépés és meghosszabbított szolgálati idő következtében a nyugállományúak száma tetemesen csökkenni fog. Ennélfogva a jövő költségvetésekben a nyugdíjteher apadására lehet számítani.
A tényleges szolgálati időnek meghosszabbítása azonban nem érintetné az illetékes miniszternek azt a jogát, hogy a szolgálati szempontból nem alkalmasakat felülvizsgálat útján már korábban is nyugalomba helyezze.
A negyvenévi tényleges szolgálatra való áttérés azonban csakis az említett testületek tagjainak jobb anyagi helyzetbejuttatásával valósítható meg.
E pótdíj rendszeresítésével történik gondoskodás arról, hogy az említett testületek tagjai az eddiginél hosszabb szolgálati kötelezettség és kedvezőtlenebb előlépés mellett hivatásukat fokozottabb munkával, az ország gazdasági viszonyaival számolva, azonban anyagi gondoktól lehetőleg mentesen tölthessék be.
A rendszeresített létszám szigorú betartása mellett, továbbá az előléptetési feltételek szigorítása folytán elő fog állni az a helyzet, hogy egyesek rendfokozatukban (rangosztályukban, fizetési osztályukban) hosszabb időt lesznek kénytelenek eltölteni, ezért szükséges az is, hogy az ilyenek részére korpótdíj is rendszeresíttessék.
A pótdíj (korpótdíj) rendszeresítésével kapcsolatban az eddig különböző címeken élvezett mellékjárandóságok megszűnnek, a pótdíjnak (korpótdíjnak) a rendszeresítése tehát az eddigi helyzettel szemben lényeges kiadási többletet nem fog jelenteni. Az 1930/31. évi állami költségvetési előirányzat már a pótdíjaknak (korpótdíjaknak) számításbavétele mellett állíttatott össze, s így a tervezett pótdíjak (korpótdíjak) a költségvetés keretén, illetőleg a törvény 9. §-ában meghatározott kereten belül fedezetet nyernek.
Ez a szakasz hatalmazza fel a kormányt, hogy a szakaszban említett testületek tagjai részére pótdíjat s egyes esetekben kárpótdíjat állapíthasson meg.
Kimondja továbbá ez a szakasz, hogy a pótdíjnak (korpótdíjnak) mértékét, engedélyezésének feltételeit és az ezzel kapcsolatos rendelkezéseket a m. kir. minisztérium rendelettel állapítja meg, amely rendelet egyidejűleg intézkedni fog aziránt is, hogy az eddig rendszeresített egyes pótdíjak (pótlékok) megszüntettessenek.
Abból a célból, hogy az említett testületek tagjai hivatásukat abban a tudatban teljesíthessék, hogy nyugállományukba tartozásuknak lényegesen megrövidült idejében megélhetésük szintén biztosítva van, szükséges, hogy a jelen törvényjavaslat alapján rendszeresítendő pótdíjak (korpótdíjak) a nyugellátás szempontjából a törvényjavaslat 2. §-ában említett esetekben beszámíttassanak.
Azok a szempontok, amelyek a tényleges szolgálatban állókra és nyugdíjasokra indokolttá teszik a pótdíjnak (korpótdíjnak) a rendszeresítését, szükségessé teszik, hogy az alkalmazottak hátramaradottjai is jobb anyagi helyzetbe juthassanak, kárpótlásul azért, hogy a férj (atya) a tényleges szolgálatban az eddigi helyzettel szemben a jövőben csak alacsonyabb rendfokozatot (állást) fog elérhetni.
Ezt célozza a 3. § annak a kimondásával, hogy a hátramaradottak ellátási díjainak megállapításánál az ott felsorolt esetekben a pótdíj (korpótdíj) is figyelembe vétessék.
