Az 1913. év nyarán az ország északkeleti és keleti részeiben lezajlott árvizek pusztításai arra indították a kormányt, hogy a felvételeket végeztessen annak megállapítására, vajjon az országnak azoknál a folyóinál, illetőleg patakjainál, amelyek nem állanak állami kezelés alatt, hanem amelyeknél a meder és a partoknak jókarban tartása az 1885:XXIII. tc. 40. §-a értelmében a meder-, illetőelg a parti birtokosoknak kötelessége, - mely munkálatok volnának szükségesek annak elérésére, hogy a folyók és patakok völgyei legalább is a nagyobb kártételektől mentesek legyenek.
A végzett felvételek alapján készített költségszámítások eredménye szerint 120 millió koronával számíttatott az az összeg, amely a jelzett munkálatok végrehajtására szükséges.
Miután az anyagi áldozatok, amelyeket ezeknek a vízrendezési és védelmi munkálatoknak végrehajtása igényel, általánosságban messze felülhaladják az érdekelteknek teherbíró képességét és az esetek legnagyobb részében nem lehet arra számítani, hogy e befektetések terhét az érdekeltek önerejükből vagy csekély mértékű támogatással képesek lesznek elviselni, - ezek a körülmények már akkor megérlelték azt a meggyőződést, hogy az állami szabályozás alá nem eső folyóknál és patakoknál rendszeres munkálkodás csak úgy indulhat meg, ha a törvényhozás jelentékeny állami támogatás nyujtására megfelelő fedezeti alapot teremt.
Nagy általánosságban azt véve zsinórmértékül, hogy az egész szükségletként kimutatott 120 millió korona felének az állam részéről történő fedezésével a programmot meg lehet valósítani: az 1914:XXXVIII. tc. 60 millió koronát engedélyezett arra a célra, hogy az állami kezelés alatt nem álló folyók, patakok és egyéb vízfolyások kártételei ellen teljesítendő és közérdekből s szükséges szabályozási, partvédelmi vagy másnemű vízimunkálatok végzésében az érdekeltek megfelelő segélyekkel vagy kamatmentes állami kölcsönökkel támogathatók legyenek.
Ez a 60 millió korona az 1914/15. költségvetési évtől kezdve bezárólag az 1933/34. költségvetési évig, tehát 20 éven keresztül évi 3 millió koronás részletekben lett volna igénybevehető.
A világháború kitörése megakadályozta az 1914:XXXVIII. tc. végrehajtását.
Az 1914:XXXVIII. törvénycikkhez csatolt I. számú melléklet feltüntette azokat a vízfolyásokat, amelyeken a munkálatok végrehajtandók lettek volna és a költségeket, amelyek a munkálatok végzésére előirányoztattak.
A kimutatásban feltüntetett vízfolyások legnagyobb része a trianoni béke folytán a szomszéd államokhoz csatolt területekre esik, miután leginkább a hegyes vidékeken levő vízfolyásokon volt - főképpen a belsőségek védelmét tekintve - a legégetőbb szükség a munkálatok végrehajtására és az ezen vidékeken levő érdekeltség volt anyagi helyzeténél fogva leginkább ráutalva az állami támogatásra. A végrehajtandó munkaprogrammba csak csekélyebb részben vétettek fel azok az inkább síkvidékeken levő folyók és patakok, amelyeken a munkálatok végrehajtása ugyan szintén szükséges volt, azonban a munkálatok elhalasztásából nem származhattak oly nagyértékű károk, mint a hegyes vidéken levő folyókon és patakokon szükséges munkálatok elmaradásából. Ezenfelül a síkvidékeken levő érdekeltség kevésbbé is volt ráutalva az állam támogatásra.
A törvényhez csatolt kimutatásban feltüntetett és a Csonka-Magyarországra eső vízfolyások rendezésére előirányzott költségeket összeadva 26.395,000 koronát tesznek ki az ezen vízfolyások rendezésére előirányzott költségek, mely összegnek fele, azaz 13.197,500 korona lett volna átlagban az állam által fedezendő, az állam által előirányzott 60 millió koronából.
