Az uzsoráról és káros hitelügyletekről szóló 1883:XXV. törvénycikk módosítása és kiegészítése tárgyában már két hivatali elődöm terjesztett törvényjavaslatot az országgyűlés elé. Az elsőt dr. Plósz Sándor, az 1903. év május hó 29-én, a másodikat Günther Antal, az 1907. év december hó 18-án nyujtotta be. A két, lényegében megegyező törvényjavaslat közül egyik sem került tárgyalásra.
Mindkét törvényjavaslat indokolása kiemeli, hogy az 1883:XXV. törvénycikk rendelkezései nem bizonyultak elég hatályosaknak az uzsora különféle alakjaiban jelentkező visszaéléseknek meggátlására.
Ezek a visszaélések az 1914. évig állandóan szaporodtak, jelentőségben nőttek és mindig változatosabb alakot öltöttek. A világháború s az azt követő gazdasági átalakulás a gazdasági életbe bizonyos - ha nem is minden tekintetben egészséges - fellendülést vitt bele. Ebben az időszakban az 1883:XXV. törvénycikk rendelkezéseinek jelentősége egy időre háttérbe szorult, ebben az időszakban az áruhiány, majd a pénzérték csökkenése volt a főokozója a gazdasági élet bajainak és adott alkalmat a visszaélések újabb módozataira. Ezeknek a törvényhozás az árdrágító visszaélésekre, köztük az áruuzsorára és munkabéruzsorára, továbbá a fizetési eszközökkel elkövetett visszaélésekre vonatkozó jogszabályokkal igyekezett gátat vetni. A gazdasági életnek az utolsó években beállott válságos fordulatában az uzsoraszerű visszaéléseknek az 1914. év előtt ismert nemei nemcsak újra feltűntek, hanem elterjedettségben, méretekben és pusztitó hatásukban eddig nem tapasztalt arányokat öltöttek. Ezt főleg annak kell tulajdonítani, hogy a mai gazdasági viszonyokat jellemző tőkehiány, a termelési és fogyasztási válság a hiteluzsora elkövetésére kedvező alkalmakat sokszorosan megszaporították.
A gazdasági életnek mai válságos helyzetében feltétlenül időszerű az említett két törvényjavaslat nyomát követve, az 1883:XXV. törvénycikk hiányait kipótolni és hibáit kiküszöbölni.
Mik a ma fennálló jogunknak a hiányai?
1. Az idézett törvénycikk először is csak a hiteluzsorára és illetőleg csak azokra az uzsorás ügyletekre terjed ki, amelyek a hitelezésnél és a fizetési halasztás engedélyezésénél fordulnak elő.
Még szűkebb az a kör, amelyben a törvény rendelkezései a gyakorlatban érvényesülnek. A bírói gyakorlat ugyanis a hitelezés és a fizetési halasztás fogalmát megszorítóan értelmezi, és bizonyos tekintetben támaszkodva a törvényjavaslatának indokolására, mely következetesen csak a kölcsönszerződéseket említi, a törvény rendelkezéseit csak a kölcsönügyletekre és ezek meghosszabbítására alkalmazza. Az egyéb ügyletek körében elkövetett uzsorás visszaéléseket a bírói gyakorlat rendszerint csak akkor torolja meg, ha ezek az ügyletek uzsorás kölcsönnek elpalástolására szolgálnak.
A tapasztalat szerint azonban a legkülönbözőbb ügyleteknél is előfordul, hogy az egyik szerződő fél önzően kihasználja a másik félnek erkölcsi, értelmi vagy gazdasági tekintetben hátrányos, megszorult vagy függő helyzetét. Ezek az uzsorás visszaélések bármilyen alakban jelentkezzenek is, súlyos gazdasági és társadalmi bajokat okozhatnak, sőt egész néprétegek gazdasági és társadalmi helyzetét fenyegethetik. Ugyanezekből a megfontolásokból folyóan a Magánjogi Törvénykönyv 977. §-ának második bekezdése is úgy határozza meg a kizsákmányoló ügylet magánjogi fogalmát, hogy azt nem szorítja sem a hitelezésekre és hitelmeghosszabbításokra, sem általában az ügyleteknek egyik vagy másik csoportjára.
2. A fennálló törvény nem kellő hatályosságának további okát a magánjogi rendelkezéseinek hiányosságában kell keresni.
Régi tapasztalat, hogy az uzsorás, aki rendszerint üzletszerűleg használja ki mások szorult helyzetét, erkölcsi vagy értelmi fogyatékosságait, még az esetleges büntetés iránt sem olyan fogékony, mint vagyoni érdekeinek veszélyeztetése iránt. Uzsorás ügyletek kötése pedig gazdasági szempontból az 1883:XXV. tc. magánjogi szabályai folytán alig jár kockázattal. A sérelmet szenvedett fél ugyanis csak bűnvádi eljárás során és ott is csak szűk körben érvényesítheti az uzsorás ügylet semmisségének az uzsorásra hátrányos következményeit (1883:XXV. tc. 8., 11. és 12. §-ai), sőt az ügylet semmisségének kimondása esetén is épen marad az uzsorásnak joga a valósággal hitelezett értéknek visszatérítésére és e követelés biztosítására az eredeti követelés fedezésére szerzett biztosíték is érvényben marad (1883:XXV. tc. 8. § utolsó bekezdése). Tehát tulajdonképpen vagyoni veszteség nem éri, csak az uzsorás előnyöktől esik el, de még ezeket is könnyen érvényesítheti a jóhiszeműség álarcát öltő harmadik személyek útján. A visszatérítési jognak azonnal érvényesítése pedig aránytalanul sujthatja a sérelmet szenvedő felet, akinek esetleg hosszabb törlesztési időre hiteleztek.
3. A mai törvénynek az is nagy hiánya, hogy az uzsora üldözése rendszerint csak magánindítványra, nevezetesen csak akkor van megengedve, ha azt a sértett fél vagy házastársa, vagy a felmenő vagy lemenő ágbeli rokonok, illetőleg a gyám vagy a gondnok kérik (1883:XXV. tc. 9. §-a). Úgy a sértettek, mint hozzátartozóik, rendszerint szorult helyzetben lévők, könnyelműek vagy tapasztalatlanok és e miatt nem képesek érdekeiket a magánindítvány megtétele útján megvédelmezni, vagy függő helyzetükben nem mernek az uzsorás ellen fellépni. A hivatalból üldözésnek a törvény 10. §-ában említett esete csak kivételes intézkedés lehet, hosszadalmas előzetes közigazgatási eljáráshoz van kötve, sőt az is előfeltétele, hogy egyes községekben vagy vidékeken az uzsora elharapózása következtében általános elszegényedés mutatkozzék. Mindaddig tehát, míg az uzsora által okozott károk helyenként katasztrófaszerű méretekig nem fejlődnek, a hatóságok a további bajok megakadályozása és a veszélyben forgó néprétegek megmentése végett sem léphetnek hivatalból közbe.
4. Az uzsora vétségének megbüntetésénél különösen szembetűnő a szabadságvesztésbüntetés enyhesége, ha azt más vagyon elleni bűncselekmények megtorlásával hasonlítjuk össze. A mellékbüntetések rendszere (1883:XXV. tc. 2. és 6. §-a) is kiépítésre szorul.
5. Az uzsorás ügyletek kockázatát nagyon leszállítja s ezzel a törvényben megszabott büntetés visszatartó hatását igen csökkenti a törvény 14. §-ának az a rendelkezése is, amely szerint uzsora vétségéért nincs büntetésnek helye, ha a magánindítvány megtétele előtt a tettes az általa elkövetett törvényellenességet jóváteszi és az adósnak vagy jogutódainak a már megkapott uzsorás vagyoni előnyöket 6%-os kamatokkal együtt visszatéríti.
6. Hiányos a sérelmet szenvedő félnek jogvédelme azért is, mert a törvény nem állít kellő jogeszközt rendelkezésére abban az esetben, ha az uzsorás az adósának hátrányos helyzetét kihasználva, jóelőre arról is gondoskodott, hogy követeléséről végrehajtható közokiratot szerezzen.
