1932. évi XI. törvénycikk indokolása

a Genfben 1931. évi július hó 18. napján kelt magyar-német Kereskedelmi Szerződés életbeléptetése tárgyában * 

Általános indokolás

A Német Birodalomhoz való kereskedelempolitikai viszonyunkat - a világháború után - első ízben az 1920. évi június hó 1-én kelt kereskedelmi egyezménnyel rendeztük. Ez az egyezmény, mely ugyanazon évi december 30-án lépett életbe, a két szerződő állam számára kölcsönösen a legnagyobb kedvezmény elve szerinti elbánást biztosította. A két állam közötti rendkívüli élénk árucsereforgalom azonban indokolttá tette, hogy az egymással való forgalomban még a különösebb fontossággal bíró cikkeket illetően tarifális mérséklések is alkalmazást nyerjenek. Az erre irányuló tárgyalások többszöri megszakítás után végre 1931. évi július hó 18-án Kereskedelmi Szerződés aláírására vezettek.

A szerződés részletesen szabályozza a szerződő felek állampolgárainak és társaságainak helyzetét, nemkülönben szabályozza a vasúti és hajózási kérdéseket is. A két tarifális melléklet ezenfelül számos, a kölcsönös forgalmat érdeklő tarifális mérséklést, lekötést és vámmentesítést tartalmaz. Ugyanakkor pedig a Német Birodalomba irányuló élőállatkivitelünk érdekében az állategészségügyi kérdések is rendezést nyertek.

Tekintettel arra, hogy a szerződés a magyar búza számára kontingentálás nélkül a mindenkori német búzavámból 25%-os mérséklést biztosít, ezen rendelkezés életbeléptetését a Német Birodalom kormánya a vele legnagyobb kedvezmény alapján szerződéses viszonyban lévő és a búzaimportban érdekelt államok hozzájárulásától tette függővé.

Egyes államok részéről megnyilvánult elutasító álláspont következtében a szerződés a szerződő felek közös egyetértésével 1931. évi december hó 28-ik napján - részünkről az 1930:XLVI., illetőleg az 1931:XIV. tc. alapján kibocsátott 6910/1931. ME számú kormányrendelettel - csak részlegesen lépett életbe. Ezen rendelet értelmében a szerződés A) melléklete (a német részről nyujtott tarifális kedvezmények), valamint az erre a mellékletre vonatkozó zárójegyzőkönyvi határozmányok - a kedvezményes búzavámot illető német rendelkezés kivételével - életbeléptek.

A B) mellékleten (a magyar részről nyujtott tarifális kedvezmények) foglalt rendelkezések és az erre a mellékletre vonatkozó zárójegyzőkönyvi határozmányok közül azonban egyelőre csupán csak az említett kormányrendeletben felsorolt tételek kerültek alkalmazásra. Külön tárgyalásnak tartatott fenn, hogy azok a megállapodások, amelyek a rendelet értelmében egyelőre még nem léptek hatályba, mikor fognak életbelépni.

A fentebb említett nemzetközi természetű nehézségek időközben kiküszöböltetvén, a német kormány javaslatot tett a magyar kormánynak a szerződés preferenciális részének életbeléptetésére. Ez az életbeléptetés Magyarországnak is érdekében áll, amennyiben kilátásunk van arra, hogy aratás után búzaexportunk Németország felé is nagyobb arányban megindulhasson.

Tekintettel arra, hogy az 1931:XIV. tc., melynek alapján vámtarifális rendelkezések külön törvényhozási felhatalmazás nélkül, rendeleti úton is életbeléptethetők voltak, 1931. évi december hó 31-én hatályát vesztette, szükségessé vált a jelen törvényjavaslat benyujtása.

A jelen törvényjavaslatban arra kér a kormány felhatalmazást, hogy a szóbanforgó Kereskedelmi Szerződésnek eddigelé még hatályba nem lépett része keretében annak egyes rendelkezéseit a szerződés 29. Cikke értelmében a Német Birodalom kormányával e részben létesítendő megállapodás alapján és az egyetértőleg megállapítandó időpontban rendeleti úton életbeléptethesse.

Egyébként a Német Birodalommal való külkereskedelmi forgalmunkat a hivatalos magyar külkereskedelmi statisztika alábbi adatai tüntetik fel:

Behozatal a
Német Birodalomból
Kivitel a
Német Birodalomba
az 1929. évben 212,515 121,197
az 1930. évben 174,975 94,124
az 1931. évben 132,616 68,371
Áru Behozatal a Német Birodalomból ezer pengőben
1929 1930 1931
Gépek és készülékek 22,286 18,122 13,210
Nyersbőr 10,294 12,633 9,281
Nyersfémek 12,780 10,405 6,370
Papiros és papirosáruk 6,256 6,140 5,307
Villamosgépek és készülékek 11,494 5,865 4,623
Vasáruk 8,006 6,200 4,496
Prémbőr, kikészített 6,682 4,349 4,146
Gyapjúszövet 5,914 4,526 4,024
Kátrányfestőanyag 2,698 3,995 3,790
Kősó 4,019 4,270 3,764
Szén 4,448 5,867 3,661
Bőr, kikészített 6,413 4,177 2,564
Selyem és selyemfonál 4,855 5,543 2,548
Műszerek 3,210 2,636 2,351
Cserzőanyagkivonatok 2,105 2,807 2,233
Fésült gyapjú 2,322 2,769 2,079
Pamutszövet 3,435 2,383 1,711
Üveg és üvegáruk 2,228 1,995 1,630
Elkészített gyógyszerek 1,893 1,515 1,613
Áru Kivitel a Német Birodalomba ezer pengőben
1929 1930 1931
Toll 16,105 10,489 10,486
Baromfi 14,053 14,116 9,769
Tojás 7,708 10,987 8,054
Gyümölcs, friss 2,977 4,643 4,951
Lóhere- és lucdernamag 3,499 4,725 3,617
Vaj, természetes 2,417 4,139 3,027
Villamos izzólámpák 2,798 2,782 2,991
Gyapjú 6,350 3,394 1,498
Leölt vad 1,159 1,807 1,442
Disznózsír, szalonna 870 344 1,403
Selyem- és félselyemszövet 283 1,808 1,362
Főzelék, friss 4,414 1,585 1,222
Olajpogácsa 2,482 1,304 1,113
Bauxit 1,630 1,438 1,100
Prémbőr, kikészített 1,389 727 1,043