1931. évi I. törvénycikk indokolása

a fertőző betegségek elleni védekezés tárgyában 1928. évi február hó 22-én Belgrádban kelt magyar-szerb-horvát-szlovén egyezmény becikkelyezéséről * 

Általános indokolás

A pestis, a kolera, a sárgaláz, a kiütéses tífusz és a himlő ellen való védekezés tárgyában kötött, Párizsban 1926. évi június hó 21-én kelt nemzetközi egyezmény több rendelkezése, így 9. Cikke és 62. Cikke azt az ajánlást tartalmazza, hogy a szomszédos államok a határszéli vagy szoros kereskedelmi érintkezésben álló területekre nézve egymással különleges megegyezéseket létesítenek és kivételes intézkedéseket foganatosítanak az említett egyezménnyel szabályozott fertőző betegségek ellen való védekezés szempontjából; az idézett nemzetközi egyezmény szerint ajánlatos továbbá ezeknek a különleges rendszabályoknak végrehajtására vonatkozólag is különös megegyezések létesítése.

Ez a nemzetközi egyezmény adta meg a lökést arra, hogy Magyarország és a Szerb, Horvát és Szlovén, Királyság kormányai között már évekkel ezelőtt megiydult tárgyalások befejezéshez jussanak és ennek a nemzetközi egyezménynek kiegészítésére és pótlására a két állam között megegyezés létesüljön.

A megegyezés erősen kiterjeszti a párizsi egyezmény körét, amennyiben a két kormánynak kölcsönös értesítési kötelessége kiterjed még hat más fertőző betegségre is. A szomszédos területek egészségügyi hatóságai pedig egymást tizenhat, az emberekre veszedelmes emberi és állati fertőző betegségnek saját területükön fellépéséről közvetlenül értesítik.

Az egyezmény részletesen szabályozza forgalom szükségtelen zavarása nélkül, de a közegészségügyi érdekek teljes megóvásával a határszéli forgalomban a fertőtlenítést és lehetőséget ad arra, hogy a közegészségügyre ártalmas vagy fertőzés szempontjából gyanús elemekkel szemben minden esetben megelőző rendszabályok legyenek foganatosíthatók. Végül módot ad arra is az egyezmény, hogy a szerződő államok egymást járvány esetében közvetlenül támogassák és a másik fél területén uralkodó közegészségügyi állapotokról a saját követségükhöz beosztott egészségügyi szakértők útján állandóan tájékozódjanak.

Az egyezményt a két kormány képviselői folyó évi február hó 22-én Belgrádban aláírták.