Magyarország Magánjogi Törvénykönyve, amelyet dr. Pesthy Pál igazságügyminiszter az 1928. évi március hó 1. napján törvényjavaslatként az országgyűlés elé terjesztett, mint az országgyűlés képviselőházának 500. számú irománya, az országgyűlés tagjai között kiosztatott; a törvényjavaslat országgyűlési tárgyalása iránt azóta intézkedés nem történt. Az eltelt három év azonban a mű szempontjából nem múlott el eredmény nélkül, mert ez alatt az idő alatt elkészült a törvénykönyv részletes indokolása, amely részben már nyomtatásban is megjelent, részben pedig most van sajtó alatt s az eltelt három év alatt a javaslat nemcsak a jognak mind a tudományos, mind a gyakorlati művelői részéről, hanem a társadalmi és a gazdasági élet szélesebb köreiből is olyan beható megvitatás tárgya volt, hogy a javaslat országgyűlési tárgyalása során gazdag kritikai anyag is rendelkezésre fog állani.
Ezek után a törvénykönyv javaslatát az országgyűlési tárgyalás számára immár kellően előkészítettnek látom. Az 1927. évi január 25. napjára összehívott országgyűlés ideje ugyan már lejáróban van, úgy, hogy nem volna célszerű, hogy a javaslat tárgyalásának előreláthatóan hosszú időbe kerülő munkáját ez az országgyűlés kezdje meg, de helyesnek tartom, hogy a javaslat tárgyalását már a most folyó országgyűlés előkészítse úgy, hogy a jövő országgyűlés a javaslat tárgyalásához majd késedelem nélkül hozzáfoghasson.
Alig szükséges bővebb indokolás annak kimutatására, hogy a codex letárgyalására a törvényjavaslatok tárgyalásának közönséges rendje nem mindenben alkalmas. Rendszeres magánjogi codex megalkotása alkotmányos államok életében az országgyűlésnek esetleg csak több évszázados időközökben visszatérő feladata. Magyar országgyűlés az állam ezeréves fennállása alatt csak egyszer alkotott magánjogi codexet az 1514. évben, Werbőczy Hármas könyvét. Az országgyűlés tárgyalási rendjének megállapításában tehát az ilyen, fontosságánál, terjedelménél, és különleges természeténél fogva az országgyűlés rendes munkájától eltérő munkát természetszerűen nem tarthattak szem előtt, amiből önként következik, hogy a közönségesen tárgyalni szokott törvényjavaslatok tárgyalási rendje nem lehet mindenben alkalmas és valóban nem is alkalmas rendszeres magánjogi codex letárgyalására. E megállapítás helyességének kimutatása végett különösen három körülményre utalok, ú. m. a javaslat rendkívüli fontosságára, nagy terjedelmére, és rendszeres, mondhatnám szerves alkatára.
Nem lehet vita a tekintetben, hogy az országgyűlésen tárgyalásra kerülő minden törvényjavaslat közérdekű, tehát már ennélfogva fontos, és az országgyűlés alapos, beható munkáját igényli.
Úgy hiszem azonban, senki sem vonhatja kétségbe azt sem, hogy magánjogi codex megalkotása messze felülmúlja azoknak a törvényjavaslatoknak a jelentőségét, amelyek az országgyűlést rendszerint foglalkoztatják. Egyéb törvényjavaslatok többnyire csak egyes életviszonyoknak, egyes intézményeknek vagy az életviszonyok, intézmények egy-egy elhatárolt körének a szabályozására szorítkoznak, a magánjogi codex ezzel szemben az ember és a vele egy tekintet alá eső jogi személy összes magánéletviszonyának szabályozását felöleli, megalkotja a családi, a társadalmi és a gazdasági rend alapjait. Igaz, vannak életviszonyok és intézmények amelyeknek részletes szabályozása kivül esik a magánjogi codex körén, de az ezekre vonatkozó különleges jog (jus speciale) sem független a magánjogi codextől mint általános jogtól (jus generale), mert egyrészt ennek az alapelvein épül fel, másrészt hézagaiban ebből egészül ki.
De nemcsak az összes életviszonyokat átfogó jellegénél fogva van nagyobb fontossága a magánjogi codex javaslatának, mint egyéb törvényjavaslatoknak, hanem nemzeti szempontból is.
