I. A nemzetközi pénzpiacokon a legutóbbi másfél esztendő alatt bekövetkezett események hatása folytán a hosszú lejáratú kölcsönök felvétele nehézségekbe ütközött. A rendelkezésre álló külföldi tőkék inkább csak rövidlejáratú kölcsönök formájában voltak igénybevehetők. Ehhez járult a mezőgazdasági termékeknek, majd később az iparcikkek árának világszerte jelentkező hanyatlása, aminek folytán általános jövedelemcsökkenés, valamint a munkanélküliek számának emelkedése és a fogyasztóképesség hanyatlása következett be. E tényezők hatása alatt bizalmi válság jelei kezdtek mutatkozni, ami arra vezetett, hogy még a rövidlejáratú külföldi tőkéknek egy része is kivonatott a termelésből. Ennek a folyamatnak lehetett tulajdonítani azt is, hogy Ausztria egyik legnagyobb pénzintézete legutóbb válságos helyzetbe jutott, amely válság kimélyülését csupán a gyors nemzetközi segítség révén és az osztrák állam részéről hozott nagy áldozatok árán sikerült megakadályozni.
Németországot az általános gazdasági depresszió fokozott mértékben érintette azért, mert a jóvátétel fejében külföldre teljesítendő fizetésekkel ez az ország már egyébként is meg volt terhelve. A német magángazdaságot egyik legnagyobb német pénzintézet válságba jutása és a rövidlejáratú külföldi hitelek visszavonása a legnagyobb nehézségek elé állította. Ezzel egyidejűleg a jóvátételi fizetések elhalasztásának a végrehajtása körül támadt nehézségek a belföldi tőke menekülésével karöltve, a német válságot teljesen kimélyítették, aminek következtében a német kormány a legutóbbi időkben szigorú rendszabályokhoz volt kénytelen folyamodni azért, hogy a német állami és gazdasági életet a további bajoktól megmentse.
Hazánk gazdasági életét az általános nehéz helyzet közepette is sikerült a súlyosabb gazdasági válságoktól megóvni. Annak következtében, hogy gazdasági életünk ezidőszerint csaknem teljesen független a német és az osztrák gazdasági élettől, a Németországban és Ausztriában kiélesedett gazdasági válságnak nem kellett szükségképpen kihatnia a magyar gazdasági és hiteléletre. Mégis arra való tekintettel, hogy a német és az osztrák gazdasági válság a külföldi hitelpiacokon bizonyos bizalmatlanságot keltett és ennek következtében a tőke általánosságban tartózkodóvá lett, aminek kihatásai a magyar gazdasági életben is kezdtek mutatkozni, a külföldi kölcsön megszerzése pedig késedelmet szenvedett, nehogy ezeknek az eseményeknek hatásai a magyar gazdasági élet normális menetét is károsan befolyásolhassák, a kormány kénytelen volt gyors intézkedéseket tenni, amelyek alkalmasaknak látszottak arra, hogy a netalán jelentkező káros gazdasági következményeknek Magyarországon gátat vessenek. Megerősítette a kormányt ebben az elhatározásában az a körülmény is, hogy meggyőződést szerzett arról, hogy ezek az intézkedések mértékadó külföldi pénzügyi körök egyetértésével találkoznak. Legelsőrendű közgazdasági érdekeink megóvása tette tehát elkerülhetetlenné, hogy a kormány 1931. évi július hó 14-én kibocsátott 4000/M. E. számú kormányrendelettel július hó 14., 15. és 16. napjaira a pénzintézetek pénztárainak zárvatartását rendelte el olyan jogi hatással, hogy ezeket a napokat a magánjogi kötelezettségek teljesítése, váltóóvások felvétele és egyéb biztosítási intézkedések megtétele szempontjából úgy kellett tekinteni, mint vasárnapot.
Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az 1930:XXXI. törvénycikkben nyert felhatalmazás alapján a hasznos beruházások céljait szolgáló hosszúlejáratú külföldi kölcsön felvétele iránti tárgyalásokat a kormány az illetékes pénzügyi körökkel állandóan fenntartotta, azonban a nemzetközi pénzpiacokon bekövetkezett események mindezideig nem tették lehetővé ily hosszúlejáratú kölcsön elhelyezését s csupán mintegy 875 millió pengőnek megfelelő külföldi értékű egyévi lejáratú kincstári váltókat sikerült az 1930. év novemberében a külföldön elhelyezni. A legutóbbi időkben már elvi megállapodás létesült kincstári jegyek kibocsátása útján újabb rövid lejáratú állami kölcsön felvételére, azonban a Németországban bekövetkezett események folytán ennek az állami kölcsönnek a felvétele is halasztást szenvedett.
llyen körülmények között, figyelemmel arra, hogy egyrészt a németországi helyzet még nincs megoldva, másrészt a magyar kincstári jegyek kibocsátására vonatkozó tárgyalások még nem nyerhettek végleges befejezést, a bankszűnnapok lejárta után szükség volt oly rendelkezések megtételére, amelyek lehetővé teszik, hogy a gazdasági élet minden megrázkódtatástól mentesen legyen a normális mederbe visszavezethető. E végből a kormány az 1931. évi július hó 17-én kibocsátott 4100/M. E. számú rendelettel a nemzet gazdasági céljaira szükséges erők fenntartása érdekében a pénzintézetek igénybevételének határokat szabott, továbbá a pengőnek külföldi fizetési eszközökre való átváltását és a külföldi fizetési eszközökben teljesítendő fizetések teljesítését a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzése alá helyezte. Gondoskodott azonban a kormány ebben a rendelethen arról is, hogy a gazdasági élet normális menete biztosíttassék és a Magyar Nemzeti Bank előterjesztésére általánosságban, vagy adott esetekben könnyítéseket lehessen engedélyezni. Enyhítette továbbá a rendelkezések súlyát a magángazdaságok irányában az is, hogy a kormány azokkal szemben, akik a korlátozó rendelkezések következtében nem teljesíthettek fizetéseket a végrehajtási és csődeljárást, továbbá a váltóóvások felvételét szabályozta (27/824/1931. I. M. és 4200/1931. M. E. számú rendeletek.)
Minthogy pedig azok a körülmények, amelyek miatt a fenti intézkedések történtek, jórészt még fennállanak, a kormány az 1931. évi július hó 22-én kelt 4300/M. E. számú rendelettel az idézett rendeletek hatályát egy héttel meghosszabbította.
Ezeknek a rendeletnek a kibocsátására a magyar gazdasági és hiteléletet fenyegető veszélyek elhárítása szempontjából parancsoló szükség volt és a kormány most az országgyűlés egybehívása után, ezeknek a kormányintézkedéseknek alapjául szolgáló rendeletek törvényhozási jóváhagyását kéri.
Minthogy pedig a gazdasági és hitelélet rendjének megóvása érdekében a jövőben is felmerülhet annak a szüksége, hogy a kormány a törvényhozás hatáskörébe tartozó magánjogi és eljárási rendelkezéseket tegyen, a kormány a törvényjavaslat 1. és 2. §-ában erre nézve is felhatalmazást kér.
II. Az gazdasági és hitelélet rendjének biztosítása mellett azonban szükség van az államháztartás egyensúlyának biztosítására is. Annál a kölcsönhatásnál fogva ugyanis, amelyben a gazdasági élet alakulása és az államháztartás vannak a gazdasági viszonyoknak az egész világon bekövetkezett rosszabbodása hazánkban is éreztette hatását, és ez természetesen kedvezőtlenül befolyásolta az államháztartás bevételeinek alakulását is.