A jelen törvényjavaslathoz csatolt I. számú kimutatás szerint 72 millió pengővel, tehát jelentékenyen nagyobb összeggel irányoztattak elő a Csonka-Magyarországon levő, a kimutatásban felsorolt és a II. számú térképen feltüntetett állami kezelés alatt nem álló folyókon, patakokon és egyéb vízfolyásokon végrehajtandó munkálatok költségei.
Ez a jelentékeny költségkülönbözet az alábbiakban találja magyarázatát.
Azoknál a vízfolyásoknál, amelyek az 1914:XXXVIII. törvénycikkhez csatolt kimutatásban is fel voltak véve, a munkálatok végrehajtása jelentékenyen nagyobb költséget igényel az akkor előirányzott összegnél az anyagárak és munkabérek nagyértékű emelkedése és annak folytán, hogy az időközben történt iszapolások folytán ma már jelentékeny munkatöbblettel kell számolni.
A költségkülönbözet további oka az, hogy a kimutatásban felvett vízfolyások túlnyomó része az 1914:XXXVIII. tc. által célbavett munkaprogrammban nem szerepel.
Ezek a vízfolyások - miként arra fentebb már utalás történt - annak idején a munkaprogrammba fel nem vétettek, miután a rendelkezésre álló összeg a legégetőbb szükségletek kielégítésére és a csekélyebb teljesítőképességgel bíró érdekeltség támogatására volt elsősorban fordítandó. A háború alatt és a háború megszűnte után is azonban ezeken a vízfolyásokon fenntartási munkák alig végeztetvén, ma már ezek a vízfolyások is oly elfajult állapotba jutottak, hogy azokon a munkálatok végrehajtása égetően szükséges. Az ország lakosságának a háború és az azt követő események által okozott nagymérvű anyagi meggyöngülése folytán ma már ezen vízfolyások érdekeltségének teljesítőképessége is annyira megcsökkent, hogy a munkálatok végrehajtása nagyobb állami támogatás nélkül nem remélhető.
A többtermelés eszméi mezőgazdaságukban csakis úgy valósíthatók meg, ha mindenekelőtt a vízkároktól mentesítjük mezőgazdasági területeinket és a vízfolyások fenntartására hivatott érdekeltségek feladatuk teljesítéséhez akkor fognak kellő bizalommal és a siker reményében nyúlhatni, ha mögöttük érzik az állam segítő kezét.
Hogy mily fontos feladatot kíván e tekintetben e törvényjavaslat megoldani, bizonyítja egyebek között az a rengeteg kár, mely az ország gazdaközönségét a mételykór következtében állatállományában állandóan éri (legutóbb ismét igen nagy mértékben az 1926. évben), és amelynek leghatékonyabb ellenszere a vízfolyások rendezése és kellő karbantartása.
A vízitársulataink gondozása alatt álló vizeket nem tekintve, az állami szabályozás alá nem tartozó vizeink kevés kivétellel, siralmas, állapotban vannak. Gazdatársadalmunk általában nem sok érzékkel bír a vízfolyások rendezése és karbantartása iránt, a törvényhatósági közigazgatás pedig, amelyre az 1885:XXIII. tc. a vízfolyások rendezését és karbantartását bízta, sokféle ágazó tennivalói mellett ezen kiváltképpen szakszerű intézkedéseket igénylő ágazatot kellő eredménnyel ellátni nem képes; ezrét rendkívüli fontossága van annak, hogy az állam a maga vízügyi szakszerveivel az eddiginél nagyobb mértékben karolja fel a kisebb vízfolyások karbahelyezésének, különösen azonban azok állandó fenntartásának ügyét.
Az 1914:XXXVIII. tc. nemcsak az állami támogatással létesítendő mederszabályozási munkálatok végrehajtását, hanem az állami támogatással szabályozott medrek állandó fenntartását is a kulturmérnöki hivatalok hatáskörébe utalta. A törvénynek ezt a rendkívüli célirányos intézkedését az országnak állami kezelés alatt nem álló összes vízfolyásaira kívánom kiterjeszteni, amit azok a szomorú tapasztalatok tesznek indokolttá, amelyeket a már hatóságileg rendezett vízfolyások későbbi állapota körül szereztünk.
