1931. évi XI. törvénycikk indokolása

a trianoni szerződésből folyó kötelezettségekre vonatkozó egyezmények becikkelyezéséről * 

Általános indokolás

A Nemzetek Szövetsége 1928 szeptember hó folyamán tartott közgyűlése alkalmával a német kormány képviselői felvetették a Rajna-vidék kiürítésének a kérdését. Az ülésen résztvett államok, nevezetesen: Belgium, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Japán képviselői, a kérdés tárgyalásába nem bocsátkoztak, hanem függővé tették ennek a kérdésnek tárgyalását a német jóvátételi fizetések végleges rendezésétől. Az említett államok képviselői 1928. szeptember 16-án Genfben megállapodtak abban, hogy a német jóvátételi kérdés végleges rendezése iránti javaslattétel céljából egy szakértőkből álló bizottságot küldenek ki azzal a feladattal, hogy ebben a kérdésben az előbb említett hatalmak elé javaslatokat terjesszen.

Ez a szakértő bizottság Párizsban tartotta ülését és működésének eredményéről 1929 június 7-én beterjesztett jelentésében számolt be (Young-tervezet). A szakértőknek e jelentése az előbb felsorolt érdekelt hatalmak által. Hágában tartott konferencián vétetett tárgyalás alá és az 1929. évi augusztus hó 31-én felvett jegvzőkönyvvel elfogadtatott. A szakértői jelentés külön fejezetben foglalkozik a mult likvidálásának kérdésével. A szakértői bizottság annak a véleményének ad többek között kifejezést, hogy a Németországra nézve felállított új fizetési tervezet szükségképpen magával hozza a jóvátételekre vonatkozó egyetemleges kötelezettségnek egyrészt Németország, másrészt Ausztria, Magyarország és Bulgáriával szemben való megszüntetését. Javasolja továbbá a szakértői bizottság, hogy a Hitelező Hatalmak mondjanak le azoknak a versaillesi szerződés 261. szakaszában megjelölt követeléseknek a behajtásáról, amelyeket Németország támaszt volt szövetségesei ellen. Végül javasolja a szakértői bizottság, hogy a háború következményeképpen felmerült és még rendezetlen pénzügyi kérdések a nemzetközi együttműködés fejlesztése érdekében minél előbb rendeztessenek, s az ő munkája akként egészíttessék ki, hogy az új tervnek hatályba lépésétől számított egy év alatt rendeztessének az ú. n. utódállamokkal szemben fennálló azok a követelések is, melyek a levált területeken levő állami javakból és a felszabadítási tartozásból erednek. A szakértői bizottság most ismertetett javaslata alapján a hágai konferencia 1929 augusztus 31-én kelt zárójegyzőkönyvében felkérte az érdekelt államokat, hogy nevezzenek meg két-két megbízottat abba a bizottságba, amely foglalkozni fog a levált területeken levő állami javakkal és a felszabadítási tartozásokkal, úgyszintén Ausztria, Bulgária és Magyarország kötelezettségeinek a kérdésével akként, hogy amennyiben ez a bizottság az osztrák bolgár és magyar állam kötelezettségeivel fog foglalkozni, ezek az államok meg lesznek híva, hogy a bizottság tárgyalásaiban, amennyiben az ő érdékeikről van szó, két-két képviselővel vegyenek részt. Ez a bizottság tárgyalásait Párizsban 1929. évi szeptember hó végén kezdette meg. A bizottság üléseire a magyar kormány meghivatván, kiküldte a tárgyalásokra megbizottjait. A magyar kormány tudatában annak, hogy a magyar állam kötelezettségei alatt elsősorban Magyarországnak jóvátételi kötelezettsége értendő, a bizottság részére egy emlékiratot készített, melyben részletes adatokkal vázolta Magyarországnak pénzügyi és gazdasági helyzetét és oda konkludált, hogy Magyarország a jelenlegi viszonyok között azon a jóvátételi kötelezettségen felül, amely a Jóvátételi Bizottságnak 1924. évi február hó 21-én 2,797/II. szám alatt hozott határozata szerint 1943. év végéig fizetendő összesen 200 millió aranykoronában van megállapítva, újabb jóvátételi kötelezettséggel meg nem terhelhető. A magyar kormány a bizottság felhívására ezt a kívánságát a bizottságnak rendelkezésre bocsátott és külön e tárgyalásokra összeállított részletes statisztikai anyaggal támogatta.

A tárgyalások során mind amellett Magyarországgal szemben azt a követelést támasztották hogy 1943. után is teljésítsett jóvátételi fizetéseket, továbbá, hogy mondjon le állampolgárai nevében a trianoni békeszerződés 63. és 250. Cikkeiben biztosított jogokról, amelyek a magyar állampogárok levált területeken levő vagyontárgyainak a védelmét biztosítják. Ezt a követelést a magyar kormány határozottan visszautasította. Hanem ezzel szemben leszögezte, hogy, amennyiben a békeszerződésből és a fegyverszüneti szerződésből folyóan Magyarországra nehezedő nem jóvátételi, hanem egyéb kötelezettségek szemben az őt megillető követelésekkel valamelyes passzív saldót mutatnának, és ezt egy átalányösszeg fizetésével megválthatná, ez elől nem zárkóznék el és hogy e célból hajlandó 1943. év után évi átalányösszegeket fizetni. Természetesen e javaslat ragaszkodott ahhoz, hogy egyrészről jóvátételre további fizetéseket Magyarország nem teljesít és másrészről, hogy épségben kell tartani a döntőbírósági elvet, amelyen változtatni a magyar kormánynak magának a trianoni szerződésnek megváltoztatása nélkül nincs módjában. A magyar kormánynak ez a javaslata viszont a párizsi tárgyalásokon képviselt hatalmak részéről nem talált elfogadásra, úgyhogy az említett bizottság párizsi tárgyalásai eredmény nélkül végződtek. A kérdés végleges rendezése az 1930. év januárjában összeülő második hágai konferencia részére tartatott fenn, amelyre a magyar kormány szintén meghívást kapott.

A magyar kormány ezen a második hágai konferencián egy e célra összeállított igen gazdag anyaggal a leghatározottabban képviselte a párizsi bizottság előtt már elfoglalt ama álláspontját, hogy Magyarorazág újabb jóvátételt nem vállalhat és legfeljebb csak arról lehet szó, hogy a békeszerződésből folyó egyéb kötelezettségeknek végleges megváltására átalányösszeget fizet. A hágai konferencián résztvevő hatalmak azonban újból azt kívánták, hogy a magyar jóvátétel és a Magyarországot a trianoni szerződésből kifolyólag terhelő egyéb pénzügyi kötelézettségek kérdésén kívül rendeztessék a magyar állampolgárok részéről az utódállamok ellen a trianoni szerződés 63. és 250. szakaszából kifolyólag támasztott és a vegyes döntőbíróságok előtt perelt követelések kérdése is.

A magyar kormány hosszas ellenállása után komolyabb pénzügyi és külpolitikai hátrányok nélkül a hágai tárgyalásokon már nem térhetett ki az elől, hogy a pénzügyi kérdéseken kívül egyidejűleg a magyar állampolgároknak a vegyes döntőbíróságok előtt érvényesített igényeire vonatkozó kérdések is tárgyaltassanak. De a magyar kormány e tekintetben kijelentette, hogy ezekbe a kérdésekbe csak annyiban mehet bele, amennyiben azok perenkívüli békés rendezés jellegével bírnak és már bekövetkezett nemzetközi nehézségek elsimítását célozzák, és e határon túl oly rendezésekbe, melyek a békeszerződés kötelező rendelkezései módosításának jellegével bírnának vagy a magánosok ügyeit, ott, ahol azok államok közötti nehézségek forrásává nem váltak, államközi ügyekké emelnék, nem tudna belemenni, és e mellett ragaszkodnia kell ahhoz is, hogy az állami pénzügyi kérdések a magánosok eme ügyeitől függetlenül nyerjenek megoldást. A hágai értekezlet vezetői e szempontokat elfogadták. A pénzügyi kérdések a vegyes döntőbíróságok előtt érvényesített perek kérdésétől függetlenül és teljesen külön egyezményben, mai I. Egyezmény, mely az osztrák és bolgár hasonló egyezmények mintájára készült, nyertek megoldást. A magyar kormánynak sikerült arról is meggyőzni a szövetséges és társult hatalmakat, hogy Magyarország nem képes és nem köteles több jóvátételt fizetni, mint amelyre a Magyarország pénzügyi rekonstrukciója alkalmából kötelezettséget vállalt, továbbá, hogy az egyéb függő kötelezettségek ném országról-országra, hanem átalányszerűen rendezendők. Ezen az alapon szövegeztettek meg Magyarország békeszerződésből folyó kötelezettségeinek rendezésére vonatkozó fent hivatkozott pénzügyi egyezmény rendelkezései.

A pénzügyi egyezmény vagy I. egyezmény

(Hágában még IV. Függelék.)

Ennek főelvei a következők:

1. Magyarországot a már megállapított 200 millió aranykorona jóvátételen felül további jóvátételek nem terhelik.

2. Magyarország a békeszerződésből, a fegyverszüneti szerződésből és a kiegészítő szerződésekből folyólag ellene támasztható összes kötelezettségeknek teljes és végleges törlesztésére 1944-től kezdve 23 éven át esedékes 13 és 1/2 millió aranykorona átalányösszeget fizet. Ez az az összeg, mely a trianoni szerződésből folyó nem jóvátételi, hanem egyéb tartozásaink kiegyenlítése féjében hosszas tárgyalások után megállapíttatott.

3. Magyarország visszanyeri pénzügyi szuverénitását azáltal, hogy a trianoni szerződés 180. Cikkében a szövetséges és társult hatalmak javára Magyarország összes vagyonára és jövedelmeire megállapított zálogjog véglegesen megszűnik.

4. Megszűnik a pénzügyi rekonstrukció alkalmával felállított ellenőrzőbizottságnak a működése is.

5. A szövetséges és társult hatalmak lemondanak arról, hogy a magyar állampolgároknak a békeszerződés életbeléptekor területeiken levő javait, jogait és érdekeit ezentúl is felszámolják, illetve visszatartsák.

6. A szövetséges és társult hatalmak lemondanak azoknak a követeléseknek a behajtásáról, amelyek Magyarországot volt szövetségeseivel szemben terhelik és amelyek a Jóvátételi Bizottságra voltak ruházandók, viszont Magyarország is lemond a volt szövetségesei ellen fennálló követeléseiről.