Az 1. § (1) bekezdésében említett testületek legénységi állományú egyéneinél, illetőleg ezeknek özvegyeinél az ezidőszerint érvényben álló 1925. évi 7000. M. E. számú rendelet 104. pontja szerint a havizsoldon felül a közétkezési pénzből 20 P 40 fillér is alapul szolgál az ellátási díjak megállapításánál. Tekintettel azonban arra, hogy jövőben az említett egyéneknél és ezeknek hátramaradottjainál a havizsoldon felül, meghatározott feltételek esetén, a pótdíj is nyugdíjba beszámítható járandóságot fog képezni, szükségessé vált annak a kimondása, hogy a közétkezési pénznek említett részösszege az ellátási díjaknak a megállapításánál figyelmen kívül marad.
Ez a szakasz juttatja kifejezésre a kormánynak azt a szándékát, hogy a tényleges szolgálati idő negyven évre emeltessék fel, a nélkül, hogy a szolgálati idő számítása tekintetében érvényben álló törvényes rendelkezéseket megváltoztatná.
A rendelkezésnek lényege, hogy az a körülmény, hogy valaki a beszámítható javadalmazással egyenlő összegű nyugdíjra igénytadó szolgálati idejét már betöltötte, egymagában nem szolgálhat alapul arra, hogy az illető akár saját kérelmére, akár hivatalból nyugalomba helyeztessék, hanem ezenfelül még vagy a hatvanadik életévét kell betölteni vagy pedig szolgálatképtelennek kell lennie.
Bármilyen más megoldás esetén vagy a már szolgálatban levőknek szerzett jogait kellett volna bántani vagy pedig a rendelkezést csak az ezután szolgálatbalépőkre alkalmazni, úgyhogy a hatása a rendelkezéseknek csak negyven év mulva jelentkezett volna.
A tervezett rendelkezéssel a nyugdíjazások korlátoztatni fognak, úgyhogy ezáltal is lehet a nyugdíjterhek csökkenésére számítani.
Az 5. § az 1921:XXXII. tc., vagyis a katonai nyugdíjtörvény hatálya alá tartozókra nézve mondja ki a fentebb említett korlátozást, az 1912:LXV. tc., vagyis a polgári nyugdíjtörvény hatálya alá tartozókra nézve az említett korlátozás tehát nem terjed ki, az ezekre is kiterjedő hasonló rendelkezésekről a kormány külön törvényjavaslat útján kíván gondoskodni.
Az 1912:LXV. tc. 42. §-ának ötödik és 55. §-ának negyedik bekezdése a m. kir. államrendőrség és a m. kir. csendőrség legénységi állományú egyéneinek, illetőleg ezek özvegyeinek azt a kedvezményt biztosítja, hogy részükre - szolgálati idejükre való tekintet nélkül - a beszámítható javadalmazásnak teljes összegével felérő nyugdíját kell, illetőleg özvegyi nyugdíjat lehet megállapítani abban az esetben, ha az említett legénységi állományú egyén minden kétséget kizárólag az ellenszegülőkkel folytatott harcban vagy más, a szolgálat teljesítése közben vagy a miatt ért orvtámadás folytán szerzett sérülés következtében vált mindennemű állami szolgálatra teljesen képtelenné, vagy az említett okokból vesztette életét.
Tekintettel arra, hogy a m. kir. csendőrségnek rangosztályba sorozott havidíjasai, valamint a m. kir. államrendőrségnek fegyver és egyenruha viselésére jogosított tagjai és detektívjei a közbiztonság és közrend védelmében testi épségüket és életüket veszélyeztetik, nagyon indokolt, hogy az említett alkalmazottak és azok özvegyei a nyugellátás szempontjából ugyanolyan elbírálás alá essenek, mint a m. kir. államrendőrségnek és csendőrségnek fegyver alatt szolgáló legénységi állományú egyénei, illetőleg ezeknek özvegyei.
Az 1912:LXV. tc. 42. §-ának második bekezdése értelmében azt az alkalmazottat, akinek teljes szolgálatképtelenségét a szolgálat teljesítése közben vagy a szolgálat teljesítéséből kifolyólag szenvedett baleset vagy más rendkívüli esemény idézte elő, az utoljára élvezett beszámítható javadalmazás teljes összegével egyenlő nyugdíjban lehet részesíteni, de csak abban az esetben, ha az ilyen alkalmazott a nyugdíjra igényt adó legkisebb szolgálati idejét már betöltötte.