Csodaszámba megy, hogy maroknyi nemzetünk beékelődve idegen népek közé, rokon, barát nélkül, mint egy sziget a tengerben ezer éven át minden beolvasztó kísérletnek ellentállott. Ellentálló erejét nemcsak a természetadta faji elkülönültségéből merítette, amely befelé tömörítette, kifelé a környező népektől elzárta, hanem intézményeinek sajátos nemzeti jellegéből is, amely, mint politikai nemzetet befelé egybeforrasztotta, kifelé a körülzáró államoktól elkülönítette.
A nélkül, hogy a nemzeti érzéstől elragadtatva túlzásba esnénk, állíthatjuk, hagy a magyar nemzetben - hosszabb-rövidebb idejű korok ingadozásait nem tekintve - mindig megvolt a helyes érzék aziránt, hogy ősi nemzeti intézményeihez ragaszkodjék, s idegenből átvett intézményeket sajátos nemzeti felfogásának megfelelően asszimiláljon. Különösen megnyilvánult ez az érzék a közjogi és magánjogi intézményekben, s valóban nem üres frázis egyik kiváló jogászunk az a megállapítása, hogy 1848 előtti jogi berendezéseink annyira önálló nemzeti irányban fejlődtek ki, hogy a nyugateurópai művelődésben mint naprendszerben külön planétaképek ragyogtak. Igaz, hogy az 1848-ban, és az azt követő évtizedekben beállott alkotmányjogi változások, az idegenből átvett jogintézmények nagy tömege a magyar jog nemzeti jellegét elhomályosították, de nincsen kétségem abban, hogy a nemzet átalakító, áthasonító ereje képes lesz arra, hogy jogfejlődésünket ismét a nemzeti irányba terelje. Ebből a nemzeti szempontból nagyjelentőségű munka vár az országgyűlésre a magánjogi codex megalkotásával, mert ha úgy alkotja meg a codexet, hogy az jogunk nemzeti jellegének visszaállításában jelentős lépés lesz, a magyar nemzet nemzeti egyénisége és ezzel együtt ellentálló ereje hatalmas erősbödést fog nyerni.
A törvényjavaslatnak nagy fontossága olyan tárgyalási rendet kíván, amely zavartalan elmélyedő, megfontolt munkára ad módot. Lehetővé teszi, hogy az országgyűlés mindkét házának jogászi, gazdasági kiválóságai és a jogi és gazdasági, s a szükséghez képest a társadalmi élet más kiválóságai is együttes munkában egyesítsék tudásukat, hogy a legjobbat alkossák meg. Ezt a lehetőséget az országgyűlés tárgyalási rendjének mai szabályai nem biztosítják, tehát megfelelő tárgyalási rend megalkotása a javaslat fontossága okából szükséges.
A második szempont, amely a különös tárgyalási rend megalkotását teszi szükségessé, a javaslat nagy terjedelme. A törvénykönyv ugyanis 2171 §-ból áll. A törvényjavaslatok tárgyalásának közönséges rendje szerint ezt a hatalmas anyagot négyszer kellene általánosságban és négyszer kellene részleteiben letárgyalni, t. i. a képviselőház bizottságában és plénumában, s úgyancsak a felsőház bizottságában és plénumában is. Mi lenne ilyen tárgyalási rendnek a következménye, vagy véget nem érő hosszas tárgyalások, amelyek közéletünk egész sereg munkását feleslegesen és hosszú időn át elvonnák egyéb munkáktól (a bírói, közjegyzői, ügyvédi kar tagjait, egyetemi professzorokat és miniszteriális tisztviselőket), vagy üres formasággá sülyednének a tárgyalások, aminek, a munka nagy jelentőségét tekintve, minden áron elejét kell venni. Ezt megint csak különleges tárgyalási rend megalkotásával tudjuk elérni.
A harmadik szempont, amely különleges tárgyalási rend szükségessége mellett szól, a törvényjavaslat rendszeres szerves alkata.