7. A Jóvátételi Bizottság megszűnik és teendői a szükséges mérvben a Nemzetközi Fizetések Bankjára ruháztatnak át.

A többi Egyezmények főelveire lentebb térünk ki. Itt megemlítjük, hogy a hágai értekezleten voltaképpen csak egy bevezető egyezmény lett a magyar ügyekre vonatkozóan aláírva és ez is csak kormányok és nem államok közötti kötelezettséget involvált egyelőre és egyetlen lényeges rendelkezése az volt, hogy az idő rövidsége miatt teljes részletességgel ki nem dolgozott megállapodások, melyek négy Függelék néven a bevezető egyezményhez csaltotattak, Párizsban fognak egy szövegező bizottságban véglegesen megszövegeztetni azzal, hogy, amennyiben nincsen egyetértés a végleges szöveg tekintetében, az érdekelt Hatalmak alávetik magukat Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország egyhangú döntésének.

Ez a szövegező bizottság Párizsban 1930 február 5-én összeült és 1930 április 28-val befejezte működését. Működésének eredményei: 1. egy új bevezető egyezmény, mely hivatalosan Préambule nevet visel, új főrendelkezései az Egyezmények megerősítésének és életbe lépésének feltételeire és mikéntjére vonatkoznak; 2. a pénzügyi, ú. n. I. Egyezmény; 3. az agrárügyekre és a vegyes döntőbíróságokra vonatkozó, ú. n. II. Egyezmény; 4. az agráralap szervezetére és működésére vonatkozó, ú. n. III. Egyezmény; 5. a más mint agrárperekben, esetleg pervesztés Kis-Entente-államok segélyezésére a Nagy-Hatalmak által alkotott ú. n. B-alapra. vonatkozó, ú. n. IV. Egyezmény, mely utóbbinál Magyarország nem szerződő fél. Ezen Egyezmények Hágában még a következő megjelölést viselték:

Párizsban Hágában
I. Egyezmény = IV. Függelék.
II. Egyezmény = I. Függelék.
III. Egyezmény = II. Függelék.
IV. Egyezmény = III. Függelék.

Visszatérve a legfontosabb, ú. n. Pénzügyi vagy I. Egyezményre, ennek végleges szövege a többi Egyezményekkel együtt Párizsban 1930 április 28-án lett aláírva és várja együttes megerősítését a többi Egyezményekkel a bevezető Egyezményben megállapított megerősítési rendelkezések értelmében. E rendelkezések a következők:

«A megerősítő okiratok letételéről az első jegyzőkönyv akkor fog felvétetni, amidőn az Egyezményeket egyfelől Magyarország, másfelől a következő hat Hatalom, úgy mint Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia, valamint egy az öt következő Hatalom közül, úgymint Belgium, Görögország, Japán, Lengyelország és Portugália, megerősítették.»

„Emez Egyezményeket oszthatatlanul egybetartozóknak kell tekinteni és mint ilyeneket kell megerősíteni.”

Ez az utóbbi rendelkezés a bevezető egyezmény egyéb rendelkezéseiből kivehetően úgy értendő, hogy minden állam csak az általa aláírt Egyezményeket tartozik együttesen és elválaszthatatlanul megerősíteni. Magyarország a IV. Egyezménynél és néhány pótmegállapodásnál, melyeket a Hitelező Hatalmak vagy azok egy része egymás között kötöttek, nem lévén szerződő fél, ezek megerősítése Magyarország részéről nem is foglal helyet. Ez utóbbi egyezmények Magyarországra nézve idegenek lévén, a magyar kormány azokat a magyar törvényhozás elé megerősítés végett nem terjesztheti, ismertetésükre azonban kész.

A Pénzügyi Egyezmény végleges szövege változatlanul érvényben tartja a hágai tárgyalások során a IV. Függelékben lefektetett és elfogadott alapelveket. Pótolja azonban a hágai szövegben mutatkozó hiányokat és tisztázza a hágai szövegnek ama rendelkezéseit, amelyek félreértésre adhattak volna okot.

A párizsi megegyezés által kétségkívül rendezettnek tekinthető, hogy Magyarország végleg szabadul a) azoktól a követelésektől, amelyeket a szövetséges és társult Hatalmak a magyar állammal szemben jóvátétel címén (trianoni szerződés 161.-174. Cikkek, I. Függelék tíz pontja,) támaszthattak; b) a fegyverszüneti és trianoni szerződésből s egyes kiegészítő szerződésekből folyó összes nem jóvátételi, ú. n. különleges követelésektől (créances spéciales). Ezzel szemben viszont megszűnnek mindazok a követelések, amelyeket a magyar állam támaszthat a szövetséges és társult Hatalmak ellen. E követelések és viszontkövetelések saldoja, és pedig a redukált saldoja, 1944-től 1966-ig fizetendő 13.5 millió évi átalány.

A trianoni szerződések, a fegyverszüneti szerződésen és egyes kiegészítő szerződéseken alapuló ú. n. „különleges követelések” e szerződéseknek Magyarországra nézve végtelen terhes volt a mellett igen számosak és súlyosak. A legfontosabbak a következők:

1. A trianoni szerződés 181. szakaszából folyó azok a követelések, amelyek a mai Magyarországot megszálló csapatok költségeinek megfizetése címén igényelhetők.

2. Azok a követelések, amelyeket egyes államok a trianoni szerződés 147. Cikke alapján támasztanak magyar hadifoglyok és internáltak hazaszállítási költségei címén.

3. Azok a követelések, amelyeket Jugoszlávia támaszt azon a címen, hogy nem szállíttattak le teljes mértékben azok a szénmennyiségek, amelyek a békeszerződés VIII. részéhez tartozó V. Függelék 1. §-a értelmében voltak leszállítandók.

4. Azok a követelések, amelyeket Görögország támaszt a békeszerződés VIII. részéhez tartozó III. Függelék 5. §-a alapján folyamhajózási károk címén.

5. Azok a követelések, amelyeket az utódállamok a trianoni szerződés 301. Cikke alapján támasztanak Magyarország ellen a nekik átengedett területeken levő vasútvonalakhoz tartozó gördülőanyag (vasúti kocsik) pótlólagos kiszolgáltatása iránt.

6. Azok a követelések, amelyeket Csehszlovákia támaszt a magyar kormány ellen az 1919. évi tanácskormány közegeinek a jelenlegi Csehszlovákiában folytatott hadműveletei során a csehszlovák államnak okozott károk megtérítése iránt.

7. Az a követelés, amelyet Románia a trianoni szerződés 193. szakasza alapján támaszt a bukaresti béke hatálytalanításából kifolyólag.

8. Azok a követelések, amelyeket az utódállamok támasztanak a trianoni szerződés 249. és 256. Cikkei alapján alapok, alapítványok, valamint összességek és erkölcsi testületek vagyonának megosztása és részükre való kiszolgáltatása tekintetében, valamint a 258. Cikk alapján a legkülönbözőbb központi nyugdíjalapok és pénztárak megosztása címén.

9. Az úgynevezett közigazgatási (adminisztrációs) tartozások, melyek alatt azokat a tartozásokat kell érteni, melyeknek jogcíme a Monarchia összeomlását megelőző időre nyúlik vissza és amelyek még a fennállott közösség ideje alatt akár a volt közös minisztériumok, illetve az akkori magyar kormány kötelezettségeiből erednek, és amelyek még kiegyenlítve nincsenek. Az ily címen magyar állampolgárokkal, illetve magyar cégekkel szemben fennálló kötelezettségeket a magy. kir. kormány rendezte. Az utódállamok azonban hivatkozva a trianoni békeszerződés 188. Cikkének utolsó bekezdésére, amely egyedül a magyar kormánynak teszi kötelességévé a háború alatt vállalt és ki nem egyenlített címletekben ki nem fejezett kötelezettségek kiegyenlítését, a magyar kormány ellenkező jogi felfogása dacára, a magyar államtól kívánták az ő állampolgáraik hasonló, rendkívül súlyos követeléseinek a rendezését.

10. Az úgynevezett tanácskormány szervei által a jelenlegi Csehszlovákia területére történt fegyveres előnyomulás során csehszlovák állampolgároknak, tehát magánosoknak, okozott károk.

11. Németországgal szemben a háború alatt keletkezett tartozásaink (mintegy 1.5 milliárd márkára szóló kincstári váltók), melyeket Németország a versailles-i szerződés 261. Cikke értelmében a Hitelező Hatalmakra tartozott engedményezni és amelyeket a Hitelező Hatalmak Magyarország ellen a trianoni szerződés 193. Cikk 4. pontja és 197. Cikke értelmében érvényesíthettek volna.

E különleges követelések némelyikénél igen kényes mellékkérdés volt, hogy azoknak a Hitelező Hatalmakkal szemben való megszüntetése mellett kizárassék annak a lehetősége is, hogy azokat a Hitelező Hatalmak állampolgárai ne érvényesíthessék ellenünk önjogon valamely nemzetközi fórum előtt, és ne maradjunk kitéve ily önálló akciók esetleges esélyeinek. Különösen a Vegyes Döntőbíróságok előtt rég elmult tények alapján ellenünk utólagosan megindított perek esélyei jöttek itt tekintetbe. Ily követelések azonban a jövőben nem perelhetők, mert a II. Egyezmény XIII. Cikke a Vegyes Döntőbíróságoknak a perlési határidőkre vonatkozó eddigi rendelkezéseit véglegeseknek nyilvánítja és az elkésett kereseteknek méltányossági alapon való kivételes elfogadását 1930. január 20-a után kizárja.

Előnyös Magyarország szempontjából, hogy mentesül az Egyezmény szerint volt szövetségeseivel szemben fennálló azoktól a tartozásoktól, amelyeket a trianoni szerződés 196. Cikke értelmében a Hitelező Hatalmakra kellett engedményezni. Különösen lényeges e tekintetben a fentemlített tartozás német viszonylatban, ahol igen jelentékeny kötelezettségeket kellett volna viselnünk, ha nem szünt volna meg az a lehetőség, hogy a Hitelező Hatalmak a váltókat Németországnak ellenünk való érvényesítésre visszaadják. Magyarország is lemondott a volt szövetségeseivel fennálló követeléseiről, ami azonban a német tartozáshoz képest tekintetbe alig jön. Az egyezménynek ez a rendelkezése természetesen nincs kihatással azokra a követelésekre, amelyeket Magyarország a Monarchia közös vagyonából Ausztriától követel a vele fennállott közjogi kapcsolatból kifolyólag.

