Azok a nehézségek, amelyek a dunai hajózást a háborút követő rendkívüli viszonyok következtében sujtják, az 1928. év óta oly rendkívüli mértékben fokozódtak, hogy a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság pénzügyi helyzetének az 1926:XXIII. törvénycikkbe iktatott szerződésben foglalt állami kedvezményekkel célbavett rendezése elérhető nem volt.
Az idézett szerződésben a társaság részére biztosított kedvezmények csak abban a legszűkebb keretben voltak megállapíthatók, amely az abban az időpontban létezett állapot mérlegelésével elengedhetetlennek látszott szükségletek kielégítésére szorítkozott.
Az idézett szerződéssel kontemplált rendezésnek lényege az volt, hogy a korábbi szerződéses szolgálatnak a beállott változásokhoz alkalmazkodó módosítása és úgy ezen korábbi szolgálatnak, mint a társaság korábbi államsegélyének mintegy 25%-kal való redukálása mellett a társaság a megmaradó évi 1.500,000 pengő államsegélynek a szerződés tartamára való biztosítása mellett abba a helyzetbe hozassék, hogy magas kamatteherrel járó, rövidlejáratú tartozásait elsőbbségi kötvények kibocsátása útján fundált adósságra változtathassa át, az üzletvitellel járó kiadásokat pedig - amire a korábbi évek üzleti eredménye feltevési alapot nyujtott - a társaság üzleti bevételeiből fedezze.
Ezek az alapvető feltevések azonban a viszonyok alakulása következtében nem váltak valóra. A pénzpiac helyzete nem tette lehetővé, hogy a társaság az elsőbbségi kölcsönt előnyös feltételek mellett felvehesse; a bankkamatlábnak időközben beállott emelkedése magábanvéve is oly lényeges többterhet rótt a társaságra, amellyel az 1926. évi rendezés nem számolt; az a feltevés pedig, hogy a társaság képes lesz üzleti kiadásait üzleti bevételeiből fedezni, csak az első évben (1927-ben) nyert beigazolást, az ezt követő években pedig a dunai hajózást általánosságban és sorozatosan oly rendkívüli körülmények akadályozták, amelyek a rendes bevételeknél csak újabb kölcsönökkel pótolható nagymérvű kiesést okoztak. A társasági bevételek szempontjából legfontosabb tömegáruforgalom a hajózási viszonylatokban erősen megcsappant, és ha viszont egyes cikkeknél, vagy egyes időközökben mutatkozott is némi emelkedés, ennek pénzügyi kihatása a közlekedési vállalatok között fennforgott éles verseny következtében nem jutott kellőképpen érvényre.
A hajózásra általánosan nehezedő és fokozódó terhek arra bírták a már a multban is érdekkapcsolatban állott hajózási társaságokat, úgymint a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságot, az Első Dunagőzhajózási Társulatot, a Délnémet Dunagőzhajózási Társaságot és a Bajor Lloydot, hogy a szolgálat egységes ellátásával (kooperáció) a felmerülő költségek apasztására törekedjenek. Intézkedés történt továbbá az üzem racionalizálása, a takarékosságnak minden téren a legmesszebbmenő következetességgel történt keresztülvitele és a kiadások lehető csökkentése iránt is.
Hazai folyamhajózási vállalatunk fennállásának biztosításához szükséges azonban, hogy a társaság más tekintetben is megerősíttessék. Nem hagyhatjuk ugyanis figyelmen kívül, hogy a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási R.-T. a legnagyobb és legszámottevőbb magyar hajózási vállalat a Dunán és érdekeink a jövő szempontjából kiszámítathatlan károsodást szenvedhetnének, ha a vállalat fennmaradását nem biztosítanók. Az önálló dunai magyar hajózásra ugyanis hazánknak az agrártermékek értékesítésének előmozdítása érdekében mindenkor fokozottabb szüksége volna, mint a többi dunai államnak. Ez a szükségesség most még inkább hatványozódik, mert a mezőgazdasági tömegcikkek exportjánál az olcsóbb vízi úton való szállítás még nagyobb jelentőséggel bír, mint a multban.
Miután a fentiek szerint a kiadások apasztása folytán lehetőség nyílt arra, hogy a társaság a jövőben pénzügyi kötelezettségeinek rendezése esetén újabb veszteségek nélkül folytathatja üzemét, a rendezés lehetővé tétele érdekében szükséges, hogy az eddigi, a kötelező járatok üzemben tartása céljából folyósított államsegélyen felül évenkint legfeljebb évi 2.000,000 pengő külön államsegély biztosíttassék. Ez a külön államsegély, valamint a rendes évi 1.500,000 pengő államsegélyből a m. kir. kereskedelemügyi miniszter és a m. kir. pénzügyminiszter által jóváhagyott törlesztési terv szerint a társaság függőtartozásainak rendezésére lekötendő évi összeg csak a tartozások törlesztési és kamatszolgálatára vehető igénybe.
A rendezés alapfeltétele természetesen az, hogy a hitelező pénzintézetek követeléseiknek az árutartozások kiegyenlítése után annuitásos részletekben való törlesztésének lehetőségét biztosítsák.
E rendezés keresztülvitele esetén az évi államsegélyek ellenében az államkincstár birtokába jut a társaság azon részvényeinek is, melyeket a társaság 1930. évi augusztus hó 30-án tartott rendes közgyűlésében elhatározott alaptőkeemelésből kifolyólag kibocsát.