A helyezet ma az, hogyha valamely vízfolyás hosszas, évekre terjedő hatósági tárgyalások terhelése mellett és majd minden esetben nagymértékű állami hozzájárulással szabályozást nyer, úgy e munkálatok befejeztével a vízfolyás további sorsával rendszerint senki sem törődik.
A járási főszolgabíró, akire az alispáni véghatározat a vízjogi törvény 177. §-a alapján a mederfenntartás foganatosítását bízta, sokféle tennivalói mellett nem szentelhet ennek a kérdésnek kellő időt és figyelmet és rendszerint csak akkor ha foglalkozik ezzel az üggyel, ha az érdekeltek ezirányban panasszal fordulnak hozzá. Ez pedig akkor történik meg, ha a vízfolyás az éveken át tartó elhanyagolás foyltán eredeti ősállapottá süllyedt vissza, amikor a patakot vagy a vízfolyást a növényzet teljesen benőtte, a meder beiszapolódott, a rétek és legelők posvánnyá váltak és a gazdasági kár már elviselhetetlenné lett. Ekkor megindul ismét a közigazgatási apparátus, és miután időközben az érdekeltségben előállott területi változások miatt az alispáni véghatározat alapos kiigazításra szorul, a vízfolyás medre pedig új mérnöki felvételt és költségszámításokat igényel, gyakran ismét évekig tart, amíg a szükséges előmunkálatok megtörténhetnek és a medertisztogatás keresztülvihető lesz. Ez természetesen ismét a gazdaközönség óriási megterhelését jelenti és majd minden esetben újból az államnak kell segélynyujtással a munkálatok gyors keresztülvitelét biztosítani.
Az 1913:XVIII. tc., mely a vízjogi törvény egyes hiányainak pótlását célozta, e bajokon azáltal vélt segíteni, hogy a medrek állandóan jókarban tartásával a községeket bízta meg, azért a törvény 7. §-a olyképpen rendelkezik, hogy „az 1885:XXIII. törvénycikk 40. §-a alapján hatóságilag elrendelt munkálatokal karbahozott vagy létesített medreknek és partoknak fenntartásáról községi határonként a községek kötelesek az érdekeltek tehére gondoskodni”.
Ez az intézkedés egyáltalában nem vált be, mert azáltal, hogy a vízfolyást és az érdekeltséget községhatáronként különálló részekre osztotta, egyrészt a mederfenntartás technikai keresztülvitelét a legtöbb esetben megnehezítette vagy egészen megakasztotta, - másrészt ellenkezésbe jutott az érdekeltséget megállapító engedélyokirattal, mely úgy a vízfolyást, mint az érdekeltséget egyosztatlan egységként állapította meg. Végeredményben pedig e vízfolyások fenntartásának a községi igazgatásba való beillesztése teljesen megállapította a vízfolyások karbantartását célzó munkálatokat, mert községeink igazgatása korántsem tud még ily feladatokkal megküzdeni, nem rendelkezvén olyan szervekkel, melyek ezen főként műszaki feladatkört megfelelő módon betölteni tudnák.
Az 1913:XVIII. tc. 7. §-ának ez a rendelkezése igen sok zavart és félreértést is okozott, miért is annak hatályon kívül helyezése és megfelelőbb intézkedésekkel való pótlása mellőzhetetlen.
Ezért a vízfolyások és medrek állandó jókarbantartását a kultúrmérnöki hivatalokra kívánom bízni, mely hivatalok a munkálatok végzésénél eddig is a közigazgatási hatóságok segítségére voltak, de csak akkor foglalkozhattak e kérdésekkel, ha erre esetről-esetre külön felkérettek.