Érintetlenül maradnak mégis a Pénzügyi Egyezmény 2-ik cikke értelmében a háború előtti államadósságokból folyó terhek, úgyszintén azok, amelyeket a békeszerződés hatálybalépte óta kötött egyezmények és megállapodások rendeznek, valamint bizonyos korlátolt mértékben a Vegyes Döntőbíróságok oly ítéletei, melyeket ezek valamely Hitelező Hatalom állampolgárai javára az 1930 január 20 előtt már megindult perekben a magyar állam ellen hozhatnak. Ily ügyek kevés számban vannak függőben. Fenntartásuk elkerülhetetlen volt a magyar állampolgárok vegyes döntőbírósági ügyeinek fenntartására való tekintettel.

A háború előtti államadósság, valamint a clearing-szolgálat jelenleg is évenkint a jóvátételi annuitásokon kívül külön terhet jelentett a magyar államra, a többi fennmaradó egyezményből Magyarországra nézve lényegesebb fizetési kötelezettségek nem hárulnak.

A fentemlített ítéleti összegekből is a fizetési modalitásoknál lényeges könnyítéseket lehetett biztosítani azáltal, hogy a meghozott ítéleti összegek 1933. évi január hó 1-ig kamatmentesek, ezután pedig az ítéletben megállapított 5% kamat helyett 3% kamat számíttatik 1944 január 1-ig s úgy a tőke, mint a kamat csak ettől az időponttól kezdve lesznek megtérítendők 5 évi részletben 1918-ig szintén 3% egyszerű kamattal.

A különféle követelések végleges rendezése mellett a hágai I. számú Egyezmény leglényegesebb pontja, hogy Magyarország pénzügyi függetlensége helyreállíttatott azáltal, hogy megszűnik Magyarország összes vagyonára és jövedelmeire a trianoni szerződésben a Jóvátételi Bizottság részére biztosított általános zálogjog. Magyarország eddig pénzügyileg teljesen meg volt kötve, önálló pénzügyi műveleteket csak a Jóvátételi Bizottság hozzájárulásával hajthatott végre. A zálogjog megszűnésével egyidejűleg megszűnik az ellenőrző bizottság, amely Magyarország pénzügyi rekonstrukciója alkalmával állíttatott fel a Jóvátételi Bizottság jogkörének a megvédése céljából.

Az ország jövedelmeinek feloldása mellett az 1966-ig való annuitások biztosítása a jövőben akként szabályoztatott, hogy az állam gondoskodni tartozik, hogy jövedelmeiből az annuitás 150%-os összege szabad maradjon, csak abban az esetben kell a megfelelő összeget meghatározott állami bevételből zálogként lekötni, ha Magyarország az elvállalt fizetési kötelezettségének nem tenne eleget. A záloggal való lekötést ily esetben is a Hitelező Hatalmak többségének, illetve ötnek ezek közül együtt kell kérnie. A záloggá való lekötés módozatai azonban ez esetben sem állapíthatók meg önkényesen, hanem megegyezés útján, melyet a magyar kormány a Nemzetközi Fizetések Bankjával egyetértőleg létesít, egyetértés hiányában pedig a Hágai Állandó Nemzetközi Bíróság által kinevezett három szakértő dönt.

Végül előnyös, hogy az egyezmény magyarázata és végrehajtása körül a szerződő felek között felmerülő eltéréseket, mint a jogvitákat e célra külön szervezett döntőbíróság dönti el.

Az egyezmény 1. Cikkében elsősorban érvényre jut az az elv, hogy Magyarország azokon a jóvátételi fizetéseken felül, amelyeket 1924. évben pénzügyi rekonstrukciója alkalmával vállalt, újabb jóvátételi kötelezettséggel meg nem terhelhető.

Ez a cikk biztosítja továbbá az 1944-1966-ig, tehát 23 éven át teljesítendő évi 13 1/2 millió aranykorona ellenében a teljes mentességet a békeszerződésből, a fegyverszüneti szerződésből és az 1918. évi november 13-i katonai egyezményből folyó összes kötelezettségek alól. Ez a mentesülés kiterjed úgy azokra a követelésekre, melyeket a szövetséges és társult Hatalmak, mint azokra is, amelyeket ezeknek az állampolgárai támasztottak vagy támaszthatnak Magyarországgal szemben.

Legnagyobb fontossággal bír önérthetőleg az a körülmény, hogy elismertetett, hogy Magyarország további jovátétellel meg nem terhelhető. E tekintetben ki kell emelni, hogy amikor a Jóvátételi Bizottság 1924. február 21-én határozott Magyarország jóvátételi kötelezettsége tekintetében nem állapította meg Magyarország végleges jóvátételi kötelezettségét, hanem csak 20 évi időtartamra állított fel fizetési tervezetet, ami csak azt jelentette, hogy Magyarország 1944-ig az ebben a tervezetben felsorolt jóvátételi fizetéseken felül további fizetésekkel nem terhelhető. Módjukban állott volna tehát a szövetséges és társult Hatalmaknak a Jóvátételi Bizottsággal már most oly határozatot hozatni, amely megállapítja azt a kötelezettséget, amely Magyarországot 1944 után fogja jóvátétel címén terhelni. Ezzel szemben az Egyezmény első szakasza véglegesen lezárja Magyarország jóvátételének kérdését és akként oldja meg, hogy a már 1924-ben megállapított 200 millió aranykorona fejezi ki Magyarország által fizetendő jóvátételi összeget. Az 1944-től kezdve 1966-ig bezárólag teljesítendő évi 13 1/2 millió fizetés nem jóvátétel címén fizetendő, hanem a békeszerződésből eredő egyes különleges kötelezettségek (créanees spéciales) kiegyenlítésére fordíttatik. Így tehát nemcsak a jóvátételi kötelezettség van rendezve véglegesen, hanem minden a békeszerződésből eredő kötelezettség, kivéve azokat a kötelezettségeket, amelyekről a. 2. Cikk indokolásánál lesz szó.

Magyarország véglegesen és teljesen szabadulva a trianoni szerződésből és a kiegészítő egyezményekből folyó összes kötelezettségek alól, a multnak végleges rendezése érdekében természetes, hogy viszont a magyar kormánynak is le kellett mondani mindazokról az állami követelésektől, melyet a szövetséges és társult Hatalmak ellen támaszthatott.

Ez a cikk azokat a Magyarországot terhelő szerződési kötelezettségeket sorolja fel, amelyek az 1. Cikkben megállapított fizetések teljesítésével nem szűnnek meg.

Ezek a következők:

1. A háború előtti államadóaságból eredő kötelezettségeink, amelyek a trianoni szerződésben, illetőleg egyes külön megállapodásokban vannak lefektetve. Az ezzel kapcsolatosan még függőben lévő kérdések elintézésére nézve az érdekeltekkel esetleg mélg további külön megállapodások fognak köttetni;

2. A clearing-egyezmények és az eddig kötött, illetve a hága-Párizsi Egyezmények életbeléptéig kötött külön egyezményeink és megállapodásaink. A clearing-egyezmények, melyek eddig külön terhet róttak az államra, abból állanak, hogy a szövetséges és társult Hatalmakkal szemben fennálló tartozások és követelések kölcsönösen számoltattak el s csak a fennmaradó különbözet fedezetéről kellett gondoskodni. A többi egyezmény lényegesebb külön fizetési kötelezettséget a magyar államra nézve nem fog jelenteni.

3. A magyar állam ellen szóló kártérítési ítéletek, melyek a clearing-eljárást nem választott államok polgárai javára eddig hozattak és a jövőben hozatni fognak. Ilyen ítéletek alapján jelenleg fennálló kötelezettségünk a Kanadával való viszonylatban kereken 3.400,000 aranykoronát, cseh viszonylatban 1.000,000 aranykoronát és román viszonylatban 100,000 aranykoronát, összesen tehát 4.500,000 aranykoronát tesz ki. A még folyamatban lévő perek kereseti összege pedig 20.000,000 aranykoronára rúg, a várható marasztalási összeg azonban előreláthatólag lényegesen kisebb lesz.

A 3. alatti ítéleti összegek után 1933. évi január hó 1-ig kamatot egyáltalában nem fizetünk, ezen idő után pedig az ítéletekben szereplő évi 5%-os kamat helyett csupán 3%-os kamatfizetési kötelezettség lett megállapítva. Az ítéleti összegek 1933. évi január hó 1-től az 1944. év kezdetéig egyszerű 3%-os kamatokkal növekednek és 1944. évi január hó 1-től további 3%-os kamathozzászámításával öt egyenlő évi részletben lesznek kiegyenlítendők.

Azoknak a volt ellenséges állampolgároknak, akiknek javára marasztaló ítélet hozatott, már eddig meghozott ítéletek esetében a jelen egyezmény életbeléptétől számított három hónapon belül, a jövőben meghozandó ítéletek esetében pedig az ítélethozataltól számított három hónapon belül névreszóló kötelezvényeket kell kiszolgáltatni, amelyek a fenntebb ismertetett kötelezettségek teljesítésének megfelelő öt szelvénnyel lesznek ellátva, mely szelvény mindegyikén esedékességük időpontja és a tőkét és kamatot magában foglaló esedékességi összeg fel lesz tüntetve.

Viszont azonban a hága-párizsi II. Egyezmény XIII. Cikke a Vegyes Döntőbíróságok eljárási szabályzatainak a perlési határidőkre vonatkozó rendelkezéseit véglegeseknek és ezzel nem módosíthatóknak jelenti ki; továbbá a bíróságoknak, illetve a bíróságok elnökeinek az a joga, hogy elkésetten indított pereket méltányossági megítélés alapján kivételesen tárgyalásra elfogadhassanak, az idézett szakasz második bekezdése értelmében hatályon kívül helyeztetett, elkésetten beadott keresetek elfogadása, amennyiben a benyujtás 1930. évi január hó 20-a után történt, többé nem áll fenn.

Ha tehát az eddig meghozott és a már folyamatba tett perekben még hozandó kártérítési ítéletek tekintetében kellett is külön fizetési kötelezettséget magunkra vállalnunk, egyrészt ezek a kötelezettségek lényegesen mérsékeltebbek, mint amilyeneket az ítéleti feltételek állapítanak meg, másrészt pedig a jövőre nézve a magyar állam elleni perek beadása és ezzel Magyarország további esetleges megterhelése nem lehetséges.

A fentiek értelmében valószínűség szerint 1944. évi január hó 1-től az ítéletekre teljesítendő fizetésekből kifolyólag öt éven keresztül legfeljebb évi 3 1/2 millió aranykorona megterhelés fog az államra háramolhatni.