1. Fennálló jogunkkal ellentétben és a Magánjogi Törvénykönyv javaslatának fentebb idézett rendelkezésével (977. § második bekezdése) egybehangzóan, a javaslat az uzsora fogalmát nem szorítja az ügyleteknek egyik vagy másik nemére. A javaslat nem csupán a kölcsönügyletekkel kapcsolatban elkövetett kizsákmányoló visszaéléseket tekinti uzsorának, mint azt a büntetőbíróságok gyakorlata nagyrészt teszi, hanem az uzsora körébe vonja a hitelezés egyéb eseteiben jelentkező kizsákmányoló visszaéléseket is és nemcsak a pénzhitelezés körében felmerülő visszaéléseket, hanem azokat is, amelyekben a hitelezés tárgya nem pénz, hanem egyéb dolog (gabona, áru stb.) s ebbe a körbe vonja a fizetési halasztások adásával, az eredeti kötelem módosításával vagy megszüntetésével kapcsolatban elkövetni szokott visszaéléseket is. Kiterjeszkedik a javaslat a hitelezések vagy fizetési halasztások körén kívül elkövetett hasonló cselekményekre is; bár ezekre a cselekményekre, amelyeket „kizsákmányoló ügyletek” név alatt foglal egybe, lényegesen eltérő magánjogi következményeket állapít meg. Ez utóbbi cselekmények ugyanis, amelyek az oly szerződések körében követtetnek el, amelyekben a szolgáltatás mindkét fél részéről egyidőben végbemegy (kézen-közön, zug um zug teljesített ügyletek, reálszerződések), veszélyesség szempontjából alig hasonlíthatók össze a „hiteluzsora” körében elkövethető bűnös üzelmekkel. Ehhez képest a javaslat csupán a hiteluzsora körében elkövethető cselekményekre állapít meg büntetőjogi következményeket és ezekre javasol radikális magánjogi következményeket, míg a reáluzsora fogalma alá eső egyéb kizsákmányoló ügyletekre teljesen elégségesnek tartja pusztán a magánjogi következményeknek a semmisség általános elvei szerinti megállapítását.
A javaslat az uzsora alanyi és tárgyi mozzanatát egyébként az uzsorás ügyletekre és a kizsákmányoló ügyletekre egyöntetűen határozza meg. Az alanyi mozzanat a másik szerződő fél szorult helyzetének, könnyelműségének, értelmi gyengeségének, tapasztalatlanságának, a nála elfoglalt bizalmi állásnak vagy függő helyzetének kihasználása. A tárgyi mozzanat az olyan vagyoni előnynek kikötése vagy megszerzése, amely az ellenszolgáltatás értékét, az eset körülményeihez képest, feltűnően aránytalan mértékben meghaladja. Mind a magánjogi, mind a büntetőjogi következmények tekintetében azonban lényeges az eltérés az ügyleteknek e két csoportjában.
a) A hiteluzsora és az ehhez hasonló visszaélések szabályozásában a következő szempontokat tartja szem előtt a javaslat:
Az uzsorának kétségtelenül leggyakoribb és legveszélyesebb esetei a hitelezésnél fordulnak elő. A hitelre szoruló félnek a hitelezés lehetővé teszi, hogy valódi vagy vélt szükségletét nyomban kielégíthesse a nélkül, hogy egyidejűleg ellenértéket lenne köteles szolgáltatni. Ennek fejében a jövőre vonatkozóan készséggel köti le magát aránytalanul nagy előnyök nyujtására. Ha pedig az adós vállalt kötelezettségének nem tud pontosan megfelelni, hitelezőjével szemben az állandó függőség viszonyába kerül, ami még messzebbmenő kizsákmányolását teszi lehetővé.
A javaslat álláspontja szerint a hitelügyletek fogalma nincs a kölcsönszerződésekre korlátozva. Bármely vagyoni értékű szolgáltatásra irányuló kétoldalú szerződésnél előfordulhat hitelezés, ha az egyik fél a saját szolgáltatását akár a szerződés törvényes tartalma, akár a felek megegyezése értelmében a jelenben teljesíti, tehát előlegezi, a másik fél pedig az ellenértéket a jövőben fogja szolgáltatni. Ekként adásvételi, vállalkozási, munkabéri stb. szerződéssel kapcsolatos hitelezés körében is lehet uzsora. Mégpedig nem csupán akkor, ha az említett szerződések kölcsönt palástolnak, hanem akkor is, ha az ügyleti forma teljesen megfelel a felek akaratának. Az sem szükséges, hogy pénz legyen a hitelezés tárgya, lehet más, helyettesíthető vagy nem helyettesíthető dolog is, általában bármilyen szolgáltatás.
Az uzsorás ügyletek fogalma alá esnek azok az esetek is, amelyekben az egyik szerződő fél a másik irányában fennálló követelése teljesítésének elhalasztásába, módosításába vagy megszüntetésébe ellenértékért beleegyezik. Aki ugyanis már fennálló kötelezettségét a szerződésben kikötött időpontban, a meghatározott módon, vagy egyáltalában nem tudja vagy csak aránytalanul nagy áldozatok árán tudná teljesíteni, éppúgy függő helyzetben van a másik szerződő féllel szemben, mint aki szükségleteinek kielégítésénél szorul hitelezésre.
b) A hitelezési ügyleteken kívül eső ügyletek körében elkövetett kizsákmányolás szabályozásában pedig az szolgált irányítóul, hogy a kézen-közön teljesített, úgynevezett reálügyletekhez is kapcsolódhatik az uzsorának alanyi és tárgyi mozzanata. Azaz meglehet az egyik részről a szorult helyzet, a könnyelműség, tapasztalatlanság, az állandó bizalom vagy a függő helyzet, a másik részről pedig ennek kihasználása és a kihasználás eredményeként a feltűnően aránytalan vagyoni előny. Mindez fennállhat ugyanis akkor is, ha az ügylet nincs hitelezéssel kapcsolatban, azaz, ha a kölcsönös szolgáltatások egyidőben mennek végbe. A javaslat azonban abból a megfontolásból, hogy egyrészt a gazdasági forgalom szabadságát csak az okvetlenül szükséges mértékben korlátozza, másrészt, hogy a hitelezési ügyletek körén kívül eső kizsákmányolás ritkább és az adósok tervszerű kiuzsorázására nem igen vezethet, a hiteluzsora körén kívül eső kizsákmányolás büntetés alá helyezését, amint már említve volt, mellőzhetőnek tartja.
2. Az uzsora vétségének büntetése tekintetében a javaslat szükségtelennek tartja, hogy alapbűncselekményt és ennek minősített eseteit megkülönböztetve, a főbüntetést két vagy több fokozatban állapítsa meg. Az 1883:XXV. törvénycikk két büntetési tételt ismer, az enyhébb egy hótól hat hóig terjedhető, a súlyosabb két évig terjedhető fogház. Ezek helyett a törvényjavaslat álláspontjához képest az adott kereten belül a szabad bírói megítélés az eset körülményeihez képest mindenképpen megtalálhatja a vádlott egyén bűnösségének büntetésbeli egyenértékét.
3. Az uzsora ellen folytatott küzdelemben a javaslat kedvező hatást vár még a mellékbüntetések rendszerének további fejlesztésétől, nevezetesen a kiutasításnak tágabb körben való alkalmazásától és az engedélyhez kötött ipar vagy foglalkozás folytatásának időleges eltiltásától.
4. A javaslat a fentebb már említett okokból elejti az uzsora magánindítványi jellegét. Kifejezett rendelkezést e tekintetben csupán a hatálybaléptető rendelkezések között tartalmaz a javaslat, de hallgatása a büntető rendelkezéssel kapcsolatban büntető törvényeink rendszere folytán egyet jelent azzal, hogy ezentúl az uzsorának minden esete hivatalból üldözendővé válik. Ehhez nem lesz tehát többé szükség az igazságügyminiszternek egyes községekre vagy vidékekre vonatkozó külön rendeletére, mint azt az 1883:XXV. tc. 10. §-a megkívánta. A hivatalból üldözés elvét a javaslat kiterjeszti az új törvény hatálybalépése előtt elkövetett vétségekre is, amelyek miatt az eljárást az új törvény hatálybalépte után hivatalból kell majd megindítani.
5. Ugyancsak hallgatva ejti el a javaslat az 1883:XXV. tc. 14. §-ának azt a rendelkezését is, amelynek értelmében a feljelentés veszélyét megsejtő uzsorás a kisajtolt vagyoni előnyöknek kamatostul való visszatérítésével megvásárolhatta a büntetéstől való mentességet.
6. Az uzsora magánjogi következményeit az általános tapasztalat szerint igen könnyű kijátszani harmadik személyeknek előtérbe tolásával. Ezek olyan színben lépnek fel, mint akik jóhiszeműen szerezték az uzsorástól a kérdéses követelést. Ilyen módon az uzsorás követeléseket a bírói úton érvényesítéstől elzáró jogszabályt is minden nehézség nélkül meg lehetne kerülni, ha a javaslat ennek a mesterkedésnek kifejezetten útját nem állná. Az uzsora áldozatát hatályos védelemben csak akkor részesítjük, ha a védelmet az uzsorás valódi vagy színleges jogutódaival szemben is kiterjesztjük. Bármily fontos azonban a gyöngébb fél védelme, ebben a védelemben nem szabad olyan messzire menni, hogy a gazdasági élet forgalmának a biztosságát veszélyeztessük. Ha tehát az uzsorás követelésről váltót vagy más oly kötelező okiratot állítottak ki, amelynek jóhiszemű birtokosával szemben a gazdasági forgalom biztonsága érdekében az általános magánjog, a kereskedelmi-, illetőleg váltójog az alapul fekvő ügyletből támasztott kifogásokat kizárja, az általános elvet a javaslat sem töri át és a kiuzsorázottnak sem adja meg a kizárt kifogást. De ennek ellensúlyozásául jogot biztosít számára a követelést megtestesítő okirat kiadására, illetőleg a névérték és a kiuzsorázott kárkövetelésének bírói letétbe helyezésére, sőt, ha a kiuzsorázott adós a váltó alapján kénytelen volt fizetni, kárának megtérítését gyorsabb bírói eljárás útján érvényesítheti.