Minthogy a m. kir. csendőrségnek és pénzügyőrségnek tagjai, továbbá a m. kir. országos büntetőintézeteknek (bírósági fogházak őrszemélyzetének), valamint a m. kir. államrendőrségnek fegyver és egyenruha viselésére jogosított tagjai és detektívjei szolgálatukat számos esetben testi épségük veszélyeztetésével kénytelenek ellátni s így igen sok esetben már a nyugdíjra igényt adó legkisebb szolgálati idő előtt válnak - a szolgálat teljesítése közben vagy abból kifolyólag szenvedett baleset következtében - szolgálatképtelenekké, a javaslat 7. §-ának (1) bekezdése - rendkívül méltánylást érdemlő esetekben - lehetővé teszi, hogy az említett egyének részére a tényleges szolgálatban utoljára élvezett beszámítható javadalmazás teljes összegével felérő nyugdíj engedélyeztessék akkor is, ha az illető a nyugdíjra igényt adó legkisebb szolgálati idejét még nem töltötte be. Ezt a kedvezményt azonban az (1) bekezdés a teljesen szolgálatképtelenné vált egyének közül csak azok részére biztosítja, akik az elszenvedett baleset vagy más rendkívüli esemény következtében teljes munka- és keresetképtelenekké váltak.
A (2) bekezdésben a magasabb ellátás megállapításának feltételeire vonatkozó rendelkezések teljesen megfelelnek az 1912:LXV. tc. 42. §-ának hatodik bekezdésében foglalt határozmányoknak.
A (3) bekezdésben foglalt rendelkezés kedvezőbb elbánásban kívánja részesíteni az (1) bekezdésben felsorolt körülmények következtében elhalt alkalmazottnak özvegyét azáltal, hogy részére az érvényben álló szabályok szerint megállapítható 50%-os özvegyi nyugdíj helyett a férj fizetésének teljes összegével felérő özvegyi nyugdíj engedélyezését teszi lehetővé.
A (4) bekezdésben a magasabb ellátás megállapításának feltételeire vonatkozó rendelkezések megfelelnek teljesen az 1912:LXV. tc. 55. §-ának ötödik bekezdésében foglalt határozmányoknak.
Az (5) bekezdésben foglalt rendelkezés módot ad arra, hogy az (1) bekezdésben említett körülmények következtében elhalt alkalmazottnak özvegye újbóli férjhez menetele esetén a részére a jelen szakasz alapján megállapított özvegyi nyugdíj 50%-át kitevő ellátásban továbbra is meghagyassék. Ezáltal megkönnyítenők az ilyen özvegyeknek újabbi férjhezmenését.
A 8. § szerint a törvényjavaslat 2., 3. és 6. §-aiban foglalt rendelkezések - az eddigi gyakorlatnak megfelelően - nem terveztetnek visszamenő hatállyal, vagyis ezek a rendelkezések nem nyernének alkalmazást a törvény hatálybalépte előtt a tényleges szolgálatból kivált egyénekre, illetőleg hátramaradottaikra. Az említett kedvezményeknek kiterjesztése ugyanis az amúgy is nagy nyugdíjterheknek további tetemes emelkedését vonná maga után, ezt pedig feltétlenül kerülni kell.
Kivételt kellett azonban tenni a törvényjavaslat 7. §-ában foglalt rendelkezések tekintetében, amelyek - figyelemmel a közelmultban előfordult néhány esetre - egészen kivételesen alkalmazhatók, ha eziránt az érdekeltek az 1930. év végéig kérelmet terjesztenek elő.
A törvényjavaslat 1. §-ában említett pótdíjaknak a rendszeresítése szükségessé teszik, hogy a m. kir. államrendőrség tagjai részére eddig rendszeresítve volt felügyeleti, ellenőrzési stb. díjak is az állam bevételei között számoltassanak el, mert csak ebben az esetben lehet az államháztartásnak megterhelése nélkül a m. kir. államrendőrség fegyver és egyenruha viselésére jogosított tagjai, orvosai és detektívjei részére pótdíjat engedélyezni.