A 3. Cikk fenntartja azokat a megállapodásokat, amelyeket a Nemzetek Szövetsége Magyarország pénzügyi rekonstrukciója alkalmából létesített és amelyeket a jóvátételi kötelezettség szempontjából a Jóvátételi Bizottságnak a rekonstrukcióval kapcsolatosan hozott határozata, emelt jogerőre. Ezek a feltételek vonatkoznak elsősorban a Magyarország által fizetett annuitások mérvére, azok esedékességi időpontjára, a békeszerződési terheknek 1944-ig az annuitásba való beszámítására (amely beszámítás gyakorlása ugyan a párisi értekezlet megállapítása szerint az annuitásoknak a hitelező Hatalmak között Hágában történt végleges felosztása miatt többé nem lehetséges, amint ez az értekezlet lentebb csatolt zárjegyzőkönyvéből kifejezésre is jut) és végül a Nemzetek Szövetsége által megállapított bizonyos transfer védelemre. Ez a transfer védelem abban áll, hogy 1944-ig a fizetéseink pengőben teljesíthetők és azoknak más valutákra való átváltoztatása körül a Magyar Nemzeti-Bank elnökének ingerenciája van. Mindamellett az 1944-ig esedékes fizetések a fennál1ó módozatok épségben tartása mellett a Nemzetközi Fizetések Bankjánál lesznek teljesítendők.

Az 1944-től esedékes annuitások semmi feltétellel nincsenek korlátozva, tehát transfer védelemben nem részesülnek, és aranyban vagy arannyal egyenértékű devizában fizetendő be a Nemzetközi Fizetések Bankjába. A Nemzetközi Fizetések Bankja úgy az 1944-ig, mint az 1944-től kezdve esedékes annuitásokat a Hitelező Hatalmak javára nyitott számlája javára fogja könyvelni.

A trianoni szerződés 180. Cikke akként rendelkezik, hogy Magyarország minden jövedelme és vagyona rangsorbeli elsőbbséggel szavatol a jóvátételi követelések megfizetéséért, és azokért az egyéb terhekért, amelyek a trianoni szerződésből, vagy az azt kiegészítő szerződésekből és egyezményekből, vagy pedig azokból a megállapodásokból származnak, amelyeket Magyarország a szövetséges és társult Hatalmakkal az 1918. november 3-án aláírt fegyverszünet ideje alatt kötött.

A trianoni szerződés által megállapított anyagi terhek közül ez a legsúlyosabb rendelkezés, amennyiben Magyarország pénzügyi szuverénitását teljesen alárendelte azoknak az érdekeknek amelyeket a szövetséges és társult Hatalmak a trianoni szerződés során maguk és állampolgáraik javára biztosítottak, különösen az egyoldalúan megállapítható beláthatatlan mérvű jóvátételi kötelezettségeknek, amellyel Magyarország sujtható. Ez az általános zálogjog lehetetlenné teszi azt, hogy Magyarország vagyona és jövedelmei tekintetében szabadon rendelkezzék és megakadályozza azt, hogy az államháztartás szükségleteinek követelményéhez képest külföldi kölcsönhöz folyamodjék. Magyarország pénzügyi rekonstrukciója alkalmával ez a zálogjog ugyan korlátoztatott, amennyiben a rekonstrukció céljaira felvett kölcsön biztosítása érdekében a Jóvátételi Bizottság 1943-ig felfüggesztette a trianoni szerződés 180. Cikkében megállapított zálogjogát a magyar állam egyes bevételeire (vám-, dohányjövedék és cukoradó nyers, valamint a sójövedék netto bevételeire) kijelentvén egyúttal, hogy szükség esetén ez a felfüggesztés egyéb bevételekre is kiterjedhet. Egyidejűleg azonban egy ellenőrző bizottságot állított fel, amelynek feladata a trianoni szerződés 180. Cikke által a Jóvátételi Bizottságra ruházott jogokat mindennemű sérelem, ellen biztosítani. Ez a bizottság jogosítva volt Magyarország pénzügyi gesztiói felett állandó ellenőrzést gyakorolni, s kötelesek voltunk mindennemű ilyirányú kérdéseire felvilágosításokat adni. Az Egyezmény jelen cikke ezt a pénzügyi megkötöttséget teljesen megszűnteti és lehetőséget ad arra is, hogy a Nemzetek Szövetsége hozzájárulásával ez a bizottság is feloszlattassék, úgyhogy Magyarország teljesen visszanyeri teljes pénzügyi szuverénitását.

Nem jelenti a magyar állam pénzügyi önrendelkezési jogának csorbítását ezen cikknek az a rendelkezése, amely szerint köteleztettünk arra, hogy a jelen Egyezmény életbelépésének idejétől kezdődőleg úgy az 1943. év végéig, mint az 1944. évtől az 1966. év végéig fizetendő évi annuitások biztosítására az állami bevételekben ezen évi annuitások 150%-ának megfelelő összeget kell szabadon hagyni. Ez a rendelkezés nem állapít meg pozitív zálogjogot, amennyiben nem érinti az állam szabad rendelkezési jogát összes bevételei felett, hanem csupán azzal a következménnyel jár, hogy az állam bevételeiből a 150%-nak megfelelő összeget nem köthet le hitelműveleti célokra. Pozitív zálogot, vagyis egy meghatározott jövedelmet csak akkor kell megjelölni, ha a magyar állam az annuitásokra vonatkozó fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, de az esetben a záloggá való átalakításhoz a Hitelező Hatalmak többségének, illetve azok közül ötnek kifejezett együttes kívánsága szükséges.

A cikk további rendelkezései biztosítékot nyujtanak az iránt, hogy a záloggá való esetleges átalakítás és a zálog kezelésének módozatai nem fognak önkényesen a magyar kormány meghallgatása nélkül megállapíttatni, amennyiben kimondják, hogy ezeket a magyar kormány és a Nemzetközi Fizetések Bankja egyetértőleg fogják megállapítani és csak meg nem egyezés hiányában fog a Hágai Állandó Nemzetközi Bíróság elnöke által kijelölt három szakértő dönteni.

Hasonlóképpen, mint az a német kormánytól követeltetett, Magyarország is köteles lesz úgy az 1914-ig, mint az 1944. évtől kezdve esedékessé váló fizetési kötelezettségeiről adóslevelet kiállítani, amelynek szövegét a jelen egyezmény hatálybalépte után fogja a Nemzetközi Fizetések Bankjával, illetve a Jóvátételi Bizottság jogkörének átvételére hivatott bizottsággal megállapítani.

A békeszerződés 232. Cikkének b) pontja feljogosítja a volt ellenséges államokat arra, hogy lefoglalják és felszámolják a területükön lévő és a békeszerződés életbeléptekor magyar állampolgároknak tulajdonában lévő javakat, jogokat és érdekeket. A felszámolási hozadék a volt ellenséges államok polgárai magyar állampolgárokkal, valamint a magyar állammal szemben fennálló követeléseinek, illetve a magyar állammal szemben támasztható kártérítési igényeinek a kielégítésére használható fel.

A gyakorlatban a clearing-eljárást választott államok a lefoglalt magyar vagyonok felszámolási hozadékát a clearing-számlán írták Magyarország javára: Ezekben az államokban egyébként a felszámolási eljárás nagyobbrészt lefolytattatott és jelentéktelen értéket képviselnek azok a vagyonok, melyekre nézve a felszámolás még nem nyert befejezést és amelyek a lefoglalás alól most mentesíttetvén, tulajdonosaiknak vissza fognak adatni.

Azok közül az államok közül, amelyekkel való viszonylatban a clearing-eljárás nem lépett életbe; főleg- az- Ó-Romániában és Ó-Szerbiában-lefoglalt magyar vagyon jön tekintetbe, amely túlnyomó részben - még nem lévén felszámolva - tulajdonosaiknak vissza fog adatni.

A trianoni szerződés 196. Cikkében Magyarország kötelezte magát, hogy a szövetséges és társult Hatalmakra átruházza a magyar kormány jóvátételre irányuló minden követelését vagy jogát volt szövetségeseivel szemben, különösen pedig azokat a jóvátételi követeléseket és jogokat, amelyek a háború kitörésének napjától a trianoni szerződés életbelépéséig vállalt kötelezettségek teljesítéséből származtak vagy származnak. Hasonló rendelkezéseket tartalmaz a Németországgal kötött versaillesi, az Ausztriával kötött st.-germaini és a Bulgáriával kötött neuillyi szerződés is.

A most idézett rendelkezések értelmében a német kormány a Jóvátételi Bizottság felhívására kiszolgáltatta ennek azokat az 1,336.040,000 márkára szóló kincstári váltókat, amelyek a magyar kormány által a háború folyamán Németországban felvett kölcsönre vonatkoznak. Továbbá átadta a Haditermény romániai gabonavásárlásaival kapcsolatosan felvett 25.000,000 márka váltó kölcsön és a Magyarország helyett Bulgáriának Németország által folyósított 84.766,500 márkára szóló váltókat, végül a Németországban elhelyezett pénztárjegy kölcsönből hátralékos 30,024 000 márka névértékű pénztárjegyet. Viszont a magyar kormány kiadta a Jóvátételi Bizottságnak azokat a kincstári váltókat, amelyeket a bolgár kormány állitott ki 150.150,000 francia frank összegről, a neki a magyar kormány által ugyancsak a háború folyamán nyujtott kölcsön fejében.

Az egyezmény 10. Cikke kimondja, hogy a szövetséges és társult Hatalmak eltekintenek ezeknek az így rájuk engedményezett követeléseknek a behajtásától, viszont az érdekelt államok is kölcsönösen elengedik egymásnak azokat a követeléseket, amelyek a trianoni szerződés és fent ismertetett rendelkezései, illetve a st.-germaini és a neuillyi szerződés azonos rendelkezései értelmében a Jóvátételi Bizottságot illették volna meg. Magyarország tehát véglegesen szabadul azoktól a kötelezettségektől, amelyek Németországgal szemben terhelték volna, viszont lemond a bolgár kormány ellen fennálló követelésének a behajtásáról. A mérleg a fenti adatok szerint Magyarország javára igen kedvező.

Az Egyezménynek ezen rendelkezései természetesen nem érintik Magyarországnak ama igényeit, amelyeket Ausztriával szemben a volt közösség liquidálásából kifolyólag a közös vagyonból Magyarországot illető quotaszerű rész címén Ausztria ellen támaszt. Ezt a szövetséges és társult Hatalmak képviselői a párizsi és hágai tárgyalások során tett kijelentéseikben kifejezetten elismerték.