7. Gyakran előfordul az uzsora körében, hogy az uzsorás, hogy a kiuzsorázottat minél inkább hatalmában tartsa és követelését minél gyorsabban és biztosabban érvényesíthesse, követeléséről végrehajtható közokiratot szerez. Akár úgy, hogy közokiratot vétet fel a szerződés uzsorás jellegének eltitkolásával, akár úgy, hogy színleges perindítással jogerős - rendes vagy választott - bírósági ítéletet nyer. Természetesen akként, hogy ellenfele - éppen szorult helyzeténél, könnyelműségénél, értelmi gyengeségénél, tapasztalatlanságánál, feltétlen bizalmánál vagy függő helyzeténél fogva egyáltalában nem védekezik, vagy legalább az uzsora kifogását nem hozza fel, illetőleg kényszerhelyzetben, de látszólag szabad akarattal közreműködik a közjegyzői okiratba foglalt megállapodásban. Sokszor az ilyen per lefolyása megelőzi a szerződésnek az uzsorás részéről való teljesítését, sőt ez gyakran az uzsorás által megszabott feltétel. A mai jog (1883:XXV. tc. 11. §) csak a folyamatban lévő polgári pernek kötelező felfüggesztéséről gondoskodik, ha az uzsora vétsége miatt a bűnvádi eljárás már megindult, de nem gondoskodik arról, hogy a kiuzsorázott felet kellően megvédjék, ha hátrányára már jogerős polgári (választott bírósági) ítélet keletkezett, végrehajtható közjegyzői okirat létesült, illetőleg ezek valamelyike alapján ellene végrehajtást rendeltek el. Ezt a hiányt is igyekszik pótolni a javaslat azzal, hogy rendelkezései szerint a büntetőbíróságnak uzsorát megállapító ítélete alapján perújításra tágabb keretben ad módot, továbbá a sérelmet szenvedő fél joga a végrehajtás felfüggesztésére, még a perújítást megelőzően is, keresete van a választottbíróság ítéletének érvénytelenné nyilvánítására, valamint megszüntetési keresete a közjegyzői okirat alapján elrendelt végrehajtási eljárásban.
8. A javaslat a szükséges módosításokkal átveszi az 1883:XXV. tc. 17. és 18. §-aiban a hitelezési ügylet biztosításának tiltott módjáról foglalt rendelkezéseket lényegében ezeken a ma is hatályos rendelkezéseken a javaslat csupán annyi módosítást tesz, hogy a cselekményt kihágás helyett vétséggé minősíti és azt nem szabadságvesztés büntetéssel, hanem csupán pénzbüntetéssel kívánja büntetni, mert az ily cselekményeknek természetük szerint pénzbüntetés a helyes büntetésük mind a kellő megtorlás, mind a visszatartás szempontjából. Csak így lehet ugyanis remélni a cselekménnyel arányban álló súlyos pénzbüntetés kiszabását.
9. A javaslat mellőzi az 1883:XXV. törvénycikkben foglalt azt a kivételt, amely szerint a bejegyzett kereskedők, mint hitelezők által kötött szerződéseket nem lehet uzsorává minősíteni. A javaslat álláspontja szerint a kereskedőket is megfelelő védelemben kell részesíteni, ha uzsoraszerű kizsákmányolásukat lehetővé tevő helyzetbe kerülnek.
10. A fentiekben ismertetett alapelvek, amelyekből a javaslat kiindul, a jelenlegi törvény alapelveivel szemben eltérést mutatnak és a régi jogszabályokkal szemben szigorúbb erkölcsi felfogást juttatnak érvényre. Ennek folytán a javaslat kimondja, hogy az új törvény magánjogi rendelkezéseit kell alkalmazni a hatálybalépte előtt elkövetett uzsorás cselekményekre is.
A visszaható erő elve büntetőjogi szempontból csak annyiban érvényesül, hogy a törvény hatályba lépte előtt elkövetett uzsoracselekmények miatt is a bűnvádi eljárást hivatalból kell megindítani. Egyébként azonban az új büntetőjogi rendelkezéseknek visszaható ereje tekintetében a Btk. 2. §-ában foglalt rendelkezés irányadó. Ennélfogva ily esetekben az enyhébb törvény, tehát rendszerint az 1883:XXV. tc. kerül alkalmazásra.
Az 1. § első bekezdésében meghatározza az uzsora vétségének törvényes fogalmát s ebben egyúttal megállapítja az uzsorás ügyletnek, vagyis az uzsorának azokat az általános ismérveit, amelyek magánjogi szempontból is irányadók.
Ez a törvényes fogalommeghatározás, miként a szöveg tartalmából kétségen kívül kiviláglik, elsősorban a hiteluzsorára vonatkozik, vagyis az oly kétoldalú szerződésekre, amelyekben az egyik fél, nevezetesen a hitelnyujtó fél a saját szolgáltatását előlegezi, vagyis előbb teljesíti, mint a másik fél a saját viszontszolgáltatását.
Az ily uzsora fogalmához tartozik ezenfelül az egyik szerződő félnek, és pedig a sérelmet szenvedő félnek szorult helyzete, könnyelműsége, értelmi gyengesége, tapasztalatlansága, vagy a másik félnél elfoglalt bizalmi állása, vagy a másik féltől függő helyzete az egyik oldalon, míg a másik oldalon, vagyis a sérelmet okozó fél oldalán az említett körülmények valamelyikének kihasználása arra, hogy feltűnően aránytalan vagyoni előnyhöz, vagyis oly előnyhöz jusson, amely a saját szolgáltatásának mértékét feltűnően aránytalan mértékben meghaladja.
Az uzsora elkövetésére alkalmat nyujtó helyzetek meghatározásában a javaslat az 1883:XXV. tc. 1. §-ában meghatározottakhoz három kiegészítést fűz: felveszi az értelmi gyengeséget is, mint amely lélekteni állapot nem azonos a tapasztalatlansággal, bár ezzel rendszerint együtt jár, továbbá - a Magánjogi Törvénykönyv javaslatának 977. §-a második bekezdése nyomán - a bizalmi viszonyt, úgyszintén a függő helyzetet. Az értelmi gyengeséget és a bizalmi állást, úgyszintén a függőség minden nemét éppoly könnyű lelkiismeretlenül kihasználni, mint a szorult helyzetet, könnyelműséget és tapasztalatlanságot. Az előbb említett körülményeknek kihasználása mind jogi, mind erkölcsi szempontból éppoly kevéssé eshetik elnéző megítélés alá, mint az utóbbiaké.
A kihasználás szó egy árnyalattal élesebb kifejezés, mint a mai uzsoratörvényben alkalmazott „felhasználás”. Világosan kifejezi, hogy az uzsorás nemcsak tud a másik félre hátrányos helyzetről, hanem azt tudatosan ki is használja saját érdekeinek előmozdítására. Nem eshetik tehát az uzsora fogalma alá, ha a szerződő fél nem a másiknak egyéni helyzetét, hanem a forgalmi élet tárgyi körülményeit, a reá nézve esetleg kivételesen kedvező áralakulást vagy egyéb konjunktúrát aknázza ki.
A kihasználás eredményeként, ezzel okozati összefüggésben, olyan ügyletnek kell létrejönnie, amely az egyik félnek - az uzsorát elkövetőnek - az ellenszolgáltatás értékét az eset körülményeihez képest feltűnően aránytalan mértékben meghaladó vagyoni előnyt juttat.
A „feltűnően aránytalan” kifejezés eléggé érvényre juttatja a javaslatnak - s általában minden újabb uzsoratörvénynek - azt az álláspontját, hogy a kölcsönös szolgáltatások közt fennálló minden kis értékbeli különbözet, az egyik szolgáltatásnak mindennaposan előforduló csekély túlértékelése még ne minősíttessék uzsorának.