Az államháztartás költségvetésének súlypontja a közszolgáltatási bevételeken nyugszik, mert elsősorban a közszolgáltatási bevételek alakulása szabja meg az állami költségvetés kereteit. A közszolgáltatási bevételek már az előző költségvetési évben is állandó csökkenést mutattak, s a jelenlegi gazdasági viszonyok között azok további csökkenésének lehetőségével vagyunk kénytelenek számolni. Szükséges tehát, hogy a bevételek csökkenését ellensúlyozzuk, és elsősorban a kiadások apasztása útján, szükség esetén pedig a bevételek fokozásával is minden intézkedést megtegyünk az államháztartás egyensúlyának biztosítása érdekében. Erre vonatkozik a törvényjavaslat II. fejezete, amelyben a kormány a kiadási csökkentések egyes irányainak megjelölése mellett, általánosságban kér felhatalmazást arra, hogy az állami kiadásokat az államháztartásban a legmesszebbmenő tákarékosságnak minden téren való szigorú érvényesítése mellett csökkenthesse, a bevételeket pedig a szükséghez mérten fokozhassa.
A kiadások csökkentésénél elsősorban az 1931/32. évi költségvetésben megállapított kiadások apasztására kell törekedni. E mellett, arra való tekintettel, hogy költségvetésünk legjelentékenyebb tényezője a személyi járandóságok és a nyugellátások terhe, intézményben biztosítani kell, hogy ez a teher a jövőben fokozatosan csökkenjen. Ezért elsősorban az 1930:XLVII. törvénycikkben megállapított létszámcsökkentésnek a tervezettnél gyorsabb ütemben való keresztülviteléről kell gondoskodnunk.
A személyi járandóságok csökkentése kedvező hatást fog gyakorolni a nyugdíjteher alakulására is. De ezen túlmenőleg nyugdíjszabályaink felülvizsgálatot és módosítást igényelnek. A nyugdíjteher mérséklése céljából tehát megfelelő törvényhozási intézkedésre lesz szükség.
A kiadások csökkentése terén a közigazgatás racionalizálására irányuló tevékenység is remélhetőleg jelentékeny eredményeket fog felmutatni.
A kiadások csökkentésére irányuló mindazoknak az intézkedéseknek, amelyek az államháztartás keretében foganatosíttatnak, természetesen az önkormányzatoknál is érvényesülniök kell.
Ugyanezek az elvek vonatkoznak továbbá az állami és önkormányzati üzemekre is.
Magában véve a kiadások csökkentése azonban a jelenlegi viszonyok között nem látszik elegendőnek az államháztartás egyensúlyának biztosítására. Az államnak ugyanis nemcsak, mint a legnagyobb munkaadónak, de egyébként is a gazdasági viszonyok romlása idején gondoskodnia kell arról, hogy a gazdasági élet színvonala bizonyos mértéken alul ne csökkenjen. Az adott viszonyok között tehát fokozottan rá van utalva az államháztartás bevételi forrásainak igénybevételére. Minthogy azonban ezeknek a bevételeknek is mindenkor az adott viszonyokhoz kell igazodniok, azoknak összegszerűség, vagy a bevételi források szempontjából előre való meghatározása és korlátozása nem volna célszerű. Ezért kér a kormány a törvényhozástól a bevételek fokozására vonatkozólag is általános felhatalmazást.
III. A törvényjavaslat III. fejezete azt célozza, hogy a kormány által teendő intézkedések ellenőrzésében és megfelelő intézkedések kezdeményezésében az Országgyűlés tevékeny részt vegyen. Ezért az 1924:IV. tc. 5. §-ában foglaltakhoz hasonlóan, az országgyűlés tagjaiból bizottság lenne alakítandó, amely a minisztérium által tervbevett intézkedések helyességét és célszerűségét megvizsgálná és arra vonatkozólag véleményt nyilvánítana. E bizottságot teljes ellenőrzési és kezdeményezési jog illetné, de e mellett sértetlenül megmarad az országgyűlésnek is a minisztériummal szemben fennálló ellenőrző és felelősségre vonó jogköre.
IV. A gazdasági és hitelélet rendje megkívánja, hogy ne lehessen alaptalan, vagy rosszindulatú hírek terjesztésével zavarokat okozni. Ezért a törvényjavaslat IV. fejezete a vészhírt terjesztők büntetőjogi felelősségre vonását teszi lehetővé, és ezzel pótolja büntetőjogunknak e téren mutatkozó fogyatékosságát.