A Jóvátételi Bizottságnak az a korlátlan hatásköre, amelyet a trianoni szerződés VII. részének II. függeléke állapított meg, a német, osztrák, bolgár és magyar jóvátételek kérdésének végleges rendezésével, a Jóvátételi Bizottságot megillető általános zálogjogoknak feloldásával és a megállapított fizetéseknek a Nemzetközi Fizetések Bankjához való utalásával tulajdonképpen leglényegesebb részeiben már teljesen megszűnt. Ezt a tény erősíti meg az Egyezménynek II. Cikke, mely egyúttal kimondja azt is, hogy a Jóvátételi Bizottságnál vezetett számlák véglegesen lezártaknak és hatálytalanoknak tekintendők.

Amennyiben mégis maradnak oly teendők, amelyek a Jóvátételi Bizottság feloszlatása után is ellátandók, ezeket a Nemzetközi Fizetések Bankja veszi át. Az átvétel időpontját és módozatait egy külön erre a célra kijelölt bizottság fogja megállapítani, amelyben Magyarország két taggal lesz képviselve.

A német birodalmi kormány és a szövetséges és társult hatalmak között 1930. évi január 20-án Hágában kötött egyezmény XV. Cikke értelmében az új német fizetési terv alkalmazásának értelmezése körül felmerülő összes jogviták egy öt évre kinevezett öt tagból álló döntőbíróság döntése alá terjesztetnek. Ennek egyik tagja, aki egyúttal az elnöki teendőket is ellátja, az Amerikai Egyesült-Államok polgára kell, hogy legyen, két tag oly államok állampolgáraiból jelölendő ki, amelyek az utolsó háború során semlegesek voltak. Ezeken kívül helyet foglal még a bíróságban Németország és a Hitelező Hatalmak egy-egy kiküldöttje. Az egyezmény jelen cikke akként rendelkezik, hogy ez a döntőbíróság működik magyar viszonylatban is, azzal az eltéréssel, hogy a Németország részéről kijelölendő tag helyett Magyarország küld tagot a döntőbíróságba.

Ez a rendelkezés Magyarországra határozottan előnyös, mert a vitás kérdéseket, amelyeket eddig a szövetséges és társult hatalmak, illetve a Jóvátételi Bizottság egyoldalúlag döntött el, független döntőbíróság elé utalja, melyekben a semleges hatalmak képviselőinek és Magyarország képviselőjének együttvéve többségük van.

A II. és III. Egyezmény a legszorosabban összefüggnek egymással. Mindkettő a magyar állampolgároknak a Vegyes Döntőbíróságok előtt Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia ellen a trianoni szerződés 250. Cikke alapján megindított és még megindítandó agrárpereivel, azok lefolytatásával és a hozandó ítéletek kielégítésének módozataival foglalkozik. Ezen egységes tárgy mellett csupán a II. Egyezmény tártalmaz még általában a Vegyes Döntőbíróságokra vonatkozó némely fontos intézkedést. Ez utóbbiakra alább fogunk rámutatni.

Ami az agrárpereket illeti, nem a magyar kormány óhajtotta e pereknek oly módon való rendezését, mint azt ez a két Egyezmény tartalmazza, hanem a Hitelező Hatalmak vonták azokat be a Hágai Értekezlet főcélját képező általános kompromisszumos rendezésbe, és a magyar kormány e kérdésnek ilyen rendezésébe nagyobb pénzügyi veszélyek megelőzése céljából, de csak hosszabb ellenállás után, egyezett bele, amint ez az általános indokolásban már elő volt adva. E pereket illetőleg ugyanis, melyek az elszakított területeken maradt magyar nemzeti vagyon egy igen tekintélyes részét védték, a magyar kormány törekvése az volt, hogy a trianoni szerződésben a magyar állampolgárok javára közvetlenül biztosított jogokat lehetőleg csorbítatlanul fenntartsa.

Le kell itt szögeznünk azt is, hogy a magyar kormánynak sikerült biztosítani, hogy a magyar állampolgárok 250. Cikke alapján indult vagy jövőben indulható egyéb, vagyis nem agrárpereiket, éppen úgy, mint azon agrárpereiket, melyek, minden várakozás ellenére, a II. és III. Egyezmény kereteibe tartozó agrárpereiken kívül még indulhatnak, a hága-párizsi Egyezmények egyáltalában nem érintik. Azokra nézve továbbra is a trianoni szerződés 250. Cikkeinek rendelkezései maradnak irányadók. Ami különösen az alperes államok felelősségét e perekben illeti, azon semmi változás nem esett: ezekben a perekben továbbra is az illető államok állanak alperesekként és esetleges marasztalásukért a pernyertes felperessel szemben ők maradnak teljes egészben felelősek. Az a B-alap, melyről a IV. Egyezmény intézkedik, amely Egyezménynél Magyarország nem is szerződő fél s melyet e miatt a magyar kormány a magyar törvényhozás elé sem terjeszt és terjeszthet, bár ismertetésére kész, semmi egyéb, mint egy biztosítási alap, melyből az elmarasztalt államok, a Nagy-Hatalmak jóvoltából, akik részükre ezt a biztosítási alapot létesítették, az alapkimerüléséig segítséget kaphatnak. Az alap kimerülése után az a segítés elmarad. Ez az egész rendezés bennünket közelebbről tehát nem érdekel és nem érdekel az sem, mily forrásokból származó pénzeiket, mily saldo-tételeiket fordítottak a Nagy-Hatalmak e B-alap megalkotására.

Ekként elhatárolván a 250. Cikk alapján a II. és III. Egyezmény értelmében indult vagy még indulható agrárpereket a többi 250. Cikkes perektől, beleértve az ezen Egyezményekkel nem célzott, minden várakozás ellenére még indulható egyéb agrárpereket is szükséges közelebbről körülírni a II. és III. Egyezmény alá eső agrárpereket.

Elvileg ezek csak azok az agrárperek, melyek a három Kis-Entente állammal való viszonylatban 1930. január 20-án, a hágai egyezmények parafálásának napján, a Vegyes Döntőbíróságoknál már folyamatban voltak. A hágai tárgyalások szorosan csak ezekre vonatkoztak és a Magyar Emlékiratnak nevezett irat, mely a hágai tárgyalásoknak alapját képezte és jelenleg a III. Egyezményhez, mint annak A) alatti függeléke, csatolva is van, számításainál csak ezeket a folyamatban levő pereket tartotta szem előtt.

Ez az álláspont megfelelt annak a felfogásnak, mely a tárgyalásoknál a magyar kormány kívánságára úgy, az agrárperekre, mint a többi 250. Cikkes perekre vonatkozólag alapgondolatként elfogadtatott, hogy t. i. nemzetközi nehézségek és e miatt a magyar állam beavatkozásának szüksége e különben a magyar állampolgár magánfelek részéről a saját kezdeményezésükre megindult perekben csak akkor és az által állottak elő, hogy Románia e perekben bíráját a Vegyes Döntőbíróságtól visszavonta és a Nemzetek Szövetsége a pótbíró kijelölése helyett az érdekelt kormányok közötti megegyezéssel kívánta a felmerült nemzetközi nehézségeket eloszlattatni. Csak az a meggondolás, hogy a folyamatban levőkön kívül későbbi agrárperek is vezethetnek hasonló nehézségekre, mutatta kívánatosnak maguknak a tárgyalásoknak folyama alatt, hogy a rendezés keretébe a jövőben keletkezhető perek is a lehetőség mértékében, de a trianoni békeszerződés 250. Cikkének változtatása nélkül bevonassanak. E jövő agrárperek körvonalazása volt éppen az, amit Hágában az idő rövidsége miatt az ott keletkezett szövegek nem vezettek keresztül a kívánatos pontossággal és ami miatt a magyar kormány kiküldöttjei már Hágában fenntartásokat voltak kénytelenek bejelenteni. Ez vált Párizsban egyikévé azon pontoknak, amelyek körül nemcsak új szüvegezéseket kellett végezni, hanem az elvi megállapodásokat is némely állammal szemben, így különösen Csehszlovákiával szemben, ki kellett egészíteni.

A Párizsban elért megfejtés, mely most már világos kifejezést talál az új szövegekben, az egyes államokat illetőleg a következő:

1. Csehszlovákiával, Jugoszláviával és Romániával való viszonylatban egyaránt az Egyezmény keretébe tartoznak az 1930. január 20-án már folyamatban volt agrárperek (II. Egyezmény 1-ső cikk).

2. Csehszlovákiában ezeken a pereken kívül azok a perek, melyeket még nem perlő magyar állampolgárok egyezségileg nem rendezett ügyeiken kívül, elévüléssel megtámadhatatlanokká nem vált elvételek miatt megindíthatnak, és pedig vagy olyan magyar állampolgárok, akik a magyar és csehszlovák küldöttségeknek adatai alapján egy összesen 146 nevet számláló jegyzékbe fel voltak vehetők (II. Egyezmény 17. Cikk), vagy akár olyanok is, akik e jegyzékbe ismeretlenségük miatt felvehetők nem voltak (II. Egyezmény 18. Cikk). Némi különbség a listába felvett és az ismeretlenségük miatt fel nem vehető magyar állampolgárok között csak a perbeli marasztalás teljesítésének mérve tekintetében van (Pótmegállapodás, a III. Egyezmény 20. Cikkéhez): E kiterjesztést jövő perekre az a körülmény tette szükségessé, hogy Csehszlovákia agrárreformja még csak részben van befejezve, részben végrehajtás alatt áll. A marasztalás kielégítésének mérve tekintetében az eltérés pedig onnan származik, hogy a magyar kormány új elvételeknél teljes kártérítést kívánt, de viszont a szerződő hatalmak csak azon esetekben voltak hajlandók ezt egy maximális összegre korlátozva biztosítani, ha a személyek magyar állampolgársága ismeretes, mert különben felelősségük mérve előre kiszámíthatatlan lett volna.

3. Jugoszláviában más a helyzet. Itt az agrárreform tényleg végre van hajtva, de csak kormányrendeletek alapján, a végleges törvény még nincsen meghozva és így nem lehet tudni: egyrészről mily mérvű lesz a végleges földvétel, másrészről milyen lesz a fizetendő kártérítés. Új perek e két új körülmény miatt keletkezhetnek. Ki kellett tehát mondani, hogy e két új körülmény miatt keletkezhető új perek, amennyiben oly ingatlanokra vonatkoznak (e megszorításhoz a magyar kormány ragaszkodott), amelyekre valamely korlátoló intézkedés, már a rendeletek alapján 1930 január 20-ika előtt tényleg alkalmazva volt, szintén csak az Egyezmény alapján és nem a 250. Cikk alapján indulhatnak.