Az 1883:XXV. tc. 1. §-a az aránytalanságnak két esetét különbözteti meg, úgy mint ha az aránytalanság „túlságos mérvű”, vagy ha egyenesen „szembeötlő”. Az első esetben azt is megkívánja, hogy az egyoldalú vagyoni előny alkalmas legyen az adósnak vagy a kezesnek anyagi romlását előidézni vagy fokozni, míg „szembeötlő” aránytalanság esetén ezt az utóbbi kelléket a törvény nem követeli meg. A javaslat elejti ezt a megkülönböztetést, amelyben amúgy sincs meg a kellő határozottság. Ezzel el akarja kerülni, hogy az uzsora megállapításához a sérelmet szenvedő fél egész vagyoni helyzetét legyen szükséges megvizsgálni és esetleg igen kirívó esetekben is, a bíróság azért legyen kénytelen az uzsorává minősítést mellőzni, mert bár az ügylet súlyosan megkárosította a sértettet, de egészen tönkre még nem tette.
A javaslat az uzsora elkövetési cselekményeként vagyoni előnyök „kikötését vagy szerzését” jelöli meg. Az utóbbi elkövetési cselekmény arra utal, hogy az eredetileg, azaz a szerződés kikötései szerint, nem uzsorás szerződés ilyenné válhatik, ha az egyik fél a másik felet terhelő kötelezettség teljesítésére engedett halasztás fejében vagy azzal szerzi meg az uzsorás vagyoni előnyt, hogy uzsorás feltételek alatt módosítja vagy szünteti meg a másik fél ellen fennálló valamely követelését.
A javaslat e szavaiban „kölcsönnyujtásért vagy bármilyen ügyleten alapuló szolgáltatásnak fejében” kétségtelenné kívánja tenni, hogy az úgynevezett hiteluzsorát nemcsak kölcsönszerződéssel, hanem minden más olyan szerződéssel kapcsolatban is el lehet követni, amelynél az egyik fél, a hitelnyujtó, előlegezi a saját szolgáltatását. Azaz előbb teljesít, mint a másik fél, akinek szolgáltatását későbbre halasztják. E részben nem tesz különbséget: pénz vagy más vagyoni értékű szolgáltatás-e a tárgya a szerződésnek.
A javaslat továbbá a másik felet terhelő bármilyen kötelezettség teljesítésére adott halasztásról szól és nem, mint a mai uzsoratörvény 1. §-a „fizetési halasztásról”. Ennek az eltérésnek oka az, hogy a halasztás tárgya a javaslat álláspontjához képest nemcsak pénzbeli szolgáltatás lehet. A halasztási ügylet továbbá módosíthatja egy már előbb kötött visszterhes szerződés teljesítési határidejét, de lehet annak tárgya más, például kártérítési kötelezettséget ró az adósra, az eredetileg kikötött szolgáltatás helyébe más szolgáltatást tesz. De előfordulhat az is, hogy az eredeti kötelem megszüntetése foglalja magában az uzsorát, amikor például a hitelező az eredeti kötelezettség teljesítésére képtelen adóstól másnemű, az eredetileg kötelezett szolgáltatásnál lényegesen értékesebb szolgáltatást fogad el teljesítésül (datio in solutum), vagy az eredeti kötelem megszüntetésével újabb, az adósra súlyosabb kötelmet alapítanak meg (novatio).
Éppúgy „a követelés módosítása és megszüntetése” szempontjából is közömbös, hogy a követelés milyen jogalapból származott. Nem szükséges tehát, hogy az alapügylet legyen hitelezési ügylet, sőt az sem, hogy az alapkövetelés szerződésben gyökerezzék. Lehet például tiltott cselekményből származó kártérítési követelés is.
Minden esetben szükséges, hogy az uzsorás vagyoni előnyképpen a hitelezésnek, a halasztásnak, a kötelezettség módosításának vagy megszüntetésének ellenértéke legyen, ha nem is kifejezetten a szerződés szavai szerint. Elég, ha az eset körülményeihez képest az egyik fél a másikat éppen azzal kényszerítette az utóbbira nézve aránytalanul előnytelen szerződés megkötésére, hogy máskülönben megtagadta volna tőle a hitelezést, a halasztást, a szerződésmódosítást, illetőleg megszüntetést.
Ez a § az uzsora magánjogi következményei felől rendelkezik.
Az uzsora elleni védekezés sarkpontjául a javaslat az uzsorást sujtó magánjogi következményeket tekinti.
El lehetne foglalni azt az álláspontot is, hogy az uzsorás teljesen elveszítse azt, amit az adósnak nyujtott, vagyis visszakövetelési joga ne legyen. Az uzsorással szemben még ilyen szélsőséges állapotot is indokolni lehetne. Hiszen bűncselekményt követett el, nem számíthat a jog védelmére. Amint Frank Ignác tanítja: a gonosz uzsoráskodó nemcsak a kamatokat, hanem a tőkéjét is elveszti. Az uzsorások megfenyítéséről szóló 1723:CXX. tc. így rendelkezik: „Igazságos, hogy az uzsorásokat ne csak az egész kamatnak, hanem a tőkének elvesztésével is büntessék s amit a törvényes kamaton felül adósaiktól kicsikartak, azt a károsultaknak ugyanazon ítélet alapján térítsék vissza.”
A javaslat nem foglal el ilyen merev álláspontot. Számol azzal, hogy a visszakövetelés teljes kizárás, a méltánytalanságokra vezethetne, így megkárosíthatna vétlen, az uzsorás üzelmektől távolálló harmadik személyeket, például az uzsorás hitelezőit vagy jóhiszemű jogutódait. Másrészt, ha a sérelmet szenvedő fél nemcsak minden vagyoni megterhelés alól megszabadulna, hanem a másik féltől kapott teljes értéket is vagyongyarapodásként megtarthatná, az eset körülményeihez képest olyan aránytalan előnyökhöz juthatna, amelyeket a helyes jogérzet helyben nem hagyhat.
De nem vezetne megnyugtató eredményre az sem, ha az uzsorás ügyletre egyszerűen a semmis ügyletre fennálló szabályok nyernének alkalmazást. Semmis ügylet esetében ugyanis szabály az, hogy mindegyik fél a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítésére fennálló szabályoknak megfelelően köteles visszatéríteni a másiknak azt, amit attól a semmis ügylet alapján kapott. A kiuzsorázott adós tehát köteles lenne visszaszolgáltatni az uzsorás hitelezőnek mindazt, amit tőle kapott, mégpedig egyszerre. Nyilvánvaló, hogy ez az úgyis agyonnyomorgatott, kiuzsorázott adós teljes tönkretételét jelentené. Talán az egyik legfőbb oka annak, hogy az uzsora vétsége miatt aránytalanul ritkán szorgalmazzák az adósok a bűnvádi eljárást, éppen az, hogy az uzsora megállapításával egyidejűleg beáll a visszatérítés kötelessége, ami anyagi romlásukat végkép betetőzné. Ezen a ponton kell tehát a megoldást keresni, hogy az adós visszatérítési kötelezettsége enyhíttessék.
A javaslat a megoldást abban keresi, hogy a bíróság belátására bízza, hogy az ügylet semmisségének következményeként a sérelmet okozó felet az általa kapott értékből minek és miképpen való visszafizetésére kötelezze. De ennek a kötelezettségnek részletes meghatározásánál is egyedül a kiuzsorázott fél viszonyai döntenek, nem pedig a másik félnek érdekei. A visszatérítendő érték megfizetésének határidejét, esetleges részleteit a kötelezett fél helyzetének teljes méltánylásával kell megállapítani, sőt ez a kíméleti szempont a kötelezettség alól való teljes mentesüléshez is vezethet.
A kérdés ilyen szabályozása magánjogunk rendszerében nem új. Magyarország Magánjogi Törvénykönyve törvényjavaslatának 1756. §-a - a bírói gyakorlatunk irányát követve - kimondja, hogy a szolgáltatás teljesítésével a fél a közrend vagy a jó erkölcs ellen vétett, visszakövetelésnek csak annyiban van helye, amennyiben tekintettel az eset körülményeire, a méltányosság megkívánja. S fennálló jogunkból mintául szolgálhatott a kérdés rendezésére a m. kir. Kúria jogegységi tanácsának 1931. évi március hó 3-án hozott 44. számú döntvénye, amely az adásvételi ügylet semmissége nyomán felmerülő in integrum restitutio kérdését a következő megfontolások alapján döntötte el:
„A jogegységi tanács a vitás elvi kérdést akképpen döntötte el, hogy: a nagyobb gazdasági gép átvétele és használatbavétele egymagában véve nem zárja el a megrendelő kisbirtokost attól, hogy az 1900:XXV. tc. 1. §-ában foglalt tilalom ellenére és a 27,483/1901. számú kereskedelemügyi miniszteri rendelet 6. §-ának utolsó bekezdésében megállapított föltétel megtartása nélkül kötött vételi ügyletnek vele szemben való hatálytalanságára hivatkozhassék.
A vitás elvi kérdésnek ilyértelmű eldöntésénél nem kerülte el a jogegységi tanács figyelmét a jogirodalomban és a bírói gyakorlatban felmerült az az ellenvetés sem, hogy az előbbi állapot helyreállítása, mint az ügylet semmisségének szükségképi következménye, nagyobb hátránnyal sujtja a megrendelő kisbirtokost, mintha az ügylet hatályában fenntartatnék.
