Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920:I. tc. 6. §-a a magyar felelős minisztériumot többek között a népjóléti és munkaügyi miniszterrel egészítette ki. Ezt megelőzően, az alkotmányos élet szünetelése alatt - az úgynevezett népköztársaság idejében - az 1918:IV. néptörvény a munkaügyi és népjóléti igazgatás élére a munkaügyi és népjóléti minisztert, mint a népkormány tagját állította. A forradalmak megszűntével alakult ideiglenes kormány ezt a hatáskört a közegészségügyi miniszterre ruházta, majd később visszaállította a munkaügyi és népjóléti miniszter állását.
Az 1920:I. tc. 6. §-a azt is kimondotta, hogy a népjóléti és munkaügyi miniszter ügykörét a törvényhozás rendelkezéséig részletesen a minisztérium állapítja meg. E felhatalmazás alapján különböző kormányrendeletekkel a népjóléti és munkaügyi miniszter hatáskörébe utaltattak:
1. a miniszterelnök hatásköréből: az intézeti hadigondozás és a menekültek ügyei;
2. a belügyminiszter hatásköréből: a közegészségügy, a nyilvános betegápolás, a gyermekvédelem, a közjótékonyság, valamint az ezekkel az ügyekkel kapcsolatos és a belügyminisztérium kezelése alatt álló alapok és alapítványok ügyei;
3. az igazságügyminiszter hatásköréből: a lakásügy;
4. a kereskedelemügyi miniszter hatásköréből: a munkásbiztosítás és végül
5. a honvédelmi miniszter hatásköréből: a nem hivatásos állományból származó rokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ellátási ügye.
Későbbi jogszabályok a népjóléti és munkaügyi miniszternek ezt a hatáskörét kibővítették az állami tisztviselők betegellátási ügyével, az állami lakásépítési ügyekkel, a beköltözési engedélyekkel és a hadikölcsönkárosultak segélyezésével.
Ebből a felsorolásból látható, hogy a népjóléti és munkaügyi miniszter hatáskörébe utalt kormányzati ügyek túlnyomórészt olyanok, amelyek az ország lakosságának legszélesebb rétegeit érintik s ezért ezeknek az ügyeknek az állami életben fokozottabb jelentőségük van. Különösen fontosak voltak ezek az ügyek a háborút befejező időszakban, amikor a nagyobbarányú tömegmozgalmak és az ország feldarabolása folytán előállott válságos helyzetben a nagytömegek elsőrangú életszükségleteinek kielégítése még állami beavatkozással is csak nehezen volt biztosítható.
A felsorolt ügyek a társadalom életébe vágó mély jelentőségüknél fogva a kormányzatnak különös figyelmét és tevékenységét követelik meg. Ez azonban egymagában mégsem teszi feltétlenül szükségessé azt, hogy ezek az ügyek külön miniszter hatáskörében intéztessenek. Az általános életviszonyok alakulása folytán ugyanis mindinkább előtérbe nyomuló szociális kérdések többé-kevésbbé már minden miniszter ügykörét átszövik és éppen ezért a szociális szempontok érvényesítése más miniszteri tárcák ügykörében is éppen olyan fontos követelmény, mint a népjóléti és munkaügyi igazgatásnál. Amint tehát ezt a követelményt az ügyek intézésénél más miniszteri tárcák ügykörében már eddig is biztosítani tudtuk és ezt a jövőben is biztosítani kell, úgy nem lehet kétséges az sem, hogy a jelenleg a népjóléti és munkaügyi igazgatás ügykörébe tartozó ügyeknél a szociális szempontok kellő érvényesítését akkor is biztosítani tudjuk, ha ezek az ügyek nem egy különálló kormányzati ügykörben intéztetnek. A népjóléti és munkaügyi igazgatás különállását tehát - a kormány nézete szerint - közérdek sérelme nélkül meg lehet szüntetni.
Az államháztartás mai súlyos helyzetében a takarékosság követelményeinek érvényesülni kell az állami költségvetés minden olyan tételénél, ahol a takarékosság a közérdek sérelme nélkül keresztülvihető. A népjóléti és munkaügyi miniszter állásának megszüntetése az állami költségvetésben kétségtelenül megtakarítást jelent. Minthogy pedig az elmondottak szerint a népjóléti és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó ügyeknek más tárcák ügykörébe való utalása, - úgymint más hasonló kisebb országokban - a közérdek sérelme nélkül megvalósítható, ezért kívánatos, hogy a népjóléti és munkaügyi miniszter állását megszüntessük. Ezt mondja ki ez a törvényjavaslat.
A népjóléti és munkaügyi miniszteri állás megszüntetésének időpontjául a legalkalmasabbnak kínálkozik a költségvetési év lejártának időpontja. Ilyen értelemben rendelkezik az 1. §.
A 2. § szerint a minisztérium rendelettel állapítja meg azt, hogy a népjóléti és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó ügyeket mely miniszterek látják el. E szakasz második bekezdése felhatalmazza a minisztériumot arra is, hogy a népjóléti és munkaügyi miniszter hatáskörének megosztásával kapcsolatban egyes ügyeket az intézkedésre jogosult miniszter hatásköréből más miniszter hatáskörébe utalhasson át. A felhatalmazás megadására azért van szükség, hogy a rokontermészetű ügyek az ügyintézésben megkövetelt egyöntetűség biztosítása, valamint az eljárás egyszerűsítése céljából egy miniszter hatáskörébe legyenek utalhatók. Ez az intézkedés az eljárás egyszerűsítésével takarékossági célokat is szolgál.
A 3. § a miniszterek hatáskörében beállott változásoknak megfelelően a felől intézkedik, hogy a korábbi jogszabályok hatásköri rendelkezésének helyébe a 2. § alapján kiadott rendeletben megállapított hatásköri rendelkezések lépnek. Ez a rendelkezés a hatáskörök megváltoztatásának következtében keletkező esetleges jogbizonytalanságot küszöböli ki.
A 4. § a közigazgatás szerveinek társadalompolitikai természetű tevékenységét a miniszterelnök irányítása és vezetése alá helyezi. A szociális kérdések többé-kevésbbé minden miniszter ügykörét érintik. Ebből következik, hogy ezeknek a kérdéseknek beható vizsgálata és a társadalompolitikai szempontoknak a kormányzat és az egész közigazgatás területén való érvényesülésének biztosítása az egész kormány ügye s ezért ennek a feladatnak egységes és tervszerű ellátására a miniszterelnök hivatott. A szakasz második és harmadik bekezdése - a miniszterelnöknek idevonatkozó elvi kérdésekben való tájékoztatása céljából - az Országos Társadalompolitikai Tanács felállításáról intézkedik. A Tanács felállítását a szociális kérdések nagy fontossága indokolja. A Tanács létesítésével módot kíván nyujtani a kormány arra, hogy a Tanácshoz utalt szociális vonatkozású elvi kérdéseket az arra leginkább hivatott tényezők behatóan megvitassák és javaslataikat a kormány elé terjesszék. A Tanács sokoldalú személyi összetételével pedig nemcsak azt biztosítjuk, hogy a szociális kérdések tudományos megvitatás alá kerülnek, hanem egyben a gyakorlati szempontok fokozottabb érvényesülését is lehetővé tesszük.
Az 5. § rendelkezése nem szorul bővebb magyarázatra, mert ez okszerű folyománya a 2. §-ban foglalt rendelkezésnek, amely szerint a népjóléti minisztérium megszüntetésével kapcsolatban az egyes érdekelt miniszterek ügykörét a kormány rendelettel fogja megállapítani.