Kétségtelen, hogy minden törvényjavaslatnak rendszeres műnek kell lennie abban az értelemben, hogy a szabályozás tárgyául szolgáló anyagot helyesen felbontva, megint a részleteket helyesen csoportosítva, logikai egymásutánban, áttekinthetően, világos és szabatos szövegben tartalmazza. A rendszeresség szükségessége annál inkább lép előtérbe, mennél nagyobb terjedelmű a javaslat, a codexben pedig már elsőrendű kellék, mert a codexben az egyes rendelkezések úgy szövődnek egybe, mint az élő szervezet részei. Egy-egy részletnek a módosítása esetleg sok más részletre is kihat, amelyek a módosított résszel mintegy szerves összefüggésben állanák. Hogy példával világítsam meg a helyzetet: példának okáért, ha módosíttatnék a javaslatnak az a rendelkezése, hogy nagykorú az, aki 24. életévét betöltötte, s a nagykorúság korhatára a 21. évre szállíttatnék le, nyomban végig kellene tekinteni az összes jogviszonyokat, amelyekben a nagykorúsítási korhatár ilyen mértékű leszállítása veszedelmes lehet, nem kellene-e kivenni pl. ingatlanátruházást, örökségről lemondást stb., meg kellene vizsgálni a korhatár leszállításának következményét a váltóképesség tekintetében, a házasságkötés tekintetében, szabályozni kellene a részleges törvényes képviseletet és gyámhátósági felügyeletet ezeknek a jogviszonyoknak tekintetében. Vagy pl. ha úgy módosíttatnék a javaslat, hogy az örökbefogadáshoz az igazságügyminiszter megerősítése nem szükséges, egyúttal fontolóra kellene venni azt is, hogy ne állapítson-e még a törvény kivételeket az alól a szabály alól, hogy csak az fogadhat örökbe, akinek ivadéka nincs; a javaslat ugyanis ennek a merev szabálynak a korrektívumát abba helyezte, hogy méltánylást érdemlő esetekben az igazságügyminiszter megerősítheti az örökbefogadást akkor is, ha az örökbefogadónak van ivadéka; ha ennek a lehetősége megszűnnék, máskép kellene gondoskodni, a szabály merevségének enyhítéséről; ugyancsak a feltételezett módosítás következtében máskép kellene szabályozni az örökbefogadás hatályba lépésének időpontját, a felbontását, a névátruházás kérdését stb. stb., úgy hogy a változtatás mintegy tíz más § módosítását vonná maga után. A javaslat az adósok egyetemlegességét a korrealitás alapulvételével szabályozza, ha a tárgyalás során úgy találnák helyesebbnek, hogy e jogviszony a szűkebb értelemhen vett szolidaritás alapulvételével legyen szabályozva, a javaslatban foglalt minden egyetemleges jogviszony szabályozását át kellene vizsgálni, s pl. a deliktumból eredő egyetemlegességet a korrealitás szabályai szerint kellene rendezni. Analog jogviszonyok szabályozásában a javaslat nem ismétli meg újra meg újra az alkalmazandó jogszabályokat, hanem egyszerűen utal azokra ilyen alakban, pl. a sértett a tiltott cselekményre vonatkozó szabályok szerint követelhet kártérítést, vagy a lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés megkötéséből eredő kár megtérítésének szabályait kellene alkalmazni, vagy az alaptalan gazdagodás kiadására vonatkozó szabályok irányadók. Ha az ilyen szabályok, amelyekre egyebütt is utal a javaslat, változást szenvednek, végig meg kell vizsgálni az összes ráutaló rendelkezéseket abból a szempontból, nem szükséges-e ezeknek a megfelelő módosítása is.
Súly fekszik a szövegezés külsőségén is; a kódex ugyanarra a fogalomra állandóan ugyanazt a kifejezést használja, s a tipikus szófordulatokat is állandóan azonos értelemben alkalmazza, s az utalások miatt súly fekszik a §-ok egymásutáni rendjén is.
Ezekből az odavetett példákból is látszik, hogy minden egyes módosítást, változtatást, kiegészítést igen alaposan kell majd fontolóra venni, s különösen azoknak kihatásait az egész codexen át meg kell vizsgálni, tehát a hirtelen, előkészítés nélkül felmerült indítványok tárgyában nem mindig lehet azonnal határozni, hanem kellő megfontolásra és áttekintésre alkalmat kell biztosítani. A codex rendszeressége, lehet mondani szerves alkata tehát szintén különleges tárgyalási rendet kíván.
A javaslat egyébként nem áll előző példa nélkül. A közelmultban is a képviselőház az 1913. évi november hó 14. napján tartott 476. ülésében a polgári törvénykönyvre vonatkozó 886. számú törvényjavaslat tárgyalására külön bizottságot küldött ki. A régebbi multban ilyen természetű külön bizottság volt az 1715:XXIV. és az 1715:CXXIV. törvénycikkel kiküldött Systematica Commissio, az 1790/1791:LXVII. törvénycikkel kiküldött bizottságok (pro elaboratione systematis publico politicorum et judicialium negotiorum, aliorumque objectorum Deputationes ordinantur), amelyeknek működését az 1827:VIII. tc. meghosszabbította.