Ez az állásfoglalás abból indul ki, hogy a gazdasági gép már rövid ideig tartó használat következtében is rendkívül sokat veszít forgalmi értékéből és hogy ennek a tekintélyes értékveszteségnek a gép visszaadásán felül való megtérítése kibírhatatlan terhet róna a kisbirtokosra.
Ennek az érvelésnek a kiindulópontja téves, mert ha az előbbi állapot helyreállítására az eladónak törvényes tilalomba ütköző eljárása s az ügyletnek ebből folyó egyoldalú semmissége szolgáltat okot, a másik szerződő fél az ügylet tárgyának - ez esetben a gazdasági gépnek - természetben való visszaszolgáltatásán felül csupán annak szándékos vagy vétkes gondatlanságára visszavezethető megrongálásáért tartozik kárpótlással, valamint az esetleges hasznokat kell az alaptalan gazdagodás visszatérítésének szabályai szerint kiszolgáltatnia, a gép forgalmi értékében beállott csökkenés megtérítésével ellenben nem terhelhető.”
Az in integrum restitutio kérdésének a javaslatban foglalt rendezése, amíg egyrészről megfelel az adós érdekeinek, másrészről kellő ellenszernek látszik az uzsoráskodás ellen is. Az uzsorásokra remélhetőleg mindennél nagyobb hatást fog tenni az a megfontolás, hogy ilyen ügyletek kötésénél nemcsak a tulajdonképpeni uzsorás előnyök tényleges megszerzése, hanem az az érték is kockán forog, amit a szerződés alapján a másik félnek valóban átadtak. A sérelmet okozó fél ugyanis uzsorásnak minősülő szerződés alapján elvben semmiféle visszakövetelési vagy kártérítési igényt nem érvényesíthet.
A sérelmet szenvedő felet az uzsora magánjogi következményei nem sujthatják ugyanúgy, mint rosszhiszemű ellenfelét. Ezért az ő javára az in integrum restitutiót teljes mértékben biztosítja, megadván neki azt a jogot, hogy amennyiben az uzsorás szerződés alapján már teljesitett szolgáltatásnak az uzsorás fél szolgáltatását értékben meghaladó részét visszakövetelheti. A javaslat szövege kétségtelenné teszi, hogy nem természetben visszaadásról, hanem csak a pénzben kifejezett értékkülönbözetnek visszatérítéséről van szó. A sérelmet szenvedő fél ezen felül a szerződés megkötéséből eredő egyéb kárának megtérítését is követelheti, mégpedig a tiltott cselekmények jogkövetkezményeire vonatkozó jogszabályok szerint. Irányadók lesznek erre a Magánjogi Törvénykönyv javaslatának a tiltott cselekményekre általában (1709-1724. §) és a vagyon ellen irányuló cselekményekre különösen (1731-1734. §) vonatkozó rendelkezései és a bírói gyakorlatnak az említett rendelkezésekkel lényegükben megegyező megállapításai.
A §-ban foglalt rendelkezések kiterjednek az olyan követelésre is, amelynek tekintetében halasztásadás, módosítás vagy megszüntetés uzsorás szerződéssel történt. Azaz akkor is, ha az alapul szolgáló ügyletet magában véve nem is lehetne uzsorásnak minősíteni, ha az magábanvéve érvényes és bírói úton érvényesíthető lenne. A keletkezéskor törvényes ügylet el fogja veszteni ezt a jellegét, mihelyt az egyik fél az ügyletből származó jogi helyzetével visszaélve, uzsorás előnyök fejében és a másik fél helyzetének kihasználásával ad halasztást, illetőleg egyezik bele az alapszerződés módosításába vagy megszüntetésébe.
Az általános indokolásban (III. 6. pont) már kifejtést nyert, milyen könnyű lenne az uzsorás követelés tekintetében a bírói úton érvényesítés tilalmát kijátszani, ha a javaslat nem gondoskodnék arról, hogy ez a tilalom az uzsorás követelés megszerzőivel szemben is hatályos legyen. Ehhez képest a § 1. bekezdése kimondja, hogy az uzsorás szerződésből eredő követelést abban az esetben sem lehet bírói úton érvényesíteni, ha azt másra ruházták át. Máskülönben a sérelmet szenvedő fél nem részesülne kellő oltalomban, mert az uzsorás minden egyes esetben előretolt harmadik személyek által hajtaná be követelését. Az 1. bekezdés a jóhiszemű és a rosszhiszemű szerző közt sem tesz elvben különbséget. Egyrészt azért, mert a kiuzsorázott felet az uzsorás követelésének még jóhiszemű megszerzőjével szemben is méltányos bizonyos fokig megvédeni, másrészt azért, mert a rosszhiszeműség bebizonyítása a sértett félre a legtöbb esetben megoldhatatlan feladatot hárítana. Ha a követelés megszerzője a megszerzéskor kellő óvatosságot és körültekintést tanusít, elháríthatja magáról azt a kárt, amely a megszerzett követelésnek uzsorássá minősítéséből és a perelhetés kizárásából őt érheti. Ez a rendelkezés egyébként megfelel a követelés átruházására fennálló magánjogi szabálynak, amely szerint az új hitelező az eddigi hitelező helyébe lép, vagyis ugyanazt a jogállást nyeri, amelyben elődje volt.
A közforgalom biztonságának érdekeiről csak akkor kell külön gondoskodni, ha az uzsorás követelés váltóban vagy más kötelező okiratban testesül meg. E tárgyban a §-nak 2. bekezdése rendelkezik.
Lehetne ugyan azt az álláspontot is elfoglalni, hogy az uzsora kifogását minden váltóbirtokossal szemben megengedhetjük. Első látszatra ugyanis túlzott óvatosságnak tűnik fel az, hogy ennek a kifogásnak korlátozás nélküli érvényesíthetésétől elzárkózzunk, amikor azt a kifogást, hogy a váltóadós fizikai kényszer vagy fenyegetés következtében írta alá a váltót, minden váltóbirtokossal szemben megengedi a váltójog. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt, hogy az utóbb említett kifogások magából a váltói kötelezettség vállalásából, magából az absztrakt váltói ügyletből erednek s a váltójog elvei szerint a váltóból, a váltói kötelemből eredő kifogásokat minden váltóbirtokossal szemben lehet érvényesíteni. Ezzel szemben az a kifogás, hogy az ügylet, amelynek fedezésére a váltó szolgál, uzsorás ügylet, nem a váltóból, az absztrakt váltói kötelemből eredő kifogás, hanem az alapulfekvő ügyletből eredő kifogás, már pedig a kettőt, t. i. az alapulfekvő ügyletből eredő kötelmet és az annak alapján kibocsátott váltóban megtestesített váltójogi kötelmet a váltójog a váltói forgalom biztonsága érdekében élesen szétválasztja, csak szigorúan meghatározott esetekben engedi meg azt, hogy az alapulfekvő ügyletből eredő kifogásokat érvényesíteni lehessen azokkal a váltóbirtokosokkal szemben, akik az alapulfekvő jogviszonyban nem részesek.
A váltójog szigorú szabályainak érintetlenül hagyása a váltóforgalom biztonságának érdeke, aminek fenntartása gazdasági szempontból nagyobbjelentőségű, mint az adósok védelme az uzsorával szemben. Ennek az álláspontnak az elfoglalására még az is késztet, hogy a váltójogok egységesítése tárgyában létrejött nemzetközi váltójog, amelyhez Magyarország is hozzájárult, amelyre vonatkozó egyezmény rövid időn belül megerősítés alá kerül, ugyancsak ezt az álláspontot foglalja el; nem célszerű tehát, hogy szakítva a magyar váltójog elveivel ebben a törvényjavaslatban ellenkező álláspontra helyezkedjünk, amikor a nemzetközi váltójogi egyezmény becikkelyezése esetében a váltójoggal ellentétes szabályt váltójogunkból hamarosan ki kellene küszöbölnünk.
Az adós védelmét tehát nem a váltójog terén, hanem másutt kell keresni. Abban az esetben, ha a sérelmet okozó fél váltót vagy egyéb oly kötelező okiratot adatott magának vagy másnak, amelynek jóhiszemű birtokosával szemben az alapulfekvő jogviszonyból merített kifogásnak helye nincs és ennélfogva a kiuzsorázott fél nem hivatkozhatik sikerrel az alapulfekvő ügylet uzsorás jellegére és az ügyletnek ebből eredő semmisségére, s ha a váltóbirtokos, illetőleg a kötelező okirat birtokosának állított jóhiszeműségét megdöntenie nem sikerül, a javaslat a következően gondoskodik a sérelmet szenvedő fél érdekeinek méltányos megóvásáról.