Ugyanez a fejezet tartalmazza a törvény életbelépésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket. Ezekkel a rendelkezésekkel kapcsolatban arról is gondoskodás történik, hogy törvényben foglalt kivételes felhatalmazások csak előre meghatározott ideig maradjanak életben. E tekintetben legeélszerűbbnek látszik a folyó költségvetési év végével megállapítani azt az időpontot, amikor ezek a kivételes felhatalmazások megszűnnek
A törvényjavaslat 1. és 2. §-a egyrészt a kibocsátott rendeletek érvényességének elismerése tárgyában tartalmaz megfelelő rendelkezést, másrészt felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a kiadott rendeleteket módosíthassa, kiegészíthesse és a szükséges átmeneti szabályokat megállapíthassa. A jövőre szóló felhatalmazásra a kormánynak azért van szüksége, mert a gazdasági helyzet alakulását minden vonatkozásban előre látni nem lehet, különösen akkor, amikor annak kialakulására nemcsak gazdaságí, hanem más körülmények is hatást gyakorolhatnak. Arra a rendelkezésre, hogy a kormány szükség esetében a fennálló törvényektől eltérő rendelkezéseket is tehessen, azért van szükség, mert a gazdasági és hitelügyi kérdések rendezése magánjgokat érinthet.
Ez a szakasz a büntetőjog körébe vágó rendelkezések körét állapítja meg közelebbről. Minthogy azokkal a vagyoni előnyökkel szemben, amelyeket valaki magának az itt szóbanlévő rendelkezések megszegésével esetleg biztosíthat, a kihágásokra törvény alapján megállapítható büntetéseknek nincs kellő visszatartó erejük és a veszélyeztetett közérdeket a büntetésnek ez a mértéke kellően nem védi meg, ez a szakasz feljogosítja a minisztériumot, hogy a kihágás büntetését két hónapig terjedhető elzárásban és a pénzbüntetésnek a vétségekre megszabott legmagasabb összegében állapíthassa meg. További eltérést enged ez a szakasz az általános elvektől az ily kihágásokra vonatkozólag az elkobzás, valamint az elkobzott tárgyak, s értékük hovafordítása tekintetében. Az elkobzásnak mellékbüntetésként megállapítása az itt szóbanforgó kihágásoknál sok esetben kellő súllyal csak úgy fog érvényesülhetni, ha az a büntetőtörvénykönyv (1878:V. tc.) 61. §-ától eltérően akkor is alkalmazható, ha a dolgok, amelyek tekintetében a kihágást elkövették, nem a tettes tulajdonai.
Minthogy a kihágás büntetésének kiterjesztésével nem állanak majd kellő összhangban mai jogunknak azok a szabályai, amelyek a behajthatatlanság miatt elzárásra átváltoztatandó pénzbüntetésre nézve a büntetés helyébe lépő elzárás leghosszabb tartamát, különösen összbüntetés esetére vonatkozólag is megállapítják, a 3. § (3) bekezdése e részben a kívánatos összhang megteremtéséről gondoskodik.
E szakasz utolsó bekezdése a fentiekben tárgyalt kihágásokra vonatkozólag az elévülési határidőt hosszabbítja meg, tekintettel arra, hogy a rendkívüli helyzetben fokozott védelmet igénylő közérdek sérelmére a büntetlenség elévülés címén, a jelenleg fennálló rövid elévülési határidők mellett, túl könnyen beállhatna.
Az államháztartásban a legmesszebbmenő takarékosságnak minden téren való szigorú érvényesítése a kormánynak a gazdasági viszonyok és az államháztartási bevételek alakulása által indokolt kötelessége, amelynek teljesítéséhez a törvényhozás részéről tulajdonképpen felhatalmazásra szükség nincsen. Mégis célszerűnek látszik, hogy a törvényhozásnak a kormány elhatározásával egyetértő akarata ezen a téren is kifejezésre jusson.
E törvényjavaslat indokolásának általános része jelöli meg azokat a legfőbb irányelveket, amelyeket a kormány a kiadások csökkentése terén érvényesíteni kíván, és amelyek a bevételek fokozásával kapcsolatban alkalmasaknak látszanak arra, hogy az államháztartás egyensúlya biztosíttassék.