4. Románia ragaszkodott egyrésztől azokhoz az eredményekhez, melyeket a san-remói tárgyalások alatt felfogása szerint elért, másrészről a hágai konferencia szövegéhez, mely minden oly perre volt vonatkoztatható, még ha később indulna is, melyben a reklamáció 1930. január 20-ika előtt végbement lefoglalásra vagy elvételre van alapítva. Ezzel a körvonással szemben Párizsban csak a határidőmulasztás miatt kizárt perek kirekesztése eszközölt némi korlátolást. Tekintve azonban, hogy Románia agrárreformja befejezettnek tekinthető, e kibővülés a jövőt illetőleg nagy különbségeket az 1930. január 20-án folyamatban volt perekkel szemben nem jelenthet.

Mindhárom államot illetőleg a magyar kormány elvként leszögezte, hogy oly új agrárelvételekre, melyek az agrárreform alkalmazása során magyar állampolgároknak meghagyott területeket sujtanának, az Egyezmény nem vonatkozik és hogy e tekintetben a magyar állampolgárok jogait a 250. Cikk által védettnek tekinti. Ez az elvi fenntartás némileg még szélesebb alapokra vonatkozóan van lefektetve a II. Egyezmény bevezető részében, ahol ugyanis a magyar kormány a magyar állampolgároknak a 250. Cikken alapuló jogait fenntartja minden oly tényre vonatkozólag, mely az Egyezmények keretében rendezést nem talál. Hogy mily széles lesz e kör, attól függ, hogyan lesznek az Egyezmények a Magyarországgal szerződő államok részéről végrehajtva.

Ezek után az a kérdés vetődik fel, mit jelent az, hogy az Egyezményekben célzott agrárperek nem a trianoni szerződés 250. Cikke, hanem az Egyezmények alapján folynak. Ez elsősorban azt jelenti, hogy e perekben nem Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia lesznek az alperesek, hanem e szerepet tőlük egy alap, egy e célra teremtett és pénzügyi autonómiával felruházott jogalany, veszi át: az ú. n. Agrár-Alap.

E rendkívül merész, de rendkívül nagy előnyöket biztosító konstrukció olasz eredetű. Ez a konstrukció tette lehetővé a kibontakozást azokból a nehézségekből, melyek fölött sem a Nemzetek Szövetsége előtti tárgyalások a helytelenül ú. n. optánsügyben, sem a későbbi közvetlen tárgyalások Magyarország és Románia között nem tudtak úrrá lenni. Egy ily nemzetközi jogi alanyisággal és perbenállási képességgel bíró intézmény páratlanul áll a nemzetközi jogban. De ez tette lehetővé egyrésztől azoknak az érzékenységeknek megkerülését, melyek a szuverénitásukra féltékeny államok részéről a saját belügyeiknek tekintett földreformokra vonatkozólag egyszerű alattvalók pereinek elfogadását nehézzé tették, másrészről lehetővé tette azoknak a pénzeknek, esetleg idegen forrásokból, való előteremtését, amelyek szükségeseknek mutatkoztak ahhoz, hogy a magyar állampolgároknak jogos igényei pénzbeli kielégítést találjanak.

Hogy e konstrukció gyakorlati valósággá váljék, szükséges volt a hágai konferencia közbejötte, melynek fő célja volt általános leszámolások, clearingek alkalmazásával leegyszerűsíteni és lehetőleg kevés saldo-tételekben véglegesíteni mindazokat a bonyolult követeléseket és tartozásokat, melyek a világháborúban résztvett európai államok, győzők és legyőzöttek között a békeszerződések alapján kölcsönösen támaszttattak és vitattattak. Mint ismereretes, ebbe az általános felszámolásba Németország után Ausztria és Bulgária és végül Magyarország is bevonattak. Bizonyos elvek alakultak ki az egyes békeszerződési tételek elszámolását illetőleg. Hosszas és nehéz tárgyalások után, a Hitelező Hatalmak, különösen Olaszország, majd Franciaország és járván elől jó példával, hajlandók voltak a javukra Magyarországgal és más államokhal (Bulgária) szemben már megállapított bizonyos saldo-tételekről olyképpen lemondani, hogy e tételeket a magyar állampolgárok érvényesítésükben megzavart agrárperei kielégítésére alakítandó alap javára fordítják vissza. Elsősorban azoknak az annuitásoknak visszabocsátásáról volt szó, melyeket Magyarország már korábbi, t. i. az 1924. évi rekonstrukciós megállapodások értelmében tartozott 1944-ig jóvátétel címén fizetni. Ez által már kirótt jóvátételi fizetéseknek magyar kézhez való visszatérése volt biztosítva. Majd az agrárreformokat alkalmazó alperes államok, az őket megillető jóvátételi részleteknek ilyetén való visszabocsátásán felül, a saját agrártörvényeik értelmében fizetendő, a három államnál a hágai tárgyalások idején 100 millió aranykoronát kitevő, helyi kártérítéseikkel is kötelezték magukat az agráralapot növelni. Később rákerült a sor a nem jóvátételi címen, hanem egyéb békeszerződési terhek címén 1944. után járó magyar fizetések visszatérítésére is, melyeknek fele szintén az agráralap növelésére fordíttatott már a Hágában történt megállapodások szerint. Mindez nem bizonyulván elegendőnek a Brit Birodalom, Belgium, Franciaország, Olaszország, hogy Közép-Európában a békét helyreállitsák, egy más állammal, Bulgáriával, szemben fennálló jóvátételi követeléseiket is felajánlották az agráralap részére. Sőt, amidőn még ez is elégtelennek bizonyult, a Brit Birodalom, Franciaország és Olaszország saldo-tételek hiányában a saját belső bevételeik terhére áldoztak az agráralap javára, és pedig már Hágában 1933-tól 1944-ig 3.600,000 aranykorona, 1944-től 1966-ig 2.280,000 aranykorona évi járulékot, majd Párizsban Olaszország és Franciaország még újabb, 1933-tól 1944-ig 537,640 aranykorona, 1944-től 1966-ig 899,296 aranykorona évi járulékot; sőt az agráralap kezelési költségeinek biztosítására 193l-től 1933-ig évi 800,000 aranykorona járulékot. Azonkívül, midőn Párizsban a jövőben támadható csehszlovák agrárperek miatt voltak nehéz évek, Franciaország és Olaszország, a Csehszlovákia által is felemelt befizetéseken felül, egy 8 millió aranykorona tőkeértéknek megfelelő összeggel tették lehetővé az alap javára egy külön tartalék létesítését.

Az A, B, alatt csatolt két táblázat mutatja ma az agráralap összes várható jövedelmeit. Mindenesetre leszögezendő, hogy az agráralap táplálására Magyarország semmit nem fizet. Ami oda visszafizetések alakjában magyar pénz bekerül, az is alig teszi ki az egész alapnak 31 %-át és ebből 4.36 % már korábban vállalt jóvátételi fizetés, ami tehát másként semmi esetre nem került volna vissza magyar kézbe. Ezzel szemben a kis-entente államok 34 %-kal vesznek részt az agráralap terheinek viselésében, míg a Nagy-Hatalmak és Belgium 35. %-kal.

A II. és III. Egyezmények az általuk tárgyalt anyag végtelen szövevényessége folytán igen tömörek. De jelen szövegükben átgondolás és kidolgozottság tekintetében nem hagynak fenn kívánni valót, szemben az első hágai szövegekkel, melyek úgyszólván csak az alapgondolatokat tartalmazták és különben az akkori nagy sietségben embrionális alakban maradtak. A jelen törvényjavaslat indokolás nem akar egyszersmind kommentár is lenni, mert különben igen terjedelmessé kellene válnia. Az Egyezmények rendelkezései ma már oly határozottak, hogy a konstrukció alapelveinek kellő felfogása és kellő elmélyedés mellett ki-ki a szövegeket kommentár nélkül is megérteni és méltatni képes.

Ami az Egyezmények szerint az agráralap felelőssége mellett folyó agrárperek lefolyásának rendjét, továbbá az agráralap működésének részleteit illeti, a következőket kell kiemelni. Megjegyezzük, hogy a perek lefolyásának rendjét illetőleg sok oly rendelkezést találunk a II. Egyezményben, melyek nemcsak az agrárperekre vonatkoznak, hanem a vegyes Döntőbíróságokat szélesebb körben érintik.

Így a Magyarország és a kis-entente államok között felállított vegyes Döntőbíróságok, akár magyar állampolgároknak, akár valamely kis-entente állam állampolgárainak pereiről van szó, működésüket 1930. október 20-ig mindenféle peres ügyben felfüggesztik. Célja e felfüggesztésnek békés kiegyezések előmozdítása a rendelkezésre álló idő alatt. E célnak megfelelőleg nem szünetel a nem peres ügyekben való eljárás, így különösen pervisszavonások tudomásulvétele, egyességek homológizálása stb. A határidők mind meghosszabbítottaknak tekintendők 1930. október 20-ig, kivéve az új perek benyujtásának határidejét. Ez utóbbi rendelkezés a perek későbbi gyorsabb lebonyolitásának célját szolgálja, ami különösen az agrárperek szempontjából bír jelentőséggel, mert ezeknek mindnek körülbelül két év alatt lehetőleg lebonyolítva kell lenni, hogy az agráralapnak a felosztása a pernyertesek között eszközölhető legyen (II. Egyezmény IV-VI. Cikkei). Időközben, még mielőtt a Vegyes Döntőbíróságok 1930. október 20-án működésüket peres ügyekben is újból felvennék, meg kell szervezni e bíróságokat új összeállításukban, tekintve, hogy a II. Egyezmény (IX. Cikk) a kis-entente államokkal való viszonylatban e bíróságok tagjainak két új neutrális állampolgárral való kiegészítését tervezik, ami által e bíróságok öttagú bíróságokká válnak.

A II. Egyezmény I-ső cikke alá tartozó agrárperekben azon a lényeges változáson kívül, hogy átalakulnak az agráralap ellen folyó perekké (III. Cikk), egyéb változások is állanak be. Így, az alperes képviselői szerepét az agráralap egy külön megbizottja fogja átvenni (XII. Cikk, 2-ik bekezdés). Nem lesz bennük többé szó a trianoni szerződés 250. Cikkéről, ez az elvi vita elesik, hanem a bíróságok, hacsak a per egyéni körülményei nem kényszerítenek más döntésre, a kártérítést a felperes javára az agráralap ellen megítélik (VII. Cikk). Elesik tehát annak lehetősége, hogy a 250. Cikknek agrárkérdésekre való nem alkalmazhatása miatt, ami a Nemzetek Szövetsége előtt Romániával félmerült ellentét egyik fő vitapontja volt, az összes agrárperek elveszenek. Ellenkezően azok elvi tekintetben eleve megnyerteknek tekinthetők.