Egyébként a képviselőház ma érvényben lévő házszabályai (223. §), és a felsőházról szóló törvény (1926: XXII. tc.) 32. §-a is fenntartják a lehetőséget arra, hogy a két ház különleges országos bizottságokat alkothasson össze.
Az 1. § harminc tagú Országos Bizottságot szervez az országgyűlési képviselők és a felsőházi tagok sorából a Törvénykönyv javaslatának bizottsági tárgyalására.
Amint az általános indokolásban kifejtettem, a két házból együttes bizottság alakítása nem áll példa nélkül, erre példát találunk úgy az országgyűlések régebbi történetében, mint ezidőszerint is, mert úgy a most hatályban lévő házszabályok, valamint a felsőházról szóló törvény ilyen együttes bizottság alakítására módot ad.
Az együttes bizottság alakításának előnyei kézenfekvők. Először is nem kell a nagyterjedelmű javaslatot kétszer tárgyalni bizottság előtt, külön a képviselőházban, külön a felsőházban. Másodszor az együttes bizottság a javaslat tárgyalása céljára azt a megbecsülhetetlen nagy előnyt biztosítja, hogy a képviselőház és a felsőház kiváló szakemberei együttes tanácskozások során cserélhetik ki gondolataikat, összemérhetik érveiket, meggyőződésüknek, tudásuknak teljes erejét vihetik be a vitákba, amiből a tanácskozásoknak, a vitáknak olyan magas színvonalát lehet remélleni, hogy a Törvénykönyv javaslata abból csak tökéletesebb tartalommal és formáiban kerülhet ki. Különösen sokat várok a képviselőház kiváló gyakorló ügyvéd tagjainak, felsőházban helyet foglaló főbíráknak, egyetemi tanároknak, királyi közjegyzőknek és széles látókörű ügyvéd tagjainak a közreműködéséből.
A javaslat szerint a bizottság a tanácskozásaiba bevonhat a bizottság tagjain kívül más jogtudósokat, és a magánjog terén kiváló gyakorlati férfiakat. Ezt a rendelkezést egyrészt arra tekintettel vettem be a javaslatba, hogy a Törvénykönyvet előkészítő több évtizeden át tartott munkában résztvettek olyan egyetemi tanárok és más, kiváló magánjogászok, akik a bizottságnak nem tagjai. Biztosítani kívántam tehát a lehetőséget, hogy ezek a szakférfiak felvilágosításaikkal, magyarázataikkal a javaslat bizottsági tárgyalásában szintén közreműködhessenek. Egyébiránt ez sem újítás, mert a mai házszabályok is módot adnak arra, hogy a bizottságokban szakemberek mint miniszteri megbízottak közreműködhessenek.
A javaslat nem érinti az országgyűlés tagjainak ma is meglévő azt a jogát, hogy bármely bizottság tanácskozásán megjelenhessenek és indítványt terjeszthessenek elő. A javaslat csupán a tekintetben tartalmaz korlátozást, hogy az indítvány szóbeli megokolására az Országos Bizottság adhat engedélyt. Ez a megszorítás azért látszik szükségesnek, mert amennyiben a csupa szakemberből álló bizottság a megokolást szükségtelennek tartja, valóban felesleges időtöltés volna a szóbeli indokolás; ez a rendelkezés egyébként nem érinti az indítványozónak azt a jogát, hogy indítványához írásbeli megokolást fűzzön.
A §-nak a tanácskozások megkezdésére, az elnök és előadók választására, ezek helyettesítésére, albizottságok alakítására és a bizottsági tárgyalások záros határidejének kitűzésére, végül a bizottság ügyrendjének megalkotására vonatkozó rendelkezései a ma hatályban álló házszabályokban foglalt elveknek felelnek meg.