Elsősorban is jogot ad neki a váltónak vagy a kötelező okiratnak visszakövetelésére. Ha pedig ez a jogeszköz azért nem lehet eredményes, mert a követelést megtestesítő okirat nincs ellenfelének birtokában, miután azt egyenesen harmadik személynek adatta vagy azt időközben már másra ruházta át, a sérelmet szenvedő fél már előre is biztosíthatja magát az abból esetleg származó kárával szemben, hogy a váltót vagy a kötelező okiratot a jövőben esetleg oly személy érvényesítheti ellene, akivel szemben az alapulfekvő jogviszonyból merített uzsorakifogás nem éri el célját. A bírói letétbe helyezendő biztosítéknak tárgya a váltónak vagy a kötelező okiratnak névértéke s ezenfelül a kiuzsorázottat érhető egyéb kár is: az esetleges perköltségek, kamatok valószínű összege stb.
A § utolsó bekezdése azzal az eshetőséggel számol, hogy a jóhiszemű váltó- vagy okiratbirtokos a kiuzsorázott féllel szemben esetleg egyszerűbb és gyorsabb peres eljárás útján hajthatja be követelését. Ellenben az utóbbi az ebből eredő, az uzsorás ellen irányuló és a dolog természete szerint bonyolultabb tényálláson alapuló kártérítési követelését rendszerint csak hosszabb eljárás után vihetné sikerre. Ez az időkülönbözet a sérelmet szenvedő fél kártalanításának meghiusítását, esetleg vagyoni tönkrejutását eredményezheti. Ezért a javaslat felhatalmazást ad a m. kir. igazságügyminiszternek, hogy rendelettel meggyorsíthassa a szóbanlévő kártérítési igény érvényesítésére szolgáló eljárást.
A § rendelkezései önként folynak az uzsorás szerződés semmisségét megállapító rendelkezésekből. A zálogjog, a kezesség és a követelések más efféle biztosítékai ugyanis járulékos természetűek, követik a követelés sorsát. Ha tehát a követelés semmis, a biztosítására szolgáló ezek a mellékjogok is semmisek, tehát nem érvényesíthetők. Ezt az általános szabályt, amely magánjogunkban egyébként is érvényesül, a törvényjavaslatban külön nem is kellett volna kifejezésre juttatni, ha nem kellene az általános szabály alól kivételt tenni a jóhiszeműen szerzett telekkönyvi jogok védelme érdekében. A telekkönyvi jóhiszemű szerzés védelmét tartja fenn ugyanis ennek a §-nak második mondata, amely kimondja, hogy a §-ban foglalt rendelkezés nem érinti a jóhiszemű telekkönyvi szerzés védelmének szabályait. Ez a szabály a jelzálogjog és a jelzálogjogra szerzett további jogok védelmét célozza. A telekkönyvbe bejegyzett jelzálogjog és az arra szerzett további telekkönyvi jogok, mint pl. az aljelzálogjog, a jóhiszemű telekkönyvi szerzés védelmének szabályai alatt állanak. Fennálló jogunknak a szabálya ugyanis az, hogy aki magát valamely bekebelezés által nyilvánkönyvi jogaiban sértve érzi, ha a végzés saját kezéhez kézbesíttetett, perindítási szándékát hatvan nap alatt a telekkönyvben feljegyeztetheti s a feljegyzés kellő időben kérése esetében a pert hat hónap alatt megindíthatja, ha viszont a végzés nem kézbesíttetett saját kezéhez, három év alatt indíthat pert; csak a törlési keresetnek e határidők megtartásával megindítása esetében hatályos az ítélet azokkal szemben is, akik időközben a telekkönyv megtámadott tartalmában bízva, jóhiszeműen, nem ingyenesen telekkönyvi jogokat szereztek. Ez a szabály főképpen a jelzálogos hitelezőket védi, akik jelzálogjogukat engedmény útján szerezték. A jelzálogjogról szóló 1927. évi XXXV. tc. 47. §-a szerint a publica fides a jelzálogból kielégítés tekintetében nemcsak a jelzálogjogot, hanem a követelést is védi. Ez azt jelenti, hogy a követelés érvénytelensége vagy megszűnése nem érinti a jelzálogon alapuló kielégítési jogot abban az esetben, ha a jelzálogjog megszerzése a jóhiszemű telekkönyvi szerzés védelme alatt áll. A jelzálogos hitelezővel szemben tehát azt a kifogást, hogy a követelés uzsorás ügyletből eredő követelés, csak akkor lehet érvényesíteni, ha a követelés uzsorás ügyletből származik, vagy ha még nem telt el az az idő, amely alatt a fentebb ismertetett szabályaink értelmében a törlési keresetet a jóhiszemű szerzővel szemben is meg lehet indítani. Ennek a kérdésnek a szabályozásában is ugyanazt az elvet kellett szem előtt tartani, mint a jóhiszemű váltóbirtokos védelmében, nevezetesen a jóhiszemű telekkönyvi forgalom biztonságának érdekét nem lehetett feláldozni a kiuzsorázott adós védelmének érdekéért. Ez a szabályozás természetesen nem állja útját annak, hogy az adós az uzsorás hitelező ellen ne fordulhasson keresettel aziránt, hogy az a jelzálogjoggal biztosított követelés engedményezésére vonatkozó telekkönyvi bejegyzés kitörlését eszközölje ki.
Az 1. §-ban meghatározott módon kikötött vagy megszerzett feltűnően aránytalan mértékű vagyoni előnyt a javaslat indokolása a továbbiakban röviden uzsorás vagyoni előnynek, az ilyen kikötést tartalmazó szerződést uzsorás szerződésnek nevezi.
A mellékbüntetésként alkalmazásba kerülő kiutasítást újra szabályozza s alkalmazása körét kiterjeszti. A kiutasítást mint mellékbüntetést jelenlegi törvényünk csak az uzsora minősített eseteiben teszi lehetővé s alkalmazása hatályos törvényünk szerint még e minősített eseteiben sem kötelező. A javaslat ezt a mellékbüntetést kötelezően szabja meg a külföldiekre. Kívánatos, hogy az ilyen veszélyes elemeket az ország területéről feltétlenül eltávolítsák. Belföldiekkel szemben csak az a célja a kiutasításnak, hogy eltávozzanak arról a helyről, ahol a helyi viszonyok ismerete alapján üzelmeiket kiterjedtebben folytathatják. Sőt azt is meg kell akadályozni, hogy kiutasításuk után uzsorás üzletüket valamelyik szomszédos helységből intézhessék. Meg kell tehát engedni, hogy - ha a körülmények szükségessé teszik - a bíróság a belföldi elítéltet kiutasíthassa az egész vidékről, nevezetesen az elkövetési hely törvényhatóságának, sőt esetleg a szomszédos törvényhatóságoknak területéről is.
Az illetőségi községében tartózkodás olyan joga az állampolgárnak, amelytől még büntetésképpen sem lehet őt megfosztani. Ennélfogva belföldit az illetőségi községéből és abból a törvényhatóságból, amelyhez ez a község tartozik, kiutasítani nem lehet.
Az engedélyhez kötött ipar vagy foglalkozás gyakorlása erkölcsi megbízhatóságot tételez fel. Uzsorás szerződésekkel foglalkozás kizárja a megbízhatóságot, másrészt egyes üzletágak (zálogház, korcsmatartás) bő alkalmat nyujtanának az uzsorának kiterjedtebb körben űzésére. Ezért a javaslat megengedi az ilyen ipar vagy foglalkozás gyakorlatától mellékbüntetésképpen egy évtől öt évig terjedhető időtartamra való eltiltást. A bíróság ezt a jogát belátása szerint gyakorolhatja, természetszerűen figyelembe jönnek az eset körülményei és a közérdek szempontjai is.
A § utolsó bekezdése utal a pénzbüntetés alkalmazása tekintetében irányadó 1928:X. törvénycikkre (az úgynevezett második büntetőnovellára), amelynek rendelkezései s különösen 3. §-a második bekezdésének és 4. §-ának általános szabálya kétségtelenül azt fogja eredményezni, hogy a büntetőbíróság úgyszólván minden egyes uzsoraesetben vagy mellékbüntetésül fog érzékeny pénzbüntetést is kiszabni, vagy pedig, ha a büntetés célja azzal jobban elérhető, egyedül megfelelően súlyos pénzbüntetést fog kiszabni. Az uzsorát ugyanis mindig nyereségvágyból és a jogtalan vagyoni haszonszerzés célzatával követik el. Egyúttal - majdnem kivétel nélkül - a pénzbüntetéssel elérhető keresete, vagyona, illetőleg jövedelme is van az uzsorásnak. E szerint a bíróság rendszerint meg fogja állapítani a mellékbüntetés kiszabásának az 1928:X. törvénycikkben meghatározott felételeit.