Viszont, mivel az agráralapot csak korlátolt kártérítési kötelezettség terheli, gondoskodni kellett annak előkészítéséről, hogy e korlátozás észszerűen és igazságosan legyen keresztülvihető. A cél e tekintetben az, hogy minden, az agráralap ellen perlő pernyertes magyar állampolgár megkapja agrárcélra kisajátított földjéért Csehszlovákiában, Jugoszláviában és Romániában katasztrális holdanként azt a kártérítést, amelyet a III. Egyezmény A) mellékletét képező hágai Magyar Emlékirat céloz, tekintetbe véve a tárgyalások közben bekövetkezett leszállításokat, és ami a leszállítások után Csehszlovákiában 226, Jugoszláviában 387 és Romániában 174 aranykoronának felel meg átlagban katasztrális holdankint. Az agráralap akként lett megszervezve, hogy a korlátolt mértékben rendelkezésre álló pénzeknek a pernyertesek között való aránylagos felosztása mellett egy kisajátított katasztrális hold földért ki-ki ezt az összeget lehetőleg megkapja (VI. Cikk). Eltolódások akár felfelé, akár lefelé természetesen még oly pontosan végzett előzetes számítások mellett is állhatnak be, mert elvégre nem lehet abszolut pontossággal előre tudni, hogy a jelenleg folyamatban lévő és a számításba vett jövő pereken kívül-valaki nem perel-e még eredménnyel, és viszont a számításba vettek közül a bíróság nem utasít-e el valakit azon a címen pl., hogy nem magyar állampolgár, későn optát, hogy magyar állampolgár ugyan, de nem a trianoni szerződés értelmében és alapján, hanem utólagosan lett honosítva vagy visszahonosítva, hogy a trianoni szerződés életbelépése napján nem volt tulajdonos sem ő, sem törvényes jogelődje, hogy perével elkésett, vagy már korábban jogérvényesen kiegyezett, stb. Ezek a körülmények emelhetik és apaszthatják is azt az összholdszámot, amelynek tekintetbevételével az agráralapot megszervezni az Egyezmények törekedtek.

Az agráralap összegei az összes pernyertesek között pernyertességük arányában oszolván meg, az ítéleti marasztalás összege voltaképen csak egy arányszám jelentőségével bír. Ennélfogva rendkívül fontos, hogy ez az arányszám az egyes perekben abszolut azonos elvek alkalmazásávál állápíttassék meg. Ezért írja elő a II. Egyezmény VIII. Cikke 3-ik bekezdése, hogy a három érdekelt Vegyes Döntőbíróság az agráralap intéző-bizottságával egyetértve előre kidolgozza az elveket, amelyek szerint a bíróság a perekben a kártérítés mérvét megállapítja. Arányszámról lévén szó, a peres eljárás sommásan történik (VIII. Cikk 3-ik bekezdés). Az összes ítéleteknek lehetőleg 1932. év közepéig meg kell hozva lenniök, hogy 1932. év végéig az agráralag intézőbizottsága az alap rendelkezésére álló összegeket az összes pernyertesek között pernyertességük arányszáma szerint feloszthassa (IV. és VI. Cikkek).

Az alap 1966-ig terjedő évi járulékokból állván elő (III. Egyezmény 2. Cikk), ezen értékek tőkésítése és mobilizálhatósága érdekében kötvények kibocsátása terveztetik. Minden lehető megtétetett, hogy egyrészről e kötvények névértékükhöz lehetőleg közel legyenek értékesíthetők és hogy azokra előnyösen Lombard-előlegeket lehessen felvenni (III. Egyezmény 3-8. Cikkei).

Az agráralap felépítésénél az is egyik alapgondolat volt, hogy, ez az alap bizonyos lehetőség szerint pontosan előre számításba vett mennyiségű holdért felelvén, ha e holdakból egyesség folytán vagy másként bizonyos mennyiség a felperes kezén marad, az alap ezáltal a földet természetben a felperes kezén hagyó állam javára csökkentessék. Méltányos volt ezt az eljárást bizonyos rokontermészetű földekre is kiterjeszteni. E levonásoknál a katasztrális holdnak ugyanaz az átlagos értéke vétetett országonként kiindulópontként, mint a kártérítéseknél. A rendszer azonban, melyet e tekintetben Csehszlovákiával és Jugoszláviával elfogadtatni sikerült, a helyi körühményekhez képest igen különböző, és helyenkint igen bonyodalmas. Az agráralap egyensúlyának biztosítására szolgál az a főelv, hogy a földek minőségét e számműveleteknél korrektúraként az agráralap intézőbizottsága tekintetbe veszi. E rendelkezés ismételten visszatér a III. Egyezmény vonatkozó helyein. Románia, mely nem szándékozik visszatérítéseket eszközölni, csak egy a helyi kártérítésre szorítkozó levonási rendszert volt hajlandó elfogadni (III. Egyezmény 9. Cikk).

A fent már ismételten említett intéző bizottság rendkívül fontos szerv, mely megszervezi, igazgatja és képviseli az agráralapot (III. Egyezmény 4. Cikk). Négy tagból fog állni: egyet Magyarország nevez ki és hármat a Nemzetek Szövetségének Pénzügyi Bizottsága, vagy oly más szervezet, melyet e célra a Brit Birodalom, Franciaország és Olaszország kijelölnek (III. Egyezmény 4. Cikk). Ez utóbbiak révén fogja e három Nagy-Hatalom az agráralap működését, amihez oly nagy politikai és nem kis pénzügyi érdeke füződik, irányítani. Az intéző bizottság választja meg az agráralap székhelyét (III. Egyezmény 8. Cikk) és gondoskodik az alap mobilizálásáról, mely utóbbit azonban elhalasztani köteles, ha magyar tagja az elhalasztást kéri (III. Egyezmény 8. Cikk). Ez utóbbi rendelkezés a magyar igényjogosultak pénzügyi érdekeinek védelmét célozza.

Fontos rendelkezés (III. Egyezmény 5. Cikk), hogy ha az agráralap járulékainak befizetésében zavarok vannak, az intéző bizottság az összes szerződő feleket értesíti, akik a zavar elhárításáról intézkednek. E rendelkezés igen előnyös az alap által kibocsátandó kötvények bonitása szempontjából.

Az agráralapnak egy külön tartaléka is van (III. Egyezmény 20 cikk), mely Csehországgal való viszonyban a jövőben keletkezhető agrárperek különszerű fedezésére szolgál. Ez új perek ugyanis annyira megváltoztathatnák a fentjelzett általános felosztási rendszer előzetes számításait, hogy ezekre az új perekre a fentjelzett rendszer nem volt alkalmazható. Ezek tekintetében elsősorban is kikötöttük, hogy amennyiben a már említett 146 személyt tartalmazó listán szereplők terhére történnék új kisajátítás, a magyar kormány a teljes kártérítés elvétől el nem térhet, mert ez azt jelentené, hogy opciót enged Csehszlovákiának a magyar állampolgárok földjének elvételére. Hosszas tárgyalás után a 226 aranykoronás átlag helyett e földeket illetőleg 300 aranykorona átlagos kártérítésben egyeztünk meg, a 74 aranykorona katasztrális holdankénti különbözetet Franciaország és Olaszország vállalták magukra (Pótmegállapodás a III. Egyezmény 20-ik cikkéhez). Általában ez az egész külön tartalék, mely csak Párizsban került szóba Franciaország és Olaszország áldozatkészségéből létesült és voltaképpen nem áll egyébből, mint a csehszlovák helyi agrárkártérítésből, kiegészítve e két Nagy-Hatalom 8.150,000 aranykorona tőkeértéknek megfelelő hozzájárulásaival, a végből, hogy a kártérítés katasztrális holdanként az ismert magyar állampolgároknál 300 aranykoronát, az ismeretleneknél 226 aranykoronát elérhessen. Az így még kisajátítható földek kiterjedése 25,000 katasztrális holdra van korlátozva az ismert magyar állampolgárok terhére és további 25,000 katasztrális holdra, ha a 146 nevet tartalmazó listán (3-ik kategória) kívül is még jelentkeznének magyar állampolgárok, ami a helyzet átvizsgálása után igen valószinűtlen. Hogy Franciaország és Olaszország áldozatkészségét ne vegyük túlságosan igénybe ily általunk névszerint meg sem nevezhető magyar állampolgárok számára, kénytelenek voltunk a 146 néven túl még esetleg felmerülők részére, ismét visszatérve a 226 aranykoronás kártérítésre, ezzel a mérsékeltebb kártérítéssel megelégedni (4-ik kategória), mint ez a folyó perekben (2-ik kategória) is történik. Reméljük, hogy a valóságban sem az első 25,000 katasztrális hold, és még kevésbbé a második 25,000 katasztrális hold kisajátítására nem fog kerülni a sor.

A Nagy-Hatalmak által az agráralap rendelkezésére bocsátott összegek részint véglegesen vannak átbocsátva, részint azzal, hogy ha az agráralapban megtakaríttatnak, úgy átmennek a B-alapba, melyről már mondottuk, hogy egy puszta segély a kis-entente államok részére pervesztességük esetére az agráralapra nem tartozó 250-es cikk alapján indult perekben, részint azzal, hogy ha megtakaríttatnak, a Nagy-Hatalmaknak visszaadandók. A III. Egyezmény az illető helyeken e tekintetben mindig tartalmazza a megfelelő rendelkezéseket. A visszaadás van kimondva a külön tartalék számára nyujtott járulékokat illetőleg, ha nem szükségeltetnének. Alapos reményünk van, hogy ez az eset e tartalékra vagy annak nagy részére tényleg be fog állani.

A III. Egyezmény szabályait a külön tartalékra nézve a már hivatkozott Pótmegállapodás III. Egyezmény 20. Cikkéhez egészíti ki. Fontos rendelkezéseinél fogva ez a Pótmegállapodás az ország törvényei közé lesz iktatandó. Nem áll ez a III. Egyezmény 12. Cikkére vonatkozólag létrejött, pusztán átmeneti jellegű Kormányok közötti megállapodásra.