A javaslat a Törvénykönyv plenáris tárgyalására úgy a képviselőházban, mint a felsőházban szabályképpen csak általános vitát enged. A részletes vita mellőzhetőnek látszik akkor, amikor a Törvénykönyv javaslata a hizottsági tárgyalás során a lehető legalaposabb és legrészletesebb megvitatásban részesült. De azonfelül, hogy a bizottsági tárgyalás után a plénumban részletes vita már nem látszik szükségesnek, nem is volna célravezető, hogy a plénumhan mind a 2171 §-ra kiterjedő részletes vita folyjék. Amint már az általános indokolásban kifejtettem, ilyen nagyterjedelmű rendszeres munkának a plénumban részletes tárgyalása alig járna a javaslat szempontjából kedvező eredménnyel, sőt alapos az aggodalmam, hogy esetleg megbonthatná egyik vagy másik indítvány a Törvénykönyv javaslatának egységes rendszerét, szerves összefüggéseit. A részletes tárgyalás mellőzése nem fosztaná meg az országgyűlés egy tagját sem attól a jogától, hogy a törvényjavaslathoz hozzászólhasson, mert amint az 1. §-sal kapcsolatban rámutattam, az országgyűlés minden tagjának megvan a joga ahhoz, hogy a bizottsági tárgyalás tanácskozásain megjelenhessék és ott indítványt terjeszthessen elő.
A 2. § értelmében részletes vita a javaslatnak csak azok felett a részletei felett folyhatnék, amelyeknek részletes vita alá bocsátását a miniszter vagy az előadó kérik, vagy amelyek tekintetében az Országos Bizottság legalább tíz tagja kisebbségi véleményt terjesztett elő. Ezzel biztosítani kívánnám egyrészt azt, hogy azokat a vitás kérdéseket, amelyekben maga a bizottság nem tudott egyértelmű megállapndásra jutni, vagy amelyeket az előadó vagy a miniszter kiválóan fontosaknak ítél, a plénum részletes vitában is tárgyalhassa.
Ha a részletes vita során a képviselőház valamely módosító indítványt elfogadott, a szövegezés munkáját a javaslat az Országos Bizottság elé kívánja utalni. Ezt a rendelkezést az indokolja, hogy amint az általános indokolásban részletesen kifejtettem, igen nagy jelentősége van annak, hogy minden módosítás szervesen illeszkedjék bele a Törvénykönyv szövegébe, a Törvénykönyv különös szóhasználatával és különös szófordulataival, nemkülönben a módosításból kifolyóan vizsgálat alá vétessenek a Törvénykönyvnek mindazok a szabályai, amelyekre a módosítás valami kihatással lehet.
Éppen azért, mert a rendszeres mű tárgyalása során könnyen előfordulhat az az eset, hogy valamely módosítás a javaslat egyéb rendelkezéseinek a módosítását is maga után vonja, biztosítani kellett a lehetőséget arra, hogy a Törvénykönyv egyes részleteit újabb megfontolás, szövegezés vagy a rendelkezések összhangbahozása végett az Országos Bizottságnak bármikor vissza lehessen adni. Ezt a miniszter vagy az előadó bármikor indítványozhatja.
Rendelkezéseket tartalmaz ez a § a tekintetben is, hogy a részletes vita túlhosszúra ne nyúljék. Az alapos és részletes bizottsági tárgyalás után és a plénumban két-két felszólaló és az előadó felszólalása után a kérdés minden esetben annyira meg lesz már világítva, hogy a Ház a vitában megnyugtató döntést hozhat.
Ez a § a Törvénykönyv javaslatának felsőházi tárgyalását ugyanazok szerint az elvek szerint szabályozza, mint a 2. § a képviselőházi tárgyalást szabályozta.
A felsőház és a képviselőház között felmerülő ellentétek eloszlatását a javaslat a felsőházi törvényben lefektetett elveknek megfelelően kívánja elérni. A különbség csupán az, hogy a két ház külön-külön bizottságai elé a javaslat nem kerül, hanem a külön-külön bizottságok munkáját a mind a két házból alakított Országos Bizottság látja el.
Az összeegyeztetés munkáját, ami alatt a kihirdetésre kerülő törvényszövegnek a tárgyalások anyagával összehasonlítását kell érteni, közönségesen egy erre rendelt külön bizottság végzi. A Törvénykönyv végleges szövegének átvizsgálását célszerűnek mutatkozik ugyancsak az Országos Bizottság elé utalni, mert az Országos Bizottság már különben is részletesen foglalkozott a javaslattal, ennélfogva a szövegegyeztetés és átvizsgálás munkáját is legcélravezetőbben tudja elvégezni. Amennyiben az egész bizottság közreműködése ebben a munkában nem látszik szükségesnek, a bizottságnak erre a munkára módjában lesz albizottágot kiküldeni.