A pótszerződésben biztosítva van annak a lehetősége is, hogy a pénzpiac helyzete szerint kinálkozó kedvező alkalommal a társaság elsőbbségi kölcsönt vegyen fel, melynek fedezetéül ugyancsak a külön államsegély és a rendes államsegélyből fentiek szerint lekötendő hányad szolgálna. Ezt a célt kívánja előmozdítani a törvényjavaslat 4. §-a is, amely a társaság elsőbbségi kötvényeinek óvadékképessége tekintetében rendelkezik.
Az új rendezésnek ily módon való keresztülvitele teljes mértékben biztosítja, hogy a társaság átszervezése az új viszonyoknak megfelelően és a fennforgó állami érdekek kizárólagos érvényesítésével legyen folytatható, illetve befejezhető, és ennek folytán adva lesz az alapja annak, hogy a társaság az új szervezetben egész működését, a viszonyok mindenkori alakulásához alkalmazkodva, a közérdekek hiánytalan kielégítésével és gazdaságosan fejtse ki.
A járatteljesítményekre nézve az 1926. évi szerződés a szerződésileg előírt összes járatokat illetőleg akként rendelkezett, hogy a társaság azokat a hajózási idény teljesmérvű felhasználásával tartozik fenntartani. Ez a rendelkezés a személyszállítással egybekötött járatoknál aránytalanul nagy terhet rótt a társaságra, mert kénytelen volt a járatokat kora tavasszal és késő ősszel is fenntartani, amikor az utasforgalom csak lényegtelen mértékben szokta a hajójáratokat igénybevenni. Ennélfogva ez a rendelkezés a személyszállítással egybekötött járatokra nézve az új pótszerződés alapján (új 1. § és új 13. § második bekezdése) hatályát fogja veszteni, azonban a pótszerződés kiköti, hogy ezeknek a járatoknak megindítási és beszüntetési időpontját a kereskedelemügyi miniszter fogja megállapítani.
Az idegen hajózási vállalatokkal létesített együttműködés tette szükségessé a pótszerződésben (új 13. §) annak kikötését, hogy a társaság összes szerződéses járatait saját gőzhajóival (géperejű hajóival) fogja teljesíteni.
A társaság miniszteri biztosának az 1926:XXIII. törvénycikkel becikkelyezett szerződés 37. §-ában megállapított díjazását a jelen pótszerződés a viszonyok által indokolt mértékben leszállítja. A pótszerződés az 1926. évi szerződés 56. §-át is hatályon kívül helyezi, de új szövegezésében fenntartja a lehetőségét annak, hogy a társasággal később felveendő tárgyalások révén új megállapodások létesíttessenek a társasági teljesítmények fokozása és újabb beruházások eszközlése iránt.
Meg kell még említenem, hogy az 1926:XXIII. törvénycikk 2. §-ában foglalt s fentebb már hivatkozott határozmány általában megadja a kormánynak a felhatalmazást a társaság részvényeinek - akár régi, akár új kibocsátású részvényekről legyen is szó - megszerzésére. Kívánatosnak mutatkozott, hogy a részvénytőkeemelések esetében új kibocsátású részvények megszerezhetése tekintetében a felhatalmazás megismételtessék, illetve a jelen törvényjavaslat 2. §-ában kifejezetten is megadassék.
Tekintve az államnak azokat a nagy anyagi érdekeltségeit, melyek a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságnál eddig is fennállottak, és az újabb jelentékeny támogatást, melyet e törvény rendelkezései a társaság részére biztosítanak, szükségesnek mutatkozik, hogy a rendes felügyeleten kívül a kormány részére a pénzügyi kezelés teljes felügyelete és annak lehetővé tétele is biztosíttassék, hogy a pénzügyi egyensúly megőrzése érdekében a társaság a m. kir. kereskedelemügyi miniszter által szükségesnek tartott minden intézkedésre kötelezhető legyen. Ezért a kormány elengedhetetlenül szükségesnek tartja a törvény 5. és 6. §-aiban foglalt rendelkezések felvételét, megjegyezvén, hogy a személyzeti és nyugellátási járandóságok leszállítása tekintetében már többirányú intézkedés történt. Ugyanis a tényleges szolgálatban álló magasfizetésű főtisztviselők járandóságai legnagyobbrészt önkéntes lemondás alapján 1931. évi december hó 1-étől leszállíttattak a hasonló állásbeli államvasúti főtisztviselők járandóságainak színvonalára, és minthogy a megállapodások értelmében ezek járandóságai az államvasúti alkalmazottak illetményeinek megfelelően azóta is csökkentek és újabban is csökkenni fognak, e tekintetben törvényhozási úton való intézkedésre csak azokkal szemben lenne szükség, akik az önkéntes lemondásra vonatkozó megállapodásokhoz nem csatlakoztak. A pénzügyi egyensúly érdekében szükséges volt azonban a főtisztviselők járandóságainál végrehajtott s fentebb említett járandóság csökkentéseken kívül a többi alkalmazottakra is kiterjedő általános jellegű, de aránylag kisebbmértékű járandóságcsökkentésnek folyó évi február hó 1-étől kezdődő keresztülvitele.
Esetleges jogviták elkerülése céljából a kormány szükségesnek látta e törvény 5. §-ában foglalt intézkedésekre a törvényhozásnak nemcsak előzetes felhatalmazását, hanem a már végrehajtott intézkedésekre az utólagos jóváhagyást is kikérni.
A törvény 7. §-ában foglalt intézkedésre szükség van azért, hogy minden körülmények között biztosíttassék az, hogy a tartozások törlesztése céljából és ezáltal a Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság üzemének fenntartása érdekében nyujtott támogatás más célokra vagy más módon igénybe vehető ne legyen.