De történtek ezenkívül a II. és III. Egyezményekre vonatkozólag levélváltások is a tárgyaló küldöttségek vezetői között. Ezek külön jogokat és kötelezettségeket közvetlenül nem statuálnak, csak magyarázzák az Egyezményekben foglalt megállapodásokat. Törvénybeiktatásuk ehhez képest felesleges. Mégis a magyar kormány azokat fontosságukra való tekintettel a Törvényhozásnak bemutatja és e végből azokat a jelen indokoláshoz csatolja, úgymint:

C) alatt levélváltás a csehszlovák vagyonadó tárgyában (mely kérdés különben kívül maradt az Egyezményeken);

D) alatt levélváltás a csehszlovák agrárreform kapcsán nyujtott kártérítések mérvéről; alatt levélváltás bizonyos Csehszlovákiával, Jugoszláviával és Romániával folyó perek pertárgyait illetőleg, melyekről autentikus magyarázattal megállapíttatik, hogy az agráralap terhére soha semmi körülmények között nem eshetnek.

Visszatérve a II. Egyezményben foglalt néhány nagyjelentőségű általános érvényű rendelkezésre, melyek a Vegyes Döntőbíróságra vonatkoznak, a következőket említjük fel. Az agráralap ellen folyó perekben a kis-entente államok kérhetik, hogy a bíróság összeállltásánál nemzeti bírájuk helyébe az agráralap bírája lépjen. Ez esetben az ezzel járó költségeket ők viselik (II. Egyezmény, XII. Cikk, 1. bekezdés). Az írásbeli eljárás határideje az agráralap ellen folyó perekben felére rövidülnek le (IV. Cikk, utolsó bekezdés). Nem rövidül le ellenben a kereset megindítására engedett hathónapi határidő (XIV., XV. és XVI. Cikkek), de viszont nem is szakittatik meg a Döntőbíróságok peres ügyekben való működésének 1930. október 20-ig való felfüggesztése által (XI. Cikk, 2. bekezdés). Más rendelkezések még mindig csak a kis-entente államokkal működő Vegyes Döntőbíróságokat érintik ugyan, de alkalmazást találnak tekintet nélkül az ügyek minőségére, vagyis akár agrár, akár más természetű ügyekről, akár magánosok és állam közötti akár magánosoknak egymás közötti peréről van szó. Ilyen intézkedés pl., hogy a kis-entente államokkal való viszonylatban működő Vegyes Döntőbíróságok háromtagú bíróságok helyett öttagú bíróságokká alakulnak át (IX. Cikk). Ez intézkedés tökéletesíti a trianoni szerződés által felállított Vegyes Döntóbíróságokat és emeli azok tekintélyét. Még ennél is fontosabb újítás, - ez azonban az agrárügyekre már nem vonatkozik - hogy a kis-entente államokkal működő Vegyes Döntőbíróságok ítéletei ellen, és pedig úgy illetékességi, mint érdemi ítéletei ellen fellebbezés szerveztetik a Hágai Állandó Nemzetközi Bírósághoz (X. Cikk). Ily fellebbezési hatáskör egy nemzetközi bíróság részére a másik felett talán az első a nemzetközi jogban. Ezen intézkedés által, bárha az javunkra éppúgy, mint ellenünk hathat, általában a Vegyes Döntőbíróságok, de különösen állampolgárainknak a trianoni szerződés 250. Cikkén alapuló jogai nagyfokú megerősítést nyertek. E fellebbezési hatáskört nem volt szükséges az agráralap ellen irányuló perekre nézve megadni, mert ezekben elvi kérdés nem merülhet fel. Vannak azonban a II. Egyezmény XIII. Cikkében a Vegyes Döntőbíróságokat illető oly rendelkezések is, melyek a Magyarországgal való viszonyban az összes Hitelező Hatalmakkal működő Vegyes Döntőbíróságokat érintik. E rendelkezések a bevezető intézkedéseket tartalmazzák a Vegyes Döntőbíróságok ügyeinek fokozatos apasztására. Kimondják, hogy az ügyviteli szabályokban keresetek benyujtására megállapított határidők véglegesek és azokat meghosszabbítani nem lehet. Ezzel ki van zárva úgy az általános benyujtási határidőnek újból való megújítása, mint az új tényezők számítható, többnyire hathónapos határidőnek meghosszabbítása. Ennél is fontosabb gyakorlati jelentőségében a másik rendelkezés, mely kizárja 1930. január 20. után elkésetten benyujtott kereseteknek bármi okból való elfogadását (XIII. Cikk, 2. bekezdés).

Ez utóbbi rendelkezés, mely az agrárügyekre vonatkozólag a XIV., XV. és XVI. Cikk rendelkezéseivel egészül ki, tette lehetővé, hogy egyrészt aránylag pontos számítások legyenek végezhetők a jövőben az agráralap terhére még indítható perek száma és az azokban szerepelhető holdszámok tárgyában és tette ezáltal lehetővé az agráralapnak aránylag pontos működésre alkalmas megszerkesztését. Másrészt ez az intézkedés tette lehetővé, hogy a Hitelező Hatalmak állampolgárai részéről a magyar kormány ellen a Vegyes Döntőbíróságok előtt indítható perek kérdésében az érdekelt államokkal az 1930. január 20-án már folyamatban volt perek alapján számoljunk le és ne kelljen az ellenünk mult tények alapján esetleg még indulható perek beláthatlan sorával számolnunk. Ismerjük ugyanis az ellenünk tényleg folyamatban lévő pereket. Számot vethetünk magunkban azzal, hogy viselkedésünk nem fog alapul szolgálni új tények alapján új perekre. De nem tudhattuk ezen rendelkezés előtt, hogy mily számú perekkel és mily összegek erejéig fognak esetleg elkésetten fellépni ellenünk a Hitelező Hatalmak állampolgárai. Ily perek különösen csehszlovák állampolgárok részéről fenyegethettek volna bennünket azok miatt a garázdálkodások miatt, melyeket Kun Béla bolsevistái okoztak az Északi Kárpátokba való betörés által. Ily pereknek szemünkben nem sok jogi alapja lett volna ellenünk, de ha egy per megindíttatik, annak kimenetele mindig kétséges, különösen a trianoni szerződés azon szigorú rendelkezéseinél fogva, melyek a magyar állam felelősségét a bolsevizmus alatt történt tényekért megállapítják. A januárban Hágában elért szövegek szerint ily perek, ha megindíttatnak, és erre eshetőség elég tekintélyes összegeket, illetőleg volt, négy lehetőség között lebegtek: l. vagy eredménnyel tudjuk velük szemben a 13.5 millió évi járulékátalánnyal való törlesztést érvényesíteni, 2. vagy marasztalás esetén be tudjuk a marasztalási összegeket számíttatni a rekonstrukciós egyezmények értelmében az 1944-ig fizetendő évjáradékainkba a Jóvátételi Bizottság vagy annak utódja által, 3. vagy 10 év után elkésetteknek nyilvánítja e kereseteket a bíróság, és nem fogadja el őket, 4. a bíróság marasztal bennünket, és a Jóvátételi Bizottság nem engedélyez betudást. Mint látható, a bolsevisták ezen öröksége igen kínos helyzetbe sodorta a magyar államot és úgy Hágában, mint Párizsban nagyon feszélyezte tárgyalásainkat; fellépésünket sok más kérdésben, hol okunk lett volna erélyeseknek lenni, e bolsevista garázdálkodások tették lehetetlenné. Sok oly terhes rendezést, melyek különben elkerülhetők lettek volna, miattuk voltunk kénytelenek elfogadni. A párizsi tárgyalásokon előtérben az utolsó napokon is még ezek, a magyar bolsevista károk voltak és még az utolsó napon is ezek veszélyeztették más ügyeknek is a rendezését, sőt az Egyezmények lehetetlenülésével fenyegettek. Az I. Egyezmény 1. Cikke értelmében a különleges békeszerződési terhek címén 1944. utánra vállalt l3.5 millió évi járadék fizetése, az I. Egyezmény 2. Cikk, 3. pont értelmében némely döntőbírósági ítélet teljesítésének vállalása és a II. Egyezmény XIII. Cikkének második bekezdésében foglalt perjogi elévülési szabály zártak be felettük véglegesen a diszkutálási lehetőséget.

A IV. Egyezményt a magyar kormány nem terjeszti és nem terjesztheti megerősítés végett a Törvényhozás elé, mivel abban Magyarország nem szerződő fél. Mégis tájékozás végett megjegyezhető, ami már fentebb említve volt, hogy magyar állampolgároknak az agráralap ellen menő agrárpereken kívül folyó és még indítható 250 cikkes perein semmi lényeges változás nem esett. E perek nem a B-alap ellen, hanem az illető államok ellen folynak. Ezek felelőssége a felperesekkel szemben semmi változást nem szenved. A Nagy-Hatalmakat és a kis-entente államokat egyedül érdeklő kérdés, hogy az előbbiek az utóbbiak számára egy segítőalapot létesítettek, és hogy mily őket megillető saldo-tételeket használtak fel ezen alap megalkotására. Ugyanez a helyzet egy Pótegyezményt illetőleg, melyet a Hitelező Hatalmak az őket megillető összegeknek hováfordítását illetőleg maguk között kötöttek.

Nem terjeszti a magyar kormány a Törvényhozás elé becikkelyezés végett a párizsi értekezlet záró üléséről felvett jegyzőkönyvet sem, bár tudomásulvétel végett ezennel F) alatt csatolja. A többi ülések jegyzőkönyvei, nehogy prejudiciumot képezzenek a végleg elfogadott egyezményi szövegekre nézve, megsemmisíttettek. A záró ülés jegyzőkönyvében új jogokat vagy kötelezettségeket statuáló intézkedések nem foglaltatnak, bár abban némely kérdés konkrét helyzetére megvilágító nyilatkozatok találhatók.

Ugyancsak nem becikkelyezésre szánt szöveg, mégis a magyar kormány a Törvényhozásnak bemutatja és tudomásvétel végett G) alatt csatolja azt az írásbeli nyilatkozatot, melyet a párizsi Konferencián összegyűlt Kormányképviselők az Egyezményeknek Országaik által leendő megerősítése tárgyában tettek.

Végül megemlítendő, hagy a becikkelyező törvény szövege a szokásos rendelkezéseket tartalmazza. Annak 1-ső cikke felsorolja az Ország törvényei közé iktatandó egyezményeket. Következő 2-ik cikke tartalmazza az egyezmények eredeti francia és eredeti angol szövegeit és hivatalos magyar fordítását. A 3-ik cikk becikkelyez két külön megállapodást, egyiket Romániával, másikat Csehszlovákiával, melyeket a tárgyalások menete tett már Hágában elkerülhetetlenekké. A 4-ik cikk tartalmazza ezeknek eredeti francia szövegét és hivatalos magyar fordítását. Az 5-ik cikk az életbelépés és végrehajtás tárgyában teszi meg a szükséges intézkedéseket.