1930. évi XXXVI. törvénycikk indokolása

a Törökországgal 1930. évi május hó 21-én Ankarában kötött Kereskedelmi Egyezmény becikkelyezéséről

Általános indokolás

Törökországgal 1926. évi december hó 20-án kötöttük első - mindkét részről való tarifális mérsékléseket is tartalmazó - kereskedelmi egyezményünket és ezt az egyezményt az 1927:XXVI. törvénycikkbe iktatván, az ugyanazon évi szeptember hó 26-án lépett életbe.

Törökország azonban időközben - a lausannei békeszerződés határozmányai által megszorított vámpolitikai cselekvési szabadságát az 1928. esztendőben visszanyervén - vámtarifáját erős vámvédelmi célzattal teljesen átdolgozta s ezt az új tarifát 1929. évi október hó 1-én életbeléptette és egyúttal kereskedelempolitikai egyezményét sorra felmondotta, így a Magyarországgal kötöttet is folyó évi március hó 26-i lejárattal. Egyszersmind azonban készségét nyilvánította a török kormány arra, hogy velünk való kereskedelempolitikai viszonyát újabb egyezmény létesítése révén mielőbb rendezze.

Már az előzetes diplomáciai megbeszélések során az a vélemény alakult ki, hogy a két ország kölcsönös áruforgalmának az utóbbi esztendők folyamán észlelt alakulására való tekintettel legcélszerűbb lenne csupán egy mindkét fél számára a legnagyobb kedvezményi elbánást biztosító egyezmény megkötésére szorítkozni. A tárgyalások ennek megfelelő mederben folytattatván, a jelen törvényjavaslatban becikkelyezni kért új egyezmény kölcsönösen a legnagyobb kedvezmény elve szerinti elbánást biztosítja. Ezenfelül azonban a török eredetű „Sultanié” mazsolaszőlő számára biztosítottuk a görög korintusi száraz szőlő érvényben lévő 12 (Tizenkettő) aranykoronás kedvezményes vámját, míg Törökország a magyar szalámi számára autonóm vámjának 33 1/3%-kal történő leszállítását adta meg, s ezenkívül a korábbi egyezményben részünkről a m. kir. dohányjövedék terhére vállalt évi 600,000 (Hatszázezer) kg-os dohányvásárlási kötelezettség évi 500,000 (Ötszázezer) kg átvételének kötelezettségére mérsékeltetett.

Törökországgal való árucserénk egyébként már az első egyezmény tartama alatt is szépen fejlődő irányt mutatott, s remélhetőleg - az új török vámtarifa jelentősen felemelt tételei dacára is - a most becikkelyezésre kerülő egyezmény hatálya alatt továbbra is kielégítően fog alakulni.