Azáltal, hogy ezentúl a kultúrmérnöki hivatalok önálló hatáskörrel ruháztatnak fel a most tárgyalt ügykörben és a szükséges munkálatok körül a kedvezményezés tekintetében is teljes jogkörrel, egyúttal azonban felelősséggel is járnak el, elérhető lesz, hogy az idevonatkozó, kizárólag műszaki tennivaló körül eddig tapasztalható hiányok és károsodások meg fognak szűnni. Különös fontossága van gazdaközönségünkre annak a körülménynek, hogy míg az eddigi eljárás mellett éveken át tartó károsodás után a tisztogatás elrendelésekor váratlanul óriási kiadás szakad rájuk, melyet a legtöbb esetben alig tudtak fedezni, addig az új organizáció mellett a fenntartással járó kiadások egyenletesen elosztva évről-évre állandó kis összegeket fognak igényelni, melyeket a gazdaság könnyen elviselhet, és mely minden évben pontosan előirányozható és előre számbavehető lesz. Viszont a kultúrmérnöki hivatalok is pontosan előirányzott munkaprogramm alapján dolgozhatnak és így személyzetüket sokkal jobban és intenzívebben használhatják ki.
Az 1914:XXXVIII. tc. szerint a rendelkezésre bocsátott összegből kell fedezni azokat a személyi és dologi kiadásokat is, amelyek a törvény végrehajtása során, mint az állam által viselendők, felmerülnek. Ezt az intézkedést e törvényjavaslat is fenntartja. Mint azt már az 1914:XXXVIII. tc. indokolása is kifejtette, a programmba vett munkálatok végrehajtása, valamint azok fenntartása és kezelése igen nagy mértékben fogja a kultúrmérnöki hivatalok tennivalóit növelni és így mellőzhetetlen, hogy ezeknek a már most is nagy mértékben túlterhelt hivataloknak műszaki és segédszemélyzete megfelelően szaporíttassék.
A személyi kiadásoknak ezen szaporításból származó többlete azonban sokszoros megtérítést talál azáltal, hogy az eddig hatóságilag már rendezett 250 kisebb vízfolyás, összesen 150,000 kat. holdnyi érdekeltségi területén a vízkárok meg fognak szűnni. Ha ezt a károsodást évenként és holdanként átlagban minimálisan csak 2 q széna értékével becsüljük és a széna árát 10 P-nek vesszük, úgy évenként 3.000,000 P-nyi érték megmentését érjük el.
Ehhez járul újabb 300,000 kat. holdnyi területnek az új szabályozás által a vízkároktól való mentesítése, ami hasonló alapon számítva, e szabályozási programm befejeztével évenként további 6.000,000 P értéket képvisel, úgyhogy e törvényjavaslat végrehajtásával mezőgazdaságunkra háramló haszon hozzávetőleg minimálisan évi 9 millió pengőre értékelhető.
Fel sem becsülhető az a kár, amit csapadékosabb évben a mételykór okoz az ország állatállományában a posványos réteken és legelőkön, és amit gyökeresen csak a vízfolyások szabályozásával és állandó jókarbantartásával lehet orvosolni.
Az ország gazdasági nívójának emelése és a többtermelés érdekében nélkülözhetetlen növényjavítási és műtrágyázási akciók pedig addig meg sem indulhatnak, míg a vízfolyások a réteket és legelőket állandó veszéllyel fenyegetik.
E nagy előnyökkel szemben eltörpül az az összeg, melyet a személyzetszaporítás évenkint igényel, ami nélkül pedig e törvényjavaslatban foglalt munkaprogramm nem volna végrehajtható.
Ezért kívánok magamnak szabad kezet biztosítani aziránt, hogy amint e törvényjavaslatban körülírt munkálatok zavartalan és kellő időre való elvégzése a kultúrmérnöki hivatalok műszaki és adminisztratív személyzetének esetleg bekövetkezhető túlterhelése következtében fennakadást szenvedne, a személyzet szaporítása által az esetleg fölmerülő akadályok elhárításáról gondoskodhassam.
Az erre vonatkozó részletes javaslatomat mindig az illető év költségvetésében fogom megtenni.
Tekintettel arra, hogy a tervbe vett szabályozási munkálatok keresztülvitele a vízügyi műszaki személyzetnek általában csekély létszáma mellett úgy a központi, mint a külső személyzetre nagy feladatot hárít, indokoltnak találom, hogy hasonlóan az állami kezelés alá tartozó folyókon történő beruházásokhoz, itt is a végrehajtott munkák kiviteli összegének 1/2%-a mint jutalom a közreműködő személyzet között szétosztassék.
