A vámtarifáról szóló 1924:XXI. tc. 3. §-a szerint a más államokkal kötött szerződéseknek a vámtarifára vonatkozó határozmányai csak törvénybeiktatása után emelkednek kötelező erőre. Az egyes külállamokkal való kereskedelmi és forgalmi viszonyaink rendezéséről szóló 1930:XLVI. tc. felhatalmazza ugyan a kormányt, hogy egyes külállamokkal való kereskedelmi és forgalmi viszonyaink szabályozása céljából legfeljebb három év tartamára vagy hat hónapot meg nem haladó felmondási idő kikötésével a szükséghez képest megállapodásokat létesíthessen, azokat rendeleti úton életbeléptethesse, valamint átmeneti rendelkezéseket tehessen, ez a felhatalmazás azonban nem változtatta meg az 1924:XXI. tc. 3. §-ának fentebb említett rendelkezéseit.
Az általános gazdasági válság közepette, amely elsősorban a közép- és keleteurópai államokat érinti, nagy nehézségek mutatkoznak az egyes államok közötti normális gazdasági viszonylatok létrehozása tekintetében. A különböző kollektív egyezmények létesítésére irányuló nemzetközi kísérletek mellett még eddig a legtöbb gyakorlati eredményre vezettek az egyes közvetlenül érdekelt államok közötti megállapodások, amelyekkel végeredményben, bár hosszas tárgyalások után, rendszerint sikerült tarifális megállapodások kapcsán a legfontosabb árucikkeknek kicserélését lehetővé tenni. Egy nagy hátrány az, hogy a rendkívül gyorsan változó gazdasági konjunktúrák miatt az egyes államok tartózkodnak hosszabblejáratú kereskedelmi és vámszerződések kötésétől s így a tárgyalások, még a szerződések megkötése után is, csak rövid időre jutnak nyugvópontra.
Az ilyen, a vámtarifát is érintő megállapodások életbeléptetése a kötelező törvénybeiktatás formaságai miatt sokszor annyira elhúzódnék, hogy a megállapodásoknak előnyeit gazdasági életünk kihasználni nem tudná.
Ez vezette a kormányt akkor, amikor az elmúlt év folyamán olyirányú felhatalmazást kért a törvényhozástól, hogy egyes külállamokkal kereskedelmi és forgalmi viszonyaink szabályozása céljából létesített megállapodásokat rendeleti úton akkor is kötelező erőre emelhesse, ha azok a vámtarifára vonatkozó határozmányokat is tartalmaznak, feltéve, ha az illető külállam is megfelelően intézkedik.
Ezt a felhatalmazást a kormány a törvényhozástól az 1931:XIV. törvénycikkben nyerte el, melynek hatálya azonban 1931. december 31-én lejárt.
Miután a gazdasági viszonyok időközben nem változtak, mindenképpen indokolt a rendkívüli viszonyoknak megfelelően a kormány részére ugyanolyan felhatalmazást adni, mint amilyent az 1931:XIV. tc. tartalmazott.
Ez a felhatalmazás is csak ideiglenesen terveztetik éspedig 1932. év végéig; az 1930:XLVI. tc. ugyanebben az időpontban veszíti hatályát.
Az országgyűlés alkotmányos ellenőrzési joga természetesen továbbra is biztosítva marad, amennyiben ezen felhatalmazási törvény értelmében a kormány a javaslatban foglalt felhatalmazás alapján életbeléptetendő megállapodásokat az országgyűlésnek bejelenteni köteles, amely alkalommal az országgyűlésnek módja nyílik arra, hogy a megállapodások és ezzel a kormány kereskedelempolitikája felett bírálatot gyakoroljon.
