1933. évi XIII. törvénycikk indokolása

a Vegyes Döntőbíróság tárgyában 1932. évi november hó 12-én Rómában kelt magyar-olasz egyezmény becikkelyezéséről * 

Általános indokolás

A trianoni szerződés 239. Cikke alapján megalakított magyar-olasz Vegyes Döntőbíróság előtt egyrészt a magyar és az olasz állam elleni perek, másrészt magyar és olasz magánosok közötti perek tétettek folyamatba. Miután az államok elleni perek részben ítélettel, részben egyességgel elintézést nyertek, illetve a még függőben lévő néhány ilyen per egyességi befejezésére magyar részről 40,000 líra, olasz részről pedig 30,000 líra átalányösszeg biztosíttatott, az egyezmény a magyar-olasz Vegyes Döntőbíróság megszűnését mondja ki.

A magánosok közötti perek is túlnyomórészt elintézést nyertek, de amennyiben az Egyezmény hatálybalépésekor a Vegyes Döntőbíróság előtt még lenne ilyen per folyamatban, az érdekelt felperes az Egyezmény hatályba lépésétől számított hat hónapon belül a rendes bíróságokhoz fordulhat. Ilyen esetekben az elévülés a hat havi határidő leteltéig függőben marad.

A Vegyes Döntőbíróság megszűnésével megszűnnek az ezzel járó költségek, amelyek az érdekelt két állam terhére estek.

Ki kell azonban emelnünk, hogy a magyar-olasz Vegyes Döntőbíróság megszüntetése kivételképpen történhetett csak. A trianoni szerződés ugyanis egyéneknek ad közvetlen nemzetközi jogot arra, hogy a szemben álló szerződő állam ellen bizonyos, ezek által a magánosok javain elkövetett, jogsérelmeknek orvoslását nemzetközi bírói úton szorgalmazhatják. A jogsérelmek, melyek ellen a trianoni szerződés az orvoslásnak ezt a módját nyujtja, egyrészt a háború alatt a magánosok, természetes és jogi személyek, javain elkövetett jogsértések, másrészt azonban - és ez az, ami a magyar állampolgárok szempontjából igen fontos - a háború befejezése után a háborúnak gazdasági alakban nyíltan vagy elrejtve való folytatásaképen a győző államok némelyike által a magyar állampolgárok javain elkövetett sérelmek. Addig, míg e gazdasági háború végett nem ér, e döntőbíróságokra szükség lesz. Az államok, melyek a magyar állampolgárok javai ellen a háború e módját folytatják vagy a folyamatban lévő perek befejezését mindenféle perelhúzásokkal késleltetik, maguk az akadályozói e döntőbíróságok megszüntetésének. Az olasz viszonylatban más a helyzet. Magyarország semmiféle viszonylatban, így az olasz viszonylatban sem volt hátráltatója az ellene irányult perek lefolytatásának, de nem járt el másképpen Olaszország sem. Így történt, hogy a magyar-olasz Vegyes Döntőbíróság előtt államok ellen folyamatba tett perek, kettő-három kivételével, melyek egyességi úton való megoldásának körvonalai már szintén tisztán előreláthatók, teljesen befejeződtek. Viszont a két államnak egymás állampolgáraival szemben eddig is tanusított magatartása biztosíték arra nézve, hogy az államok részéről jogsértések a másik állam polgárainak javain a jövőben sem fognak történni. Így e két állam, polgárainak a másik állam területén fekvő javai sorsának minden kockáztatása nélkül, megengedhette magának, hogy e döntőbíróság megszüntetéséhez hozzájárulhasson.

A döntőbíróságok elé azonban nemcsak államok ellen, de az egymással szemben álló polgárainak egymás között folyó magánjogi perei is tartoztak. A trianoni szerződés e kikötése a belső bíróságok elfogulatlansága iránt volt ellenséges állampolgárok egymásközötti pereiben közvetlenül a háború után táplált bizalmatlanságban lelte magyarázatát. E bizalmatlanság erősebben nyilatkozott meg a legyőzött államok, így Magyarország bíróságaival szemben. Ezért a trianoni szerződés rendelkezései következtében jóval több esetben volt magánosok közötti per a magyar bíróságok helyett, mint a győző államok bíróságai helyett a Vegyes Döntőbíróságokhoz vihető. E bizalmatlanság a belső bíróságok iránt elmult és nem is volt indokolt. Ezért a magánosok között a Vegyes Döntőbíróságok előtt folyó pereket soha nem is tekintettük a Vegyes Döntőbíróságok esetleges megszüntetése akadályának. Ily esetleg folyamatban lévő pereket illetőleg természetesen gondoskodni kell a Vegyes Döntőbíróság megszüntetése esetén azoknak a belső bíróságok előtt való folytathatóságáról. Ezt a szükséget szolgálja az egyezmény 3-ik cikke. Ezentúl a magánosok között folyó perek további sorsa közelebbi megfontolást nem igényel.

Másként áll ez az államok ellen folyó pereknél. Ha nem állott volna fenn az olasz viszonylatban az a helyzet, hogy néhány ily per kivételével a magyar-olasz Vegyes Döntőbíróság előtt az ily perek az évek hosszú során már mind befejezést nyertek, viszont a még folyamatban lévő néhánynak egyességi úton való befejezése iránt a tárgyalások már befejezés előtt állanak és a két államnak egymással való viszonyánál fogva annak a veszélye is kizártnak tekinthető, hogy ez államok jövőbeli magatartásukkal egymás polgárainak javaival szemben új perek indítására adnának okot, nem egyezhettünk volna bele a magyar-olasz Vegyes Döntőbíróság megszüntetésébe sem.

Sőt így is a megszüntetésnek az a módja, melyet az egyezmény választott, különbözik attól a megszüntetési módtól, mellyel más államok között találkozunk, és amely abban áll, hogy mindegyik állam magára vállalja a saját állampolgárai által a másik állam ellen indított pereket. A különbség rendkívül fontos és lényeges, mert a magyar-olasz viszonylatban választott megszűnési mód mellett mindegyik állam magára vállalja ugyan a saját polgárai által a másik állam ellen intézett és még be nem fejezett pereknek egyességi úton való elintézését, de az evégből szükséges összegeket azaz állam, mely ellen a per indítva volt, bocsátja a sajátjából a másik állam rendelkezésére. E különbség által el van kerülve, hogy a döntőbíróságnak a magyar-olasz viszonylatban való megszüntetése káros precedens lehessen más viszonylatainkra.

Az egyezmény kiegészítéséül szolgáló jegyzőkönyvet is törvénybe kell iktatni, mert az egyezmény indokai voltaképpen a jegyzőkönyvből tünnek csak ki. Az egyezmény a jegyzőkönyvvel együtt olvasva más jelentőséget nyer.