Az 1928:XLI. tc. 6. §-ának 2. pontja lehetővé tette, hogy a földmívelésügyi miniszter a mezőgazdasági ingatlant elidegenítő jogügylet tudomásulvételét közérdekből a törvény életbelépésétől számított három évig az állami elővásárlási jog gyakorlása nélkül is megtagadhatta, ha a megtagadás az elidegenítő anyagi romlását nem okozza. Előzetesen azonban a földmívelésügyi miniszternek a megtagadás kérdésében a törvényben megjelölt külön bizottságot meg kellett hallgatnia.
Annak indokául, hogy a földmívelésügyi miniszter a hivatkozott törvényszakasz alapján adott esetekben a mezőgazdasági ingatlanokra vonatkozólag kötött adásvételi szerződések tudomásulvételét közérdekből akkor is megtagadhatta, ha az állami elővásárlási jogot nem gyakorolta, különösen az a körülmény szolgált, hogy már 1928-ban sem állott megfelelő fedezet rendelkezésre az elővásárlási jog gyakorlása céljából, holott - amint azt a tapasztalat mutatja - számos olyan ingatlanforgalmi ügylet fordul elő, amelynek a hatósági tudomásulvétel megtagadása útján való hatálytalanításához nemzetvédelmi vagy földbirtokpolitikai szempontokból a legsúlyosabb közérdek fűződik.
A tudomásulvétel megtagadásának jogát 1929. évi január hó 1-ig - amíg t. i. az 1928:XLI. tc. 6. §-a alapján ez a hatáskör a földmívelésügyi miniszterre ruháztatott át - a földreform alaptörvény (1920:XXXVI. tc.) szerint az Országos Földbirtokrendező Bíróság minden korlátozás nélkül gyakorolhatta és gyakorolta is. E tekintetben azonban az említett törvényszakasz értelmében a földmívelésügyi miniszter hatásköre a következő korlátozásokhoz köttetett:
1. az elidegenítő jogügylet tudomásulvétele az elővásárlás nélkül meg nem tagadható, ha a jogügylet az 1928:XLI. tc. 6. §-a 2. pontjának első bekezdése alá esik (ha t. i. 200 kat. holdig hivatásos vagy okleveles gazda, földmívelés, hadirokkant, köztisztviselő stb. - szóval az ú. n. kedvezményezett kategóriákba tartozó egyén - vásárol mezőgazdasági ingatlant);
2. a megtagadásnak elővásárlás nélkül csak három évi időtartamig s akkor is csak akkor lehet helye, ha a megtagadás az elidegenítő anyagi romlását nem okozza és ha a földmívelésügyi miniszter ebben a kérdésben előzőleg a törvényben megjelölt bizottság (két képviselőházi, két felsőházi és két országos mezőgazdasági kamarai tag) véleményét meghallgatta.
A törvényben megállapított három évi időtartamon belül s az előírt módon a földmívelésügyi miniszter a megtagadás jogát - mindenkor az illető ügyeket érintő körülmények leggondosabb mérlegelésével - csupán hat esetben, összesen 8613 kat. holdra vonatkozólag kötött adásvételi szerződésekkel szemben gyakorolta, mind olyan esetekben, amikor úgy a véleményező bizottság, mint a miniszter egyező meggyőződése szerint a kérdéses jogügyletek perfektuálása nemzetvédelmi vagy földbirtokpolitikai szempontból a közérdek súlyos sérelmét okozta volna. Az elővásárlási jog révén pedig ezeket az adásvételeket nem lehetett volna megakadályozni, mert erre megfelelő fedezet rendelkezésre nem állott.
A megtagadási jog gyakorlására megszabott három évi határidő a mult év végén lejárt s így időszerűvé vált az a kérdés, hogy az idevonatkozó rendelkezések további fenntartása indokolt-e avagy sem?
E kérdést illetőleg megfontolást igényelnek a következők:
A magánjogi elvek alapján, tehát elvi szempontból, az volna kívánatos, hogy olyan esetekben, amikor az ingatlanelidegenítő jogügylet közérdekbe ütközik, az az állami elővásárlási jog gyakorlása révén hatálytalaníttassék.
Ezzel szemben azonban kétségtelen, hogy államháztartásunk oly válságos helyzetben van, hogy a belátható időben az elővásárlási jog gyakorlására megfelelő összegű fedezet előteremtése nem remélhető s így anyagi okokból a kormányzatnak nem állana módjában az olyan ingatlanelidegenítéseket megakadályozni, amelyek közérdekű szempontokból a legsúlyosabb kifogások alá esnek.
Nem lehet kérdéses továbbá az sem, hogy akkor, amikor az állam érdekeinek megóvása forog kockán, irányadóul nem az elvi álláspontot, hanem a gyakorlati élet követelményét kell tekintenünk. Különösen áll ez a jelen esetben, amikor egy olyan eljárási módozatról van szó, amely a mult évek tapasztalatai szerint gyakorlatilag teljesen bevált.
Különösen figyelmet érdemel végül itt az is, hogy a leromlott gazdasági viszonyok folyományaként a mezőgazdasági ingatlanok tömegesen és valósággal potom áron kerülnek forgalomba, ami fokozott alkalmat nyujt arra, hogy azok űzérkedők és egyéb, nemzeti érdekekből nem kívánatos elemek kezére juthatnak, ha ennek megakadályozására a kormányzat megfelelő eszközökkel nem rendelkezik.
Mindezekből csak az a következtetés vonható le, hogy a szóbanforgó korlátozó rendelkezések hatálya evidens államérdekből továbbra is fenntartandó.
Ezt a célt szolgálja a „földbirtokrendezés befejezése végett szükséges rendelkezésekről szóló 1928:XLI. tc. 6. §-ának módosításáról” előterjesztett törvényjavaslat, amelyben az a megjelölés, hogy: „a törvényhozás további rendelkezéséig” azt kívánja kifejezésre juttatni, hogy a tárgyalt korlátozás, illetve megtagadási jog fenntartása ideiglenes jellegű, mihelyt tehát a viszonyok változása következtében erre a kivételes korlátozó rendelkezésre államérdekből szükség már nem lesz, ez a kérdés újból szabályozás tárgyává fog tétetni.