A gazdasági é1et terheinek könnyítése érdekében az önkormányzatok kiadásainak az apasztása is feltétlenül szükséges. A szakaszban tehát gondoskodás történik arról, hogy az állami kiadások csökkentése érdekében tett intézkedések az önkormányzatoknál (ideértve azok üzemeit is) szintén végrehajtassanak.
A 6. § elsősorban az állami forgótőkeszükséglet biztosítását, illetve a pénztári készletek kiegészítésének a lehetőségét célozza. Hasonló felhatalmazást tartalmazott az 1870:XI. tc. 4. §-a.
1. A törvényjavaslat messzemenő felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy rendeleti úton szabályozhasson olyan kérdéseket, amelyek egyébként a törvényhozás hatáskörébe tartoznak. Erre azért van szükség, hogy a gazdasági életnek gyorsan változó szükségleteihez igazodhassanak a kormány intézkedései. A kormány mindazonáltal - miként ezt az általános indokolásban említettem - egy az országgyűlés tagjaiból alakítandó országos bizottság bevonásával kíván eljárni, egyrészt, hogy az országgyűlés álláspontja rendszerint már az intézkedések megtételekor a kormány előtt ismeretes legyen, másrészt azért, hogy az országgyűlés mindkét házában helyet foglaló gazdasági tényezők a kormányt intézkedéseiben véleményükkel és tanácsukkal támogathassák. Éppen ezért a kormány szükségesnek látta, hogy felelevenítse azt a bizottságot, amely az úgynevezett szanálás idejében az 1924:IV. tc. alapján mint 33-as bizottság működött. A dolog természete szerint, minthogy azóta a nemzetgyűlés helyét a két házból alakult országgyűlés foglalta el, az akkori 33-as bizottság szervezetét a változott viszonyokhoz mérten kellő változásokkal kell megállapítani. A bizottság, mint mind a két ház együttes bizottsága, országos bizottságként fog működni. Ilyen bizottság alakítására már több példa van; legutóbb az 1931:XXII. tc. szervezett ilyen bizottságot Magyarország magánjogi törvénykönyvének tárgyalására. A bizottság hatásköre véleményező, tanácsadó, ellenőrző és javaslattevő, úgy a kormány, mint az országgyűlés felé.
A 8. §-ban foglalt rendelkezést az indokolja, hogy az országgyülés a kormánynak a jelen törvény alapján kibocsátott nagyjelentőségű rendeleteiről megfelelően tájékoztatva legyen, és a kormány intézkedései tárgyában állást foglalhasson.
Az 1921:III. tc. 7. §-a a magyar állam vagy a magyar nemzet hitelét sértő valótlan tény állítása vagy terjesztése ellen hathatós védelmet nyujt ugyan, de nem teszi lehetővé a gazdasági és a hiteléletet sértő valótlan hír koholásának vagy terjesztésének megbüntetését, hacsak az ily hír nem oly súlyos, hogy egyúttal a magyar állam, vagy a magyar nemzet hitelét is sérti.
Az 1930:III. tc. 80. §-a is csak háború idején, és csak a hadviseléssel kapcsolatban koholt vagy terjesztett vészhír büntetését teszi lehetővé.
Büntetőjogunknak ez a hiányossága már többször éreztette káros hatását. Kívánatos tehát, hogy jogszabályainknak e téren mutatkozó fogyatkozása ezzel az alkalommal megszüntettessék.
A javaslatba hozott tényálladék hasonló, a büntetési tétel pedig megegyezik az 1930:III. tc. 80. §-ában büntetett cselekmény tényálladékával és büntetési tételével, amit indokolttá tesz az, hogy ez a cselekmény veszélyessége szempontjából is egyenlőértékű és természetű az ott szabályozottal.
Pénzbüntetés megállapítása irányában rendelkezni nem kell, mert a cselekmény a javaslatba hozott egy évig terjedhető fogházbüntetésen felül, vagy ahelyett, az 1929:X. t.-c általános rendelkezései értelmében 8000 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel is büntetendő.