Ez a § azt a kérdést oldja meg, mennyiben büntethető az a személy, aki a más által kötött uzsorás szerződésből eredő követelést akár közvetlenül a szerződés alapján, akár átruházás (engedmény stb.) útján megszerzi.
E szövegezésében világosabban jutnak kifejezésre a büntethetőségnek feltételei, mint jelenlegi törvényünknek lényegében egyező 3. §-ában. A büntethetőséghez szükséges, hogy a követelés megszerzője már a szerzéskor ismerje a követelés uzsorás eredetét és hogy az ily tudatban szerzett követelést vagy maga érvényesítse, vagy azt másra átruházza, vagy reá biztosítékot szerezzen. Az uzsorás követelés megszerzése magában véve még nem esik büntetés alá, habár a szerző fél a szerzéskor ismerte annak uzsorás eredetét, mert ez kizárná azt, hogy a sértettnek valamely jóakarója vagy hozzátartozója magához válthassa az uzsorás követelést azzal a célzattal, hogy a sértett az uzsorás kezei közül kiszabadítsa. Az ily harmadik személyt a javaslat büntetni nem akarja. Büntetéssel csakis azt kell sujtani, aki az uzsorás követelésből hasznot akar szerezni, vagy az uzsoratilalom kijátszására akar közreműködni. Ez a szándék pedig csak akkor jut érvényre, ha a szerző fél a megszerzett követelést érvényesíti is, vagy azt továbbruházza, vagy reá biztosítékot szerez.
Nem büntethető az a jóhiszemű személy sem, aki csak a követelés megszerzése után nyer tudomást a követelés uzsorás volta felől. Az ilyen személyről nem áll az, hogy a követelés megszerzésével jogtalanul nyerészkedni, vagy az uzsoratilalom kijátszására közreműködni akart volna. Azért tehát azt a személyt, aki a követelés megszerzésekor ennek uzsorás voltáról tudomással nem bírt, ki kell venni az uzsora büntető szankciója alól.
Más kérdés az, vajjon a jóhiszemű szerző fél a szerzett követelést mennyiben érvényesítheti sikerrel.
A javaslat nemcsak azt bünteti, aki a megszerzett követelést érvényesíti vagy másra átruházza, hanem jelenlegi törvényünk e részbeni rendelkezését kiegészítve, azt is, aki arra biztosítékot szerez; mert a biztosíték szerzésében oly ténykedés érvényesül, amely e § rendelkezésének célja szempontjából a követelés érvényesítésével egyenlő tekintet alá esik.
A 7-8. §-okhoz
A 7. és a 8. §-ok a teljesség kedvéért átveszik a jelenlegi uzsoratörvény 17. és 18. §-ainak rendelkezéseit, úgy azonban, hogy azokat a javaslat egyéb rendelkezéseivel egybehangzóan szövegezik.
Az 1883:XXV. tc. 17. és 18. §-aiban megállapított kihágásokat azonban a javaslat súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően vétségekké minősíti.
A 9. § magánjogi szabályokat állít fel az ügyleteknek arra a csoportjára, amelyek kívül esnek az 1. §-ban megvont körön. E csoportba tartozik minden ügylet, amely nincs hitelezéssel kapcsolatban és nem is vonatkozik már fennálló ügyletre, halasztás, módosítás vagy megszüntetés alakjában. Ide tartoznak különösen azok a kétoldalú visszterhes ügyletek, amelyeknél mindkét fél szolgáltatása egyidőben megy végbe. A javaslat ezekkel az ügyletekkel kapcsolatos visszaéléseket az uzsorás ügyletektől megkülönböztetés végett kizsákmányoló ügyleteknek nevezi. Grosschmidt Béni egyetemi professzor ezeket az ügyleteket reáluzsora névvel foglalta össze s a Magyar Gazdaszövetség felkérésére írott „Hitel- és Reáluzsora” című munkájában a hiteluzsora fogalmát a reáluzsora fogalmától élesen elkülönítette.
A javaslat az ügyleteknek erre a csoportjára enyhébb magánjogi szabályokat állított fel s az azokkal kapcsolatos visszaéléseket büntetendő cselekményekké egyáltalában nem nyilvánította.
Egyébként az uzsora, illetőleg a kizsákmányolás fogalma ezen a területen is azonos azzal, amelyet az 1. § a hitelezési stb. uzsora tekintetében kifejt. Azonos az alanyi mozzanat: a szerződő fél szorult helyzetének, könnyelműségének, értelmi gyengeségének, tapasztalatlanságának, a nála elfoglalt bizalmi állásnak vagy függő helyzetének kihasználása. Azonos a tárgyi mozzanat: az uzsorás vagyoni előny fogalma. Azonos az elkövetési cselekmény: a helyzet kihasználása s ezzel kapcsolatban az uzsorás vagyoni előny kikötése vagy megszerzése, mindezen kifejezések értelmének részletesebb kifejtését az 1. § indokolása tartalmazza.
Általánosságban a magánjogi főkövetkezmény is egyenlő úgy az 1., mint a 9. § esetében, t. i. az ügyletnek a jóerkölcsökbe ütközőnek s ennélfogva semmissé nyilvánítása. A semmisség részletes következményei tekintetében azonban egyfelől a 3-5. §-okban, másfelől a 9. §-ban foglalt szabályozások közt lényeges eltérések vannak.
A 10. § egyik felet sem zárja el attól, hogy a szerződés semmisségéből származtatott követelését bírói úton érvényesíthesse. Az érdekek méltányos kiegyenlítését a részletesebb szabályozással igyekszik megvalósítani, melyben lehetőleg kedvez a sérelmet szenvedett félnek.
A javaslat jogot ad a bírónak arra, hogy a semmisség következményeit megállapító ítéletben a sérelmet szenvedő félnek kérelmére a visszafizetésére méltányos halasztást engedjen, s azt is megengedhesse, hogy a sérelmet szenvedő fél a tartozását részletekben törleszthesse. Minthogy azonban a kölcsönös visszatérítéseknek rendszerint egy időben kell történniök, oly esetekben, midőn a sérelmet szenvedő fél a halasztás arányában a másik felet terhelő visszatérítési kötelezettség teljesítésének határideje is meghosszabbíttassék. A halasztás kedvezménye önként értetődően nem terjed ki a természetben visszatéríthető vagyontárgyak visszaadására.
Ez a § fenntartja az 1883:XXV. tc. 4. §-ának a rendelkezését.
Pénzintézettel szemben, az uzsora kifogása súlyos megítélés alá esik, mert egyúttal azt a vádat is foglalja magában, hogy a pénzintézet nem szolgálja kellően az ország közgazdaságának érdekeit. Ezért és abból az okból is, mert a pénzintézetek bonyolultabb ügyletvitelébe kapcsolódó ügylet esetében nem mindig lehet szakértő közreműködése nélkül megállapítani, hogy uzsora fennáll-e vagy nem, célszerűnek látszott, hogy olyan esetekben, amelyekben az uzsora kifogását pénzintézettel szemben hozzák fel, a bíróság a Pénzintézeti Központ véleményét meghallgassa, amely az 1920:XXXVII. tc. 1. és 10. §-a értelmében egyébként is jogosult arra, hogy a tagjai sorába tartozó pénzintézetek üzlet- és ügyvitelét felülvizsgálja. A bíróság megkeresésére egyúttal alapot szolgáltathat a Pénzintézeti Központnak a felülvizsgálat foganatosítására és arra, hogy a hibás pénzintézet ellen saját hatáskörében megfelelően eljárjon.
A hatályban lévő uzsoratörvény értelmében a szerződést rendszerint csak a bűnvádi eljárás során az uzsorának a büntetőbíróság által történt megállapításával kapcsolatban lehet semmisnek kimondani, polgári úton pedig a szerződés semmissége csak akkor érvényesíthető, ha a bűnvádi eljárást elévülés miatt vagy más hasonló okból folyamatba sem lehet tenni, vagy meg kell szüntetni (1883:XXV. tc. 8., 12., 13. §).
Ezzel ellentétben a javaslat az uzsora magánjogi következményeinek érvényesítése tekintetében az eljárás általános szabályait emeli érvényre, nevezetesen megengedi, hogy a sérelmet szenvedett fél magánjogi igényeit a bűnvádi eljáráson kívül is éppúgy érvényesíthesse, mint ahogy bármely más büntetendő cselekményből eredő magánjogi követeléseket érvényesíteni lehet, viszont, hogy a büntetőbíró csak a bűnvádi perrendtartásnak idevágó általános szabályai szerint (1896:XXXIII. tc. 5. és 6. §) bocsátkozzék az uzsorával kapcsolatos magánjogi kérdésekbe.
Ilyen módon lehetséges lesz, hogy egyidőben külön eljárás folyik egyfelől a büntetőbíróság előtt az uzsora megtorlása, másfelől a polgári bíróság előtt a szerződéssel kapcsolatos magánjogi következmények iránt. Amennyiben a büntetőbíróság ily esetben nem terjeszkednék ki a magánjogi következmények elbírálásra, ez kizárólag a polgári bíróság hatáskörébe lesz utalva s nevezetesen a polgári bíróság önállóan fogja elbírálni azt is, mennyiben bírhatnak befolyással a polgári perre nézve az uzsora büntetendő cselekményének jelenségei s ehhez képest a magánjogi kérdés eldöntését vagy fel fogja függeszteni a bűnvádi per befejezéséig, vagy ennek bevárása nélkül fog benne határozni (1911:I. tc. 234. §).
A sérelmet szenvedett fél hatályosabb védelme érdekében kívánatos, hogy a polgári bíróság a bűnvádi eljárás folyamatbatételéről idejekorán tudomást szerezzen. Ennélfogva a javaslat a büntetőbíróságnak egyenesen kötelességévé teszi, hogy az előtte folyamatban levő eljárásról a polgári bíróságot hivatalból értesítse.
Ha a bűnvádi eljárás már annyira haladt előre, hogy a büntetőbíróság vád alá helyező, főtárgyalást vagy közvetlen idézést elrendelő határozattal konstatálta az uzsora elkövetésének nyomatékos valószínűségét, ennek a körülménynek a javaslat az 1883:XXV. tc. 11. §-a nyomán a polgári eljárásra közvetlen hatályt is tulajdonít, nevezetesen kimondja, hogy az érintett határozatnak a végrehajtásra az 1912:LIV. tc. 41. §-ában meghatározott halasztó hatálya van. E halasztó hatály addig tart, amíg a bűnvádi eljárás jogerős megszüntető határozattal, felmentő vagy büntető ítélettel befejezve nincs.
Ha a büntetőbíróság az eljárást jogerejűleg megszünteti, vagy a vádlottat felmenti: a felfüggesztett végrehajtási eljárás önként érthetőleg tovább folytatandó.
Ha ellenben a büntetőbíróság az uzsorát jogerős ítélettel megállapította, ebben az esetben a polgári bíróságnak ezzel ellentétes ítéletének a hatályon kívül helyezéséről kell gondoskodni. Ennek a módját megadja perrendtartásunkban a perújítás intézménye. Az 1911:I. tc. 563. §-ának különösen 11. pontja nyujt alapot a perújításra.
Az uzsoratörvény módosítása tárgyában készült korábbi javaslatok ugyan perújítás helyett az általános eljárási szabályoktól eltérő különleges eljárást terveztek arra, hogy a sérelmet szenvedett fél a jogerős büntető ítélet alapján a polgári perben hozott határozat hatályon kívül helyezését szorgalmazhassa. Körülbelül azt az eljárást tartották szem előtt, mint amely eljárás lefolyik abban az esetben, ha a felsőbíróság az alsófokú bíróság határozatát feloldja és új eljárást rendel el. A jelen törvényjavaslat efféle külön eljárási szabályok megállapítását mellőzi. Mellőzi egyrészt abból a megfontolásból kiindulva, hogy nem célszerű egyes igények érvényesítése érdekében különleges eljárásokat meghonosítani, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy az ilyen külön eljárási szabályok nem vezetnek kellő eredményre, másrészt az általános eljárási szabályok mind gyakoribb áttörése a bíróságok számára teljesen áttekinthetetlenné teszi a peres és nem peres eljárást, a feleknek pedig bő alkalmat nyujt az eljárási szabályok sérelme címén az eljárások gyors befejezésének a megakasztására. De nincs is szükség a tárgyalás alatt álló esetben különleges eljárási szabály alkotására. A korábbi javaslatok még az 1911:I. törvénycikkbe foglalt új perrendtartás megalkotása előtt készültek, a különleges eljárási szabályok alkotásának legfőbb indoka akkor az volt, hogy a perújítás határidőhöz van kötve és az ítélet végrehajtását rendszerint nem akadályozza. Az új perrendtartás életbeléptetése óta a helyzet változott, az imént említett két indok többé nem olyan mértékben helytálló, mint az említett javaslatok elkészítésének az idejében volt. Ami a perújításnak az ítélet végrehajtására kihatását illeti, az 1911:I. tc. 572. §-a akként rendelkezik, hogy ha perújítás sikere az előterjesztett adatokból valószínűnek mutatkozik, a bíróság az alapperbeli ítélet vagy egyesség végrehajtását az ellenfél meghallgatása nélkül is felfüggesztheti. Új perrendtartásunk alapján tehát nem kétséges, hogy a polgári bíróság a jogerős büntetőítélet alapján, amely a perújítás sikerét a legnagyobb mértékben valószínűsíti, a végrehajtást mindig fel fogja függeszteni. Ezzel szemben az új perrendtartásunk életbelépése előtt az említett javaslatok készítésének idejében a helyzet az volt, hogy a perújítás az alapperben hozott ítélet végrehajtását nem akadályozta (1886:LIV. tc. 323. §). Ami pedig a perújítás határidejét illeti, a perújítási határidő rövidségében jelentkező hátrányt ki lehet küszöbölni úgy, hogy a perújításnak az 1911:I. tc. 567. §-ában meghatározott időbeli korlátokra tekintet nélkül adunk helyt. A perújítási határidők eltörlése a tárgyalás alatt álló esetben azért nem aggályos, mert ha jogerős büntetőítélet már megállapította, hogy uzsorás ügyletről van szó, nem lehet a jogerőben rejlő biztonság veszélyeztetéséről szólani, hiszen a polgári ítélet csupán formailag áll fenn, a benne megtestesült követelés anyagi jogilag érvénytelen. A határidő eltörlését az is indokolja, hogy sok esetben előfordulhat, hogy az uzsorás megvárja a kiuzsorázott adósnak a halálát, csak annak halála után örökösei ellen fogja az uzsorás követelést érvényesíteni, számítva arra, hogy azok a követelés létrejöttének körülményeit nem ismerik, az uzsora kifogásával nem fognak védekezni.
Ha polgári bíróság az ügyet nem ítélettel, hanem végrehajtható végzéssel (fizetési meghagyás, váltófizetési meghagyás) intézte el, ebben az esetben is az eljárás természetéből folyó különbséggel a fentebb érintett szabályoknak kell állaniok.
A 14. § rendelkezései azokra az esetekre vonatkoznak, amelyekben büntetőeljárás folyik, vagy már büntetőítélet keletkezett. Szükséges azonban a kiuzsorázott fél védelméről gondoskodni olyankor is, amikor az uzsora alapján bűnvádi eljárás nem folyik; a 15. § tehát arról gondoskodik, hogy a kiuzsorázott fél ilyen esetben is elérhesse az ellene indult végrehajtás felfüggesztését. A javaslat azzal kívánja elejét venni az adósok részéről esetleg felmerülő alaptalan kísérletezéseknek, hogy azt, aki alaptalanul eszközli ki a végrehajtás felfüggesztését, pénzbírsággal rendeli sujtani.
Gondoskodni kell arról, hogy az uzsorás szerződés alapján az uzsorás fél a választott bíróság intézményével visszaélés útján se érhessen el sikert a kiuzsorázott féllel szemben. Azért ez a § az 1911:I. tc. 784. §-ának kiegészítésével módot ad arra, hogy a választottbírósági ítéletet vagy a választott bíróság előtt kötött egyességet a rendes bíróság előtt érvényteleníteni lehessen azon az alapon, hogy a megítélt követelés uzsorás szerződésen alapszik. Szükséges továbbá az 1911:I. tc. 785. §-ában meghatározott kilencven napos határidő kiküszöbölése.
Ez a szakasz arra az esetre állapít meg a megelőző §-okban foglalt elveknek megfelelő rendelkezést, amelyben az uzsorás szerződést tartalmazó közjegyzői okirat alapján rendeltek el végrehajtást.
A javaslat törvényerőre emelkedése esetében hatályukat veszítik az 1883. évi XXV. törvénycikknek mindazok a §-ai, amelyek az ebben a javaslatban szabályozott tárgyra vonatkoznak. Külön meg kell említeni, mint az már az általános indokolás III. 9. pontja alatt is megtörtént, hogy ezzel a rendelkezéssel hatályát veszti az 1883:XXV. tc. 16. §-ának az a rendelkezése is, hogy az uzsoráról szóló rendelkezések nem alkalmazhatók az olyan kereskedelmi ügyletekre, amelyeket bejegyzett kereskedők, mint hitelnyerők kötnek. A törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedése után tehát kereskedő kereskedővel szemben is felhozhatja az uzsora kifogását. Kétségtelen, hogy általános gazdasági és közhiteli szempontból az különös megfontolást igényel és a törvényhozás állásfoglalásakor ezeknek a szempontoknak kell a döntést átengedni.
Az általános indokolás kiterjedt annak a megokolására, hogy miért ruházza fel a javaslat a magánjogrendelkezéseket visszaható erővel.
